PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. szeptember 29.
(csütörtök)

Csere Mátyás


ASZTALKÖZÖSSÉGBEN JÉZUSSAL


Alapige:Lk 5,27-32

"(Jézus) Ezután kiment, és meglátott egy Lévi nevű vámszedőt, aki a vámnál ült. Így szólt hozzá: "Kövess engem!" Az otthagyott mindent, felkelt, és követte őt. Lévi nagy vendégséget készített neki a házában, és nagy sokaság volt ott, vámszedők és mások, akik velük együtt telepedtek asztalhoz. A farizeusok és a közülük való írástudók pedig zúgolódtak, és ezt mondták tanítványainak: "Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel együtt?" Jézus így válaszolt nekik: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre."


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy megint itt lehetünk a te színed előtt. Köszönjük, hogy nem szűnsz meg keresni minket, a te igédet hozni az életünkbe, és a szemedet, sőt a kezedet fölöttünk tartani.

Áldunk téged az elmúlt hét gondviseléséért is. Köszönjük, Urunk, hogy többet is kérhetünk és várhatunk tőled, mint azt, hogy gondviselő Édesatyánk vagy. Ahogy most énekeltük, a te akaratodat is kereshetjük.

Kérünk, használd a ma estét arra, hogy a szívünkig hatoljon a te szavad. Szeretnénk nem úgy fogadni, mint emberi szót, hanem úgy, mint a te beszédedet. Szeretnénk, hogyha arról beszélnél velünk, ami valóban a te véleményed, és nem csak arról, ami minket foglalkoztat.

Köszönjük, Urunk, hogy itt vagy. Kérünk, nyisd meg a te igédet.

Ámen.


Igehirdetés

A mai történet egy jól ismert epizód Jézus szolgálatának kezdete körül. Máté, Márk és Lukács evangéliuma is megőrizte. Azért van benne a Bibliában jó néhány igeszakasz többször is, többféle nézőpontból is, mert mindegyikben egy kicsit másra hívja föl a Szentlélek a figyelmünket. Ebben az esetben a három változat közül talán ez, a Lukács szerinti az, amelyben leghangsúlyosabb ennek a történetnek a folyamatos egysége.

Bemutatja először, hogy mi az, amit Jézus tett és fölkínált Lévi elhívásakor. Azután elmondja, hogyan válaszolt Lévi erre az elhívásra, és a harmadik pontban megállás nélkül, folyamatosan rátér arra, hogy mi a tanítványok dolga ebben a történetben. Mi is ebből a három szempontból nézzük meg most ezt az igeszakaszt.

1. Úgy kezdődik, hogy az Úr Jézus kimegy onnan, ahol éppen tanított és gyógyított, és meglát egy vámszedő-asztalt, vagyis hivatalt, ami elég gyakori látvány volt azon a vidéken ebben a történelmi korban. Az ott ülő vámszedő alkalmazott Lévi, más néven Máté, aki nemsokára az Úr Jézus egyik tanítványa lesz, a későbbi Máté evangélista. Odamegy Jézus, megáll az asztalnál, és mintha mindez a legtermészetesebb dolog lenne, azt mondja, hogy kövess engem.

A legtöbben, akik itt vagyunk, jól ismerjük ezt a történetet. Sokan azt is tudjuk, milyen nagy közutálatban volt részük Izráelben ezeknek a vámszedőknek. Vallásos és politikai meggyőződésből egyaránt megvetették és kiközösítették őket, mivel idegen, pogány hatalom érdekében saját népüket fosztották ki. S ha ez még nem lett volna elég, mindenki tudta róluk, hogy ezek olyan emberek, akik a saját szakállukra is dolgozva jóval többet szednek, mint amennyit a megbízók megköveteltek. Hiszen ők tulajdonképpen bérbe vették a vámszedés jogát: miután befizették a megszálló hatalom által kívánt összeget, rájuk volt bízva, hogy ők mennyit harácsolnak össze az emberektől. Ezért zárták ki őket a jóérzésű emberek közösségeiből és a gyülekezetekből.

Az Úr Jézus megáll a vámszedő asztalánál, és a lehető legrövidebb mondanivalója van Lévi számára, az evengélium ezt a két szót jegyzi föl: "kövess engem". Lévi válasza az, hogy föláll, otthagy mindent, és követi Jézust.

Mi van e meghívás mögött, amit Jézus ennek az embernek mondott? Később, a szakasz a végén foglalja össze egy hasonlatban: nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre.

A bűnösöket hívja ma megtérésre. Ez az Úr Jézus evangéliuma, örömhíre Lévi számára. A bűnösöket, vagyis nem tévedés, hogy az Úr Jézus az Ő látványos tisztaságával és szentségével éppen a legmegvetettebbhez megy oda azon az utcán. A bűnösöket hívja. Minket is, téged is, hogyha bűnös vagy, hogyha méltatlan vagy, akkor hív igazán.

Nem az egészségeseket. A farizeusok is biztosan látták Jézuson azt a megdöbbentő és hívogató tisztaságot, ami az Ő lényéből áradt. És valószínűleg sok írástudó, kegyes farizeus is elfogadta azt, hogy Jézus jobb őnáluk. Valószínűleg sokan látták rajta, hogy Isten szerinti módon tanít, Isten ereje vele van. Lehettek köztük, akik vonzódtak is volna az Ő közelébe. De ezeknek az embereknek a szemléletében volt egy határ. Azt mondták: igen, sokat épülhetünk Jézusnál, menjünk, hallgassuk Őt, de azért nem vegyülünk el akárkivel, egy bizonyos szinten alul már ő sem adhatja. Minket még taníthat, minket még szerethet, hozzánk jöhet örömüzenettel és szeretettel, na de ezekhez!

Tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy ez a szemlélet valahol szükséges és egészséges egy társadalomban. A romboló és pusztító bűnöktől, a romlottságtól, a tisztátalanságtól csak határolja el magát, aki nem annyira romlott, és igyekezzék másokat is megvédeni. Kell, hogy legyenek szilárd alapok egy közösségben, egy társadalomban is, és határolódjunk el azoktól, akik veszélyeztetik ezeket az alapokat.

Így gondolkoztak nemcsak az írástudók, hanem tulajdonképpen minden kegyes és istenfélő ember. Ez az, amit Jézus áttör, mert csak neki van hatalma áttörni ezeket a korlátokat. És azért is, mert csak neki van joga a bűn dolgában a végső szót kimondani. Cégéres, látványos bűnökről is, meg rejtettebb, úgynevezett "kisebb" bűnökről is.

Mert hogyha igazán magunkba nézünk, hogyha nem társadalmilag ítélkezünk vagy nagy hangon egymás között nyilvánítunk véleményt, hanem egyedül maradunk valamivel, ami ránk nehezedik, és tudjuk, hogy a mi hibánk, a mi hiányosságunk, mulasztásunk, jóra való alkalmatlanságunk, akkor máris látszik, hogy nem létezik nagyobb és kisebb bűn, csak ugyanaz a halálos tő, és annak kisebb vagy nagyobb következménye, kezdetlegesebb vagy szörnyűbb kifejlete. A gyökér mindannyiunkban és minden bűnünkben benne van, és sokszor csak a körülményeken múlik, mennyire pusztító a hatása. És ez a közös gyökér a lelkiismeretünk Istentől való idegensége, az Ő igazságától való ősi elszakadottságunk. Ezt felismerve írta a kegyes életű Pál apostol is: "Ó én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?" És mi is kérdezhetjük: ki az, aki még akkor is szeretni fog, ha mindent tud rólam? Ki az, aki megbocsáthat nekem mindent, amit életemben összekevertem, tönkretettem, elherdáltam, és soha nem tudom jóvátenni.

Az Úr Jézus azért gyűjtötte maga köré olyan feltűnően sokszor épp a vámszedőket, paráznákat, a társadalom úgynevezett "legbűnösebbjeit", hogy mindenki számára érthetően kinyilvánítsa, hogy a bűnös emberhez jött. Nemcsak azokhoz, akik ilyen látványosan vétkeznek, hanem egyenként mindannyiunkhoz, akik közül a legtöbben nem ennyire látványosan, de egytől-egyig bűnösök vagyunk. Ő ezzel a tettével nem tesz különbséget "valamivel jobbak" és "rosszabbak" között. Azért jöttem, hogy a bűnösöket hívjam a megtérésre.

Hívjam. Mi ennek a tartalma? Jézus egyik példázatában arról beszél, hogy egy hatalmas uralkodó menyegzői lakomát készített a fiának, és elküldte a szolgáit, hogy meghívják a hivatalosokat. Jézus saját küldetését is ez töltötte ki: hívta az embereket Isten országába. Isten országát sokszor úgy mutatja be Jézus, mint lakomát, ünnepet, menyegzői asztalközösséget. Milyen mély értelmű itt, ahogy az Úr Jézus hívása felállítja a bűn és kapzsiság vámszedőasztalától Lévit, és odaülteti egy másik asztalhoz! Ez a második, az öröm és a megvendégelés asztala kiábrázolja a Lévi életében most bekövetkezett fordulatot, az Isten országa vendégségét. Ennek most már ő is részese, ezért tud a sajátjából - talán életében először - önzetlen és örömteli vendéglátó lenni.

2. Így indítja őt azonnal válaszra, ami vele történt. Válasza a felolvasott történetben kétféleképpen nyilvánul meg: a posztja azonnali elhagyásában és a vendégség készítésében.

Először elhagyta nemcsak a vámszedő asztalt, hanem tudatosan és nyilvánosan hátat fordított mindannak, amit az jelentett: addigi életmódjának, értékrendjének, céljainak. Olyan sürgetően hagyta ott mindezt, mint amikor valaki nyomasztó álomból ébred, de felkeléskor egy pillanat alatt kidörgöli a szeméből, és megkönnyebbülten néz körül a valódi világban. Egy pillanatot sem vesztegetett, nem érdekelte, mi lesz az otthagyott hivatallal, sorsára hagyta a napi bevételt, azonnal fölkelt és indult Jézus után. Tudta, hogy összehasonlíthatatlanul fontosabb dolgok következnek, és azt is, hogy a régi élete tartozékaihoz már nincs köze Jézus mellett.

Nem sokkal később már egy egészen másfajta asztal mellett találjuk őt: vendégül látja Jézust. Az itt szereplő görög szóból világos, hogy ez nem egyszerűen egy étkezés, ahova leül az ember, hanem itt az a szó szerepel, hogy odatelepedtek, tehát az ünnepi lakoma szakkifejezése ez. A házigazda, vagyis a meghívó fél látszólag Lévi. De ahogyan az előbb láttuk az Úr Jézus küldetésének bejelentését, a meghívó fél valójában megismerkedésük percétől fogva az Úr Jézus volt, és mivel ennek a következménye ez a vendégség és asztalközösség, tehát Jézus a valódi házigazda. Köré szerveződik, Ő teremt abban az otthonban új rendet, az Ő Lelke atmoszférája van jelen Lévi örömében és vendéglátó, bizonyságtévő tettében.

Így van ez mindenkivel, aki Krisztustól új életet kapott. Az újjáteremtett szívből addig nem tapasztalt új cselekedetek fakadnak, az emberi kapcsolatok is egészen megújulhatnak, és a házigazda a háttérben, akinek az erejéből, szeretetéből táplálkozik mindez, maga az Úr Jézus.

Az eddig mélységesen megvetett Lévi tehát összehívja barátait, ismerőseit, egy Jézus köré szerveződő lakomára. Ezzel a tettével sarkig tárja előttük azt a kaput, amelyen épp most lépett be ő is. Így az, akinek eddig a tanúvallomását sem fogadták el, abban a méltóságban részesül, hogy mostantól Jézus tanúja, Isten országába hívogató szolgája lehet.

3. Fölállt a kifosztás asztalától, megterítette a megvendégelés asztalát, embereket hívott Jézus köré. Magához hasonló bűnösöket. A következő döntő kérdés az, hogy hogyan viselkednek velük szemben a tanítványok? Föltehetjük így is a kérdést: hogyan viselkedünk ővelük szemben mi?

A két modell ott van előttünk. Az írástudók, a kegyesek lenézéssel, kategorikus megállapítással, hogy kik ezek, és a fanyalgással: hogy lehet ilyenekkel közösséget vállalni?! És a másik modell: a tanítványok, főképp pedig az Úr Jézus, egy asztalnál mindnyájukkal, válogatás nélkül. Közösséget vállalt, mert ahogy mondja, a betegeknek szükségük van az orvosra.

Egészséges és normális ember tart a súlyosan fertőző betegek közelségétől, és ez így helyes. A saját maga és szerettei érdekében legyen is óvatos. De más a helyzet az orvossal. Az orvos kifejezetten keresi a fertőző betegeket, ha ez a feladata; és amikor egy járványt kell megfékeznie, a legsúlyosabb esetekhez siet a leginkább. Jézus tanítványainak ebben a szituációban az a választásuk, hogy egyszerű embernek tekintik-e magukat, vagy orvosnak az Áldott Orvos szolgálatában. Akkor lettek valóban tanítványok, ha már az ő követeivé is tudtak lenni, és így az ő nevében vannak jelen. Ezért vállalhatják fel magukra nézve is a kérdést: "Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel együtt?" - nem csak a Mesterük, hanem ők is.

Itt vannak körülöttünk mindenütt azok az emberek, akiknek az élete az után kiált, hogy Jézust megismerjék. És az Úr sok mindent ránk bíz ebben. Lévi a saját anyagi eszközeivel, a saját házában, a saját munkájával készíthette el ezt a vacsorát, és ugyanilyen a mi szerepünk is. Nem biztos, hogy könnyű körülmények között, és kellemes társaságban. Ellenkezőleg: gyakran a járványorvos körülményei között.

Tulajdonképp volt igazságuk a farizeusoknak, mikor felhívták a figyelmet arra, hogy ezek a vendégek miféle emberek. Jézus nem is vitatja. Csak azt mondja: akkor éppen nekik van erre az együttlétre a legnagyobb szükségük. Azért, mert az Isten Fia azért jött, hogy a bűnösökön könyörüljön. (A farizeusok tragédiája, hogy magukat nem tudták a bűnösök közé sorolni, így zárták ki magukat az irgalomból és az örök életből.)

Tanítványként az a kérdés a számunkra ma ebből a történetből, hogy hajlandók vagyunk-e mi is Jézus nevében könyörülni, és irgalmasnak lenni? Határokat átlépni?

Pál apostol életében ott van a példa. Attól kezdve, hogy őt elhívta az Isten, éppen azokhoz ment, akiket előtte legkevésbé tudott elviselni. Neveltetésénél és meggyőződésénél fogva ő semmitől sem irtózott jobban, mint a pogányságtól. Minden erejét megfeszítve üldözte azokat, akikről úgy gondolta, hogy Izráel tiszta vallását veszélyeztetik. Mégis ő lett a pogányok hatalmas apostola. Elmegy Efézusba, ahol a Diána-kultusz miatt tombol az egész város, és vállalja az életveszélyt, hogy némelyekkel megismertesse Krisztust. Egy időre Korintusba, a zilált és romlott nagyvárosba költözik, hogy taníthasson. Elmegy Athénbe és a piacon vitába bocsátkozik a bálvány-kultusz dolgairól. Türelmesen beszél velük, és az Isten nevében hívja mindannyiukat. Megvalósítja azt, amit ebben a történetben az Úr Jézus kifejtett, mint akaratát, és elindított a tanítványai között: az én nevemben lehettek irgalmasok azokhoz, akikhez magatoktól nem tudnátok.

Hogyan működik ez a mi gyakorlatunkban? Ugyanis kapunk rá alkalmat mi is. Jönnek hozzánk. Lévinek is volt egy ilyen köre, és nekünk is így vagy úgy, de van. Ott van körülöttünk, hogyha innen kimegyünk, szinte rögtön. És jönnek ide is. Több apostoli levél figyelmeztet minket, hogyan viszonyulunk azokhoz, akik közénk jönnek, és nem olyanok, mint mi; akikre elbizakodottságunk talán azt mondaná, hogy "nem érik el azt a szintet". Mit tapasztalnak közöttünk?

Ugyanezt a történetet Máté az evangéliumában kiegészíti még azzal, amit Jézus szintén mondott: "menjetek el, és tanuljátok meg, mit jelent ez: irgalmasságot akarok, és nem áldozatot" (Mt 9,13). Az Úr itt Hóseás könyvét idézi. Érdemes elolvasni onnan a néhány megelőző mondatot is: "Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz, mert ő megsebez, de meg is gyógyít, megver, de be is kötöz bennünket. Két nap múltán életre kelt, harmadnapra föltámaszt bennünket. És élünk majd előtte, ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az Urat. Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás. Eljön hozzánk, mint az őszi eső, mint a tavaszi eső, mely megáztatja a földet. (...) Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot. Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat." (Hós 6,1-3.6)

Élnek körülöttünk is, talán többen, mint gondolnánk, akik már annak a határán vannak, amiről itt olvastunk, hogy "jöjjetek, térjünk az Úrhoz..." Ha ez velünk már megtörtént, akkor rajtunk a sor hogy tegyük velük, amire itt Jézus példát és útmutatást ad a tanítványainak. Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. Másképp is megfogalmazhatnánk: az Úr Jézusnak hozható legértékesebb hálaáldozatunk azért, mert velünk közösséget vállalt, megváltott, elhívott, az lehet, hogy mi is vállalunk az Ő nevében és Ővele együtt asztalközösséget azokkal, akikhez Ő irgalmas.

Tehát a világgal barátkozzék a hívő ember, a hitetlenekkel, a bűnösökkel? Nem. De úgy, mint az áldott orvos szolgái, segédei, elhívott munkatársai - és csak úgy -, vállaljuk a közösséget mégis azokkal, akiket Ő hív az asztalközösségébe. Nem a világgal, annak lelkületével, és legfőképp nem annak urával, hanem az abból hívott, elhívott szeretteivel. Egy igehirdető erről mondta, hogy ez "műtőasztal-közösség". Csak annak a nevében működik jól, aki már egyszer minket is meggyógyított és rajtunk is megkönyörült.

Azzal fejezem be, hogy csendességünkben mi is gondoljuk át ezt a folyamatot, amiről ma hallottunk. Hallottuk-e a saját életünkben az Úr Jézus ünnepi meghívását? Világossá vált-e előttünk, hogy otthagyhatjuk saját régi értékeinket úgy, ahogy Lévi mindent otthagyott azon az asztalon? És szabad elfogadni helyettük sokkal nagyobbakat, az üdvösséget, az életünk helyére kerülését Őnála. És hogyha ezt hallottuk, akkor leültünk-e mi is az Ő asztalközösségébe, hogy Ő van az asztalfőn? Szerveződik-e köré az életünk a valóságban és a mindennapi eseményekben? És ha valakivel nekünk közösségünk van, az jelenti-e vajon automatikusan azt, hogy az Úrral is közösségbe és kapcsolatba kerülhet, úgy, ahogy akkor a Lévi házába bemenők tulajdonképpen Jézushoz mentek be?

Ha igen, akkor épüljünk annak az örömében, és egyúttal annak az alázatában, hogy Jézus nem a múltunkra, hanem a jövőnkre nézve hív el mindannyiunkat. Az elhívásának nem oka van, hanem célja. Ezért lehetséges, hogy minket bűnösöket hív el. A célja pedig az, hogy irgalmasságot akar és könyörületet, ami rajtunk keresztül átárad. Kérjük ezt tőle imádságban!


Imádkozzunk!

Köszönjük, Úr Jézus Krisztus, hogy nem viszolyogtál, amikor megálltál ott Lévi asztala mellett, holott te többet tudtál róla, mint azok, akik az emberek közül megvetették. Köszönjük, Urunk, hogy rólunk is többet tudsz, mint bárki más, de tőlünk sem fordulsz el. Köszönjük, hogy éppen azért kellünk neked, mert nagyon szükségünk van rád.

Bocsásd meg, hogyha ostobán és elbizakodottan abba a tévhitbe ringattuk magunkat, hogy alapvetően jól vannak a dolgaink nélküled is. Köszönjük, hogy te ezt nem akarod hagyni. És köszönjük, hogy nekünk is szabad leszámolnunk mindennel, ami nem te szerinted való értékrend, gondolat és cél volt az életünkben.

Kérünk, bocsásd meg a bűneinket, a sötétségeinket, az önzést, a magunk körül forgást, azt, hogy az elmúlt héten is mi voltunk a legfontosabbak magunknak annyi cselekedetben és szóban, s annyiszor bántottunk meg másokat, és annyiszor akartunk magunknak valamit tíz körömmel kikaparni. Annyiszor igazoltuk is magunkat. Bocsáss meg és törölj el mindent, amit eléd leteszünk.

Kérünk Úr Jézus, hogy emelj minket magadhoz, hiszen hívsz, és a te nyomodba hívsz. Adj tőled való könyörületet és irgalmat ahhoz, hogy mi is hívhassunk tehozzád másokat. Szeretnénk Urunk átélni a teveled való asztalközösség örömét. Add, hogy úgy gyarapodjon ez az öröm a mi életünkben, hogy másokkal is megosztjuk.

Kérünk azokért, akikhez te küldesz, adj tőled való gondolatokat, indítást és erőt, hogy hitelesen tehessünk rólad bizonyságot. És kérünk, taníts meg minket is arra, hogy irgalmasságot kívánsz, és nem áldozatot. Szükségünk van ebben a tanulásban is a te szüntelen közösségedre.

Ámen.