PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. május 26.
(csütörtök)

Földvári Tibor


DÁNIEL BARÁTAI RENDÍTHETETLENSÉGE


Alapige:Dán 3,1-29

Nebukadneccár király csináltatott egy hatvan könyök magas és hat könyök széles aranyszobrot, fölállíttatta azt a Durá völgyében, Babilon városában. A hírnök pedig hangos szóval kihirdette: Megparancsoljuk nektek, különböző nyelven szóló népek és nemzetek, hogy amint meghalljátok a kürt, síp, citera, hárfa, lant, duda, és mindenféle hangszer hangját, boruljatok le és hódoljatok az aranyszobor előtt, amelyet Nebukadneccár király felállíttatott. Ekkor azonban káldeus férfiak állottak elő és bevádolták a zsidókat: Vannak itt zsidó férfiak, Sadrak, Mésak és Abédnegó, akiket Babilon városában állíttattál szolgálatba. Ezek a férfiak semmibe sem vesznek téged, oh király. Nem tisztelik isteneidet és nem hódolnak az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál. Ekkor Nebukadneccár haragra gerjedt, mert megparancsolta, hogy vezessék elő Sadrakot, Mésakot és Abednégót. Oda is vezették ezeket a férfiakat a király elé. Nebukadneccár ezt kérdezte tőlük: Sadrak, Mésak és Abédnegó! Igaz, hogy ti nem tisztelitek Isteneimet, és nem hódoltok az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattam? Készek vagytok, hogyha most meghalljátok a kürt, síp, citera, hárfa, lant duda és mindenféle hangszer hangját, leborulni és hódolni a szobor előtt, amelyet csináltattam? Mert ha nem hódoltok, azon nyomban bedoblak benneteket az izzó, tüzes kemencébe. Van-e olyan Isten, aki az én kezemből ki tud szabadítani benneteket? Sadrak, Mésak és Abednégó így válaszolt a királynak: oh, Nebukadneccár, nem szükséges, hogy erre bármit is feleljünk. Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, ki tud minket szabadítani a te kezedből is, ó király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál! Ekkor Nebukadneccárt úgy elöntötte a harag Sadrak, Mésak és Abédnegó miatt, hogy még az arca is eltorzult. Meghagyta, hogy hétszerte jobban fűtsék be a kemencét, mint ahogy be szokták fűteni. Aztán megparancsolta hadserege legerősebb vitézeinek, hogy kötözzék meg Sadrakot, Mésakot és Abednégót, és dobják be őket az izzó tüzes kemencébe. Megkötözték tehát ezeket a férfiakat és úgy, ahogy fel voltak öltözve, nadrágostól, alsóruhástól, süvegestől, bedobták őket az izzó tüzes kemencébe. Mivel a király szigorú parancsára a kemencét roppantul befűtötték, a lángoló tűz megölte azokat az embereket, akik Sadrakot, Mésakot és Abednégót odahurcolták. A három férfi, Sadrak, Mésak és Abédnegó pedig megkötözve az izzó tüzes kemencébe esett. Nebukadneccár király azonban megdöbbent, sietve fölkelt és ezt kérdezte udvari embereitől: Nem három férfit dobtunk megkötözve a tűzbe? Azok így válaszoltak a királynak: Valóban úgy van, ó király. Ő azonban így szólt: Én mégis négy férfit látok szabadon járni a tűzben és nincs rajtuk semmi sérülés. A negyedik pedig olyannak látszik, mint valami isten. Ekkor Nebukadneccár király odament az izzó tüzes kemence ajtajához és így szólt: Sadrak, Mésak és Abédnegó, szolgái a felséges Istennek! Jertek ki, jöjjetek ide! És kijött Sadrak, Mésak és Abédnegó a tűzből. Az összegyűlt kormányzók, helytartók és a király udvari emberei pedig látták, hogy ezeknek a férfiaknak semmit sem ártott a tűz, a hajuk szála sem perzselődött meg, a ruhájuk sem égett meg, sőt még a füst szaga sem járta át őket. Nebukadneccár ekkor így szólt: Áldott legyen Sadrak, Mésak és Abédnegó Istene, mert elküldötte angyalát és kiszabadította szolgáit, akik benne bíztak. Még a király parancsát is megszegték, és kockára tették az életüket, de a maguk Istenén kívül nem tiszteltek egy istent sem, és nem hódoltak előttük. Megparancsolom ezért, hogy aki nem tiszteli Sadrak, Mésak és Abédnegó Istenét, azt vágják darabokra, bármilyen nyelvű népből, vagy nemzetből való is, s házát pedig tegyék szemétdombbá! Mert nincs más isten, aki így meg tud szabadítani.


Imádkozzunk!

Hódolunk előtted és téged imádunk egyedül, mennyei Édesatyánk, mert te vagy Izraelnek őrizője, te vagy a mi őriző pásztorunk is. áldunk téged, amikor megmentettél a veszedelemtől, vagy amikor megtartottál a veszedelem idején. Hálásan köszönjük, hogyha a mai napon is tapasztalhattuk védelmedet, oltalmadat, akár testileg, akár lelkiekre nézve. Arra kérünk, hadd tudjunk ma is úgy tekinteni reád, mint aki a benned bízókat nemcsak megtartod, hanem mindvégig győzelemre viszed. Hadd láthassunk téged győztes Úrnak, s ezért tekinthessünk a nehézségekre, próbákra is ezzel a reménységgel.

Kérünk, hadd lehessen bennünk Dánielnek és batátainak a hite. Tudjunk fiatalon, vagy idősebben azzal a rendíthetetlen bizalommal lenni tebenned, amelyet ők is átélhettek. S átélhették mindazt a csodát, amit végbevittél az ő idejükben. Köszönjük, hogy te ma is ugyanolyan hatalmas Isten vagy. Köszönjük, hogy ma is te vagy a világ ura, és a mi személyes történéseinknek az alakítója. Hadd láthassunk téged mindnyájan így ma. Szólíts meg a Szentírás szavain keresztül, Lelked által személyesen. Egyedül az Úr Jézus érdeméért.

Ámen.


Igehirdetés

Nebukadneccárnak, vagy ahogy a Károli fordítású Bibliát olvasók jobban hozzászoktunk, Nabukonodozornak, a hatalmas gazdagságát jól tükrözi az a harminc méter magas, három méter széles aranyszobor, amely minden valószínűség szerint teljes valóságában aranyból állt. Ezzel a szoborral Nabukadneccár bizonyára arra az álló képre is emlékezett és emlékeztetni akarta magát, amelyet a 2. rész leírása mutat be. Nem véletlenül, az aranyfej ő volt az álomban, hatalmas birodalmával. Hatalmát azonban, az ő hite szerint, a maga isteneinek köszönhette, ezért volt döntő kérdés, hogy aki leborul a szobor előtt, az Babilon istenei előtt borul le és azokat imádja.

Dániel barátai számára emiatt vált elkerülhetetlenné a konfrontáció. Eddig meggyőződésük bizonyos részeit érintette az a kérés, amikor tisztátalan ételt, vagy italt kellett volna fogyasztaniuk, a kényszerű helyzetre való tekintettel, vagy a siker, hatalom érdekében esetleg némely, bizonyos engedményt kellett volna tenniük, noha itt is megálltak erősen. Amikor a király álmát ők sem tudták először megfejteni, azért kerültek ők is életveszélybe, mert a hivatalukat abban a magas tisztségben töltötték be, ahová, emelték őket. Most kerülnek azonban olyan helyzetbe, ami a hitük lényegét érinti, az első isteni parancsolat fényében.

A három izraeli fiatal történetét abból a szempontból fogjuk megvizsgálni, hogy amikor valóban a hitük lényegét, egész hitéletüket érintette, akkor megállnak-e, vagy megtagadják-e az Urat. Mi adott nekik erőt ehhez a megálláshoz? Mi jelentett rendíthetetlen bizonyosságot hitük számára? Hogyan oldotta meg Isten az ő szolgáinak ezt a nagyon nehéz élethelyzetét is?

Az első parancsolat értelmében ők egyedül az ő Istenük előtt borulhattak le. Erről bátran hitvallást tettek korábban is, a már említett sokkal könnyebb élethelyzetekben. Most azonban nem tudták elkerülni a lehetetlen helyzetet, nem lehetett elbújniuk. Érvényesült számukra az az alapelv, hogy vagy Istennek engedelmeskednek, vagy az embereknek. Ők is tudták amit a Cselekedetek könyvében olvashattunk a napokban, hogy Istennek kell inkább engedelmeskedni, hogynem az embereknek. Ebben a helyzetben azért nem lehetett titokban tartani meggyőződésüket, mert a káldiai irigyeik, akik valószínűleg szintén vezető emberek voltak, beárulták őket, hogy nem hajlandók imádni az aranyszobrot, Babilon isteneit. A királyról olvassuk, hogy már ekkor igen nagy haraggal, felgerjedéssel hívatta maga elé őket, és nyíltan megkérdezte tőlük, hogy készek-e leborulni a szobor előtt.

A leírás során többször szerepel az a kifejezés, hogy a király keze; valami jellemzi a király kezét. Ezért foglalom össze úgy az első gondolatnál, a helyzet elemzésénél, hogy ez a három barát belekerült Babilon királyának a kezébe, a keze közé kerültek. Az igazi probléma nem is az égő tüzes kemence, mert attól megmenthetné a király keze, ha úgy döntene, ahogy Dárius király akarta később megmenteni Dánielt az oroszlánok verméből. Tehát az ítélet végrehajtása is a király kezétől függött. Ez a királyi kéz rettenetes volt akkor és ott. Teljes hatalmával készen állt lesújtani arra, aki megbántotta őt királyi méltóságában, aki nem hajlandó imádni Nebukadneccár isteneit. Ez a kéz biztosan felemelkedett, amikor azt mondta, ki az az isten, aki meg tud titeket szabadítani az én kezemből. Ez a mondat leleplezi az uralkodót is, még az isteneknél is erősebbnek érzi magát, kezében összpontosul minden hatalom azok ellen, akik durván megsértették büszkeségét.

Akik a kommunista rendszerben - nem is olyan régen - vállalták a hitüket, azok is a szó szoros értelmében véve, bizonyos emberek kezei közé kerülhettek. Ezeknek az embereknek hatalmuk volt arra is, hogy bántsák a hitükért azokat, akik ragaszkodnak az Úrhoz. Manapság fizikailag már valószínűleg egyikünket sem érhet ilyenfajta bántás. Olyan fajta élethelyzet azonban ma is adódhat, a munkahelyen, a családban, vagy bárhol, hogy dönteni kell, Istennek kell engedni, vagy az embereknek.

Nebukadneccár király mögött is valóban az ő istenei voltak, pogány istenségek, bálványok, démonok, végső soron az ördög maga. Ez az ördög pedig sokféle helyzetet tud teremteni, ahol, az Úr követői, a hívő barátok döntésre kényszerülnek, vállalják-e az Úr útját, akár szenvedés, vagy halál árán is, vagy pedig megtagadják az Urat, megtagadják hitüket.

Dániel barátai hűségét és rendíthetetlen lelki tartását tükrözi az a válasz, amit a tárgyaló teremben Nebukadneccárnak mondanak. Nagyon keveset szólnak, de az igen beszédes. Szavuk és tettük az Istenbe vetett abszolút bizalom nagy példájává lett a Szentírásban. Ezért ismerős ez a történet még a Bibliát kevésbé ismerők számára is. Első mondatuk, amikor azt mondják a királynak: "Nem szükség erre neked felelni, ó király", amikor az a kérdés, hogy készek-e leborulni, amikor már tudják, hogy mi lesz velük, ha nem teszik, mert az uralkodó elleni tiszteletlenségük kifejezéseként hangzott, hanem eltökélt szándékuk, döntésük megváltoztathatatlanságát jelezte. Nincs mit felelniük, mert már eldőlt a dolog. Mi volt az alapja ennek a rendíthetetlen kitartásnak, hitnek? Kiderül a válaszukban adott folytatásból. Ez a szövegrész Dániel könyvében arám nyelven található az ősi szövegben.

A 17-18.versben található ezen szöveg fordítása nem is egyszerű. Mind a Károli, mind az új fordítású Biblia az ifjaknak Isten mindenhatóságába vetett bizalmát hangsúlyozzák, szólaltatják meg. A Károli fordításban így hangzik: "Ímé, a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő tüzes kemencéből és a te kezedből is, ó király kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, ó Király, mi a te isteneidnek nem szolgálunk és az arany állóképet, amelyet felállíttattál, nem imádjuk." Izrael Istenének, a Mindenhatónak, az Úrnak a lehetőségei korlátlanok. Hatalmát semmi sem korlátozhatja, ezért, király, ennek a mindenható Istennek, akit mi szolgálunk, van ereje kiszabadítani a te kezedből. Ha pedig mégsem akarná ezt az isteni mindenható hatalmát gyakorolni, mégsem tenné azt, amire egyébként képes lenne, akkor sem tagadjuk meg őt, akkor is egyedül őt imádjuk. A hangsúly e fordítás szerint az, hogy ők az Úr mindenható voltát szem előtt tartva és arra figyelve tudták, megmenekülhetnek. De ha a mindenható Úr mégsem így tenné, akkor sincs semmi veszve.

Ezt a fordítást azért adják így vissza a más fordítások is, mert az arám szövegnek van egy nagyon nehéz értelme, ha a szószerintit adjuk vissza. Hadd olvassam fel, hogy szószerint hogyan hangzik: "ha a mi Istenünk, akit mi szolgálunk ki tud szabadítani minket az izzó tüzes kemencéből és a te kezedből, ó király, ki fog szabadítani. De ha nem, legyen tudtodra, óh király". Itt az a probléma, hogy mintha az ő Istenük képességeiben kételkednének, mert a hangsúly ott van, hogy "ha a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani, akkor ki fog, de ha nem, akkor is, legyen tudtodra ...". Ennek a problémás értelmezésnek a feloldását az adja, hogy a képesség, nem az Isten hatalmára, hanem az ő isteni akaratára vonatkozik. Amikor azt is hozzáteszik: "de ha nem tenné is" egyértelművé teszi, hogy ebben a fordításban is a fiatalok számára nem kérdés, hogy mire képes a mindenható Úr. Tudják, hogy kicsoda az ő Uruk, akinek semmi sem lehetetlen. Nem az a kérdés, hogy mire képes, hanem az, hogy mit akar. Az ő jó, kedves és tökéletes akarata, szándéka, az ő isteni szentsége és igazsága szerint ebben a helyzetben mit akar tenni. Az Úr az ő szuverén isteni akarata szerint ki tudja őket szabadítani, és ha ő így dönt, akkor ez megtörténik.

Ugyanaz a fajta isteni akarat és szándék áll itt előttünk, mint ami Joáb és az ő testvére, Abisaj - két hadvezér - eseténél, akik még Dávid idejében két tűz közé kerültek, mert az ammoni és a szír seregek elől és hátul is megtámadták őket. Akkor mondta el Joáb, testvérét bátorítva: "Legyél erős, szedjük össze az erőnket népünkért és Istenünk városaiért, az Úr pedig tegye amit jónak lát." Joáb is, a hadvezér az Úr jótetszésére bízta az egész kérdést. Ha az Úrnak úgy tetszik, akkor el fogunk veszni, akkor Izrael az ellenség kezébe kerül, ha pedig tetszik az Úrnak, akkor úgy is győzelmet arathatunk, hogy emberileg semmi esélyünk sincs arra.

Jób száját pedig ez a mondat hagyta el: "Az Úr adta, az Úr vette el. Legyen áldott az Úr neve." Mert Jób nemcsak a jót kívánta elvenni az Úrtól, hanem ha neki úgy tetszik, a rosszat is kész volt elfogadni.

Ez tehát itt, Dániel barátainál Úrra való teljes hagyatkozás gyermeki bizalma. Amikor nem az a kérdés, hogy mire képes az Úr, hanem, mi az ő akarata és szándéka. Az a bátorság és nyugalom, amely önmagát a mindenható Isten kezében tudja. Úgy tűnik, mintha szenvedő alanyai lennének az egész történetnek, hiszen odacipelik őket a babiloni uralkodó elé, ott számon kérik őket, hitvallásra kényszerítik, majd megkötözik és bedobják a tüzes kemencébe. Ők azonban nem szenvedő alanyai a történésnek, hanem a mindenható Úr kezében alakul az életük úgy, ahogy. Ők tudatában vannak, teljes hittel mindannak, amit ők addig is tudtak az Úrról, hogy az ő életük és haláluk is egyedül ettől az Úrtól függ, nem Nabukadneccártól.

Ézsaiás könyvéből ők is megtanulhatták a több száz évvel korábban elhangzott próféciát: "Hát elfeledkezhetik az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? De ha elfeledkeznének is ezek, én terólad el nem feledkezem, az én markaimba metszettelek téged". A 43. részben pedig arról szól a prófécia, hogy az Úr hányféle helyzetben ott van övéivel. Az 5Móz 33-ban: "A mi Istenünk, az Úr olyan hajlék, akinek a karjai alant vannak." Az új fordítás szerint: "Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak."

Dániel barátai ezeket az igéket ismerhették és tudhatták, hogy aki ennek a mindenható Istennek az akaratára bízza az életét, magát, az akkor is megnyugodhat, ha ennek az isteni döntésnek a súlya az a negatív lesz, hogy "de ha nem tenné is". Mert nem az a kérdés, hogy veszélyben vagyunk-e, vagy sem, hogy mi fog velünk történni, hanem az, hogy mit akar velünk a mi Urunk, hiszen mi az ő kezében vagyunk.

A példa, amit elmondok nem teljesen megfelelő, mert az Úr nem látható és ott még nem dőlt el a dolog, amikor a királlyal beszélnek. Ez a bizalom olyan, mint amikor a gyermek nagy veszélyben van, de nemcsak azt tapasztalja és tudja, hogy van édesapja, hanem azt is tudatosíthatja, hogy ez az édesapai kéz már az ölébe vette. Bármi fog vele történni, az az édesapjával együtt éri. Ha az édesapja ölében van - és ezt tudja is -, akkor lehet, hogy még mindig sírnia kell, de az nem kérdés, hogy vele van az ő apja, bárhova is kerülne, bármi is lenne ezután.

A folytatásból kiderül, hogy mi történt azután. Ezek a fiatalok tehát hittel vallották, mert tudták, hogy az Úr akaratán múlik minden, mert a képességei megvannak rá, hogy megmentse őket. De ha nem tenné is, akkor is az a döntő, hogy mi az ő szándéka.

Mi volt az Úr szándéka? Hogyha a fiatalok arra néztek volna, ami a hitvallásuk után történik, akkor úgy érezték volna, ezek szerint, a "ha nem tenné is" esete forog fenn.

Amikor gyerekeknek, vagy konfirmandusoknak beszélek erről a történetről, próbálom mindig elmondani a Holywood-i megoldás lehetőségét, olvasva a történetet: megkötözik őket, azután a "fogd meg" katonák viszik őket, de ezek a katonák már akkor elpusztulnak a tűz hevétől, még mielőtt beledobták volna őket. Azután, amikor Nebukadneccár király odarohan a tűzhöz, akkor ő is megég, az egész babiloni hadsereg meghal. A három fiatal lesz Babilon uralkodója, mert az Úr megvédte őket egy nagyon nehéz helyzetben. A megoldás itt az, hogy nem dobják be őket a tüzes kemencébe, mert a hitvalló fiatalok számára is az lenne a kellemesebb érzés, hogyha elkerülik ezt a nagyon nehéz helyzetet. Hiszen az Úrnak van hatalma arra, hogy az övéit megóvja a veszedelemtől. Azonban "De ha nem tenné is" esete azt jelenti, hogy van, amikor mégsem ez történik.

A fiatalok, amikor elmondták hitvallásukat azzal kellett szembesülniük, hogy a "de ha nem tenné is" eset következett be. Megfogták őket a hadsereg legelitebb katonái és bedobták őket az iszonyúan felfűtött kemencébe. A hétszeresen izzó kemence tüze megölte az őket vivő embereket. Ezután azonban megkötözve, valahogyan mégis bedobták őket a tűzbe. A 23.vers aláhúzza, hogy az a három férfi, Sadrak, Mésak és Abédnegó az égő tüzes kemencébe esett megkötözve. Még véletlenül se gondolja senki, aki olvassa ezt a történetet, hogy megmenekültek a tüzes kemencétől. Beleestek, megkötözve. Azaz, a veszedelem eljött, megtörtént az, amivel a király fenyegette őket. Úgy tűnik, hogy az uralkodó keze mindenre képes.

Mit történt ezután? A királyt valószínűleg az is megdöbbentette, hogy ők egyáltalán bele tudtak esni abba a hatalmas tűzbe, és amikor a király odarohant a kemence ajtajához, akkor látta, hogy mi is történt. A király látta a láthatatlant, hiszen láthatóvá vált abban a tűzben valaki más is. A király maga tesz arról bizonyságot, amit mi vallunk. Ézsaiás könyve 43,1-4-et idézve hallhatjuk, hogy mi történik azzal, aki bedobatik az égő tüzes kemencébe: "És most, ó Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izrael: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítanak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged. Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izraelnek Szentje, a te megtartód. Mivel kedves vagy az én szemeimben, becses vagy és én szeretlek." Ezt az igét is ismerhette ez a három barát.

A király azt látta, hogy a három fiatal mellett van egy érdekes alak, és így mondta: valamiféle Isten, isteneknek a fia. Aztán pedig azt olvassuk, hogy az Úr angyala. Ezek az arám kifejezések lehetővé teszik azt az értelmezést, hogy vagy valóban az Úr egyik angyala, tehát teremtmény jött el és segített. Gondoljunk arra, amikor Dánielt az oroszlánok vermében megóvja az Úr angyala. De maradhatunk annál a kifejezésnél is, ami jellemző az arám szövegekben, hogy még az angyal kifejezéssel is isteni személyre utalhat. Amikor Nebukadneccár király azt mondja, hogy isteneknek a fia, az új fordítás ezért mondja, hogy Isten, isteni személy. Van ugyanis olyan élethelyzet, amikor az Úr nem az ő angyalát küldi, noha azt is megtehetné, mert úgy érzi, hogy ennél sokkal hatalmasabb személynek kell jönnie, ezért jön ő maga. "Nincs olyan, mint a Jesunun Istene, az egeken száguld segítségedre és felségében a felhőkön. Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai. Boldog vagy Izrael, kicsoda olyan, mint te, nép, akit az Úr védelmez. A te segítséged pajzsa, és aki a te dicsőséged fegyvere."

Dániel barátait tehát a veszedelemben, az égő tüzes kemencében az Úr maga védi, úgy hogy ő maga is ott van. Ez a történet ezért fantasztikus, mert igazolja, hogy van, amikor az Úr kész elhordozni az égő tüzes kemence hevét, csakhogy védhesse az övéit. Ott van velük, mellettük a bajban a veszedelemben, amivel bántják őket, amivel megfenyegették őket, de közben védelmezi. Ezért olvashattuk, hogy még a tűz szaga sem járhatta át őket, a hajuk szála sem görbült meg. Jézus mondta, hogy még a hajatok szálai is számon vannak tartva - ez az ige teljesedett be itt is.

Nagyon beszédes a Károli fordítás, amikor azt mondja: a tűz hatalma nem érinthette meg őket, nem sérülhettek meg. Benne voltak, de védelem alatt, mert velük volt az Úr. Ezért kellett azt mondani, már a második gondolatnál is, hogy ők Isten kezében tudták magukat. Hiszen ha valaki az Isten kezében van, lehet, hogy benne van a tűzben, a veszedelemben, de akkor is tartja az isteni kéz. Ezért igaz, hogy "de ha nem tenné is", akkor sem árthat senki, mert az Isten keze még a halálnál is erősebb kéz.

Az ószövetségi kijelentésben még nem mondhatjuk azt, hogy az Úr Jézus volt a három fiatallal, hiszen az Úr Jézus Karácsonykor öltött testet. De ha arra gondolunk, hogy az isteni személy száguld és jön, hogy segítsen, akkor mégis csak gondoljunk az újszövetségi kijelentés fényében arra, hogy mi még ennél a három barátnál is hatalmasabban tudjuk, milyen az, amikor az Isten a veszedelemben védeni akar. Hogy mennyire lehajolt, hogy megtarthassa a benne bízókat, a bűnösöket, azt az Úr Jézus személyében mutatta meg. Jézus Krisztus belehalt ebbe. Ő is az Atya akaratára bízta magát: Atyám, ha lehet múljék el a pohár, de legyen meg a te akaratod. Az Úr Jézus, mint ember mindazt átélte, amit a barátoknak is át kellett élnie lelkiekben. Ő még az Istentől való elhagyatottságot is át kellett, hogy élje. Vele nem volt ott az Isten. Ez volt az ítélet. Mindezt azért tette az Úr, hogy jelezze, ennyire ott tud lenni - képességei és az ő kegyelmes szerető atyai akarata szerint - a benne bízók mellett. Ezért mondja a Római levél kijelentése: "Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk. Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minekünk."

Vajon mi tudjuk, hogy kinek a kezében vagyunk? Egyáltalán benne vagyunk mi az Isten kezében?

A három barát azért lehetett benne, azért lehetett hatalmas védelem alatt, mert ők az Úr szolgái voltak. Számukra a hit nemcsak elmélet volt, hanem készek voltak vállalni a halált is ezért az Úrért. Ez a hit, bizalom volt az, amely által tudatosították, hogy kihez tartoznak ők, s ki vigyáz rájuk akkor is, ha esetleg bedobják őket a nehéz, ítéletes, rettenetes helyzetbe. Aki közülünk tudja, hogy kit szolgál, kinek a kezében van, azok számára hadd hirdessem - Jézusra is mutatva már - hogy ő megtartja az övéit, még akkor is, ha Nebukadneccár kezébe kerül az életünk. Adjunk ezért hálát neki!


Imádkozzunk!

Magasztalunk téged, mennyei Édesatyánk, hogy te nemcsak Dániel barátai esetében, hanem velünk kapcsolatban is jól tudod, mikor van szükségünk a te mindenható karod megtartó erejére. Áldunk Urunk, hogy te nemcsak tudod, hogy mikor, mibe kerülünk, hanem ott vagy velünk. Bocsássd meg, kérünk, amikor ezt nem tudtuk hittel megragadni, s ezért tagadtunk meg, hagytunk el, választottuk a könnyebbik utat. Köszönjük, hogy lehet újat kezdeni veled, erre nézve is.

Kérünk, segíts nekünk megállnunk. Segíts vállalni téged akkor is, amikor nagyon nehéz a téged vállalók ügye.

Könyörülj meg mindazokon, akik még nálunk is nehezebb élethelyzetben, akár fizikai szenvedések között is, kell, hogy vállalják a hitet. Segítsd meg az iszlám országokban szenvedőket, legyél mellettük, könyörülj meg rajtuk. Hogyha netán belekerülnek a tüzes kemencébe, és meg is kell halniuk, mártírhalállal, tudjanak reád tekinteni hittel.

Áldunk téged, hogy a mi országunkban szabadság lehet. Könyörülj meg azonban a mi magyar népünkön, hogy tudjunk jól élni ebben a szabadságban. Kérünk téged arra, hogy a mi életünk, s szavaink is arra mutassanak, milyen hatalmas vagy te és milyen kegyelmes és szerető Atya. Ezzel a szeretettel, de a te hitéletedre is utalva, a te szentséged fényében hívogassunk másokat is hozzád bátran, hittel.

Köszönjük, hogy ma is lehet hozzád jönni.

Ámen.