PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. október 23.
(vasárnap)

Földvári Tibor


ISTEN NÉPÉNEK VEZETŐI MINT KÖZBENJÁRÓK


Alapige:4Móz 17,6-28

Másnap így zúgolódott Izráel fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen: Ti öltétek meg az ÚR népét! Amikor összegyűlt a közösség Mózes és Áron ellen, és a kijelentés sátra felé fordultak, hirtelen betakarta azt a felhő, és megjelent az ÚR dicsősége. Mózes és Áron odament a kijelentés sátra elé. Az ÚR így beszélt Mózeshez: Húzódjatok félre ettől a közösségtől! Hadd semmisítsem meg őket egy pillanat alatt! Ők pedig arcra borultak. Akkor ezt mondta Mózes Áronnak: Fogd a szenesserpenyőt, tégy bele tüzet az oltárról, rakj rá füstölőszert, vidd hamar a közösséghez, és végezz engesztelést értük, mert megharagudott az ÚR, és elkezdődött a csapás. Fogta azért Áron a szenesserpenyőt, ahogyan Mózes meghagyta, és a gyülekezet közé futott, mert már meg is kezdődött a csapás a népen. Füstölőszert tett rá, és engesztelést végzett a népért. Megállt a holtak és az élők között, és megszűnt a csapás. Tizennégyezer-hétszázan haltak meg a csapás miatt, azokon kívül, akik a Kórah dolga miatt haltak meg. Ekkor visszatért Áron Mózeshez, a kijelentés sátrának a bejáratához, és megszűnt a csapás. Az ÚR így beszélt Mózeshez: Szólj Izráel fiaihoz, és végy egy-egy vesszőt nagycsaládjaik minden vezető emberétől, összesen tizenkét vesszőt. Mindegyiknek a nevét írd föl a maga vesszejére. Áron nevét a Lévi vesszejére írd, mert mindegyik vessző egy nagycsalád fejéé. Azután tedd le azokat a kijelentés sátrában a bizonyság elé, ahol kijelentem magam nektek. Annak a férfinak a vesszeje, akit kiválasztok, ki fog virágzani. Így csendesítem le Izráel fiainak a zúgolódását, akik zúgolódtak ellenetek. Elmondta ezt Mózes Izráel fiainak, és minden vezető ember átadott neki egy-egy vesszőt. Nagycsaládonként egy vezetőre egy vessző jutott, összesen tizenkét vessző. Áron vesszeje is ott volt a vesszők között. Mózes elhelyezte a vesszőket az ÚR színe elé, a bizonyság sátrában. Amikor másnap Mózes bement a bizonyság sátrába, látta, hogy a Lévi házából való Áron vesszeje kivirágzott, bimbót fakasztott, virágot növelt, és mandulát érlelt. Ekkor Mózes kihozott minden vesszőt az ÚR színe elől Izráel fiaihoz. Megnézték, és mindegyik elvitte a maga vesszejét. Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Vidd vissza Áron vesszejét a bizonyság elé megőrzés végett, jelül a lázadóknak, és vess véget zúgolódásuknak, hogy ne haljanak meg. Mózes egészen úgy cselekedett, ahogyan megparancsolta neki az ÚR. Akkor ezt mondták Izráel fiai Mózesnek: Lásd, elpusztulunk, elveszünk, mindnyájan elveszünk! Mindenki meghal, aki közeledni mer az ÚR hajlékához! Vajon mindnyájunknak el kell pusztulnunk?!


Imádkozzunk!

Dicsőítünk és magasztalunk téged mennyei Atyánk, mert mi hittel, szívből vallhatjuk, te vagy a világ teremtője mindeneknek Ura. Hálaadással köszönjük neked, hogy személyesen mondhatjuk, az én Atyám is vagy már. Köszönjük, hogy Jézus Krisztusban Úrrá lettél számunkra, hogy mi megismerhettük a közbenjárót, a mi megtartónkat. Áldunk téged azért a szabadulásért, amit rajta keresztül adtál nekünk.

Magasztalunk téged, amikor segítettél imádkozni másokért, akik nagy bajba kerültek, vagy akinek az élete eltávolodott tőled, hogy istentelen módon ellened való volt. Köszönjük, hogy engedted látni azok életében is a változást, megtérést. Hálát adunk néked minden meghallgatott imádságunkért. Köszönjük neked, hogy most is, mint közösség, mint Isten népe lehetünk jelen teelőtted és imádkozhatunk hozzád majd másokért is közbenjáró imádságunkban. Köszönjük mindazoknak az életét, akik a te követőidként, szolgálóidként áldássá lettek nem csak számunkra, de magyar népünknek is, melynek mi is tagjai lehetünk.

Köszönjük, Urunk, az előttünk járók hitét, áldozatvállalását, mártírhalálát. Arra kérünk, hogy azoknak a szívét különösképpen is ragadja meg a te szereteted, vigasztalásod, akiknek az október 23-i ünneplés fájóseb, mert szeretteiket gyászolják. Kérünk, könyörülj meg népünkön, hadd tudjunk méltók lenni azoknak az életéhez, akik életüket is áldozták hazánkért. Arra kérünk, hogy mi mindenképpen igyekezzünk hűséges polgárai lenni nemzetünknek, és hadd tudjunk így áldássá lenni hazánk számára. Köszönjük, hogyha ez bármikor nem így volt, akkor is kérhetjük most is, bocsáss meg nekünk, szabadíts fel bennünket. Urunk, szeretnénk a te gyermekeidként élni, imádkozni másokért, a te dicsőségedre.

Ámen.


Igehirdetés

1989 október 23-a nekem igen emlékezetes nappá lett, természetesen nemzeti ünnepünk miatt, de azért is, mert mindezt Cegléden, a katonai laktanyában élhettem át teológus társaimmal együtt, fiatal katonaként. Megható volt látni a TV-n keresztül mindazt, ami Budapesten történt, ahogyan a néphadseregből a Köztársaság hadseregévé alakultunk át, hiszen kikiáltották a köztársaságot. Amikor a katonai időszak befejeződött és elkezdődött a tanulmányaim sora, ezután tudtam meg, hogy a biatorbágyi szolgálat áldott vezetője, Liza néni mondta egyszer egy csendes héten, hogy nem volt véletlen, hogy Magyarországon vér nélkül mehetett végbe mindaz, ami Isten kegyelméből a szabadságot jelentette számunkra. Sok hívő ember imádkozott azért, hogy Isten tartsa meg népünket és ne engedje a pusztulást, börtönökben sínylődést a kommunista rendszer idején és amikor közeledett a változás ideje, akkor is. Isten meghallgatta az ő közbenjárói imádságát. Ezt hallva akkor eszembe jutott, hogy az ilyen közbenjáró imádságot jó lenne folytatni akkor is, amikor már szabadságban élünk, hogy jól tudjunk vele élni.

A felolvasott igeszakaszunk arról beszél, hogyan lehetett Mózes és Áron Isten eszköze abban, amikor közbenjárónak kellett lennie a szenvedő népért. Milyen jellemzőket hordoz az a hívő ember, vezető, aki végzi ezt a fontos tisztet, szolgálatot ma is. Azt is tisztázzuk, miért van szükség ezen vezetőknek a közbenjáró szolgálatára. Engedjük majd, hogy Isten bennünket is tisztogasson, erősíthessen, hogy tudjunk mi is másokért közbenjárni a két ószövetségi hívő példáját követve.

A pusztában vándorló nép egyik, ha nem a legkritikusabb élethelyzetét élte át a 4Móz 16-ban leírt időben. Három nap történései során kétszer is fennállt annak a veszélye, hogy az egész nép, az egész közösség elpusztul, a szentségében megsértett Úr jogos ítélete miatt. Ugyanis néplázadás tört ki az Istentől elrendelt vezetők, Mózes ellen, s ami különösen súlyos volt, Áron és a családjához tartozó papság, papi rend ellen. Kórah, Dátán és Abirám irányítása alatt 250 másik vezető is Mózesék ellen fordította az egész népet és fennállt annak a veszélye, hogy Isten elpusztít mindenkit. A figyelmeztetésre azonban a közösség meghátrált, nem pusztultak el, de az említett felbujtók kétszázötven cinkosával együtt Isten súlyos ítéletét élte át. Elnyelte őket a föld, illetve a kétszázötven férfit az Úr tüze megégette.

Megdöbbentő, hogy Isten népe, a közösség az ítélet után sem tért meg, nem fejezte be lázadását. Isten ítéletének elismerése helyett elvakultan az Úr vezetőit kezdte vádolni, a gonosztevőket az Úr népének kiáltották ki és mint hallható volt, a haragvó Úr ítéletcsapása el is kezdődött az egész közösségen. Ezt Isten kijelentette és el is kezdte.

Miért volt ennyire súlyos ez a bűn, hogy Isten ilyen rettenetesen kell, hogy ítéljen? A válasz: Aki az Istentől elrendelt vezető ellen lázad, az az Isten ellen lázad és ezt ő nem tűri.

Az üzenet szempontjából fontos látni, hogy amikor Áron és az ároni papság ellen is lázadt Izrael népe, akkor tulajdonképpen azokat kívánták elpusztítani, akikről a végén kiderül, hogy ők lettek a nép megmentői. Áron Isten szemében ugyanis a választott főpap volt, gyermekei, utódai pedig azok a papok, akiknek az volt a feladatuk, hogy azt a közbenjáró szolgálatot végezzék, amely mindenképpen szükséges a Szent Isten és a bűnös, néha lázadó nép között. Ha nem lett volna közbenjáró, akkor Isten népe már rég kipusztult volna. Áron pedig a papsággal és Mózessel együtt Isten vezetői voltak. A lázadás tehát a vezető, az Úr istentiszteleti rendje elleni támadás is volt és mindenképpen az Úr akarata szerinti vezetőket bántották.

Mi Isten válasza mindezekre? Azt olvassuk, hogy a nép lázad, és az Úr elkezdte a csapást és azután, mégis vége szakad ennek az ítéletnek. A 16. versben ezt találjuk: "Az Úr így szólt Mózeshez." Ezt megelőzően az említett történetekben Isten, amikor megszólalt, a szava mindig válasz volt, a lázadók lázadtak, és Isten mondott valamit, védve szolgáit, tanácsot adva nekik. Itt azonban ő a kezdeményező és meg akarja erősíteni Áron tisztét, közbenjáró szerepét, ezért elrendeli a próbát, mely megmutatja, kinek a szolgálatát fogadta el az Úr, annak a vesszeje fog kivirágozni.

Nagyon beszédes, hogy amikor a többi vezető elvitte a maga vesszeit, akkor az Áron kivirágzott vesszejét nem volt szabad elvinni, hanem Isten azt vitette a bizonyság ládája elé. A Zsidókhoz írt levél 9. része úgy emlékezik meg erről, hogy belehelyezték a ládába a két kőtábla, illetve a manna mellé, mert Isten azt kívánta jelezni, hogy Áron a közbenjáró, ő az Úr választottja, és célja pedig az volt, hogy ne pusztítsa el a népet. Isten ezzel a jellel akarta hirdetni Izrael népének, hogy csak akkor szabadulnak, ha mindig Áron lesz a közbenjáró. Mert Isten népe lázadó, hiszen itt is azt mondta az Úr, hogy a lázadók zúgolódását így kell lecsendesítened. A nép tulajdonképpen nem változott, a végén is rettegnek, érzik a súlyát annak, hogy mennyire vétkeztek, félnek az Úr jelenlététől. A nép azonban a későbbiek során is tudott lázadni. Ezért volt nagy szükségük a közbenjáró szerepére. A nép lázadása, istentelensége mélységét az jelezte, hogy még az Isteni ítélet után is keményen, megátalkodottan szembefordulnak az Úrral, meggyűlölték őt. Mégis életben maradhattak, mert ott volt a közbenjáró.

Ennek az igének az üzenete mindenkit önvizsgálatra hív közöttünk, mert mi vagyunk Isten mai népe. A történetben az a szomorú, hogy Isten népe lázadt, összefogtak Izrael gyülekezetében az Úr követői egymás ellen. Sajnos ma is van ilyen. Amikor Draskóczy László kantátája felcsendült október 10-én, sokat beszélt, mert hirdette, hogy nemcsak nemzetünket, hanem azon belül Krisztus egyházát is, bennünket is mindenképpen int Károli Gáspár, Biblia fordítónk több száz évvel ezelőtt írt, a mai állapotokat is tükröző diagnózisa. Azért olyan erkölcstelen magyar népünk, és egyházunkon belül is azért van olyan sok erkölcstelenség, talán közöttünk is, mert Isten népére mindig jellemző volt és mindig kísértheti a lázadás.

Két példát szeretnék megemlíteni, melyek engem is önvizsgálatra szólítottak. Gondoljunk szüleinkre. Mózeséknek Dátán, Kórah, Abirám azt mondták: "Elegünk van belőletek!" Mikor mondtuk szóban, vagy gondolatban először a szüleinkre ezt? Az idősebb szülőknél is előfordulhat ez, amikor a családban emiatt van békétlenség, szeretetlenség.

Hallhattuk a Timótheushoz írt levélben az Úr bátorítását az imádságra. Nemzeti ünnepünk alkalmával mindenképpen gondoljunk a világi vezetőinkre, akik ma nem királyok, hanem köztársasági elnök, miniszterelnök, miniszterek, polgármesterek és a többiek. Talán velük kapcsolatban is mondtuk már, hogy elegem van már! A világi vezetőket is a Római levél 13. részében Isten az Úrtól rendelt vezetőknek hirdeti meg: "Az Úr szolgája ő a te javadra." Pedig akkor Néró volt a császár, akinek uralkodása nem a dicsőséges idejét jelentette, de a tisztet, amit betöltött Istentől kapott vezetőként töltötte be.

Isten népe erkölcsi állapotát jól tükrözi, hogyan viszonyul világi vezetőjéhez, akit az Úr rendelt. A polgári demokráciákban néha nehéz ezt elfogadni, de amikor a választott vezető tisztségébe került, onnantól fogva az Úr szolgája.

Az igében azt olvashattuk, hogy a lázadó nép életben maradhatott, mert volt közbenjáró. Ma is van közbenjáró. Áron papi tiszte mutatott előre az Úr Jézus, a mi megtartónk közbenjáró személyére. Pál apostol azt írja Thimóteusnak: "Mert egy az Isten, és egy a közbenjáró is Isten és ember között, az ember Krisztus Jézus."

Nagyon beszédes az is, hogy Áron vesszeje életre kelt, sőt még gyümölcsöt is termett. Az Úr Jézus közbenjáró személye számára azt jelentette, hogy neki meg kellett halnia. Pontosan a lázadók bűnei miatt kellett meghalnia. S ő mindezt vállalta. Jézus olyan közbenjáró, aki az életét áldozta azokért, akik méltók az ítéletre. Így lett ő Isten népének és az ő nélküle élőknek is Megváltója, engesztelő áldozata. Isten nagy ajándéka az, hogy mi mindezt elfogadtuk, követjük az Urat, Isten népeként hűséggel igyekszünk élni. Azonban ma is vannak olyanok, Isten népe között is, és a világban, akik Jézust sem fogadják el. Akik bennünket is talán azért gyűlölnek, mert mi ezeket az értékeket szeretnénk képviselni, és hazánkban is a keresztényi értékrend minden áldását szeretnénk képviselni. Milyen sokan vannak, akik ezt nem fogadják el, sőt tiltani akarják, ellene tesznek. Az ilyen emberek lázadnak Isten ellen, a vezetők ellen is. A mai igei történet azért olyan szép, mert azt mutatja, hogy amikor ott az ószövetségi időben Isten embereken keresztül végezte közbenjáró szolgálatát. Ez ma is így van, Jézus az egyetlen közbenjáró, de az ő követői közbenjáró szolgálatot végeznek Jézusért, azoknak az érdekében, akiken talán már el is kezdődött az ítélet csapása.

A 20. versben Isten mondja ki, hogy "Én csendesítem le a zúgolódást", a 25. versben pedig Mózesnek mondja: "Vess véget zúgolódásuknak és csöndesítsd el zúgolódásukat." Isten ma is az ő szolgálóin keresztül munkálkodik. Jézus elvégzett mindent, de az övéi munkálkodnak. Ezért van jelentősége annak, hogy mi jellemzi a krisztusi lelkületű, Mózeshez és Áronhoz hasonló, hívő embert, legyen az vezető, vagy más tisztséget hordozó.

Az első, ami a történetekből látszik, hogy amikor megvádolták Mózest és Áron, s az Úr kihirdette, hogy ítélni fog, akkor ők arcra borultak az Úr előtt. Ez Isten előtti tisztelet, a neki való teljes kiszolgáltatottság elismerése és mindenképpen annak a kifejezése, hogy valaki közbenjáró imádságot akar mondani azokért, akik éppen őellene lázadnak, meg a testvére ellen, sőt, az Úr ellen, azokért, akik ilyeneket tesznek és mondanak, akik megérdemlik az ítéletet. Azokért, akiknek Isten már kijelentette, hogy haragszik rájuk és megítéli őket. A közbenjáró tehát a haragvó és ítélő Úr előtt arcra borul, mert ő elé akarja tárni a kérdést.

A gyermekük lázadása miatt szenvedő szülők, nagyszülők, vagy szüleik, nagyszüleik miatt szenvedő gyermekek, csendes leborulása lehet ez az Úr előtt ma is. Amikor nem visszavág, kiborul, hanem leborul az Úr előtt a sértett és imádkozik.

A 16. részben azt olvashatjuk, hogy amikor Dátán és Abirám nagyon keményen szembefordultak Mózessel és nem hajlandók a legkisebb mértékben sem engedelmeskedni neki, mert annyira semmibe veszik vezetői tisztét, tekintélyét, hogy Mózes igen nagy haragra gerjedt. Mózes volt az, ahogyan a 12. részben írja a Szentírás, hogy szelídebb volt minden embernél, ezért tudott csendben maradni, amikor testvérei, Miriám és Áron lázadtak ellene. Ő csendben volt, a dolgot az Úrra hagyta. Itt azonban feldühítette az a gonoszság, amivel szembesülnie kellett, nagyon fájt neki, ahogyan ellene és az Úr ellen szóltak, cselekedtek. Haragját azonban nem Dátán és Abirám ellen önti ki, hanem megharagudott, és az Úrhoz szólt, neki mondta el, öntötte ki a szívét. Nem a maga igazát akarta megvédeni, hanem az Úrra bízta az igazságot, döntését kérve. A Róm 12,17-től kezdve azt a kijelentést olvassuk, hogyha bosszút érzel szívedben, ne te állj bosszút, hanem bízd az igazságosan ítélő Istenre. Jaj annak, aki tapasztalni fogja az Isten ítéletét.

Amikor világi vezetőinkre gondolunk, sokszor harag van a szívünkben, mert felszakad a múlt sebe - ezen a nemzeti ünnepünkön sokakban felszakadhat -, vagy a jelenünk állapota, hazugsága, gonoszságai miatt szenved valaki és haragszik, akkor az nem lehet közbenjáró? Dehogynem! De a haragunkkal is mehetünk az Úr elé. Mózes az Úrnak mondta el. Mi kinek mondjuk el? A közbenjáró szolgálat nem azt jelenti, hogy valakik ellen imádkozunk, hanem mindig azt, hogy valakikért. Azok, akikért imádkozunk, olyanok, akiket az Úr már elkezdett megítélni, és azt mondta, hogy haragszik rájuk. A közbenjáró azonban imádkozik értük.

Mit tett Jézus? A kereszten azzal kezdte szavait, hogy Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit tesznek. István vértanú hasonlóképpen imádkozott kivégzésénél. Izrael akkori népének egy fontos vezetője, Saul, aki később mégis az Úr szolgája lett, fiatalemberként volt ott jelen - mint mi is tudjuk.

Mi jellemzi még Mózest és Áront? Kiderül, hogy, amikor ők leborulnak az Úr előtt, talán a haragjuk ellenére is, mindenképpen közbenjárnak, kétszer is. Ugyanis kétszer is fennáll annak a veszélye, hogy elpusztul a nép. Beszédes az a mozzanat, hogy ezt úgy teszik, hogy Isten azt mondja nekik, hogy Mózes, húzódjatok el ezektől az emberektől, és én megítélem őket. A folytatás az lett volna, hogy titeket nagy néppé teszlek és bennetek teljesedik be az ígéret. Az Isten azon ítéletének, ha ott mindenki elpusztul, nem lett volna problémája, hiszen ott volt Mózes és Áron. Mit tett Mózes és Áron? Arcra borultak, testükkel védik a lázadókat. Áron, amikor Mózes tanácsolja neki, hogy mit tegyen, szalad, viszi a tömjénezőt, hogy engesztelést mutasson be az Úrnak.

Nem arról van szó, hogy Mózes és Áron az Istennél is könyörülőbb volt, hanem a szent Isten ítél, és az ő könyörülése, szabadítása annyira valóságos, hogy ilyen embereket ad a népnek. Az engesztelés, amit Áron bemutatott nem az ő szabadítása volt, hanem azt jelezte, hogy az Úr kegyelmes, kész magát kiengesztelni és ennek eszköze Áron közbenjárása. De aki megkegyelmez, aki kiengeszteli magát, az az Úr. Áron és Mózes is eszközökként vettek részt ebben. Ezért fontos, hogy közösséget vállalnak a bűnösökkel, akik elesettek, méltók a büntetésre és éppen őket bántják, de nem a bűnükkel. Könyörögnek, esedeznek a bűnösökért.

Sokáig úgy próbáltam imádkozni más emberekért, világhoz tartozókért, hogy nem vállaltam velük közösséget. Mondtam őszintén értük az imádságot, de úgy gondoltam, ők azok, akik, én pedig az, aki imádkozom. Az ószövetségi hívő nép mindig közösséget vállalt, mert egy népként, egy nemzetként nem mondhatták azt, hogy ők és mi a mások.

Elgondolkoztató, hogy vajon nem azért olyan szörnyűséges országunk, népünk mai állapota, erkölcsileg és lelki módon - ahogy a Károli Bibliai szöveg szinte mai módon diagnosztizálta -, mert esetleg, mint Isten népe nem vettük komolyan a közbejáró szolgálatot.

A Timótheushoz írt levélben Isten maga tanácsol, kér és azt mondja: végezd! A mai igei történet pedig azt hirdeti, hogy aki közösséget vállal a bűnössel, mert fáj neki, hogy el fog veszni, aki akarja a megtérésüket, az imádkozik értük gyülekezetben is, a világban is, az országban is.

Nagyon szép a történet vége, arról olvasunk, hogy a lázadó nép megijed, azt mondja, hogy el fogunk pusztulni, ha mindez igaz, végünk van, mi nem mehetünk az Úr sátrához. Voltak, akik őszintén megtértek, voltak, akik akkor még csak megijedtek az Úr szentségétől. Ma is igaz ez; van aki a mi közbenjáró imádságunk után hitre jut, elfogadja a kegyelmet és Isten követője lesz, bűnbánattal. Más nem jut el eddig, de Isten kimunkálhatja benne a védelmet, tisztelni kezdi azt, amit korábban utált, s mivel fél, lehet, hogy akarata ellenére is Isten akaratát kezdi cselekedni. Az ószövetségi történet végkicsengése mindenképpen az, hogy a lázadó nép megrettent Istentől és ez igazi Istenfélelmet jelentett számukra, életben maradtak és ezután lettek Istennek kissé hűségesebb követői.

A mai ige üzenete fényében az az igei kérdés, hogy számunkra ismerős-e az Úr Jézus megváltó munkája, közbenjáró személyének minden áldása, s ha igen, felvállaljuk-e azt a szent szolgálatot, hogy legyünk Mózeshez és Áronhoz hasonlóan közbenjárói - Isten népe tagjaiként - családunkban, országunkban, népünk életében, azoknak is akik lázadók, gonoszak. Adja Isten, hogy tudjuk ezt gyakorolni is.


Imádkozzunk!

Atyánk, magasztalunk téged, hogy a te Isteni szentséged és ítéleted komolyan veszed, végrehajtod igazságosan és mégis mindvégig kegyelmes és irgalmas akarsz lenni. Köszönjük amikor bennünket is használtál, használsz ebben.

Magasztalunk téged, hogy Jézuson hajtottad végre az ítéletet és ezért lehet nekünk is szabadulásunk, más életünk. A hallott ige fényében könyörülj meg rajtunk, hogy ne hagyjuk el azokat, akik még mindig lázadók és gonoszak, hanem tudjunk értük hűségesen közbenjárni. Köszönjük, hogy tiéd a kegyelem és a szabadítás, de miénk a közbenjáró szolgálat tiszte. Segíts így hordozni családtagjainkat, így imádkozni gyülekezetünkben a bajban lévőkért. Segíts Uram így könyörögni népünkért határon innen és túl és világi vezetőinket is őszintén, szívből eléd hozni mindég.

Köszönjük neked mindazt, amit eddig adtál magyar népünk számára történelmünk során. Hisszük, hogy van jelene és jövője népünknek, kérünk, használj ebben eszközeidként. Kegyelmedbe ajánljuk Urunk a gyülekezetünk szenvedőit, betegeit, kórházban levőit! Kérünk, kegyelmed segítse őket, adjon felépülést nekik.

Imádkozunk a gyászolókért, akik az elmúlt hetekben álltak meg ravatal mellett. Kérünk, hogy a te békességed, vigasztalásod töltse be őket.

Köszönjük, hogy te feltámadtál, élsz és uralkodol. Segíts nekik is és nekünk is tereád tekinteni, akkor, amikor a láthatókra nézve gyászolnunk, sírnunk kell.

Könyörülj meg rajtunk, ha bennünket is elfogna a harag, indulat, a sok igazságtalanság, lázadás és vád miatt. Hadd tudjuk azt is veled megosztani, tudjunk másokért imádkozni.

Köszönjük, Urunk, hogy most is meghallgatod könyörgésünket.

Ámen.