PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. augusztus 28.
(vasárnap)

Varga Róbert


ÁLDÁSOK A HOSSZABB ÚTON


Alapige:2Móz 13, 17-22

"Amikor elbocsátotta a fáraó a népet, nem vezette őket Isten a filiszteusok országa felé, bár az közel volt, mert úgy gondolta Isten, hogy hátha megbánja a nép a dolgot, ha harcot lát, és visszatér Egyiptomba. Ezért kerülő útra vezette Isten a népet a Vörös-tenger pusztája felé. Hadirendben vonultak fel Izráel fiai Egyiptomból. József tetemét is magával vitte Mózes, mert ünnepélyesen megeskette ő Izráel fiait: Bizonyosan gondja lesz rátok Istennek, és akkor vigyétek el innen az én tetememet is magatokkal! Azután fölkerekedtek Szukkótból, és tábort ütöttek Étámban, a puszta szélén. Az Úr pedig ellőttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik, és éjjel-nappal mehessenek. Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elöl."


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy ma reggel is fölébredhettünk. A testünknek sincs még vége. Köszönjük, hogy a te irgalmad és szereteted vár minket minden ilyen alkalommal, de egyébként is ott van velünk.

Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy hallgathatjuk a te szavadat, amely ma is élő és ható, és szeretné megcselekedni azt, amilyen jó tervet elterveztél velünk. Adjál nekünk halló szívet, beleegyező értelmet! Adjál nekünk cselekvésre kész akaratot, hadd tudjuk cselekedni, miután felismertük, hogy mi a te jó, kedves és tökéletes szándékod velünk.

Kérünk, Istenünk, hadd legyen a te igéd ma is olyan, ami, ha kell, sziklazúzó pöröly, ha kell, akkor megsimogat. Ha arra van szükségünk, akkor világossá teszi kérdésekben a további döntést, hogyan tovább.

Kérünk, Urunk, adjál vigasztalást, békességet, bölcsességet, de legfőképpen engedelmességet a te jó akaratodnak. Munkálkodj bennünk, kérünk, hogy aztán tudj és akarhass munkálkodni általunk mások életében.

Köszönjük, hogy fohászkodhatunk hozzád, kérhetjük irgalmadat, szeretetedet, de legfőképpen igéd szavát, vezetését, bátorítását, és hogyha kell, akkor ítéletét.

Köszönjük, Urunk, hogy Szentlelked által formálni akarsz minket, hadd legyünk neked tetsző néppé. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Ámen.


Igehirdetés

Sokszor hallhattuk talán azt a megjegyzést, vagy lehetett akár olvasni is, hogy Mózes nagyon ügyes vezető volt. Határozott, keménykezű, amit eldöntött, azt végrehajtotta. Eredményes is volt. Ma ezt így mondanánk, hogy menedzser típusú vezető volt, aki megoldott egy megoldhatatlannak tűnő kérdést. Hogyan lehet az ő rokonait, barátait, egyszóval az ő népét az idegen hatalom, uralom alól, Egyiptomból kiszabadítani?

Aki azonban a Szentírást ismeri, s nem mindenféle írásra hagyatkozik, az pontosan tudja, hogy ez nem így történt. Mózes nem volt rátermett, nem volt ügyes, és nem volt vezető egyéniség sem. Isten volt az, aki megszabadította a népet.

Isten volt az, aki elhívta Mózest, és vezető egyéniséggé tette. Sok idő telt el, míg Mózes olyanná vált, amilyenné Isten akarta tenni. Ugyan úgy kezdi, hogy agyonüt egy egyiptomit Mózes, s úgy fejezi be, hogy azt mondja róla a Biblia, hogy nem volt nála szelídebb ember Izráelben.

Tehát, ha ismerjük a történetet, akkor tudjuk, hogy miután meghalt az a fáraó, aki alatt József a fáraó helyettese volt, és sok jót tett Egyiptomnak, jöttek az új fáraók, akik már nem tudták, hogy valójában a zsidók mit is keresnek ott Gósen földjén, a legjobb termőföld kellős közepén. Azon kívül, hogy szüntelenül gyarapodnak. Ez egy idő után irritálni kezdte az egyiptomiakat, meg a fáraókat is. Úgyhogy egyre jobban sanyargatták a zsidókat, rég elfeledve már azt, hogy egykor József milyen hasznára volt az országnak.

A sanyargatás miatt az emberek Istenhez kiáltottak, Isten pedig Szabadítót készített a számukra. Ott, akkor Mózes volt az az ember, akit Isten erre kiválasztott. De Mózes volt az, aki maga ismerte a legjobban az alkalmatlanságát, és ezt újra és újra el is mondta, és el is mondja Istennek.

A nép, a rabszolgasors miatt újra és újra Istenhez kiált, s amikor Isten elérkezettnek látta a cselekvés óráját, akkor cselekszik, és megszabadítja a népet rettenetes helyzetéből.

Mózes tehát nem volt sem ügyes, sem talpraesett, sem határozott, sem keménykezű. Eredményes vezető meg végképp nem volt. Isten volt az, aki mindent elvégzett. Néha Mózesen keresztül. Ő volt az, aki a szabadulást is elvégezte. Beteljesíti az ígéretet, amit még Ábrahámnak tett. Nektek adom ezt a földet, és megszámlálni sem tudjátok, annyian lesztek. Ezért volt bűn, amikor Dávid meg akarja számolni a népet. Mert Isten azt mondta, hogy annyian lesztek, hogy nem lehet megszámolni. Beteljesíti az ígéretet, és bevitte a népet Kánaán földjére.

Időnként Isten úgy alakítja a történelmet, hogy egy-egy helyzet elviselhetetlenné fokozódik. A teljes kilátástalanság sorsa miatt Istenhez kiáltottak, Isten pedig megsegítette őket.

Amikor kihozza Isten őket Egyiptomból - ma van is ott autóút -, a legrövidebb út a mai gázai területen át vezetett volna. Elindulnak a kiszabadult zsidó csapatok. Azt olvassuk, hogy hadrendben mentek. Körül a férfiak, a fiatalok, belül a család a gyerekekkel meg az állatokkal. Hadrendben vonultak. A legegyszerűbb az lett volna, hogy azt a rövid, kétszázötven kilométeres távot - az se kevés gyalog , de az még belátható volt - megteszik ott a Földközi-tenger partján, s egyből odaérkeznek az ígéret földjére, a későbbi izráeli területre.

Volt egy másik megoldás is, a Sínai-félszigeten keresztül. Ez már kicsit hosszabb volt, és körülményesebb, de egyik úton sem vezeti őket Isten.

Mi azonban tudjuk a Bibliából, hogy Isten készít történelmi kényszerűségeket, családi helyzeteket, de mindezek mégis az Isten jó és tökéletes tervét szolgálják.

Az első, amit jó, ha megjegyzünk, hogy Isten soha nem játszik az Ő népével, az övéivel. Isten nem olyan, mint ahogy nem régen valaki mondta, mint egy ősz öregember, aki örül annak, és élvezi, hogy lent kínlódnak az ember-gyerekek. Aztán, ha nagyon nagy baj van odalent, akkor belenyúl a botjával, és rendet csinál gyorsan. Az Isten nem tehetetlen, ősz öregember. Se nem öreg, se nem ember, és nem tehetetlen. Isten mindenható Isten, aki a világmindenség ura, és minden történelmi helyzetnek az ura. És minden nép és minden hatalom az Ő keze alatt van, akár látszik ez, akár nem. Akár észrevesszük, vagy hisszük ezt, akár nem. Soha nem szórakozik az övéi nyomorúságán. Nem vár ki a végsőkig, és akkor méltóztatik segíteni. Hanem Istennek jó és tökéletes terve van, ami mindig, minden körülmények között megvalósul. Sőt, időnként azért engedi a hívő embereket tehetetlen helyzetbe jutni, meg lehetetlen helyzetbe jutni, mert ott sokkal jobban meg tudja mutatni a maga dicsőségét, azt a módot, ahogy egy helyzetet csak az Isten tud egyedül megoldani.

Nem úgy van az, hogy amikor jól mennek dolgaink, megy az üzlet, telik a pénztárca, nő a bankbetét, akkor úgy valahogy nincs igazán szükségünk Istenre? Nyugat-Európa ebbe pusztult bele. Minek az Isten, mindent meg tudunk oldani, magasak a keresetek, viszonylagos - azért viszonylagos, mert nem mindenki életében van ez így -, nagy a jólét. Minek ide Isten? Megoldjuk mi a problémákat. Nézzük meg, hogy tudják ott megoldani, hogy tudják nálunk, hogy tudják máshol. Isten nélkül sehol nem tudják megoldani. Leesik valamennyi csapadék, Svájcban az autópályák víz alatt állnak. Mit oldott meg az ember? Semmit. Az Isten úgy gondolja, hogy akkor most nézzünk körül. Valóban nem Ő-e mindennek az Ura? Még a természeti eseményeknek is, amik bekövetkeznek. Vajon nem akar-e valamire tanítani az Isten mindazáltal, ami manapság történik?

Amikor az egyik baj jön a másik után, abban a pillanatban, ahogy mondták ezt többször, többen is, egyből tudjuk, hogy hol lakik Isten. Isten nem lakik sehol. Isten örökkévaló módon jelenvaló. Nála nincsen múlt, jelen és jövő. Ezt Ő egyszerre látja. De amikor nagy a baj, akkor mégis sokan keresik az Istent, vagy átkozzák az Istent, vérmérséklet szerint.

Isten maga az, aki itt az Ő népének új utat készít. Ott vannak Egyiptomban, de Isten már elkészítette az utat. Már azt is tudta, hogy mi lesz majd a vándorlás végén, s majd meghalljuk, hogy mit mond Mózesnek az út végén, negyven év vándorlás után. Isten a szerzője az egésznek, nem véletlenül történtek ott a dolgok, amik történtek. Maga Izráel népe már nem ment volna el talán Egyiptomból, bár iszonyatos elnyomás alatt éltek. Tehát megszülettek a gyerekeik, ha életben maradhattak, mert a bábákat arra kényszerítették, hogy gyilkolják meg a zsidó magzatokat. Ha meg már megszülettek, azt is meg kellett ölni, azokat a gyerekeket is. Ilyen körülmények között, és mégis már ott laktak, letelepedtek. Később még a pusztában sóhajtoznak is, hogy milyen finom, s mekkora uborkák voltak Egyiptomban. Milyen gyönyörű póréhagymák, meg fokhagyma, mert ez a három az élet legfontosabb dolga egy ember, egy nép életében. Igaz, ugyan rabságban éltek, megölték a gyerekeiket, ütötték, verték, rúgták őket. A legnyomorúságosabb rabszolgamunkát végezték, de a póréhagyma, az uborka meg a fokhagyma az kiváló volt. Milyen jó lenne oda visszamenni, ahol ilyen csodálatos zöldségek vannak.

Isten a fogságban aztán olyan helyzetet enged meg, ami többé már nem bírható. Ezért Istenhez kiáltanak szabadításért. Szabadítóra van szükségük. Ne felejtsük el Isten tanításának alapigazságát: időnként Ő maga készít olyan helyzeteket, amikor már nem lehet tovább bírni, amikor már semmilyen más lehetőség nincs, mert minden út lezárult, csak egyedül Istenre lehet vetni a terhet, és ebben a helyzetben egyedül Isten tud megoldást adni.

Amikor új utakon kell indulni a jövő felé, akkor abból az útból szinte semmit, de semmit nem látunk még. Mózes és pár ember érti csupán Isten tervét. A többiek zúgolódnak. Azt mondják Mózesnek, hogy ide hoztál minket, ahol nincs víz, nincs hagyma, nincs uborka, nincs hús! Mit akarsz velünk Mózes? Itt akarsz megölni minket? A puszta tényleg kegyetlen hely volt, igazuk volt, de nem megmondta Mózes, hogy Isten hívta őket, és Isten vezeti őket?

Isten népe a földön sehol nem érezheti magát igazán biztonságban, és végleges helyen ebben a földi létben. De mégis, a több száz éves fogság ott Egyiptomban nem múlt el hatás nélkül a zsidók életében.

Sokak számára ismert tény talán az, és magam is, míg a börtönmisszióban szolgáltam, éveken át tapasztaltam, hogy voltak olyan elítéltek, akik tizenöt év börtön után - ugyan kiszabadultak -, de szinte azonnal elkövettek valami bűncselekményt, hogy visszakerülhessenek. Még a cellájukat is kérték, hogy akkor, ha lehet, zárják majd őket ugyanoda. Ott már ismerősek voltak. Ismerték a börtön szabályait, a smasszerek gondolkodását és indulatát, a lehetőségeket: könyvtár, TV. Volt, akinek akvárium is volt a cellájában. Belakta magát. Megszokta. Kint, a kinti életben már nem tudott boldogulni. Tizenöt év után nagyon kevesen lesznek "emberek". Az túl sok idő odabent. Kevesebbet még túlél az ember, és visszafordulnak a dolgok, és helyrejön lelkileg is. De tizenöt év, húsz év börtön után kevesen lesznek emberekké újra.

Nagyon sokan így vannak a bűn kérdésével, nem? Olyan számukra, mint a jól megszokott cella. Már nem hiszik azt, hogy van szabadulás. Már nem is akarnak szabadulni. Megszokták az istentelen életet, el sem tudják hinni és képzelni, hogy lehet másféle módon élni, más életvitelt vinni.

A fogság, Egyiptom már szinte otthonává vált Isten népének. Ütötték, verték őket, a legnehezebb fizikai munkát végezték, de mennyi minden fűzhette őket Egyiptom vidékéhez? Mennyi sírás, mennyi bánat, mennyi nyomorúság, és néha öröm is. Felnőtt és gyermek sírhantok, a megtörtént események, a múlt, a sok nyomorúság, de mégis a nép egysége még a fogságban is. Nem tudtak, és nem is akartak már igazán változtatni az életükön. Egyfajta apatikus állapotba kerültek, s akkor cselekszik az Isten. Amikor nincs már emberi megoldás.

Talán ilyenkor - s legyünk őszinték - elhangzik még az a mondat is az ember szájából: itt már az Isten sem segíthet. Ha ezt gondoljuk, mondjuk ki Istennek. Nem baj. Baj, de mégse. Mondjuk el neki. Mert Márta és Mária ott kimondja, amikor Lázár meghalt, s Jézus akkor jön, hogy Uram, most jössz? "Ha itt lettél volna, akkor nem hal meg a testvérünk." Most már minek? Kihűlt a teteme. Harmadnapja a sírban. Már szaga van a holttestnek. Most jössz? Most már minek? Itt már az Isten sem segíthet. Jézus meg nagyon egyszerűen azt mondja: ha hisztek, meglátjátok az Isten dicsőségét. És meglátták. Elvették a követ, és kijött Lázár Jézus szavára a sírból.

Megszokták tehát Egyiptomban a rosszat, apatikus állapotba kerültek. Nincs értelme tenni semmit. Nincs lehetőség tenni bármit. Sokan átélték, átéljük most is, nem változik a család helyzete, az alkoholista hozzátartozó, a beteg férj vagy feleség, a gyerek, az elképesztően kevés bér vagy nyugdíj. A társra várás egyre nehezebb évei. A magány nyomorúsága.

Milyen kedves biztatása a mai igeszakaszból ez Istennek. Akkor készít újat, amikor talán kimondjuk, vagy mondjuk ki nyugodtan neki, az akkor is imádság: Uram, itt már te sem tudsz segíteni. Hagyjuk az egészet. Úgysincs megoldás. S akkor Isten azt mondja: de van. Mert én a világmindenség Ura vagyok, a mindenható Isten, a lehetetlen dolgok specialistája. Hozzátok hozzám, és én, ha ez az én akaratommal megegyezik, meg fogom azokat oldani.

Talán sokan végleg lemondta arról, hogy bármi megoldódhatna az életükben, de egyedül Isten tudja megoldani a megoldhatatlant is. Amikor ez a helyzet áll elő, akkor Isten lép. Ő tudja, hogy hány hívő ember csúszik le ilyen mélyre: itt már az Isten sem segíthet.

Talán nekifeszülne a nép ott Egyiptomban, ha ez az egész Mózes akaratából fakadna. Ha mondott volna ott egy szép beszédet, hogy előttünk a jövő, szedjük össze magunkat, kapjuk össze magunkat. Vegyük el az egyiptomiak pénzét, és induljunk neki a pusztába. Merre? Majd meglátjuk, ügyes ember vagyok én, utánam. Hány ilyen vezető volt már a történelem során. Kibontották a zászlót, tömegek gyűltek a zászlók alá, aztán tömegeket géppuskáztak le.

Mózes nem így indul el, hogy én úgy gondolom. És nem is ezt mondja a népnek. Itt Isten cselekszik. Ő az alanya a dolgoknak. Ő az, aki elindítja a népet. Egyiptomból a szabadulást Isten végzi el, nem ember. Ő készített megoldást. Megértették azt is ott Egyiptomban, hogy Isten akaratával nem lehet hadakozni, és nem lehet szembeszállni.

A hívő élet valójában egyfajta pozitív felelőtlenség. Nem kell ezt félreérteni. Értsük jól. Pozitív felelőtlenség. Pozitív módon, vagyis teljes bizalommal, amennyire ez lehetséges, rábízom a jövőmet, a megoldatlan kérdéseimet a mindenható Istenre. Pozitív módon vagyok felelőtlen. Vagyis a felelősséget átruházom Istenre. Az övé, Ő ezt fölvállalja. Mária a kánai menyegzőn ugyanezt teszi. Észreveszi, hogy elfogyott a bor. Odafordul Jézushoz, és azt mondja, hogy nincs boruk, Uram. Nincs boruk, ennyi. Nem mondja, hogy kadarkát, rizlinget vagy falernusit légy szíves. A dolog lényegét mondja el Jézusnak. Uram, baj van, nincs boruk. Látod? Amit mond Jézus válaszként, abból kiderül, hogy látja, de Mária a legjobbat teszi. A baj gyökerét tárja föl Jézus Krisztus előtt. Ilyen pozitív módon bízza ő is rá magát Jézusra. Még valami mást is mond a szolgáknak. Azt mondja, bármit mond majd Jézus, tegyétek meg. Nehogy miattuk hiúsuljon meg, amikor Jézus cselekedni fog. Vagyis fog cselekedni, mert ebben ez is benne van. Bármit mond, tegyétek meg. Akkor fog cselekedni. Még nem látom, hogy mit. Nem látják, hogy Egyiptomból hova visz az út. Tudják, hogy valahol ott van az ígéret földje. Soha nem látták. Induljunk neki a pusztának? Miért? Mert Isten azt mondta. Ez az engedelmesség és a bizalom, az igazi, Istenbe vetett bizalom lényege.

Aki így imádkozik, szól és cselekszik, az elhiszi, ha Isten előtt feltárom a baj gyökerét, a megoldatlanság lényegét, akkor Isten megoldja úgy, ahogy az számomra a legjobb lesz.

Isten akaratával szemben nincs hadakozás. A hívőknek nincs. A jó vallásosok, az időnként itt megfordulók nyugodtan tehetnek azt, amit akarnak. Semmi közük Istenhez. De ha valaki azt mondja magáról, hogy Isten-hívő, az már nem tehet azt, amit akar. Számára egyetlen út létezik, Isten akarata. Mert ha nem az Isten akaratát cselekszi, akkor össze fog törni az élete. Vagy engedelmeskedik Isten akaratának a hívő nép, vagy összetörik.

Csak nem gondoljuk azt, ha Izráel népe ott marad Egyiptomban, s nem megy el a későbbi Izráelbe, akkor minden sikerül nekik? Akkor áldások özönét adja nekik Isten? Szó sincs róla! Ott maradtak volna. Isten nem maradt volna ott velük. Mint ahogy elment velük Egyiptomból Kánaán földjére. Nem marad Isten ott Egyiptomban. Viszi az Ő népét. Az engedetlenség mindig az áldások megvonásával jár.

Isten akarata ellenére megházasodni összetörettetést jelent. Borítékolni lehet. Nem egyszer elmondom, amikor ilyen témában beszélgetek fiatalokkal. Isten nélkül házasodni egyenlő az öngyilkossággal. Isten akarata nélkül üzleti vállalkozásba kezdeni kész tönkremenetel akkor is, ha látszólag nem így van most. Majd később meglátjuk, ha ilyen döntéseket hozunk.

Isten akarata nélkül bármi olyat tenni, ami meghatározó az életünkre nézve, az összetörettetés kezdete.

Azt mondja az ige, ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradnak annak építői. Most is csoda paloták, digitális, kacsalábon forgók épülnek föl, de nincs ott Isten áldása. Fölépül. Azt mondja, hiába fáradnak annak építői. Fölépül, persze. Ilyen, olyan, amolyan pénzből. Most ebbe nem akarok belemenni. Fölépül, de nincs rajta áldás. És a vége pusztulás és összetörettetés. Ez Isten törvénye ebben a világban.

Mit mond Isten? Azt mondja Jézus által, hogy az az én akaratom, hogy az enyéim örüljenek, és bővölködő életet éljenek, és örömük teljes legyen. Isten nem kifosztani akar, hanem meggazdagítani. Nem feltétlenül anyagiakról van szó, de időnként még arról is.

Isten előtt kedves dolog az, ha hívő fiatalok megszeretik egymást, kivárják, amíg eljön a házasság időpontja. Házasságot kötnek, és ha lehetséges, annyi gyerekük lesz, amennyit Isten ad nekik ajándékba.

Isten előtt kedves a becsületes és tiszta módon végzett munka, és az, hogy minden alkalmazottamat bejelentem. És nem mondom azt, hogy becsületes vagyok, s közben a háttérben csalok. Vagy igaz, amit mondok, vagy nem igaz. Döntsük végre már el. Akkor ne mondjuk azt, hogy becsületesen dolgozom, ha közben az áfa-val meg a járulékokkal, meg egyebekkel nem dolgozom tisztán, és nem úgy van, ahogy mondom vagy leírom. Akkor nem igaz. Ha Isten akaratát akarom cselekedni, akkor legyen az én munkavégzésem, az én gyarapodásom - amennyire ez átlátható és emberileg lehetséges - teljesen tiszta.

Ott hagytuk-e már a múltunkat ebben az értelemben is az Isten kezében? Odatettük-e teljesen? Ott van-e nála a múlt minden bűne? Isten népe mindent ott hagyott Egyiptomban. Nem vittek onnan mást, csak azt, amivel Isten megajándékozta őket. Az egyiptomiak önként adták oda az ékszereiket: aranyat és ezüstöt, meg gabonát, meg húst, meg mindenfélét: élő állatot stb. Nem kényszerítette őket senki erre. Önként adták oda. Megdöbbentek azon, ami történt. Tudjuk a csapások, végül az egyiptomi gyerekek halála. Ez is kényszerítő erő volt, mert Isten olyan helyzetet teremtett. De egyszerűen megértették azt, hogy ez a nép az Isten választott népe, és jobb velük nem vitázni, és amire szükségük van, azt odaadni nekik, és úgy elengedni őket.

Isten fordulatokat készít, s nekünk azokon végig kell járnunk. Isten az élet ura, és Ő tudja pontosan, hogy nekünk itt lehet és kell boldog életet élni. A mennyben is nagyon boldogok lesznek a hívők, de egyelőre itt vagyunk a földön. Itt akar boldog, kiegyensúlyozott, igazán értelmes és hasznos élettel megajándékozni. Józansággal, engedelmességgel, és sok-sok örömmel. Időnként a várakoztatás által, meg a kerülő utak által is. Ezt készíti Isten.

Amikor tehát az Ő népe elment Egyiptomból, akkor Ő maga is velük ment. Olyan jó lenne ezt is megjegyezni, ahol nincs jelen az Isten, ahol nincs jelen az Isten népe, ott nincs jelen az Isten ereje sem.

Furcsa, de átéltem magam is, amikor az idegenforgalomban dolgoztam, s beszéltem Isten szeretetéről a párttitkárral is, aki ezen nagyon fölháborodott először. Majd, amikor a KISZ-gyűlésen bejelentettem, hogy kilépek a KISZ-ből, mert hitre jutottam, és templomba járok. Nem tudtam, hogy azon a KISZ-gyűlésen akartak KISZ-titkárnak javasolni, megválasztani. Jó nagy botrány lett a dologból. De ott elmondtam, hogy miért lépek ki, és miért nem tudok egy ateista, istentagadó, istentelen közösségben - nem az emberekről beszéltem, az ideológiáról - tovább maradni. Ahol tagadják az Istent, és gyalázzák Isten népét, ott egy hívő ember nem maradhat meg. Összehívták a pártbizottságot, jegyzőkönyv stb., és a végén úgy titokban szólt az egyik, szólt a másik kolléga, szólt az a vezető, akivel vitáztam: te, üljünk már le, beszéljük meg. Talán te tudsz valami értelmes dolgot mondani ebben a helyzetben. Nem furcsa? Gyűlölik a hívő népet, felszólítanak a kiirtásukra, ahogy ez történt többször is, nem egy országban. Van, ahol meg is teszik. Minden módon akadályozzák a keresztyén felekezetek diakóniai, szociális munkáját. És mégis megérzik és tudják, hogy van valami titok a keresztyének mögött, a hívő emberek mögött, amit úgy hív a Biblia, hogy Isten ereje. És ha ez az erő nincs, akkor minden ország tönkremegy, nem csak a mienk, más is. Ahol meg ez az erő ott van, ott van lelki egyensúly. Ott van tiszta gondolkodás, ott van rend. És ott a bűnnek, akárki követi el - legyen magas pozícióba vagy alacsonyba -, a bűnnek következménye és büntetése van. Rend lesz egy országban. Ahol ez nincs, ott szétesik az ország.

Tessék megnézni, amikor Dávid és Salamon került hatalomra, rend lett Izráelben. És többé senki nem csinált már azt, amit akart, hanem azt tehették, amit a törvények megszabtak. És ha jók voltak a törvények, mert Isten szerint valók voltak, akkor soha nem látott bőségbe, lelki és anyagi gyarapodásba jutott Izráel. Soha nem volt többé olyan erős Izráel állama, mint Dávid és Salamon uralkodása alatt. Miért? Mert ez a két király figyelt az Istenre, és ha kellett, kő kemény kézzel betartatta Isten törvényét, nem volt kivétel. Mindenkin, magán is. Isten Dávidot is megbüntette, amikor elszakadt Isten törvényétől, és gazemberséget cselekedett. Rend volt az országban, minden a helyén volt. Az emberek gyarapodtak, békesség volt. Gyerekek születtek, és becsülete volt a munkának. És ha valaki dolgozott, nem tönkrement az adók és a járulékok miatt, hanem gyarapodott. Ugyanakkor gyarapodott a hatalom is. A hatalomnak a gyarapodását nem az emberek ellenére, hanem az emberek javára és gyarapodására fordította. Olyan egyszerű ez. De azért hadd mondjam meg őszintén azt is, hogy amíg Jézus el nem jön, ez soha nem lesz így többet. Akármilyen hatalom vezeti majd ezt az országot, vagy vezethet bármelyik országot a világon, ez, amiről a Szentírás beszél, nem fog megvalósulni. Azt mondja Jézus, hogy szegények mindig lesznek közöttetek. Ha Ő mondja, biztos, hogy így lesz. Tehát ezt a kérdést földi viszonylatban, bűneset utáni helyzetben megoldani soha többé nem lehet úgy, hogy az mindenkinek jó legyen. Lehet jobban vagy rosszabbul csinálni. Egyszer beszéltem már erről, de újra megismétlem. Dél-Koreában láttam, milyen az, amikor egy parlament - mert elvittek minket oda, mikor ott voltam két hétig - imádkozó országgyűlési képviselőkből áll, s nem a saját maguk gyarapodásán munkálkodtak a pártok, meg azok képviselői, hanem az ország gyarapodásán. Istentisztelettel kezdődtek az ülések, és imádkozással. Komolyan, és nem csak azért, mert a TV ott van, és ezt lássa a világ. Gyarapodott, és gyarapodik az ország, és havonta több új gyülekezet jön létre, mert Isten ereje munkálkodik a hívők által. Jelen van Isten népe által ebben a világban Isten ereje.

A következő igazság, Isten kerülő, hosszabb útra viszi az Ő népét, és mégis így lesz jó mindenkinek. A vándorló zsidóknak voltak fegyvereik. Katonai rendben vonultak, de Isten nem engedi őket össze a kánai népekkel, hát azoknak vasfegyvereik voltak, nekik meg csak bronzfegyvereik, abból is kevés.

A rabszolgasághoz szokott nép nem bírta volna a félelmetes harci erejű kánai népekkel felvenni a háborút, a harcot. Ott pusztultak volna el. Isten ismeri az Ő félő és remegő szívű népét. Nem volt még rendelt ideje a harcnak. Amikor később elérkezett annak az ideje, akkor rájuk engedte Isten az ellenséget. Volt úgy, hogy Gedeonnál csak háromszázan maradtak az iszonyatos túlerővel szemben, és akkor is győzött Isten. Nem Gedeon, Isten. Akkor is győzött Isten.

Jósága és irgalma időnként a kerülő út, a látszólag hosszabb út. Szeretete, hogyha elvesz valamit, vagy nem ad meg valamit. Mi szeretjük az autópályákat. Hatodik sebesség, de van, ahol már hétsebességes autók vannak. Legfelső sebességbe tenni, kétszázhúsz, kétszázharminc, ahol ez megengedett. Suhanni a mennybe, akár. Ennek semmi köze Isten dolgához. Ha valaki az Alpok szépségeit látni akarja, akkor válassza a régi, ma már szinte a közlekedéstől mentes szerpentin utakat, mert ott tárul fel a táj szépsége igazán. Biztos, hogy nehezebb. Nagyobb a fogyasztás. Muszáj jobban figyelni, de időnként meg lehet állni a kilátóknál, s az ember olyan dolgokat is észrevesz, amit lenn a völgyben, ahova az autópályákat lehetett építeni, soha nem láthat meg.

Isten nem kiházasítani akar minket autópálya gyorsasággal. Időnként meg kell küzdeni azért, hogy valaki megismerje a házastársát, hogy felismerje a lehetőséget, hogy félretegyen valakit, és a mellett tegye le a voksot, akit Isten ad mellé. Hogy kiengedje a szívéből azt, aki nem oda való, és engedelmességből hozzámenjen ahhoz, akit Isten készített. S ahogy alakul a közösségük és a kapcsolatuk, majd rájön, hogy miért volt az tévedés, és miért helyes ez a döntés, vagy az az ember, akit mellénk ad Isten. Ő a házassággal, teljes lelki és testi közösséggel akar mindenkit megajándékozni. Boldog házaspárokat akar látni, és nem boldogtalan embereket, akik egymás mellett élnek. Vajon mi ezt akarjuk-e, vagy csak megyünk a szemünk után, és a szerint akarunk választani Isten helyett magunknak társat. Ezért ebben a kérdésben, meg sok más kérdésben is időnként gyötrelmesnek tűnő várakozásokon visz át, hihetetlen nehéz helyzeteket enged meg. De a házasságban időnként - akik ebben élnek, tudják - hihetetlen nehéz helyzetekbe kerülnek a házaspárok. Ha előtte nem képez ki, hogy fogjuk bírni, amikor benne vagyunk? Ezért vannak sokszor a nehezebb kerülő utak is.

Isten azért ad időnként nehéz élethelyzeteket, s nem oldja meg helyettünk először, mert szeretne megtanítani élni. Jól dönteni. Nem az a jó, ha megcsinálom a gyerek helyett a leckét, hanem megtanítom arra, hogy hogyan kell megcsinálni a feladatot. Ez a jó pedagógiai magatartás. Isten pontosan ezt teszi. Fel akar készíteni az életre, ezért akkor enged harcba, amikor arra érettek vagyunk. A gyors döntések, a türelmetlen törtetés, a meggondolatlan döntések sora, a nagy nekiveselkedés esztelen módon az élet kérdéseinek, csak rossz döntést hozhat magával újra és újra.

Akik az övéi, azok számíthatnak a vezetésre. Nappal felhőoszlop, éjjel tűzoszlop. Mind a kettőt jól, elkülöníthető módon lehetett látni. Vagyis vezet az Isten. Kanyargós útjai, az elrejtett isteni áldások forrásai a hívő ember számára. A pusztában kerülő úton vándorló népet Isten maga vezette. Ő ment elöl, és ők követték Őt. Vezette őket mindvégig.

Mit olvasunk az út végén? (5Móz 8,2) Mózes - mondja Isten -, emlékezzél az egész útról, amelyen én vezettelek téged. Nem Mózes ment maga - újra mondom. "Én vezettelek téged. Én az örökkévaló, a te Istened immár negyven éve a pusztában. Azért, hogy megpróbáljam és megtudjam, mi van a szívedben. Figyeljük csak! Megpróbáljalak, hogy megtudjam, hogy mi van a szívedben. Vajon megőrzöd-e parancsolataimat vagy sem? Ruhád nem kopott e rólad, lábad nem dagadt meg immár negyven éve." Az Isten hordozta az Ő népét.

A vándorlás végén ugyanaz az Isten beszél Mózessel, mint az elején. Ő hívta el, Ő vezette, s végül Ő temeti el Mózest. Így feszül az ív az indulás és a vég között. Isten nem változik semmit. Ez az, amit nem tudnak az Isten nélkül élők, és ez az, amit mindig tudhatnak, hihetnek az Isten gyermekei. Ezért nem bízzák el magukat jó sorsuk idején. Nagyon fontos figyelmeztetés.

Most olvastam a Lekcióban, hogy vigyázzon, aki áll, hogy el ne essék. Könnyebb elbukni, mint gondolnánk. Akit erős kézzel megtarthat az Isten kegyelme, az megmarad a jó sors idején is, és akkor sem bukik el, amikor a kerülő út, a nehezebb út vár rájuk. Ezért fontos kérdés, és a legfontosabb: Jézusért, Jézusban, Jézussal élve Isten gyermekei vagyunk-e már, vagy nem?

Megmaradunk akkor Isten gyermekeinek, amikor minden sikerül, s akkor is, amikor semmi sem sikerül, vagy valami nem úgy sikerül, ahogy azt mi elgondoltuk.

Az igazán hívő ember már nem tud, és nem is akar Isten vezetése nélkül élni. Tudja, hogyha Isten hallgat, időnként az is lehet vezetés. De ha nem megy a maga népével, az a nép halála újra és újra. Isten nemcsak megmondja az Ő népének a helyes utat, de előttük is jár.

Végül ezt a pár szót vigyük még el magunkkal: így olvastuk. Isten előttük járt, velük ott a pusztában, vagyis semmi sem történt velük véletlenül. A véletlen meg a sors, ez a két szó a hitetlen emberek kifejezése arra, hogy van Isten, csak ők ezt nem is tudják. Mi nyugodtan mondjuk azt, hogy nincs véletlen, és nincs sors. Egy valaki van, a Mindenható, Örökkévaló Isten, akinek a sorsunk, az életutunk is a kezében van.

Mondjanak nyugodtan az emberek sorsot, meg véletlent, őket úgysem érdekli, hogy van-e Isten vagy nincs, vagy keveseket közülük. De jegyezzük ezt meg, hogy Isten a pusztában vezeti az Ő népét mindhalálig. Egészen addig, amíg eljött az Ő megdicsőülésének az ideje. Izráel népe először benézett, s aztán belépett az ígéret földjére, amit Isten megígért nekik.


Imádkozzunk!

Úr Jézus, az a mi egyedüli reménységünk, hogy te vagy a leghűségesebb közbenjáró Isten és közöttünk. És köszönjük azt is, Úr Jézus, hogyha valaki tehozzád megy, semmiképpen el nem küldöd magadtól. Köszönjük, hogy nálad kiönthetjük a szívünk keserves állapotát, gondolatot, mindazt, amit másnak talán el sem mernénk mondani. Köszönjük, Urunk, hogyha nálad mondjuk el, te elkészíted számunkra a szabadulást. Pontosan úgy, ahogy Egyiptomból kihoztad a te népedet.

Segíts nekünk a rendelt időket megvárni, amikor a kérdésekre választ kapunk, amikor megszűnik a társtalanság, vagy amikor megértjük, hogy egyedül hagysz, mert így jobb a számunkra, sőt így a legjobb a szolgálat számára. Vagy köszönjük, hogy megérthetjük azt, hogy adsz nekünk társat, akivel ezt a földi létet eltölthetjük. Annyi időn át, amennyit te adsz majd nekünk.

Köszönjük, Urunk, ha adtál gyerekeket, vagy ha szerethetjük más gyerekeit, és nevelhetjük azokat. Köszönjük, ha adtál szolgálatot, s szolgáló közösséget, gyülekezetet.

Köszönjük, Urunk, hogy a megterített Úrasztala előtt itt hagyhatjuk nálad az egész múltunkat, minden nyomorúságot, minden hazugságot, csalást, mindent, ami nem szerinted való. Minden dicsekvést.

Kérünk téged arra, Jézus Krisztus, bocsásd meg a mi álnokságainkat és vétkeinket. Tisztíts meg minket, s akkor tiszták leszünk. Köszönjük, hogy nincsen még végünk, s ma sem a mi vétkeink és bűneink szerint bántál velünk. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Köszönjük azt a biztatást is, hogy vezetsz minket mindhalálig.

Ámen.