PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. október 13.
(csütörtök)

Varga Róbert


"ISTEN IGÉJE CÉLBA ÉR"


Alapige:Ézs 55,6-11

"Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani. Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál. Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem."


Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, hogy előtted elcsendesedhet a mi lelkünk, és megnyugodhat a mi szívünk. Köszönjük, hogy a te igéd ma is élő és ható, és nem tér vissza üresen, hanem megcselekszi azt, amit te jónak látsz.

Köszönjük, Urunk, hogy akár ez a mai este is az örökélet reggelévé válhat bárki számára. Köszönjük, hogy nem vonod meg a te kegyelmedet és irgalmadat tőlünk, s ma sem a mi vétkeink szerint bántál velünk. Így várjuk a te szent szavadat, bátorító, buzdító igédet.

Köszönjük, Urunk, hogy te lelkigondozol is minket, s a te igéd ma is erő és hatalom. Köszönjük, hogy eljössz ide, csöndben megállsz a középen, és azt mondod: békesség néktek.

Ámen.


Igehirdetés

Amióta ember létezik, a gondolkodás mindig meghatározó volt, mert a gondolatból születik a tett, a tett formálja a körülményeket. Sokszor a tetteink vagy gondolataink következményeit kell aratnunk. S nagyon gyakran a gondolatokból születő cselekedetek formálják, alakítják még a történelmet is. A gondolatok, és az ebből fakadó cselekedetek különbözősége sok-sok feszültséget okoz ember és ember között. Akaratok feszülnek egymásnak. Időnként az erősebbik győz, vagy az erőszakosabb győz.

A hívő ember azt tapasztalja, hogy miközben ez is így van, hogy ember és ember között feszül az akarat, aközben a hívő ember számára nagyon fontos az, hogy felismerje Isten akaratát, és azt akarja tenni.

Aki Istennel jár, annak a számára az is világos, hogy alapvetően a problémák gyökere nem az, hogy ember és ember, emberi és emberi akarat feszül egymásnak. Az igaz nehézség az, hogy az Isten akaratával szembe feszül az istentelenül élő, gondolkodó, cselekvő ember akarata. Mivel az ember önként, magától a bűneset óta nem tudja, és nem akarja Isten akaratát cselekedni, ezért a hívő ember legfontosabb kérdése mindig az, hogyan kerülhet a saját gondolkodása összhangba Isten gondolkodásával.

Ézsaiás próféta a babiloni fogságban sínylődő, és Isten után szomjazó népet vigasztalja ezekkel a szavakkal, amiket olvastam a 6. versben. Keressétek az Urat, az Istent, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül Őt, amíg közel van!

Gondolom, nem csak nekem a tapasztalatom az, hogy valójában minden ember keresi Istent. Egy-egy beszélgetés során ki sem mondják ezt, de a vágy ott van minden emberben a jobbra, a szebbre, a nemesebbre, az élet alapvető kérdéseinek a megválaszolására, Egy ősi kiirthatatlan vágy él az emberben az Isten után. Ez még az Éden-kertből gyökerezik. Lelki-genetikai kód bennünk, és azt Isten az Ő bölcsességénél és szereteténél fogva kódolta bele az emberbe, hogy az ember keresi az Istent akkor is, ha ezt nem mondja ki, akkor is, ha erről nem is tud igazán. Ezért olyan nyugtalan az ember, amíg Istent nem ismeri meg.

Nem régen mondta valaki egy istentisztelet után: tudja, én mindig, mindenben, mindenhol ezt kerestem, amit itt a templomban megtaláltam. Istent kereste mindig, mindenhol, mindenben, de soha nem találta meg. Amikor Isten igéje az ő életére nézve sem tért vissza üresen, akkor kielégült a lelki vágy, a szomjúság. Megitatta Isten az örökélet beszédével, ebben békességet nyert a lelke és a szíve.

Valójában mi mindig Jézust keressük. Minden mögött Őt kutatjuk. Szeretnénk megtalálni újra és újra, amikor nem elég jó semmi sem. Amikor elviselhetetlennek tűnik mindaz, ami körülvesz bennünket. Vagy, ami egyszerűen az emberi létezéssel együtt jár. Akkor is Istent, Jézus Krisztust keressük.

Nagyon komoly felszólítása, kérése ez ma este Istennek: "Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!" Ebben benne van az is: mert nem lesz mindig így. Nem lehet mindig keresni Őt, és eljön az az idő, amikor nem lesz megtalálható.

Most a kegyelmi időben élünk, hogy kereshetjük Őt, mert Ő keres minket. Megtalálhatjuk Őt, mert ez az Ő akarata. Sokszor eltévesztjük a célt, ha csak a segítsége kell nekünk. Elvétjük a dolgot, ha azért keressük, hogy adjon valamit. Ha azért jön jól a segítsége, mert olyan helyzetbe kerültünk, amit mi nem tudunk már megoldani, s akkor próbáljuk belevonni Istent a mennyei dicsőségből. Pedig Ő elsősorban a saját magával való közösséget kínálja nekünk. A személyes, vele való lelki életet ajánlja föl ma este is. Keress, mert én kereslek téged! Itt vagyok, az én békességemet kínálom. A tőlem való jövőt, az útmutatást, a vezetést. Kell-e, vagy nem?

A Róma 8, 32. szerint azt olvassuk, aki az ő tulajdon Fiának, Jézusnak nem kedvezett (mármint Isten), hogyne adna, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minekünk.

Ha nekünk kell az élet megoldása, ha kell, hogy megértsük, hogy mi az Isten akarata, és mi nem az, keressük Istent, kérdezzük Jézust, és vele együtt, ha Ő kell nekünk, nemcsak tőle valami, akkor megtaláljuk Őt, és megtaláljuk, megértjük a megoldást is. Jézus nélkül egyszerűen magunkra maradunk a kívánságlistáinkkal.

Isten megtalálható. Ez csodálatos biztatás. Isten megtalálható. Nem rejtőzködő Isten. Nem úgy van ez, ahogy az egyik vallásos mozgalom mondja, hogy szüntelenül keresni kell az Istent. Nem kell szüntelenül keresni. Azt mondja itt az ige, hogy keressétek, amíg megtalálható. Ebben benne van az a biztatás, hogy megtalálható. Ha keresed Őt, mert Ő keres téged. Ha Ő keres téged, és te keresed Őt, az Ő királyi, szent akaratát, akkor meg fogod találni. Megígérte, hogy aki keresi Őt, az elől Ő nem fog elrejtőzni és elbújni. Ez egyébként sem szokása Istennek, hogy elbújik előlünk. A gyerekek játszanak bújócskát, de az Isten nem bújik el az ember elől. Az Isten megtalálható, csak ott kell keresni, ahol megtalálható.

Ha valaki bemegy olyan gyümölcsösbe, ahol csak szilvafák vannak - van így -, vagy csak almafák, ott hiába keres körtét. A körte a körtefán van, nem az almafán. A szilvásban szilvafák vannak. Ha ott keressük Istent, ahol az Ő igéje ezt mondja, hogy megtalálható, akkor meg fogjuk találni Őt. Minden helyzetben egyformán közel van hozzánk. Nem tudom, hogy vannak-e ilyen emlékképeink, amikor megtaláltuk Őt, amikor olyan közel volt hozzánk, hogy az Ő gondviselő szeretete körülvett minket. Amikor valóságosan belenyúlt az életünkbe, a történelem menetébe. Amikor miattunk, értünk, a kedvünkért megállított valamit, vagy elindított valamit. Megtett valamit, vagy valamit nem tett meg. Vannak ilyen Isten-emlékeink? Ha csak az emlékekből él valaki, az nagy baj. Keressétek őt, amíg megtalálható. Vagy amikor a döntéseink következményét nem engedte ránk. Amikor szelíden útját állta egy történésnek, amit mi balga módon elintéztünk. Ő meg megakadályozott abban minket, hogy megtegyük, vagy útját állta annak, hogy megtörténjék az, amit mi nagyon akartunk. Mert szeret minket, mert közel van hozzánk, és irgalmas.

De vajon mi közel vagyunk-e hozzá? Nagy különbség az, hogy valaki Isten közelében él, de nem találta meg, nem találja meg az Istent.

Az evangélizációs héten beszélgettem valakivel az egyik istentisztelet előtt. Rálát ide a templomra az ablakból. Itt lakik a közelben. Nem mondom, hogy hol, mert nem ez a lényeg, de rálát a templomra. S elmondta, hogy ő is református ám. Mondtam neki, hogy pár lépés a templom. Tetszik látni az ablakból. Nem jön át? Ő nehezen jár. Negyven lépés, ezt csak én teszem hozzá, talán, vagy még annyi sem. A templom közelében is el lehet veszni. Úgy, hogy rálát valaki a kegyelem helyére. Nem itt lakik az Isten, de amikor itt istentisztelet van, akkor Isten itt megjelenik, mert megígérte. Eljövök, ha ketten vagy hárman összejöttök az én nevemben. Isten közelében is élhetünk teljesen hitetlen életet. Eljárhat valaki rendszeresen ide, és még sincs semmi köze az Istenhez. Amikor világossá teszi egy bűnünket például. Vagy egy életviteli kérdésben olyan egyértelmű, hogy ezt Isten megítéli. Nem hagyom abba. Azt hisszük, hogy végtelenül lehet csinálni ugyanúgy mindent tovább?

Ádám és Éva föllázadt az Isten ellen. A Sátán azt mondta, a kígyó, hogy nem haltok meg. Tényleg nem haltak meg. Vagy nem így van? Hát meghaltak, nem? Lelkileg, az Isten szemszögéből nézve a bűneset megtörténtekor meghaltak. Az, hogy a fizikai halál később történt meg, ez egy másik kérdés. Amikor mi folyamatos engedetlenségben élünk, az egy nagyon súlyos dolog. Ha nem hagyjuk abba, lehet, hogy lesz idő, amikor hiába keressük már az Istent, nem lesz a kérdéssel összefüggésben megtalálható többet. Mert, amikor kellene engedelmeskedni, nem engedelmeskedünk neki.

Márk 12, 34-ben azt mondja Jézus, hogy a gazdag ifjú nem volt messze az Isten országától. S mégis kimaradt belőle. Kinek-kinek meddig kereshető és meddig megtalálható az Isten? Ezt egyedül Isten tudja.

Nóé idejében lehettek olyanok, akik mikor Nóé készítette a bárkát, nevettek az öregen. Hát, ilyen volt mindig ez a Nóé, olyan különc. Mindig külön utakon járt. Teljes erőből tűz a nap, megyünk fürdeni, ő meg ácsolja a bárkát, jön az özönvíz. Valami nem stimmel. Aztán jött az özönvíz. Felfakadtak a föld csatornái, és nem maradt abba az esőzés. Belegondoltam abba, ez így nincs benne a Bibliában, csak belegondoltam abba, hogy hányan kapaszkodhattak kívülről a bárkába, de nem voltak benn. Kívül, a bárkába kapaszkodva kétségbeesetten vesztek el egy idő után. Mert csak az menekült meg, aki benn volt a bárkában. Aki komolyan vette az Isten szavát, és időben megtette azt, amit Isten figyelmeztetésként kért, mondott, parancsolt. Időben belépett a bárkába. Az nem veszett el. Aki kívülről kapaszkodott, zokogott, könyörgött vagy üvöltött, az mind, kivétel nélkül elveszett az özönvíz idején.

Ma még kereshető Isten. Ma még megtalálható. Ma még segítségül hívható. Ez is itt van: hívjátok segítségül őt, amíg megtalálható! Vegyük komolyan ezt a biztatást és ezt a kegyelmet, mert az idő rövidre van szabva.

Lépjünk egy kicsit tovább! Így folytatja a próféta: "Az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és a ti utaitok nem az én utaim. Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember. Istenhez térve, Isten irgalmaz neki." Mindaz, ami fáj, ami ránk nézve teher, ami életed lehet mostani gyötrő súlya. Igazán az, ami nem az Isten gondolata. Ez terhel meg minket a legjobban, ami nem az Isten gondolata szerint való. Ezek a dolgok rakják ránk a legnagyobb terheket. Roskasztó csalódás, kilátástalanság vagy másfajta terhek özöne. Vagy, mikor látja az ember, hogy az élete nem olyan, amilyennek Isten szerint lennie kellene. Ez is teher. Vagy nem valósulnak meg az álmaid. Nem szeret az, akit szerettél volna szeretni. S nem kapod meg tőle a viszont szeretetet. Vagy mióta imádkozol valakiért, és nem mozdul semmi sem. Lehet az ok egyszerűen az, hogy az Isten valamit másképpen gondol. A hívő élet legnehezebb kérdése ez: hogyan lehet az én egyetlenegy életem áldott élet. Hogyan lehet a gondolatunk azonos az Isten gondolatával? Mert aki ezt megragadja, aki ebben jól csinálja, az mindent jól csinál. Nem? Akinek a gondolata egyezik az Isten gondolatával, akaratával, az tényleg az Isten pályáján van. Az azon az úton jár, ami végül is a szó mindenfajta értelmében az örök dicsőségbe vezet.

Hogyan ismerheti fel a hívő ember Isten akaratát? Miért fáj úgy, amikor Isten másképpen gondolt valamit? Amikor megértettük, hogy valamilyen kérdésben visszavonhatatlanul másképpen döntött az Isten, mint ahogy azt mi akartuk volna, szerettük volna, ahogyan azt mi gondoltuk, terveztük, vagy éppen elkezdtük megvalósítani. És akkor egy nagy vágás, mint a filmekben, snitt, ahogy mondják a szaknyelven. Jön egy másik kép. Történik valami más, s mi ott állunk az üres kezünkkel, és úgy nem is fogjuk fel hirtelen. Hogy, hogy történt ez?

Az Isten gondolatai mások. Az én utaim nem a ti utaitok. És a ti utaitok nem az én utaim. Ilyen egyszerű sokszor. Tudom, hogy ennél bonyolultabb. Magam is átéltem sokszor, hogy snitt, vágás, ott ültem vagy álltam: most, akkor hogy is van ez? Az Isten ott véget vetett valaminek. Ő tudja, hogy miért. Nem mindig értettem meg utána sem, hogy mi miért történt.

Azt mondja itt Isten, hogy az út az igazi kérdés. Az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és a ti utaitok nem az én utaim. Amint magasabb az ég a földnél, úgy magasabb az Ő gondolata a mi gondolatunknál.

Isten döntései időnként nagyon fájók a számunkra, de megfellebbezhetetlenül magasabbak a mi akaratunknál. Nem éltük ezt át, hogy mit ér itt zúgolódás vagy lázadás? Mire jutunk a panasszal vagy a siránkozással? Isten másképpen gondolt valamit. Eldöntötte, véghez vitte. Kész. Mi meg ott állunk, s nem értjük az egészet. Másképpen döntött egy kérdésben, és így a dolgon nem lehet többé változtatni.

Pedig a hívő embernek tudnia kell, nem, hogy egyedül az Ő akarata, gondolata és terve az érvényes. Nem baj, ha tervezünk. Ez nem baj. Kell. Szabad, lehet, de alárendeljük az Ő tervének, ha felismerjük, és az Ő akaratának? Engedelmeskedünk-e, ha megállít, és azt mondja, hogy akkor most ez eddig. Sokan nem értik, hogy nem minden együtt járásból lesz házasság. Nem így van ez a gyakorlatban? Tényleg így van. Volt úgy, hogy valaki itt a gyülekezetben az esküvője előtt egy hónappal meghalt. Most nem riogatni akarok, nehogy valaki félreértse. Ott, akkor így történt. Senki nem értette. Mi lelkészek sem igazán. Ez hogy lehet? Készültek rá, szerették egymást, Isten akarata volt. És akkor történt valami, amit nem értettünk, s az óta sem értjük. Másképpen gondolta az Isten. Ez az egyedüli olyan válasz, ami az Isten válasza lehet. Aztán majd odafönt, amikor már nem tükör által homályosan látunk, hanem színről színre, ez is olyan egyszerű lesz, és olyan érthető lesz. Egyedül az Ő gondolata érvényes a hívő életben. Nehéz lecke ez, ugye? S mi egy életen át tanulunk ebben az iskolában. Halálunk órájáig. Az Ő gondolatai nem a mi gondolataink. Van, amikor igen, de nagyon sokszor nem.

Mi az oka ezeknek a zavaroknak, csalódásoknak, magunk miatti görcsös lelkiállapotnak vagy összeomlásnak? A válasz itt van benne, hogy a mi utaink nem az Ő utai. A mi földi, véges, korlátolt elménk minőségileg is különbözik az Isten gondolataitól, gondolkodásmódjától. Mi mindig újra és újra önmagunkból indulunk ki, és önmagunkhoz érkezünk meg.

Egy házaspárral történt beszélgetés során - messziről jöttek ők ide - végig arról beszélt a férfi, hogy neki mi jó, neki mi kell, neki mi hiányzik, ő miért mit tesz, neki mire van szüksége, ő mit nem kapott meg, mit szeretne elérni? Ennek érdekében mi mindent kell a feleségének megtenni. S megkérdeztem tőle, hogy mindig ilyen önző? Ez olyan durva kérdés volt - én tudom. De hát szörnyű volt hallgatni. Mindig ilyen önző? Nem értette a kérdést. Miért? Végig magáról beszélt, hogy neki mi a legfontosabb. De azért ez annyira jellemző. Néha nem mondjuk ki. Én, én, én. Mi lesz velem? Az én életemmel, az én pihenésemmel, az én nyugalmammal, az én testemmel, az én lelkemmel, az én terveimmel? Sokak életéből kimarad: és az Isten terve, meg az Ő akarata, meg az Ő útjai, amit Ő tervezett?

Mi lenne velünk, ha a mi utunkra mondana mindig igent az Isten? Próbáljunk ebbe belegondolni! Nem jó úgy, hogy a mi utaink nem az Isten útjai, és ez kiderül a legtöbbször. Vagy jobb lenne azt mondaná: menjél, fussál nyugodtan. Csináld végig. Ha végig engedne az úton. Nem kegyelem, hogy közbeszól és megállít? S nem engedi, hogy végigfussuk. Már előre figyelmeztet, vagy már előtte megmondja, hogy ne arra. Ne azt, ne úgy, nem lesz jó. Nem ez a kegyelem? Nem akkor szeret jól egy szülő, ha megpróbálja a gyerekét, amitől lehet, megőrizni. Úgysem lehet mindentől. De figyelmeztet. A nevelés egyik alapja. Elmondom, hogy mi miért nem lenne jó, mert az ember tudja bizonyos kor után már, hogy ennek ez és ez lehet a következménye.

Ebben a rettentő sötétségben nem biztos támpont az Isten szava? Az Ő útja az igazi. Az Ő útja az igazi. Kedves ajándék az, amikor egyezik az Ő akarata a mienkkel, amikor mi azt mondhatjuk Isten akaratára, hogy Uram, nem értem ugyan, de legyen úgy, ahogy ezt te akarod. Mi a lépés ehhez? A 7. versben azt olvassuk, hogy hagyja el a gonosz az útját, és gondolatait az álnok ember. Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, mert kész megbocsátani.

Valamit el kell hagyni, és valamit föl kell venni. Elhagyni, ami nem Isten szerint való, néha ezt sem könnyű megérteni, de kérdezzük Őt. Azt mondja, hogy keressetek engem, és megtaláltok. Kérdezzetek, kiáltsatok hozzám, és én válaszolok. Hát, tegyük meg! Uram, most ebben a kérdésben ez a te akaratod, vagy rosszul látom? Jól látom? Jó ez a terv? Ilyen egyszerűen lehet neki ezt elmondani. Valamilyen módon - én nem tudom hogyan -, de fog válaszolni kinek-kinek személyre szabottan. Tegyük fel a kérdést, hogy ez a te akaratod? Jól látom? Legyen úgy, ahogy te jónak látod. Csak úgy mondd, kérlek a választ, hogy megértsem. S akkor az ember átéli a csodát, hogy az Isten elkezd válaszolni igéje, Szentlelke, imádság, igeolvasás, történések, körülmények által. Szeret Ő minket annyira, hogy tudja, hogy ki milyen alkat, lelki alkat. Úgy fog válaszolni, hogy azt megértjük.

Mit mond az ige? Ezen az úton a bolond sem téved el. Hányan vagyunk itt bolondok? A bolond se téved el az Isten útján. Fantasztikus. Nem? Hát akkor igaz. A bolond se téved el. Akkor próbáljuk ki! Régi, öreg, idős, már hitben idős hívők is nyugodtan kezdjék el újra. Most érdeklődők, nyitott szívűek, akik azt se tudják pontosan, hogy mi is az, hogy az Isten útja. Ha az Istent keresed, ma este megtalálhat téged. Mert megtalálhatod Őt. S megtalálod Őt, mert keres téged. Kiálts, és Ő válaszol. Bemutatkozik. S akkor megérthetjük mindnyájan, régóta hitben járók, meg most keresők is, hogy az Isten komolyan gondolja azt, amit mond. Aki találkozni akar vele, az keresse Őt, s az Ő egyszülött Fia által, Jézusban megtalálja.

A golgotai kereszt az a metszéspont, ahol lehet az Istennel találkozni. Ahol az úttalan utakon bolyongó ember megbékél, megnyugszik, megpihen, ahol megbocsáttatnak a vétkei, ahol elhagyhatja az ő gonosz útját és gondolatait az álnok ember. És ahol megkaphatja az irgalmat, mert kész az Isten megbocsátani. Az Isten nem olyan, hogy haragszik vég nélkül. Nem haragtartó az Isten. Az Isten nélkül élő ember az Isten haragja alatt van, de a keresztnél kibékülhetsz az Istennel. Az az a metszéspont, ahol találkozhatunk Istennel, s attól kezdve a mi úttalan utunk megállhat, és az Isten útjára, a keskeny útra térhetünk, s attól kezdve járhatunk az úton, mert Jézus az út, az igazság és az élet.

A Megváltó Krisztusba vetett bizalom és hit erőt ad ahhoz, hogy megváltozzék a gondolkodásunk, az elképzelésünk, a terveink és a vágyaink. A kereszten szűnik meg a mi igazságunk. Hat az Isten igazsága, mert helyettünk Őt igazságtalanul megölték, s Isten nekünk adja az Ő igazságát. Felöltöztet az Isten Krisztus igazságába. Rá néz, és minket enged be az örökkévaló dicsőségbe. Ez a bocsánat és a kegyelem. Jézusért igaznak jelent ki minket.

Amikor valaki ezt hinni kezdi, akkor találkozik a megtalálható Istennel. Mindezt Isten igéje végzi el a szívében, mert az mondja, hogy az én igém nem tér vissza üresen. Megcselekszi, véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldetett. Csak az Istennel érhetünk célba. A cél az örökélet. Egyébként az, hogy szolgáljunk a mindenható Istennek. Jézus az ajtó az üdvösségbe.

Valakivel beszélgettem, és amikor elmondtam a János 10-et, hogy Jézus azt mondja: én vagyok az ajtó. Akkor a következőt mondta. Tessék mondani, kiskapu nincs? De ez jellemző. Nem ítéltem el. Szemem sem rebbent. Igaza van. Megszokta. Nem? Ide egy ötezres, oda egy tízezres, oda félmillió, ha megteheti valaki. Oda egy szerződés, ajándék, most nem is sorolom, erkölcs és erkölcstelenség kérdését, hogy mi mindennel szoktak fizetni dolgokért férfiak és nők. Nincs kiskapu. Nincs. Egy kapu van, egy ajtó van. Én vagyok a juhok ajtaja - mondja Jézus. Aki rajtam keresztül megy be, az életet talál. Aki megkerül engem, az tolvaj és rabló. Az ajtón akarsz bemenni, vagy pedig a kiskaput keresed? Nincsen. Csak egy ajtó van. Jézus az út, az igazság, az élet, s az ajtó az Isten országában.

Minél inkább bízik valaki Istenben, annál inkább megnyugszik abban, amit Ő rendelt. Így válik meg attól valaki, hogy ragaszkodjék a saját útjához, saját elképzeléséhez, saját tervéhez. A bizalom pedig megtanít arra, hogy az Ő gondolatai és az Ő utai az igaziak. Látása más, mint a mienk. Célja az örökkévaló cél, terv, ami néha érthetetlen, néha talán átláthatatlan a számunkra, mégis áldást hoz az engedelmes embernek.

Mit ad annak, aki ezt hiszi, elfogadja és éli? Négy biztatást ad itt a végén. Ez is olyan csodálatos. Az első a 12. versben van. Ad örvendező életet. Bizony örömmel jöttök ki onnan. Kísértésből, bánatból, a veszteségből, a betegségből akár úgy is, hogy megmarad, s mégis kijön belőle. Mindabból, ami megkeserít. Bizony örömmel jöttök ki. Itt persze a fogságról van szó, mert Babilóniában ültek fogolyként ekkor a zsidók. Ez a biztatás, hogy örömmel jöttök ki. De hát nekünk annyiféle cellánk van időnként. Nem? Amiből jó lenne végre kijönni. Azt ígéri, hogy aki így él, az örömmel jön ki.

Aztán folytatja. Ez a második. Békességben vezetnek benneteket. Isten ad békességet, és ad vezetést. Milyen hiányunk van ebben a kettőben is. Az örömben és a békességben is, a vezetésben is. S azt mondja, hogy a tövis helyén ciprus nő. A terméketlen területen ciprusfák nőnek. A csalán helyén mirtusz nő. Vagyis mindaz, ami kopár volt, kietlen és puszta, az benépesül. Mint a Sivatagi show-ban, aki látta, tudja, egy szempillantás alatt a puszta sivatag az eső után kivirágzik. Hogy ugrálnak az állatok. Tele virággal minden. Aztán újra elhervadt a tűző napon, de egy szempillantás alatt az esőre kivirágzott minden. A tövis helyén ciprus nő, a csalán helyén mirtusz nő.

Isten meggazdagít. Mert ez ezt is jelenti, hogy ciprus és mirtusz. Meggazdagít a szó lelki értelmében. De igaz ez arra nézve is, hogy eltart gazdagon. Megadja mindazt, amire szükséged van. Mindazt, ami az áldásos élethez szükséges.

A végén azt mondja még, és ez a legutolsó: áldással és örökélettel ajándékoz meg. Bizony örömmel jöttök ki, békességben vezetnek benneteket, tövis helyén ciprus nő, a csalán helyén mirtusz, áldás és örökélet. Micsoda gazdag útravaló.

Hogyan lehet tehát az, hogy gondolataim az övé lesznek? Úgy, hogy letérek arról az útról, ami nem Isten szerint való. Elmondom Istennek, ha nem jó úton járok. Bocsánatot kérek érte, elfogadom. A metszéspontban találkozom Krisztussal, és egy új úton, egy más úton megyek vele tovább. Akkor bizony örömmel jövünk ki, békességben vezet minket az Isten, meggazdagít, áldást ad, és bevisz minket az örökkévaló dicsőségbe.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk a te biztatásodat, irgalmadat, kegyelmedet. Köszönjük, Urunk, hogy nem lesújtani akarsz minket, hanem fölemelni, megvigasztalni, letörölni befelé vagy kifelé folyó könnyeinket. Örömmel, békességgel és vezetéssel akarsz minket megajándékozni. Egyszóval azzal, hogy tudjunk járni. Nem bukdácsolni, járni a te utadon, hogy előrehaladjunk, hogy ne kívülről nézzünk be az Isten országába, vagy kapaszkodjunk annak oldalán kívülről, mint ott a bárkán sokan, hanem, hogy beléphessünk abba. Hogy ne nem messze legyünk az Isten országától, hanem benne legyünk abban.

Köszönjük, Urunk, hogy ez a te jó terved velünk, hogy bevigyél minket az örökkévaló dicsőségbe. Segíts nekünk, kérünk, hogy minden megkörnyékező bűnt, akadályt, sötét indulatot, gondolatot, tervet akarjunk, tudjunk és merjünk félretenni. S hadd mondjunk igent a te akaratodra. Akkor is, ha valami befejezett tény, s van valami, amin már nem lehet változtatni. Hadd akarjuk ezt is most elfogadni. Segíts nekünk ebben.

Köszönjük, hogyha igent mondhattunk és mondunk a te jó, kedves és tökéletes akaratodra, s ez által is dicsőítünk téged.

Ámen.