PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. március 29.
(csütörtök)

Cseri Kálmán


ISTENISMERET - ISTENTISZTELET


Alapige:Mal 3,6-12

Én, az Úr, nem változtam meg, de ti is Jákób fiai maradtatok! Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendelkezéseimtől, nem tartottátok meg azokat. Térjetek meg hozzám, és én is hozzátok térek! - mondja a Seregek Ura. De ti ezt kérdezitek: Miből térjünk meg? - Becsaphatja-e az ember Istent? Ti mégis be akartok csapni engem! Ezt kérdezitek: Mivel akarunk becsapni? - A tizeddel és a felajánlásokkal! Átok sújt benneteket, az egész népet, mert be akartok csapni engem! Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, hadd legyen eleség a házamban, és így tegyetek próbára engem - mondja a Seregek Ura. Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok. Elriasztom tőletek a sáskákat, nem pusztítják el földetek termését, nem teszik tönkre szőlőtöket a határban - mondja a Seregek Ura. Boldognak mond benneteket minden nép, mert gyönyörű lesz országotok - mondja a Seregek Ura.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, hogy nem hagyod népedet a fogságban. Köszönjük, ha személyes tapasztalatunk is lehet már az, hogy nemcsak bocsánat van nálad bűneinkre, hanem szabadulást is tudsz adni a vissza-visszatérő bűnökből és megkötözöttségekből.

Áldunk téged Jézus Krisztus, hogy azért jöttél, hogy a szegényeknek evangéliumot hirdess, a foglyoknak szabadulást, a megkötözötteknek feloldást.

Kérünk, hogy ilyen igével ajándékozz meg most is minket. Olyan jó, hogy te mindent tudsz rólunk. Kérünk, engedj most közel magadhoz akár az egész napi hajszából jövünk fáradtan, akár a magánynak a csendjéből, de tereád vágyakozik a szívünk és tereád van szükségünk mindnyájunknak.

Könyörülj meg rajtam, hogy azt mondjam, amit te üzensz nekünk, és könyörülj meg mindnyájunkon, hogy az, aki hirdeti és hallja itt az igét, adja néked egészen a szívét.

Ámen.


Igehirdetés

Maradjunk annál a rendszernél, ami az utóbbi időben kialakult, hogy amely bibliai könyvet éppen olvassuk sokan a kalauz szerint, azzal egy kicsit közelebbről is megismerkedünk. Hasznos ez azoknak is, akik más rend szerint olvassák a Bibliát, vagy akár rendszeresen nem szokták azt olvasni.

Malakiás könyve az Ószövetség utolsó könyvecskéje. Rövid prófétai könyv, és időben is a legkésőbbiek közé tartozik. 470 és 440 között történtek azok az események, amikről szól.

A babiloni fogság után vagyunk, sőt jóval utána, 100 évvel utána. Már áll újra a jeruzsálemi templom, van papság, és a perzsa helytartó tart rendet az országban. Állnak Jeruzsálem falai is, és egyre többen beköltöztek az újjáépített városba. Mindez kiderül ebből a könyvből, meg a vele egy időben íródott Ezsdrás és Nehémiás könyvéből is. Külsőleg konszolidálódtak a körülmények. Van közigazgatás, egyre több munkalehetőség van, újra megművelik a földeket, egyre több új ház épül - Haggeus háborog, hogy néha luxus kivitelben -, újra lehet áldozatot bemutatni a templomban, megtartják az ünnepeket, egy-egy nagy ünnepen özönlik a nép a jeruzsálemi templomba, örülnek ennek azok, akik a fogságban születtek, és most élvezik a régi hagyományok felelevenedését, örül neki mindenki.

Külsőre minden rendben van. Belül azonban súlyos hibák, bűnök vannak. Valóban olyan Izráel élete ebben az időszakban, mint ahogy mondani szoktuk: szép piros alma, ha kettévágom, belül rothadt. Malakiás mint Isten küldöttje - többször mondja ezt, hogy ő követ -, ezeket a hibákat nevezi néven, és ebből hívja a népet megtérésre.

Néhány pontba foglalva szeretném elmondani a legfontosabb gondolatait ennek a könyvecskének.

1. A legrészletesebben az istentisztelet hiányosságaival foglalkozik. Azt mondja: jöttök sokan a templomba, betartjátok a vallás előírásait, bemutatjátok az áldozatokat, de milyen áldozati állatokat hoztok ide? Az egyik sánta, a másik vak, a harmadik béna. Az Úrnak a selejtet hozzák az emberek. Ezt senki nem látja, legfeljebb az a levita, aki megöli az áldozatra kiszemelt állatot, de az Úr látja. Ti azt gondoljátok, hogy Isten nem lát? Azt gondoljátok, hogy ez így kedves neki? Még ilyen szigorú megfogalmazást is olvasunk itt, hogy nyugodtan hagyjátok abba az áldozatokat, ha csak a látszatot akarjátok fenntartani. "Bárcsak volna valaki köztetek, aki bezárná a templom ajtaját, és ne égne hiába oltáromon a tűz. Nem telik kedvem bennetek - ezt mondja a Seregek Ura." - Nem kívánok tőletek áldozatot.

Nem Istennek van szüksége az áldozatra. Ő nem eszik sült húst, bocsánat a fogalmazásért, de így talán egészen világosan érthető. Az áldozatot bemutatónak van szüksége az áldozatra. De ha ő maga sem veszi komolyan, akkor jobb abbahagyni. Sokkal becsületesebb azt mondani: pogányok lettünk mi is. Nem teszünk úgy, mintha istentiszteletre jönnénk össze, mert nem tiszteljük Istent. Ha neki akármi jó, ha neki a szemetet, a selejtet dobjuk oda, ne vessünk oda semmit neki. Nem szorul rá. Nincs rá szüksége. Az áldozat bemutatójának pedig ebből semmi haszna.

Egymás után juthatnak eszünkbe olyan mondatok, amiket Jézus mondott a korabeli farizeusoknak. Egy alkalommal, a Máté 23. részében egy hosszú fejezetben, tanította őket Jézus, hogy olyanok vagytok, mint a meszelt sírok. A sír bejáratát lezáró nagy kör alakú követ kívülről fehérre meszelték, hogy messzire világítson, hogy senki ne akarjon oda bemenni. De mi van belül? Jézus elmondja nekik, mi van ott belül. Vagy azt mondja: Olyanok vagytok, mint amikor egy tálnak külsejét fényesre suvikszolják, benne pedig romlott, rothadó, büdös étel van. Nem volt ez hízelkedő azoknak a farizeusoknak sem, de Malakiás is néven nevezi a dolgot.

Jézus is idézte Ézsaiás könyvéből Isten panaszát, hogy ez a nép szájával közeleg hozzám, de a szíve távol van tőlem. Isten pedig a szívünket nézi mindig. Nem azt nézi, ami a szeme előtt van, hanem ami a szívben van. És mivel a szívben sok szenny és megtűrt bűn volt, ezért még hangzik az igehirdetés. Isten vádját mondja el sokszor Malakiás. Ilyeneket olvasunk itt a 3. fejezetben: "Eljövök majd és ítéletet tartok felettetek. Hamarosan vádat emelek a varázslók ellen, a házasságtörők ellen, a hamisan esküvők ellen, azok ellen, akik kizsarolják a napszámost, az özvegyet és az árvát, akik elnyomják a jövevényt, mert nem félnek engem! - mondja a Seregek Ura."

"Továbbá azt teszitek: a ti ifjúságotok feleségét elhagyjátok. Gyűlölöm azt, aki elválik feleségétől - ezt mondja az Úr, Izráel Istene -, mert erőszak tapad ruhájára. Vigyázzatok magatokra, ne legyetek hűtlenek!"

És ez még csak egy szelete annak a bűnlajstromnak, amivel nap mint nap vétkeznek Isten ellen, ehhez jó képet vágnak, az ünnepen felvonulnak a templomba, bemutatják az áldozatokat. Ők teljesítik a vallásos kötelességüket, és ahogy Jeremiásnál olvassuk: "Elmentek, hogy utána ott folytassátok, ahol abbahagytátok." Ennek semmi értelme, mondja itt Isten a népnek. Nyugodtan zárjátok be a templomot, hagyjátok abba ezt az istentiszteletesdit, mert az undok játék. És mi ennek az oka? "Mert nem félnek engem. - ezt mondja a Seregek Ura."

A szomorú az volt, hogy a papok is részt vettek ezekben a bűnökben, holott az ő feladatuk az lenne (erről a 2. részben részletesen ír a próféta), hogy az Isten igéjére tanítsák a népet, és segítsék, hogy azt meg is tartsák, és ők járjanak elől. Tiszta szív, tiszta kéz, tiszta száj - ez kell, hogy jellemezze őket - és világítsanak jó példaként. Ehelyett ők is belesüllyedtek ezekbe a bűnökbe. És az, hogy megvetik az Isten igéjét, arra utal, hogy megvetik Istent magát.

Nagyon vigyázzunk ezekre kísértésekre, mert igaz, amit Pál apostol ír, hogy "aki azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!" Hajlamosak vagyunk ilyenkor pálcát törni azok felett, akiknek a bűneiről szól a Szentírás. (Ma éppen Péter tagadását olvastuk az Újszövetségből. Olyan sokszor hallottam már: nagy okosan elmondjuk, hogyan kellett volna viselkednie.) De vigyázzunk, mert amik megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg.

Ne kövessük a rossz példát, de kövessük a jót. Nagy kísértés, hogy észrevétlenül eltávolodik valaki Isten igéjétől. Nagy kísértés, hogy formálissá válik az istentisztelet látogatása. Ezért sem helyes, ha azt mondjuk: voltam templomban. De miért voltam ott? Ennél több, ha valaki azt mondja: részt vettem az istentiszteleten. Még több, ha valaki azt mondja: kíváncsi vagyok, mit mond nekem Isten ezen az istentiszteleten az Ő igéjén keresztül, függetlenül attól, hogy ki áll a szószéken. Én az Isten szavát szeretném hallani, hogy ahhoz igazítsam az életemet. Ez a célja a templomozásnak - ahogy mondani szokták. Mi nem egy épületet látogatunk, mint a Malakiás korabeliek. Mi nem vallásos előírásokat akarunk teljesíteni. Nagyon jó, hogy nekünk nincsenek is vallásos előírásaink. A hívő ember az élő Istentől akar igét hallani azzal a nagy boldogsággal, hogy micsoda megtiszteltetés, hogy Istennek van szava hozzám, segít eligazodni az életben, és ahhoz igazíthatom az életemet minden tekintetben. Ez volt Malakiás szolgálatának a célja.

Először tehát az istentiszteleti élet hiányosságairól beszél ez a könyv.

2. Utána ennek az okát említi meg, hogy annak hamis az istentisztelete, akinek hamis az istenismerete. Csak igaz istenismeretből következik olyan helyes istentisztelet, ami állandó lelki növekedést biztosít a hívőnek, ami összefogja a hívőket egy közösséggé, ahol a középpontban az élő Isten van, és az Ő népe örvendezik és dicsőíti Őt, és jobban tud engedelmeskedni neki az istentisztelet után, mint előtt. Ilyen istentisztelet azonban csak a helyes istenismeretből következik.

Miért nem félnek engem? Az első fejezetben már rámutat erre Isten, amikor azt mondja: a pogányok jobban tisztelnek engem, mint ti. Mert ti nem veszitek komolyan, hogy nagy király vagyok én. - ezt mondja a Seregek Ura.

Érdekes, hogy ebben a rövid prófétai könyvben Isten következetesen így nevezi magát: Seregek Ura. Sokszor említettem már, hogy ez hitvallás volt abban az időben és azt jelentette, hogy Isten a mennyei seregeknek, az angyaloknak szuverén, teljhatalmú parancsnoka és ura, de a földi hadseregeknek is, és az ördög földalatti démoni seregeinek is teljhatalmú ura és parancsolója. Nincs hozzá hasonlítható hatalom. Az Övé minden hatalom, minden uralom és minden dicsőség.

Ezt nem vette komolyan a nép. Ezért vetemednek ilyesmire, hogy odavetünk az Úrnak akármit. Ezért vetemednek arra, hogy nem veszik komolyan a beszédét. Meg sem hallják, nem követik, vitáznak vele, számon kérnek rajta sok mindent. Nyolc olyan kérdés van ebben a rövid könyvben, amikor a nép számon kér Istenen valamit. És milyen csodálatos, hogy Isten türelmesen válaszol mind a nyolc provokatív, hitetlenségből fakadó kérdésre. Ahogy Jézus is válaszolt mindig türelmesen, alázatosan, szelíden - egy kivételével - az ellenségeinek is. Itt is a prófétán keresztül megkapják a választ, de leleplezi Isten a bajok okát. Nem ismerik Őt.

A hívő élet gyökere az, hogy ismerjük-e igazán Istent és elismerjük-e Őt annak, aki? Megismerni és elismerni.

Éppen a múlt héten hallottunk itt a 46. zsoltárról. Ott Isten szinte kérleli az Ő népét: Csendesedjetek el már végre, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten, és én parancsolok minden népnek... Magunkkal vagyunk tele, a saját hangunkat szeretjük hallani. Csak aki elcsendesedik, és Isten színe előtt csendesedik el, az előtt ragyog fel az Ő páratlan nagysága, hogy Ő az Isten és nincs rajta kívül más. Sok úgynevezett isten van, amiket magunknak gyártunk, de valódi, ténylegesen létező és uralkodó Isten egyedül Ő.

Aki ezt komolyan veszi, az nem fog sántát vinni, hogy azt mutassa be áldozatul az Úrnak, az nem fogja félretenni az Isten világos parancsait, hanem az kér tőle még, még... Mondjad, Uram! És akkor ebből most rám mi vonatkozik? Adj erőt, hogy már most azonnal kezdjek neki engedelmeskedni. Az igazi istenismeretből helyes istentisztelet következik. Egyébként pedig lesz ez a felszínes, képmutató alakoskodás, formális, úgynevezett istentisztelet. A látszatot fenntartotta a nép, de nem volt mögötte valóság.

Jókai meg Mikszáth regényekből ismerős ez a szólás: "Fenn az ernyő, nincsen kas." A múltkor megkérdeztem egy csoportban, mint jelent ez? Senki nem értette a jelentését. Akkor mondták ezt, amikor véglegesen elszegényedett nemesi családokban még megvolt egyetlen lovas hintó, aminek még teteje, ernyője is volt a nap meg eső ellen, de kas, vagyis ülés nem volt benne. Azt is el kellett adni, vagy szétrágták az egerek, vagy tönkrement teljesen. Az ernyőt még ápolták, hogy végig mehessenek a lesoványodott lovak a falu szeme láttára.

Fenn az ernyő, nincsen kas. - Ez jellemezte a Malakiás korabeli vallásosságot. Ez kísért minket is újra és újra. Egymásba karol a házaspár, az utcán még néha egymásra is mosolyognak, meg másokra is, aztán hallaná valaki otthon, hogy mi hangzik, és milyen gyakran hangzik.

Öltöztetik a gyerekeket anyagi erejükön felül is, de nem tudják azt, mikor beszélgettek utoljára igazán őszintén, meghitten, felszabadultan, úgy, hogy tisztelik is azt a gyereket és szeretik. Fenn az ernyő, nincsen kas. Isten őrizzen meg ettől minket.

A múltkor olvastam, hogy nagy visszhangot keltett Németországban egy egyszerű történet. Több mint 40 évig szolgált egy lelkipásztor egy közepes faluban. Amikor már megöregedett, és úgy volt vele, hogy most már nyugdíjba kell menni, végrendeletet írt, és ebben egyebek közt az is benne volt, hogy a lelkészi hivatal szekrényében van egy láda, az tele van valamivel. Ő azt egy életen át gyűjtögette a gyülekezet tagjainak. Csak halála után szabad felbontani hivatalos személy jelenlétében. Amikor meghalt, a presbiterek első dolga a láda felkutatása volt. Alig tudták megemelni, nehéz volt. Hű, mennyi pénz lehet ebben, vagy ki tudja, milyen kincsek. Ünnepélyesen sor került a felbontásra, és a tetején találtak egy levelet. "Kedves Híveim! Egy életen át gyűjtögettem azokat az értéktelen holmikat, amiket 40 év alatt a perselybe dobtatok. Íme, odaajándékozom nektek." Tele volt a láda gombokkal, régi, értéktelen fémpénzekkel, kisebb kavicsokkal, lapos kövecskékkel, és mindenféle papírfecnikkel.

Megyek ki a templomból ünnepélyes arccal, teszek a perselybe, de mit és milyen lélekkel? Bemutatják az áldozatot, de milyen állatot, és miért olyan állatot visznek? Isten ezt az utolsó kérdést teszi fel mindenkinek. Azt mondja: ha ezért, akkor semmilyet se mutassatok. Így épet és egészségeset se érdemes hozni. Ő a szívünket akarja megtisztítani, és azon akar uralkodni, nem ilyen formális dolgokat követel tőlünk.

3. A harmadik, amiről Malakiás beszél, és ó de jó, hogy erről is van szó, hogy Isten ezek után kérleli az Ő népét: térjetek meg hozzám. Meg lehet térni. Van itt egy nagyon szép kép. Azt mondja: megtisztítja népét. "Olyan lesz az, mint az ötvösök tüze, és mint a ruhatisztítók lúgja. Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait. Fényessé teszi őket, mint az aranyat és az ezüstöt. Akkor majd igaz áldozatokat visznek az Úrnak. És olyan kedves lesz az Úrnak Júda és Jeruzsálem áldozata..."

Isten leül, mint egy ötvös, kezébe veszi a népet, amelyik beszennyezte magát, majdnem annyi a salak benne, mint a nemesfém, és szépen megtisztítja és újra igaz áldozatokat visznek. És ha nem tér meg a nép, hanem ragaszkodik a hamissághoz, akkor mi lesz? "Eljön az a nap, amely olyan lesz, mint az izzó kemence. Olyan lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a polyva, és elégeti őket az az eljövendő nap - mondja a Seregek Ura -, nem marad sem gyökerük, sem águk."

Akit Ő nem tisztíthat meg az Ő kegyelmes ítéletében, azt elpusztítja az Ő igazságos ítélete. Mert van itt szó olyan emberekről, akik miatt a többiek keseregnek, és azt mondják: úgy látjuk, nem érdemes az Úr útján járnunk. "Inkább a kevélyeket tartjuk boldogoknak, hiszen a gonosztevők gyarapodnak, kísértik az Istent, és mégis megmenekülnek." - Egy ideig. Csakhogy közben az Isten figyel. "Amikor erről beszélgettek egymás között, akik félik az Urat, az Úr figyelt, és meghallotta ezt. És beírták egy könyvbe az Úr előtt emlékezetül azokat, akik őt félik és megbecsülik nevét. Az én tulajdonommá lesznek - ezt mondja az Úr."

Sose tévesszen meg minket az, hogy a kevélyek boldogulnak, a gazemberek gazdagodnak, akik az Istent gúnyolják és bántják, azok mégis megmenekülnek. Mitől? Legfeljebb az azonnali felelősségre vonástól, de nem menekülnek meg az igazságos ítélettől. (Vasárnap erről részletesen beszéltünk.) Isten igaz bíró és nem lehet következmények nélkül Őt gúnyolni, és egymás ellen vétkezni. És akik a kiszolgáltatottakat, a jövevényt, az özvegyet, az árvát - ők jelentették akkor a kis embert -, aki nem tud a jogával élni, mert nem tudja, hogyan kellene, mert joga sincs, akik ezeknek a helyzetével visszaélnek, azok kemény ítéletben részesülnek majd.

4. Végül szeretnék még egy kifejezést megemlíteni, ami meglepő ebben a könyvben. Azt mondja Isten, még amikor vádolja népét, "Megátkozom áldó karotokat (a papok akkor is felemelt kézzel mondtak áldást), szemetet szórok arcotokba, ünnepeitek szemetjét, és kihordanak benneteket a szemétre." Nem furcsa ez a kifejezés: ünnepeitek szemetjét? Egy szép meg egy bántó kifejezés. Ünnep és szemét. Hogyan jön a szemét az ünnephez? Úgy, hogy tulajdonképpen szeméten kívül alig termeltek valamit ezeken a nagy ünnepeken. Az a szó, amit szemétnek fordít finoman a Bibliánk, a feláldozott állatoknak azok a részei voltak, amiket kidobtak. Elsősorban a bélsár, meg minden, ami nem kerülhetett az oltárra, mert piszkos, azt kidobták. Nagy mennyiségű ilyen szemét halmozódott fel.

Azt mondja Isten a népnek: tulajdonképpen nektek lelki hasznotok nincs. Bűnbánatra nem juttok el, Istent nem keresitek, az Ő igéje nem érdekel titeket, nem is akarjátok megtartani, nem kérdezitek az Urat, mert megmondja, hogy mit csináljatok, s akkor rosszabb lenne a lelkiismeretetek. Nektek semmi lelki érték nem kell, csak letudjátok az áldozatot, termelitek a szemetet. Ennyi az ünnep nektek, de ünnepeitek szemetét egyszer az arcotokba szórom - mondja Isten.

Hány tonna szemetet takarítottak össze szilveszter után, újév után, amikor mindnyájunknak a templomban lenne a helyünk, dicsőíteni Istent! Miért kell sok tonna szemetet szétszórni azért, mert hejehujáznak az esztendő változásakor? Karácsony után hány tízezer és százezer jobb sorsra érdemes, később hasznossá vált fenyőfa kerül szemétbe, s rengeteg csomagolópapír, meg az ajándékok egy része is. Ünnepeitek szemete. De legtöbb szemetet talán húsvétkor termelünk, s itt szólaltak meg a fiatalkori emlékeim. Termeljük a tojáshéjat, a kölnibűzt, a csontokat, de ami a legszörnyűbb, ahol kezdtem a segédlelkészi szolgálatot, ott divat volt, hogy mindenki, aki férfinek vallotta magát, locsolkodni járt, és mindenkinek illett meginni, amivel megkínálták. Itatták, sőt leitatták a gyerekeket is. Húsvét másnapján (bocsánat) az utcák végig voltak rókázva. Ünnepeitek szemete. Ujjonghatnánk a feltámadott Krisztusnak. Köszönthetnénk egymást, hogy feltámadott, bizonnyal feltámadott! Nem hagy minket egyedül, számíthatunk rá. Van, aki meghallgatja az imádságot. Elé vihetjük a nyomorúságainkat. Neki adhatunk hálát örömeinkért. Ehelyett az ünnep szemetje tölti be a második napot mindenképpen. Ott alig jöttek istentiszteletre emberek, de egész nap hallatszott a hangos idétlenkedés az utcákon, és este folyt a vér, előkerültek a bicskák és összeverekedtek az ittas legények. A feltámadás ünnepén. Mi köze ennek a feltámadáshoz? Semmi. Ünnepeitek szemete.

Azért is bátorkodtam ezt így elmondani, mert szeretnék mindenkit arra biztatni, hogy ne termeljünk szemetet az előttünk levő ünnepben, hanem igazi értékeknek örvendjük, és igazi értékekkel ajándékozzuk meg egymást. Egy ünnepen ki lehet békülni, s mennyi áldás van azon hosszú távon is! Egy ünnepen tudatosodhat valakiben, hogy minek az ünnepe is ez voltaképpen? Mi történt nagypénteken? Mi történt húsvétkor? Miért két napos ünnep ez? Miért olyan hangsúlyos nekünk? S megtelik az ember szíve nyomorúsága közepette is örömmel, hálával, ez kicsordulhat és másoknak is juthat belőle. Lehet ünnepelni úgy, hogy nem marad utána szemét. Vagy az a kevés szemét, amit az áldozatoknál is termelni kellett, a helyére kerül, de a jó illatú áldozat dicsőíti Istent, és igaz áldozatokat mutathatunk be, nem olyanokat, amikre Isten azt mondja: jobb, ha nem teszitek.

Helyes istenismeret, egyebek közt ezért is olvassuk a Bibliát, hogy egyre jobban megismerjük a mi Urunkat, és ezért tartjuk számon az Ő tetteit, hogy tudjuk, kicsoda Ő és mit várhatunk tőle. Ebből következik a helyes istentisztelet, és ahol úgy látjuk, hogy híja van az istentiszteletünknek, ott pótoljuk, és zökkenjen a helyére, legyen az igazi Istennek kedves, és akkor megszűnnek vagy ritkulnak ezek a durva bűnök is, amiről itt olvastunk, és eljutunk oda, amit Jakab apostol ír a levelében, hogy az igazi istentisztelet ez: "Meglátogatni az özvegyeket és árvákat az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magunkat a világtól." Elmondja pozitívan azt, amit Malakiás vádként mondott népének. Nem visszaélni a kis ember nyomorúságával, hanem részt venni a nyomorúságában, enyhíteni azt, segíteni neki. Nem belemerülni a világ szennyébe, még a papok is, hanem megtartani magamat a világtól. Úgy ünnepelni, hogy az kedves legyen Istennek.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, dicsőítünk azért, mert tőled távol állt a képmutatásnak minden formája. Áldunk azért az átlátszó, tiszta, szent gondolkozásért, beszédért és magaviseletért, ami téged jellemzett.

Bocsásd meg, valahányszor minket a képmutatás megkísért, vagy amikor engedünk is neki. Szabadíts meg minket attól, hogy nagy energiákkal látszatokat akarjunk fenntartani. Szeretnénk őszinte életre eljutni.

Kérünk, hogy Szentlelked segítsen ebben minket. Adj nekünk tiszta szívet, amiből tiszta gondolatok származnak, és segíts, hogy azt mondjuk, amit gondolunk, és azt tegyük, amit mondtunk. Hadd járjunk világosságban, mint akiknek közösségünk van veled.

Kérünk, taníts meg minket tiszta szívből, egész lényünkből tisztelni téged. Taníts meg az igazi istenfélelemre, hogy komolyan vegyünk, tiszteljünk, és féljünk attól, hogy megbántunk téged, vagy vétkezünk parancsaid ellen, amiket javunkra adtál.

Kérünk, beszélj velünk tovább is az elhangzottakon keresztül. A te Lelked alkalmazza azt az életünkre, és ajándékozz meg minket most olyan ünnepekkel, amiket ünneppé tehetünk másoknak is, amikben nem szemetet termelünk, hanem mi magunk tisztulunk, gazdagodunk, és másokat gazdagítunk.

Ámen.