PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. augusztus 14.
(vasárnap)

Földvári Tibor


MEGÁLLNI A HITBEN VAGY ELESNI


Alapige:1Kor 10,1-13

Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által; És mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben; És mindnyájan egy lelki eledelt ettek; És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, a mely követte őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt. De azoknak többségét nem kedvelte az Isten, mert elhullottak a pusztában. Ezek pedig példáink lőnek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, amiképpen azok kívántak. Se bálványimádók ne legyetek, mint azok közül némelyek, amint meg van írva: Leült a nép enni és inni, és felkeltek játszani. Se pedig ne paráználkodjunk, mint azok közül paráználkodtak némelyek, és elestek egy napon huszonhárom ezren. Se a Krisztust ne kísértsük, amint közülük kísértették némelyek, és elveszének a kígyók miatt. Se pedig ne zúgolódjatok, miképpen ő közülük zúgolódtak némelyek, és elveszének a pusztító által. Mindezek pedig példaképen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett. Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék. Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.


Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei édesatyánk, magasztalunk téged, hogyha néped el is esik, mimagunk is elbukunk talán, akkor is föl lehet kelnünk, te megerősítesz, megújítasz. Legsúlyosabb bukások után is felszabadítasz. Magasztalunk Urunk, hogy az ószövetségi prófécia igazságát mi is tapasztalhattuk már eddig. Áldunk Urunk, hogy te népedre nem haragszol. Köszönjük, hogy nem kell a te ellenségeid sorában lennünk már. Dicsőítünk téged a bűnbocsánatért, amikor a mi álnokságainkat is valóban eltörölted, tenger mélyébe vetetted.

Könyörülj rajtunk, hogy hadd tudjuk ezt elhinni valóban. Ne emlékeztessük magunkat arra, amiben vétkeztünk ellened, hanem hittel tudjunk a te bűnbocsátó kegyelmed szilárdságára ráállni. Kérünk téged, Urunk, hogy a te hűségedet hadd hallhassuk meg az igehirdetés üzenetében ma is. Mutasd nekünk is azt a hűséget, melyet ószövetségi népednek tettél, akkor is, amikor vétkeztek ellened.

Kérünk, hadd tudjuk önmagunkat is úgy látni, hogy először téged látunk kegyelmesnek, hatalmasnak. Te erősítsd a közöttünk lévő betegeket, bátortalanokat, te vigasztald a gyászolókat. Hadd lehessen a te igei üzeneted bátorítás, erőforrás. Kérünk, hogy amikor hazamegyünk majd innen, hadd tudjuk megélni azt, amit hallottunk rólad, megismertünk belőled. Merjük azt elhinni, Urunk, akik vagyunk a te szemedben.

Ámen.


Igehirdetés

Ez év tavaszán két disznóólunkban is fészket raktak a fecskék. Az egyik fecskepárnak öt kicsi fecskefiókája született. Ez nagyon ritka - tudomásom szerint - a fecskéknél. Ahogy növekedtek, alig fértek el a fészkükben. Így történhetett viszont, hogy amikor már a legidősebb fióka kiröppent és megtanult repülni, a másik, a legkisebb, a leggyengébb még mindig a fészekben volt, tolla is alig lévén. Amikor szabadnapomon otthon lehettem szüleimnél, akkor láthattam ennek a kicsinek is a repülését. Látszott, hogy még nagyon gyenge, hamar kifáradt és amikor egy-két hét után megint hazamehettem , kiderült még mindig igen hamar lecsücsült a ruhaszárító ágára, mert elfáradva. S az is világossá vált, hogy azért olyan vézna, mert bizonyára nem tud még olyan sokat enni, mert nem bírja elkapni a legyeket, hiszen még nem tud elég jól repülni. Édesapám mondta is, hogy el fog pusztulni, mert lejárt már annak az ideje, hogy a szülőktől kapja az élelmet. Keserves volt látni délelőtt, koradélután során, hogy ül a dróton és keservesen csivitel amikor éhes, rázza a szárnyát, jelezve szüleinek, hogy hozzanak már valamit, de még mindég ott volt és nem jöttek a szülők.

Egészen más lett azonban az érzésem nekem is, amikor késő délután, ugyanez a kisfecske ismét keservesen csivitelt, rázta a szárnyát, s egyszer csak ott voltak a szülők és vitték neki az ennivalót megint. Mégsem hagyták magára. Lehet, hogy az ösztönük is így lett megteremtve, de megható volt látni, hogy napközben nem nagyon lehetetett észrevenni, hogy segítenek rajta, de amikor már nagy volt, a baj a fecskeszülő is segített. Hiszen a kicsi madár még nem tud úgy szárnyalni, ahogy kellene.

A hívő ember hitélete is hasonló lehet ehhez. A hitet általában a szárnyaláshoz szoktuk hasonlítani, a sasmadár szárnyalásához, nem a fecskééhez. De az igét olvasva ez a korábbi élményem jutott eszembe. Sok hívő ember éli át, hogy elindul az Urat követve, tele van örömmel, mert kapja a finom élelmet, nem kell neki túlzottan megharcolni a nehézségekkel, mert Isten védi, de amikor eljön a szárnyalás ideje, amikor már magának kell sok mindent megtennie, akkor bizony a szárnyalás alább hagyhat, könnyen éhes maradhat, gyenge, vézna a hitélete. Úgy tűnik, mintha az elesése végleges lenne, el fog pusztulni. Azonban kiderül, hogy a mi Istenünk még a fecskénél is hatalmasabban, ő a teremtő, gondoskodó Isten, gondot visel az övéire, szereti őket, még akkor is, ha egy ideig úgy tűnik, mintha elesettek lennének, mintha nem gondolna velük.

Ezeknek az igei igazságoknak, s ezeknek a példáknak a fényében nézzük meg a most felolvasott igeszakaszt. Itt ugyanis olyan elesésről van szó, ami végleges elesés. Van ilyen is, de fontosabb azt tisztázni, hogy azok, akik Isten gyermekei soha sem eshetnek el így, s ennek alapja, biztosítéka Istennek az a hűsége, szeretete, amit az utolsó vers értelmezésénél láthatunk.

Izrael némely tagja véglegesen elesett a pusztai vándorlás során, de Pál apostol az intő példát azért mondja ki számukra, hogy erősíthesse azokat, akikre ez semmiképpen sem jellemző. Felmerülhet bennük a kérdés, hogy elhagyott most az Isten?

Pál apostol, az elő versben azt mondja: "nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai". Olyasmit akar elmondani, amit fontosnak tart a korinthusiak hite, lelki érettsége számára. Az is kitűnik, hogy kapcsolódik az előző rész utolsó verseihez, ahol arról szól, hogy a hívő élet küzdelmet jelent. Versenyfutás, hadakozás, elsőnek kell lenni. Aki nem hajlandó ezt tudomásul venni, az néha nem is ér célba. Ezekkel az igazságokkal azt akarja aláhúzni, hogy valóban igaz, hogy az Isten kegyelme tartja az ő gyermekét, az ő kegyelme által lehet bűnbocsánatunk, üdvösségünk, de bízni nem Isten fog helyettünk. A hit is Isten ajándéka, de az élő hit, az Istenbe vetett bizalom az Isten gyermekeinek nagy kiváltsága, jellemzője. Ez küzdelmet jelent.

Az apostol azt mondja el, amit feltétlenül tudomására akar hozni a korinthusiaknak, hogy a hívő élet küzdelmeiben a hűségesek győzelmet aratnak, aki pedig véglegesen elesik, az a hitetlenségét, hűtlenségét bizonyítja életpéldájával.

Ezt a fajta életet mutatja be az ószövetségi hívő nép pusztai vándorlása bizonyos eseményeivel. Először azt húzza alá, hogy amikor kijött Isten népe Egyiptomból és elindult a pusztában, akkor olyan nép volt, akik egytől, egyig tapasztalhatták Isten sokféle kegyelmét, szabadítását. Nagy dolgokban - Vörös-tengeri átkelés -, és apró dolgokban - manna, vizet kaptak - egyaránt. Mindannyian kivétel nélkül, ugyanis mindannyian kapcsolatba kerültek azzal az Úrral, aki kiszabadította őket. A "Mózesre keresztelkedtek meg" kifejezés azt a fajta képet, igazságot jeleníti meg, hogy Mózes volt Isten követe, eszköze, mint közbenjáró népe érdekében. Az Úrhoz való tartozás Mózesen keresztül valósulhatott meg Isten népe számára. Ez ott lesz fontos, amikor elutasítják a lelki vezetőt, Mózest, azok, akik nem fogadták el az Urat sem.

Fontos tehát, hogy a pusztai vándorlás során valamennyien tapasztalták az Istentől kapott kiváltságokat - ezt húzza alá az apostol először -, de nagyon szomorú az 5. vers, amikor azt írja: De azok többségét nem kedvelte az Isten, mert elhulltak a pusztában". Aki ebbe a mondatba belegondol, az elszörnyűködhet. Nem nagyon lehet ilyen kijelentést olvasni Isten népére vonatkozóan. A kedvelni kifejezésnél az a szó szerepel, amit azokra vonatkoztat az Írás, akik az övéi, akiket szeret az Úr, akikben gyönyörűségét leli, akiknek örül, akikre ha rátekint, boldog az Isten. Itt meg azt mondja, hogy épp az ellenkezője van a többségnél. Ez a bizonyos többség elhullott, elpusztíttatott a pusztában. A kapcsolópontot az apostol úgy hozza létre Izrael népe példája és a korinthusiak között, hogy azok, mint hívő, újszövetségi nép, lelki értelemben a pusztai vándorlást éli, hiszen az ígéret földje, a mennyei kánaán majd akkor jön el, amikor meghalnak, vagy eljön az Úr Jézus. Addig azonban a pusztai élet nehézségei, próbái jellemzik életüket, hitéletüket is.

Az apostol figyelmezteti őket, az ószövetségi időkben voltak olyanok, nem kevesen, akiknek az élete azt a jellemzőt hordozza, hogy "nem kedvelte őket az Isten". Miért? Nem arról beszél a Szentírás, hogy az az ember, aki Isten kegyelmét tapasztalja, átéli, az mindvégig megáll a hitben? Jézus maga azt mondja, hogy aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. Ha valakinek a hitélete nem igazolja az Istenbe vetett bizalom komolyságát, szilárdságát, az eljuthat egy olyan pontra - Pál erre inti a korinthusiakat -, aki éppen úgy viselkedik, mint Istennek az a népe, akik akkor ott a többséghez, illetve azokhoz a bizonyos némelyekhez tartoztak.

Ez az ige mindenképpen önvizsgálatra kíván hívni bennünket, de vegyük észre, hogy a Szentírás fényében. Miért volt az, hogy Isten a többségüket nem kedvelte? Mi lehet az a lelki jellemző, amely ha egy Istenhez tartozó embert jellemez, akkor igaz ez rá? A Zsidókhoz írt levél 3. részében az apostol így szól: "Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen, gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon, hanem intsétek egymást minden nap, amíg tart a nap, hogy egyikőtök se keményítessék meg a bűn csalárdsága által. Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizalmat mindvégig erősen megtartjuk." Arról beszél ez az ige, amit példában mutat be az apostol az eseményekben. Azok a többség, vagy némelyek nem voltak szív szerint Istenhez tartozók. Az életük azt igazolta, hogy élvezték, és élvezni akarták az Istenhez való tartozás napi gondoskodását, örömeit, áldásait, csak éppen Isten nélkül.

Újra, meg újra elutasították az Úr irántuk mutatott kegyelmét, ami megmutatkozott például a manna adásában. De ez sem elégítette ki őket, húst követeltek, amikor pedig Isten adott nekik azt is, akkor annyit ettek, hogy belehaltak. Amikor Isten megjelenik nekik a Hóreb hegyén, vagy Mózessel beszél, negyven nap múltán már kész az aranyborjú. A "leültek játszani" kifejezés olyan tartalmat hordoz, ami szexuális játékot jelent, amit a pogány népek csináltak bálvány istentiszteleteiken. Továbbá voltak olyanok, akik testi és lelki módon egyaránt paráználkodtak, házasságot törtek pogányokkal, hitetlenekkel kapcsolták össze az életüket, mert nem volt már kedves számukra az Úr. Olyanok voltak tehát, akik soha nem tartoztak szív szerint Istenhez.

Az a bizonyos "azok többségét nem kedvelte Isten, mert elhulltak a pusztában" esemény akkor következett be, amikor már ennek a folyamatnak a végére ért. Ez 4Móz 14-ben található, amikor nem akarnak, nem mernek bemenni Kánaán földjére, mert inkább hisznek a tíz kémnek, akik azt mondják túl erős az ellenség. Igaz , hogy szép a Kánaán földje, de nem tudjuk bevenni. Elkezdik Mózest bántani, először szóban, de Mózesen keresztül magát az Urat gyalázzák, az Úr ellen szólnak. Ott mondja ki Isten Mózesnek: El fogom pusztítani ezt az egész népet és téged teszlek nagy néppé. A húsz év felettiek többsége eljutott odáig, hogy igazolódott soha nem tartoztak az Úrhoz, nem mentek be Kánaán földjére. Önhittek voltak, mindenben és mindenki másban bíztak, csak az Úrban nem. Ez megmutatkozott a leghétköznapibb élethelyzetekben és a súlyosabb próbák idején is.

Ők azok, akikről Jézus úgy beszél, mint akik a kísértés idején elesnek és nem hoznak gyümölcsöt - a magvető példázatában a köves talaj. Vagy azok, akikről a Máté evangéliuma 7. részében a boldog mondásokban szól úgy az Úr Jézus, akik csak mondják: Uram, Uram, de nem cselekszik az akaratát. Az önhittség olyan vétek, amely végérvényes elesettséghez vezethet - mutatja az apostol az Izrael népe példájában. Ami megdöbbentő, hogy, amikor azt mondja, hogy ezek pedig például lehetnek nekünk, akkor többesszám első személyben szól. Azaz, azt mondja, hogy ez még nekem is intés, figyelmeztetés. Az újszövetségi népnek is tudnia kell, hogy van ilyen.

Hogy az ördög ezzel a fajta végső elesésre csábító gonoszsággal, hamissággal, hitetlenséggel támadja a legkomolyabb hívő embereket is, az éppen abban is látszik, hogy még az Úr Jézust is megtámadta ezzel. Amikor a kísértéskor 40 nap után éhes lesz, azt mondja neki: Mond, hogy a kövek változzanak kenyerekké, ha Isten Fia vagy (Mt 4,3). Ezzel igazolhatod a te Istenfiú voltodat, hatalmadat. Ráadásul éhes vagy, segíts magadon. A végén kiderül, hogy az Atya gondoskodott róla, adott neki élelmet, az angyalok szolgáltak neki. Az ördög azt mondta, nem kell neki megvárni az Atya gondoskodását, az ő megoldását, tegye azt, amit ő tanácsol neki. Ez a legegyszerűbb élethelyzet volt, hiszen éhes vagyok, ennem kell. Az ige azt mondja, hogy valakinek a hitetlensége, az Isten nélküli élete még ha magát Istenhez tartozónak is vallja, ilyen egyszerű módon is megmutatkozhat.

A másik esetben, amikor a templomról való leugrásra bátorította, akkor Jézus azt mondta neki: "Ne kísértsd az Uradat, a te Istenedet". Az istenkísértés azt is jelenti, mikor valaki nem hiszi, hogy vele van az Úr, kételkedik abban. De nemcsak kételkedik, hanem nem is akarja elhinni, mert nem is bízott benne korábban sem.

Az önvizsgálat során jó lenne átgondolni, hogy Izrael ószövetségi népe példái, amelyek az Isten napi gondoskodását, a pusztai vándorlás nehézségei közötti problémák megoldásait célozták meg, a mi életünkben hogyan mutatkoznak meg. Hogyan szoktunk játszani? A bálványszobor előtt, vagy az Úr jelenlétében, ahogy Izrael népe a Sinai hegyen kellett volna, hogy tegyen. Itt nem arról van szó, hogy ezt vagy azt nem szabad használni, hogyha valaki hivő fiatal, vagy idős, hanem hogy még a játékom is az Isten előtti megállás kifejezése, az Úrhoz tartozásból következik. Mennyire kedves az Úr szemében, mennyire leli örömét az Úr a barátoddal, vagy a barátnőddel való viszonyban, vagy a házastárshoz való hűségben? Mert ez is példa volt Izrael népénél. Amikor pedig jönnek a támadások, jön az, hogy durván megtámadják Izraelt, vezetésre szorul, de még mindég nem látja, hogy mi az Úr akarata, terve. Tudunk-e várni türelmesen, bízva benne? Vagy, mindezekkel szemben, már az Úr Jézusra sincs szükségünk, mert minden megy nekünk magától, tudjuk mit, hogyan kell tenni, nem érdekel, hogy Isten mit gondol erről, vagy arról a kapcsolatomról, cselekvésemről? Hozzátartozom, s ezt elégnek tekintem? Korinthusban is voltak olyanok, akik azt gondolták, hogy miután a kegyelem bennünket megtalált, szabad bármit csinálni. Ez a kegyelemmel való visszaélés hitetlensége.

Isten népére az a jellemző, hogy alázatos, gyermeki bizalommal tudja, vallja azt, hogy az Úr megtart a legnehezebb időkben is. Pál apostol azt mondja: tanulságul szolgálnak ezek az események. Mire akar tanítani? Ehhez fontos értelmezni a 12-13. vers kijelentését: "Azért, aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék." Aki csak látszólag tartozik Istenhez, de nem szív szerint, csak mondja, hogy Isten követője, de a szíve távol van ettől, az az önhitt. Az gondolja magáról, hogy áll, csak éppen mindezt Isten nélkül teszi. Az ilyen el fog esni végérvényesen. Aki pedig Isten gyermeke, az megáll szilárdan, hűséggel az Úr útján a legnehezebb körülmények között. Ráadásul mindezt tökéletesen teszi. Csakhogy erre senki sem képes! Isten kegyelme, munkája miatt minden hívő embernek tökéletesen meg kellene állnia az Úr útján, hiszen erre tett képessé. Aki hozzá tartozik, annak olyan megtartója van, hogy mindvégig meg tudja tartani a leghétköznapibb helyzetekben is.

De én is hányszor aggodalmaskodom. Csak a gyerekhéten például. Menni akartunk számháborúzni szerdán, soha nem történt meg az, ami akkor, hogy odaértünk a domb aljára, és kiderült, hogy már mások elfoglalták és így nem tudtunk számháborúzni. Beszélgettünk arról, hogy talán még ezt is el kell kérnünk imádságban Istentől és komolyan venni, hogy amit reggel mondunk, hogy áldja meg a napunkat és segítsen mindent jól elvégezni, az még egy ilyen játékra is vonatkozhat? Ez csak egy apró kis történés, de látszik, hogy Istenbe vetett bizalommal lehetne, vagy esetleg azt gondoljuk, hogy megy ez nekünk anélkül is, hiszen már évek óta tudunk ott játszani baj nélkül.

Az Úr az igében azt mondja, hogy nem megy tökéletesen, de nem is várja el Isten, mert az ő kegyelme, hűsége megtartja az elesőt.

Az első gondolatban az apostol által bemutatott intő példát láttuk, az nem a kishitűeknek szól, hanem a hitetleneknek. A kishitűek azok vagyunk, akiknek a hite éppen abban látszik és mutatkozik meg, hogyha elesem véletlenül, vagy tudatosan, mert már sokadszorra bukom el, akkor az nagyon fáj, szabadulni szeretnék belőle, mindenképpen azt szeretném látni hogy megállhassak a hitben. A kishitű, azt szeretné átélni, átgondolni, hogyha el is esik, meglássa, hogy meg tud állni. Ezért szól az apostol a 13. versben az Isten hűségéről. Ezen vers gondolata fényében még az előzőek is a kegyelem fényébe állíttatnak.

A végérvényesen eleső az, akit nem kedvel az Isten és el fog veszni örökre. De aki kishitűsége miatt esik el, az föl akar kelni.

A kisfecske a dróton éhesen csivitelt és a szárnyát csakúgy mozgatta, mert a kismadár így fejezi ki magát. Így kérte az élelmet. Akkor is csinálta, mikor órákon át még mindig semmit sem kapott. Segítségül hívta a szüleit.

Ez a segítségül hívás gondolat hangzik el az apostol levelének elején. A korinthusiak szentek, Isten kegyelmét tapasztalták, eszerint élnek, mint azok, akik segítségül hívják mindenkor az Úr Jézus nevét. Ez a segítségül hívás a bizalom, tudom, hogy gyenge vagyok, erőtlen, de azt is tudom, hogy van kiben bízni. Az apostol ezt kívánja meghirdetni a 13. versben. Isten hűségéről beszél. Azt mondja: Nem egyéb, csak emberi kísértés esett rajtatok, de hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek, sőt a kísértéssel együtt a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek. Azt mondja az Istenben bízónak ez a vers, hogy még azok a kísértések is, amelyekben elbuktunk nagyon sokszor, Isten kontrollja alatt vannak. Nem az Úr miatt, hanem hitetlenségünk, kishitűségünk miatt, de az Úr hűsége még ekkor is segít. Sőt, ő még arra is képes, hogy megtartson a kísértés idején, hogy ne kelljen elesni. De ha mégis bekövetkezik, akkor meg felemel.

Az elszenvedhetitek kifejezés az ősi jelentésben az, hogy valaki a teher alatt el tud hordozni sok mindent. Nagyon nehéz, szinte összerogyik, de mégis el tudja hordozni, ha valaki segíti.

Milyen nehéz a kísértésben elesni, elbukni? Talán éveken, évtizedeken keresztül visszaesni. De aki az Úr gyermeke, az végérvényesen soha sem fog elesni.

Gyülekezetünk egyik presbitere, aki már az Úrnál van, több évtized után élte át, hogy visszatért, mert elesése nem volt végérvényes.

Számunkra, ma élőknek ez az ige azt mondja - ha a személyes életünk pusztai vándorlásának körülményeit tekintjük - gondoljuk át, hogy a házasságunkban, a nevelésünkben, a gyermeknevelésben, a betegség idején, vagy idős korunkban, hogyan éljük át azt, hogy az Úr megtart és segít akkor is, ha elesett vagyok.

Az Úr hűsége abban is látszott, hogy itt többséget, vagy némelyeket nevez meg, de mégis végső soron, Isten népe megmaradt az ő népének. A 4Móz 14-ben Isten amikor azt mondja, hogy mindenkit elpusztítok és Mózes, téged teszlek nagy néppé, akkor Mózes elkezd imádkozni és a végén Isten azt válaszolja: Mózes, akkor megkegyelmezek a népnek. Azok, akik vétkeztek és hitetlenek, el fognak veszni a pusztában, de a gyermekek, az unokák bemennek. És bement Józsué és Káleb is.

Amikor az apostol azt használja, hogy többség, azoknak többségét, az ember azt gondolhatja, hogy persze voltak sokan hitetlenek, de azért elég sokan lehettek a hűségesek is. A valóságban azonban csak két ember maradt a húsz év felettiek közül. Viszont e két emberen keresztül Isten később nagy dolgokat vitt végbe. Józsué vezette be a népet, és így Izrael népe, mint nép mégis csak átélte a kegyelmet. Az ő negatív példájuk tanulságul szolgálhat. Isten még a negatív dolgokból is az övéi számára tanítást, áldást hozhat. Erre az ő hűsége a biztosíték. A hívő, kétkedő, kishitű, gyenge hitű és mégis ott van, hogy az Isten hűsége.

Amikor arról van szó, hogy valaki hívőnek vallja magát, de az élete hitetlen, még ott sem lehetünk biztosak abban, hogy végérvényesen elesett. Ugyanis az isteni szabadítás még az elesetteket is kiemelheti. Lásd Római levél 11. részében azok, akik elutasították Krisztust, akik keményszívűek voltak, kivágattak az olajfából, mégis visszaoltathatnak - mondja Pál. Mert az Istennek van hatalma a leggonoszabb embert is bármikor magához vonnia. Erre a legjobb példa Saul, akit megtartott a kegyelem.

Nekünk, a mai ige üzenete azt hirdeti, hogyha elesünk is, Isten hűsége segít fölkelni. Fontosabb az, hogy segít nem elesni. Azért, aki azt gondolja, hogy elesett, lássa meg, hogy nemcsak hogy felkelhet, de megállhat a pusztai élet vándorlása során is.

A fecske madár életpéldája azt nem mutathatja be, hogy milyen az, amikor az anyamadár megtartja zuhanó gyermekét. Mert ha a kisfecske lezuhan, a nagy nem tudja megtartani, mert ahhoz gyenge. Mózes nem véletlenül hozza a sas madár példáját, a pusztai vándorlás során tapasztalt isteni kegyelemre (5Móz 32): Miként a fészkén felrebbenő sas fiai felett lebeg és kiterjeszti fölöttük szárnyait, így vezette őket az Úr. Nem volt más Isten velük. Isten az ő népét az ószövetségi időben is néha, mint a sas madár tartotta. Annyira elestek, hogy már szinte majdnem elpusztultak, akik az övéihez tartoztak. A hűségesek is elestek, zuhantak lefele, de a sas alázuhan és megtartja fiókáját, mert ilyen az Isten hűsége. Pontosan ezért a leggyengébb, legelesettebb, legjobban kishitű is Isten gyermeke marad. S mivel Isten gyermeke, kiált, segítségül hívja az Urat, s nem kell elvesznem, elesnem örökre. Csak a felfuvalkodottak vesznek el végérvényesen. Övéi így soha!


Imádkozzunk!

Dicsőítünk és magasztalunk téged Atyánk azért, hogy a te irgalmad, kegyelmed és hűséged még abban is megnyilvánul, hogy amikor a számunkra végérvényesen elesetteknek tűnő emberek gonoszok is, megtalálhatnak téged. Urunk, bennünket is megtalált a kegyelem, áldunk érte! Magasztalunk, hogy a mi hitetlenségünket, keményszívűségünket is legyőzted, és hozzád térhettünk alázattal, gyermeki bizalommal. Bocsásd meg nekünk, ha ez a gyermeki bizalom elhalványult a napi gondok, a Sátán kísértései között, nem mertünk, nem tudtunk rád tekinteni hittel, s ezért elestünk újra, meg újra ugyanabban.

Köszönjük, hogy most hirdetted az igében, hogy fölkelhetünk, megállhatunk. Segíts Urunk, ezzel a bizonyossággal élnünk a leghétköznapibb élethelyzeteket is. Áldd meg a gyermekeket nevelőket. Segítsd azokat, akik házasságban élnek és bajok vannak náluk. Támogasd a betegágyon fekvő betegeinket, adj nekik felépülést, és erősítsd meg őket lelkiekben. Te legyél azokkal, akik vigasztalásra szorulnak, mert gyászolniuk kell. Könyörülj meg azokon, akik küzdenek a megtérés előtt állva, nem merik még mindég rád bízni az életüket. Győzze meg őket a te kegyelmed, hűséged.

Segíts Urunk, nemcsak magunkra, de másokra is úgy tekintetnünk, ahogy te. Segíts úgy élni, hogy neked akarjunk kedveskedni, kedvesek lenni előtted.

Segíts imádságban hordozni a legnehezebb embereket is. Könyörülj meg rajtunk, hogyha már olyan nehéz a teher, merjük hinni, hogy te segítesz elhordani. Áldunk Urunk, amikor a te szabadításod a kísértéstől is megtartott. Köszönjük, hogy a kísértésben adtál elég erőt. Köszönjük, hogyha el is esnénk, akkor is felkelhetünk. Mindezek fényében szeretnénk könyörögni azokért, akik istentelenek a mi népünk között, akik annyi gonoszságot tesznek és ártanak népünknek. Bocsáss meg nekik. Könyörülj meg a határontúlélőkön, segítsd meg Urunk a tivadarfalvai ügyet.

Imádkozunk most is népünk vezetőiért, kérünk, hogy lehessenek szolgáid. Segítsd meg a munkáját most elkezdő köztársasági elnökünket. Legyél mellette és támogasd őt. Te könyörülj meg a választásokra készülő pártokon, politikai vezetőkön.

Kérünk Urunk, te adj nekünk vezetőket, akik szerinted való módon gondolkodnak, élnek. Köszönjük, hogy te ezt is meghallgathatod akaratod szerint.

Ámen.