PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. augusztus 18.
(csütörtök)

Varga Róbert


MIKÁ BÁLVÁNYIMÁDÁSA


Alapige:Bír 17, 1-6

"Volt Efraim hegyvidékén egy Miká nevű ember. Ez azt mondta egyszer az anyjának: Az az ezeregyszáz ezüst, amit elvettek tőled, és ami miatt átkot mondtál a fülem hallatára is, az az ezüst nálam van, én vettem el. Az anyja ezt mondta: Áldjon meg az Úr, fiam! Amikor visszaadta anyjának az ezeregyszáz ezüstöt, ezt mondta az anyja: Ezt az ezüstöt én arra szántam, hogy az Úrnak szentelem a fiamért: készítsenek belőle faragott és öntött bálványszobrot. Most azért visszaadom neked. De a fiú újból visszaadta az ezüstöt anyjának. Ekkor az anyja fogott kétszáz ezüstöt, odaadta az ötvösnek, az pedig faragott és öntött bálványszobrot készített belőle. Ez Miká házába került. Ennek a Mikának volt egy házi szentélye. Készíttetett éfódot és házibálványt, egyik fiát pedig felavatta, és az lett a papja. Abban az időben nem volt király Izráelben, mindenki azt csinálta, ami neki tetszett."


Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, hogy nemcsak énekelnünk szabad azt, hogy szívünket hozzád emeljük, hanem kérhetjük is azt most tőled, dicsőítve téged mindazért a jóért, amit eddig kaptunk, hogy emeld fel most a mi szívünket, lelkünket, örömteli vagy éppen megnyomorodott életünket önmagadhoz.

Köszönjük, Urunk, hogy minden utad igazság és hűség azoknak, akik a te utadon akarnak járni. Köszönjük, hogy minden utad ítélet azoknak, akik lebecsülnek téged, elvetik a te igédet, s rólad tudni nem akarnak. Segíts, hogy ne ezek közé tartozzunk, hanem hadd legyünk most úgy itt, kérünk, könyörülj meg rajtunk, hogy valóban megnyissuk a mi szívünket, a mi lelkünket, elménket a te igéd előtt, amely ma is élő és ható, és tökéletes. S ma is el tudja mindazt végezni bennünk, s aztán, ha engedjük, általunk, mások életében, amit te jónak, akaratoddal egyezőnek tartasz.

Köszönjük, Urunk, hogy így, ezen a nyárvégi estén csöndben megállhattunk, leülhettünk a te színed előtt, hallgathatjuk a te beszédedet, amely formálja a mi lelkünket. Segíts, hogy ne ellenálljunk mindannak, ami elhangzik, hanem nagy örömmel befogadjuk, s aztán ezzel a kinccsel, amit adtál, menjünk tovább az úton.

Áldj meg minket, kérünk, hogy áldássá lehessünk!

Ámen.


Igehirdetés

A Bírák könyvének 21. fejezete végén ugyanez a mondat cseng vissza, ami itt a 17. fejezet 6. verse. Mivel nem volt király Izráelben, mindenki azt csinált, ami neki tetszett.

Később sor kerül arra, hogy Izráel fiai királyt kérnek, és az azért volt szörnyű bűn, mert Isten világosan megmondta, hogy választott népének Ő az Ura és királya. De Izráel népe föllázadt Isten ellen, és azt kérte a prófétától, hogy legyen nekünk is királyunk. Sőt még ezt az istenkáromlást is kimondták: legyünk mi is olyanok, mint más nép.

Isten azt mondja a prófétának, hogy ne törődj vele. Add meg nekik, amit kérnek, majd meglátják, hogy mire mennek azzal, ha királyuk lesz.

Isten kegyelmes Isten. Ezért ezt a rossz kérést is, bizonyos értelemben Izráel javára fordítja később. Hiszen pont a bírák kora mutatja be világosan azt, milyen az, amikor egy lassan országgá formálódó közösségnek nincsen Istentől rendelt vezetője. A mai, legtöbb elemében eltorzult szabadelvű gondolkodás pont ezt tanítja. Az a jó, ha nincsen határozott rend és vezetés, mert az olyan, mintha diktatúra lenne ilyenkor. Tessék megfigyelni a jelmondatokat. Hadd tegye mindenki azt, ami neki jó.

Amikor nem régen a Balatonon voltunk egy pár napot, tapasztaltuk, hogy ez milyen. Éjjel háromkor részegen, a bevásárlókocsikba, amit elloptak vagy elhoztak az üzletekből, egymást tologatták a tisztelt német vendégek, és üvöltöttek fél ötig szabad torkukból. Ez is szabadság, ahogy ezt sokan gondolják. De a legtöbb ilyen gondolkodásnak az a vége, hogy a másik kárára valósítja meg más valaki magát, önmagát, vagy a terveit. A torz szabadelvűség, vagy szabadságfelfogás miatt vérzik el sokszor egy ország. Megy tönkre az ipara, kereskedelme és mezőgazdasága. Szó szerint sokszor szándékosan tesznek olyanná egy országot, hogy minél kiszolgáltatottabb legyen, hogy aztán földjét, vizét, sokszor még levegőjét is, ha lehet, fölvásárolják, és az emberek saját országukban rabszolgasorsra jussanak.

A torz szabadságfelfogás és az a szabadelvűség, aminek Istenhez semmi köze nincs, végső soron mindig, minden országban ide vezet. Elég megnézni a történelmet, vagy elég ránézni Dél-Amerikára, vagy elég ránézni Kelet-Európa bizonyos országaira, hogy most a modernebb kort vegyük elő. Pontosan ide vezet az, amikor mindenfajta határozott rend és vezetés ellen tiltakoznak az emberek, mert az már diktatúra. Ha valaki azt mondja, hogy tizenegyig lehet mulatozni, aztán csönd kell, hogy legyen, hogy akik nem akarnak mulatni, azok pihenjenek nyugodtan.

Ugyanez volt, persze nem ilyen viszonyok között, és nem ilyen értelemben, de Izráelben is. Nem véletlenül hangsúlyozza többször egymás után ezt a Szentírás. Mivel nem volt rendelt vezető Izráelben, mindenki azt csinált, amit akart, amit jónak látott.

Noha Saul után talán Dávid és Jónátán kivételével egészen az ország kettészakadásáig, Izráel kettészakadásáig az összes királynak inkább több kára volt a királyokból az országnak, mint haszna. Talán Dávid és Salamon kivételek, bár nekik is voltak súlyos bűneik, amik romlást is okoztak. Végül is az a kérés, amit Izráel kért, hogy legyünk mi is olyanok, mint a többi nemzet, meghallgattatott, és ugyanolyan nemzetté váltak ők is bűneikben, lázadásukban, istentelenségükben sokszor, mint amilyen volt más nép rajtuk kívül, körülöttük. A bírák kora Izráel állammá válása előtti majd háromszáz esztendőt jelenti.

A 17. fejezet egyfajta bevezetés, a törvénytelen szenthelyek keletkezésének történetét írja le itt a Biblia. Fönt Északon, Izráel északi csücskében, egészen fönt, ahol a Dán törzse lakott, élt egy férfi, akiről korábban azt olvassuk, hogy ellopta anyja pénzét, ezeregyszáz ezüstöt. Ez akkor hatalmas összeg volt. Későbbi részekben látjuk, hogy szentélyt tudott építeni rajta, azt be tudta rendezni, sőt még oda szolgálót is tudott fizetni Miká, amikor ezt megtette. Tehát olyan nagy összegű pénz volt ez, hogy nem csoda, hogy az történik, ami itt történt a leírások szerint.

Miká anyja, mikor kiderül a tolvajlás, megátkozza a tolvajt. Sejtelme sincs arról, hogy a saját fiát átkozza meg. Aztán úgy gondolja, miután kiderült, hogy a saját fiát átkozta meg, ha gyorsan, szent célra odaadja a pénzt, akkor majd Isten valamilyen módon a pénz hatására semlegesíti az átkot, és a saját fiára kimondott átok nem fogan meg.

Az egyébként, ha valaki a jeruzsálemi templom felépülése előtt házi szentélyt épített vagy készített, nem volt bűn. A lényeg az, hogy abban ne Baált, Astartét vagy más pogány isteneket imádjanak, hanem az élő Istent, Izráel Istenét. De a legtöbb esetben az történt, hogy amikor felépült az igazi kultuszhely Jeruzsálemben, a templom, ezek a kis házi szentélyek akkor is megmaradtak, és a legtöbb esetben, mint ebben az esetben is, végül is a pogány kultusz, a bálványimádás egyfajta helyévé, kultuszhelyévé váltak.

Miká nem Baál istent imádta, hiszen az ő neve: Miká is azt jelenti: kicsoda olyan nagy, mint Jahve, az Úr. A második parancsolat az élő Isten kiábrázolását tiltotta. De azt is tudjuk, hogy érthető okokból Isten nem engedi meg azt, hogy az Ő népe bálványszobrokat készítsen, sőt azokat akár imádja is.

Miká fő bűne az volt, hogy Istent is a bálványimádat tárgyává akarta tenni. Mintegy ezzel a pénzzel szerették volna lefizetni az Istent, hogy Isten úgy döntsön, úgy cselekedjen, ahogy azt jónak tartják, vagy ahogy azt szerették volna.

A szentély tehát, amit valójában Jahvénak akart szentelni, végül is a bálványimádás, és a pogány, istentelen tanítások, tévelygések központjává, egyik központjává vált.

Semmi jó nem jöhet abból, bár néha jó dologként indul el valami, hogyha mi valamilyen döntést az Isten nélkül hozunk meg. Abból egyszerűen nem lehet jó. Soha nem származhat jó senki életére nézve. Bármilyen kedves és nemes dolognak látszik is, de ha nincsen köze Isten akaratához, az a végén mindig átokká válik egy ember életére nézve.

Megdöbbentő az, hogy ez a család, ez a ház, Miká háza kívülről minden értelemben rendben valónak tűnik. Micsoda nemes gesztusok. Milyen jó vallásos család. De amikor kinyitunk egy ablakot - most lelki értelemben -, és mélyebben belenézünk ennek a családnak a hétköznapi életébe, akkor egészen sötét és szörnyű dolgokat lehet látni.

Azt olvassuk, hogy egy fedél alatt él a mama, a felnőtt fia, és a gyerekek. De sehol nem olvassuk azt, hogy feleség is élt volna velük. Vagyis nem volt ebben a családban istenfélő asszony.

Akinek van, mennyire becsüli, hogyha hívő felesége van? Mennyire becsülöd meg a hívő feleségedet, vagy a hívő férjedet, vagy ha a gyerekeid legalább már hitre jutottak, vagy azok közül egyik másik? Mennyire tiszteled, becsülöd, szereted? Hányszor imádkozol érte Istenhez, beszélgetsz róla Istennel? Nagy dolog az, hogyha valakinek Isten hívő társat ad. Vagy akár az egyik a másik után egy családban hitre jut. Micsoda fordulat és változás következik be olyankor, mikor így megváltozik a család egész légköre az által, hogy a családfő vagy a feleség hitre jut, vagy talán mind a ketten, s együtt tudnak imádkozni, beszélgetni Istennel. A hitben járó családfő, és mellette a hívő asszony. A hívő asszonyok mennyi buta és rossz döntéstől tudják megőrizni a férjüket, ha a férjük engedi azt. Sokszor látom, hogy nem engedi. Nem engedi, mert úgy gondolja, hogy mindig, mindenben ő tudja a legjobban. Nem egyszer látom ezt, hogy mennyire így van. Az asszony a maga csendes, nyugodt módján mondaná a férjének, de az nem vesz róla tudomást. Nem is érdekli igazán, hogy mit mond az ő hívő felesége. Mennyire becsüljük mi azokat a hívő embereket, férjünket, feleségünket, gyermekünket, nagymamát akár, vagy szomszédot, akiket letett a környezetünkbe Isten? Egyszerűen azért, mert Ő így látta jónak és helyesnek.

Tényleg nevetségesnek tűnik az, ami most majd elhangzik, de megtörtént. Egyszer egy férj arról panaszkodott egy beszélgetés során, hogy milyen a felesége. A következőt mondta: "Képzelje el, lelkész úr, a feleségem teljesen úgy gondolkodik, mint egy nő." Most erre mit lehet mondani? Azt mondtam, hogy örüljön neki. És még azt is hozzátehettük azzal, akivel ott voltunk, hogy milyen jó, hogy úgy gondolkodik, mint egy hívő asszony. Nagy különbség, mert sok egészséges nő úgy gondolkodik, mint egy egészséges lelkületű nő, de Isten szerint való módon csak az egészséges lelkületű hívő asszonyok tudnak gondolkodni, meg a hívő férfiak. Ugyanis nekik van fölülről való bölcsességük. Egyébként az idősebb vagy fiatalabb hívő embereknek van életbölcsességük, vagy lehet. Az életbölcsesség néha fedi az Isten bölcsességét. De a legtöbb esetben mégsem fedi. Az Isten bölcsessége nem azonos azzal, amikor valahol Kazahsztánban - sok filmen láttuk ezt - kiment a falu apraja nagyja a falu végén lakó Szergej bácsihoz, és megkérdezték ezt, meg ezt, meg ezt hogy kell csinálni? Mert ő volt a falu bölcse a nagy élettapasztalattal, már kilencven év fölött járt. Biztos, hogy van az idős embereknek sokféle élettapasztalatuk, és ezt nem kell, és nem is szabad lebecsülni, de az életkor nem a bölcsesség alapja, hanem az istenfélelem - azt mondja a Biblia - a bölcsesség alapja. Aki szereti, féli az Istent, tiszteli, rá figyel, és rá hallgat, az lesz bölcs a gondolkodásában, szíve indulataiban és döntéseiben egyaránt.

Olyan jó, hogyha nekünk olyan társunk van, és itt nyugodtan gondolhatunk barátnőre, barátra vagy munkatársra, akivel legalább egy-egy percre le tudunk ülni munkakezdés előtt, tudunk egy mondatban, több mondatban imádkozni, Isten elé vinni otthon vagy a munkahelyen az egész napot, ami ránk vár. Micsoda nagy ajándék, ha egy hívő embert tett le mellénk a mindenható Isten.

Tehát egy értelmes, Istennek engedelmes életet élő családanya vagy családapa, vagy akár fiatalok otthon, nagy áldás lehet az egész család számára.

Miká házában nem volt ilyen asszony. Ezért Miká megy a saját feje szerint. Bizonyos értelemben hallgatva azokra, akiknek semmi közük nem volt Istenhez.

Azt olvassuk, hogy a nagymama átkozódik, amikor kiderül, hogy ellopták a pénzét. Pedig valójában imádkozhatott is volna. Elmondhatta volna Istennek, hogy ez és ez történt velem. Mi mit teszünk, amikor valami olyan ér, ami érzékenyen érint, és nem csak anyagilag, máshogyan is? Talán a hírnevünket sértik meg, olyat mondanak rólunk, ami nem igaz. Mi tudjuk, de más ezt nem biztos, hogy tudja Istenen kívül. Vagy, amikor hasonló módon valami fajta olyan veszteség ér, ami bizony kemény pénzbe kerülhet, adott esetben. Egyáltalán nem mindegy az, hogy mi jön ki ilyenkor a szánkból. Mit gondolunk, és mi jön ki a szánkból?

Jakab azt írja a levelében, hogy ugyanabból a szájból jön ki áldás és átok? Itt ez történt. Először átok, aztán áldás. Átkozott legyen, aki ellopta a pénzt - mondja Miká anyja. Aztán azt mondja, hogy áldott vagy, fiam, hogy visszaadtad. Hát hogy van ez? Ugyanabból a szájból áldás és átok, átok és áldás? Csendes ima, és fékezhetetlen düh? Hogy van ez? Ugyanabból a szájból az indulatok meg a csendes imádság?

Azt mondja Jakab a továbbiakban: testvéreim, nem kellene ennek így lenni. Sós forrás nem adhat édes vizet. (Jakab 3,10) Akkor mi a helyzet? Akkor valahol a szív mélyén van a hiba. Akkor lehet azt kérni, ha valakinél így van, hogy Uram, tisztítsd meg a szívemet napról napra, újra és újra. Hadd tudjalak megtisztított szívvel imádni téged, s hadd legyen egyértelmű az én gondolkodásom, beszédem, és azt hadd fedje a cselekedeteim sokasága.

Miká megijed az átoktól. Tudja, hogy megtörténhet az is, hogy rajta, a tolvajon beteljesedik az átok, amit kimondtak. Talán ismerte, mert ismerős volt az szerte Izráelben, amit a Példabeszédekben lehetett olvasni (26,2): Az ok nélkül mondott átok nem fogan meg. Az ok nélkül mondott átok nem fogan meg. De itt nem ok nélkül átkozódik ez az asszony. Az más dolog, hogy ezzel egyet kell értenünk, vagy nem. De Miká megrémül. Ő tudta, hogy ő a tolvaj, s ha kimondják az átkot, akkor újra azt mondja, hogy amit ok nélkül mondanak, ott nem lesz semmi gond. De benne munkál a félelem, mert nem Istenben bízik, hanem a saját dolgát csinálja Isten nélkül, saját ügyeit intézi: lop, meg visszaad és így tovább, meg építkezik a későbbiekben. Tehát jogosan fél, hogy mi lesz akkor vele, ha kiderül, hogy ő a tolvaj?

Azt mondja itt Miká, hogy az az ezüst, amit elvettek tőled, anyám. Az emberek milyen nehezen ismerik el a bűnüket? Nem? Nem azt kellett volna mondani, hogy amit elloptam tőled? Vagyis loptam. Elvettem. Ez sokkal szebben hangzik. Hát úgy valahogy ott volt, és nem is tudom hogyan, indult a kezem, és elvettem. Tulajdonképpen én sem akartam, de valahogy hozzám került. Hányszor mentegetőznek vagy mentegetőzünk mi is így. Nem is akartam, de valahogy ez jött ki belőle. Tulajdonképpen nem ezt akartam mondani, de kicsúszott a számon. Hát miért az csúszik ki? Az csúszik ki, ami belül van a szívemben. Nem? Azt mondom a másik emberről, amit gondolok róla, vagy ami rosszabb, hogy mást gondolok, s megint mást mondok. Az még súlyosabb bűn Isten színe előtt. Milyen nehezen nevezzük nevén a dolgokat. Azt kellett volna mondani, hogy elloptam.

Szabadulást és bocsánatot csak az remélhet Istentől, aki nem takargatja az ő vétkét, hanem fölfedi és megvallja. Elmondja Istennek, és ha kell, akkor bocsánatot kér attól is, aki ellen vétkezett. Nagyon sokaknak ez rendkívül nehezen megy. Könnyen kicsúszik a szájukon, amit mondanak, s utána majd belehalnak, pedig ez a helyes, hogy bele kell halni. Bizony. Ha én megvallom a bűnömet más valakinek, vétkeztem ellened, az halál. Meghal az ember. Meghal az önérzete, az önbecsülése bizonyos értelemben. Azzal, hogy kimondja valaki, hogy elloptam, ezzel bevallja, hogy tolvaj, és ezt nem könnyű megtenni.

Nagyon becsültem azt a fiatal lányt, aki bejött egyszer a lelkészi hivatalba, és egy csomó tollat hozott vissza, hogy azt mind innen vitte el. S aztán elmondta azt is, hogy utána meg végigjárta a butikokat, s visszavitte azokat az ellopott ruhadarabokat, övet stb., amit elcsent a ruhája alatt. Volt, ahol megdöbbentek, volt, ahol föl akarták jelenteni. De megmondta: bocsánat, ezt elloptam, visszahoztam. Vagy volt olyan hely, ahol megfizette azt, amit elvitt, mert már nem tudtak volna azzal az áruval mit kezdeni. Azért valahol itt kezdődik az, nem, hogy egy ember szíve megtisztul Isten kegyelméből, és más életet kezd el élni. Bocsánatot kérni attól, akinek bocsánattal tartozom.

Miká azonban csak azért vallotta be a vétkét, mert félt az átoktól. S nem azért, mert igazán megbánta volna a tettét. Valaki ezt így fogalmazta meg, hogy Miká álarcos ember volt. Soha nem vette le igazán az álarc egyikét, másikát. Mindig maradt rajta valami az Isten előtt is.

Azért azt mi már tudjuk, hogyha valami az Isten és közöttem van, az eltakarja előlem az Istent. Ha rajtam lelki értelemben álarcok vannak, vagy álarc van, az takar. Vannak pici rések rajta, ott is jön át valami áldás, de valójában fal a bűn az Isten és az ember között. A legtöbben ezt tagadják. Nem kell a bűnről annyit beszélni. Én ígérem, hogy ma este többet nem fogok a bűnről beszélni. Ez nem volt olyan sok. Csak annyit bátorkodtam megemlíteni, hogy a bűn az Isten és az ember közé áll, és eltakarja tőlünk az Istent. Isten lát minket, de eltakarja tőlünk. Tehát mi nem látjuk Őt, és azért időnként olyan az életünk, amilyen.

Nem lehet úgy megvallani Istennek a bűnt, hogy csak azért ismerem el, mert félek az Isten büntetésétől, vagy a következményektől.

A 2Krón 25-ben azt olvassuk Amacjá királyról: azt tette, amit helyesnek tart az Isten, de nem tiszta szívvel. Van ebben köszönet? Milyen házasság az, ha a feleség azért mondja a férjének azt, hogy szeretlek, mert az azt akarja hallani, egyébként nem szereti. Mire megy vele ez a férfi? Nem régen volt ilyen. Több gyerekes családról kiderült, hogy nem szerelemből házasodott az asszony, hanem szeretett volna abból a családból kiszabadulni, ahol élt. Ez sem volt tiszta dolog. Becsapta a férjét. Rendkívül felháborodva jött el ide, hogy a férjem megcsalt. S mikor elmondta, hogy hogy indult az egész, akkor azt mondtam, hogy miért csodálkozik? Ön úgy kezdte, hogy becsapta azt a férfit, aki szerette magát. Nem? S aztán csodálkozik, ha a másik is becsapja. Nem így kellett volna a másiknak, de neki sem tellett többre, minthogy úgy ütött vissza, amilyen ütést ő is kapott. Milyen jó, hogy aztán Krisztusban kezdtek újra kibékülni. Újra felépítette Isten a házasságukat, s kezdte a sebeket begyógyítani. Nehéz, nem könnyű, sőt embertelenül nehéz, amikor átéli valaki, hogy becsaptam, és aztán becsaptak. Az mindig jobban fáj. Arra ritkán gondol az ember, amikor becsap valakit, annak az hogyan fájhat?

Most olvastuk, ha olvastuk, a Szentírást reggel, az 1Krón 28, 9-ben. Isten megvizsgál minden szívet, és megismer minden gondolatot és szándékot. Ha keresed őt, megtalálhatod. De ha elhagyod őt, akkor ő félreállít téged végleg. Mit is mond Isten? Megvizsgál minden szívet, és megismer minden gondolatot és szándékot. Ha keresed őt, megtalálhatod, mondja Isten az új királynak. Ha elhagyod őt, akkor félreállít téged végleg. Nagyon kemény figyelmeztetés ez. Isten megvizsgálja az én szívemet, meg a tieteket is. Milyen indulat van abban?

Ha valaki ide eljön, az ezt vállalja, ha tetszik, ha nem. Lehet, hogy nem is ezért jön. Itt az Isten a szíveket és az indulatokat, meg a szándékokat vizsgálja. Ha tetszik nekünk, ha nem. Akkor, ha nem jövünk ide, akkor nem történik, de azért csak jöjjünk, ne maradjunk el. Hadd vizsgálja Isten a szíveket és az indulatokat. Minden gondolatot és minden szándékot. A mai gondolatainkat, és a jövőre nézve a szándékainkat is. Tiszták, Isten szerint valók a szándékaink? Amit a jövőben, akár most, vagy egy pár nap múlva cselekedni akarunk? Isten szerint való, ahova indulunk, amit teszünk? Ő osztja be az időnket, a pénzünket? Ő szerinte döntünk el éles helyzetekben kérdéseket? Kérdezzük - legalább egy pillanatig felfohászkodunk -: Uram, könyörülj meg rajtam. Nem tudom, hogy ez helyes vagy nem, amit most dönteni készülök. Te adhatsz nekem bölcsességet egy szempillantás alatt is.

Miká bevallotta, hogy ő vette el az ezüstöt, s akkor az anyja átok helyett azt mondja, hogy áldjon meg téged Isten, fiam. Nagyon fontos, hogy milyen a belső forrásunk, a szívünk. Isten a mi beszédünk kézbentartója. Egyszer azt mondja az asszony, hogy átkozott, eltelik egy rövid idő, és azt mondja, áldott. Sehogy nincs rend ennek az asszonynak a szívében. Átkozódott és áldást mondott, de Istent soha nem lehet a mi céljainkra fölhasználni. Képtelenség, ha valaki azt gondolja, hogy leráncigálhatja Istent a mennyből a saját céljai intézésére. Megfizetem az Istent. Nem lehet megfizetni. Isten fizetett a mi bűneinkért Krisztusban a golgotai kereszten. Mi nem tudjuk megfizetni, meg lefizetni az Istent. Átkozott az az adomány, amit ilyen céllal dobnak a perselybe, vagy fizet be valaki a lelkészi hivatalban. Nem kell az Istennek. Semmi köze a szent Istenhez a mi szentségtelen adományunknak, ha valaki ilyen céllal gondolkodik, hogy majd én megfizetem az Istent. Persze, ezt nem szoktuk így mondani, de ezt gondoljuk sokszor. Ekkora adomány láttán csak megenyhül az Isten, s csak megadja azt, amit én szeretnék elérni.

Istent nem lehet a mi céljainkra, a körülmények változása szerint átokra, vagy a másik megbüntetésére, vagy megáldására rávenni, vagy utasítani. Minden olyan törekvés, amely szuverén Istent, az Ő szabad szeretetét, cselekvését intézményesíteni akarja. Ez azt jelenti, hogy beszorítom keretek közé, és majd én megmondom az Istennek, hogy ezt Uram légy szíves átkozd meg, mert ez csúnyát mondott rólam, bántotta az enyéimet. Őt meg jó, ha megáldod, mert azért kéne már neki egy kis áldás. Nagyon sokan gondolkodnak így. Ne gondoljuk, hogy nincs ilyen. Sokan a hívők közül is úgy gondolják, hogy a rendes istentiszteleti látogatás, a bibliaolvasás, a rendes imádkozó élet az beszámít az Istennél. Nem számít be. Minderre nekünk van szükségünk, és nem az Istennek van szüksége. Imádsággal meg templomba járással sem lehet lefizetni az Istent, vagy befolyásolni. Minden ilyen törekvés átkozott az Isten színe előtt, semmi köze a mindenható Istenhez. Mert az a törekvés mutatkozik meg ebben a gondolkodásban, hogy az ember a hatalma alá akarja vonni az Istent, s az ember akarja az Istent irányítani. A bálványszobrokat lehet irányítani. Fogta valaki az állványon, megfordította a bálványszobrot, a bálványszobor kinyújtott karját az ellenségére irányította, s azt kérte a szobortól, hogy átkozza meg, rontsa meg az ellenségét. A bálványszoborral ezt meg lehetett csinálni. A mindenható, élő Istennel, a Szentírás Istenével ezt nem lehet megtenni.

Tehát minden olyan törekvés, amely Istent használni akarja, emberek által ellenőrizni akarja, Isten ítélete alá esik.

Jó azt is megnézni, hogy mi hogy állunk ezzel a kérdéssel. Imádni, dicsőíteni akarjuk az Istent, vagy a mi céljainkra fölhasználni? Persze, olyan hívő módon. Lassan, finoman befolyásolni. Addig mondom az imádságban a kérésemet, amíg csak meghallgatja. Hát ennyi imádkozás után már nem teheti meg, hogy nem adja meg. Jaj nekünk, ha megadja. Jaj nekünk, ha megadja. Annyi imádkozás után. Isten nem süket. Nem lehet Őt imádsággal sem befolyásolni, kényszeríteni arra, amit Ő nem akar. S ha mégis enged, lásd Izráel királyválasztása, olvassuk el végig, hogy hogyan járt Izráel azokkal a királyokkal, akik aztán a nyakára telepedtek, irtották a népet, kifosztották az embereket, ráengedték az ellenséget az országra. A romlás és a pusztulás következett be, s végül az idegen népek egymás után sorban, mert Izráel azt mondta, hogy legyünk olyanok, mint bármely nép a környezetünkben.

Engedett Isten, mert Ő még ezt is jóra akarta fordítani, de meg kellett látnia Izráel népének, hogy nagy átokká válhat az, ha valamit megpróbálnak kierőszakolni Istentől.

Aztán azt mondja Miká anyja, ezt a pénzt fiamnak szántam, készítsen belőle faragott bálványszobrot. Mintha a tízparancsolat szavai ismeretlenek lennének ebben a családban, pedig pontosan ismerniük kellett. Miután az egyéb vallási előírásokat ismerik, s a szerint csinálja Miká a dolgát, ő pontosan tudta, hogy mit ír a tízparancsolatban, mit mond Isten.

Kedves lehet-e az Isten előtt egy nem tiszta emberi kapcsolat? A tisztátalan dolgok nem kellenek az Istennek. Olyan barátság, amely nem közelebb visz az Istenhez, hanem eltávolít tőle. Olyan szerelmi kapcsolat, amely paráznaság az Isten szerint. Isten a szexualitást a házasságon belülre rendelte és adta. Ott arra adta, hogy egymásnak egy férfi, egy nő, most már ezt is lassan hangsúlyozni kell mindig, hogy egy férfi és egy nő egymásnak testileg, lelkileg örömet okozzon, s együtt dicsőítsék az Istent. Ezt is arra adta az Isten. Nézzük meg, hogy ebben a világban mivé vált a szerelem, a szexualitás, a gyöngédség. Hogy eltorzult, kifordult, ahogy kiragadta az ember az egységből, abból az egységből, ahogy a szexus, erosz, emberbaráti szeretet, filia és agapé az Isten szeretete. Ez a négyes egység, amit az Isten adott: szexus, erosz, filia, agapé. Ha ebből hiányzik az Isten szeretete, az agapé, akkor mindent lerombol a vad szexus, meg az erotika. Csak azzal van a legtöbb ember feje tele, s elfelejti azt, hogy mindezt Isten egy normális, tőle szabott keretek közé adja, ahol azzal szabadon, nyugodtan és örömmel lehet és kell is élni, mert tartozom a másiknak is, ha férj vagyok, a saját testemmel. Ha feleség vagyok, akkor a saját testem a férjemé, és nem a magamé, legalábbis a Szentírás ezt mondja. De mennyi zűrzavar van ezen a területen is, mert nagyon sokan itt sem az Isten törvénye és megszabott rendje szerint akarnak élni.

A házasságon kívüli szerelemre nyilvánvalóan és világosan azt mondja az Isten, hogy az paráznaság, és előre elkövetett házasságtörés is lehet.

A hívő ember élete, lelke, teste, ideje, pénze Istené. Istennek tisztátalan pénz sem kell. Itt hiába építenek ezen a tisztátalan pénzen szentélyt. Nem kell az Istennek. Később látjuk, ha végigolvasnánk most, hogy mivé vált ez az egész, ami ilyen körülmények között épült föl, milyen átokká vált.

A lottó, a totó és a többi, a nevében is ott van, szerencsejáték, az Isten előtt átkozott dolog. Mert megvonja az ember a bizalmát az Istentől, és egy Fortuna nevű istenségbe helyezi. Akárhogy csűrjük, csavarjuk. Istennek nem kell. A perselybe sem kell a lottó játékból befolyt pénz, mert az nem tiszta pénz. Szerencsejátékon nyert pénz nem kell a mindenható Istennek.

Ezért fontos végiggondolnunk azt, hogy milyen forrásból származik a mi jövedelmünk? Hogyan tettünk arra szert? Tisztességes, becsületes úton? Munkával, Isten szerint való módon, vagy pedig nem? Ebben kinek-kinek Isten tud világos, egyértelmű útmutatást adni. Ne akarjunk tehát olyan pénzt az Istennek adni, ami előtte nem tiszta, mert az nem kell neki, s nem lesz rajta áldás.

Egyszer valaki megharagudott a fiára, mert azt mondta a fiának, hogyha ötösöm lesz a lottón, akkor az egész pénzt megkapjátok, hadd lépjetek tovább. Ez a kedves hívő fiatalember azt mondta a papának tényleg nagy szeretettel és őszintén: nagyon szeretünk titeket, de az ilyen pénzt mi nem fogjuk felhasználni saját célra, mert ez Isten előtt nem kedves, hanem egy világi alapítványra fogjuk befizetni. Mert az Istennek nem kell, és nekünk se kell, mint istenhívő házaspárnak olyan pénz, amit ilyen szerencsejátékon nyer valaki.

Lehet persze azt mondani, hogy milyen szögletesen gondolkodnak. Én meg azt mondom erre, hogy Isten szerint való módon gondolkodnak. Tudniillik a hívő embernek korlátlan bankbetétje van az Istennél. Egyébként nincs korlátlan. Nagyon-nagyon kevés embernek van, szinte korlátlan bankbetétje, de nyugodtan merem mondani, ebből élek majd harminc éve, mint hívő ember, korlátlan bankbetétem van. Elmondom Istennek, hogy Uram, erre lenne szükségem, ha szerinted is, akkor légy szíves, segíts. S vagy az volt Isten válasza, hogy elég neked az én kegyelmem, elégedj meg azzal, ami van, vagy pedig az volt a válasz, hogy legyen neked a te hited szerint. S akkor tudtam, hogy amit kértem, megadta. Mert úgy látta, hogy tényleg szükség van rá, és nem a magam hasznára, élvezetére, vagy ki tudja, mire akarom használni, hanem annak is nagy része lesz abban, hogy a szolgálatot másképpen, jobban, vagy talán még lelkiismeretesebben, vagy egyszerűen jobban tudjam elvégezni.

Nagyon fontos ez a dolog is, hogy mi ezt hogy gondoljuk, vagy eddig hogyan gondoltuk? Nektek is korlátlan bankbetétetek van Istennél? Vagy csupán abban a pénzben bíztok, ami ott van a bankszámlán, vagy ott van a párna alatt, ki hol szokta tartani a keveset vagy a többet? Csak abban bíztok, ami matéria, vagyis materialisták vagyunk, ha nem is történelmi materialisták, vagy pedig hiszünk a mindenható Istenben, s nála van a mi pénzünk is letéve.

Itt is azt szeretném mondani, ami a mesekönyvek végén van, hogy aki nem hiszi, járjon utána. Igaz, vagy nem igaz? Korlátlan bankbetéte van a hívő embernek a mindenható Istennél. De még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy nem úgy, hogy bármit elmondok, s köteles az Isten megadni. Uram, ha téged megdicsőít, ha ez a javamra van, ha ez megegyezik a te akaratoddal, és egyetértesz azzal, hogy én ezt kérem, légy szíves add meg, de akkor add meg. És akkor Isten megadja, ha ez így van. Aki nem hiszi, járjon utána.

Az igaz ember ösvénye - írja Ézsaiás - egyenes. Te egyengeted, Uram az igaz ember útját. Mit is olvastunk a Krónikák könyvéből? Szolgálj az Istennek teljes szívvel, és készséges lélekkel, mert ő megvizsgál minden szívet, s megismer minden gondolatot és szándékot. (1Krón 29,9)

Merjük-e mi vállalni ezt az utat? Istennel akarok járni. Csak azt kérem, fogadom el, s úgy cselekszem, ahogy az Isten előtt kedves és jó.

Tehát olyasmi, ami nem tiszta úton van, az nem kedves Isten előtt, és arra neki nincsen szüksége. Mert mit keres egy hívő ember életében bármiféle bálvány? Itt azért önmagukat minősítették, hogy bálványszobornak szentélyt építenek. Ennek semmi köze nincs az Istenhez. De csak szobor lehet bálvány? És ha valakinek a férje a bálványa, a felesége, a gyereke, a szakmája, a pénze, a szaktudása, a származása, a családi környezete, a háza, az autója? Nem is sorolom tovább, mennyi minden lehet még: a számítógép, a fényképezőgép, a filmfelvevő, a siker, a külseje. Hányan megroppannak, mert belenéznek a tükörbe hatvanöt évesen, és már nem olyanok, mint huszonöt évesen. Sajnos a bűneset óta ez így van, és ez még csak romlani fog.

A külsőnk megromlik. Az a kérdés, hogy a belsőnk megújul-e napról napra, újra és újra?

Mi az, amit ma este ki kell takarítanunk az életünkből, mert egyszerűen rámutatott Isten? Ez az ember bálvány. Lassan az Isten helyére kerül. Még szentélyt is építettem neki. Be van rendezve. Az életem jó részét ott töltöm a bálvány mellett. Igaz ez, vagy nem? Ne féljünk attól, hogyha valamit az Isten eszünkbe juttat, esetleg arról is van szó. Vagyunk annyira bátrak, beismerjük? Uram, ha erről beszélsz, akkor ez a bálvány. Nem is akarom tagadni, mondd meg akkor, hogy mi a teendő? Hogyan lehet és kell ezen változtatni? Mit kell kitennem az életemből, vagy nem teljesen, csak annyira, amennyire szükséges, ami szerinted bálvány, s a helyedre tolakodott.

Sokszor a házasságon belül lehet a másik lelke, vagy a másik teste. Annyira szeretem a testét, hogy majd meg bolondulok érte. Az nem baj, ha valaki szereti a férjét vagy a feleségét, annak minden porcikáját. Nem baj. Az jó dolog, mert Isten szerint való, tiszta a házastársi ágy minden tekintetben, mondja a Szentírás. Vagy, ha valakinek van egy jó barátja vagy barátnője. A szó tiszta értelmében. Nagyszerű dolog, ha vele mindent meg tud osztani. De nem kerülhet az Isten helyére? Mert nem kerülhet az Isten helyére semmiképpen sem, a gyerek, az idős szülők és így tovább.

Miká házában folytatódik az, amit Isten nem helyeselhetett. Azt olvassuk, hogy saját fiát felavatja papnak. Döbbenetes. Megint csak ismerniük kellett a törvényt, hogy pappá csak Áron házából valót lehetett szentelni. Lévitává pedig Lévi házából valót. De Miká családja egyik családból sem származik. Tehát abból a családból pappá avatni senkit nem lehetett volna.

Ebben a családban minden törvényt megszegnek, s azt gondolják, hogy kedves Isten előtt, amit cselekszenek. De mivel is fejeződik be itt a nyolcadik vers, meg a Bírák könyve? Mivel nem volt király Izráelben, mindenki azt csinált, amit akart. Tényleg diktatúra a rend egy országban? Tényleg rettegni kell attól, hogy valaki szeretne rendet csinálni? Hát akkor nyugodtan együk meg a kukacos, félig rothadt francia importot. Tessék csak elmenni a nagy áruházakba. Milyen szemetet raknak ki a magyaroknak, és mi megesszük. És nem szólunk, és nem állunk oda az üzlet elé nyolcan, tízen, ötszázan, ezren, tízezren, s nem követeljük, hogy zárják be. Mivé lettünk? Mivé lettünk? Mindent meg lehet velünk etetni?

De, amikor nincsen rend, akkor egy nemzet is oda süllyedhet, hogy bármit meg lehet csinálni. Egekig lehet az üzemanyagot emelni, miközben a szomszédos országban lefelé megy. Saját magam tapasztaltam a nyáron. Mindent meg lehet csinálni. Ha egy nép nem követi Istent, akkor a nyakára lehet taposni, s mindent meg lehet csinálni. Ha egy családban nincsen rend, mert nincsen Isten szerint való vezető, akkor azzal a családdal is bármit meg lehet csinálni. A nemzet családokból áll - kérem szépen. S ha a családokban nincsen rend, meg a családfők fejében és szívében nincsen rend, akkor bármit meg lehet csinálni a családfőkkel, a családokkal, a néppel és a nemzettel is. És leszünk rabszolgák nemsokára. Bármit meg lehet csinálni.

Izráel népe is rabszolgává vált. Tessék megnézni. Jött az idegen seregek hada, kirabolták a templomot, elvitték a fiatalokat fogságba, eladták a lányokat rabszolganőnek, a fiúkat rabmunkásnak. Nem így volt? Olvassuk végig. Nem akarták az Isten királyságát, s lettek rabszolgák a saját országukban.

Miká házában mindenki jó vallásos volt, de istenfélő ember egyetlen egy sem volt. S ennek meg is lett a szörnyű következménye.

Azt mondja Jézus egy helyen a farizeusoknak: olyanok vagytok, mint a meszelt sírok. Kívülről egyértelmű, ami látszik. Szépen rendezett, és bemeszelték fehérre, hogy nehogy hozzáérjen valaki, mert vallásilag tisztátalanná vált. És azt mondja Jézus, hogy belül ott vannak a holttestek, a rothadó testek. Az az igazi tisztátalanság. Azt mondta a farizeusoknak, hogy kívülről látszólag vallásilag minden rendben van. Belül a szívetekben sok rothadt dolog van. Bocsánat, de szó szerint ezt mondja Jézus. Belül tele vagytok rothadással. Az Isten kegyelme az, aki, ami tud rajtunk segíteni, s kihozni, ha valaki ilyen állapotban van, azt abból az állapotból.

Az a Jézus, aki nagyon szeret minket, azt akarja, hogy mi ne ilyenek legyünk. Legyen tartásunk, Isten szerint való módon, értelmes módon gerincünk, tiszta, világos gondolkodásunk, s abból tiszta, világos döntések származzanak. És ha családfők vagyunk, akkor legyünk Isten szerint való családapák és családanyák, akik kölcsönösen, szeretettel intik egymást, ha kell, és ha kell, akkor igen is fölemelik a szavukat a nemzet javáért. Mert ha végigolvassuk a Szentírást, hol volt olyan próféta, aki nem emelte föl a szavát? Tessék megmutatni. Hol volt olyan? Az más dolog, hogy egyik pöcegödörben végezte, a másikat belefojtották a ciszternába, vagy halálra botozták, vagy a templom és az oltár között megölték. Ez egy másik kérdés. De melyik próféta nem emeli föl a saját nemzete érdekében a szavát? Mondjunk ilyet. Hányszor már féltek a királyok, hogy te soha nem prófétálsz semmi jót, de azért csak mondd el. És akkor Mikeás elmondja. Először azt, amit a király akart hallani, s aztán azt, amit az Isten mond neki. És az volt az igaz.

Mi ilyen próféták vagyunk ott, ahol vagyunk? Merünk szólni, kinyitjuk a szánkat és elmondjuk? Ha így megy tovább, elpusztul az ország. Ha az istentelenség növekedik még inkább, akkor vége? Vagy pedig hallgatunk, és esetleg vagyunk cinkosok.

Isten igéje világosan beszél, hogy mi az, ami rothadás bennünk, azt takarítsuk ki. Jobb, ha mi kezdjük, mert, ha az Isten kezd el takarítani, mindig keményebben szokta csinálni, s kezdeni egyszerűen a mi érdekünkben és a mi javunkat munkálva.

Miká házában volt sok minden, sokfajta vallásos cselekedet, beszéd, áldás meg átok. Volt pénz is, még házi szentélyre is tellett, miközben az Isten népe közé tartoztak, valójában semmi közük nem volt a mindenható, élő Istenhez.

A mi Urunk, Jézus Krisztusunk azért jött, s azért volt igazi király, hogy mi az Ő kereszthalála által megváltozhassunk. Lehet más életet élni. Lehet kívülről meszelt sírok helyett élő, s másokat is az igazságra vezető emberekké válni.


Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük a te igédet, amely ma is élő és ható, és megcselekszi azt, amit te jónak látsz. Köszönünk, Urunk, minden figyelmeztetést, intést, talán még akkor is, ha látszólag úgy tűnik, bántani akarsz minket. Köszönjük, Urunk, hogy te soha nem bántasz senkit. Nagy irgalommal, nagy szeretettel elküldted a te prófétáidat, akik újra és újra elmondták a te népednek az igazságot, akiknek nem kellett az igazság.

Köszönjük, Urunk azt is, hogy most megint, újra és újra próbálkozol. Közlöd szeretetedet, hangzik a te igéd, amely ma is élő és ható. Kérünk, segíts, hogy engedjük, hogy azt cselekedje meg bennünk, s aztán általunk, amit te jónak látsz, ami a te akaratod.

Urunk, kérünk, rombold le bennünk a bálványokat. Bocsásd meg, ha a legnagyobb bálvány mi saját magunk vagyunk magunknak. Bocsásd meg, ha magunkat eléd helyezzük. Sokféle kényelmünket, jövőnkre való gondolkodást, gondoskodást, a pénzünket, a testi jólétet. Urunk, annyi minden lehet bálvány. Mutass rá ezekre, kérünk, s vedd ki ezeket az életünkből. Hadd imádjunk és dicsőítsünk egyedül téged.

Köszönjük, Urunk a te szavadat. Köszönjük, hogy nem hagysz minket a te igéd nélkül. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Ámen.