PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. október 20.
(csütörtök)

Földvári Tibor


LÁZADÁS ISTEN NÉPÉNEK VEZETŐI ELLEN


Alapige:4Móz 16

Kórah, a Jichár fia, aki Kehát fia, aki Lévi fia, összefogott Dátánnal és Abirámmal, Eliáb fiaival, meg Ónnal, Pelet fiával, aki Rúben fia volt és fölkeltek Mózes ellen, kétszázötven emberrel Izráel fiai közül, akik a közösség vezető emberei, a gyülekezet képviselői, neves emberek voltak. Ezek egybegyűltek Mózes és Áron ellen, és ezt mondták nekik: Elegünk van belőletek! Miért emelitek magatokat az Úr gyülekezete fölé?! Hiszen az egész közösség a maga egészében szent, és közöttük van az Úr! Ezt hallva, Mózes arcra borult, és így szólt Kórahhoz és egész csoportjához: Majd reggel tudtul adja az Úr, hogy ki az övé, ki a szent, és ki közeledhet hozzá. Az közeledhet hozzá, akit kiválasztott. Ezt tegyétek, Kórah és egész csoportja! Fogjátok a szenesserpenyőtöket, tegyetek bele tüzet, és rakjatok rá füstölőszert holnap az Úr színe előtt. Az lesz a szent, akit kiválaszt az Úr. Elegem van belőletek, Lévi fiai! Majd ezt mondta Mózes Kórahnak: Hallgassatok ide, Lévi fiai! Keveslitek, hogy különválasztott benneteket Izráel Istene Izráel közösségétől, és ti járulhattatok elé, hogy ellássátok a szolgálatot az Ő hajlékánál, és a közösség szolgálatára álljatok?! Megengedte, hogy eléje járuljatok testvéreitekkel, Lévi fiaival együtt. Most még a papságot is kívánjátok?! Bizony az Úr ellen fogtatok össze, te és egész csoportod. Mert ki az az Áron, hogy ellene zúgolódtok? Ekkor hívatta Mózes Dátánt és Abirámot, Eliáb fiait. De azok ezt mondták: Nem megyünk! Nem elég, hogy elhoztál bennünket a tejjel és mézzel folyó földről, hogy megölj bennünket a pusztában, hanem még zsarnokoskodni is akarsz rajtunk?! Éppen nem tejjel és mézzel folyó földre hoztál bennünket, és nem adtál nekünk sem mezőt, sem szőlőt örökségül. Vajon ki akarod szúrni ezeknek az embereknek a szemét?! Nem megyünk! Ekkor nagy haragra gerjedt Mózes, és ezt mondta az Úrnak: Ne tekints áldozatukra! Nem vettem el tőlük még egy szamarat sem, és egyikükkel sem tettem rosszat. Kórahnak pedig azt mondta Mózes: Holnap légy az Úr színe előtt csoportoddal együtt, te, ők és Áron. Fogja mindenki a maga szenesserpenyőjét, és tegyetek rájuk füstölőszert. Azután járuljatok az Úr elé, mindenki a maga serpenyőjével, kétszázötven serpenyővel: te is, Áron is. Fogta azért mindegyik a maga szenesserpenyőjét, tüzet tett bele, arra pedig füstölőszert rakott, azután odaálltak a kijelentés sátrának a bejáratához, Mózes meg Áron is. Kórah egybegyűjtötte ellenük az egész közösséget a kijelentés sátrának a bejáratához. Ekkor megjelent az Úr dicsősége az egész közösségnek. Az Úr így beszélt Mózeshez és Áronhoz: Váljatok külön ettől a közösségtől, hadd semmisítsem meg őket egy pillanat alatt! Ekkor arcra borultak, és ezt mondták: Ó Isten, aki lelket adsz minden testnek! Miért haragszol az egész közösségre, holott csak egy ember vétkezett? Az Úr így szólt Mózeshez: Mondd meg a közösségnek, hogy menjenek el Kórah, Dátán és Abirám hajlékának a környékéről. Mózes fölkelt, és odament Dátánhoz és Abirámhoz. Vele mentek Izráel vénei is. Így szólt a közösséghez: Távozzatok ezeknek a bűnös embereknek a sátraitól, semmijüket se érintsétek, hogy el ne vesszetek az ő vétkeik miatt! El is mentek Kórah, Dátán és Abirám hajlékának a környékéről. Dátán és Abirám pedig kimentek és odaálltak sátraik bejáratához feleségeikkel, fiaikkal és családjukkal együtt. Akkor ezt mondta Mózes: Ebből tudjátok meg, hogy az Úr küldött engem ezeknek a dolgoknak a véghezvitelére, és hogy nem magamtól cselekszem: Ha úgy halnak meg ezek, ahogyan más ember hal meg, és ha az lesz a sorsuk, ami minden más embernek, akkor nem az Úr küldött engem. De ha az Úr valami csodálatos dolgot visz véghez, és a föld megnyitja száját, és elnyeli őket mindenükkel együtt, és elevenen szállnak le a holtak hazájába, abból megtudjátok, hogy megutálták ezek az emberek az Urat! Alig mondta végig Mózes ezeket a szavakat, meghasadt azok alatt a föld. Megnyitotta száját a föld, és elnyelte őket házuk népével együtt, a Kórahhoz tartozó összes embereket minden jószágukkal együtt. Elevenen szálltak le a holtak hazájába, mindenükkel együtt, és befödte őket a föld. Így vesztek ki a gyülekezetből. Az egész Izráel pedig, amely körülöttük volt, elfutott kiáltozásukra, mert ezt mondták: Még minket is elnyel a föld! Ezután tűz jött ki az Úrtól, és megemésztette azt a kétszázötven férfit, akik füstölőszerrel közeledtek hozzá.


Imádkozzunk!

Imádunk téged mennyei Édesatyánk és hódolunk előtted, mint egy közösség, a te nyájad. Magasztalunk téged, hogy ez bennünk is megújulást, megerősödést jelent a hitre nézve. Hálásan köszönjük, hogy az egymás iránti szeretetben kovásszá lehetünk a világban és megismerhetik a téged nem ismerők, mit jelent tanítványaidként szeretetben élni. Köszönjük amikor ez vonzotta azokat is a gyülekezetünk közösségébe, akiket mi hívtunk. Köszönjük, ha mi is így jöhettünk ide.

Áldunk Urunk, hogy a te isteni szereteted így árasztottad ki ránk eddig is, s valljuk és tudjuk, hogy ezután is. Kérünk, hogy szabadíts meg bennünket minden olyan hamisságtól, hitetlenségtől, ami gátolná azt a szeretetet, amelyet egymás iránt kell éreznünk, cselekedetekben kimutatva.

Könyörülj rajtunk, hogy a te igéd fényében hadd lássuk meg a te szentségedet újra és ebben a szentségben láthassuk önmagunkat is, mint közösséget. Szeretnénk Urunk áldássá lenni a gyülekezet számára. Köszönjük, hogy lelki testvéreink is már oly sok áldást közvetítettek tetőled. Kérünk téged, munkálkodj mindannyiunkban, hiszen közel vagyunk hozzád. Szentelj meg bennünket a te igazságoddal, mert a te igéd igazság.

Ámen.


Igehirdetés

Ismerve a bárányok és a farkasok természetét, nem véletlen, hogy a Szentírás Isten népét a bárányok nyájához hasonlítja és nem a farkasok falkájához. A juhok között ugyanis a pásztor törvényei uralkodnak, míg a farkasok között a farkastörvények és közöttük az a falkavezér, a domináns hím, amelyik keményen megküzd a maga vezetői szerepéért. Ameddig tudja tartani vezetői szerepét, addig ő vezeti a falkát, miután valamelyik ellenfele legyőzte, változik a vezető. A nyájban azonban mindig a pásztor a vezető és őt követve alakul ki a nyájban az a fajta hely, ahol mindegyiknek, idősebbnek, fiatalabbnak meg van a maga helye és a nyájban betöltött szerepe.

Isten népe között soha nem lehet farkastörvény. Ha az lesz, ha megjelenik annak kegyetlensége, akkor Isten népének tisztulnia kell. Így volt ez az ószövetségi időben, és így van ez ma is a gyülekezet között. A 4Móz 16. és 17. része a pusztai vándorlás egyik legkritikusabb időszakát írja le. Hallhattuk, nyílt lázadás tört ki a nép Istentől rendelt vezetői ellen. Előzőleg a 12. és a 14. részben leírtakból kiderül, hogy csupán Mózes ellen zúgolódtak, itt azonban már Áron személye és hozzá kapcsolódóan a papság kérdése is előtérbe került. Ebben a két részben Isten kijelentésében három történetben is aláhúzza azt a fontos igazságot, hogy közte és népe között mindig szükség van és lesz közbenjáróra és egyedül az ároni papság privilégiuma ez a közbenjáró szolgálat, akik Mózessel együtt lesznek így lelki vezetői a népnek. Ha valaki ezek ellen a belső törvények ellen támad, akkor az Úr ellen támad. Aki megutálja a vezetőt, az Urat magát utálja meg. Ennek nagyon súlyos következményei lesznek, amint a történetből is világosan kiderül.

Megvizsgáljuk, hogy mi volt ennek a lázadásnak a hátterében, milyen veszélyt jelentett ez Isten népe számára, és hogyan mutatkozik meg még az ítéletben is Isten kegyelmének a valósága, könyörülete, továbbá hogyan lesz ez üzenetté Isten mai népe számára. Hogyan kell önmagunkat esetleg az ő igéje fényében megtisztítani, kérve az ő szabadító munkáját életünkben.

Izrael 12 törzséből két - a Lévi és a Ruben - törzséhez tartozók fogtak össze, szövetkezve kétszázötven vezető emberrel, akik bizonyára Izrael többi törzséből valók voltak, Mózes és Áron ellen. Elég különös ilyen helyzetet olvasni Isten népéről, hiszen szövetkeznek, összefognak egymás ellen, vezetők a vezetők ellen. Itt nem arról van szó, hogy némelyek más véleményen vannak és szeretnék megbeszélni ezt a legfőbb vezetőkkel, hanem nyílt szembefordulás történik az Istentől elrendelt vezetők ellen. Isten népe - hallhattuk az érvelésben is - szent. A megelőző részből derül ki, hogy nem véletlenül kellett még a ruhájuknak is olyannak lennie, amilyennek, hogy emlékeztessék magukat arra, hogy ők Isten szent népe, közöttük lakik az Úr. Ezt jól tudták a lázadók is, és ezzel érvelnek. Isten népe szent, de bűnösök közössége, ezért fordulhat elő, hogy még a legkiválóbbak is eleshetnek. A 12. részből megtudható, hogy nem sokkal ez előtt maga Miriám és Áron volt az, aki lázadozott, zúgolódott testvérük, Mózes ellen.

Az Újszövetségből kiderül, hogy Pál apostollal szemben hány gyülekezetben szólaltak fel ellenfelei, néhányszor nagyon keményen. Volt, amikor az apostol sírt emiatt.

A mai időkben hallani olyan gyülekezetekről, szomorúan, amikor lelkészválasztás, vagy presbiter választás alkalmával pártoskodni kezdenek. Ha nem az a személy lesz a lelkipásztoruk, akit ők szerettek volna, akkor nem mennek többé templomba. Amennyiben az ő általuk jelölt presbiter nem kerül be, akkor már nem tekintik igazinak a gyülekezet vezetőségét. A szent nép eljuthat egy olyan pontra, amikor többen is akár, összefognak a másik, vagy a többiek ellen.

Az igéből hallhattuk, hogy csupán érvelés volt az, hogy szent nép és közöttük van az Úr, azonban igazából az egész viselkedésük éppen a szentségtelenséget, az istentelenséget igazolta. A Károli fordításban így hangzik a Kórah és a vele összegyűltek Mózes elleni mondatuk: "Sokat tulajdoníttatok magatoknak." Az új fordítás ezt így írja: "Elegünk van belőletek."

Vajon nem éreztünk már mi is így a testvérünk ellen a gyülekezetben, amikor úgy gondoltuk, elegünk van már. Ebben a mondatban benne van az, hogy amit eddig csinált, az még úgy ahogy van, elmegy, de most már nem bírom tovább, már elég. Most már fejezze be, most már tűnjön el!

A "Sokat tulajdoníttatok magatoknak" kijelentésben benne van az a fájdalmas igazság, hogy úgy érzi, hogy a másik túl sokat akar magának, a másik rosszabb, Isten ellenes. Az érvelésük úgy hangzott, hogy mivel mindenki szent és Isten ott van közöttük, az egész nép között, ezért senkinek sincs joga arra, hogy vezető szerepet töltsön be a nép életében. Nem tulajdoníthatja magának a papság kiváltságait egy család sem. Itt érződik az Áronnal szembeni gondolkodásuk; ők is szeretnének papok lenni, miért csak Áron és családja. Miért csak Mózes a vezető, miért nem lehetnének többen is, hasonlóan hozzá.

Nézzük meg közelebbről Kórah és a hozzá tartózó lévitai származású lázadók érvelését, gondolkodását. Kórah lévita volt, az már önmagában beszédes, és lévén kéhátita, azt a fajta szent szolgálatot végezte, ami a léviták között a legszentebb volt. Amikor Izrael népe vándorolt, akkor ők vihették a szent sátor tartozékait, a ládát, a gyertyatartót, a szent kenyerek asztalát. A többi lévitai család vitte a sátor fáit, ruhadarabjait. Nekik lehetőségük volt arra, hogy Isten szentélyét bizonyos mértékig megközelítsék. Sőt, amikor vitték ezeket a szent dolgokat, akkor ott lehettek Isten közvetlen közelében. Ők azonban ezt kevesellték. Mózes el is mondja ezt, amikor inti őket, mondván: miért keveslitek? Sokkal többre vágytak annál, amit Istentől kaptak. Elégedetlenek a maguk helyével, szolgálatával, és támadják azokat, akik szerintük náluknál sokkal nagyobb kiváltságban részesedtek. Nem gondoltak arra, hogy a többiek, akik talán nagyobb kiváltságban részesedtek, szintén az Úrtól kapták mindazt.

Nem csupán a gyülekezeti életben, de az újszövetségi értelemben, bármilyen kisebb közösségben - gondolhatunk a házasságra, a családra -, igaz lehet ennek az igei üzenetnek a tartalma. A családon belül testvérek között milyen nagymértékben tud rontani az ilyen fajta elégedetlenség, vagy irigység. Emlékszem arra, hogy én milyen nagyon tudtam testvéreim sikereit irigyelni. Amikor ők már motort vezethettek, én mint fiatalabb nem tehettem ezt. Miért én születtem legkésőbb, miért nem én örülhetek annak, hogy felülhetek a motorra. Ez apró kis irigység volt, de mivel akkor már ismertem az Úr Jézust, tudtam, hogyan kell ezt őelőtte megvallani és ettől szabadulni. De, ha ez az irigység nem múlik el, sőt egyre több lesz az az érv, ami az elégedetlenségnek okot ad, teljesen megronthat családokat.

Az is beszédessé vált Mózes érvelésében, nem Kórahhal szemben, hanem Kórah érdekében, hogy papok kívánnak lenni és nem elégednek meg a szolgálattal! Mert ők nem szolgálni akarnak, a papok szolgái lenni, hanem ők szeretnének uralkodni, vezetni.

Emlékezzünk arra, hogy mit mondott az Úr Jézus a tanítványainak: "Aki közöttetek első akar lenni, legyen utolsó". Aki vezető akar lenni, az legyen szolga. "Az emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért."

Kórah és a hozzátartozó emberek nem akartak szolgálni, hanem az Úr szolgái jogán, hatalmaskodni akartak a többiek fölött.

Milyen nagymértékben kísérti a házasságokban a férjeket, ha lusták is egy kissé, hogy szolgáltassák ki magukat a család minden tagjával, de leginkább a házastárssal. A feleségek esetében is kísértés az ilyen fajta hamis szolgálatnak a bűne, akiknek a férjei kevésbé határozottak, mondván, valakinek határozottnak kell lenni Isten népe életében, s átveszik a vezető szerepet. De van, amikor a nagyszülők, vagy unokák elvárásai kell hogy érvényesüljenek a családban. Milyen szomorú, amikor a gyülekezetben az egyik legszentebb szolgálatot, a presbiteri szolgálatot nem akarják férfiak vállalni, s annál inkább vállalják a másik nemhez tartozók, Isten igéjének ellentmondva. A háttérben ilyenkor nem a szolgálni akarás, hanem a hatalmaskodás áll.

Dátán és Abirám, a rubeniták voltak azok, akiknek bizonyára folyamatosan fájt, hogy nem övék az elsőszülöttségi jog. Természetesen nem is a lévitáké volt, hanem Júda törzséé. Nagyon beszédes, hogy éppen a rubenitákhoz tartozók azok, akik keményen és határozottan szembeszálltak Mózesékkel. Hallhattuk véleményüket, amikor Mózes is szerette volna velük tisztázni, hogy döntsön az Úr, álljanak együtt az Úr elé, de ők azt mondják, nem mennek. Itt már ennyire elutasították Mózes tekintélyét, vezető szerepét, nagyon határozottan megtagadják a kérését.

A kifejezés, hogy "nem megyünk", még jobban visszaadja ellenállásukat, ha hozzátesszük a másik szócskát: Nem megyünk fel! Felmenni igei állítmány akkor használatos, amikor az Úr sátrához, az Úr oltárához kell menni, mert ebben az esetben az Úrhoz mennek és ott áldozatot mutatnak be. Nekik az Úr sátránál, a kijelentés sátránál kellett volna összegyűlniük, hogy az Úr tegyen ítéletet. De ők ezt megtagadják. Ez a fajta tagadás és ellenállás érzékelteti, hogy nemcsak Mózes, de Isten tekintélyét sem veszik komolyan. Hiszen, ha másért nem, azért kellett volna menniük, hogyha Mózest nem fogadják el, akkor Isten tegyen igazságot. Ők azonban már erre sem hajlandók. A maguk igazságához ragaszkodnak, azt szajkózzák, vádolják a másikat, és teljesen hamis színben állítják be az egész történeti eseményt, az egész kérdést. Mózest okolják azért, hogy rossz a helyzetük, a valóságosnál szebbnek látják az egyiptomi rabszolgaságot. Teljesen hamisan láttak, teljesen elvakultak, Mózest a maguk elpusztítójának, zsarnoknak tartják.

Az egészben az a legszomorúbb, hogy az igazi felbujtó, Kórah volt, a lévita. Ő az, aki odament a kijelentés sátrához, és ezután ott található Dátán és Abirám sátoránál, és a kétszázötven férfi már nincs ott vele. Hallhattuk, hogy ez a kétszázötven férfi nem elnyeletett, hanem őket az Úr tűzzel ölte meg. Kórah viszont ott volt társainál, ő volt az aki az egész közösséget összegyűjtötte Mózes ellen. Ő ment az Isten ítéletet tisztázni, de azért munkálkodott a közösség életében is, felbujtotta Mózes és Áron ellen. Vajon Kórah komolyan vette, hogy tényleg az Úr döntse el, vagy csak arra akarta felhasználni cselekedetét, hogy az Úr vezetői ellen tegyen meg mindent? Valószínűleg ez utóbbi az igaz.

Dátán és Abirám és a rubenita emberek Kórah vezetésével lázadtak az Úr vezetői ellen. A lázadás lényege, hogy nem fogadták el az Isten akarata szerinti vezető irányítását és nem óhajtották az Isten akarata szerinti rendben tisztelni az Urat, élni Izrael életét, hanem azzal szemben. "Az Úr ellen fogtatok össze." - mondja nekik nagyon határozottan Mózes; nem Áron, nem Mózes ellen, hanem az Úr ellen.

Az újszövetségi időszak gyülekezetére nézve is ez mindig így igaz. Amikor pártoskodás, veszekedés, hatalmaskodás, irigykedés van, akkor az mindig az Úr ellen való, mert aki Jézus gyermekeit bántja, vádolja, az Jézust magát bántja és vádolja. Kórah, Dátán és Abirám lázadása az újszövetségi értelemben Jézus elleni lázadás. Nem azt mondta Mózes, hogy az Isten ellen, hanem azt a szót használta, hogy az Úr, Jahve ellen.

Amikor a házasságban, gyereknevelésben, vagy a gyülekezeti rendnél bármi nem olyan, ahogyan Isten lefektette a kijelentésben, akkor az mindig az Úr ellen történik. Az ároni papság elleni lázadás pedig az újszövetségi értelemben akkor nagyon veszélyes, hogyha arra gondolunk, hogy Áron és az ő papsága mutatott előre az Úr Jézus főpapi tisztére. Mindaz, amit Áron és a fiai tettek - áldozatot bemutattak, közbenjártak -, az Jézus munkájára és személyére mutatott. Aki elutasította az ároni papságot, az tulajdonképpen elutasította az Isten szerinti közbenjárót.

Ma is sokan vannak, akik nem hajlandók elfogadni azt, hogy egyedül Jézus a közbenjáró. Akarva, akaratlanul elutasítják őt. Sokféle érvet lehet felsorolni ma is arra nézve, hogy miért nincs szükség Jézusra. Ma is sokan mondják rá, hogy szent a keresztény ember, megvan keresztelve, konfirmált, vagy bérmálkodott, velem van az Úr, hiszen tapasztalom az ő munkáját az életemben, csak Jézusra nincs szükségem. Hallhattuk a Jelenések könyvéből, hogy ez a dolog már az első gyülekezeteket is fenyegette, például a laodiceai gyülekezetet. Semmire nincs szükségük, eljutottak egy ilyen szintre. Amikor Pált utasították el a gyülekezetek bizonyos tagjai, az apostol arra figyelmeztetett, hogyha őt elutasítják, akkor az Urat utasítják el.

Mi lett mindennek a következménye? A lázadók másokat is lázadásra csábítottak - ezt olvassuk az igében. Megrontották a népet. Tönkretették Isten népének az életét. Isten népe életveszélybe került. A szelíd Mózest megharagították. Ez is szörnyű, mert ha ő haragszik, akkor nem tudja betölteni azt a szerepét, amelyet Istentől kapott. Isten külön kegyelme, hogy Mózes az ő haragját Istennel beszélte meg. Az ilyenfajta lázadás mindig tönkreteszi Isten népét. A 17. részből megtudható, hogy valóban nagyon sokan meghaltak emiatt.

Amikor a 1Kor 11-ben Pál apostol arra figyelmeztet, hogy nem mindegy, hogy Isten népe hogyan él az úrvacsorával, akkor arra figyelmeztet, hogy azért vannak sokan betegek közöttük, halnak meg sokan, mert nem jól élnek azzal a szent dologgal. Ezzel nem elrettenteni akar, hanem értelmezi az első gyülekezetek állapotának a helyzetét.

Egyedül Isten kegyelme és ajándéka, hogyha a mi gyülekezetünk eddig nem tapasztalta ezeket a szörnyű következményeket. Azért van ez, mert nekünk Isten olyan vezetőket, szolgálókat adott, akik hűségesen követik őt. Isten a mi gyülekezetünkben megőrzi az egységet. Ha van is eltérő vélemény, igyekszünk egységre jutni. Ez egyedül Isten kegyelmének a jele. Erről a kegyelemről fogok szólni a második gondolatban.

Isten ítélt, de akkor is kegyelmesen. Ez a történet arról híres, hogy emberek Isten népe közül úgy haltak meg, hogy elevenen elnyelte őket a föld. Hallhattuk, azért történt ez így, mert aki az Úr vezetője ellen lázad, az az Úr ellen lázad, s ennek mindig következménye, büntetése van.

Mózes igazolni akarta itt, hogy az Úr munkálkodik és nem ő. Hangsúlyozta, hogyha nem természetes módon halnak meg, akkor igazolódik, hogy ki az Úr embere. Már abban az időben is igaz volt, ami ma is, ha valaki vétkezik, annak következménye van a családja életében, mindazok életében, akik hozzátartoznak valamilyen formában. Itt azt olvastuk, hogy nemcsak a lázadó emberek pusztultak, hanem családtagjaik és mindenük. A többiek azért nem haltak meg, mert nem vállaltak közösséget velük. Az a kétszázötven férfi pedig, akik nem voltak ott Dátán, Abirám és Kórah mellett, meghaltak, hiszen az Úrhoz akartak közeledni jogtalanul.

Amikor Áron két fia idegen tűzzel akart áldozatot bemutatni az Úrnak, akkor őket is így pusztította el az Úr. Erről a 3Móz 10-ben olvashatunk. Ott olvashattuk a köszöntés igéjét is, aki hozzám közel van, azokban kell megszenteltetnem és az egész nép előtt megdicsőíttetnem. Itt már felragyog a kegyelem. Ezeknek az embereknek nem kellett volna így meghalni, hiszen az az Isten ítélet, és az azt kifejező próba, amit Mózes ajánlott ezeknek az embereknek - mindenki vigye a tömjénezőjét és nézzék meg, kit választott az Úr - figyelmeztette őket arra, vigyázzanak, mert amennyiben nem minősülnek az Úr választottainak, meg is halhatnak. Hiszen Nádáb és Abihu meghaltak. Ezt mindenki jól tudta.

Az is beszédes ehhez kapcsolódóan, hogy Miriám esete is figyelmeztethette őket, hogy az Úr nem hagyta Mózest magára, még a testvérének sem engedte, hogy Mózes tekintélyét megkérdőjelezze. Ott Miriám és Áron cselekedett és mégis az asszonyé volt a vezető szerep. Természetesen Mózes figyelmeztette is őket nagyon határozottan, volt amikor haraggal, de mindenképpen az Úrra akart mutatni.

Tehát Isten mielőtt ítélt, szólt a figyelmeztetése. Kaptak még egy napot, hiszen csak másnap kellett volna a próbát megtenni, és addig gondolkozhattak azon, nem lesz-e baj mindebből. Az is nagyon beszédes, hogy hallhatták azt a figyelmeztetést is, amit Mózes mondott mindazoknak, akik odaálltak a lázadás mellé: "Távolodjatok el ezektől az emberektől és sátraiktól." Még megtehették volna, hogy ne pusztuljanak el a lázadókkal együtt.

Józsué könyvében olvasható Ákán története, aki ellopott az Úrnak szentelt dolgokból. Ákán is megvárta annak a sorsolásnak a legvégét, csak akkor mondta, hogy mit tett, amikor már lelepleződött. Neki is meg kellett halnia.

A lázadóknak még ott is lehetőségük lett volna a megtérésre, amikor hallották, hogy menjenek távolabb, de nem változtattak véleményükön, továbbra is a sátrak elején álltak, nem érdekelte őket, hogy mellőlük már mindenki elment, nem féltek Isten ítéletétől.

Az elmondott példák érzékeltetik, hogy az Úr milyen kegyelmes. A lázadók vétkének súlyát az is érzékelteti, ha arra gondolunk, hogy miattuk majdnem a teljes nép elpusztult. Kétszer is olvasható, hogy Isten azt mondta Mózesnek és Áronnak, hogy ők álljanak el tőlük és mindenkit elpusztít, mert ellene lázadtak. Mózes és Áron közbenjárnak és Isten nem ítéli meg a népet, pedig ők is megérdemelték volna. Hiszen annyira szembefordultak vele. Ezek az emberek a többieket maguk után csábították és Isten majdnem megítélte őket végérvényesen. Az ítéletben az a kegyelem, hogy valóban igaz lett az, amit Mózes mondott Istennek imádkozva hozzá: "Miért haragszol az egész közösségre, holott csak egy ember vétkezett." Isten csak azokat ítéli meg, akik a felbujtók voltak.

A 17. rész végén olvasunk arról, hogy Isten védeni akarja a népet végérvényesen, jelet ad, Áronnak a vesszeje virágzik ki, jelezve, hogy egyedül Ároné a főpapság és az ő családjáé. Azt az érvet mondja Isten, hogy azt mondta az Úr Mózesnek, vidd vissza Áron vesszejét bizonyság elé megőrzés végett, jelül a lázadóknak. Isten végigviszi az ő szabadítását az egész nép érdekében.

A nép akkor sem tért igazán magához, amikor az Isten ítélete végbement. Az új fordítású Biblia 17. részében olvashatjuk, hogy ezeknek az embereknek a halálát Mózesnek és Áronnak tulajdonították, és el akarták őket pusztítani. Isten népe ennyire elvakult volt, Isten azonban mégis megkönyörült rajtuk.

Isten, ha nagyon keményen ítélt is, ítéletében akkor is ott volt végig a kegyelem. Ez abban látszódik, hogy a 26. részben arról olvasunk, hogy Kórah családja nem halt ki. Dátán és Abirám hozzátartozói is meghaltak. A 26,10-től kezdődően így szól az Írás: "Ezért a föld megnyitotta száját és elnyelte őket Kórahhal együtt, annak a csoportnak a halálakor, amikor a tűz megemésztett kétszázötven embert. Így lettek intő jellé, de Kórah fiai nem haltak meg."

A Szentírásban minden szónak jelentősége van. Kórah fiai azonban nem haltak meg. Ők ugyanis nem tartoztak a lázadókhoz, pedig az apjuk lázadt, a felbujtó volt, mindenek mögött ő volt ott. Mégis azt olvassuk, hogy a fiai megmaradtak alázatosan, az Úrhoz hűségesen, megmaradtak Mózeshez hűségesen. Megelégedtek azzal a szolgálattal, amit Istentől kaptak, nem akartak többek, vagy kevesebbek lenni, hanem az Urat és az ő papjait kívánták szolgálni, végezni azt a feladatot, amit apjuknak is kellett volna.

Az valóban kegyelem, amikor van egy édesapa, aki árulóként, Isten és Isten népe ellenesen viselkedik, de a fiai nem. Izrael királyai életében is többször van erre példa, ez is kegyelem, hogy az Úrhoz hűségesek még azok közül is kikerülnek, akik esetleg olyan helyzetben élnek, ahol ennek ellenkezőjét kellett tapasztalniuk.

Az Úr Jézus Krisztus személye és váltságmunkája az, ami bennünket is megtart hűségesen. Jézus főpapi személye azt érzékelteti, hogy ő önmagát áldozta a bűnösökért és a népért. Ha ez az ítélet végrehajtatott, ennek a fényében lássuk az Úr Jézus megítéltetését, mert mi nem vagyunk jobbak ezeknél az embereknél. Egyedül a kegyelem tart bennünket hűségesen, ahogy Kórah fiait is. Senki sem jobb közülünk egyiküknél sem, hiszen mi is szentek vagyunk, de ugyanúgy bűnösek.

Amikor az irigység, elégedetlenség, vagy bármi más törne utat bennünk, akkor az Úr Jézus kegyelme az, ami megőriz bennünket, megtart. Ez a kegyelem az, ami meggyógyíthatja a házasságot, ha ilyen szempontból vannak bajok, a családokban békességet teremthet, a gyülekezetben élő közösséget. Ez a kegyelem az, amelynek fényében jó lenne, ha a presbiterválasztás is végbemenne.

A politikai választások ilyen értelemben nem Isten népe, a gyülekezetet érintő kérdés. S mégis, azokat a választásokat is másképpen tudjuk megélni, hogyha komolyan vesszük mai igénk igazságát, az Úr Jézus Krisztus kegyelme az, ami megtart bennünket hűségesen őmellette és az őáltala rendelt vezetők mellett.

Imádkozzunk!

Magasztalunk téged Atyánk azért a szabadításért, amikor elvetted az irigységet, elégedetlenséget, felszabadítottál bennünket a hatalmaskodás alól, hogy tudjunk végre szolgálni téged, szeretettel szolgálni egymást. Köszönjük, hogy te mindezt elvégezted bennünk. Köszönjük, hogy most is van szabadítás és bocsánat, ha bármelyikünk életében probléma lenne e téren. Arra kérünk Urunk, hogy add nekünk azt a lelkületet, amivel te is rendelkeztél és Kórah fiai is.

Köszönjük, hogyha gyermekeink, unokáink számára az a példa lehetünk, amely rád mutat. Őrizz meg bennünket attól, hogy miattunk szenvedjenek családtagjaink. Könyörülj meg rajtunk, hadd tudjunk téged képviselni közöttük is.

Imádkozunk Urunk gyülekezetünkért. Köszönjük a gyülekezet lelki vezetőit, szolgálóit is. Köszönjük, hogy a magunk helyén mindannyian szolgálhatunk téged.

Könyörgünk azért, hogy te készítsd el és áldd meg a presbiterválasztást. Imádkozunk azokért a gyülekezetekért, ahol nincs lelkipásztor, és most kell választani. Ott is adj békességet és helyes döntést.

Kérünk téged népünkért, népünk vezetőiért. Könyörülj rajtunk, hogy olyan vezetők legyenek, akik nem hatalmaskodni akarnak, hanem szolgálni. Bárcsak igaz lenne, hogy szolgálni téged. Urunk mi ilyen vezetőkért könyörgünk. Kérünk azért, hogy könyörülj meg azon az állapoton, ami most Európát is fenyegeti a madárinfluenza veszélyével. Könyörülj meg mindazokon, akik most katasztrófa sújtotta területen szenvednek, légy azokkal, akik segítik őket és azokkal, akik közülük a te gyermekeid, segítsd meg őket különösképpen.

Ámen.