PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. november 27.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


KICSODA JÉZUS KRISZTUS?
3. MIÉRT JÖTT JÉZUS?


Alapige:Lk 19,1-10

Ezután Jézus Jerikóba ért, és áthaladt rajta. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa Őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá:

"Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom." Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta.

Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: "Bűnös embernél szállt meg." Zákeus azonban előállt, és ezt mondta az Úrnak: "Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki." Jézus így felelt neki: "Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet."


Imádkozzunk!

Mindenható, örökkévaló, szent és igaz Úr Isten, a hódolattal és alázattal állunk meg most előtted, és megköszönjük újra, amit az énekben már megköszöntünk, hogy magad elé engedsz minket. Valóban csak az a mi igazságunk, hogy nem bűneink szerint cselekszel velünk, hanem a te egyszülött Fiadnak, Jézusnak az áldozatára nézel, és Őérte könyörülsz rajtunk.

A te szentséged és igazságod mindenekelőtt bűneinket juttatja eszünkbe. Olyan sokféleképpen vétkeztünk ellened és egymás ellen az elmúlt napokban is. Sokszor úgy tesszük ezt, Urunk, hogy már észre sem vesszük. Fel sem tűnik, hogy világos parancsaidat megszegjük, fel sem tűnik ebben az öntömjénező világban, hogy mi is dicsekszünk ahelyett, hogy téged dicsőítenénk, vagy lecsípünk, ellopunk az egyedül téged megillető dicséretből és dicsőségből. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Tisztátalan a szemünk, tisztátalan a nyelvünk, vér tapad a kezünkhöz, tisztátalan utakon jár a lábunk. Könyörülj rajtunk, és tiszta szívet teremts bennünk, óh Isten. Tudjuk, hogy onnan a szívből származik minden gondolat és minden cselekedet.

Köszönjük, hogy te magad ígéred, hogy új szívet adsz azoknak, akik téged keresnek. Tudjuk, hogy még erre is te indítasz minket, hogy keressünk téged, hogy megutáljuk a bűneinket, hogy vágyakozzunk a veled való közösség után. Kérünk, hogy végezd el mindezt bennünk. Ezzel az őszinte vágyakozással hadd legyünk itt, ahogy a szarvas vágyakozhat a friss víz után ha szomjas, és te elégítsd meg a lelki szomjúságunkat.

Ajándékozz meg igéddel. Azzal az igével, ami ahányan vagyunk, annyiféle választ adhat a kérdéseinkre, és szabadulást adhat sokféle megkötözöttségünkből. Munkálkodj itt közöttünk, kérünk, úgy, ahogy azt megígérted. Mi hisszük, hogy te mind ez ideig munkálkodsz.

Könyörülj rajtunk, hogy úgy legyünk itt, hogy nyitva van a fülünk, és Szentlelked világosítsa meg értelmünket. Mi pedig nyitott szívvel hívunk és várunk téged ádventnek Királya, dicsőséges Megváltónk, Jézus Krisztus.

Ámen.


Igehirdetés

Szeretettel köszöntöm a gyülekezetet advent első vasárnapján. Hadd idézzem a szép régi adventi éneket:

Jövel, ádventnek Királya,
Népek Messiása.
Jézusunk, alázattal fogadunk,
Szent hódolattal.

Az a tapasztalatom, hogy ez a szent hódolat sokszor hiányzik a mi istentiszteleten való megjelenésünkből. Valaki olyan vállrándító könnyedséggel mondta a múltkor: ott voltam, meghallgattam, hazamentem. Vajon erről van szó, amikor Isten maga elé enged minket? Sokkal őszintébben és alázatosabban át kell élnünk azt, hogy egyáltalán nem természetes, hogy a szent Isten ilyen magunkfajta bűnös embereket fogad, hogy egyáltalán szóba áll velünk, különösen azok után, hogy olyan sok számunkra fontos szavát elengedtük a fülünk mellett, vagy tesszük az Ő akaratának az ellenkezőjét.

Jó lenne, ha tudatosítanánk magunkban minden istentiszteletre készülve, (és egyáltalán készülnénk az istentiszteletre), hogy csak szent hódolattal szabad megjelenni a szent Isten előtt. Jó lenne, ha személyes hitvallásunkká válna az, amit a tegnapi napra kijelölt zsoltárban olvastunk, és ahol olyan boldogan mondja a zsoltáros:

Uram, az égig ér a te kegyelmed
És a felhőkig a te hűséged.
Magasztalnak téged a mennyben
Teljék meg dicsőítéseddel
Ez az egész föld.

De az "egész földnek" bennünk lehet elkezdődnie. Teljék meg. Teljék meg az Ő dicsőítésével a szívünk. Ezzel a szent hódolattal legyünk itt ma. Nemcsak meghallgatunk egy beszédet, hanem átéljük, hogy Isten maga elé enged meg, hogy egy szívvel dicsőíthetjük Őt, hogy meghallgatjuk Őt magát, hogy az, aki hirdeti, és hallja itt az igét, az néki adja a szívét.

* * *

Isten kegyelméből megérhettük ennek az évnek az adventjét is. Az advent szó az adventus Domini latin kifejezés rövidülése, ami azt jelenti: az Úr eljövetele. A karácsony előtti négy hét tehát, amit adventi időszaknak nevezünk, Jézus Krisztus két eljövetelére emlékeztet minket. Az elsőre, amikor az ige testté lett, Isten Fia emberré lett karácsonykor, és a másodikra, amit Jézus megígért, amikor a történelem végén ismét megjelenik majd. Minden szem meglátja Őt itt, és eljön ítélni élőket és holtakat.

Ma az első adventre, Jézus Krisztus első eljövetelére emlékezzünk. Mégpedig azt vizsgáljuk meg, hogy mit mondott Jézus ennek a céljáról. Miért jött Jézus? Miben látta és látja Ő az Ő testté lételének, emberré lételének a célját?

Az evangéliumok leírása szerint Jézus több, mint tíz alkalommal röviden, világosan megfogalmazta programját, hogy miért jött. Ezek a mondatok általában így kezdődnek: "Azért jött az Emberfia, hogy..." vagy "Én azért jöttem, hogy..." és akkor egy rövid világos mondat következik, úgy, ahogy a mi Urunk tanított és beszélt annak idején.

Ezek közül a programbejelentések közül hármat vegyünk szemügyre ma. Mindegyik abban segít, hogy jobban megismerjük a mi dicsőséges Megváltónkat.

1. Az elsőt éppen most olvastuk: "Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet."

Sokan gyerekkoruk óta aranymondásként ismerik ezt, de nem biztos, hogy minden szónak a teljes jelentéstartalmát ismerjük, vagy a pontos, eredeti jelentésével tisztában vagyunk.

Mikor mondta Jézus ezt a summás bejelentést? Akkor, amikor ez a zsugori vámszedő, Zákeus, akinek az élete tele volt bűnnel, de vágyakozott, hogy legalább láthassa Jézust, abban a nagy megtiszteltetésben részesült, hogy bement az otthonába Jézus. És ahogy ott együtt ültek az asztalnál, ennek az embernek az egész gondolkozása és élete megváltozott. Egy másik Zákeus állt elő ezzel a kérdéssel: Uram, jó lesz-e, ha a sok jogtalanul összeharácsolt pénz egy részét kiosztom a legszegényebbeknek, a többiből meg kártalanítom azokat, akiket jogtalanul megrövidítettem? Erre mondja Jézus: "Ma lett üdvössége ennek a háznak. Mert azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet."

Mit jelent ez a summás mondat, amibe Jézus belesűríti egész jövetelének a célját? Benne van ebben mindenekelőtt az, hogy nélküle minden ember elveszett. Az a görög szó, ami itt az Újszövetség eredeti szövegében áll, egyáltalán nemcsak azt jelenti, hogy valami nincs a helyén, aztán keresni kell, mert elveszett. Ennek sokkal súlyosabb jelentése van. Azt jelenti, hogy tönkremenni, reménytelen helyzetbe jutni, elpusztulni, sőt ilyen jelentése is van: megölni, elkárhozni.

Amikor Jézus Zákeust és vele együtt mindannyiunkat elveszetteknek minősít, akkor arról beszél, hogy mi, az Istentől való elszakadásunk, a bűn miatt olyan helyzetbe kerültünk, ami reménytelen. Az ember kiesett eredeti helyéről és Isten nélkül egészen bizonyosan elpusztul.

Nem véletlenül szemlélteti Jézus ezzel az egyszerű, de minden részletében találó és pontos képpel az Istentől elszakadt ember állapotát, hogy olyan, mint az elveszett bárány. Magától soha nem fog tudni haza találni. Kijönni sem tud abból a szakadékból, amibe beleesett. Most még él, béget, de meg van pecsételve a sorsa: halálra van ítélve, mert nem tud segíteni magán. Csak az mentheti meg, ha utána jön a pásztor, megtalálja és hazaviszi.

Ezért volt az első advent és annak a beteljesülése. Ezért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. Ennek a szónak a jelentése megint csak sokkal több és konkrétabb, mint hogy "megtartsa". Azt jelenti: megmenteni. És ez a szó jelenti a Bibliában azt is, hogy üdvözíteni. Ezért jött az Emberfia, hogy az Istentől elszakadt, és így reménytelen helyzetbe került embert Istenhez visszasegítse. Csak a pásztorral, Jézussal együtt mehetünk vissza a mi Atyánkhoz.

Sorsdöntő mindannyiunk számára, hogy látjuk-e azt, hogy Jézus nélkül elvesztünk. Amíg az ember maga kapálózik, amíg tud bégetni, segítségért kiáltani, vagy nem is kiált segítségért, hanem azzal hitegeti magát, hogy tud segíteni önmagán, addig marad a reménytelen helyzetben. Addig elveszett marad. Amikor valaki látja már, hogy elveszett, de nem akar ebbe beletörődni, mint ahogy Zákeus szívében is felébredt a vágy, hogy legalább lássa azt a Jézust, akiről eddig csupa jót hallott, és azt hallotta, hogy az ilyen magafajta bűnösöket sem veti meg, attól kezdve nyílik meg az út a szabadulásra.

Ezt nevezi a Biblia hitnek, amikor valaki már nem magában bízik, hanem a Szabadítóban, de a szabadító Jézusban bízik. Ha csak egy picit is. Ő csak látni akarta. Eszébe sem jutott, nem is remélte, hogy Jézus beteszi a lábát egy ilyen megvetett ember házába. Sokkal többet kapott. Ezt a Jézus utáni vágyat is már a mi Megváltónk ébreszti a szívünkben.

Nem tudom, hogy mennyire látjuk, és mennyire vesszük komolyan, hogy ez a világ így, ahogy van, elveszett. Ez nagyon általános kijelentés most, nincs időnk arra, hogy illusztrációk sorozatával próbáljam ezt szemléltetni. Bizonyítani ezt nem kell, mert annyira nyilvánvaló. Akinek nyitva van a szeme és füle, az kénytelen szomorúan látni, hogy mind a természeti világ, mind az embervilág a pusztulás szélén van, és nem tudunk magunkon segíteni. Megdöbbentő az, hogy mennyire nem eszméltetnek minket azok a kétségbeejtő jelek sem, amik ezt bizonyítják. Hogy csak a legutolsót említsem:

Hol van a nagy tudományunk és tehetségünk? Hol van az ember önmagáért és a többiekért érzett felelőssége, ha egyáltalán van még ilyen, amikor úgy dolgozik, vagy úgy pusztít, hogy bekövetkezhet egy ilyen tragédia, mint ami most ott, ahol egy négymilliós város ivóvíz nélkül maradt. Miért engedjük a benzolt a folyóba? Miért nem tudjuk szétválasztani a benzolt a víztől? Miért nem tudunk tiszta, iható vizet biztosítani az egész emberiségnek? De tehetetlenségünket eszeveszett gőgünkben és a velünk született ősbüszkeség miatt olyan nehezen ismerjük fel, és olyan kevesen vallják be.

Ugyanez a helyzet az Isten elleni lázadásunkkal is. Sajnos igaz, amit Agustinus így írt: "Nem tudunk nem vétkezni." Hogy amióta Istennek hátat fordítottunk, csak az Ő akaratának az ellenkezőjét tudjuk cselekedni. Legfeljebb a vágyig juthatunk el, hogy elég volt ebből, változtatni kellene, másként kellene folytatni, de a magunk erejéből képtelenek vagyunk megváltozni. Ahogy a próféta szavaival mondja Isten: "Ha a párduc meg tudja változtatni a foltjait, akkor ti is meg tudtok változni, és meg tudtok szabadulni a bűneitektől."

Ezért nagy adventi örömhír az, hogy azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megmentse, üdvözítse az elveszettet. És mivel Jézus nélkül, a pásztor nélkül minden ember elveszett, ezért a mi szívünk hálát adhat és dicsőítheti Istent, hogy Ő utánunk jött és csakugyan úgy van, ahogyan az a kedves gyermekének mondja:

Szúró tövis tépi,
Hull a vére érted,
Te elveszett bárány,
Jézus keres téged.

Ezért jött az Emberfia. Hadd kérdezzem ilyen egyszerűen: téged megtalált-e már a Pásztor? Együtt élsz-e Jézussal? És ha igen, akkor mented-e szenvedélyesen az elveszetteket, mert Ő a megtaláltakon keresztül is menteni akarja őket.

2. A másik ige, amelyikben Jézus világosan és pontosan megmondja az első advent célját, a Bibliában így olvasható: "Mert az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért." (Mk 10,45).

Pedig azt olvassuk róla: Ő a világ Ura. Neki adatott minden hatalom mennyen és földön. Most olvastuk a Zsidókhoz írt levélben, hogy hatalma szavával fenntartja a mindenséget. És ez a hatalmas Úr nem azt akarja, hogy neki szolgáljanak, hanem megalázta magát, emberekhez hasonlóvá lett, és azt mondta: olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál. És erre adott példát, hogy akiket Ő már megmentett, akik hozzá tartoznak, azok felszabadulhatnak erre a nagy szabadságra, hogy nem azt követelik kényszeresen, hogy nekik szolgáljanak, hanem szabadok arra, hogy ők szolgálnak másoknak.

Nem tudom, tetten értük-e már magunkban ezt az ősi hajlamot, sőt kényszert, hogy uralkodni akarunk, nem szolgálni? Ez elkezdődik már a gyerekszobában, egészen kicsi korban. Sajnos folyik a házasságokban, ahol vállvetve kellene a közös célokért harcolni, de sokszor egymás ellen küzdenek az emberek. Tapasztalható a nemzedékek között, ahol megint csak egymásra vagyunk utalva, és össze kellene fogni a közös célokért. És az élet minden területén, el egészen a nemzetközi tragédiákig, uralkodni akarunk. Jézus ennek az ellenkezőjére adott példát, és ennek az ellenkezőjére hív el minket.

Uralkodni akarunk egymáson, a természeten, ezért tesszük tönkre módszeresen és most már visszafordíthatatlanul, sőt rafinált és gőgös módon uralkodni akarunk még Istenen is. Fel akarjuk Őt használni a magunk céljainak a mihamarabbi elérésére. Megmondjuk neki, mi az Ő feladata. Jöjjön és segítsen meg abban, amit nélküle kezdünk el sokszor.

Ebből a kóros uralomvágyból akar kigyógyítani minket Jézus. Erre adott példát az utolsó vacsora alkalmával, amikor Ő, az Úr és Mester, nekigyürkőzött, leguggolt és végigmosta a tanítványok piszkos lábait. Azt mondta: "Példát adtam nektek." Ha én az Úr, és a Mester meg tudtam mosni a ti lábatokat, amit valakinek közülük kellett volna ott megtennie, akkor nektek is meg kell tanulni, hogy tudjatok szolgálni egymásnak. Ebben a programbejelentésében Jézus hangsúlyozza, hogy az Ő legnagyobb szolgálata az volt, hogy életét adta váltságul sokakért. Ez is rendkívül gazdag jelentésű szó: váltságul. Eredetileg azt a váltságdíjat jelentette, amit valaki kifizetett egy rabszolgáért, és azt szabaddá tehette. Egy rabszolga soha nem tudta összegyűjteni azt a váltságdíjat, amivel önmagát kiválthatta volna. De ha akadt egy jótevője, akinek telt is erre, és kifizette az árát, akkor szabaddá vált.

Megint csak arra utalok, ami a Biblia hangsúlyos tanítása, hogy mindnyájan rabszolgának születünk. Azt mondja Jézus, hogy aki bűnt cselekszik, az rabszolgája a bűnnek. Annak a bűn, vagyis az Istennel való ellenkezés parancsol, és kénytelen annak engedelmeskedni. Ebből a rabságból szabadít ki minket Jézus. Ezért teljesedett be az első advent, ezért jött az Emberfia, hogy életét adja váltságul sokakért.

Miért kellett ebből ilyen nagy ügyet csinálni, eget-földet megmozgatni, az Istennek emberré lenni? Azért, mert nem volt, és nincs más megoldás rá. Az, hogy Jézusnak ilyen nagy árat kellett fizetnie, az Ő bűn nélküli, tiszta életét, mutatja, hogy ilyen súlyosan vétkeztünk a szent Isten ellen, és ilyen nagy az Isten haragja az ellene való lázadás miatt. De hogy Isten elfogadta az Ő halálát helyettes elégtételként, és a benne hívőknek tudja azt be, és Őérte feltétel nélküli bocsánatot ad nekünk, mutatja az Isten kimondhatatlan szeretetét a bűnös iránt. Isten ítélete és szeretete, kegyelme egyszerre van jelen ebben, amit Jézus így mond: váltságul adta az életét sokakért. Ez mutatja, hogy nincs más mód arra, hogy kiszabaduljunk az Isten elleni lázadás rabságából. A saját érdemei alapján senki nem kaphat üdvösséget.

Ízlelgessük ezt a másik adventi örömhírt is: "Azért jött az Emberfia, hogy ő szolgáljon és adja az Ő életét váltságul sokakért".

Először azt láttuk, hogy Jézus rámutatott: nélküle elveszettek vagyunk, és azért jött, hogy megkeressen és hazavigyen. Ebben az igében arról beszél, hogy milyen váltságdíjat fizetett azért, hogy ez megvalósuljon.

3. A harmadik ige, amit ma még szeretnék felolvasni, arról szól, hogy mindennek mi a gyümölcse? Mi lett ennek a következménye? A János evangéliumában ezt mondja Jézus: "A tolvaj azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek." (Jn 10,10).

Ez is azzal kezdődik, hogy folyik a pusztítás. Ugyanaz a szó van itt, mint Zákeus történetében az elveszett helyén. Ez is mutatja, hogy az többet jelent, mint hogy nincs meg, hirtelen nem találjuk, hol van. Ez azt jelenti: pusztítani, elpusztítani, tönkremenni, tönkretenni. Ezért jön a tolvaj. Én azért jöttem, mondja Jézus, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.

Az "élet" szó, ami itt áll, nem csupán a puszta létet jelenti, hanem azt a teljes, tartalmas, értelmes életet, amit Isten a teremtéskor adott az embernek. Ezt veszítettük el, amikor ott hagytuk Istent, akiről azt mondja a Biblia: Ő az élet forrása, és ezt adja vissza Jézus a benne hívőknek.

Hogyan adja vissza? Úgy, hogy a saját életét osztja szét a benne hívők között. Úgy, hogy önmagából ad azoknak, akiket megtalál, és akikkel önmagát közli. Péter apostol nem restelli leírni ilyen radikálisan: Isteni természet részeseivé lesznek az ilyenek. Jézus tulajdon lelkét, a Szentlelket ajándékozza nekik. Ez már itt a földön minőségileg más életet jelent. Vége van minden emberi erőlködésnek, hogy valamit Istennek fölmutassak, hogy jó pontokat szerezzek. Vége van a bizonytalankodásnak, hogy sosem lehet tudni, hányadán állok: van üdvösségem vagy nincs. Megszűnik minden félelem, nincs mitől és kitől félni. Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?! - Ezt az életet kapja vissza az ember. Jézus életét.

S ehhez olyan lelki gazdagságot, amiből telik másoknak is adni. Ez, hogy bőségben éljenek, azt jelenti, hogy feleslegük lesz mindenből. Nemcsak valamicskét ad a benne hívőknek, nemcsak annyit, amennyi éppen nekik elég békességből, reménységből, erőből, örömből, hanem mérhetetlenül többet, mint amire feltétlenül szükségünk van. Azért, hogy aztán tudjunk mi is szolgálni másoknak, mint Ő, hogy teljék megbocsátani bárkinek, hogy elmondhassuk nagyképűség nélkül: mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Ad igét a szánkba, amikor kinyitjuk azt. Valóban új természettel ajándékozzon meg, hogy igaz legyen az, amit Pál apostol így ír a Galatákhoz írt levelében: "Élek többé, de nem én, hanem él bennem a Krisztus."

Én élek, de nem a velem született természet irányít, hanem valóságosan a hit által él bennem a Krisztus. Ezért jött az Emberfia. Ez volt az első advent célja, hogy minél többünk életében bekövetkezzék az, ami Zákeus életében, akinek a szívében ott volt az adventi várakozás, bárcsak láthatnám Jézust, de ennél sokkal többet kapott. Belépett hozzá Jézus, és új élettel ajándékozta meg.

Azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és üdvözítse az elveszettet. Azért jött, hogy szolgáljon, és az életét adja váltságul sokakért. És azért jött, hogy életünk legyen, sőt bőségben éljünk.

Az úrasztalát megterítettük, és az úri szent vacsorában mindez szemléletesen kiábrázolódik. Amikor Jézus a vele való közösségről beszél, akkor a János evangélium 6. részében egyebek között ezt mondja: "Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem lakozik és én őbenne."

Könnyű félreérteni Jézusnak ezt a mondatát. Itt a vele való teljes azonosulásról beszél. Arról az eggyé válásról, amit így mondtak a reformátorok: ez a titokzatos egység Krisztussal, az Unió mistica cum Christo, amikor a hívő a maga akaratát egészen Krisztus uralma alá hajtja. Amikor feladja az önrendelkezési jogát, és Krisztus rendelkezhet vele. Amikor kész oda menni, ahova Ő küldi, azt mondani, amit a szájába ad. Hallgatni, amikor nincs mondanivalója. Ha a nyelve hegyén van is, hogy visszamondjon, vagy odamondjon valamit, akkor sem szólal meg. Amikor érvényesül a hívő életében Jézus Krisztus uralma.

Amikor érvényesülni kezdett Zákeus életében Isten uralma, akkor olyat tesz, ami előző nap eszébe nem jutott volna. Hogy szétossza azt, amit sikerült megszereznie, hogy négyszeresen kárpótolja azokat, akiket becsapott. Hogy észrevegye a legszegényebbeket, és ő, a gazdag nekik ajándékozza a gazdagságát. Ez már az a jézusi természet, amelyikre az jellemző, hogy nem azt akarom, hogy mások szolgáljanak nekem, hanem ő szolgál, és hálaáldozatként odaadja mindenét, önmagát. Aki én utánam akar jönni, tagadja meg magát - mondja Jézus.

Ez a hitetlennek ijesztő vagy érthetetlen. Akit megtalált Jézus, aki kapta tőle ezt az életet és ezt a bőséget, az meg azt mondja: minden kevés, amit neki adhatnék hálából. Azt meghálálni úgy sem tudom, amit Ő tett értem és Ő adott nekem. Hálából azonban mindenemet rendelkezésére bocsátom.

Annak az életében teljesedik be az advent, aki ezt megtapasztalja. Szeretnélek kérni titeket nagy szeretettel, hogy ne adjátok ennél alább. Ne legyetek igénytelen vallásos emberek. Legyetek igazán új emberré! Ne mondjatok le arról, amit Zákeus átélhetett. Vágyakozzatok erre a Krisztussal való találkozásra, amiből következik a Krisztussal való együttélés itt, és majd örökkön örökké.


Imádkozzunk!

Dicsőséges Megváltónk, Úr Jézus Krisztus! Magasztalunk azért, mert pontosan tudtad, mi a célja első eljövetelednek.

Áldunk azért, mert tökéletesen elérted mindazt, amit az Atya célul tűzött eléd, s amire vállalkoztál.

Magasztalunk, mert nem a magad akaratát kerested, hanem azét teljesítetted, aki elküldött téged.

Köszönjük, hogy noha Istennel és egyenlő vagy, megaláztad magad, hozzánk hasonlóvá lettél, és engedelmes voltál mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.

Áldunk azért, mert halálod nekünk életet, örök életet szerzett.

Könyörülj rajtunk, hogy merjük ezt hinni. Szeretnénk tartani az üres kezünket, hogy add nekünk ezt a bőséges ajándékot. Hogy add nekünk önmagadat.

Segíts, hogy mindazt, amit erről mondasz a te igédben, komolyan vegyük.

Segíts, hogy lássuk, mi választ el tőled. Hadd lássuk, hogy nélküled valóban elveszett emberek vagyunk vagy voltunk. Hadd tudjuk bizonyosra venni, hogy te vagy az a pásztor, aki utánunk jöttél, és haza viszel.

Ajándékozz meg kegyelmesen ezzel a gazdag élettel. Egy panaszkodó, szegény világban hadd tudjuk szeretettel osztogatni mindazt a jót, amit mi is tőled kapunk. Formálj minket sáfárokká, mégpedig hű és bölcs sáfárokká, akik idejében továbbadjuk a tőled kapott javakat azoknak, akiket reánk bíztál. Segíts látnunk és komolyan vennünk, hogy kikért tettél felelősekké minket. Add, hogy örömmel végezzük ezt a szolgálatot.

Közben pedig tartsd frissen a szívünkben azt a várakozást, ahogy a szolgák várják haza az urukat, és bármikor jöhet, készen találja őket. Segíts minket, hogy majd ha jössz, készen legyünk.

Ámen.