PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. július 7.
(csütörtök)

Földvári Tibor


LEGYEN MEG AZ ÚR AKARATA


Alapige:ApCsel 21,1-16

Amikor elbúcsúztunk tőlük, útnak indultunk, és egyenes irányban haladva Kószba érkeztünk; másnap Rodoszba, onnan pedig Patarába. Ott találtunk egy Föníciába induló hajót: beszálltunk és elhajóztunk. Miután Ciprust megpillantottuk, és bal kéz felől elhagytuk, Szíria felé tartottunk, és Tíruszban kötöttünk ki, mert a hajó ott tette ki a rakományát. Felkerestük a tanítványokat, és ott maradtunk hét napig: ők a Lélek indítására azt mondták Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. Amikor pedig eltöltöttük ezeket a napokat, és elindultunk, hogy utunkat folytassuk, valamennyien elkísértek bennünket feleségükkel és gyermekeikkel még a városon is túl, és a tengerparton térdre esve imádkoztunk. Ezután elbúcsúztunk egymástól, mi hajóra szálltunk, ők pedig visszatértek otthonukba. Hajóutunk végére érve Tíruszból Ptolemaiszba jutottunk. Köszöntöttük a testvéreket és ott maradtunk náluk egy napig. Másnap elindultunk, és megérkeztünk Cézáreába. Bementünk Fülöp evangélista házába, aki a hét közül való volt, és nála maradtunk. Neki volt négy hajadon leánya, akik prófétáltak. Több napon át tartózkodtunk ott, miközben lejött Júdeából egy Agabosz nevű próféta. Odajött hozzánk, levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: "Így szól a Szentlélek: Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják." Amikor ezt meghallottuk, a helybeliekkel együtt arra kértük Pált, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. De Pál így felelt: "Miért sírtok, és miért keserítitek meg a szívemet? Hiszen én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért." Amikor pedig nem hagyta magát meggyőzni, megnyugodtunk és azt mondtuk: "Legyen meg az Úr akarata!" E napok után felkészültünk, és felmentünk Jeruzsálembe. Velünk jött néhány cézáreai tanítvány is, akik elvezettek egy régi tanítványhoz, a ciprusi Mnázónhoz, hogy az ő vendégei legyünk.


Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Édesatyánk, te elvégzed mennyei kezed munkáit, amit elterveztél; dicsőítünk, hogy végbemegy tökéletesen. Magasztalunk, hogy te sokszor velünk is megismerteted isteni szándékod, sőt abban a kiváltságban részesítesz, hogy annak végrehajtói lehetünk, kegyelmed által. Dicsőítünk téged, amikor rajtunk keresztül ismerhettek meg mások. Áldunk, amikor rajtunk keresztül segíthettél bajba jutottakon, s amikor meghallgattad közbenjáró imádságainkat a családban, munkahelyen, vagy országunkra gondolva.

Arra kérünk, hadd lehessünk még odaszántabb, még engedelmesebb eszközeid neked. Hadd lehessünk olyan eszközök a kezedben, akik téged dicsőíthetnek e bűnös világban. Szeretnénk ma este is elcsendesedni éppen azért; egyedül a te szavad munkálhatja bennünk a hitet, békességet, akaratodban való megnyugvást. Kérünk téged, hogy mindezt egységesen is tudjuk képviselni, mint gyülekezet. Segíts nekünk abban, hogy hadd lehessünk együtt is áldás sokaknak.

Könyörgünk azért, hogy ebben a csendben mindannyian meghallhassuk ma is a te személyes üzenetedet. Hazamenve innen téged szeretnénk dicsőíteni élettel és szóval egyaránt.

Ámen.


Igehirdetés

Pál Jeruzsálembe tartó útjának egy részlete leírását tanulmányozzuk mai istentiszteletünkön. A református Bibliaolvasó kalauzunk szerint nem régen olvashattuk ezt az igerészt, s észrevehettük, hogy egy szakaszon belül kétszer is találkozunk azzal a problémával, hogy Isten kijelentéséhez eltérő módon viszonyulnak hívő emberek. A Szentlélek prófétai kinyilatkoztatásban közölte az apostolra Jeruzsálemben váró szenvedések tényét. Ő maga viszont másképpen fogadta mindezt és más következtetést vontak le a gyülekezet tagjai, valamint még a munkatársai is.

Az apostol megtudta, hogy gonosz terv készül ellene, az ő ellenfelei, illetve Jézus ellenségeinek álnok szándékai miatt. Ő azonban eddigre már sokkal többet tudott. Hiszen tudta, hogy mindez, ami vele történni készül, benne van az őt misszióba küldő Ura tervében, isteni szándékában. Az ApCsel 19,21-ben Lukács leírja, hogy az apostol döntése még Efézusban született meg, miszerint Jeruzsálembe készül menni. Ez nem csupán emberi szándék, akarat volt, hanem a Szentlélek egyértelmű vezetése, belső késztetése, ahogy az ApCsel 20,22-ből látható.

Az ApCsel 19,21-ben ezt olvassuk: "Amikor mindez megtörtént, Pál elhatározta a Lélek által, hogy Macedóniát és Akháját bejárva, Jeruzsálembe megy. Így szólt: Miután ott már voltam, Rómát is meg kell látnom.". Az ApCsel 20,22-ben pedig ezt mondja az efézusi véneknek: "És most, íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe, és hogy mi ér ott engem, nem tudom; kivéve, hogy a Szentlélek városonként bizonyságot tesz, hogy énreám fogság, s nyomorúság következik."

Nemcsak szükséges volt neki Jeruzsálembe mennie, hanem kényszerűség, mert ez volt az Úr akarata. Őt belső késztetés indította minderre. Nem véletlen tehát, hogy meggyőződése akkor sem változik, amikor meghallja a jeruzsálemi prófétának, Agabosznak a kijelentését. Folyamatosan, városról, városra hallotta, és most egy újabb, még konkrétabb kijelentést kapott: fogság, szenvedés vár rá, de ami döntő volt, mindez Krisztusért, az Úr Jézus ügyéért, a neki végzett szolgálatért. Az apostol ezt már elhívásakor megtudta. Anániásnak Jézus, maga mondta el: "Menj el, mert ő választott edényem, hogy hordozza nevemet királyok, pogányok és Izrael fiai között. Majd megmutatom neki, mennyit kell az én nevemért szenvednie."

Az apostol nemcsak azt tudta, hogy mi vár rá, hanem azt is, hogy mindez az Úr szándéka és terve szerint való lesz. Ezért értelmezte úgy a kijelentést, ahogy. Nem úgy, azonban a gyülekezet tagjai. Még Lukács is - aki munkatársa volt és kísérte ezen az útján is, és szintén hallotta az apostol Jézustól kapott akaratát, hogy Jeruzsálembe kell mennie, még ha nehézségek is lesznek - másképp értelmezi azt a kijelentést, amit ők is hallhattak Agabusztól.

Mi történt velük? Miért ilyenek? Mi a baj az Úr igéjéhez való hozzáállásukkal?

Őket, az érzelmeik, ezen érzelmek által irányított meggondolás, a pillanatnyi hangulat befolyásolta. Ez mindenképpen érthető, csak nem fogadható el. Hiszen jogosan féltették szeretett apostolukat, aggódtak a misszió ügyéért, ha bekövetkezik az, amit hallhattak a kijelentésben. Önmagukat is félthették, mi lesz velük, ha vezetőjüket elfogják. Hozzáállásuk azonban mégsem volt elfogadható.

Az Úr Jézussal is történt hasonló. Kijelentette, hogy mi vár rá Jeruzsálemben. Beszédes, hogy vele is ebben a városban történt. Elmondta a szenvedését, beszélt kereszthaláláról és feltámadásáról. Minderre Péter - aki ezt megelőzően tett arról hitvallást, hogy kicsoda Jézus, és aki ezt a hitvallást a mennyei Atya kijelentéseképpen vette - válasza az volt: "Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik meg ez veled." Péternek is az érzelmei kerültek előtérbe, nem Isten szándéka, terve és akarata volt a döntő, hanem az emberi érzelmek befolyása alatt volt ő is. A baj az, hogy ez ördögi kísértések táptalaja lehet, amennyiben így marad, és nem történik semmi változás.

Ugyanazt a kijelentést kétféleképpen értelmezik a hívő emberek. Ebben az esetben Pál egyedül áll az egész gyülekezeti közösséggel és munkatársaival szemben. Az üzenetben mindenképpen intés és figyelmeztetés fogalmazódik meg számunkra, hiszen ez a veszély ma is fönnáll. Amikor valaki Jézus tanítványaként, szolgájaként világosan tudja, ismeri az Úr akaratát, szándékát, tervét a saját, vagy mások életében, de érzelmi viszonyulás kezd úrrá lenni az Úr megértett akaratához negatíve. Itt semmiképpen sem arról van szó, mint amikor valaki félreérti Isten nyilvánvaló, világos igéjét, szavát és emiatt lesz rossz döntése. Hanem, amikor az Úr világos, kijelentett akaratával, tervével szemben állva hoz döntést, cselekszik valamiben, mert befolyásolják azok az érzelmek, amelyek ez esetben nem az Úr által, hanem valami más által irányítottak. Itt sokféle helyzetet lehetne említeni. Efézusban a vének Pált féltették, józanul, megfontoltan, de mégsem helyesen.

Van, amikor valaki úgy dönt, hogy lemond bizonyos karrier lehetőségéről a család érdekében. Ebben az esetben is előállhat, hogy nem mindenki ért ezzel egyet. Próbáld úgy megoldani, hogy maradhass a munkahelyeden is olyan beosztásban, amilyenben és a családdal is legyél - mondják. Vagy amikor még nagyobb kérdésben, a fiatal el is képzeli magának, hogy ki lesz az, akit majd Isten szán neki, de ezt a hiedelmét az érzelmek befolyásolják. Csak az érzelmek. Abban az esetben, amikor nehéz várni és benne van a megfontolás, józan döntés, hogy csak hívővel szeretne házasságra lépni, aki szereti az Urat, de úrrá lesznek az érzelmek, a vágyak és máris másfelé indul el. Amikor valaki beteg és fennáll az a lehetőség, hogy gyógyíthatatlan bajából majd a természetgyógyász kisegíti. Kérdés, hogy akkor vállalja-e ezt, vagy sem. Az egyik legkeményebb helyzet, amikor a családon belül kell elhordozni egy nehéz embert, aki akár a társ is lehet. Meddig kell tűrni? Hiszen az érzelmek itt is befolyásolhatnak, fájdalmasan és keményen. De Jézus az igében beszél a házastársi hűségről, a gyermeknevelés szükségességéről. Gondolhatunk az országunkra is, vezetőire, amikor érzelmektől befolyásolva nem imádkozunk értük, vagy Istentől kapott feladatképpen hűségesen imádkozunk, nemcsak kampányidőszakban, hanem alatta is.

Pál esetében a hívő közösség eljut oda, hogy még a lelkitestvért is gyengíti. Ők maguk is rosszul állnak a dologhoz és rajtuk keresztül az apostol is szenved. Sajnos a közösség lehet ilyen hatással a hívőre, egymásra. Fájdalmas az apostolnak az a kijelentése: "Miért keserítitek a szívemet! Az apostol nem hidegen gondolkozott miközben próbálták őt győzködni, hanem szinte megszakadt a szíve. Az ősi szó jelentése nagyon beszédes: meglágyít, megpuhít, porhanyóvá tesz, széttör, szétmorzsol valamit, mint amikor a magot széttörték a mozsárban, apróra törték. Megpuhítják a kemény dolgokat. Ilyen Pál apostol szíve, szinte széttörik, hiszen fáj neki mindaz, ahogy reagálnak őiránta és az Úr szava iránt. Szinte megszakad a szíve, az ő érzelmei is dúlnak belülről, de tudja, hogy az Úr akaratához kell akkor is ragaszkodnia töretlenül; nem megpuhul, hanem szilárdan ragaszkodik, nem gyenge szívvel, lágyan, puhán, hanem erős szívvel. Egyértelműen tudja, mi az Úr terve.

Jézus mindenképpen megerősítésül szánta számára az újabb és újabb kijelentéseket. Tudjuk, hogy a későbbiek során, amikor a fogságba került, szenvedések közé, akkor is szüksége volt többször az Úr megerősítésére. Az ApCsel 23,11-ben olvashattuk, hogy éjjel Jézus maga jött hozzá és mondta neki: Ne félj, mert ahogyan Jeruzsálemben, úgy Rómában is majd bizonyságot kell tenned. Egy másik helyzetben - a hajótörésnél - az angyalát küldi hozzá.

Pálnak sem volt könnyű érzelmileg hozzá állni ehhez a kérdéshez, de nem ez befolyásolta. Az Úr Jézus tehát az ő kijelentésével erősíteni akarta, felkészíteni a reá váró nehézségekre. Bizonyára ezért volt egyre konkrétabb a kijelentése. Korábban azt olvashattuk, hogy a Szentlélek városonként kijelentette, hogy fogság vár rá. A mai igében Agabusz próféta, az ószövetségi prófétákhoz hasonlóan látványos cselekedetben is megmutatta, mi fog vele történni. Ezért kellett volna a gyülekezetnek, a munkatársaknak erősíteni az Úr szavát; ott lesznek mellette, elkísérik, hogy ne legyen egyedül Jeruzsálemben. De ha már nem lehetnek mellette, mert elviszik őket, akkor imádkoznak érte, hogy az Úr tartsa meg, legyen vele, erősítse. Csakhogy a gyülekezet mindezt nem látta, nem tudta, őket teljes mértékben az befolyásolta, ahogyan azt érzéseik diktálták.

Az ApCsel 19,21-ben beszédes volt az, hogy az apostol már akkor kimondta, hogy Jeruzsálembe kell mennie, majd ezután a küldetése után Rómát is meglátja. Jézus az éjszakai bátorító kijelentésében elmondta, hogy ahogyan Jeruzsálemben, úgy majd Rómában is bizonyságot tesz. Ez volt az Úr nagy terve és a gyülekezet láthatta volna mindezt. Hogy ezek a szenvedések, fogsággal teli nehézségek készítik az utat az apostol számára, azt a jézusi tervet, hogy királyok, hatalmasságok, sőt még Róma császára előtt is bizonyságot tehessen.

Ha végig gondoljuk, nem sok lehetősége lett volna az apostolnak arra, hogy a császár elé mehessen személyesen, csak úgy, hogy majd amikor arra kerül sor, úgy védi magát, mint római állampolgár, a császárra apellál. Amikor a császár előtt lehetett ő és az egész ügye, ami miatt fogságba kellett kerülnie, bizonyságtétel lehetett. Csak el kellett mondania jogi nyelven, hogy miért van fogságban, mivel vádolják, s a császár máris hallhatta a Messiásról, a Krisztusról szóló evangéliumot. Ennek a bizonyságtételnek mellékesen része volt az ő fogsága. Pál ezt az isteni szándékot látta.

A kérdés tehát az, hogy bennünket, amikor hasonló helyzetbe kerülünk, azaz világosan látjuk az Úr akaratát személyes életünkre, a családi, házastársi, gyülekezeti dolgainkra nézve, akkor hogyan viszonyulunk az Úr akaratához. Az ő szándéka és terve befolyásol, vagy egy előreláthatatlan nehéz helyzet, hogy bizonyos érzelmek, indulatok, vágyak, eltántorítanak az egyenes, krisztusi úttól, s máris előállhat az a nehéz helyzet, hogy nemcsak mi szenvedünk ebben, hanem esetleg másokat is megkeserítünk emiatt.

Hogyan oldotta meg az Úr Jézus ezt a gyülekezeti problémát akkor és ott, s mit tesz ma? Hallva a felolvasott igeszakasz kijelentését, könnyen kimondjuk a választ: Megnyugodtunk, legyen meg az Úr akarata. De odáig el kellett jutni.

Hogyan juttatta el ehhez a nyugalomhoz az ő akaratában megnyugodni kész döntéshez a gyülekezet tagjait és a munkatársakat? Pál nem hagyta magát meggyőzni, hanem engedte, hogy az Úr győzze meg lelki testvéreit őáltala. Lukács azt írja le, hogy miután Pál nem hagyta magát meggyőzni, nem engedett a könyörgéseknek, sírásnak, akkor történt valami; Pál Jézus kezében abban lett eszköz, hogy megnyugtathatta lelki testvéreit.

Amikor Efézusban a színházba szeretett volna menni, a zavargások idején a feldühödött, őrjöngő tömeg közé, akkor nem engedték őt a tanítványok. Sőt az efézusi városi tisztviselők is kérték, hogy ne menjen oda. S akkor az apostol engedett a tanítványoknak, a kérésnek.

Itt azonban nem volt hajlandó engedni, mert itt az Úr küldetése forgott kockán, bármennyire is fájt neki érzelmileg, ragaszkodott az Úr Jézus akaratához. Ezt kész megvallani töretlen hittel, féltő szeretettel: "Miért keserítitek a szívemet, miért sírtok, én meghalni is kész vagyok." Lukács leírása nagyon beszédes, amikor azt mondja: Megnyugodtunk, legyen meg az Úr akarata. Pál szólt és a gyülekezetben munkálkodott Jézus lelke. Hallották az apostol szavában megerősített jézusi kijelentést, amit a Lélek adott és mondott akkor és ott, s erre a gyülekezet megnyugodott.

Az ószövetség idején is több alkalommal történt ehhez hasonló eset. Amikor például Dávid a barlangban bujkált Saul elől, az embereivel együtt, s Saul bement dolgát végezni a barlangba, az emberei azt mondták, látod Dávid, az Úr hozta eléd Sault, öld meg őt! Ha erre nem hajlandó, felajánlják részére, hogy ők megteszik helyette. Dávid azonban nem engedte, mondván: az Úr felkentjét nem lehet bántani. A gonosz király esetében is komolyan vette, hogy az Úr szava a döntő. Biztosan sok mindent érzett ő is Saul ellen. Dávid biztosan félt tőle, hiszen bujkálnia kellett előle, ennek ellenére Isten szavának engedett, embereinek megtiltotta, hogy bármi gonoszt tegyenek Saullal szemben. Dávid ki is mondta Saulnak: Az Úr tegyen igazságot közted és köztem. Én nem bántalak téged, mert te vagy az Úr felkentje.

Ha ez igaz volt Dávid esetében a gonosz királlyal szemben, még inkább igaz a lelki testvéreknél, hogy az Úr akaratát közvetítve engedjük, hogy az Úr maga győzze meg azt a lelki testvért, aki másképpen látja az ő akaratát. Először azt mondták: Megnyugodtunk. Megnyugodni, csendben lenni, elcsendesedni, a szó szoros és lelki értelmében egyaránt ez az ősi görög szó jelentése.

Az érzelmi túlfűtöttség miatt a testvérek valószínű, hogy próbáltak könyörögni, érveltek, sírtak. Az egész jelenet tele van érzelmekkel. Lehet, hogy meg sem hallották volna az apostol szavait, de egyszerre csak elcsendesedtek, mert belül is nyugalom árasztotta el őket. Úrrá lett az érzéseiken is Jézus Krisztus békessége, ami csendes és nyugodt. Ez azoknál is igaz volt, akik még mindig nem tudtak egyetérteni, de már azt felfogták, hogy akkor is az apostolnak kell engedniük, hiszen ő a lelki vezető. Ha ő így látja, akkor ők se lássák másképpen. Tehát ha még nem is értettek egyet vele, de mindenképpen megbékéltek. Valószínű, hogy ott teljes egységre jutott Isten népe, a munkatársak és a gyülekezet, hiszen azt mondták ki: Legyen meg az Úr akarata. Tehát az Úr akaratában nyugodtak meg és ezt ki is mondták. Nem volt egyikükben sem tüske, hogy miért nem úgy lett, ahogyan ő akarta, hanem csendesen kimondták, hogy úgy legyen, ahogyan az Úr akarja. Ez az akarat nem Pálé, nem a gyülekezeté, hanem az Úré.

Dániel barátai, amikor a Nabukadneccar királlyal való beszélgetésükben ahelyett, hogy védekeznének, hitvallást tesznek, és azt mondják: Király! Bennünket a mi Istenünk ki tud szabadítani a kemencéből, meg a te kezedből is. De ha nem tenné meg, mi akkor sem szolgálunk mást, mert ő a mi Istenünk. Ők ott Isten akaratába tették le az életüket.

Jób, amikor elvesztette mindenét és mindenkiét a feleségén kívül, az Úr akaratának, békességének vigasztalását abban élte meg, ahogy ki is mondta: Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve. Ehhez a békességhez csak Isten tud segíteni, mert őt nem ismerve az emberek beleőrülnének abba, ami Jóbbal történt, ő pedig megnyugodott Isten akaratában.

A leghatalmasabban akkor látjuk azonban a példát, ha belegondolunk abba, hogy az Úr Jézus, maga mit élt át. Hiszen Isten egyszülött Fiának megváltói küldetése beteljesítését, a bűnösök szabadulásának árát felvállaló kegyelmes döntését a Gecsemáné kerti imája jelzi: Atyám, ha lehet, múljék el tőlem ez a pohár. Jézus mindezt nem érzéketlenül mondta ki, hiszen az izzadtságcseppek vércseppként hullottak. Keservesen sírt, az egész érzelemvilága dúlt benne, mindenképpen tökéletesen és bűntelenül, de valóságosan, s ő is azt mondja: Atyám, ha lehet... Tudjuk, hogy folytatódott: Mindazonáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem, ahogy te. Jézus számára a nagy kérdés az volt, kimondja-e a kereszten: Én Istenem! Én Istenem! Miért hagytál el engemet. Az Atya akarata kimondása annak felismerését jelentette, hogy akkor az Isten el fogja hagyni. Ez volt az ítélet a bűnösökért.

Jézus mindezt azért tette, hogy mi is meg tudjunk nyugodni Isten akaratában. Aki mennyei atyai szeretettel szereti az övéit, akkor is, ha nem értik. Akinek a szándéka, terve, mindig jó, kedves, és tökéletes, velünk és másokkal is.

Az Úr Jézus nagyon jól tudja, milyen az, amikor az érzések ott, belül dúlnak, és mégis ki kell mondani: legyen meg az Atyám akarata. Nagyon jól tudja, milyen lelki harca van Isten gyermekének és népének súlyos helyzetekben, amikor megértik az Úr szavát egyértelműen és világosan, csak azon kellene járni, ami nagyon nehéz. Ő pontosan azért mondta ki a Gecsemáné kertben azt, amit kimondott, hogy így lehessen megtartó Úr, akinek meg lehet nyugodni az akaratában.

Lukács, az apostol többi munkatársa és a cezáreai gyülekezet megnyugodott és lehet, hogy még nem örömmel, de csendes békességgel kimondták, legyen úgy, ahogy az Úr akarja. Elindultak Pállal együtt, akit valóban elfogtak Jeruzsálemben és nemsokára börtönbe jutott. Az Úr Jézusnak még meg kellett őt erősítenie, de az isteni terv végbement. A Cselekedetek könyvét végigolvasva látható hogyan vitte végbe Jézus a maga akaratát az apostol életével, sőt még az ő meghalásával is.

Az Úr Jézus maga is, amikor a Gecsemáné kertben kimondta három imádságát, a másik kettőnél arról volt szó: Atyám, ha nem múlhatik el a pohár, akkor legyen meg a te akaratod. Onnan felkelt, és mint szabadító Úr ment a szenvedés útján, a kereszt felé, s kimondta, hogy elvégeztetett. Meglett az Atya akarata, kész a megváltás.

A mi életünkben is igaz lehet, hogy az Úrnál már kész van a mi megváltásunk, készen vannak a problémák megoldásai. Azért mondja igéjén keresztül -, még akkor is, ha az néha nehéznek tűnik, mert szenvedés, támadások várnak -, hogy megerősödjünk abban, hogy aki az ő tervei, szándéka szerint járja életútját, az nemcsak megnyugszik az Úr akaratában, de ha kell, általa meggyőzi még lelki testvéreit is ez az Úr. Beteljesíti mindazt, amit eltervezett velünk. Így lehet fölvállalni a kritikát, a gúnyt, a hátratételt a munkahelyen, így lehet naponta elhordozni azt a valakit, akit el kell otthon, vagy bárhol. Így lehet kimondani, hogy lehet, hogy segítene a természetgyógyász, de nem vállalom, mert a lelkem ne menjen tönkre, inkább maradjak beteg életem végéig. Így lehet egy akaratra jutni fontos gyülekezeti kérdésekben a presbitereknek. Így lehet türelmesen, szilárdan, állhatatosan végigjárni azt az utat, amit Isten nekünk tervezett.

A Miatyánkban naponta, ki szoktuk mondani: Legyen meg a te akaratod. Mai igénk azt mutatta elénk, hogy ezt nem is olyan egyszerű kimondani őszintén, szívből akkor, amikor az érzelmeink, az érzések, vágyak, indulatok belül dúlnak és próbálnak befolyásolni, Isten népe azonban, az ő akaratában megnyugodva, mindig ki tudja mondani: Legyen meg az Úr akarata.


Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, magasztalunk téged, hogy te nem érzéketlen Isten vagy, hanem aki nagyon jól tudod, mit jelent az áldozathozatal, a te néped fizikai, vagy lelki szenvedése, hiszen az Úr Jézus mindezt átélte, végbevitte értünk és helyettünk. Atyánk, mi nem tudjuk felfogni, te mit éreztél, amikor a Megváltó meghalt a kereszten. Mi csak áldani szeretnénk érte, hogy vállaltad, és magasztalunk, hogy az egyszülött Fiú tökéletesen megállt azon az úton, amit a Szentháromság Isten isteni Lelke kiszabott számára. Köszönjük, hogy te igy vagy, Istenünk. Segíts reád tekinteni, segíts az Úr Jézusra tekinteni akkor, amikor nekünk kell akadályokkal és a megkörnyékező bűnökkel szembesülnünk, és az fájdalmas az érzéseinknek.

Könyörülj rajtunk, kérünk, hogy a legfontosabb számunkra az legyen, hogy mi a te akaratod. Segíts ezt türelmesen kivárni, segíts minket várni a te ígéreteid beteljesedésére, akkor is, ha nehéz. Segíts egymást megérteni akkor, amikor valójában nem értjük a lelkitestvért. Segíts egymást tanácsolni, bátorítani, erősíteni és nem keseríteni. Őrizz meg bennünket attól, hogy az érzéseinkre hagyatkozzunk akkor, amikor azok félrevezetnének tőled. Segíts az apostolhoz hasonlóan, szilárdan, állhatatosan ragaszkodni a te utadhoz. Köszönjük, Urunk, amikor ez a te kegyelemed által végbe mehetett. Bocsássd meg, kérünk, amikor nem. Segíts megújulni, megtisztulni ebből.

Segíts azoknak a testvéreinknek, akiknek most vannak nehéz döntéseik. Segíts azoknak, akiknek a családban naponta hordozniuk kell nehéz embereiket.

Segíts megvárnunk Urunk, a te szabadításodnak az idejét.

Kérünk téged, gyülekezetünkben is munkáld az egységet, hadd tudjunk mindannyian, mindég megnyugodni a te akaratodban. Presbitereinket is ez jellemezze, amikor döntéseket hoznak.

Szeretnénk így imádkozni népünkért is és népünk vezetőiért. Legyen meg Urunk a te akaratod. Segíts kitartóan imádkozni, könyörögni és hálát adni értük! Segítsd meg a munkáját hamarosan elkezdő új köztársasági elnököt, hogy ő is a te akaratod közvetítője lehessen.

Arra kérünk, őrizd meg Budapestet, a nagyobb városokat a terrortól, s te teremts békességet Londonban. Könyörülj meg azokon, akik ott szenvednek és gyászolnak. Ha van ott közöttük hitben járó, Urunk, kérünk, tudjon megnyugodni a te akaratodban. Te adj Urunk békességet a földön. Tudjuk, hogy egyedül akkor lesz igazi béke, ha eljön a Megváltó. Urunk, te a te népeden keresztül, most is munkálhatsz nyugalmat, ezért imádkozunk.

Ámen.