PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. december 29.
(csütörtök)

Varga Róbert


NE FÉLJ, CSAK HIGGY!


Alapige:Lk 8, 40-56

"Amikor Jézus visszatért, a sokaság örömmel fogadta, mert mindnyájan várták őt. Ekkor egy Jairus nevű ember jött hozzá, aki a zsinagóga elöljárója volt; és Jézus lába elé borulva kérlelte, hogy jöjjön el a házába, mivel egyetlen leánya, aki mintegy tizenkét éves volt, halálán van. Menet közben a sokaság minden oldalról szorongatta. (Mármint Jézust) Ekkor egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásos volt, (és minden vagyonát az orvosokra költötte,) de senki sem tudta meggyógyítani, odament, hozzáférkőzve megérintette a ruhája szegélyét, és azonnal elállt a vérfolyása. Jézus ekkor ezt kérdezte: "Ki érintett engem?" Amikor mindnyájan tagadták, Péter így válaszolt: "Mester, a sokaság szorongat és tolong körülötted!" De Jézus ezt mondta: "Valaki érintett engem, mert észrevettem, hogy erő áradt ki belőlem." Mikor az asszony látta, hogy nem maradhat észrevétlen, remegve előjött, eléje borult, és elbeszélte az egész nép előtt, hogy miért érintette meg őt, és hogy miként gyógyult meg azonnal. Jézus pedig ezt mondta neki: "Leányom, hited megtartott téged, menj el békességgel!" Még beszélt, amikor jött valaki a zsinagógai elöljáró házától, és így szólt: "Leányod meghalt, ne fáraszd tovább a Mestert!" Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta az apának: "Ne félj, csak higgy, és meggyógyul." Amikor bement a házba, senkit sem bocsátott be, csak Pétert, Jánost, Jakabot, meg a kislány apját és anyját. Mindnyájan sírtak és gyászolták a leányt, de ő így szólt hozzájuk: "Ne sírjatok, nem halt meg, csak alszik!" Erre kinevették, mert tudták, hogy meghalt. Ő azonban megfogta a leány kezét, és szólította: "Leányom, ébredj!" Ekkor visszatért bele a lélek, és azonnal felkelt, Jézus pedig meghagyta, hogy adjanak neki enni. Szülei nem tudtak hova lenni az ámulattól, ő pedig megparancsolta nekik, hogy senkinek ne mondják el, ami történt."


Imádkozzunk!

Urunk, előfordul velünk az, amit énekeltünk, hogy ember bánthat és sanyargathat is, és megnyomoríthat más valaki, vagy elveszíthetjük a mi reménységünket, és nincsen a számunkra menedék sehol. Köszönjük azt, hogy te békesség, menedék, megtartatás vagy mindnyájunk számára.

Köszönjük, hogy azt ígérted, hogy aki tehozzád megy, menekül, semmiképpen ki nem veted, el nem küldöd magadtól. Köszönjük, hogy ma este ez a templom is menedék lehet a számunkra, ahol megpihenhet a mi lelkünk, ahol újra feltöltöd mennyei energiákkal a mi szívünket, életünket, ahol formálod a lelkületünket, gondolkodásunkat, erkölcsiségünket, ahol helyre teszed mindazt, ami nem szerinted való, és így megújulva, átformálva, hitben is felfrissülve, vagy éppen téged megismerve mehetünk majd innen el.

Köszönjük, Urunk, ezeket a csendes estéket, amikor a te Lelked által megszólítasz minket, és a te igéd erő és hatalom. Adod nekünk a józanság lelkét, és a jó és rossz közötti különbségtétel erejét. Adsz nekünk határozottságot, hogy tudjunk igent mondani, amikor az kell, és nemet, amikor nemet kell mondani. Megérthetjük, ami ezen felül van, az mindig a gonosztól van. Taníts minket, kérünk, a te utaidra, s te azt mondod, hogy azon a bolond sem téved el.

Hadd legyünk most így a lábaidnál, figyelvén rád, a mi Mesterünkre.

Ámen.


Igehirdetés

Csodálatos hely lehetett Kapernaum, ahol szinte közelről, mondhatom így is, hogy kézzel foghatóan látták Jézus erejének az áradását, Isten erejének a kitöltését, ahogy a Szentlélek által Jézus meggyógyított embereket. Ott volt az a százados is, akinek akkora hite volt, legalábbis, ahogy Jézus minősítette, amilyet Izráelben sem talált.

Meggyógyítja a vérfolyásos asszonyt, és aztán itt van a felolvasott történet is. Most nem a vérfolyásos asszonyról, hanem ennek a történetnek a másik feléről lesz szó. A tizenkét éves kislány feltámasztásáról. Kapernaum olyan hely lehetett, ahol az emberek szinte a jézusi erő és hatalom esszenciáját, sűrítményét látták, azzal találkoztak. Mégis azt olvassuk, hogy sokan hittek Jézusban, mások pedig elutasították Jézust, nem hittek benne, nem hittek neki. Elvetették Őt, és nem fogadták el, mint Izráel Messiását.

Jézus közelében látni mindazt, amit cselekszik. Lehet így hitetlenül maradni? Mégis azt látjuk, hogy lehet. Ha ma történnének ezek a csodák, ugyanúgy szétválna, elválna a hit és a hitetlenség. Ugyanúgy az lenne most is, hogy egyesek, némelyek hinnének Jézusnak és Jézusban, mások pedig nagyon keményen elutasítanák, ahogy ez történt kétezer évvel ezelőtt, amikor Jézus testben itt volt közöttünk.

Jairus leánya meggyógyításának története arról szól, hogy ez a zsinagóga vezető leborul Jézus előtt, mert a lánya haldoklik, és aztán kiderül Máté evangélista szerint, hogy valójában szinte már akkor halott volt, amikor Jézushoz megy. De ennek a férfinek a neve is érdekes jelentésű, mert azt jelenti a Jairus név, hogy ő, mármint Isten megvilágosít. De úgy is fordíthatjuk a nevét, a Jairust, hogy Isten föltámaszt. Érdekes, mintha picit előrevetítené a neve is azt, ami majd történik körülötte.

1905-ben találták meg ennek a zsinagógának a romjait, ahol mindez történt. Tulajdonképpen nem sok helyszín biztos a Szentírásban, Szentírásból, a mai Izráel területén. Van egy-két olyan hely, amit szinte bizonyosan ma is úgy látunk a romjaiban is, mint akkor, ott Jézus.

Ez az izráeli vallási vezető életének egy sötét pontjához ért, érkezett. Úgy látta, hogy azzal, hogy a kislánya meghal, életének az értelme is elvész.

A lelkigondozói szolgálat során sok ember életébe beleláthat az, aki ezt a szolgálatot végzi. És ha valaki sok emberrel beszélget, akkor nagyon sok nyomorúsággal találkozik. Sokszor látja az ember, ahogy egy család szétesik. Különösen, ha éveken vagy évtizedeken át tud kísérni valaki egy családot, annak a történetét, az emberek életét. Azt is lehet látni, ahogy a hitetlenség megöli, szétfeszíti még a legjobban induló család kereteit is. Ahogy egymás ellenségeivé válnak, ha nem is minden esetben, de sajnos a legtöbb esetben férj és feleség, gyermek és szülő, testvér és testvér. Ahogy a hitetlenség megöli még a legmélyebb szerelmet és szeretetet is sok esetben.

Sok a betegség, nagyok, mélyek az anyagi csődök is. S az emberi kapcsolatok is recsegve, ropogva pusztulnak. Sokfajta félelem, bűn sora rombolja szét az emberek lelkét, családi egységét is.

Jézust is nagy tömeg vette körül. Akkor se volt ez másképpen. Nagy tömeg vette körül. Egy másik helyen azt olvassuk, hogy minden beteget meggyógyított, akit odavittek hozzá. Belegondoltam ebbe egyszer, hogy hány száz, hány ezer ember lehetett ott napról napra. Amerre ment Jézus, és ez elterjedt, hogy bárkit, bármilyen betegséggel visznek oda, Jézus biztos, hogy meggyógyítja. Induljatok el!

Egy másik helyen így olvassuk, hogy hajnaltól, a csillagok feljöveteléig szolgáltak, gyógyítottak úgy, hogy még enni sem volt idejük. Semmi mást nem tett Jézus, mint amit a Biblia mond: szerte járván jót cselekedett, meggyógyított mindenkit, akit hozzá vittek.

Voltak helyek, ahol nem tehetett sok csodát. Például Názáretben, mert a csodának mindig a hitetlenség az akadálya. Sőt, mondhatjuk ezt is, hogy egyedül a hitetlenség az akadálya annak, hogy Isten csodát tegyen. Bár az a tapasztalat, hogy Isten még a mi hitetlenségünket és kételkedésünket is átlépi, mert Ő csodát akar cselekedni. Mert Ő meg akarja magát dicsőíteni. Ez is tapasztalat, hogy nagyon sokszor azért engedi a dolgokat egészen a végsőkig eljutni, a kétségbeesésig, akár az embert, hogy annál inkább megmutathassa az Ő dicsőségét. Annál inkább világossá váljék, hogy senki ember nem dicsekedhet, amikor Isten egy helyzetet, egy állapotot megfordít, átfordít, és a halottból élő lesz. Egy család megelevenedik. Valaki hitre jut, vagy egy megoldhatatlannak tűnő helyzetet, amikor már kimondták a végső szót, talán még a pecsét nincs rajta a papíron, de minden azt mutatja, hogy itt tenni emberileg semmit nem lehet már. Ugyanez a helyzet.

Odamegy Jairus Jézushoz. Uram, a kislányom, a tizenkét éves lányom haldoklik. Könyörülj rajtam! S tudjuk, közben jön a futár, vagy a küldönc, hogy ne fáraszd, hagyjad, mindegy már! Meghalt a lányod. Kész. Vége. Hányszor kimondjuk ezt mi is, nem? Itt már az Isten sem segíthet. Eldőlt. Itt nincs mit megfordítani. De még a mai nap sem ért véget. Nem? Még mindig bármi megtörténhet velünk. Nem kell semmi rosszra gondolni, nem ezért mondom ezt. De még rossz is történhet, meg sok jó is. Még csak hat óra múlt. Nem? Hol van még az éjfél? Mennyi minden történhet? Sok jó is, meg sok olyan is, amit nem gondolunk. Az Istennél tényleg semmi nincs, ami lehetetlen lenne.

Aztán Jairus is odajut a tömegen keresztül Jézushoz, tud vele beszélni. És azzal, hogy Jézus előtt kiborítja a lelkét, odateszi eléje a súlyos gondot, ezt a nagy nyomorúságot, valójában máris egy kicsit megkönnyebbül a terhétől. Hiába van Jairusnak magas állása, jó kapcsolatai, nagy jövedelme, gazdagsága nem ér semmit sem.

Amikor nem régen valakit egy baleset után látogattam meg a kórházban, ott derült ez ki. Elmondta olyan kedvesen: tudja tiszteletes úr, ez itt egy lepratelep. Minket kizártak a világból. Hónapok óta itt vagyok. Alig-alig törődik velem valaki. Ez itt egy lepratelep. Pedig nem egy olyan indulatú ember, aki így szokott fogalmazni, de ennyi idő után már csak ezt tudta mondani. S tényleg így van. Olyan sokszor leírják a betegeket is, meg az egészségeseket is.

Ez az ember maga is úgy érzi, hogy már olyan nagy a baj, hogy ott nincsen segítség. Lezárult minden, és vége mindennek. S kimondta ez az ember is, hogy semmire nem megyek. Sem a pénzemmel, sem a kapcsolataimmal. Hiába ismert ott egy-két orvost. Nem tudnak rajta egyelőre segíteni, vagy legalábbis nagyon-nagyon lassan változik, javul az állapota.

Hányszor átéljük mi is ezt, amikor minden kihullik a kezünkből. Hiába emelem föl a telefont. Közlik, hogy most, ebben a helyzetben nem tudok segíteni. Hiába ismerem annak meg annak a vezetőjét is, közlik, hogy vagy ott van még, vagy nincs már ott. Vagy közlik azt, hogy most éppen külföldön van, és nem tud segíteni. Van, amikor szinte szánt szándékkal úgy érezzük, mintha Isten bekerítene minket, s minden a nyakunkba zúdul. És minden arról beszél, és úgy tűnik minden, mintha nem akarná megoldani. Mintha rajtunk hagyna minden terhet és minden nyomorúságot.

A Jézus körül hullámzó tömeg sem tudja ezt az apát megakadályozni abban, hogy Jézushoz menjen. S ez nagy biztatás lehet a mi számunkra is. Ha valaki Jézushoz akar jutni, azt senki nem tudja megakadályozni. Azt biztos, hogy Jézus segíteni fogja abban, hogy vele találkozzon.

Nem régen valaki azt mondta egy beszélgetés során: nem lehet, hogy én fogom megakadályozni Istent abban, hogy cselekedni tudjon? Mivel jól ismerjük egymást, és kicsit bizalmasabb beszélgetéseink szoktak lenni, igyekeztem kedvesen azt mondani, hogy te nem vagy olyan nagy ember, hogy megakadályozd Istent abban, hogy cselekedjen. Hogy gondolod? Mit gondolunk mi időnként magunkról? Nem? Nem vagyunk mi olyan nagy emberek, hogy meg tudjuk akadályozni Istent abban, hogy cselekedjen. Micsoda feltételezés. De sokszor én is, ti is nem így gondolkodunk? Jaj, csak ne én legyek akadálya annak, hogy az Isten cselekedni tudjon. Hogy lehetnénk mi akadályai? Nyilván a mulasztásaink ezt, azt, amazt befolyásolhatnak, de megakadályozni az Istent abban, hogy Ő cselekedjen? Hát erre mi nem vagyunk képesek. Még a mulasztásaink se akadályozhatják meg abban az Istent, hogy valamit, amit Ő meg akar tenni, azt megtegye. Hogy gondolunk egyáltalán ilyet, hogy mi meg tudjuk akadályozni a mindenható Istent abban, hogy Ő a tervét és akaratát véghezvigye.

Jézus soha nem késik el. Mindig időben dönt, és időben szól. Pedig itt is úgy tűnik, mintha elkésett volna. Jön a hírnök, hogy meghalt a kislány. Hagyjuk, nem érdemes! Hagyd a Mestert, ne fáraszd! Mintha fáradság lenne Jézusnak. Jézus sose fáradt el abban, hogy szolgált, jót cselekedett Izráelt járván keresztül kasul. Sose fáradt bele. Az Isten akaratát teljesítette, és abban nagyon ritkán lehet elfáradni, vagy sosem.

Jön tehát a küldönc, és azt mondja, hogy ne fáraszd a Mestert, a lányod meghalt. S talán nem egyszer mi is átéltünk hasonlót. Élt bennünk a remény, hogy most Isten ezt meg fogja oldani. S akkor egy szempillantás alatt jött egy telefonhívás, egy távirat, vagy valaki egyszerűen megmondta, hogy ez történt. S úgy éreztük, hogy most összedőlt minden, s vége mindennek. Úgy volt, hogy az Isten segít, és most mégsem fog tenni semmit. Vagy legalábbis az adott helyzetben úgy tűnik, hogy nincs tovább, lehetetlen helyzetbe kerültünk.

Nem lehetett egyszerű ennek a zsinagógafőnek Jézushoz fordulni, mert Izráel akkori vezetői szinte teljes egészében, szinte mindenki szembehelyezték magukat Jézussal, és az Ő tanításával. De azért mégis így van, hogy amikor nagyon nagy a baj, akkor nem számít semmi sem igazán. Mindegy, hogy zsinagógafő. Mindegy, hogy mit szólnak majd a kollégák, Izráel vezetői, a többiek. Olyan nagy a baj, hogy itt azt mondja, ha Jézus valóban az, akinek mondják, akkor itt már csak Ő tud segíteni.

Sokszor eljutnak oda emberek, hogy mindegy, csak segítsen valaki. S aztán keresik más helyen a megoldást, és nem Jézusnál.

Ennek az embernek be kellett látnia, hogy a lányán senki nem tud segíteni, csak Jézus egyedül, már ha tud. Mert benne volt az a hitetlenség is, hogy nem biztos, hogy tud. Nem biztos, hogy akar. Lehet, hogy nem akar? És akkor nincs segítség. A hírnök tudósítása, hogy meghalt a lányod, mintha első pillanatban ezt támasztaná alá. Igen, így van. Jézus nem tud, nem akar talán segíteni, most már nem is tud segíteni. Most már vége. Meghalt a leányom. Nincs tovább. Befejeződött a kérdés.

De Jézus nem akárki. Még egyszer szeretném a szívünkre helyezni, hogy Jézus nem akárki. Nála nincs olyan, hogy vége valaminek, amin Ő változtatni akar. Nincs olyan, hogy ezt a meccset lefújták, itt már az Isten sem segíthet. Nem így van.

Isten kezében van az idő, minden alkalom. Merem ezt is nyugodtan mondani akkor is, ha ez nem mindig így tűnik. Arra hajlítja az indulatokat, a szíveket, a gondolkodást, vezeti a kezet egy aláírásnál. Hányszor láttuk ezt a nehéz időszakokban, amikor dönteni kellett, és nem kifejezetten a keresztyének voltak a rendszer kedvencei, meg kedveltjei. Akkor is úgy fordította annak a hivatalnoknak a szívét, hogy aláírt valamit. Később ő csodálkozott a legjobban, hogy a saját aláírását látta azon az engedélyen. Nem tudjuk a mai napig, hogy hogy írta alá. Úgy, hogy az Isten megfogta a kezét, és aláíratta vele azt a papírt, mert az Isten mindenható Isten.

Sokszor mi magunk is végigjárjuk ezt az utat, hogy erőfeszítés, emberi erőlködés, mindent megteszünk, ami emberileg lehetséges, hogy egy helyzetet megoldjunk. Hányszor csak az igazi erő végén jutunk el oda, hogy akkor most hívjuk Jézust. Akkor most, itt már csak Jézus Krisztus tud segíteni.

Amikor egészségileg csődbe jut az életünk, amikor pénzügyileg összeomlik egy családi költségvetés, amikor minden lehetséges emberi kört megfutottunk, és senki nem tud segíteni. Vannak, akik azt mondják ilyenkor, hogy vagyok én olyan büszke és rátarti ember. Ha a jó dolgok idején nem kellett az Isten, akkor most, amikor rosszul megy, vagy nagy baj van, akkor sem fordulok az Istenhez. Kemény marad a szívük véges-végig.

De újra és újra azon kaphatjuk magunkat, hogy Isten nélkül az életünk bizonyos szakaszaiban közömbösen nem is fordulunk felé. Közömbösek vagyunk, viseltetünk iránta. Nem számolunk vele, vagy nélkülözhető a számunkra Isten. S amikor aztán nagyon nagy a baj, akkor azonnal utána kapunk, és hozzá fordulunk. De bolond beszéd ilyet mondani, ha a jó napokban nem kellett az Isten, akkor most, a nyomorúság idején nem fordulok hozzá.

Pedig időnként - ahogy ezt is valaki mondta - a rossz napok történései pont az Isten hívó szavát jelentik. Pont az az, amikor utánunk nyúl. Azért történik velünk, ami történik, hogy visszavonjon magához. Mert pont a miatt történt valami velünk, mert nála nélkül építettük fel az életünket, s amit nála nélkül építünk, az a nyakunkba szakad előbb vagy utóbb. A szörnyű ebben az egészben az, hogy lehet, hogy eltelik húsz vagy harminc esztendő. S akkor?

A gyerekekkel néztük Monte Christo grófjának történetét, a legtöbben talán ismerik. Tizenhét év után kiszabadul, megszökik, és akkor kezdi felgöngyölíteni a dolgokat az előzmények alapján. S akkor, amikor már többen, magas pozícióba jutottak, s ott dől össze az életük az elkövetett gazemberség miatt, ami majdnem húsz év után üt vissza azoknak az embereknek az életén, akik azt elkövették. A bűn természete az ilyen. Nem biztos, hogy azonnal aratjuk a következményt. Lehet, hogy sokkal később, de időnként sokkal keményebben éljük át.

De még a bajok is lehetnek Isten gondoskodó és mentő szeretetének megtartó, vezető hálói. Vannak, akik csak a nagy bajban nyúlnak Isten szeretete után. Isten ilyenkor sem küld el minket. Az Ő szeretete ilyen. Az emberé nem ilyen. Az Istené az ilyen. Nem tesz szemrehányást. Nem hozza elénk a múltunkat, hogy ilyen múlt után most jössz ide hozzám? Ilyen szívvel? Szemrehányás nélkül, aki tőle kér, annak ad. Nem hánytorgatja föl a múltunkat. Lehet, hogy elénk hoz bűnös dolgokat, hogy tanuljunk abból, hogy megértsük, hogy az nem volt helyes, de szemrehányás nélkül, nagy szeretettel ad annak, aki tőle kér.

Meghallja tehát Jairus a hírt, meghalt a kislánya, nincs tovább értelme fárasztani a Mestert. Összetörik teljesen. És ha megfigyeltük a szöveget, abban a pillanatban megszólal Jézus. Jön a hírhozó, elmondja a legrosszabb hírt, ami csak létezik, s Jézus szinte már utána megszólal, és azt mondja, hogy ne félj, csak higgy. Így lehet pontosan fordítani ezt, hogy ne félj, csak higgy: ne legyen benned félelem, hanem juss hitre. Hidd el, hogy megszabadul a gyermeked. Egy ilyen szóösszetétel van ott a régi szövegben. Erre a nyelvtani szerkezet árulkodik, hogy még ez is benne van, hogy újra egészséges lesz. Ne félj, higgyél! Legyen reménység a szívedben! Hidd el, hogy megszabadul a gyermeked, és újra egészséges lesz!

Itt fordul meg minden. Mit lát, mit hallott? Hallja, hogy meghalt a gyerek. Nem látja, hogy tényleg igaz vagy nem. Na, de hát miért hoznának ilyen szörnyű hírt, ha ez nem így lenne.

Jézus meg valami homlokegyenest mást mond. Valahol itt dőlnek el a mi dolgaink is, hogy kinek hiszünk. Annak, amit mond egy lelet? Annak, mit mond a világ? Annak, amit sugall a szívünkben a hitetlenség, vagy annak, amit Jézus mond az Ő igéjén keresztül? Itt tényleg az a fontos, hogy valóban Jézus mondja? Ő biztat, Ő ad reménységet? Tőle van az az igeszakasz, ami ott akkor szól nekünk? Ez valóban a kritikus pont. De az úgyis be fog bizonyosodni, hogy jól értettünk valamit, vagy pedig tévedtünk. De kinek hiszünk? Annak, amit az Isten mond, üzen, akár a töredékes, nyomorult emberi beszéden keresztül, vagy csupán a saját fülünknek és szemünknek.

Meghalt a lányka, de miért engedte ezt Jézus? Ez pont a történet végén derül ki. A végéről visszafelé nézve olyan világos, hogy miért engedi Jézus. Azért, hogy az Ő dicsőségét meglássa mindenki. Mert minden az Ő dicsőségére történik. Ezért előfordul az, hogy hagyja a dolgokat menni az emberi erőszakosság, akarat, indulat mentén egészen a végsőkig. Legalábbis, ami szerintünk a végsőkig. Ezt jelenti. De hol van az az Istennél a végsőkhöz képest? Hagyja menni a dolgokat a maguk rendje szerint.

Nem régen beszélgettünk erről otthon, hogy hagyjuk Istenre a dolgot. Egy bizonyos kérdést bízzunk rá. Hagyjuk menni a dolgokat a maguk rendje szerint. Magunk ne nyúljunk bele, bízzuk egészen a mindenható Istenre. Én biztos vagyok benne, hogy Isten cselekedni fog a maga idejében, ha az az Ő akarata, amit az ember az Ő akarataként gondol vagy megért a Szentírásból. Egészen nyugodtan lefeküdhetünk ma is aludni, mert senki - még egyszer mondom -, senki nem tudja Istent megakadályozni abban, hogyha valami az Ő akarata, azt véghezvigye. Amikor megtörténik, akkor az ember ámul és néz, hogy hát igen, erre nem gondoltunk. De mi sosem gondolunk arra, hogy az Istennek milyen megoldásai vannak még. Hát neki ez olyan egyszerű. Megállítja a napot, tudjuk, olvastuk a Bibliában, eldől a csata úgy, ahogy nem gondolták volna. Támaszt vihart. Valamitől megijed Izráel ellensége. Eldobálják a fegyvereket, és elfutnak. Földrengés támad, nagy tűzvész és így tovább. Megijednek a katonák, az emberi szívet meglágyítja. A király egyszer csak azt mondja, hogy menjetek haza, építsétek fel a szent helyet, a kultuszhelyet, a templomot. Egy szempillantás alatt a mindenható Isten mindent megfordíthat, ami látszólag vesztésre áll. Hisszük mi ezt igazán, vagy csak annak hiszünk, amit a hírvivők mondanak, amit kinyomtattak akár? Olvassuk az újságban. Biztos, hogy az mind igaz? Biztos, hogy nem igaz. A legtöbbje nem igaz. Az az igaz, amit az Isten majd abból kihoz, amit Ő cselekszik, akár egy történelmi esemény kapcsán is. A vége a dolgoknak még nem látható nagyon sok esetben.

Mit mond Jézus, és mit tesz? Először is bátorítja ezt az apát, és reménységet ébreszt a szívében, és azt mondja, hogy ne félj, csak higgy. Jézus még szinte beszél a meggyógyult vérfolyásos asszonnyal, de már ott van ez a másik ember, és hallja a rossz hírt, és Ő azonnal mondja, hogy ne félj, csak higgy. Azzal kezdi mindig, amivel egy ilyen válságos helyzetben kell. Rámutat arra a két dologra, amiben ennek az embernek fogyatékos az élete: hitetlenség és félelem, félelem és hitetlenség. Ne félj, csak higgy. Ami ennek az embernek az életében a legnagyobb kérdés a félelem és a hitetlenség. Ez a kettő a baja ennek az apának, és ettől a kettőtől kell neki szabadulni.

A halál terhe alatt összeroskadni készülő apa mintegy lelke alá nyúl Jézus, és elkezdi felébreszteni, bátorítani, vigasztalni. Elmennek oda, ahol a lányka fekszik. Nem mehetnek be csak a szülők, meg a három tanítvány. Három hiteles tanú, meg a két szülő, akik majd később elmondják, ami ott történt.

Olyan jellemző ez a nagy okos emberre, ahogy az ember gondolkodik, amit itt olvasunk. Azt mondja Jézus, hogy nem halt meg, csak alszik. S azt olvassuk: erre kinevették Őt. Itt tulajdonképpen az a kifejezés szerepel, hogy hangosan röhögni kezdtek. Bocsánat, ez szerepel itt. Elkezdtek hangosan röhögni azon, amit Jézus mondott. Hányszor kinevették már a hívőket évszázadok, évezredek során, nem. Nevettek Nóén is. Meghibbant az öreg. Vízözön, ilyen melegben? Megyünk fürdeni, csináljuk a dolgunkat. Jön az özönvíz, ugyan kérem. Aztán jött.

Mit mond Jézus? Az utolsó időkben is nevetni fognak a hívőkön, meg csúfolódnak velük, meg vicc témájává teszik őket, meg a kiirtásukról szólnak a rádióadásokban. S egyszer csak minden úgy lesz, ahogy azt Jézus megmondta. S akkor az arcukra fagy majd a mosoly, és nem lesz többé a számukra segítség. Pontosan úgy lesz minden, ahogy azt a Szentírás mondja. Így lesz az a mi korunkban is. Nem hitték el, amit az ige mond, nem hisznek annak, amit az igehirdetés mond. Azt mondják sokszor, hogy bolond vagy te - mint amit Pálnak is mondanak. Az Isten-hit megzavarta az elmédet. De aztán jön az utolsó ítélet, és mindenről kiderül, hogy úgy van, ahogy azt Jézus előre megmondta. És ez itt is kiderült. Azt mondta, hogy csak alszik. Bement, fölébresztette a halál álmából, és aztán kiment a lányka, s akkor már nem nevetett senki sem. Elhalkult a nevetés, és az arcukra fagyott a mosoly. S megdöbbentek és megfélemlettek, hogy miket is látnak ezekben a napokban. Hát igen. Amikor Jézus cselekszik, akkor minden ember elnémul, mert Jézus jelenlétében a halál elveszti halálos mérgét, gyilkos ereje egyszerűen semmissé válik, megfutamodik. Visszavonul, és álommá szelídül. Mert egyszerűen Jézus azt mondta, takarodj ki belőle halál. És a halál engedelmeskedik.

Mit mond Jézus? Nálam vannak a halálnak és a pokolnak a kulcsai. Hisszük mi ezt? Ott van a kezében. Itt azt mondta, hogy menj ki belőle. Kiment, és azt mondja, hogy kelj föl. A lányka fölül az ágyon, és utána meg kell hogy etessék. Amit Jézus mond, az valósággá válik.

Kimondta Isten a teremtés hajnalán, hogy legyen, s megtörtént az, amit mondott. A szava anyaggá vált. Benépesült állatokkal a föld és így tovább. Mert az Isten szólt, és amikor Ő szól, akkor az megtörténik.

Aztán Jézus fölemelte Jairust, és útmutatást adott neki. Amit ott ők öten láttak a szobában, az döbbenetes. Odaül Jézus a halott, alvó gyermek mellé. Azt mondja neki: neked mondom, lányka, kelj fel. A véges emberi élet találkozik a végtelen isteni hatalommal. S egy ilyen találkozásból mindig az isteni hatalom kerül ki győztesen. Mindig a halál veszít, és mindig az élet fejedelme győz. De mi még mindig nem hisszük ezt igazán. Tudjuk, meg ismerjük. Ráállunk? És a mi életünkre nézve is igaz ez? Olyan biztos, hogy igaz, amit Isten mond, minthogy ezeken a székeken ülünk. Ennél sokkal biztosabb egyébként. Ennyire igaznak tartjuk és fogadjuk el Isten szavát? Ami ott történik előtte, hogy meghal a kislány. Aztán föltámad. Hát ezt nem lehet kibírni hit nélkül egyiket sem. Azt se lehet kibírni, ha az embernek meghal a gyereke. Emberileg ezt nem lehet kibírni. Legfeljebb túléli valaki megnyomorodva, de hit nélkül ez képtelenség. Látom, ahogy járom a kórházakat. Nem lehet kibírni. Hittel is nagyon-nagyon nagyon emberfelettien nehéz. Inkább csöndben is maradok, nem fokozom, annyira nehéz. De hittel mégis csak lehet. Hit nélkül lehetetlen.

A véges emberi élet találkozik a végtelen isteni hatalommal. S mind a kettőt csak hittel lehet kibírni. Mert, aki hit nélkül találkozik majd az utolsó óráján, vagy amikor Jézus újra eljön az Isten hatalmával és dicsőségével, az nem fogja kibírni. Annak meg kell halnia, mert lehetetlen dolog, hogy élő ember hit nélkül, az Istennel való találkozást túlélje, amikor ítéletre kerül a sor. Ezt világosan mondja a Biblia. Amíg itt vagyunk a földön, és hittel hozzá fordulunk, vagy hitet kap ajándékba, ez egy másik helyzet. De amikor ítéletre kerülünk, és hit nélkül kerülünk oda, ott vége lesz mindennek. Azt nem lehet túlélni, mert az Isten dicsőségét ember túlélni nem tudja.

A hívők - azt mondja a Szentírás - meglátják majd újra egymást. Isten helyreállítja ott az örökkévalóságban azt, amit a halál szétszakított. Egy kicsit ez a történet ezt vetíti előre. Helyreállítja mindazt Isten, amit a halál szétszakított.

Jézus jelenlétében élve mindig többre lehet és kell számítani, mint ami az emberi lehetőségekből telik. Jézus tudja egyedül azt adni, és azt tenni, ami tőlünk nem telik.

És a harmadik, Jézus ígérete valósággá lesz. A gyermek újra él, és minden úgy történik, ahogy azt Jézus előre megmondta. Hisszük mi a Szentírás minden szavát? Amit a Biblia tanít, az mind igaz. Minden úgy lesz, ahogy Jézus megmondta.

Mi melyik oldalon állunk, akár Jézus mellett, de melyik oldalon állunk? A nevetők vagy a hívők, a nevetők vagy a hívők oldalán? Akik mosolygunk a Szentírás csodáin és tanításán, vagy pedig hisszük azt, amit a Szentírás mond? Azt mondja Jézus: leányom, ébredj föl. Felébred, és újra él, és a többit ott a szülőknek is Jézusra kellett bízniuk.

Itt van egy furcsa mondat, hogy adjatok neki enni. Ezt egyszerűen csak azért mondja Jézus, hogy visszarántsa őket a valóság talajára, hogy mindez itt, ezen a földön történik. Ez a lányka egyszer újra meghalt. Ha hitre jutott, akkor örök élete lett. De erre a földi világra akarja visszahozni egy perc alatt a szülőket és a tanítványokat Jézus. Mert itt, ezen a földön kell engedelmeskedni, amíg csak ezen a földön élünk. Itt kell megértenünk és meghallanunk Isten szavát, és itt kell azt megtenni, engedelmeskedve.

Amikor a hívők meghalnak majd, és feltámadnak, az örökkévalóságra alszanak el, és támadnak fel Jézus szavára. Sokan azt mondják, hogy ez olyan, mint egy szép mese. Olvasunk a Bibliában trombitákról, angyalokról, nagy fényről, földrengésről, megjelenik Jézus. Mi minden jön még? Ki hiszi ezt el? Tényleg, ki az, aki igazán hiszi ezt, hogy minden úgy lesz, ahogy Jézus mondja? Az angyalok is, meg a trombiták is, meg az utolsó ítélet is, meg az is, hogy Jézus megjelenik majd az Olajfák-hegyén, s megítél élőket és holtakat. Tényleg, ki az, aki hiszi, amit a Szentírás mond? Minden úgy lesz, ahogy azt mondta Jézus.

Mi a mai, központi üzenet? Ne félj, csak higgy. S ha valaki hisz, meglátja az Isten dicsőségét.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, a sorrendet. Te azt mondtad, hogy higgyünk, és majd látunk. Bocsásd meg, hogy mi mindig fordítva akarjuk. Először akarjuk látni a te dicsőségedet, s utána majd elhisszük, ha elhisszük egyáltalán, hogy az tőled való, és hogy te valóban létezel, és hogy minden igaz, amit az igében mondasz. Köszönjük, hogy te sosem engedsz ebben a kérdésben. Mindig ezt az utat akarod járatni velünk: először hinni, aztán meglátni a valóságot, és a te csodálatos dicsőségedet. Járass minket is ezen az úton, kérünk. S köszönjük, hogy akkor az egész életünk kicsiny és nagy csodák, de valójában csodák sorozata lesz.

Így hozzuk eléd most, Urunk, a lehetetlen helyzeteinket. Azokat a kérdéseket, amelyekről úgy gondoljuk, hogy visszavonhatatlanul eldőltek, hogy ez lezárult, és nincs többé segítség. Lázár sírján rajta van a kő, és többé nincs tovább. Köszönjük, Urunk, hogy nálad mindig van tovább. Neked hatalmad van sírokat megnyitni, hitetlenből hívővé tenni bárkit. Kiszabadítani a hitetlenség halálos fogságából. Kislányoknak és felnőtteknek, férfiaknak és nőknek, egyszóval nekünk azt mondani, hogy ne félj, és higgy. Ne félj, csak higgy, és meglátod az Isten dicsőségét.

Köszönjük, Urunk, hogy minden a te dicsőségedről szól. Újra és újra azt akarod, hogy azt lássuk meg, mert a mi hitünket az növeli a legjobban. Így hozzuk eléd most, Urunk, a mi lehetetlen, megoldatlan helyzeteinket, elkeseredésünket, kilátástalanságunkat, lázadásunkat, miértjeinket és kérdéseinket. Köszönjük, hogy nálad készen van a válasz.

Urunk, tied a dicsőség, mienk pedig majd egyszer orcánk pirulása lesz amiatt, hogy nem hittünk a te szavadnak igazán.

Kérünk, Urunk, erősíts meg minket a hitben. Növeld a mi hitünket, hogy ne legyünk hitetlenek, hanem legyünk hívők.

Ámen.