PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. október 23.
(vasárnap este)

Varga Róbert


KEGYELEM, IGAZSÁG


Alapige:Mt 20,1-16

Jézus megszólalt, és ezt mondta: "Hasonló a mennyek országa a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. Miután megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, elküldte őket a szőlőjébe. Amikor kiment kilenc óra tájban, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül, és ezt mondta nekik: Menjetek ti is a szőlőbe, és ami jogos, megadom nektek. Azok pedig elmentek. Ismét kiment tizenkét óra körül és délután három óra tájban, és ugyanígy tett. Amikor pedig késő délután öt óra tájban is kiment, még mindig talált ott álldogálókat, és megkérdezte tőlük: Miért álltok itt egész nap tétlenül? Azok pedig így válaszoltak: Mert senki sem fogadott meg bennünket. Erre azt mondta nekik: Menjetek ti is a szőlőbe! Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a vincellérjének: Hívd elő a munkásokat, és fizesd ki a bért, az utolsókon kezdve az elsőkig. Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt. Amikor azután az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, és ezt mondták: Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől. Ő pedig így felelt egyiküknek: Barátom, nem bánok veled igazságtalanul: Nem egy dénárban egyeztél-e meg velem? Vedd, ami a tied, és menj el. Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Hát nem szabad-e nekem azt tennem a javaimmal, amit akarok? Vagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok? Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók."


Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük, hogy ennek a templomnak az ajtaja nyitva van ma este is. Köszönjük, hogy találkozhatunk veled, mert te találkozni akarsz velünk. Köszönjük, hogy a legbiztosabb pont a te igéd, ami által megszólasz, a töredékes, emberi beszéden keresztül mégis a te csodálatos, biztató, bátorító, erőt adó, bűnt törlő és megbocsátó kegyelmeddel találkozhatunk.

Urunk, köszönjük azok életét, akik odaadták azt azért, hogy mi szabadon élhessünk. De kérünk arra, hogy ne csak a testi szabadság legyen a mienk, hanem ajándékozz meg minket azzal a lelki szabadsággal is, hogy megismerünk téged. Köszönjük, hogy akiket a Fiú megszabadít, valósággal szabadok lesznek.

Így kérünk arra, Urunk, add nekünk ma este is ezt a szabadságot. Hadd tudjunk minden személyválogatás, megkülönböztetés, előítélet nélkül itt lenni, s úgy figyelni a te szavadra, hogy te pontosan tudod, sőt kimérted azt.

Köszönjük, hogy kinek-kinek azt készítetted el, amire leginkább szüksége van. Urunk, olyan jó, hogy te ismered a lelkeket, ismered a lelkünket. Táplálj minket hozzánk való, hozzánk illő, nekünk való eledellel, kérünk.

Köszönjük, hogy önmagadért, szeretetedért ez is lehetséges.

Ámen.


Igehirdetés

Amikor Jézus földi tartózkodása során példázatokban beszélt, ezt két okból is tette. Vagy azért, mert azt szerette volna, hogy amit mond, azt mindenki jól megértse, vagy pedig azért beszélt példázatokban, hogy csak azok értsék, akik a közelebbi tanítványi körhöz tartoztak.

Súlyos kérdésként vetődhet fel hívő emberekben is, és Istent nem ismerőkben egyaránt: igazságos az Isten kegyelem nélkül? Vagy kegyelmes igazságosság nélkül? Úgy, hogy félreteszi az igazságosságot azért, hogy kegyelmet gyakorolhasson?

Való igaz az a Biblia szerint, hogy Isten mindenek felett kegyelmes és irgalmas Úr, de az igazság és az igazságosság kérdése előtte legalább olyan fontos, mint a kegyelem és a szeretet. Sőt, Isten az egyedüli, aki úgy tud igazságot tenni, hogy közben az Ő kegyelme sem sérül. És úgy tud kegyelmes lenni, hogy az Isten igazsága, és az ember igazságérzete sem szenved csorbát.

Sokan ma emlékezve az 56-os kegyetlen harcokra, visszagondolva mindarra, ami utána következett, talán azt gondolják, hogy Istent nem érdekli az igazságosság. De biztatásként ma is - lassan ötven éve történt mindez - csak azt lehet mondani, hogy bízzuk nyugodtan az egészet, ami ott, akkor történt, s ami utána következett, azt még inkább a szeretettel, de igazságosan ítélő Istenre, aki előtt nincs személyválogatás. Aki előtt megfelelnek tettükért mindazok, akik elkövettek olyasmit, ami sérti Isten igazságosságát.

Úgy tűnik ugyanis sokak számára, hogy a kettő: Isten igazságossága és kegyelme ellentétben állnak egymással. Amikor megjelenik valaki életében Isten kegyelme, sokan azonnal igazságtalanságot kezdenek emlegetni. Tényleg néha úgy tűnik, ha valakivel Isten kegyelmet gyakorol, az úgy látszik az ember szemszögéből nézve, hogy e miatt az igazság vagy az igazságosság, vagy a másikkal gyakorolt igazságosság akár még sérülhet is.

Vagyis, van egy ilyen vád sokakban, hogy Isten némelyekkel szemben részrehajló, másokkal szemben pedig keményen cselekszik. Nehezen értik meg sokan azt a tényt, hogy Isten logikája bizony meghaladja a mienket. Mi utol sem érjük azt, sőt befogni sem bírjuk az Isten kegyelmét, irgalmát és logikáját. Az emberi gondolkodás közel sem ér az Isten gondolkodásához. A mi látásmódunkat és látásunkat nem is említve. Az Isten emberi logikán túli rendje megakad a mi gondolkodásunk szűrőjén. Megakad. Hogy lehet ilyen az Isten?

Ez a példázat is azért háborít fel sokakat, hogy lehet ilyen az Isten? Az első munkások reggel óta a nap hevét hordozzák, tűrtek mindenféle nyomorúságot, s ugyanannyit kapnak, mint azok, akik a végén álltak munkába, s mindössze egyetlen órát dolgoztak.

A bűneset utáni létezésünkben azonban nem árt tudni, hogy a mi logikánk nem simul bele az Istenébe. Nem az Isten rendjével, logikájával és gondolkodásával van a baj, hanem a mienkkel. Ugyanis a bűneset után nem tudunk igazságosan gondolkodni. Nem tudunk úgy gondolkodni, ahogy azt az Isten jónak és igazságosnak tartja.

Ma is számtalan bibliaolvasó és templomba járó atyafi felháborodik akár a tékozló fiú példázatán is. Erről a szőlőmunkások példázatáról nem is beszélve. Ott van egy fiatalember. Nem várja meg, amíg az apja meghal, kikéri az örökséget, a vagyon ráeső részét, elmegy, elherdálja romlott életű nőszemélyekkel meg a barátaival, akik szintén erkölcstelenek voltak. Mindenfélét elkövet, s a végén odajut, hogy még a disznók vályújából sem ehet. Aztán magába száll. Azt mondja, hogy az atyám házában a béresnek is jobb. Gyorsan hazamegy, bocsánatot kér. Atyám, vétkeztem az ég ellen; Istenem, te ellened. Hipp-hopp, minden rendbe jött. Tényleg megdöbbentő. Látszólag igazságtalan. És még tovább is megy a példázatban Jézus. Azt mondja, hogy nagy ünneplést csaptak. Gyűrűt húznak az ujjára, új ruhát kap, levágták a hízott állatot, amit addig őrizgettek. Hol itt az igazság?

Isten igéje azt mondja, hogy ez az Isten szeretetének és kegyelmének a logikája. Legtöbben a másik, az otthon maradt fiú mellé állnak, aki nem kérte ki a részét, aki nem tékozolta el, hanem gyarapította a vagyont. Milyen gazda az Isten, mert végül is róla van szó, aki ilyen igazságtalanságokat követ el?

Valóban igazságtalan az Isten, vagy kegyelmes és igazságos egyszerre? Úgy, hogy egyik sem csorbul a másik kárára? Pont erről beszél ez a mai példázat.

Miről is szól tehát a mostani történet? Egy gazda munkásokat keres a szőlőjébe. Korán reggel, és itt az a szó szerepel, hogy még a nap szinte föl sem kelt. Szürkület volt. Kiment a piacra, mintha most valaki kimenne a Moszkva térre, ahol álldogálnak az emberek. Egyik jobban néz ki, a másik már egy kicsit leromlott állapotban van. Erősebb vagy gyengébb. Van, akinek a teste is mutatja, hogy elbír akár egy betongerendát is. Más valaki egy zsákot sem bírna megemelni. Pedig lehet, hogy az az erősebb sok vonatkozásban. Egy hasonló térre kimegy a példázatbeli gazda. Ott állnak az emberek. Károli olyan kedvesen fordítja, hogy hivalkodván árulják a munkaerejüket. S így olvassuk: még sötétség és hűvös volt hajnalban. Velük megegyezik, és itt a mi szimfónia szavunk szerepel. Azt jelenti, hogy egyességre jutottak. Teljesen egyetértettek abban, hogy egy egész munkanapot eltöltenek a gazda szőlőjében, a végén egy dénárt fognak kapni fizetségül. Elmennek a szőlőbe, s dolguk után látnak. Aztán kilenckor, sőt délben, sőt közvetlenül a munkanap vége felé, egy órával a munkanap befejezése előtt is kimegy a gazda, és azt mondja többeknek, hogy meg fogjátok kapni azt, ami igazságosan jár nektek. Itt az igazság szó szerepel. Azt mondja, hogy azt fogjátok kapni ti, akik később álltok munkába, amit az igazság szerint fizetnem kell nektek. Ami jár nektek munkátok alapján. A később felfogadottak már nem is mernek alkudozni. Nem mondanak semmit. Azt mondja a gazda, hogy menjetek ki. Nem mondja azt se, hogy mennyit kapnak. Ami jár nektek igazság szerint, azt meg fogjátok kapni. Meg se kérdezik. Örülnek, hogy valamit vihetnek haza a családnak. Ha kevés is az a pénz, de legalább az napra, este étel lesz az asztalon.

Aztán a végén az utolsóktól azt kérdezi a gazda, hogy ti miért álltok itt tétlenül? Mi a válasz? Mert senki sem fogadott fel minket, nem kellettünk senkinek sem.

Itt szeretnék egy kicsit megállni, ennél a mondatnál. És talán nyilvánvaló mindnyájunk számára, hogy Jézus a példázatot nem azért mondta el, hogy a korabeli munkaerő, vagy munkaerőhiány vagy -felesleg viszonyairól tárgyalásba bocsátkozzék. Nem is a korabeli szociális helyzetet akarta analizálni, elemezni, hanem ennél sokkal fontosabb volt, szeretett volna beszélni.

A példázat képén átüt a valódi tartalom. Isten a Gazda, és Ő dönti el, és Ő dönti el egyedül, hogy kit hogyan, mikor, milyen módon, hány éves korában, milyen lelki vagy fizikai állapotban hív el az Ő országába, s fogad be abba.

Ma is vannak emberek, akik ugyanazt mondják, mint a példázatbeli munkások. Nem kellünk senkinek sem. Én sokszor hallom ezt. Tetszik tudni, rólam már mindenki lemondott. Engem gyűlölnek a szüleim. Tizenhat évesen közölték, hogy költözzek el. Azóta a magam lábán állok úgy, ahogy. Vagy elmondja az az ötven év körüli feleség, hogy én már nem kellek a férjemnek. Nézzen rám! Nem ilyen voltam, amikor szültem a gyerekeket, egyiket a másik után. Talán nem is hiszi el, hogy milyen alakom volt és így tovább. Tényleg, több gyermek szülése után az ember már nem egészen olyan, mint előtte. De ez persze a férfiakkal is így van, csak nem a gyerekszülés után. Ők ritkán szokták magukról megállapítani, és észrevenni azt, hogy változnak.

Vagy másvalaki: én már nem kellek a gyerekeimnek. Mennek a maguk útján. Már az unokák is nagyok. Leírtak. Nem kellek senkinek sem. Nem számíthatunk senkire sem. Mi lesz velünk, nem érdekes. Nem hiányzom senkinek. S nem érdekel a sorsom senkit sem. Talán néha kimondják ezt többen is, még akár közülünk is, hogy így az egész élet valójában céltalan és értelmetlen. S ez tényleg így van. Isten nélkül az élet céltalan és értelmetlen.

Isten országa azonban azok előtt is nyitva van, s erről beszél itt Jézus először, akik így gondolkodnak. Egyébként sok mindenben lehet gazdag és értelmes életet élni, de az Isten országa szemszögéből nézve, Isten nélkül az élet céltalan és értelmetlen. Ezt a Biblia egyértelműen mondja.

Mi a vigasztalás ebből a példázatból? Az, hogy a Gazdának azok is kellettek, akik nem kellettek senkinek sem. A legkésőbben ott állók is. Azok is kellenek. A Gazda Isten. Istennek azok is kellenek, akár még az Ő szőlőskertjébe munkásnak, szolgálónak, akik egyébként nem kellenek semmire sem. Meg nem kellenek senkinek sem már. Isten ugyanis soha, senkit nem ír le. Nem legyint, amikor valakihez ér Isten. Nem néz rá, hogy ez a selejt. Soha, de soha ilyet Isten nem mond senkinek. Kellünk az Istennek, mert az Isten szeret minket.

Még a vadnyugat meghódítása idején történt, hogy az akkori faházak gyakran kigyulladtak. Úgy tákolták őket össze, és nyitott tűzhelyek voltak. Egy ilyen tűzvész idején valaki nagyon nagy nehézségek árán a lassan áttüzesedő csatornán lecsúszva összeégetve a kezét, megmentett egy kisgyereket. Aztán később egy bizottság ült össze, hogy eldöntse, hogy az árvát, mert mindenki más elpusztult, kinek adják nevelésre. Ahogy ott tanakodtak, tanácstalanul, egyszer csak megjelent ez a férfi bekötött kezekkel, és azt mondta föltartva a kezeit, hogy ez a gyerek az enyém. Kérdezték, hogy milyen jogon. S akkor elmondta, hogy a két kezem azért égett össze, mert ezt a gyereket megmentettem a lángoló házból.

Jézus így emeli föl ma este az Ő átszegezett kezét, és azt mondja, hogy a megváltás jogán szeretlek, enyém vagy, és én nem mondom azt, hogy nem kellesz nekem. Én annyira szeretlek, hogy önmagamat odaadtam érted, hogy megmentselek téged a kárhozat tüzétől.

Isten jogosan tart ránk igényt Jézusért. Biztos, hogy neki kellesz. Soha ne kételkedjünk ebben. Az Istennek kellünk. Tudom, hogy van, akinek van szerető családja, kedves, aranyos férje, felesége, gyerekei, de nem mindenkinek. Van, aki eljut arra a pontra, hogy ő már nem kell senkinek sem. Mindenfajta öngyilkosság például azért értelmetlen dolog, nemcsak azért, mert önmagában az, hanem azért is értelmetlen, mert Jézus már meghalt helyettünk. Az Ő szeretetét bizonyította. Nincs értelme eldobni senkinek sem eldobni a saját életét, mert valaki odaadta már az életét érte is, hogy megmentse őt. Így emeli föl a kezeit, az átszögezett kezeit: szeretlek, kellesz nekem, célom és tervem van veled.

Ez a jézusi példázat is, amit felolvastam, megerősíti azt a tényt, hogy Isten nem személyválogató. Szereti és szánja az embert, és senkit nem küld el magától, aki hozzá fordul. Ő irgalmassággal kezdi mindig, és nem ítélettel. Ő nem azért jött erre a világra, hogy ítéletet tartson. Majd azért jön el újra, hogy ítéletet tartson. Eljött egyszer, hogy az Isten kegyelmét ide élje elénk. Az Ige testté lett, és itt sátorozott, lakozott közöttünk. Aki csak akart, találkozhatott vele. S aki csak akar, találkozhat most is vele. Kegyelmezni jött, és nem ítélni. Szeretetét közölte velünk, és nem azt akarja, hogy a bűntudat megemésszen minket. Hanem azt akarja, hogy a bűnvallás, bűnbánat után fölemelhessen minket, megtisztítson, és beállítson, mint munkást az Ő szőlőjébe, az Ő országába.

Az idő kezdete óta Isten keresi az embert, hogy befogadja az embert az Ő országába, és az idők vége felé - és most a felé tartunk - keresi az embert. Ma este is, hogy befogadja az embert, minket az Ő országába.

A példázat második tanítása a következő: Véget ért a munkanap, és jön az elszámolás ideje. És ekkor kitört a botrány. Már néhányan azt is nehezményezték, hogy a gazda kiment egyszer, kétszer meg még többször is, meg még napnyugta előtt is, és újabb és újabb munkásokat vett föl.

Nem véletlenül mondja ezt Jézus akkor, amikor a tanítványok is ott voltak. Péter nem sokkal korábban azt kérdezi Jézustól, hogy Uram, mi otthagytunk mindent érted és a szolgálatért. Mi lesz a jutalmunk? Mi lesz a jutalmunk? Jézus azért mondja el ezt a példázatot, hogy megértse mindenki, aki neki szolgál, a jutalom az, hogy szolgálhatunk, elsősorban. A jutalom az, hogy ott leszünk majd Isten országában, ha hiszünk Jézusban, vele együtt. A jutalom az, hogy idelent átéljük az Ő csodáit, dicsőíthetjük Őt, és Ő küldhet minket oda és azokhoz, akikhez akar.

Sokakban ott van ám ez a kérdés még a hívők közül is: mi lesz a jutalom, ha hitben járok, ha engedelmeskedem. Hol a jutalom? Lesz egyáltalán? Sokat gondolkodtam azon, hogy miért nem az utolsókon kezdi a példázatbeli gazda a kifizetést? Azokon, akik csak egy órát dolgoztak? Miért így fordítja Jézus? Nem lett volna egyszerűbb? Elkerül minden konfliktust, ütközést. Gyorsan kifizetik azokat, akik egy órát dolgoztak a szőlőben, elmennek, meg sem tudják azok, akik később mennek oda. S nem így csinálja. Szándékosan hergeli a tanítványokat? Direkt fölizgatja őket? Direkt azt akarja, hogy háborogjanak? Miért fordítva mondja Jézus a példázatban? Miért azt a parancsot adja ki a gazda, hogy kezdjétek az elszámolást, a kifizetést az utolsókon? Igazság szerint az a jó, ha kerüljük a feszültséget, a bérfeszültségről nem is beszélve egy munkahelyen. De hát pont az az értelme a példázatnak, hogy nem így történt. Hanem úgy, hogy az elsőkön kezdi majd, akik később mentek, és legelőször végeztek. Azt mondja a gazda a példázatban, hogy fizesd ki őket. Legfeljebb egy vagy két órát dolgoztak, s aztán jönnek azok, akik hajnal óta fáradoznak. Meg is mondják, amikor megtudják, hogy egy dénárt kaptak azok, akik csak egy vagy két órát dolgoztak, hogy mi a nap hevét hordoztuk. Munkálkodtunk egész munkaidőben. Lehet ezt szó nélkül elviselni? Ez az a helyzet, amikor ahogy mondjuk, kinyílik a bicska az ember zsebében. Micsoda igazságtalanság. Ők egy vagy két órát dolgoztak, mi egész nap. S ugyanazt a bért kapják, mint mi.

Lehet így hazamenni? Elfogadni azt az egy dénárt, amiben megegyeztek a gazdával a nap hajnalán? Nyugodtan hazamenni, szó nélkül, nem beszámolni arról, hogy mi történt? Az ember szívében föltámad az igazságérzet, s azt mondja, hogy gazemberség. Nekik is annyi, mint nekünk? Hol van itt az igazság?

A gazda pedig ezt mondja. Megkapták azt, ami nekik igazságosan jár. Miben állapodtak meg hajnalban? Egy dénár lesz a fizetség. Megkapták? Meg. Becsapta őket a gazda? Nem. Megdolgoztak a pénzért? Igen. Ennyit ígért? Igen. Nem tett rá, de nem is vett el belőle. Örülni kellene a munkabérnek? Igen. Akkor mi a kérdés? És itt egyre inkább közeledünk. Melegszik a helyzet - ahogy szokták mondani. Az, hogy azok is annyit kaptak, akik csak pár órát, vagy akárcsak egy órát dolgoztak.

Jézus meg azt mondja ezzel a példázattal, hogy Isten országában nem a római jogrend uralkodik, hanem a kegyelmi rend, Isten igazsága uralkodik. Ezt vagy el tudjuk fogadni, vagy nem tudjuk elfogadni. Isten országában nem a római jogrend uralkodik, hanem az Isten kegyelmi rendje uralkodik.

A Róma 3, 24-ben ezt így olvassuk: "Megigazulván, ingyen kegyelemből." Ez nem igazságtalanság? Ezt soha, senki nem teszi szóvá, hogy kegyelmet kapott az Istentől ingyen. Mit kellene kapnunk? Halált, ítéletet, pusztulást. Világosan mondja a Szentírás. Az Isten nélkül halál, ítélet, pusztulás.

Igen, csak valaki föltartotta a két kezét, s azt mondta, hogy átszegezték érted. Atyám, ő is ott van a sorban mögöttem, akiért meghaltam. Megigazulván, ingyen kegyelemből. De valaki fizetett. Jézus ennek is kifizette az árát. Nem ingyen volt, az Ő halála az ár.

Mint ahogyan a példázatbeli gazda is ráfizetett azokra, akik csak pár órát, vagy egy órát dolgoztak. De ilyen pazarló az Isten szeretete. Meg lehet ezt érteni egyáltalán? Nem lehet megérteni, ki kell mondani. Nem értjük. Az Isten pazarol. Nem a sajátját pazarolja? Az Isten pazarló szeretete. Belefér az is, aki így utolsóként, szinte a kapuk bezárása előtt ér majd be az Isten országába.

Van-e kulcs, amellyel átszámolni tudjuk, amellyel átszámolni lehetne cselekedeteink jó és rossz, igazságos és igazságtalan jelentését, vonzatát, értékét. Milyen kulccsal lehetne átszámolni? Három jócselekedet egyenlő egy isteni simogatás? Vagy hogy? Nem elképesztő a mi gondolkodásunk? Bíráljuk az Istent azért, mert Ő igazságtalan. Nevetséges ez a feltételezés. Ki képes arra, hogy mindezt átlássa, ami ezen a nyomorult világon történik. Nem csak az Isten igazságossága és kegyelme egyedül?

Ezért mondja azt a példázatbeli gazda a háborgó elsőknek, a bérüket felvett munkásoknak, akik hajnal óta dolgoznak, hogy barátom, nem bánok veled igazságtalanul. Megkaptad azt, amiben szimfóniába jutottunk. Amiben egyességre jutottunk, megkaptad, nem csaptalak be. Eredj el békességgel.

A gazda ugyanis úgy cselekszik, ahogyan Ő gondolja. Meg is mondja: Én az utolsónak is annyit akarok adni, mint az elsőnek. Kész. Tetszik, nem tetszik? Nem kérdezi az Isten, hogy tetszik, vagy nem tetszik. Azt mondja, hogy az elsőnek meg az utolsónak is pontosan annyit akarok adni, ugyanazt a kegyelmet, ugyanazt a bocsánatot, ugyanolyan helyet az Isten országában, mert én így döntöttem, és kész. Azt mondja a példázatbeli gazda, hogy ugyanannyit akarok adni, az utolsónak, amennyit az elsőnek. Nem azt teszek-e a javaimmal, amit akarok? A te szemed azért lett gonosz, mert én jó vagyok? Olyan világos tanítás. Nem? Magyarul: nem tartozik ránk. Az Isten kegyelmez, akinek kegyelmez, és irgalmaz, akinek irgalmaz.

Azért sem volt véletlen ez a példázat, mert a kor gondolkodása szerint a pogányok nem kaphattak kegyelmet, csak, aki zsidó volt, aki a zsidó vallásba gyökerezett, vagy prozelita volt, beépült abba, az kapott kegyelmet.

A farizeusok a zsidók közül még ezt megtetézték azzal, hogy aki tökéletesen megtartja az írott törvényt, az biztos, hogy üdvözül. Jézus pedig szerette volna helyretenni az ő eltorzult, pont a törvény-vallás miatt eltorzult gondolkodásukat. Azt mondja, hogy irgalmazok, akinek akarok, és könyörülök azon, akin könyörülni akarok, mert nem azt teszek-e a javaimmal, az üdvösséggel akár, amit én jónak látok?

Tényleg azt gondoljuk, hogy nekünk jogunk van eldönteni, hogy ki lesz az első meg az utolsó? Egyáltalán képességünk van arra, hogy ezt eldöntsük, hogy ő bemehet utánam - természetesen -, ő meg nem mehet be. És rangsoroljuk az embereket, és kerítéseket húzunk, és címkézünk, és beosztjuk, és kiosztjuk, meg felosztjuk az Isten országát? Ez ide, az oda, mint itt Budaörsön a postások a fachokba. Ez ide, az oda, irányítószám szerint. Nem elképesztő? Úgy gondoljuk, hogy mi ezt meg tudjuk ítélni? Megdöbbentő. Milyen szempontok szerint? Átlátjuk mi az Isten szempontjait, gondolatait, igazságosságát?

Istent mindig a kegyelem gazdagsága vezeti, s nem az igazság mértéke. Nem érdemeket néz, hanem elveszett embereket lát. Nem az igazság mértéke vezérli, a kegyelem meg a szeretet vezérli elsősorban. Nem teszi félre az igazságosságot sem. Újra mondom, ki-ki milyen életet élt Istennel vagy Isten nélkül, a szerint fog felelni Isten igazságos ítélet előtt. Azért, mert ez még nem következett be? Mennyi mindenre várunk most is, nem? Előre befizettünk - mondjuk - az építőanyag árát, de ott akkor nem volt raktáron, ott van a kezünkben a számla, annak alapján ki fogják adni. Ott van a számla az Isten előtt. Ki-ki meg fogja kapni. Azért, mert nem azonnal teljesedett be az Isten igazságosságába azért, mert ez is belefér? Bízzuk az igazságosan ítélőre az ítéletet. Nem a politikai törleszkedés a minta az Isten előtt. Ki hogyan tud dörzsölődni, törleszkedni, a szerint kapja a kitüntetéseket. Kisebb vagy nagyobb plecsnit.

Én még emlékszem arra, amikor 56-ban játszottunk, összeszedtük a sok üveg vöröscsillagot. Azt nem tudtuk, hogy milyen veszélyes aztán ezzel játszani, amikor már komoly fegyveres harcok voltak. Dobálták el az emberek, pedig mi mindent megtettek azért, hogy megkapják ezeket. S aztán, amikor fordult a dolog, akkor meg dobálták el tömegével.

Jézus azt mondja: a kegyelem nem érdem szerint jár. Nem származás szerint. Teljesen mindegy, hogy valaki farizeus volt, vagy ároni, papi családból származott, vagy nemesi családból, vagy cselédsorból jött, s onnan származik. Isten nem személyválogató. Egyformán szeret minden embert. Nála nincsen első, és nincsen utolsó sem, csak kegyelemre szoruló, bűnös ember van. Jegyezzük meg. Csak kegyelemre szoruló bűnös ember van.

Hányan vannak talán, akik ma is úgy gondolkodnak, hogy Isten megbocsát annak, annak a paráznának? Meg annak a szeszkazánnak? Annak a bénának, meg annak, aki római katolikus? Még annak is? Annak, akinek minden családtagja, apja, anyja kommunista volt? Neki is? Annak, akinek apja anyja zsidó? Annak is? Most úgy megállt a levegő. Meg annak is, akinek apja, anyja antiszemita? Netalántán nyilas? Ugye milyen kemény kérdések ezek? De ezen a helyen erről is lehet beszélni. Annak is megbocsát az Isten? Meg, aki gyűlölködő, annak is? Olyan sokféle sort lehetne most még fölállítani. Őneki ugyanazt a kegyelmet adja az Isten? A Biblia azt mondja, hogy az Isten szabad. Az Isten nem személyválogató. Nem nézi, hogy valaki első vagy utolsó.

Ott függ a lator ég és föld között. A legutolsó volt. Rablógyilkosságért végzik ki, de kimondja azt Jézusnak, emlékezzél meg rólam, ha eljössz, a te országodba. Ez az utolsó lator az első, akinek Jézus azt mondja, hogy még ma velem leszel a paradicsomban. Értjük? Az utolsóból első, mert ez az Isten logikája. Nem tetszik? Nem Ő tehet róla.

Az Isten azt mondja, hogy lesznek az utolsókból elsők, és időnként az elsőkből, akik azt hiszik magukról, hogy elsők, pedig lesznek utolsók.

Isten szabad. Szabad arra, hogy Jézus halálával együtt beemeljen egy megtérő latort az Isten országába. Szabad arra, hogy ebből az utolsó rablógyilkosból az első legyen, aki ott volt Jézussal az Isten országában. Mert Istennél semmi sem lehetetlen. Az Ő logikus szeretete bármelyikünk lator életét meg tudja változtatni. Senki nem tudja. Nem tudja a szerelem, nem tudja a házasság. A pénz az igen, de az is úgy, ahogy. Nem tudja egy jó állás, a hosszú élet, a gazdagság, a sok utazás. Csak az Isten szeretete tud minket megváltoztatni, s olyanná formálni, ami kedves Isten és az emberek előtt.

Egy kérdés marad a végére. Mit mond Jézus? A Lukács evangéliumában azt olvassuk: aki első akar lenni, legyen utolsó. Aki első akar lenni, legyen utolsó. Az Istennél ez a sorrend. Mert Isten úgy igazságos, hogy kegyelmes.

Emlékszünk arra, aki megégette a kezét, s fölmutatta? Jézus fölemeli. Jézus fölemeli - nem véletlenül mondom ennyiszer - ma este is a kezét. S azt mondja, hogy szeretlek. Mindegy ki vagy, honnan jöttél, kik voltak a szüleid? Mit követtek el, vagy te mit követtél el, mi van a hátad mögött, mi az, amivel nem tudsz kibékülni, mi az, amit nem tudsz lemosni magadról, mert rád van írva? Nem számít. Jézus Krisztus fölemeli a kezét, Ő megváltott minket a kereszten. Ő nem személyválogató, nem rangsorolja az embereket semmilyen szempont szerint. Szereti az elsőket és az utolsókat egyaránt.

Ne higgye az, aki régóta hitben jár, hogy neki nagyobb kegyelem jár. Nem. Ugyanazt a kegyelmet kapja az is, meg az is, aki utolsó latorként megismeri Jézust. Na, de aki ma első esetleg, vagy már régóta hitben jár az soha nem volt lator? Hát nem a latrokból lesznek az Isten országának a gyermekei? Sértő ez? Akkor sértődj meg. De nem az Isten igazsága? A latorból lesznek az Isten országának a gyermekei. Mégis van különbség a lator között, aki ott jutott hitre a kereszten, meg azok között, akik régóta szolgálnak Isten országában. A különbség az, hogy a lator semmit, a régóta hitben járók sokat szolgálhattak az Istennek. A lator kevés áldást kapott, a régóta hitben járók pedig sok áldást kaphatnak. A legnagyobb jutalom az, ha valaki már korán elkezd szolgálni Istennek, mert korán rájött arra, életkora eleje felé, hogy ő lator, és rászorul mint bűnös ember az Isten bocsánatára és kegyelmére.

Mert, amikor Isten igéje, amikor Jézus elmondja ezt a példázatot, azt szeretné elérni, hogy lelepleződjünk, hogy meglássuk magunkat, irigységünket, képmutatásunkat, megítéli gőgös szívünket, másokat lebecsülő, meg kirekesztő, ítélkező természetünket, hogy kiirtsa belőlünk, hogy kifordítsa belőlünk a személyválogatást egyszer és mindenkorra, a gyűlölködésre kész lelkünket. Egyszerűen azért, hogy megértsük, sokan, akik hitben előbbre tartják magukat, lehet, hogy észreveszik majd az ítéletkor, hogy egészen hátul vannak. S akik úgy gondolták, hogy nem méltók a kegyelemre - ugyan ki méltó -, azok meg rádöbbenhessenek arra, hogy az utolsókból elsők lehetnek. Akik senkinek nem kellettek, azok kellenek az Istennek. Akik leírták saját magukat is, azoknak azt mondja az Isten, nálam semmi nincs, ami lehetetlen volna.

Ezért nem büszkélkedhetnek azok, akik régóta hitben járnak, a kegyelemmel, s nem kell, hogy kétségbeessenek azok, akik csak most kezdenék el remegő szívvel, s azt rebegik, hogy nem vagyok méltó. Persze, hogy nem. De az Isten szeret annyira, hogy Jézusért méltóvá tesz. Ez a kegyelem. Azt kapjuk, amit nem érdemlünk, s megkapjuk Jézusért azt, amit Ő nekünk szánt, miközben rajta hajtották végre azt az ítéletet, amit mi érdemlettünk volna.

Elsőkből utolsó, az utolsókból elsők. Olyan jó lenne, ha csöndben, nyugodtan, legalább ez alatt az egy perc alatt mernénk szembenézni azzal, hogy hol is vagyunk mi. Kik is vagyunk? Még mindig ott tartunk, hogy Uram, annak a másiknak miért? Hogyhogy ő is itt ül, nem is messze tőlem, pedig nem régen mit tudtam meg róla. Nem kellene végre abbahagyni? Fölnézni Jézusra, látni az Ő fölemelt kezét, az Ő értünk meggyötört testét, s csöndben kimondani: Uram, az a lator én vagyok.


Imádkozzunk!

Uram, az a lator én vagyok. De köszönöm, hogy megváltottál, szereteteddel megkerestél és megtaláltál. Köszönjük így együtt is, Urunk, hogy ma este is keresett és keres a te szereteted, és nem az ítéletről beszéltél, hanem a kegyelemről, s arról, hogy te igazságos Isten vagy, s egészen nyugodtan bízzuk rád az ítéletet mindennel és mindenkivel kapcsolatban, mert te soha nem téveszted el azt.

Köszönjük, Urunk, hogy te átlátsz minden helyzetet, az életünk helyzeteit, családi helyzetünket, az anyagi helyzetünket, a testi állapotunkat, annak helyzetét. Átlátod Urunk ennek az országnak a helyzetét és állapotát, és ha szükségesnek látod, majd fogsz cselekedni.

Köszönjük, hogy ennek a történelemnek, a világtörténelemnek a helyzetét és állapotát is rád bízhatjuk, az igazságosan, szeretettel ítélő Istenre.

Köszönjük, Urunk, hogy ma esete arra biztattál minket, merjünk eléd állni, megvallani mindazt, ami elválaszt tőled. Elfogadni a kegyelmet, hogy utolsókból elsők lehessünk.

Köszönjük azt is, Jézus Krisztus, hogy te előre mentél, és helyet készítettél, s aki hisz tebenned, annak tiszta, fehér ruhát adsz. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Ámen.