PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. augusztus 21.
(vasárnap este)

Varga Róbert


NEM LESZ TÖBBÉ IDŐ


Alapige:Jel 10,1-11

"És láttam, hogy egy másik erős angyal leszáll az égből. Felhőbe volt öltözve, a fején szivárvány, az arca olyan, mint a nap, a lába pedig mint a tűzoszlop: kezében nyitott könyvecske volt, jobb lábát rátette a tengerre, a balt pedig a földre, és felkiáltott hatalmas hangon, ahogyan az oroszlán ordít; és amikor felkiáltott, megszólalt a hét mennydörgés a maga hangján. Amikor megszólalt a hét mennydörgés, írni akartam, de hallottam egy hangot az égből, amely így szólt: "Pecsételd le, amiket a hét mennydörgés mondott, és ne írd le". Ekkor az angyal, akit állni láttam a tengeren és a földön, felemelte jobb kezét az égre, és megesküdött az örökkön-örökké élőre, aki teremtette a mennyet és a benne lévőket, a földet és a rajta lévőket, a tengert és a benne lévőket, hogy nem lesz többé idő, hanem azokban a napokban, amikor megszólal a hetedik angyal trombitájának hangja: beteljesedik az Isten titka, ahogyan hírül adta azt szolgáinak, a prófétáknak. Ekkor az a hang, amelyet a mennyből hallottam, ismét beszélt vele, és így szólt: "Menj el, vedd át a nyitott könyvet, amely az angyal kezében van, aki a tengeren és a földön áll". Odamentem az angyalhoz, és kértem tőle, hogy adja át nekem a könyvecskét. Ő pedig így szólt hozzám: "Vedd át, és edd meg: keserűvé teszi a gyomrodat, a szádban pedig édes lesz, mint a méz". Átvettem az angyal kezéből a könyvecskét, és megettem: a számban olyan édes volt, mint a méz, de amikor megettem, keserűvé lett a gyomrom. És ez a szó hangzott felém: "Ismét prófétálnod kell sok népről és nemzetről, nyelvről és királyról."


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy az ének szava is olyan ígéretes. Köszönjük, hogy hit által fiaddá fogadsz mindenkit, aki bízik benned, aki hozzád fordul, aki bizalmát, hitét nem vonja meg tőled.

Köszönjük, Urunk azt is, hogy a te igéd ma is, most is élő és ható, és újra és újra megcselekszi azt, amit te jónak látsz. Köszönjük, Urunk, hogy semmi és senki el nem választhat minket a te szeretetedtől, amely van a Jézus Krisztusban. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Kérünk téged arra, mindenható Istenünk, mennyei Édesatyánk, hadd tudjunk most rád figyelni. Annyi minden zakatol bennünk: a hiányaink, a kérdéseink, a kéréseink, a vágyaink, a fizikai vagy lelki állapotunk. Köszönjük, hogy mindettől elvonatkoztatva, egyedül a te Lelked által történhet meg az a csoda, hogy közel kerülünk hozzád, megértjük szavadat, s megváltozik az életünk.

Ámen.


Igehirdetés

A Jelenések könyve sok vonatkozásában vitát gerjeszt azóta, amióta csak János apostol Domitiánus császár alatt, a második nagy keresztyénüldözés idején, 95 táján az Égei-tenger egy kietlen szigetén, Patmoszon, leírta a mennyei jelenések, vagy apokalipszisz, leleplezés könyvét. Isten üzenete ez a már megtörtént eseményekről, és arról, ami még bekövetkezik.

Egyrészt a dicsőségben lakozó Jézus üzenetét tartalmazza, a hét kis-ázsiai gyülekezet számára. Aztán beszél arról is a Jelenések könyve, amikor az Úr Jézus majd másodszor eljön. Nem helyes azt mondani, hogy visszajön, mert nem ment el. Amikor másodszor eljön majd mennyei dicsőségben, és ítéletet tart élők és holtak fölött.

A kis-ázsiai fiatal keresztyén gyülekezetek szenvedései csak előrevetített kicsiny képei annak itt a Jelenések könyvében, amilyen szenvedések várnak az egész keresztyén egyházra, a hívők közösségére.

Másrészt arról is ír János ezekben a részekben, hogy az egyház ura, Jézus Krisztus biztos kézzel vezeti a világot, és senki és semmi - minden látszat ellenére sem - tántoríthatja el Istent attól a céltól, amelyet Ő kitűzött. Attól az úttól, amelyen vezeti a világot, és attól a végtől, amely a világra nézve bekövetkezik. Akár látható és követhető ez az ember számára, akár nem. A végső harc kimenetele nem kétséges. A Bárány Jézus, a győztes Úr tartja kezében a dolgok irányítását, és minden kérdésben a végső szót Ő mondja ki. A megfeszített Isten Fia, aki él és uralkodik örökkön-örökké, a világot a végső céljához viszi majd el. A mennyei Jeruzsálem jelenik meg, a templom nélküli város, ahol Isten lesz minden mindenekben. Ahol a Megváltó, és az Ő népe békességben és örömben fog élni örökkön-örökké. Ahol nem lesz bántás, nyomorúság, könny, betegség, gyász, fájdalom és halál, ahol minden mindenekben az Isten lesz, és mindaz, ami erre a földi világra jellemző, egyszer és mindenkorra elmúlik.

A könyv közepén - tehát a Jelenések könyvének a közepén - található ez a 10. fejezet. Ennek is megvan a maga szimbolikus jelentősége, mert itt egy piciny szünetet tart az Isten az ítéletben, a hatodik és hetedik trombitaszó között. Majd meglátjuk, hogy ezt a kicsiny csöndet és szünetet mire használja föl Isten.

Valójában az egész látomás része egy mennyei istentiszteletnek, ami a Bárány Jézus előtt zajlik, és aztán egy időre visszatér a földi eseményekhez, ahol Isten kimondja az utolsó szót.

Itt az ítélet joga átkerül Jézus Krisztus kezébe, aki meghalt a golgotai kereszten, és mindeneknek a végén az utolsó szót minden kérdésben Ő mondja ki.

Egészen eddig a tizedik fejezetig János, az író, ott áll Jézus mellett, a Bárány mellett a mennyei látomásban, de ekkorra visszatér a földre a látomás során, és a földről látja a továbbiakat, amelyek bekövetkeznek.

Azt olvassuk, hogy a hatodik és a hetedik ítéletes trombitaszó között megjelenik egy erős angyal. Egyik lábát a földre helyezi, a másik lábát a tengerre teszi. Ez a Biblia képhasználatában a teljes mindenhatóságot jelenti. Az akkori ismert világ fölötti teljes hatalmat.

Azt mondja a Biblia, hogy zúgnak a népek, minden átalakul, birodalmak omlanak össze. Ennek bizonyos részét mi magunk is láthattuk. Soha nem látott társadalmi formációk jönnek létre. Rendszerek buknak meg, és újak keletkeznek. Egyik nap még egy nagy ország állampolgáraként fekszik le valaki, és másnap egy csonka, töpörödött, törpe ország állampolgáraként ébred föl. Elég csak a balkáni térképre tekinteni, hogy mennyire így történt ez. Minden változik, egy valaki örök, Jézus Krisztus, az Isten Fia.

A Máté 24. jézusi szavai szerint: minden, ami ezen a földön történik az utolsó idők utolsó szakaszaiban, mindez csak előképe annak, ami majd a végső szakaszban bekövetkezik.

Azt tanítja a Szentírás, hogy Isten az idők végén minden népet és nemzetséget maga elé állít ítéletre, és akkor kinek-kinek, hívőnek és hitetlennek számot kell adnia arról, amit ebben a testben cselekedett. A hitetlenek mennek a kárhozatra, mert az ítélet után már nincs lehetőség változtatni, változtatni vagy dönteni. A hívőket is megítéli Isten az Ő igéje szerint, de őket nem az üdvösség - kárhozat kérdésében, csak a cselekedeteikre nézve, amit ebben a testben hívő emberként tettek. Tehát nem lehet könnyelműen kimondani azt, hogy mi hívők vagyunk. Vajon meglátszódik-e ez az életeteken, vagy nem? Ahogy éltek a házasságban, ahogy nevelitek a gyerekeiteket, ahogy végzitek a munkátokat, ahogy beosztjátok az időtöket, ahogy kezelitek a pénzeteket, ahogy éljük az életünket akár hitetlenek vagyunk, akár hívők, mindezekben a kérdésekben számot kell adnunk Isten színe előtt. A nem hívőknek az üdvösség - kárhozat kérdésére nézve nem lesz többé segítség, a hívőknek pedig a cselekedeteire nézve, amit a testben cselekedtek.

Az első kedves, bátorító üzenete Istennek ebből a részből az, amit itt olvastunk, hogy világok omlanak össze, világok keletkeznek, megy a történelem a maga rendje szerint, s akkor egy pillanatra csönd lesz, megáll minden. Így olvassuk, hogy Isten igéje megszólal.

Itt egy furcsa kifejezést olvasunk, hogy az az angyal, akiről itt beszélünk, akiről itt olvasunk, akiről a Szentírás szól, beszél, szinte kiabálva, de mégis az Isten üzenetét adja tovább. Csapások között, de megszólal az Isten, s ez mindig kegyelem.

Én nem tudom, hogy kit, milyen csapás ért eddig, de nem kegyelem volt az, amikor a csapások között is megszólalt az Isten? Nem maradt néma, hanem volt, van üzenete a számunkra. Megjelenik Isten követe, és megszólal Isten igéje. Egy pillanatra Isten felfüggeszti az ítéletet, a két trombitaszó között csönd van. S aztán a csendben megszólal Isten hatalmas erejű igéje és szava.

Isten népét mindig az ige tartotta meg. Elég csak a magyar vonatkozásokra gondolni, amikor a mohácsi vész során minden elpusztult. Itt állt felégetve az ország. Rabláncra fűzve a lakosság legnagyobb része. A reformátorok egy szál hegedűvel hívogatták az embereket Isten igéjéhez. Isten igéje megszólalt, s újra élet támadt az üszkös romokon. Hányszor megújult az emberiség? Noha sokszor azt hitték, hogy vége, és nincs tovább. Minden csapás egyre erősebb és nagyobb. Figyeljük meg! Elég az első vagy a második világháborúkra gondolni, vagy az óta a permanens, folyamatos háborúra. Olyan nem volt azóta sem, hogy minden percben béke lett volna az egész világon. Mindig dúl valahol háború. Egyik csapás, baj, nyomorúság éri a másikat, de a csapások és nyomorúságok között is megszólal Isten követe, az üzenet, Isten szava.

Isten a Szentírás szavain, az igehirdetések szaván keresztül akarja megérinteni az embert, minket is mindnyájunkat. Ezért szól ma este is az Ő igéje, mert üzenete van Istennek a számunkra.

Mi volt ez az üzenet, ha volt? Akár ma délelőtt, vagy a múlt héten, vagy a ma reggeli csöndességben, vagy ezen a mai istentiszteleten? Hisszük mi ezt, hogy Isten személyre szóló üzenetet adhat nekünk a nyomorult, töredékes, emberi beszéden keresztül? Mi az, amit megértettünk, csak az elmúlt napokban? Ami megérinthetett, ami megváltoztatta a mi életünket? Mi volt az, amiben szólt az Isten? Engedtünk annak, vagy ellenálltunk? Hiába volt Isten szava és igéje, nem érte el, amit el akart érni az életünkre nézve?

Nem véletlenül olvassuk azt, hogy az angyal felett szivárvány volt, és az arca napként sugárzott. A szivárvány a Genesis 9,13 szerint az Isten emlékező szeretete a szövetségre, hogy vízözön által többet nem pusztítja el az emberiséget. Ott van az ív, a szivárvány íve ég és föld között. Nem hazudik az Isten. Többet nem lesz özönvíz még akkor sem, ha időnként olyan sok eső esik le egyszerre, hogy falvak, városok pusztulnak el. Ideig-óráig tönkremegy esetleg minden, de általános özönvíz ítéletként nem lesz. Jön a tűzözön, de ez egy másik kérdés, erről máshol beszél a Biblia. A kegyelmi szövetséget nem szegi meg Isten.

Az egyik lába az angyalnak a földön, a másik a tengeren, sőt azt olvassuk, hogy a lába olyan volt, mint a tűzoszlop. Kezében nyitott könyvecske. Itt valójában egy piciny pergamentekercset ír a Szentírás. Ez a második üzenet, amit mond itt az ige. Isten a végső ítélet előtt még vár. Megszólal, s miután a hatodik és hetedik trombitaszó között megszólal Isten, s miután megszólalt, vár. Nem folytatódik tovább az ítélet.

Mire vár? Miért vár? Egy kicsit vonatkoztassuk ezt a kérdést a mostani dolgokra. A Szentírás egyértelműen azt tanítja, hogy Isten amióta embert teremtett, és az elbukott, s föllázadt ellene, mindig az emberre vár.

A költő olyan szépen írja, hogy fut az Isten az ember után. Az ember meg fut az Isten elől. Ezért a legritkább esetben jön létre Isten és ember között a találkozás. Isten mindig vár ránk. Azért tudja, és azért vár, mert tudja, hogy kevés az idő, hogy véges az idő. Azért hív és vár, azért vár magához, és hív minket, hogy odataláljunk, megmeneküljünk és megmaradjunk.

Isten tudja azt, hogy mennyire hajlamosak vagyunk arra, hogy kifolyassuk az időt a kezünk közül. A mai nap óráit. Hogy elfolytak sokaknál? Mennyit hasznosítottunk abból a huszonnégy órából, amit kaptunk?

Nem régen a gyerekekkel beszélgettünk erről, hogy mit jelent az öregedés. Nézegették a régi fényképeket, hogy nagymama milyen volt huszonnégy évesen? Milyen szép hosszú haja volt, és milyen sima volt a bőre, s most milyen nyolcvannégy évesen. Hogy is van ez? Elfut az idő. Észre se vesszük. Magunk a legtöbbször azt gondoljuk: igen, mindenki öregszik, csak mi nem. De elég, hogyha a tizenötödik, huszadik érettségi találkozóra gyűlnek össze a "fiatalok". Milyen megdöbbentő arcokat látunk, vagy hogy megdöbbennek rajtunk, esetleg. Hogy múlik az idő, hogy telik? Mire használtuk a mai napot? Mivel töltöttük ki? Talán mennyi felesleges dolgot tettünk, amit nem kellett volna, de így is vár az Isten. Még ma este is. Még most is van szava hozzánk azért, hogy az ellene élő embert, aki a bűneset következményét hordozza Ádám és Éva óta, s emiatt szenved, visszavezesse önmagához. Odaszeresse önmagához. Vajon válaszolunk-e Isten hívására? Mi a válaszunk, ha válaszolunk egyáltalán.

Ma délután beszélgettem valakivel, aki azt mondta, hogy minden más lenne a családjukban, meg az ő életében is, hogyha neki külön szobája lenne. Ez egy fiatalember számára fontos. Valóban. De csak azt tudtam neki mondani, hogy azért mégis az a legfontosabb, s az életed akkor kerül igazán a helyére, hogyha nemcsak külön szobád lesz, hanem külön kapcsolatod a mindenható Istennel, ha egészen személyes közösséged Jézussal, aki téged nagyon szeret. S akár meg tudja neked azt is adni, hogy úgy alakítja a családod dolgait, hogy talán még külön szobád is lesz, ha Ő ezt fontosnak tartja a te életed számára. S a végén arról beszéltünk, hogy akkor kérjük ezt most együtt. Ő nem hívő ember, de mégis imádkozhattunk azért, hogy adja át a szívét. S ha Isten akarja, akkor adjon neki egy olyan lehetőséget, ahol esetleg saját szobája lehet.

Most aztán kíváncsian várjuk, hogy mit válaszol Isten az első kérdésre, hogy őt behívja az életébe. Ez megegyezik Isten akaratával. Erre mondhatjuk azt, hogy meg fogja kapni. A második, a külön szoba, azt nem tudjuk, hogy megegyezik-e Isten akaratával, vagy pedig nem. De hadd mondjam azt biztatásul, hogy amikor mi valamire várunk, vagy valakire várunk, végül is akkor is Jézusra várunk. Mert, ha igazán őszinték vagyunk, akkor azt láthatjuk, hogy a dolgok mögött mindig az Isten áll. A hívő ember különösen, mindig Jézusra vár. Még, ha nem is gondolunk erre pillanatnyilag. De mindig rá várunk, hogy cselekedjen, hogy segítsen, hogy válaszoljon, hogy megoldja azt, ami számunkra megoldhatatlan. Hadd mondjam ezt is biztatásul, hogy Jézus Krisztus a lehetetlen dolgok specialistája. Ahol elakadtunk - nem muszáj addig várni -, de ha már addig jutottunk, hogy elakadtunk, s nem jutunk tovább, mondjuk el neki. De mikor még nem akadtunk el, akkor a legjobb elmondani: Uram ez és ez a kérdés, kérés van a szívemben. Te vagy a lehetetlen dolgok specialistája. Ha téged ez megdicsőít, ha ez a te akaratoddal megegyezik, légy szíves add meg, de akkor add meg. Aztán várhatjuk, hogy Isten hogyan lép erre a bizalomátadásra. Mert ez ezt jelenti. Uram, akit szeretsz, beteg. Van hatalmad meggyógyítani. Az orvosok azt mondták, hogy lehetetlen. Előtted nincs lehetetlen. Mit szólsz ehhez? Cselekedj belátásod szerint! Van ekkora bizalmunk, mert arra is vár az Isten, hogy legyen. Bizalmadat az Úrra vesd, belé vesd a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Olyan világosan beszél a Szentírás erről a kérdésről. Bizodalmadat az Úrba vesd, rá helyezd. Vessétek minden gondotokat az Istenre, mert Istennek gondja van rátok - mondja az apostol is, megerősítve a másik igét. A magad értelmére pedig ne támaszkodj. Ez nem azt jelenti, hogy értelmetlen dolgokat kell csinálnunk, hanem az azt jelenti, hogy hadd bírálja fölül a mi értelmünk döntéseit is a mi Urunk, Jézus Krisztusunk.

Amikor Pál Athénban az ismeretlen Istenről beszél, akkor is Jézusról beszél. A hívő ember, de különösképpen mindig Jézusra vár élete minden kérdésében. Isten is vár az emberre. Vár rád is. Rám is várt. Huszonnyolc éves voltam, amikor megismertem Jézus Krisztust, az Ő kegyelméből. Huszonnyolc évig várt rám. Micsoda türelem. Mi olyan sokszor föladjuk. Nem jön a villamos, nekiindulunk, nem bírjuk megvárni, hogy odaérjen. Aztán lehagy minket, s bandukolhatunk tovább gyalog. Nem bírtunk várni egy percet.

A gyerekek különösen, meg az idősek is sokszor türelmetlenek - ez nem bántás. Így van. Sokszor a fiatalok is, meg a negyvenévesek is. Nem tudunk mi várni, meg nem is akarunk sokszor. Pedig jó megadással várni az Isten szabadítására.

Isten a végső ítélet előtt - mert ez itt erről szól - hatodik és hetedik trombitaszó között még vár. Még mindig van egy lehetőség arra, hogy valaki elfogadja a hívást. Végül is, amikor Isten vár ránk, akkor már a mi oldalunkon van a döntés felelőssége. Akkor már nem az Istené. Amikor tudjuk, hogy vár az Isten, hogy döntsük végre el, hogy válaszoljunk arra, amit mondott. Hogy végre engedelmeskedjünk. Ott már nem az Istené a felelősség, ott a mienk. Megértettük, hogy mit kíván tőlünk az Isten, miért nem csináljuk meg. Azért, már nem az Isten a hibás. Mint ahogy fölkelni is nekünk kell. Ha nagyon nehezen megy, lehet azt is kérni Istentől: Uram, segíts. Itt fáj, ott fáj, alig birok a derekammal. De amikor nincs ilyen probléma, akkor nem imádkozunk azért, hogy Uram, segíts fölkelni. Fölkelünk és kész. Nem? Vannak helyzetek, amikor csak az imádság segít. Egyébként is, de van, amikor kifejezetten az imádság kérdése minden.

Tehát a döntés akkor már a mi oldalunkon van. Kicsi a térfelünk. A legkisebb a világon egy-egy döntésnél, de egy pici térfél azért nekünk is van, amikor Isten hívására válaszolni kell.

Ki az, aki vár minket? Kiről beszél itt János? A legtöbb bibliamagyarázó azt mondja, hogy amikor itt erről az angyalról beszél a Szentírás, magáról Jézus Krisztusról beszél. Nem ismeretlen ez, mert az 1Móz 18. fejezetében azt olvassuk, hogy Jahve Maloak, az Úr angyala. Ott is Jézusról beszél az Ószövetség. Vagy a 18. Zsoltárban, vagy Máté 17. szerint. Ez maga az Úr Jézus, aki még akkor testben nem jelent meg. A Jelenések könyve szerint pedig már ott van a mennyben, a mindenható Isten mellett.

Nem is lehet ez másképp, hiszen Jézus az, aki annyira szerette ezt az embervilágot, hogy önmagát odaáldozta értünk, keresztfára szegezték, hogy minket megmentsen. Minden szava, tette, cselekedete, egész szent életvitele azért volt, hogy nyilvánvalóvá tegye: szeret az Isten, megváltott az Isten, és szeretné, sőt akarja, hogy visszaforduljunk hozzá. Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és nincs kivétel. Nincs kivétel, minden embernek megjelent.

Családlátogatáson néha előfordul az, hogy férj és feleség egymásnak esnek, s egyik hibáztatja a másikat, másik az egyiket, és egyre hevesebb a hangulat. Valaki odavágta a társának: mit beszélsz te, mikor te ilyen egyszerű családból származol. Nekem visszamenőleg megvannak az őseim. Egy ideig hallgattam, s aztán azt mondtam: te ne haragudj már, van egy ilyen mondat a Bibliában, hogy Krisztusban nincs többé szolga és szabad, férfi és nő, férfi és nő, nincs többé különbségtétel Isten előtt. Rabszolga, szabad, zsidó és görög. Ha valaki zsidó származású, de Krisztus tanítványa lett, hívő keresztyén, ez nem vallási fogalom. Az, hogy valaki keresztyénné lesz, ez azt jelenti, hogy Krisztus tanítványa. Az nem felekezeti kérdés. Ha valaki zsidónak született testileg, és Krisztusban hitre jut, többé már nem a zsidó volta számít Isten előtt. Olyan világos a Szentírás tanítása. Azt mondja, hogy Krisztusban nincs többé zsidó vagy görög, pogány, aki nem a választott nép közül való, vagy valaki abból való, az sem dicsekedhet már többé azzal, hogy én a választott nép tagja vagyok. Ha nem hisz Jézusban, ugyan mire megy vele? Semmire. Azt mondja a Szentírás, hogy nincs többé. Tessék elolvasni, Pál apostol világosan írja levelében.

Ebben a felolvasott részben tehát Jézus az, aki vár. Jézus az, aki vár, és nincs megkülönböztetés. Egyformán szerette ezt a férjet is, aki arra hivatkozott, hogy nemesi származású, meg azt a feleséget, aki nem tudott arra hivatkozni. De semmi értelme az egésznek, mert ha mind a ketten Krisztusban vannak, többé már nem ez számít, hogy ki mennyi vagyonnal ment bele a házasságba. Volt lakása, vagy nem volt? Kik voltak az ősei? Talán mondhatjuk azt, hogy azért nem mindig mindegy, hogy mire nevelték, vagy hogyan nevelték, de alapvetően Jézus Krisztus az, aki letörli a régi életet, aki átírja az életünk programját. Mert ha egy számítógépes program vírust kapott, és nem lehet azon segíteni, akkor az egészet törölni kell, és újra kell telepíteni bizonyos esetekben. Jézus törli a múltat a bűnbánat és új élet által. Nincs tovább. Mindegy, honnan jöttél, ki vagy, mit követtél el, ha azt megbántad, ha új életed van. Nem számít az, hogy honnan jössz, ki vagy, kik voltak az őseid, rokonod, barátod, ismerősöd. Nem érdekes. Krisztusban nincs többé. Nincs többé - azt mondja az ige.

Vár tehát itt Isten üdvözítő kegyelme. Jézus Krisztus az, aki az ítélet folytatásában megáll, ad még egy kicsiny lehetőséget, és a végső vég eljövetele előtt vár Isten. Olyan csodálatos biztatás ez. Lassan a kegyelmi idő vége felé tartunk. A végső dolgok következnek most már. A világ fordulásának a jelei olyan világosan mutatják ezt, ahogy minden kezd recsegve, ropogva összedőlni. Ahogy bizonyos hatásokat nem lehet többé meg nem történtté tenni, ahogy az erkölcsi romlás egyre szégyentelenebb és nyilvánvalóbb. Sokan mondják, hogy mindig volt ez így. Nem igaz. Mert ilyen összetett voltában sose volt még így. És sose volt még az, hogy egyre többen mondják a hozzáértők közül azt, hogy ezt már nem lehet visszafordítani és megfordítani. Nemcsak a klíma változása, hanem az erkölcsi klíma változása, annak megfordíthatatlanságára is gondolhatunk nyugodtan.

Minden józanul és felelősen gondolkodó ember számára már régóta világossá vált, hogy ez a világ menthetetlen. S hogyha valaki nem hisz Jézus Krisztusban, akkor nem is lehet rajta segíteni sem.

Mi nem vagyunk olyanok, mint a robotok a filmekben, amelyek magukat megjavítják. Nincs ilyen önjavító program belénk építve. Vagy benyúl az életünkbe Isten, belenyúlhat és átprogramozhatja, megváltoztathatja, magához szeretgetheti azt, s tiszta új szívet adhat nekünk, vagy egyszerűen nem lehet rajtunk segíteni. Önsors-rontó emberek maradunk továbbra is.

Amikor azt mondja egyébként az ige, hogy, akinek nem kell a kegyelem, annak a számára marad az ítélet. Ez nem fenyegetés meg ijesztgetés, csak információ. Ma az információk áradásának a korát éljük. Ez a legfontosabb információ ezen a világon, hogyha valakinek nem kell az Isten kegyelme és bocsánata, azon az Isten haragja és ítélete marad rajta.

Istennek nem elég más, mint a feltétel nélküli bizalom. Annak ellenére meg lehet és meg kell bíznunk Isten szavában, hogy nem mindent mond el pontosan. Itt is azt mondja, hogy hallotta a próféta, hallotta János a próféciát, de nem mondhatja meg. Nem írhatja le. Nem adhatja tovább. Isten lezárja. Az idők végén már senkinek nem lesz meg a lehetősége arra, hogy újat kezdjen Istennel. Van egy pont, ami után nincs tovább üzenet, és többé nem tudhatja meg senki sem, mit akar az Isten.

Nem mindent jelent ki az embernek. Nem mondja meg előre, hogy mi lesz, ha rábízzuk magunkat, és mégis rábízhatjuk magunkat. Ezt a lépést soha nem lehet megbánni, látatlanban sem csap be minket az Isten. Biztosan megbízhatunk benne, Ő az egyetlen megbízható ezen a világon.

Itt azt olvassuk tehát a Jelenések 10-ben, hogy titok maradt, amit János látott és hallott, amit Isten kijelentett. A titkok az Úréi. Van, amit megmond, és van olyan kijelentés, amit nem érthetünk meg. Ezt jobb elfogadni, és nem vitatkozni ezzel. Viszont a Szentírásban mindent kijelentett, ami az ember üdvösségére nézve fontos, nélkülözhetetlen.

Ha valaki olvassa a Szentírást, mindent megtudhat a bűnről, a megváltásról, a bocsánatról, az üdvösségről, a kegyelemről, Isten szeretetéről, ennek a jövőbeni történéseiről, hogy az Isten szeretetének milyen következménye lesz, az ítéletről, az utolsó időkről. Amire szükségünk van, amit nekünk tudnunk kell, azt az Isten kijelentette.

Egyszerűen mindezt azért teszi, hogy visszavezesse magához az embert. Ezért küldte Jézus Krisztus is, aki adta életét váltságul sokakért.

Isten tehát szól. Isten tehát vár, és a harmadik üzenet az, hogy nem lesz többé idő. Ez egy furcsa kijelentés a Bibliában. Kettős jelentése van annak, amit itt Jézus mond. Egyrészt azt jelenti ki, hogy eljön az az idő, amikor nem lesz többé idő. Mi az idő szorításában élünk.

Nekünk otthon minden szobában van egy óra. Elég sokszor kell időre mennem. Nézem, aztán időnként állítani kell az órákat. Egyik késik, másik siet. De olyan jó, hogy eljön az az idő, hogy nem lesz idő. Jézus Krisztus mellett többé nem kell az időt nézni. Nem is lesz. Nincs mit nézni. Nincs mit számon tartani. Nem lesz az, ami most bizonyos kérdésekben szorít minket.

Amikor a dolgok rendelt idejének vége szakad, nem lesz olyan, hogy időre kell menni valahova. Nem is tudjuk majd megtenni. De ezt is jelenti ez a rész, hogy nem lesz többé lehetőség a változtatásra sem. Nem lesz több lehetőség az Isten várakozására igent mondani, mert nem ad több időt már rá az Isten. Most még ad. Most még van idő. Ennek az istentiszteletnek is rendelt ideje volt. Hatkor kezdődött, és nemsokára véget ér. Ez egy adott idő. Amikor megszűnik az idő, akkor mindaz, ami - újra mondom - örömet ad, vagy várakozást, vagy megnyomorít, nem lesz többé. Nem lesz többé lehetőség az ember számára az Isten előtti státuszán, helyzetén változtatni. Nem lesz többé idő. Minden úgy marad, ahogy van. Akik az ítéletben alszanak, azok alva, vagyis halál állapotában maradnak. Akik felébredtek és döntöttek Jézus mellett, azoknak ez már ott akkor nem számít, hogy van idő vagy nincs. Ők már abban a pillanatban, hogy hitre jutottak, elkezdtek az örökkévalóságban élni, ahol valójában nem lesz többé idő.

Akik Krisztusban vannak, azokat már igazán most sem köti az élet és halál, az ítélet és üdvösség kérdésében az idő. Mondhatom így is, hogy ők már időn kívül vannak, még ha biológiai és testi értelemben, mert ezen a földön élnek, köti őket bizonyos értelemben az idő.

Aztán, amikor lezárul a szemük, és megáll a szívük, átkerülnek az örökkévalóságba, ahol már most sincs idő. Itt a földi időről beszél Jézus Krisztus.

Aki hitben jár tehát, úgy fog meghalni, ahogy volt, s aki Isten nélkül él, az Isten nélkül marad, és úgy fog meghalni. Az embernek többé nem lesz lehetősége Isten mellett dönteni.

Arról is beszél ám a Szentírás, hogy akkor majd keresni fogják az emberek az Istent, de többé nem lesz megtalálható. Nem szól az evangélium. Nem lesznek igehirdetők. Nem lesz több üzenet. Többet nem vár az Isten senkire sem. Más nem lesz, csak az Isten ítélete.

Ahogy Jézus Heródesnek már nem válaszol semmit, amikor Heródes kihallgatja Jézust. Tégy valami csodát - mondja Jézusnak, s Jézus egyetlen szót nem szól. Vége. Lejárt a kegyelmi idő. A határtalan kegyelemnek is van határa. Idő többé nem lesz.

Nem kegyelem az, hogy most még van? Most, ma estére adott még időt. Készített időt, rendelt időt az Isten, hogy rendezzük vele azt, ami rendezetlen.

Nem mindenki ágyban, párnák közt fog meghalni. Most nem ecsetelem, hogy ki, hogyan. Nem tudjuk, de nem mindenki ágyban, párnák közt, szeretteitől körülvéve, utolsó dadogó szavakat elmondva, megcsókolva mindenkit, elbúcsúzva, megölelve. Szó sincs róla. Egyáltalán nem így van. Ez nagyon keveseknek jut ajándékul. Ágyban, párnák közt, szerettei között, az égre emelve a tekintetét, imádkozva, elbúcsúzva. A legtöbbünk életében nem biztos, hogy így lesz.

Most még ad Isten időt arra, hogy másképpen menjünk tovább, mint ahogy jöttünk. Aki teremtette a mennyet és a földet, arra hivatkozik itt Jézus, és azt mondja, hogy megesküszöm rá, hogy véget vet a Teremtő minden lehetőségnek. Annak, hogy Őt bárki megtalálja, mert nem lesz többé idő, s Isten lezárja a kegyelmi időt.

Nagy kegyelem azonban az, hogy most még van kegyelmi idő. Az utolsó idő lejárta előtt szólongat minket, és keres minket az Isten. Jelenti tehát az itt álló kronosz szó azt is, hogy az időmérővel mért idő is véget ért. Lejárt a kegyelmi idő, az adott időszak, hogy valaki megismerje Jézust.

Azt mondja itt tovább, hogy jön a hetedik trombitaszó. Nincs üzenet, nincs várakozás, nincs idő, s jön az ítélet hetedik trombitája, a 11. fejezet. Eljött a te haragod, a halottak fölött való ítélet ideje, hogy megadd a jutalmat szolgáidnak, s azoknak, akik félik a te neved, kicsinyeknek és nagyoknak.

Eljött az utolsó ítélet, nincs többé változtatás. S eljött a jutalom ideje kicsiknek és nagyoknak, gyerekeknek és felnőtteknek - ez ezt jelenti. Azoknak, akik hűségesen szolgáltak téged. Ez a mondat a véget jelenti. A végső véget. A vége végét. Nincs tovább. Isten lezárja a kérdést. Vége a csöndnek, a hatodik és hetedik trombitaszó között. Isten ítélete teljes egészében végbemegy.

Azt olvassuk itt a Jelenések könyvében, hogy amikor ez bekövetkezik, az emberiség egyharmada már nem él. A pusztító ítélet, az ítélők - akikről itt olvasunk, nem megyek ebbe bele, olvassuk el -, azok a kínzások és nyomorúságok miatt az emberiség egyharmada kipusztult a csapások miatt.

Így folytatja, hogy a többieknek, akik nem tértek meg kezük alkotásaitól, hanem imádták az ördögöket és a bálványokat, amelyeket aranyból, ezüstből, rézből, kőből és fából készítettek, és amelyek sem látni sem hallani nem tudnak, sem járni nem tudnak, s nem tértek meg a gyilkosságaikból - nemcsak késsel meg fegyverrel lehet ölni, hanem szavakkal is -, s nem tértek meg varázslásaikból, paráználkodásukból és lopásaikból sem. Vége. Nincs tovább. Nincs lehetőség a megtérésre, a bűnbocsánatra, az új kezdésre.

A végére marad egy furcsa parancs Jézusnak János felé. Azt mondja - s ez a negyedik -: Vedd a pergamentekercset, könyvecskét, kicsiny tekercset, edd meg. Keserűvé teszi a gyomrodat, de édes lesz a szádban.

Ma is ilyen Isten beszéde. Édes lesz a szánkban, és aztán lehet, hogy mire mélyre megy, nem elkeseredik az ember, itt nem ezt jelenti, hanem azt jelenti, hogy megkeseredett a szív. Tudjuk, a pünkösdi beszédkor azt olvassuk, hogy akik hallották az apostol beszédét, szívükben megkeseredtek - ez indította el a megtérést, az új indulatokat, Isten szeretetét. S azt kérdezték, hogy mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak.

Sokszor átéljük azt, hogy először örülünk egy igének, és ez jó, s ahogy mélyre megy, megértjük, hogy milyen kemény ítélet ez. Hányszor előfordult már az, hogy először meg keserű volt, és aztán kiderült, hogy nem is olyan keserű ez. De hiszen ez édes. Hiszen igaza van az Istennek. Itt rontom el újra és újra. Itt az engedetlenség forrása.

Nem régen valaki fölismerte, hogy mióta kínlódik egy engedetlenségben. Felismerte. Ott, azonnal letettük Isten elé, s táncra tudott volna perdülni. A keserű édes lett, és sokszor az édes meg keserű, és ez nem baj. Itt is azt mondja Isten, hogy nem baj. Meg kell ennünk Isten szavát. Nyilván nem a könyvet, hanem megenni, megrágni, megemészteni, hogy mélyre jusson Isten igéje, Isten beszéde. S aztán ott a mélyben, a szívünk mélyén édes lesz a számunkra.

Isten meggyőzi ezt a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében. Engedjük-e? A tekercs elfogyasztása mindig a teljes engedelmességre való készséget jelenti a Szentírásban, a Biblia képhasználatában.

Olyan jó hír az, hogy Isten szeret, Isten szól, Isten türelmesen vár. Megvan a rendelt ideje annak, hogy mi döntsünk, s elkezdjünk vele járni, hogy megerősödjék a szövetség vele. Olyan kedves, de kemény figyelmeztetés ez is, hogy lejár a kegyelmi idő. A kegyelmi idő után már csak Isten ítélete van, mert nem tehet mást. Addig pedig esszük-e az Isten szavát? Táplálkozunk-e azzal? Isten vár ránk, hogy új életet készítsen. Egészen az utolsó percig. De aztán nincsen többé tovább.

A szerető Isten ugyanis igazságos Isten is, aki igazán szeret, az igazságos. Nem is lehet másképpen. Aki igazán szereti a társát, az szeretetben megmondja az igazságot neki. Szeretetben az igazságot, ahogyan azt az ige mondja. Az igazi barátság az ilyen. Annyira szeretlek, hogy amit tettél, arról megmondom azt, hogy ez ezért és ezért nem volt helyes. Igazság szeretetben. Az Isten ilyen. Megmondja nekünk - újra mondom -, lehet, hogy először keserű, aztán édes lesz a szánban és a szívünkben is.

Akinek nem kell a kegyelem, arra ítélet vár.

Dávid királyt Isten megítélte a bűne miatt, házasságtörés, gyilkosság, gyilkosságra való felbujtás, minden rémséget, amit csak elkövethet ember, elkövetett. Isten megítélte, s utána ezt mondta: az Úr döntései igazak mindenben. Igazságosak, kívánatosabbak az aranynál, sok színaranynál is. Édesebbek a méznél, a csurgatott méznél is.

Isten soha nem téved szeretetében, ezért vár, ezért szól, ezért ad még időt. Nem téved sosem ítéletében sem.


Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük neked a súlyos szavakat. Köszönjük a szeretetet, a türelmet, azt, hogy vársz ránk ma este is. Urunk, te pontosan látod azt, hogy mi van a szívünkben, milyenek a szándékaink, mire készülünk, mit tervezünk.

Köszönjük, hogyha valamire vagy valakire várunk, jó hogyha akkor is terád várhatunk.

Köszönjük, Istenünk, hogy föltárhatjuk előtted a mi kívánságainkat. Köszönjük, hogy ma este is adtál még kegyelmi időt. Most még nem az ítélet, hanem a kegyelem ideje van. De köszönjük, hogy olyan világosan mondtad azt is, hogy a határtalan kegyelemnek is van határa. A mi időnk is egyszer lejár. Utolsót dobban a szívünk, s ha máshogy nem, akkor megyünk az ítéletre.

De köszönjük azt is, Urunk, ha már hiszünk benned, s nem megyünk az ítéletre, hanem átmentünk a halálból az életre.

Köszönjük azt is, Urunk, hogy a te szereteted és ítéleted mindig együtt jár, s ez a teljes evangélium.

Köszönjük, hogy annyira szeretted ezt a világot, hogy önmagadat adtad, hogyha valaki hisz tebenned, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Ámen.