PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. május 19.
(csütörtök)

Varga Róbert


ISTEN KEZE


Alapige:1Pt 5,6-9/a

"Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan ..."


Imádkozzunk!

Urunk, egyedül te látod azt, hogy komolyan kértük, énekeltük-e azt, hogy hadd lehessünk engedelmes gyermekeid. Megvalljuk őszintén, hogy sokszor csak mondjuk, vagy nagy átéléssel énekeljük ezt, de amikor arra kerül a sor, hogy cselekednünk kellene, engedelmeskednünk kellene, akkor mégiscsak nemet mond a mi lelkünk és a mi akaratunk. Törd át az ellenkezés falát, kérünk! Tedd nyilvánvalóvá a te jó, kedves és tökéletes akaratodat! Hadd ismerjük azt fel, Úr Jézus! Hadd legyen a szívünkben ott az a békesség, ami tőled való! Jó veled járni, neked engedelmeskedni, téged követni, s magunkat kezed alatt megalázni.

Cselekedj velünk most is belátásod szerint! Bátoríts és ints, kérünk! Köszönjük, hogy a te Lelked által itt vagy most közöttünk, és azért jöhettünk most össze, mert te összehívtál minket, és áldásoddal akarsz elengedni majd innen. Cselekedd ezt, kérünk!

Ámen.


Igehirdetés

Péter a leveleit - mind a kettőt - azoknak írta, akik pogány környezetben élve a pogányoktól, és egyáltalán a helyzetből fakadóan, sok megaláztatást voltak kénytelenek elhordozni, elszenvedni Jézusért. Ezt tehették volna úgy is, hogy defenzív, visszahúzódó, védekező, de mégis körültekintő magatartást mutatnak, vagy pedig úgy, hogy egyfajta offenzív magatartást mutatnak. Ez nem támadást jelent, hanem ez azt jelenti, hogy elvégzik a feladatukat, betöltik a szolgálatukat, s abban a környezetben, ahol ők élnek - általában minden kezdeti keresztyén gyülekezet nagy pogány városokban volt -, ezeken a helyeken hirdetik Krisztust, és a szerint is élnek, ahogyan Ő várja. Vagyis Krisztust élik bele a világba.

Péter arra biztatja a hívő keresztyéneket, hogy alázzák meg magukat Isten hatalmas keze alatt, és minél inkább megalázzák magukat, annál inkább tudnak majd úgy élni, hogy az Isten dicsőségére lesz. Vagyis Isten munkatársaivá lesznek. Pedig az ember nem szeret senki keze alá dolgozni.

Egyszer egy óvodásoknak tartott gyermek-alkalmon kérdeztem meg azt, hogy ki, mi akar lenni. A gyerekek nagy lelkesedéssel sorolták, hogy én óvó néni, én tűzoltó bácsi, én kéményseprő, asztalos, orvos, balett művész, tanár. Aztán az egyik fiúcska a végén nagy öntudattal a következőt mondta, s csak ezt az egy szót: főnök. És amikor megkérdeztem, hogy miért? Akkor azt válaszolta szintén nagy öntudattal - ki tudja, honnan vette, csak nem otthonról -, azért, mert a főnöknek nem kell megalázkodnia, mert a főnöknek mindenki a keze alá dolgozik, és mindig mindent a főnök határoz meg. Tényleg jól megtanulta azt, legalábbis az ő elképzelése szerint, mi egy főnök dolga. Kedvesen mosolygunk mi ezen, de néha nem vagyunk ám különbek az ötéveseknél, mert mi sem szeretünk igazán az Isten keze alá dolgozni. Tőlünk is nagyon sokszor távol áll az, hogy megalázzuk magunkat Isten hatalmas keze alatt. Ő már ötévesen nem akar senki keze alá dolgozni, ezért akart főnök lenni. A mi bajunk is a legtöbbször ez: tizenöt évesen, meg ötvenöt évesen, meg hetvenöt évesen is, hogy nem akarunk - magunkat Istennek igazán átadva - szolgálni.

Olyan kifejező az a reklám is, amit szerte a városban láthatunk. Egy kedves otthonkás néni húsverővel a kezében azt mondja - legalábbis a felirat szerint -: "Mindig enyém az utolsó szó." Bizony előfordul az, hogy a mienk az utolsó szó még Istennel szemben is, mert nem akarunk Isten keze alá dolgozni, és nem akarunk sokszor neki engedelmeskedni.

Péter apostol egyébként ezt képként használja, hogy Isten hatalmas keze, mert azért azt tudnunk kell, hogy Istennek nincsen keze és lába, s amikor a Biblia azt mondja, hogy fülét szüntelen a föld felé fordítja, hogy meghallja az övéi kiáltását, ezt is mintegy képként használja a Biblia, mert az Isten Lélek. Jobban megértjük azt, amikor azt olvassuk, hogy Isten örökkévaló karjai tartanak, és fülét a föld felé fordítja.

Ezzel a képpel Kálvin szerint, a Szentírás Isten hatalmát fejezi ki. Amikor ezt a kifejezést használja a Biblia, hogy Isten keze, ez azt jelenti, hogy a hatalmas Isten munkálkodik, s az Ő tenyerén, az Ő markába metszve minden hívő ember elfér.

Amikor azt mondja Péter, hogy alázzátok meg magatokat, ez azt jelenti, hogy ne dacoljatok Istennel szemben, ne zúgolódjatok, hanem inkább hajoljatok meg Isten akarata előtt és alatt. És ha azt megértettétek, akkor tegyétek azt.

Sokszor ez is úgy történik - mert mi alapvetően nem vagyunk hajlandóak magunkat megalázni -, még a hívő szívekben is így csapódik le: úgysincs mit tenni az Isten akaratával szemben. Dehogynem. Miért ne tehetnénk bármit az Isten akaratával szemben. Semmit sem tehetünk, ha Isten akar valamit. Sokszor még a hívők is ezt mondják, de ez sem igaz. Az ember ellenállhat az Isten akaratának. Nem? Csak egy nagyon szomorú példát említek, az öngyilkosság. Az öngyilkosság nem Isten akarata. Az nem Isten akarata, hogy valaki megöli magát, és mégis előfordul számtalanszor, hogy valaki kilép abból a rendből, amit Isten adott, s nem várja meg, míg természetes módon, noha természetellenes a halál, de befejeződik az élete. Valami miatt, most ezt ne taglaljuk, de kilép ebből az életből, és ez minden esetben ellenkezik Isten tervével és akaratával.

A szavak, amikor ezt mondjuk, hogy úgysem tehetünk valamit Isten ellenében, pont ezt fejezik ki, hogy akarnék tenni, de úgyis reménytelen vele szembeszállni, inkább nem teszem meg. Inkább csak azt fejezi ilyenkor ki az ember, ha lenne merszem, akkor szembeszállnék még akár Istennel is.

Megalázkodni Isten akarata előtt csak az tud, aki valóban hitben és hitből él. És az, amikor Péter azt mondja, hogy az felmagasztaltatik, semmi mást nem jelent, mint a magát Isten előtt megalázó ember növekedni fog a hitben, és hit által lehet naggyá. Akár szakmailag is, akár mint családanya, akár mint anyós, akár mint főnök, a szó jó értelmében véve. Kedvesen, magát megalázva, tölti be a feladatát, s tudja elvégezni a dolgát.

Az, hogy mikor történik meg, hogy az alázatosság után felemeltetik az ember, ennek mindig Isten szabja meg az idejét és óráját. Tudjuk az Ószövetségből, József életéből, a József-történetből, hogy elfeledkeznek róla azok, akiket megkér, hogy szóljanak a fáraónál, és végül is két évvel később szabadul ki a börtönből. Akkor megemlékeztek róla. Isten úgy gondolta, hogy még két évig legyen a börtönben, mert szüksége van arra, hogy letöltse azt, amit a törvény által rámértek, noha igazságtalanul. Mert Józsefet igazságtalanul zárták börtönbe. Mégis le kellett töltenie a kiszabott időt. Ez olyan érthetetlen. Nem? Miért engedte meg az Isten? Mert Istennek ezzel is valamilyen terve volt, és tudjuk a Bibliából, hogy az a terv be is teljesedett.

De lehet egy családtagunk hitre jutására gondolni, vagy egy munkahelyi kérdés megoldásának az órájára, hogy miért vár az Isten? Miért vár azzal, hogy megoldja, hogy vége legyen. Vagy a társkérdés nehéz, sokakat terhelő, súlyos kérdésére gondolni, hogy mikor oldja már meg Isten. Amikor eljön a rendelt idő, hogy ezeket megoldja, Ő meg is fogja oldani.

Az imádságban kapott isteni válaszok kérdése is ide tartozik. Jóbnál is azt látjuk, hogy ott volt a megaláztatás ideje, a nyomorúság, a betegség ideje, s aztán eljött a felmagasztalás ideje is, a felemeltetésé és a szabadulás órája is.

Jó várni megadással az Isten szabadítására. Én magam is nem egyszer több kérdésben átéltem ezt, noha nem mindig éreztem úgy, hogy jó várni. De a végén, amikor visszanéztem, mégis csak azt tudtam mondani: Uram, enyém orcám pirulása, tied a dicsőség, mert megint, most is, ebben a kérdésben is úgy volt jó, ahogyan azt te eldöntötted.

A megaláztatás és a felmagasztalás kérdése egyenesen visz át minket a másik kérdéskörbe, amit itt folytat Péter apostol, a gondviselő Isten kérdése. Isten gondot visel, ezért mondja azt, hogy minden gondotokat őreá vessétek. Aki magát megalázza Isten előtt, belesimul Isten akaratába akkor is, ha azt nem érti, az minden helyzetben tudja, akarja és meri hinni azt, hogy Isten gondviselő Isten. "Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok." Akik itt vagyunk, hisszük-e mi ezt igazán? Isten gondviselő Isten. Gondot visel rólunk. Ez azt jelenti, hogy az Ő hatalmas - most már tudjuk, hogy ez csak egy kép - kezében tartja a mi törékeny, nyomorult, por és hamu életünket. A külsőnk sem véletlen. Sokan elkeserednek, különösen fiatalok. Idősek meg már jobban megszokták azt, hogy hogyan néznek ki, de a fiatalok között sokszor komoly lelki, pszichés problémát okoz, a külső. S ilyenkor újra és újra elmondom, és elmondom most is bátorításként, hogy nem te vagy a selejt. Amikor hozzád ért az Isten a teremtéskor, akkor félrenyúlt, és megszülettél te, a korcs. Nem így van. Az Isten nem tévesztette el a dolgokat. Nem tévesztette el a belső, lelki tulajdonságaidat. Nem tévesztette el a külsődet, ahogyan kinézel, amilyen a testi alakod, a belső lényed. A külső az marad olyan, amilyen. A mi cserépedényünk idővel elbomlik, de a belsőnkön tud az Isten változtatni. Az sokkal lényegesebb.

Hányszor elmondom egy-egy udvarlás idején, hogy ne feltétlenül azt nézd, hogy milyen külsőleg. Azt nézd, hogy milyen lelkülete van. Mert ugyan nyilván a külső sem lényegtelen sokszor, de azért belül, a belső ez sokkal, de sokkal lényegesebb, például egy házasságban. Milyen a lénye? Türelmes-e vagy nem? Szerető típus, vagy nem? Ezt most úgy értem, hogy szeretettel viszonyul-e a társához, vagy nem? Megadja mindazt a másiknak, amit annak meg kell kapnia, önként, szeretettel, egyszerűen azért, mert szereti a másikat. Nagyon fontos kérdések ezek. Ehhez képest az, hogy milyen a külső, tényleg lényegtelen. Még akkor is, ha időnként lényeges lehet.

Azt mondja a zsoltáros, hogy anyád méhében titkon formált az Isten. Nem lázadás akkor az, amikor valaki a külső formáit nem hajlandó tudomásul venni és elfogadni? Nem tévedett az Isten, és nem nyúlt mellé. Nem tévesztett el semmit, még az adottságainkban sem.

Sokszor a világ hiteti el velünk, hogy a külső a leglényegesebb. Azok a reklámok, a feszes, kisportolt, fiatal testek. Idős, tönkrement testekkel nem szoktak semmit sem reklámozni. Nem furcsa? Fiatal, feszes testekkel, amely fényképen néha a test meg a fej nem is ugyanaz. Másik fejet másolnak rá, vagy egy másik testet a fejhez, vagy egy másik lábat és kezet. Csak azért, hogy bejöjjön, amit a menedzser elképzelt maga előtt, s amivel azt az árut jobban el lehet adni.

Tehát Isten nem tévedett, hanem gondot viselt akkor is, amikor minket megteremtett. De gondviselője az életünk anyagi kérdéseinek is. Mert azt mondja a Biblia, hogy övé az arany és az ezüst. Az egyetlen bank az Istennél van, ami soha, de soha nem fog tönkremenni. Soha nem megy csődbe. Mondhatom ezt nyugodtan, mert tapasztaltam, hogy Istennél a hívő embernek korlátlan anyagiak állnak rendelkezésére. Imádságban annyit kérhetünk, amennyire az Isten szerint szükségünk van. Mondjuk el neki, hogy ez, meg ez kellene. Uram, ha szerinted is, légy szíves add meg! Hányszor átéltük ezt, amikor olyan helyzetbe kerültünk önhibánkon kívül akár, hogy úgy éreztük, hogy most ez csőd. Hogy fogunk továbblépni. S akkor Isten az Ő hatalmas kezével kiutalta azt az összeget, amire éppen szükségünk volt.

Tőle várod-e ebben a kérdésben a segítséget? De elég-e az, amennyit ad? Minden rossznak gyökere a pénz szerelme. Az anyagiak arra valók, hogy azt fölhasználjuk arra, amire Isten adja, de ha beleszerelmesedünk a pénzbe, az sok rossz dolognak a gyökere lehet.

Van, akinek szűken mér az Isten ebben a kérdésben az Ő kezével, és van, akinek bővebben. Ez az Isten dolga, s ez nem ránk tartozik.

A keresztyén élet nem azért gondtalan élet, mert nincsenek gondjai a hívő embereknek, hanem azért gondtalan élet, és azért lehet gondtalan élet, mert a gondok mögött is meglátja a hívő keresztyén a gondviselő Istent, a világmindenség Urát, mint akinek egyébként minden apró és nagyobb gondunk igazán fontos. Ha elvész a lakáskulcs - emlékszem arra, amikor kétszer is ellopták az összes iratomat, meg pénzt, mindent kiemeltek a táskámból. Elmondtam Istennek: Uram, te tudod, hogy személyi igazolvány, jogosítvány stb. nélkül meg sem tudok mozdulni, még a szolgálatban is megnehezül minden. Délután kettőkor csengettek, és az összes iratot visszahozta valaki. Mert az Isten is tudta, hogy ez fontos. Mondjuk el neki. S ha megbeszéljük vele is a mi gondjainkat, akkor átéljük sorozatban az Ő csodálatos gondviselését.

A szerető szülő csak megközelíti azt a gondoskodást, mikor kifejezi azt, hogy mennyire fontos mindaz neki, ami a gyerekével történik. A szülői hivatást se lehet soha abbahagyni. Amíg élnek a gyerekeink, ez nem szűnik meg. Mikor már nagyon nagy lesz a kicsike, akkor is a gyerekünk, és akkor is csak hozzánk tud - jó esetben - menekülni, emberileg nézve, mert mi vagyunk a szülei, ha vannak gyerekeink. Ez sose szűnik meg, amíg mi vagy ők meg nem halnak. Az Isten gondviselése sem szűnik meg. Amíg csak itt élünk, s ha hiszünk benne, akkor meg az örökkévalóságban is vele leszünk. Ott meg már nem lesz szükségünk arra, hogy gondunkat viselje.

Merjük-e rábízni egészen minden életgondunkat? Sokan azért nem bírják, nem bírták a mai napot sem cipelni, mert valóban ők vitték, és a nap sokszor agyonnyom. A nap hordaléka, ahogy Déry Tibor írja. A terhei belenyomnak a sárba, s nem bírunk fölállni.

Mit mond az ige? Vessétek a gondotokat őrá. Ő gondviselő Isten. Mit jelent ez a valóságban? Azt jelenti, hogy elmondom imádságban mindazt Istennek, ami bennem van, ami megterhel, ami megnyomorítja a szívemet, ami valóban olyan teher és gond rajtam, hogy még az imádságot is megkeseríti. Megterhel, nyomaszt, letör, elkeserít.

Isten látja a harcainkat, a nagy terheket. Ha átadjuk neki, Ő egyszerűen átveszi és leveszi. Azt mondja a Biblia, hogy gondviselő Isten. Hát akkor hadd viselje Ő. Tegyük át az Ő vállára!

Te ismered így Istent? Uram, te gondviselő Isten vagy. Akkor most elsorolom a gondjaimat. Én is átéltem ezt, hogy miközben soroltam a gondokat, rájöttem, hogy a fele nem is az, csak én gondoltam annak. Elég az a másik fele is, ami marad időnként. De kiderült, hogy a fele az nem az. Azt csak én kreáltam magamnak. Olyan szörnyen naggyá fújódott föl az aggodalmaskodás miatt az a probléma. S nem is volt akkora. Isten levette rólam a gondok terhét, mert Ő gondviselő Isten.

Miután valaki rábízza a gondviselő Istenre a gondját, jön valami, ami megint logikailag tökéletes sorrend. Azt olvastuk, hogy alázzátok meg magatokat, vessétek a gondjaitokat Istenre, s ha ezt a kettőt megtettétek, akkor készüljetek föl arra, hogy jönnek a kísértések. De mi ebben a logika? Az, hogyha valaki megalázta magát Isten hatalmas keze alatt, ha minden gondját rábízta az Istenre, akkor jöhetnek a kísértések, nem? Nem tudják kikezdeni. Miért? Mert mindene az Istennél van. Már semmit nem tart a kezében. Odaadott mindent Istennek.

Azt mondja, hogy mit ordító oroszlán jár a Kísértő, nézvén, kit nyeljen el. Az oroszlán komoly állat. Nem jó vele találkozni. Időnként egy-egy városban kiszabadul egy ilyen fenevad, még akkor is, ha megszelídített cicuska. Már csak a tonnái miatt is, ha egy nehezebb állatról van szó, vagy akármilyen más nagyobb állatról, ami vadállat, nem egyszerű kérdés ez. Nem jó vele szembetalálkozni. Mi le sem győzhetjük. Nagy baj lehet abból, ha kiszabadul egy oroszlán.

Aki azonban a gondjait - azok is lehetnek egyébként oroszlánok - rábízta Jézusra, és jön a kísértések oroszlánja, azt mondja, hogyha imádkozik, akkor tulajdonképpen belép Jézus mögé, és a Kísértő Jézussal találja magát szembe, nem velünk. Akkor Jézus legyőzi majd a Kísértőt. Mi nem is mondhatunk ilyet sosem, hogy távozz tőlem Sátán. Ez megszólítás. Az ellenséggel pedig nem jó szóba állni. Jézus mondhatott ilyet, mert Ő hatalmasabb az ördögnél. Mi kisebbek vagyunk. Ő hatalmasabb szellemi lény.

Meg tud állni a kísértés órájában is az, aki megalázta magát Isten keze alatt, aki átadta a gondjait Istennek, mert védett állapotban van. Istennél van az élete.

A kísértés valójában mindig támadás a hívő élet ellen, és a célja az, hogy elszakítson minket Istentől. A kísértés mindig Isten ellenére való másik lehetőség. Isten elmondja, hogy mi az Ő útja. A Kísértő elénk adja a másik lehetőséget, vagy egyszerre több lehetőséget. Pontosan úgy, ahogy az Édenkertben Ádámnak és Évának. Mit mondott az Isten? Arról az egy fáról ne egyél. Mit mond a Kísértő? Kicseréli a n betűt s betűre. Egy fáról se egyél. Milyen galád az Isten. Gyönyörű fák, gyönyörű gyümölcsökkel, s egyről sem enged enni. Látjátok? Itt van a sokféle út. Minden fáról megtiltott az Isten, hogy egyél. Ilyen az Isten. Felajánlja a lehetőségeket, s azt mondja, hogy szakítsatok nyugodtan. A kísértés mindig az Isten ellenére való másik lehetőség, vagy lehetőségek sora.

A kísértés még nem bűn. Ha elbukom benne, akkor válik bűnné. De a célja az a Kísértőnek, hogy tönkre tegyen minket az által, hogy engedünk olyasvalamiben neki, ami nem az Isten szerint való. Ezért nagyon fontos, hogy ismerjük az Isten akaratát. Szüntelenül keressük és kutassuk az Írásokat, hogy mi lehet az Isten akarata akár a mi életünkkel is.

Akkor mit kell tenni a kísértés perceiben, óráiban, amikor támad az oroszlán, s az ember nyúlnak érzi magát, és úgy érzi, hogy semmi esélye, hogy ellenálljon. Megrettenni vagy elmenekülni? - mondta nem régen valaki. Melyiket tegyem? Egyiket sem. Azt mondja itt az ige, hogy álljatok ellen. De én magamban nem tudok. Nem is magunkban. Ha megaláztam magam az Isten hatalmas keze alatt, ha minden gondomat rávetettem, ha ott, van bennem a Lélek gyümölcse: a szeretet, a hűség, önmegtartóztatás és így tovább a felsorolás, akkor ott van ez is a Galata 5,22-ben, hogy az ilyenek ellen nincs törvény. Akkor a Kísértőnek nincsen fogása rajtunk. Mint régen a görög olimpiai játékok idején. Jól beolajozták a testüket az olimpikonok, s a másik fél nem bírta megfogni, mert lecsúszott a keze a másik testéről.

Aki Krisztusban elrejtett életet él, az ilyen védett életet él. Nincs rajta fogása a Kísértőnek. Hitben ellenállni azt jelenti: még erősebben ragaszkodom Jézushoz. Ez meg azt jelenti, hogy kérem Őt: tarts meg, Uram, ebben az órában is.

Amikor üzletkötő voltam még, akkor egyszer láttam azt, hogy a valutapénztár páncélszekrényének az ajtaja nyitva maradt olyan jó résnyire. Pont annyira, hogy az ember keze befért. Ez a hetvenes évek elején volt, s kötegben állt benne a százdolláros, meg a nyugatnémet márka. Átfutott rajtam a gondolat, hogy csak be kell nyúlni. Elég egy köteg. Nem kell ott markolászni sokat. Egyet kiemel az ember és ez is már önmagában jó jövedelem kiegészítés. Aztán a kísértés oroszlánja az ellenállás hatására elment. Bennem az volt, én Krisztusé vagyok. Nincs erre szükségem. Nem kell elvenni. Szóltam, hogy nyitva maradt a páncélajtó, zárjátok be, nehogy valaki kivegyen belőle valamit.

Sokan azt mondják, hogy aki igazán hívő ember, annak már ilyen gondolatai nincsenek. Ne tessék elhinni! Nem igaz. Nem igaz. A hívő embernek is vannak ilyen gondolatai. Még ennél sokkal csúnyábbak is. Most ezeket el sem mondom. Nem igaz, hogy nincsenek. Aki ezt mondja, hogy ő még sose gondolt arra, hogy ellopjon valamit, az egyszerűen nem mond igazat. Nem igaz. Ilyen kísértő gondolataink lehetnek. Gyűlölködés, paráznaság, sok minden megkísérthet minden hívő embert. Tehát ne mondjunk már olyat, ami nem igaz. Az már igaz, amikor azt mondja egy hívő ember, hogy Isten megőrzött attól, hogy elbukjam a kísértésben.

Ne állítsuk be a keresztyéneket olyan rendkívüli embereknek, akiknek nincsenek ilyen gonosz gondolataik, de lehetséges, hogy megállunk, s nem bukunk el. Mert, ha minden gondunkat Istenre vetjük, mert Ő gondviselő Isten, ha megalázzuk magunkat Isten hatalmas keze alatt, akkor Ő impregnál minket a kísértésekkel szemben. Átitat minket az Ő szeretetével, kegyelmével, erejével. És ez azt jelenti, hogy aki hisz, az nem fut, hanem ellenáll. Ugyanúgy, mint József esetében, akit Potifár felesége házasságtörésre buzdított. Valamikor csak a futás marad. De az ige meg azt mondja egy másik helyen, hogy álljatok ellene - mondja Jakab - az ördögnek, és elfut tőletek. Ellenállni tehát azt jelenti, hogy rábízom magam Jézusra. Ott mindjárt imádkozom. Imádkozom akkor is, amikor nincs kísértés, s akkor megállok, amikor majd lesz kísértés, mert támad a Kísértő.

Péter is egyszerűen azt mondja, hogy éberség és józanság. Ha kéritek, akkor Isten megadja. Isten nem kéri tőlünk az ördög legyőzését, mert erre nem vagyunk képesek. Nem nekünk kell a kísértés oroszlánját megölnünk, de azt nekünk kell megtenni, hogy rábízzuk magunkat Jézusra. Nekünk kell imádkozni, kérni erőt, békességet, bölcsességet, józanságot. Ad Isten kitartást és szeretetet, ellenállást, immunitást a kísértésekkel szemben. Menedéket a Kísértővel szemben. Itt is erős segítséget jelent az imádkozó élet.

Még az autózás hőskorában történt, hogy valaki vett egy Ford modellt, a T modell volt az első sorozatban, futószalagon gyártott autó. Beült az autóba, s befogott eléje négy lovat. Azok húzták az autót. Köznevetség tárgya volt. Egyszer valaki odament az illetőhöz, s megkérdezte azt tőle, hogy miért nem használja a motort, ami benne van az autóban? S azt válaszolta az illető: nem merem beindítani. Ugye milyen mulatságos?

Hány olyan hívő ember van, aki nem használja a motort. Mi a hívő élet motorja? Isten Szentlelkének az ereje, Isten bátorítása, szeretete, gondviselése. Nyilván mi nem használjuk Istent, meg nem használhatjuk a Szentlelket, mint motort, nem is így értem. De úgy igaz, hogy a hívő élet motorja Isten Lelkének az ereje, szeretete, irgalma.

Az a Jézus, aki önmagát adta értünk, a mi hívő életünk motorja akar lenni, ha már hívő emberek vagyunk. Ha meg nem, akkor kérhetjük Istentől - most ezt a képet használva -: Uram, indítsd be az én életemben is a motort. Hadd legyek a tied. Járjon át a te Lelked. Köszönöm, hogy meghaltál a bűneimért, megbocsátod a vétkeimet. Mostantól kezdve alárendelem magam neked, s megalázom magam a te erős kezed alatt. Hiszem és vallom, hogy te gondviselő Isten vagy. Segíts, hogy megállhassak a kísértés idején is. Őrizz meg engem a te megőrző szereteteddel.


Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük a te biztatásodat, kedvességedet, gondviselő szeretetedet, amelyet ezen a mai napon is olyan sokféle módon átéltünk.

Köszönjük, hogy nem feledkezel el rólunk. Ha az anya elfeledkezik is gyermekéről, te sosem felejtkezel el rólunk. S aki minket bánt, az a te szemed fényét bántja.

De mégis köszönjük még azt is, hogyha szenvednünk kell a te nevedért. Köszönjük, ha most is megalázhatjuk magunkat hatalmas kezed alatt, ha rád vethetjük a mi gondjainkat. Köszönjük azt is, Urunk, hogy a te Lelked erejével ellenállhatunk, mert te ellenállsz bennünk a kísértés órájában a Kísértővel szemben.

Köszönjük, hogy ma is megőriztél minket, s a nap hátralévő részét is kezedbe tehetjük.

Köszönünk, Urunk, mindent, amit ma kaptunk. Hadd tegyük kezedbe a holnapunkat is. Te segíts ma este pihenni, felüdülni lelkileg, s pihenni testileg. Hadd tudjunk nekivágni a holnapi napnak a te erőddel, szereteteddel, irgalmaddal.

Ámen.