PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. május 5.
(áldozócsütörtök)

Cseri Kálmán


JÉZUS BÚCSÚIMÁJA


Alapige:Jn 17,1-11

Ezeket beszélte Jézus; és felemelte szemét az égre, és így szólt: Atyám, eljött az óra; dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged. Amiként te hatalmat adtál néki minden testen, hogy örök életet adjon mindenkinek, akit neki adtál. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.

Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, amelyet reám bíztál, hogy végezzem azt. És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, amellyel bírtam tenálad a világ léte előtt.

Megjelentettem a te nevedet az embereknek, akiket e világból nékem adtál: tieid voltak, és nékem adtad őket; és a te beszédedet megtartották. Most tudták meg, hogy mindaz te tőled van, amit nékem adtál.

Mert ama beszédeket, amelyeket nékem adtál, őnekik adtam; és ők befogadták, és igazán megismerték, hogy én tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem.

Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nékem adtál, mert a tieid. És az enyémek mind a tieid, és a tieid az enyémek; és megdicsőíttettem őbennük. Én nem vagyok többé e világon, de ők a világon vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!


Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus az egész világmindenség ujjongott, amikor emberré lettél és eljöttél közénk a bűn sötétjébe, hogy világ világosságaként mutasd nekünk az Atyához vezető utat.

Ugyanígy dicsőítünk téged ma, amikor mennybemeneteledre emlékezünk, s áldunk téged mindazért, amivel mennybemeneteleddel ajándékoztál meg minket.

Szeretnénk újra az ének szavait mondani: "lelkünk áldja istenséged és híven téged magasztalunk, bárha nem látunk szemünkkel, de köszönjük, hogy hitünkkel olyan sokszor és sokféleképpen megtapasztalunk." Hadd tapasztaljuk meg most is a te jelenlétedet úgy, hogy szólsz hozzánk igéden keresztül.

Bizony, úgy van Urunk, ahogy énekeltük, hogy míg bujdosunk e pusztában, s hazánkba, a mennybe érünk, addig olyan sokféle kísértés és támadás között vezet az utunk. De köszönjük, hogy te is kitetted magadat minden kísértésnek, amitől szenvedünk, és te győzelmet arattál minden kísértésen és bűnön.

Hálát adunk, hogy ennek a munkás napnak a végén megállhatunk színed előtt. Köszönjük, hogy miközben tudhatjuk, hogy visszamentél a mennybe, egészen bizonyosan hisszük, hogy igaz az ígéreted: velünk vagy minden napon. Ezen a mai napon is.

Köszönjük, hogy igéd és Szentlelked által olyan valóságosan tapasztalhatjuk jelenlétedet. Szólj most hozzánk, vedd el a fáradtságunkat, szétszórtságunkat, és te magad hirdess nekünk örömhírt, evangéliumot, és ez az örömhír hadd ébresszen hitet a szívünkben, vagy hadd erősítse meg szívünkben a benned vetett bizalmat.

Jelenléteddel tedd igazán istentiszteletté együttlétünket, és erősíts meg minket erre a pusztai útra, ami még előttünk van, s tégy bizonyosakká arról, hogy nekünk is készítettél helyet az atyai házban.

Ámen.


Igehirdetés

Jézus Krisztus a feltámadása után negyvenedik napon, egy ilyen csütörtökön, visszament a mennybe. Ez úgy történt, ahogy Lukács azt részletesen leírja, hogy tanítványaival együtt kiment a Jeruzsálem melletti Olajfák hegyére, s miközben beszélt hozzájuk, felemelkedett, és egy pillanat alatt egy felhő eltakarta a szemük elől. Többé nem látták Őt. Többé nem is fogja látni senki addig, amíg majd nagy hatalommal és dicsőséggel megjelenik, amikor visszajön ítélni élőket és holtakat.

Ezt követően tíz nappal pedig tanítványaira kiáradt a Szentlélek úgy, ahogy azt Jézus pontosan előre megmondta nekik.

Jézus mennybemenetelekor a fordítottja történt meg annak, ami karácsonykor. Karácsonykor, az Ő testté lételekor otthagyva a mennyei dicsőséget, belépett ebbe a mi földi világunkba. Mennybemenetelekor pedig visszalépett innen a mennyei világba. Ezt megelőzően azonban, közvetlenül keresztre feszítése előtt, elmondotta azt a búcsúimáját, amit János az evangéliumának 17. részében lejegyzett, és amiből most egy részletet hallottunk.

Ebben az imádságban elmondja, hogyan készül elmenni innen a földről. Szól arról, hogy mivel töltötte azt a néhány évet, amíg itt volt közöttünk, és végül kijelenti, hogy az övéiért ezután is szüntelenül könyörögni fog. Hogyan készül elmenni innen, hogyan értékeli itteni tevékenységét, és mit fog tenni a továbbiakban is a benne hívőkért.

Ezt Ő ilyen egyszerűen mondja: Atyám, most tehozzád megyek. Elvégeztem a munkát, amit reám bíztál, hogy végezzem azt. Én azokért könyörgök, akiket nekem adtál. Egyszerűségükben és rövidségükben is kimondhatatlan horderejű kijelentések ezek. Vegyük sorra őket.

1. Hogyan készült elmenni Jézus innen vissza a mennybe?

Egyszerűen: Atyám, én most tehozzád megyek. Itt lesz nyilvánvalóvá mindenki számára, hogy honnan jött Ő közénk. Ezt sokan nem hitték el, hiába említette többször is. De ekkor lesz egészen egyértelmű, hol van Ő otthon. Hogy ez a néhány évtized, amit itt töltött a földön magára véve emberi testünket, csak rövid kitérő volt az Ő öröktől fogva mindörökké tartó istenségében.

Honnan jött Jézus és hol van Ő valójában otthon? Aki eddig nem hitte, az a mennybemenetelekor megbizonyosodhat erről. "... most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, amely az enyém volt nálad a világ létele előtt már."

Jézus többször hangsúlyozta, hogy üdvösségünk szempontjából döntő az, hogy hisszük-e, hogy Ő a mennyből jött és az Atya küldetésében jár itt közöttünk. Ennek az evangéliumnak az 5. részében van a jól ismert ige, amikor azt mondja Jézus a hallgatóinak: "Aki az én beszédemet hallja, és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van." Ez az örök élet feltétele, hogy hiszünk-e az Atyának, aki Őt elküldte, s aki egy alkalommal azt mondta: "Ő az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, Őt hallgassátok!" (Mt 3,17).

Keresztelő János azért tudott olyan bátran visszalépni és átadni a terepet Jézusnak, mert bizonyos volt abban, amit így mondott: "Aki felülről jött feljebb való mindenkinél, aki a földről való, földi az, és földieket beszél. Aki azonban a mennyből jött, az feljebb való mindenkinél, mert Ő arról tesz bizonyságot, amit látott és halott, de az Ő bizonyságtételét senki sem fogadja be. Aki az Ő bizonyságtételét mégis befogadja, az megpecsételte, hogy az Isten igaz, mert akit Isten küldött, az az Isten beszédeit szólja, mivel az Isten nem mérték szerint adja a lelket. Az Atya szereti a Fiút és az Ő kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, örök élete van. Aki azonban nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta." (Jn 3,31-36).

Az tette hitelessé mindazt, amit Jézus mondott és tett, hogy Ő a mennyből szállt alá, hogy Őt az Atya küldte, nem magától beszélt. Megbízatását és az ehhez szükséges hatalmat is megbízójától, a mindenható Istentől kapta. "Te hatalmat adtál nekem minden testen, hogy örök életet adjak azoknak, akiket nékem adtál."

Jézus újra és újra hangsúlyozta, és a János evangéliumában ez újra és újra olvasható, hogy Ő nem a magáét mondja, hanem annak az üzenetét, aki elküldte Őt. Nem a maga akaratát cselekszi, hanem azét, aki elküldte Őt. Nem a maga dicsőségét keresi, hanem azét, aki elküldte Őt ide közénk. Jézus a mindenható Atya képviseletében járt itt közöttünk, aki ezt hiszi, az így fogad tőle mindent, s ezért élete, üdvössége van. Aki ezt nem hiszi, azon nem lehet segíteni.

Éppen ezért, ebből az első igazságból, amit Jézus mond itt az imájában, két kérdés következik. Az egyik: hisszük-e ezt? Hisszük-e, hogy amikor Jézus mennybe ment, akkor hazament. Akkor az Ő eredeti létformáját öltötte magára újra, hiszen Ő öröktől fogva mindörökké Isten. A másik: vajon hisszük-e azt, hogy amit Jézusnak az Ő mennybemenetele jelentett, ahhoz nagyon hasonló a benne levőknek a meghalásuk. Hiszen aki benne hisz, az ugyanúgy vágyik hozzá az örökkévalóságba, mint ahogy Ő vágyott vissza az Atyához. Erről is egészen nyíltan és részletesen szólt Ő. Itt van három fejezettel előbb, a 14. rész elején, amikor búcsúzik a tanítványaitól, és azt mondja: "Én elmegyek, az én Atyám házában sok lakóhely van, helyet készítek nektek, s aztán majd eljövök, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok."

Pál apostol hitte ezt, ezért tudta a börtönből a nagyon közel jött kivégzése előtt ezt írni a filippi gyülekezetnek: "én kívánok átköltözni, és a Krisztussal lenni, mert az sokkal jobb." Itt is jól érezte magát, s utána teszi azt, hogy "ha még maradnom kell e testben, akkor megyek hozzátok, és még szolgálok nektek. De ha eljött az ideje a küldetésem végének, én boldogan megyek, mert tudom, hova megyek. Tudom, hogy kihez megyek." Kívánok elköltözni és a Krisztussal lenni, mert az sokkal jobb. A benne hívők így gondolnak a halálukra, így élik át szeretteik elmúlását is, és ezzel a reménységgel látnak túl a búcsúzáson.

Ez tehát az első, amit Jézus mond az imában. Ő ilyen egyszerűen készül a mennybe, haza, vissza: Atyám, tehozzád megyek.

2. Másodszor számot ad az Atyának. Elmondja, hogyan értékeli a mögötte levő éveket, hogy mivel töltötte azt az időt, amit az Atyától kapott. "Elvégeztem a munkát, amelyet reám bíztál, hogy végezzem azt."

Jézus tehát, amíg itt volt a földön, az Atyára figyelő, neki engedelmes, tevékeny munkás életet élt. A tőle kapott feladatokat végezte, azokat tökéletesen elvégezte, és ezzel a boldog elégedettséggel készül visszamenni a mennyei dicsőségbe.

Figyeljük meg, hogy semmi mulasztás nem terheli. Semmi lelkiismeret-furdalás miatt nem gyötrődik, hogy valamit elfelejtett, elmulasztott, elrontott, nem lehet már pótolni. A lustaság nem vádolja. Nem kell neki magyarázkodnia, mentegetőznie semmi miatt. Nem pótcselekvésekkel fárasztotta magát. Nem a saját hasznát kereste szolgálatának az évei alatt. "Elvégeztem a munkát, amit reám bíztál, hogy végezzem azt."

Micsoda súlyos kijelentés ez! Mennyi minden van ebben! Benne van minden szó, amit egy négyszemközti beszélgetésben mondott valakinek, benne van minden tanítás, amit százak és ezrek hallottak. Benne van a betegek gyógyítása, a halottak feltámasztása. És benne van az a számunkra elképzelhetetlen szenvedés, ami az Ő kínhalálát kísérte. Benne van halála, az Atyától való elhagyatottság átélése. Benne van dicsőséges feltámadása. "Elvégeztem a munkát, amit reám bíztál, hogy végezzem azt."

Mi volt ez a munka? Ez is kiderül Jézus búcsúimádságából.

Dicsőítettelek téged e földön. Ezzel kezdi. Ezen a földön, amelyen olyan sokan gyalázzák Istent, vagy kétségbe vonják az Ő létét, vagy egyszerűen negligálják, semmibe veszik. Csak akkor szidják, amikor neki akarnak tulajdonítani valami próbatételt. Isten nincs, de azért Ő az oka annak, hogy szenvednünk kell. (Mondotta a múltkor valaki, aki ráadásul rendkívül büszke volt értelmi képességeire és műveltségére.) Ezen a földön Jézus mindig, mindennel dicsőítette az Atyát.

Azután ezzel folytatja: "Kijelentettem a te nevedet az embereknek..." Vagyis elmondta nekünk, hogy kicsoda Isten. Isten neve; Isten személye. Bemutatta nekünk, ki a láthatatlan Isten. Rajta kívül senki nem tudta ezt hitelesen elmondani, hiszen az Istent soha senki nem látta, az egyszülött Isten, aki a mennyből jött, Ő jelentette ki Istent (Jn 1,18). Elmondta nekünk, kicsoda Isten. Magunktól soha nem ismernénk meg Őt, viszont ez megint feltétele az örök életnek. Itt olvastuk, hogy az az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent. Az emberek a történelem során mindig gyártottak maguknak isteneket, de a valóban létező, igaz Istent Jézus Krisztus mutatta be nekünk, róla mondta el, hogy kinek higgyük Őt.

Miközben ezt tette, előhívta az emberek sokaságából azokat, akiket az Atya neki adott. "Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket e világból nékem adtál: tieid voltak, és nekem adtak őket, és a te beszédedet megtartották. Mert ama beszédeket, amelyeket nékem adtál, ő nékik adtam, és ők befogadták, és így megismerték, hogy én tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem."

Ezeket, akik hittek Őbenne, fokozottan sok veszély fenyegette. Ezért ad számot az Atyának a következőről. "Azokat, akiket nékem adtál, megőriztem és senki sem veszett el közülük. Amíg e világon voltam, megtartottam őket a te nevedben."

Ez is az Ő munkájához tartozott, és az is, amit már idéztem, hogy azt a hatalmat, amit az Atya adott neki ahhoz a feladathoz, amit Ő bízott rá, azt a hatalmat Ő csak arra használta, és ennek a célja az volt, hogy örök életet adjon mindazoknak, akiket néki adott az Atya.

Elvégeztem a munkát, amit reám bíztál. Dicsőítettem a te nevedet. Elmondtam az embereknek, hogy ki vagy te. Eközben a hirdetett evangélium előhívta a hitetlen sokaságból azokat, akiket az Atya választott és hitre jutottak. Ezeket Ő megőrizte mindenféle kísértés közben. (Gondoljunk arra, amikor Péternek mondja: "A Sátán kikért, de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited.") És az Atyától kapott hatalmát ezeknek az érdekében használta, akiket az Atya neki adott.

Semmiképpen ne hasonlítsuk magunkat a mi egyedülálló Megváltónkhoz, Isten szent Fiához, de azt azért szabad alázatosan megkérdezni magunktól, hogy ha majd a mi földi életünk ideje véget ér, elmondhatjuk-e csendesen, de a valóságnak megfelelően: Atyám, elvégeztem azt a munkát, amit reám bíztál. Isten mindnyájunkra bíz valamilyen feladatot. Szinte ahányan vagyunk, annyifélét. Mindnyájunkra bíz embereket, vér szerinti rokonokat, vadidegeneket. Mindnyájunkra bíz valamilyen szolgálatot. Megbecsüljük-e azt a kicsit, amit reánk bízott? Tőle kapott erővel végezzük-e állhatatosan azt a sokat, amiről már az elején láttuk, hogy meghaladja az erőnket? Egyáltalán azzal töltjük-e a testben kapott időt, amire Ő adta? Jézus azt mondja: "elvégeztem azt a munkát, amit te reám bíztál."

Jó lenne, ha legalább a testben hátralevő időnket tudatosan és tőle kérve hozzá újra és újra világosságot és engedelmességet, azzal töltenénk, amire adta. Olyan sokszor még ezt sem látjuk világosan. Kifáradunk a pótcselekvésekben. Mindenféle feladatot szedünk össze magunknak, és közben emiatt éppen az marad el, amivel Ő bízott meg bennünket. Jó lenne arra koncentrálni, ezért imádkozni. Akár minden reggel. Uram, mutasd meg nekem ma is, hogy mi az, amivel te bíztál meg. És akkor nem futunk fulladásig imádkozás helyett is, és akkor nem tétlenkedünk, amikor valami sürgős feladatot kellene az Ő megbízásából elvégezni, akkor a helyünkön lennénk. Akkor rend lenne az életünkben.

Olyan csodálatos, ahogyan Jézus mindig pontosan érzékelte, hogy mikor, minek van az ideje. Emlékszünk, hogy szerettei több alkalommal sürgették: gyerünk, gyerünk, induljunk el korábban. Gyere te is velünk. És olyan higgadtan és meggyőződéssel mondja: a ti időtők mindig készen van, induljatok. Én nem szeretetlenségből nem megyek veletek, de az én időm még nincs itt. Ő akkor is az Atya órájára nézett, és annak a mutatóihoz igazította az életét, és nem a mutatókat akarta előre vagy hátra huzigálni a saját kívánsága szerint. Ezért volt békesség benne, és ezért volt ilyen értelemben is rend az életében. Békességének és az életében uralkodó rendnek a forrása az Atya iránti engedelmessége volt. Ebben kellene növekednünk, ezt kellene sokkal jobban begyakorolni, hogy Atyám, mit akarsz, hogy cselekedjem.

Persze, mindnyájunknak el kell végeznünk naponta a kötelességünket. Jézus nem kötelességmulasztásra bátorít, hanem arra, hogy ami feladatokat tőle kaptunk, és amit rajtunk számon kér egyszer, azokat végezzük el. Azok elvégezhető feladatok. Ő nem hajszolja agyon az övéit. Ő békességet ad a szívükbe és rend lesz az életükben.

3. A harmadik, amit az övéi megnyugtatására mondott már korábban, itt meg az imádságába is belefoglal, hogy Ő imádkozni fog az övéiért. "Én őértük könyörgök, Atyám. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nékem adtál, mert a tieid."

Ő, aki a legközelebb van a világmindenség Urához, az Atyához, szüntelen könyörög azokért, akik a legközelebb vannak hozzá itt a földön. Mert Jézusnak ennyire fontosak az övéi.

Vajon ennyire fontos-e nekünk, hogy közel legyünk hozzá, hogy beletartozzunk azoknak a közösségébe, akiket éppen az Ő igehirdetése hívott létre ezen a földön, akik az övéi, akiket az Atya néki adott, és akik éppen ezáltal maradnak meg az övéinek, és tudják elvégezni a feladataikat, hogy közel maradnak Őhozzá?

Mit kér Jézus a benne hívőknek? Ezt is felsorolja. Érdekes, hogy mindenekelőtt védelmet. Az Atya oltalmát kéri. "Amíg a világon voltam, megőriztem őket a te nevedben. De most már többé nem vagyok a világon. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól."

A Jézusban hívőknek ugyanúgy itt kell lenniük ebben a világban, mint ahogy a sónak ott kell lennie az ételben, de meg kell különböztetniük magukat ettől a világtól. Ezért kéri másodszor, hogy "szenteld meg őket." Vagyis különítsd el őket a magad számára. Kezeld külön őket, és ruházd fel őket újra és újra az igazsággal. A te igéd igazság. Járja át őket a te igéd, hogy a puszta jelenlétük dicsőítsen téged, és bizonyságtétel legyen rólad.

Jézus ilyen fontosnak tartja ezt, hogy az Isten szentsége külön-külön mindnyájunkat, és mint a hívők közösségét is egyre jobban járjon át. A szentség jó illata terjedjen jelenlétünk folytán ebben a világban, és mutassunk ebben az Istentől rohamosan távolodó világban Őreá. Az istengyalázó világban a puszta létünk dicsőítse azt az Istent, aki megszentel minket.

Azután azt mondja: "Atyám, ahogyan te küldtél engem e világra, én is úgy küldtem őket erre a világra." Segítsd őket a küldetésükben megmaradni, és azt teljesíteni. Micsoda megtiszteltetés! Azt a munkát, amit Ő elkezdett ezen a világon, tudniillik, hogy kijelentette az Istent az embereknek, azt reánk bízza. Mi folytathatjuk. Ezért jön a következő kérés, hogy akik majd hisznek a mi bizonyságtételünkre, már azokért is könyörög. "Nemcsak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem." Segítsd őket, hogy ezt az erejüket meghaladó küldetést hűséggel végezzék. És könyörgök már azokért is, akik majd hisznek nekik azért, mert az én erőmmel tesznek bizonyságot, és ott állok mögöttük, akik bizonyságot tesznek.

A továbbiakban azért könyörög, hogy olyan mély lelki közösségük legyen a hívőknek egymással, amilyen a Fiúnak van az Atyával. "Hogy egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám, és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem."

Aztán fokozódik a kérések nagysága, ahogy haladunk előre az imádságban. Azt kéri, hogy Isten a saját tulajdon szeretetével töltse meg a Jézusban hívők szívét. Hogy azzal a szeretetettel szeressék egymást, amivel te szerettél engem, s ahogy én is szeretlek téged. (26.v.) Nem azt mondja, hogy szedjétek ám össze magatokat, ne valljunk szégyent itt a világ előtt, szeressétek egymást, hanem az Atyát kéri, hogy az Ő tulajdon szeretetét öntse a mi szívünkbe. Velünk született természetünktől idegen jellemvonásokat kapjunk az újjászületésben és a megszentelődésben előrehaladva.

Péter apostol így ír erről: "Isteni természet részeseivé legyünk." (2Pt 1,4). Pál apostol ezt írja a Róma 5,5-ben: "Az Isten szeretete kitöltetett a mi szívünkbe a Szentlélek által."

Nem apró, csip-csup dolgokról van itt szó. Jézus olyan hatalmas ajándékokat kér nekünk, ami sokszor eszünkbe sem jut, amikor imádkozunk. Ő, aki legközelebb áll az Atyához, ezeket a nagy kincseket kéri azoknak, akik a legközelebb állnak hozzá ezen a földön, mert hisznek Őbenne.

Most már itt vagyunk az egészen magasrendű ajándékoknál. Azért könyörög, hogy meglássuk az Ő dicsőségét, sőt azt írja: "az én dicsőségemet, amelyet nékem adtál, őnekik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk..." (22. v.) Sok földi szenvedés, hányadtatás, próbatétel után vár minket a mi Urunk, s az Ő dicsőségét ajándékozza nekünk. És látni fogjuk mi is az Ő dicsőségét.

A végén azért könyörög, amit mennybemenetelekor megígért újra a tanítványoknak: "Atyám, akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is velem legyenek..." (24. v.). Ez az egyetlen hely, ahol Jézus ilyet mond az Atyának. Mindenütt kéri, dicsőíti Őt, hálát ad neki. De hogy akarom, ez csak itt hangzik el. Akarom, hogy az enyéim mindörökké velem legyenek ott, ahol én vagyok, a mennyei dicsőségben.

Jézus Krisztus mennybemenetelének a tényéből mindez a gazdag örömhírcsokor, evangéliumcsokor származik. Javasolom, mivel egy hallásra ezt nem lehet megjegyezni, olvassuk el otthon nagyon lassan ez a 17. fejezetet a János evangéliumából. Akinek van Károli meg új fordítása, olvassa el mind a kettőből. Akár hasonlítsa össze az egyes verseket egymással. Még gazdagabban bomlik ki ez az örömhír belőle, hogy amikor Jézus eljött erre a földre, akkor is nagy csoda történt, s csak így lehetett segíteni rajtunk. De amikor visszament a mennyei dicsőségbe, akkor is ajándékok sokaságát hagyta itt a számunkra, és ezekért Ő azóta is szüntelenül könyörög.

Azt hiszem ebben egyikünk sem kételkedik, hogy a Fiú imádságát meghallgatja az Atya. Mi ezzel a békességgel, ezzel az örömmel kellene, hogy éljünk. Ha senkinek nem vagyunk fontosak ezen a földön, ha Jézus tanítványai közé tartozunk, neki ezen a földön a legfontosabbak vagyunk. És ha senki nincs már, aki imádkozna értünk ebben az életben, az Isten mindenható szent Fia szüntelen él, hogy esedezzék érettünk. Így van szó szerint a Bibliában. És ilyen nagy kincseket kér a számunkra. Legyen sokkal több hitünk ezeket a kincseket elfogadni, és merjünk ezekből élni. Semmit se tartsunk meg belőlük magunknak, hanem adjuk tovább és osszuk szét, mert annál többet fogunk belőlük kapni.

Jézus azzal kezdi: Atyám, én tehozzád megyek. Azzal folytatja, hogy számot ad: elvégeztem a munkát, amit reám bíztál. Azzal fejezi be: hogy az övéiért, akiket az Atya neki adott, imádkozik és ilyen nagy ajándékokat kér a számukra. Törekedjünk arra, és kérjük, hogy segítsen Isten, hogy úgy töltsük el az életünket, hogy mi is elmondhassuk: elvégeztem, amit reám bíztál. Életünk legnagyobb mélységeiben se felejtsük el, hogy ilyen nagy dolgokat kér számunkra az Isten szent Fia. És akkor majd, ha a mi szívünk is utolsót dobban, csendesen mi is elmondhatjuk: Uram, én pedig most tehozzád megyek.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, magasztalunk téged azért, mert vállaltad, hogy megalázzad magadat, megüresítetted magadat. Istenséged elrejtetted, midőn testünket felvetted, és engedelmes voltál a halálig, mégpedig a kereszthalálig.

Áldunk és magasztalunk téged azért, mert Isten megdicsőített téged és ajándékozott neked oly nevet, amely minden név felett való, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon: mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. Köszönjük, hogy szent meggyőződéssel vallhatjuk mi is most: Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

Bocsásd meg, valahányszor elfeledkezünk erről. Bocsásd meg, valahányszor kisebbnek gondolunk téged, mint aki vagy. Bocsásd meg, ha magunkhoz mérünk és hasonlítunk. Segíts, hogy a te hasonlíthatatlan, egyedülálló nagyságodat egyre komolyabban tudjuk hinni.

Köszönjük, hogy hatalmadat javunkra használod. Köszönjük, hogy szüntelenül esedezel érettünk. Köszönjük, hogy megtanítasz értelmesen élni. Segíts, Urunk, hiszen olyan sok hibát vétettünk ezen a téren is, hogy a testben hátralevő időt ne emberek kívánsága, és ne is a magunk kívánsága, hanem Isten akarata szerint töltsük el.

Engedd tapasztalnunk sokféleképpen, mennyire valóságos az, hogy te a mennybe ment Úr is velünk vagy minden napon a világ végezetéig. Olyan nagy szükségünk van ezekre a te ajándékaidra. Köszönjük, hogy készen vannak a számunkra is. Szeretnénk hitünkkel komolyan venni ezt. Nyújtjuk a hitünk kezét, és újra és újra kérünk, és köszönettel vesszük ezeket tőled.

Könyörgünk azokért, akiknek most különösen nagy szükségük van a te közelségedre, vigasztaló, bátorító, gyógyító szeretetedre. Vagy arra, hogy összetörd a keménységüket és megnyisd vaksi szemeiket.

Kérünk, folytasd bennünk elkezdett munkádat, vagy kezdd el azt hatalmasan, hogy hadd hasonlítson az életünk valóban egyre jobban tereád. Áldd meg ezt a csendet most, segíts egyszerűen, őszintén beszélni hozzád.

Ámen.