PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. június 23.
(csütörtök)

Varga Róbert


FÉLELEM HELYETT BIZALOM


Alapige:Zsolt 146,1-10

"Dicsérjétek az Urat! Dicsérd, lelkem, az Urat! Dicsérem az Urat, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, míg csak leszek. Ne bízzatok az előkelőkben, egy emberben sem, mert nem tud megtartani. Ha elszáll a lelke, visszatér a földbe, és azonnal semmivé válnak tervei. Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az Úrban van reménysége, aki az eget és a földet alkotta, meg a tengert, és ami csak bennük van; ő meg is tart hűségesen mindenkor. Igazságot szolgáltat az elnyomottnak, kenyeret ad az éhezőknek, kiszabadítja a foglyokat az Úr. Az Úr megnyitja a vakok szemeit, az Úr fölegyenesíti a görnyedezőket, az Úr szereti az igazakat. Az Úr őrzi a jövevényeket, támogatja az árvát és az özvegyet; de a bűnösöket tévútra vezeti. Mindörökké uralkodik az Úr, a te Istened, ó Sion, nemzedékről nemzedékre. Dicsérjétek az Urat!"


Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük neked azt, hogy te nemcsak az ének szavaiban akarsz királyunk és Mesterünk lenni, hanem a valóságos életünkben is. Szeretnél bejönni a napi kérdéseinkbe, örömeinkbe, bánatainkba, nehézségeinkbe, az egész életünkbe úgy, hogy annak Ura és Gazdája lehess, hogy vezethess minket az örökkévalóság útján.

Köszönjük, Urunk, hogy dicsőíthetünk téged azért, hogy ez a te kedves, jó és tökéletes szándékod. Így kérünk, hogy terelgess minket ma, mint juhocskáidat, hadd értsük meg, hogy mi a te akaratod. Hadd fogjuk fel, hogy mi a te szándékod velünk. Tégy bennünket ilyen értelemben is értelmes emberekké, hogy szeressük és kívánjuk parancsolataidat, s megtartsuk szavadat.

Köszönünk minden biztatást és bátorítás. És köszönjük azt is, hogy a beléd vetett reménység nem szégyenít meg senkit. Így maradj, legyél itt velünk igéd által, Szentlelked által.

Ámen.


Igehirdetés

Dávid király sokszor volt olyan helyzetben, amikor minden fizikai erejére és minden lelki erejére szükség volt ahhoz, hogy meg tudjon maradni és meg tudjon állni. Saul üldöző katonái fal gyanánt vették körül, és próbálták legyőzni, elveszejteni. Persze ők nem tudták, hogy már régen Dávid a felkent király, és Sault már letette a trónról Isten. Még akkor így volt ez, ha Saul teljes díszében még ott ült Izráel királyi trónján. De Isten már döntött a kérdésben, és aztán amit döntött, az be is következett.

Senkiben nem tudott Dávid megbízni. Még azt sem tudta, hogy nincs-e áruló a saját emberei között, aki újra és újra híreket visz Saul királynak. Szüntelenül menekülni az őt üldöző katonák elől, ebbe egy idő után az ember nagyon belefárad, sőt bele is rokkanhat.

Dávid azonban amellett, hogy nyilván normális módon elfáradt fizikailag, de lelkileg is, valami nagyon fontosat megértett mindabból, ami vele történt. Ezt fogalmazza meg a harmadik versben: "Ne bízzatok az előkelőkben, egy emberben sem, mert nem tud megtartani. Ha elszáll a lelke, visszatér a földbe, és azonnal semmivé válik."

Az fontos, hogy pontosan értsük a Zsoltár szavainak a jelentését. Mit jelentenek ezek a szavak, ez az állítás, ez a kijelentés? Azt, hogy akkor oda juthat el a hívő ember, hogy nincsen egy barát, nincsen egy testvér, nincsen szülő vagy gyermek, akiben emberileg szólva megbízhat valaki? Akkor igazság szerint nem létezik igazi, Isten szerint való barátság, olyan szoros lelki, testi, szellemi közösség egy házasságon belül, ami azoknak, akik abban élnek, nagy boldogságot ad? Nem létezik bizalom testvér és testvér, lelki testvér és lelki testvér között? Dehogynem! Vannak olyan lelki, testvéri közösségek, amelyek sokkal többet jelentenek mind a két fél számára, vagy van úgy, hogy egyik fél számára, mintha fizikai, vér szerinti értelemben, testileg testvérek lennének.

Én emlékszem még arra, hogy amikor hitre jutottam, mennyire igazzá vált ez. Nagyon szeretem a családomat most is, meg a testvéremet is, de bizonyos kérdésekben a lelki testvérek sokkal közelebb állnak hozzám, mint a vér szerinti testvér. Újra mondom, egymást szeretjük, tiszteljük, de van, amikor azért nem értjük egymást, mert ő másképp gondolkodik, mivel Isten nélkül él. Én meg másképp gondolkodom, és ahogy az ige mondja, nagy közbevettetés van közöttünk azért, mert Jézus Krisztus az Uram és Gazdám.

Mindenkinek lehet olyan lelki testvére, akiben teljesen megbízhat. De mit jelent akkor ez, amit az ige mond, hogy szűnjetek meg emberekben bízni? Ez azt jelenti, hogy vannak olyan kérdések az életünk során, amelyekben nem várhatjuk el csak egy embertől, vagy a másik embertől a megoldást, mert ezt nyújtani a másik ember képtelen. Egyszerűen azért, mert amit itt az ige mond: elszáll a lelke, visszatér a földbe, és azonnal semmivé válik, az igaz.

Hogy is van az első írásos emlékünk? Látjátok feleim szemeitekkel, mik vagyunk. Por és hamu vagyunk. Erről beszél a Biblia. Akkor, amikor az első magyar nyelvemlék keletkezett - vagy lehet, hogy az nem is az első volt, még korábbi, csak nem maradt fönn -, még biblikus módon gondolkodtak erről a kérdésről. Isa, por és hamu vagymuk. És mindnyájunk, akik itt vagyunk, azzá válunk.

A legtöbb ember azt gondolja, amikor például megházasodik, hogy attól fogva csak az a mérce, amit a házastársa mond. De a hívő ember sosem gondolkodhat így. A hívő ember számára mindig az a mérce, az első mérce, amit Isten igéje mond. Természetesen utána a társa a legfontosabb. Elhagyja az ember apját és anyját, és ragaszkodik a házastársához. Ha ez nem így van, hanem a mama vagy a papa kerül a férj vagy a feleség helyére, akkor tragikomikus, de inkább tragikus dolgok játszódnak le egy házasságon belül. De az első csak a mindenható Isten lehet. Utána jöhet mindenki más, akiben az ember megbízhat.

A házasságkötés után is tehát nemcsak az számít, sőt nem az számít, amit a társ mond, hanem mi az, amit az Isten mond, akár a társamon keresztül is, vagy én a társamnak. Ha két hívő ember házasodik össze, akkor ez olyan nyilvánvaló a számukra. Ebből sosincs konfliktus, legfeljebb akkor, ha valaki nem érti jól az Isten szavát. Ha valaki valóban jól látja, a másik meg nem úgy látja, ahogy azt kellene látni akkor vannak nehézségek. De ha két hívő ember az Istentől vár segítséget, akkor abban a kérdésben, hogy kire hallgatunk, evidencia, magától értetődő dolog, hogy az Isten szabja meg az életünk menetét úgy, hogy fogjuk egymás kezét. Nagyszerű dolog ez, mint az egyenlő oldalú háromszög: Isten, férj, feleség. Isten feleség, férj. Ez az egység, ez a hármas egység, ami nem bomolhat meg igazán sosem.

Mit jelent akkor a gyakorlatban ez az egész kérdés? Azt, hogy fontos lehet a másik ember véleménye, de nem mindig tudom átlátni, hogy neki mi lenne jó. Nem mindig látja át az ember, hogy amit most mond, az vajon igazán jó a másiknak, vagy pedig nem.

Amikor azt mondja a zsoltáros, hogy ne bízz emberben Isten helyett, az azt jelenti, az Isten helyett ne egy másik emberben bízzál. Jézusról azt olvastuk, hogy nem bízta magát a tanítványokra, mert tudta, hogy mi lakik bennük. Tudta, hogy mi lakik bennük. Ember mindenki. Megbízhatunk a másikban, szerethetjük a másikat, de a dolgokban, a kérdésekben a végső és utolsó szót az Isten mondja ki. Ez nagyon fontos. Mert, ha ezt elvétjük, akkor elvéthetünk mindent. Akkor félrecsúszhat az életünk, s elkezdünk emberek után menni.

Ez nem azt jelenti, hogy nem bízhatunk meg - újra szeretném hangsúlyozni - valakiben, akit szeretünk, és aki szeret minket. A testvéri közösség alapja, lételeme a bizalom a másikban. Különösen, ha arra méltóvá lesz vagy válik valaki. Nem kell senki testvéri szeretetében kételkedni. Ez azt jelenti, hogy igen is kell minden kérdésben, ami igazán fontos, de a kevésbé fontosakban is újra és újra az Isten tanácsát és vezetését kérni.

Vannak igazán szoros barátságok, mint Jónátán és Dávid barátsága volt. De ott is minden kérdésben a végén Isten mondta ki az utolsó szót. Mindig meg kell maradni számunkra Istennek a legfőbb tekintélynek.

Én nagyon szeretem a feleségemet, hallgatok a szavára, de amikor valami bizonytalanság van bennem, akkor újra és újra Istent kérdezem. Aztán volt olyan, hogy kár volt bizonytalannak lenni, mert amit mondott, az Isten szerint való volt, és azért mondta, mert ő azt már megértette. Olyan jó, hogy ezért sosem szokott megbántódni, és fordítva is így van ez. Jó ezt az egységet megélni, de újra mondom, hogy ez nemcsak a házasságban lehet. Gyülekezetben testvér és testvér között is lehet, sőt jó, ha így van. Megbízhatok benne. Nyilván itt is vannak fokozatok, hogy kinek mit mondok el. Mennyire bízhatom a másikban? Jó, hogyha úgy vagyunk megbízhatóak, hogy utána nem kezdjük el mondani másoknak: hallottad, én már igen. Hát tudod, bennem megbízik. Azért mondta el. Abban a pillanatban méltatlanná vált a másik bizalmára az illető.

Mit olvasunk tehát itt az emberi segítségről? Hiábavaló és mulandó - azt mondja a zsoltáros. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy bizonyos helyzetekben emberek és ember nem tud rajtunk segíteni. Képtelenség. Ugyanolyan tehetetlen, mint amilyen tehetetlenek vagyunk mi az adott helyzetben.

Vannak helyzetek, amikor teljesen magunkra maradunk. Ott vannak mellettünk szeretteink, ott van a társunk, a hívő testvér, s nem tud csinálni semmit sem. Csak annyit, és itt a csak az nagyon pozitív, hogy odaborul az Isten elé, és könyörög azért, hogy oldódjék meg az a kérdés, amit sem ő, sem a másik, sem mi, akik bajban vagyunk, megoldani nem bírunk, mert képtelenek vagyunk rá. Egyedül az Isten az, akiben nincsen változás, vagy változásnak árnyéka.

Talán átéltük ezt sajnos többen is egy-egy családban, hogy a békés viszony egyetlen dolgon megfordult, s vitává, sőt veszekedéssé fajult egy időre. Por és hamu vagyunk. Egy pillanat alatt fordul az ember gondolkodása, és akkor, hogyha Isten nem segít, csúnya dolgok történhetnek. Ilyen az ember. Nagyon fontos, hogy ezzel szembenézzünk, és ezt világosan lássuk.

Segítség tehát valóságosan, bizonyos helyzetekben, de tulajdonképpen mindig, mindenhol, akkor is, ha az a testvéren keresztül érkezik, de mégis csak mindig az Istentől jön. Mert egy tanácsadásban, egy beszélgetésben, egy testvéri közösségben jó, ha látjuk, hogy végül is az Isten az, aki a megoldást adja, aki vezet minket, aki rajtam, rajtatok keresztül mondhat valamit a másik embernek. Tanácsolhatja, vezetheti őt. Isten az, akiben igazán reménykedhetünk.

Eszembe jutott a feleségem három szülése. Nem tudtam segíteni. Az orvos sem tudott. Volt egy pont, amikor azt hittük, hogy meghal. Egy maradt, hogy letérdeltem ott a szülőszobán, s könyörögtem, és azt mondtam: Uram, te az élet Istene vagy, könyörülj meg rajtunk. Minden átfordult, s túljutott ezen a nagyon nehéz, életveszélyes szakaszon. Ott állt az orvos, és nem bántom az orvosokat, a nagy tudományukkal, ismeretükkel. Széttárta a kezét, én meg összetettem. Milyen nagy különbség? Széttárjuk vagy összetesszük? Utóbbi a legjobb. Amikor más széttárja, akkor tegyük csak össze a kezünket, s átéljük azt a csodát, hogy az imádságra Isten kegyelemmel válaszol.

Vannak tehát olyan helyzetek, amikor minden emberi segítség hiábavaló, mert nem tudnak segíteni. Ami annak tűnik, az sem segítség.

A második, amit itt Dávid mond, hogy vannak időszakok, amikor azért nem tud ember embert segíteni, mert az Isten nélkül az ember vak. A másik Isten nélkül élő meg világtalan. Ez a kettő ugyanazt jelenti. S ha vak vezet világtalant, mind a ketten a gödörbe esnek.

Az ember az Isten nélkül olyan kiszolgáltatott, s néha a hívő ember is tanácstalan. Tudja, hogy ott van Isten a háttérben, de néha átéljük a kiszolgáltatottság érzését. Isten megengedi, hogy még inkább megértsük azt, hogy nála nélkül semmi jót nem bírunk cselekedni. Minden bölcsességünk, tudásunk, ismeretünk akkor is, ha mi szereztük meg azokat sokszor fáradságos munkával, akkor érnek valamit, ha azt a mindenható Isten megáldja.

Amikor valaki dicsekedett a gyáraival és a birtokával egy anglikán püspök előtt, és szétnéztek a vidéken, ahol álltak, s azt mondta a milliomos: Püspök úr, ameddig ellát, itt minden az enyém. S akkor egy ideig csönd volt. Gyönyörködtek Isten teremtett természetében, aztán a püspök úr megszólalt, s csak egy kérdést tett föl: Tessék mondani, kié lesz mindez száz év múlva? S a milliomos barátunk csendben maradt. Nem tudott rá válaszolni. Kié lesz száz év múlva? Ki tudja? Lesz-e még világ száz év múlva? Ugye mennyire szűk a mi látókörünk? Dicsekszik valaki: ez mind az enyém. S akkor jön egy ilyen egyszerű kérdés, ahogy Jézus föltette valaki másnak. Ő is gazdag volt, akinek föltette, aki azt mondta, hogy én lelkem gyűjtsél, élvezd, halmozd. S akkor Jézus a példázatbeli szavakon keresztül azt kérdezi, ha még az éjjel elkérik a lelkedet, mindez kié lesz?

Ugye, hogy mennyire múlandók vagyunk? Mennyire esendők, mennyire por és hamu a mi életünk? Ezért nem lehet igazán, soha megbízni teljesen a másik emberben.

Ha van barátunk, testvérünk, aki sokat jelent a számunkra, akkor lehet vele együtt imádkozni. Lehet megtanácskozni a dolgokat, s az a legjobb, ha ilyenkor ketten, együtt Isten elé álltok, s Isten mondja ki az utolsó szót, a végső választ.

Aztán vannak emberek, akik csak saját magukban tudnak megbízni. Senkiben nem akarnak megbízni. Egyáltalán nem akarnak. Csak saját magukban. Úgy van minden jól, ahogy azt ők eldöntik, ahogy gondolják.

A hamis bíróról azt olvassuk, hogy az embereket gyűlölte, nem érdekelte, lebecsülte, az Istent nem tisztelte, csak magát szerette. Hányan vannak ilyenek, akik önmagukkal vannak tele? Ezért nem fér már be oda barát, testvér igazán, de sokszor még a mindenható Isten is kívül marad. Annyira szereti saját magát, hogy oda már Isten sem fér be. Ezek azok az emberek, akik a legtöbbször minden felelős döntés alól kibújnak. Magukat szeretik. Nagyon sokszor fiatalemberek, fiúk panaszkodnak, még mindig egyedül vannak. De amikor elmondom, hogy vállald föl a döntést, a rizikót. Néha megalázó is lehet egy helyzet, odamenni valakihez, s azt mondani, hogy beszélgessünk. Már egy fiatal lányhoz, aki esetleg tetszik neki. Nem teszi meg. Hát igen, mert ez olyan ciki, kellemetlen. De így nem fog jutni soha, semmire. Meg akkor meg kell osztanom majd a lakást. Hát bizony ilyen az élet. Meg kell osztani a lakást, és még nem is tudja, hogy mennyi mindent meg kell osztani, nemcsak a lakást, meg a pénzt, meg egyebet. Ilyen az élet. És fordítva is igaz. Vannak fiatal lányok, akik nem vállalják föl a felelősséget, a döntést, hogy igent mondjon, hogy vállalja azt a fiút. Ha talán most még nem is úgy látja, hogy lehet ebből Isten szerint való módon valami. Majd vezeti az Isten, nem. Ezért terjed a magányos életmód egyre jobban. Kibújnak a felelősség alól, mivel nem vállalják föl. Ezért senki nem tesz a vállukra felelősséget. Úgyse vállalja föl. De akkor nem kell utána panaszkodni, hogy nem szeret senki, hogy nem kellek senkinek, hogy magamra maradtam. Egyenes következménye ez annak sokszor, nem mindig, ha valaki a felelősséget nem vállalja föl.

Hányan vannak, akik szívesen vállalnák, de nincs kivel. Ez egy másik kérdés. Most nem azokról beszélek, akik már vállalnák, bárcsak lenne már felelősség, hanem azokról, akik kibújnak alóla. Nem kell félreérteni. Az vegye magára, akit ez illet.

Olyan jó lenne ebben is változtatni. Nem szeretni magunkat annyira, hanem még inkább engedelmeskedni Istennek. Kutatni, keresni az Ő akaratát, s amikor az Isten indít valaki felé, akkor fölvállalni a döntés, a megszólítás, a másik vállalásának a felelősségét, s akkor az ember láthat csodákat újra és újra.

A második nagy egysége ennek a zsoltárnak egyfajta átkötéssel folytatódik, méghozzá így, hogy bízzál Istenben. Az első részében is nagyjából erről volt szó, de itt a második felében másképpen. Nála jó megoldás készül azokban a kérdésekben, amelyek kimenetelétől annyira félsz. Mi annyira tudunk félni, hogy az elképesztő. A félelem szorítja össze a gyomrunkat, tesz minket álmatlan emberekké. Itt jön fel a gyomorsav és így tovább, és így tovább. Jön a fekély, a hurut és így tovább. Mert a félelem megbénít.

A Szentírás azt mondja, hogy a teljes szeretet, az Isten szeretete kiűzi a félelmet. Mint amikor a sötét teremben egyszerre kinyitják a spalettákat, s beárad a fény, és nincs többet sötétség. Világosság lesz abban a teremben. Hova lett a sötét? Senki nem tudja. A világosság kiűzte a sötétséget. Isten szeretete kiűzi a sötét gondolatokat és a sötét félelmet is.

Csupa ígéret a zsoltár második fele. Azt mondja Isten, hogy Ő megsegít. Vannak helyzetek, amikor minden ember tehetetlen, de Isten nem az. Hadd mondjam két szóval biztatásként: továbbviszi az ügyedet az Isten. Te nem tudod vinni, belefáradtál, majdnem belerokkansz. Az Isten továbbviszi az ügyedet. Ilyen egyszerű. Áttetted az Ő kezébe, ha ez megtörtént, az Isten továbbviszi az ügyedet. Te nem bírod már. Az Ő terhe gyönyörűséges és könnyű. Ő tudja vinni. Nem azért rokkanunk bele, mert magunk akarjuk intézni, meg vinni? Mint a lendkerekes autó. Meghajtja valaki, és fut tovább attól a lendülettől. Nem bír megállni. Mikor kicsi volt az egyik gyerekünk, ő volt ilyen. Elkezdett járni, fölemeltük, és ment a lába tovább. Akkor is járni akart, mert úgy belejött már. Vagy nem tudott megállni. A sarokig futott, ott beverte a fejét, leült, megvakarta, fölállt, s kezdte újra. Nem bírt megállni. Aztán rájött, hogy hogy kell megállni, s attól kezdve megállt. De sok ember ilyen, sok hívő ember is ilyen. Álmában is jár a lába, az agya, a szíve, a keze, a gondolatai. Ezért nem tud aludni. Az én terhem gyönyörűséges. Tegyétek rám! Minden gondotokat énreám vessétek! Én gondot viselek rólatok.

Mit mond itt az ige? Azt mondja, hogy megsegít. Ilyen egyszerű. Megsegít, számíthatsz rá. Továbbviszi az ügyedet. Őnála készen áll a megoldás. Nem látjuk. Sokszor tényleg olyan az életünk, mint egy alagút. Befutottunk a sötétbe, és a végét nem látjuk. Svájcban vannak nagyon hosszú alagutak a vasúton. Megy, megy a vonat, s az ember azt hiszi, hogy sosem fog kiérni. Aztán egy kicsit dereng, és utána kifut a fényre.

Nem régen egy kérdésben nem tudtam, hogy mi lesz a vége a dolognak. S aztán egy csendes időszak, csendes perc végén ezt az igét hozta elém az Isten. "Legyen néked a te hited szerint." Abban a pillanatban tudtam, nem csak hittem, tudtam, hogy ez a kérdés megoldódott. Nem látom. Isten azt mondta, hogy vége, levette rólam ezt a terhet, megoldotta. Várjam meg a végét, és kész. Mint amikor kövek hullanak le az emberről. Ismerjük ugye? Lehullt a teher. Tudom, hogy az Isten megoldotta.

Azt mondja János levelében Isten, ha valamit az Ő akarata szerint kérünk, már megkaptuk. Ott a görög nyelvben imperfektum van. Ez azt jelenti, hogy befejezett múlt. Már a múlté. Még nem látom, nincs a kezemben, nem kaptam meg, nem tudom megfogni, ha valami ilyesmiről van szó, vagy esemény még nem történt meg, és mégis már megtörtént. Döbbenetes. Mert az Istennél nem dimenziók vannak! Múlt, jelen, jövő, egyben van. Ő van. Nem volt, nem lesz, van. Isten, aki van. Aki állandóan létezik. Nincs nála jövő meg múlt. Egy van, a jelen.

Tehát, amikor azt mondja, hogy legyen a te hited szerint, akkor Ő odatette már a megoldást, csak még nem tudom elvenni. Mint amikor megfőtt az étel, de még nem tették oda elém. Már készen van, nem? Ott van a konyhán a tálakban, edényekben. Még nem merte ki, aki kimeri, nem tették oda elém, vagy nem tették oda az ablakba a tálcához. Oda kell menni, el kell venni, de már készen van. Olyan fantasztikus dolog ez, merjük hinni, hogy elkészítette. Imperfektum. A múlt, ahogy az elmúlt perc már a múlt, olyan biztosak lehetünk abban, hogy a megoldás az Istennél már múlt. Legyen néked a te hited szerint. De mi kell ehhez? Hogy legyen hitünk. A hitünk szerint akkor oldódhatnak meg a dolgok, ha van hitünk. Ezért ez nagyon súlyos kérdés, hogy van-e? Lehet, hogy valaki azt mondja, hogy akkor nincs. Miért? Hol van itt erről szó, hogy mekkora hit kell. Nem mondja, hogy mekkora. Mustármag, porszem, mákszem. Lehet még kicsinységeket mondani, nem számít. Ha akkora hitetek lenne - azt mondja Jézus. Ha mákszemnyi lenne, s azt mondanád ennek a hegynek, vagy ennek a fának, szakadj ki, és menj be a tengerbe, megtörténik. Hisszük mi ezt igazán? Sokkal gazdagabb lenne az életünk, ha komolyabban hinnénk. Legyen néked a te hited szerint.

Arról beszél itt a zsoltáros, hogy megbízol-e az Istenben? Bízol benne igazán? Egyedül benne bízol? Szűnjetek meg - mondja egy másik helyen az ige - emberekben bízni. Az ember nem tud megoldást adni. Tud segíteni, tud mellénk állni. A széttárt kezek idején tudja összetenni a kezét veled együtt, de megoldást adni csak a mindenható Isten tud.

Jézus Krisztus a lehetetlen dolgok megoldásának a specialistája. Bocsánat, hogy ezt mondom, de ha szakorvosi problémánk van, akkor a szakorvoshoz fordulunk. Nem? Ha a fülünk fáj, akkor az orr, fül, gégészetre megyünk, és nem a belgyógyászatra - jó esetben. Néha átküldenek oda, ahova nem kellene. Akkor szakorvoshoz küldenek. A mi életünk egyedüli szakorvosa a mindenható Isten. Ő ért hozzánk. Ő tudja, hogy milyenek vagyunk, mi van a szívünkben. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, az Isten azt nézi, ami a szívünkben van. De jó, hogy így van. Mert sokszor, ha tényleg aszerint ítélnének minket meg, amit látnak rajtunk, az katasztrófa lenne. Néha meg is történik. Elképesztő. Milyen jó, hogy az Isten nem ilyen. Az Isten igazságosan mér, jól lát, a szívünket látja, s a szerint ítél meg minket.

A Szentírás Istene, a Biblia Istene az egyetlen olyan Úr, aki ma is tud teremteni, mert itt erről van szó. A semmiből Igéje és Szentlelke által tud gyülekezetet teremteni. Hirdetik az evangéliumot egy lepusztult vidéken, s elkezdenek jönni az emberek. Honnan? A semmiből. Hányszor láttam ezt, amikor egy-egy gyülekezetben szolgáltam. Első este ketten voltak, hárman. Szégyenkezett is a kolléga. Mondtam, hogy nem kell. Az se baj, ha a hét végéig ketten maradnak. Az elég. Nem? Ha ketten vagy hárman összejöttök, az már gyülekezet. Aztán hét végére tele lett a templom. Nagy város. Két emberrel indult. Pénteken zsúfolásig volt a templom. Nem az Isten hívja össze az embereket? Igéje és Szentlelke által a semmiből gyülekezetet hív egybe.

Amikor valaki hitre jut, az mindig új teremtés. Ott van egy semmi élet. Megérinti Isten az Ő igéjével, és lesz egy új élet.

Aztán folytatja itt a zsoltáros, hogy Isten igazságot szolgáltat. Egyszerűen azért, mert Ő maga az igazság. Én vagyok az út, az igazság és az élet. Mi tudjuk azt pontosan, felnőttek vagyunk, sok mindent megértünk, hogy ez a világ tele van igazságtalansággal. Van, aki erre is játszik. Nem kellenek papírok, haver. Mennyibe kerülsz? Megveszlek kilóra. Nekem is mondták egyszer. Tízezer, húszezer, ötvenezer? Én azt mondtam, hogy tudod, van, ami nem eladó. Hát az nem létezik. Itt minden eladó. Nem, van, ami nem eladó. Van ilyen a mi életünkben, ami nem eladó, amit nem lehet megvenni? Minket meg lehet venni? Mi az árunk? Van, vagy van olyan erkölcsi tartásunk, hogy vannak dolgok, aminél nincs tovább, amire azt kell mondanom, hogy ezt nem. Ezt nem. Ezt még neked sem. Ezt még neked sem. Ezt egyedül csak az Istennek, mert ez az övé. Vagy téged is meg lehet venni kilóra, meg bizonyos összegért, vagy valami másért? Itt nem csak pénzre kell gondolni.

A dolgok vége felé újra és újra kiderül, figyeljünk csak, hogy az Isten igazságot szolgáltat. Ott van az igében, hogy a gonosztevők miatt a kiáltás fölhatott az Istenhez. Azt mondja Isten, hogy lemegyek, és megnézem, hogy mi az igazság. Utána jött az ítélet, és elpusztultak azok a városok.

A baj az, hogy mi úgy gondoljuk, hogy annak kell bekövetkezni, ami szerintünk az igazság. Mi ugyanis kerítéseket húzunk. Ez az ember bejöhet, mert ez olyan, vagy hasonló, mint mi. Ez az ember csak a kerítésen kívül maradhat, mert ez olyan másféle. Ezt tudom szeretni, ezt meg nem tudom.

Mi lett volna velünk - pár évvel ezelőtt csak -, ha az Isten nálunk is kerítést húzott volna, és azt mondta volna ránk, hogy te nem. Ő igen, te nem. Nem bűn az, ha mi kirekesztünk embereket, kerítéseket húzunk? Külső, származás, anyagi helyzet, családi állapot, és ki tudja, még milyen kerítéseink vannak? Ő igen, ő pedig nem. Te igen, az pedig nem. A farizeusok húztak így kerítéseket. Aki nem bírja megtartani a törvényt, az kívül marad. Miért? Ők meg tudták tartani? Hát, amikor a házasságtörő asszonnyal beszélget Jézus, s azt mondja az ott lévő írástudóknak és farizeusoknak: aki sose vétkezett közületek, az vesse rá az első követ. Hányan maradtak? Ketten: Jézus meg az asszony. Mindenki más elment. Ő sosem húz kerítéseket.

Azt mondja, hogy jöjjetek énhozzám mindnyájan. Nincs különbség. Bárki, mindenki. Így olvassuk: Igazságot szolgáltat az elnyomottnak, kenyeret ad az éhezőknek. Azért ez nagy reménység mindenki számára, hogy egyszer kiderül az igazság. Nem biztos, hogy mi meglátjuk, de kiderül az igazság. Isten igazsága diadalmaskodik ezen a nyomorult világon. Az, hogy miért vár ennyit az Isten, ez az Ő dolga, nem tartozik ránk. A világmindenség Ura úgy cselekszik, ahogy akar. Az Isten úgy ítél, ahogy akar. Ehhez nekünk semmi közünk. A kérdés az, hogy mi milyen ítélet alá fogunk majd kerülni?

Igazságot szolgáltat az elnyomottnak, és kenyeret ad az éhezőknek. Vagyis, Isten táplál. Nem egyszer úgy, hogy valakitől elvesz, s odaadja a másiknak. Valakitől elvesz, s odaadja a másiknak. Miért? Mert így látja helyesnek. Kész. Van annak annyi. Úgyse érzi, vagy pont azért, hogy érezze csak meg egyszer végre már, hogy milyen nyomorultnak lenni. Elveszi onnan, és odaadja a nyomorultnak és az éhezőknek. Táplál kenyérrel. Eltart, megtart, megajándékoz mindazzal, amire szükségünk van. Táplál lelki eledellel és lelki kenyérrel. S így folytatja, hogy kiszabadítja a foglyokat. Ad a lelkünk számára meg az életünk számára megoldásokat. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a megoldhatatlan kérdést megoldja az Isten, csak várjuk meg. Bízzunk meg benne, hogy kezében tartja a dolgokat.

Ott vannak a gyülekezetek a Jelenések könyvében. Azt mondja Jézus, hogy a kezemben tartom az én népemet. Hát akkor nem lehet onnan kiesni. Akkor Ő tudja, hogy mire van igazán szükségünk.

Megszabadít - folytatja a zsoltáros - mindattól, ami már nem tőle való. Készen vagyunk-e azonban elengedni mindazt, ami nem az Isten szerint való? A szabad emberre az jellemző, hogy szabadon mer az Istenben bízni. Benne bízik igazán. Mindent a kezébe tett. Uram, te így akarod? Történjen úgy. Nem egyszerű kérdés. Hányszor térdeltem úgy az Isten előtt: Uram, ezt nem akarod tőlem. Ilyen nincsen. Akkor csöndben meggyőzött, hogy nyugodtan bízzál csak bennem. Bízd csak rám! Az lesz a számodra a legjobb. Ez mindig halál valamilyen szinten. Belehal a mi akaratunk az Isten akaratába. S utána kiderül, hogy megint az volt a jó. Megint kiderült, hogy Ő nem tévedett, én meg por és hamu vagyok. Gyakran szembe kell nézni ezzel, azért engedi meg az Isten ezt, hogy bizonyos kérdésekben át kelljen élnünk a nyomorúságot, s aztán dicsőíthessük Istent a szabadításért.

Akarod-e, hogy Ő szabadítást adjon az életedre nézve? Ha igen, ez egy felelős döntés, sőt mondhatnám így is, hogy veszélyes döntés. Miért? Mert akkor Isten szabja meg az időket, az alkalmakat és a szabadítás módját is. Vihet mélységen át, s ott a végén a szabadítás. Vihet magasságokon át, hullámvölgy, bármi történhet. Bármi megtörténhet. Ha átadtuk neki: Uram, cselekedj akaratod szerint, akkor viszont ne zúgolódjunk, ha cselekszik a szerint. Azért, mert azonnal nem értjük? Néha olyan szomorú ez. Azt mondtuk, hogy Uram, legyen úgy, ahogy te akarod. S amikor úgy lesz, akkor felháborodik az illető: na, na, hát azért erről nem volt szó. Gondoljuk meg, hogy mit mondunk az Istennek. Legyen úgy, ahogy te akarod, akkor fogadjuk el, hogy úgy lett. Azért lett úgy, mert az Isten úgy akarta. Akkor nyugodjunk bele. Mondjuk azt, hogy igen Atyám, mert így volt kedves előtted.

Így folytatja, hogy meggyógyít. Megnyitja a vakok szemeit. Mi mindenben rászorulunk az igazi látásra, a lelki ítélőképességre, az igeszerű gondolkodásra. A mi imádságunk az, amikor a meggyógyított vak kérdésére kérdéssel válaszol Jézus? Azt mondja, hogy mit akarsz, hogy cselekedjem? Az az ember azt mondta: "Uram, hogy lássak." Ki merjük ezt mondani most kérésként Isten felé? Uram, add, hogy lássam már, hogy mi a jó döntés abban ami most nyitott kérdés. Uram, hogy lássalak meg téged, a mindenható, egyedülálló Istent.

Látott a vak fizikailag és lelkileg, meg volt egy másik vak, akit megérintett Jézus háromszor is, és azt olvassuk, hogy látott tisztán, világosan, messzire és mindent. Tisztán, világosan, messzire és mindent. Erre van a legnagyobb szükségünk, hogy megérinthesse hiú szemeinket - ahogy Ady mondja. És lássuk az örökkévaló Istent, megszabadítva a vakságtól.

Uram, gyógyíts meg, hogy lássam a magam bűneimet, téged, a megoldást, mit kell tenni, hadd dicsőítselek téged.

S így folytatja a vége felé a zsoltáros: Szereti az igazakat. Mi igazak vagyunk? Önmagunkban nem. S mitől leszünk igazak az Isten előtt? Mert erről van itt szó. Azt mondja a Biblia, hogy úgy szerette Isten ezt a világot, hogy Jézust, az Ő egyszülött Fiát adta, hogyha valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. A megigazult ember élete Krisztusban elrejtett élet. Szereti az Úr azokat, akiknek az élete az övé. Ez ilyen egyszerű.

Adjuk át, oda az életünket, adjuk át neki az életünket, s átéljük az Isten szeretetét. Már előtte is, de akkor még inkább.

Úgy szeret - folytatja tovább a 9. vers -, hogy támogat. Jövevényt, árvát, özvegyet. De a bűnösöket - folytatja - tévútra vezeti. A bűnösöket tévútra vezeti. Azt jelenti, hogy aki nem az Istent keresi, az nem fogja megtalálni a megoldást. Az biztos, hogy mellényúl, és mellémegy.

Mit ígért Jézus az övéinek? Nem hagylak el, és nem távozom el tőled. Veletek maradok a világ végezetéig, minden napon.

Itt van az, hogy szereti a jövevényeket is, akiket mi nem régen eltaszítottunk. S mi azt mondtuk a népszavazáson, hogy nem kelletek. Mit mond az Isten? Én őket is szeretem. Bármit is írtatok ti a szavazólapra, én akkor is szeretem őket, mert szeretem a jövevényt, az árvát, az özvegyet, és nem fogom elhagyni őket. Lehet, hogy ti elhagytátok őket, de én nem fogom. Ugye, hogy mennyire csak az Istenben lehet megbízni? Képesek voltunk a magyar a magyarnak azt mondani, hogy nem kelletek. Az Isten azt mondja, hogy nekem meg kellenek. Özvegy, árva, eltaszított, jövevény. Nekem kellenek akkor is, ha talán egy ideig élősködnek. Akkor is kell, mert az Isten szereti őket. Majd aztán leszokik róla, s beáll a normális kerékvágásba. Szereti Isten a jövevényeket, mert egyszer Izráel is jövevény volt. Ezért. S Isten ezt sose felejti el. Minden jövevényt, árvát és özvegyet szeret és megtart.

S az utolsó - ezzel szeretném befejezni -: azt mondja itt a végén a zsoltáros, hogy: "Uralkodik mindörökké az Úr, a te Istened a Sionon." Isten király. A királyok Királya, és uraknak Ura.

Az Isten országa az egyetlen ország, amelyik kibírja a folyamatos növekedést. Mi már nem bírjuk a folyamatosan emelkedő államadósságot. Lassan odajut ez a szerencsétlen ország, hogy az összeomlás szélére kerül. Ez a helyzet. Az Isten országa növekedik, az Isten országa sosem megy csődbe. Az Isten országának a királya olyan király, amelyik érti a dolgát. Ő az uraknak Ura, és a királyoknak Királya.

Az Isten országa az az ország, ahol nincsen visszaélés, nincs korrupció, nincsenek zsebbe dugott milliók, és akkor megkapja az üzletet, és megnyeri a pályázatot. Hány ilyet láttam. Mindegy, hogy ki volt az esélyes. Az kapta, aki hat millkót idetett a zsebbe. És akkor eldőlt a pályázat. Ott nincs visszaélés, nincsenek pártharcok, és összefonódások. Nincsen paraszolvencia és vesztegetés, mert minderre nincsen szükség. Mert az Isten országa tökéletes ország. Soha nem válik működésképtelenné. Isten királyi országa soha semmi és senki miatt nem fog megrendülni, és nem fog összeomlani. Hanem mi történik vele? Eljön a maga teljességében. Meglátjuk Isten országát a maga dicsőségében. Meglátjuk az uraknak Urát, és királyoknak Királyát.

Egyetlen kérdés maradt ma estére a végére. Van-e belépőd ebbe az országba, vagy csak magyar állampolgár vagy? Vagy lehet, hogy még az sem. De van-e belépőd az Isten országába? Az Isten országa kibírja a növekedést. Az Isten országa sosem megy csődbe. Nincsen hatalom, amelyik tönkreteheti hozzá nem értés miatt. Nem lehet összezúzni, legyőzni, mert az uraknak Ura és a királyoknak Királya annak a tulajdonosa. És az a Gazda az Ő népe érdekeit nézi, és nem a sajátját. Az a Gazda jól vezeti az Ő országát. Tökéletesen uralkodik. Nincsen őbenne semmi hamisság és sötétség. Minden ember csak töredékesen tudja vinni az ügyeket. Nem irigylem a vezetőket, nagyon nehéz helyzetben vannak. Isten országa tökéletes ország. Ezért, ha mi annak állampolgáraivá lettünk, akkor egyszer meglátjuk ezt az országot színről színre, s annak Urát és Királyát úgy, ahogy majd eljön ítélni élőket és holtakat. Gyermeke vagy-e a Királynak? Hit által gyermeke lehetsz, s akkor az Isten országának minden joga is a tied, minden lehetősége, minden szépsége és minden csodája. Hit által járva ezekből kapunk ízelítőt itt, most, idelenn.

Isten hívő gyermekei bemehetnek oda.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk a te kedves biztatásodat. Köszönjük azt is, hogyha megítéltél valamit az életünkben. Köszönünk minden bátorítást. Köszönjük, hogy a befelé csordogáló könnyeinket is letörölted ma este, s a szívünk megtelhetett reménységgel.

Köszönjük, hogy a te országod, s a te királyságod folyton növekszik, s nem lesz vége. Köszönjük, hogy egyszer eljössz majd dicsőségben ítélni élőket és holtakat. És köszönjük, hogyha hiszünk benned, nem megyünk az ítéletre, hanem máris átmentünk a halálból az életre.

Segíts nekünk, Jézus, hogy jobban, s egyedül igazán benned akarjunk, s tudjunk bízni.

Ámen.