PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. április 28.
(csütörtök)

Varga Róbert


BŰNÖSÖK BARÁTJA


Alapige:Lk 7,36-50

"Egy farizeus arra kérte őt (Jézust), hogy egyék vele. Be is ment a farizeus házába, és asztalhoz telepedett. Egy bűnös asszony pedig, aki abban a városban élt, megtudta, hogy asztalhoz telepedett a farizeus házában, kenetet hozott egy alabástromtartóban. Megállt mögötte (mármint Jézus mögött) a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát, és megkente kenettel. Amikor pedig látta ezt az a farizeus, aki meghívta őt, ezt mondta magában: "Ha ő volna ama próféta, tudná ki ez, és tudná, hogy ez az asszony, aki hozzáér: bűnös." Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta neki: "Simon, van valami mondanivalóm neked." Ő pedig így szólt: "Mester, mondd!" Erre ezt mondta Jézus: "Egy hitelezőnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Közülük vajon melyikük szereti őt jobban?" Simon így válaszolt: "Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el." Ő pedig ezt mondta neki: "Helyesen ítéltél" - és az asszony felé fordulva beszélt tovább Simonhoz: "Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba: vizet lábamra nem adtál, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig kenettel kente meg a lábamat. Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret." Az asszonynak pedig ezt mondta: "Megbocsáttattak a te bűneid." Az asztalnál ülők erre kezdték kérdezgetni egymás között: "Kicsoda ez, aki a bűnöket is megbocsátja?" Ő pedig így szólt az asszonyhoz: "A te hited megtartott téged, menj el békességgel!"


Imádkozzunk!

Köszönjük, Úr Jézus, hogy eljöttél most ide, erre az istentiszteletre úgy, ahogy azt megígérted. Köszönjük, hogy ezt kérhettük most tőled, hogy fogadj el minket. És azt is köszönjük, hogy pontosan ezért jöttél ide, mert el akarsz fogadni minket, mert újra és újra készíted nekünk a tőled való üzenetet még akkor is, ha az a nyomorult, töredékes emberi beszéden keresztül érkezik el, érkezhet el hozzánk.

Köszönjük azt a szeretetet, amivel körülveszel minket, és akármilyen lelki ínségben vagy testi nyomorúságban vagyunk, vagy jöttünk ide, te elfogadsz minket. És azt is köszönjük, hogy úgy fogadsz el, hogy közben megváltoztatod mindazt, ami szerinted nem helyes, nem jó, vagy éppen nincs a helyén.

Így szólíts meg minket, kérünk. Munkáld bennünk a készséget a változásra és a változtatásra Szentlelked és igéd által.

Ámen.


Igehirdetés

Az előző rész azzal fejeződik be, hogy Keresztelő Jánost nem fogadják el, mert ő nazír volt. Azt mondják rá, hogy ördög van benne. A nazír egész életében növesztette a haját. Bort vagy részegítő italt nem ivott, és az életét is megválogatta az előírások szerint. Szerény körülmények között élt, és általában teveszőrből készült, egybeszőtt, köntösszerű ruhát viselt, bőrövvel a derekán. Ilyen volt Keresztelő János, az Istennek szentelt életű ember, és mégis azt mondták, hogy ördög lakik benne.

Jézus, a szó ószövetségi, teológiai értelmében nem volt nazír, de mégis az életvitelére, az Istenben való bizalmára, odaszánt életét nézve Jézus is az volt. Noha minden olyasmit tett, amit mások is megtettek, de semmi olyat nem tett, ami Isten előtt bűn volt, vagy ami Őt az Atyától elválasztotta volna. S mivel evett és ivott együtt másokkal, ezért rá meg ráfogták azt, hogy vámszedőkkel és bűnösökkel eszik, a bűnösök barátja.

Valójában mindezek közül az utolsó megállapítás az igazán lényeges, a leglényegesebb. Bűnösök barátja. Mit jelent ez? Mert, ha valakire ezt mondják, hogy bűnösök barátja, ez úgy tűnik így első hallásra, hogy nem túl jó fényt vet az illetőre. De Jézussal kapcsolatban ez számunkra lehetőség, hogy őszintén beszéljünk vele.

Bár az ember - és ezt ritkán valljuk be - szeret bűnöket elkövetni. Jézus szereti a bűnös embert, és Jézus azért jött, hogy a bűnöket megbocsássa, és az embert megtisztítsa. Mi nagyon nehezen ismerjük ezt el, hogy vétkezünk, újra és újra bűnöket követünk el. De Jézus pont azért jött, hogy megkeresse és megtalálja azokat, akik így élnek.

Sokan azt hiszik egyébként még a hívők közül is, hogy Jézus barátságára méltókká kell válni. De mi nem tudunk méltóvá válni Jézus barátságára. Pont azért szeret minket, mert mi méltatlanok vagyunk az istenhitre, méltatlanok vagyunk az úrvacsorára, méltatlanok vagyunk Isten szeretetére, Jézus barátságra.

Sokan úgy gondolják, hogy először maradéktalanul meg kell tartani Isten törvényét, s ha ez sikerül, akkor majd méltók leszünk Jézus Krisztus barátságára. De ezt nem tanítja a Szentírás. Ehelyett pont az ellenkezőjét kell, és lehet tenni, hogy megvalljuk mindazt, amiben vétettünk, amilyen bűnöket elkövettünk, és ezzel válunk valójában méltóvá arra, hogy Jézus barátai lehessünk, hiszen Ő a bűnösök barátja. Így kerülhet valaki közel Jézus Krisztushoz.

És Ő olyan valaki, akinek a hűségére és szeretetére számíthatunk mindig, minden körülmények között. Hiszen azért jött, hogy közösséget vállaljon velünk, és visszavezessen az Istenhez, az Isten szeretetéhez. A felolvasott történetbeli farizeussal és bűnös asszonnyal végül is ugyanezt teszi. Mind a kettőt szereti, de mind a kettő mást kap tőle, mást kap Jézustól.

A történet úgy kezdődik, hogy egy farizeus, akit Simonnak hívnak - ez később kiderül -, meghívja Jézust, hogy egyék vele. Vendégségbe hívta Jézust, és ha valaki meghívja valahova Jézust, akkor oda Jézus elment, mint ahogy elment ide a farizeus Simon házába is.

Ahova Őt hívják, oda elmegy. Egyszerűen azért, hogy megmutassa az Isten dicsőségét, vagy egyszerűen azért, mert szeret minden embert, és mindig, egy idő után, Ő került a középpontba. Nem azért, hogy magát mutogassa, hanem azért, hogy a szolgálatát betöltse, hogy kiderüljön, hogy ki ennek a világnak az ura, hogy Jézus mindenhol, mindenek fölött Úr, s neki hatalma van ahhoz, hogy cselekedjék. Adjon, elvegyen, bűnöket bocsásson meg, megvidámítson, megtisztítson és így tovább.

Hasonlítsuk most össze ennek a két embernek a viselkedését. Itt volt a farizeus, és itt volt a bűnös asszony, akinek a bűnéről némi fogalmunk lehet abból, ahogy Simon gondolkodott róla, majd ezt látjuk később.

Az önmagában már megdöbbentő volt, hogy egy farizeus meghívta Jézust, mert tudjuk, hogy Jézus az írástudókat és a farizeusokat keményen támadta a miatt, hogy a külsőségeket megtartották. Megfelelő, írástudóhoz méltó ruhában jártak. Néha még kísértették is magukat, ment mellettük kíséret az utcán. Ugyanígy a farizeusok is. A törvény külsőségeit nagyon ügyesen és nagyon óvatosan, s körültekintően megtartották, és megtartatták másokkal is, de a legtöbb esetben ők maguk is megtartották ugyan, de nagyon sokszor megszegték. A külsőségekben megtartották, a látszatra ügyeltek, de belül, a szívükben valójában távol voltak a törvény, Isten igéje lényegétől, és ezért nagyon sokszor támadta őket Jézus.

Azt mondja, hogy olyanok vagytok, mint a meszelt sírok. Kívül bemeszelve, hogy a sötétben is világítson a sír, nehogy valaki nekimenjen, és tisztátalanná váljék a zsidó elősírások szerint. Ezért bemeszelték a sírokat. Azt mondja, hogy olyanok vagytok farizeusok, mint a meszelt sírok. Kívül minden rendben, belül, mint a sír, tele vagytok mindenféle tisztátalansággal.

Tehát ez önmagában nagy dolog volt, hogy ez a farizeus meghívja Jézust a házába, hogy egyék vele. Miközben hallottuk, hogy azzal vádolták pont a farizeusok Jézust, hogy vámszedőkkel és bűnösökkel étkezik együtt. Ezért nagy dolog volt, hogy ez a farizeus rászánta magát, elhívja Jézust.

Jézus ekkor már ismert volt. Ismerték a tanítását, és tudták róla azt is - Simon is tudta -, hogy az írástudókat és a farizeusokat támadta leginkább. Ez a Simon valahogy másmilyen ember lehetett, mert elhívja Jézust mindennek ellenére, vendégségbe. Miért? Mit akarhatott Jézustól? Általában az emberek akkor hívnak meg valakit vendégségbe, ha nagyon szeretik, ha közel áll hozzá az illető, vagy ha akarnak tőle valamit, amit fehér asztal mellett esetleg könnyebb elmondani az illetőnek.

Az egész történetből valójában az derül ki, hogy Simon inkább a saját maga tekintélyét szerette volna növelni. Mégis, ez a híres rabbi elment az ő házába, noha támadta a farizeusokat, de mégis ott étkezett vele, és ezt később aztán el is mondhatta, hogy ott volt nálam.

Vannak sokan olyanok, akik csak divatból járnak templomba. Akár addig és azért, amíg nincsen kockázata. Belegondoltam abba, hogy vajon hányan maradnak Pasaréten, ha elkezdődnek a keresztyénüldözések? Hányan maradnak a többi református, katolikus, evangélikus templomban, ha elkezdik majd a keresztyéneket a hitük miatt üldözni, ahogyan erről az utolsó időkre nézve a Szentírás beszél. Vajon, ha most bejönne itt egy katonai osztag, és felszólítana mindenki, ha megvallja a hitét Jézus mellett, akkor erre az oldalra álljon, ha nem hívő, akkor meg arra az oldalra, ott az oldalsó kijáraton bántás nélkül kimehet. Hányan maradnának itt, ezen az oldalon? Amikor vérre megy, amikor úgy igazán. Kérdés az, hogy hova tartozunk? Szeretem én Jézust, hozzá tartozom, vagy pedig nem.

Vannak, akik csak a politikai választások előtt jelennek meg egy-egy templomban. Itt is volt ilyen nem egyszer. Még úrvacsoráztak is többen ilyenek, s aztán, amikor eldőlt, hogy melyik csoportosulás szerezte meg a hatalmat, akkor az illető, meg az illetők elmaradtak. Akkor fontos volt, hogy lássák, hogy esetleg még a szavazatokat is befolyásolni lehessen. Figyeljük csak meg majd jövő májusban, a választások előtt hogy alakulnak a dolgok. Van, aki csak érdekből megy el valahova, és érdekből van ott.

Vannak, akik azért akarják a gyermeküket egy-egy ismertebb gyülekezetben megkereszteltetni, mert szerintük az sem mindegy, hogy ki kereszteli meg a kicsikét, mintha valóban nem lenne mindegy. És nem a keresztségen magán van a hangsúly, az Isten irgalmán és szeretetén. Néha még azon is vita van egy-egy családban, hogy ki, milyen, hova tartozó lelkész adja majd őket össze. Mert azért az sem mindegy, hogy elmondhatják utána, hogy X. Y. eskette, vagy Z. Ez aztán nem mindegy. Pedig hát Isten igéje a lényeg, az esküvői istentiszteleten is.

Sokan vannak, akik csak a külsőségekre, meg a lényegtelen dolgokra adnak. Jézus pont ezek ellen az erkölcsi elcsúszások ellen emelte föl a szavát, és ez ellen a gondolkodás ellen szólt.

Simon farizeus a saját tekintélyét is növelte, növelni akarta ezzel. Ott volt nálam a híres rabbi, Ő nem akárki, mármint Simon, hanem meg merte azt is tenni, hogy a farizeusok és írástudók ellenségét elhívta magához egy barátságos étkezésre. Talán a beszélgetés során olyat is megtudhat Jézussal kapcsolatban, ami később még javára, hasznára válhat. Jól jöhet az még bizonyos helyzetben.

Mit adott ez a vendéglátó farizeus Jézusnak? Kiderül, hogy semmi különöset. Meghívja, asztalhoz ülnek, de valójában - azon kívül, hogy meghívta - semmit nem ad Jézusnak. Igyekszik tisztességgel megvendégelni, de mást nem kapott tőle Jézus.

Belegondoltam abba, hogy milyen csodálatos lehetőséget szalasztott el ez az ember. Beszélgethettek volna Jézussal az élet nagy kérdéseiről, az igazság és igazságtalanság kérdéséről, az élet és halál kérdéséről, az üdvösségről, a kárhozat kérdéséről, a házasság, a gyermekáldás kérdéséről, a vallási előírások megtartásáról, vagy a tisztasági törvényekről. Mennyi mindenről kérdezhette volna Jézust, vagy mennyi mindent adhatott volna Jézusnak, de hát nem teszi. Jézust nem kérdezi mindezekről. Nem olvasunk arról, hogy egyetlen kérdést is feltett volna. Talán átlagos dolgokat hozott szóba, és semmi lényeges kérdés nem merül fel.

Hány lelkigondozói beszélgetés kezdődik így, és fejeződik így be? És hány látogatásnak ez a vége, hogy minden igyekezetünk ellenére maradunk az időjárásnál, meg hogy hogy sikerült az, amit éppen készítettek, és elmegy a fontos és drága idő teljesen lényegtelen dolgokkal. S mikor az ember rátérne végre a lényegre, sokszor akkor sem hagyják, mert igazán nem akarnak lényeges lelki kérdésekről beszélgetni.

Simon csak akkor szólal meg, amikor belép ez a bűnös asszony, és Jézushoz odamegy, elkezd zokogni, ráönti a lábára a drága kenetet. Akkor is csak belül. Azt mondja, így gondolkozott magában: ha tudná Jézus, hogy ki ez az asszony, akkor nem érintené meg őt.

Simon még a kötelező tiszteletadást sem adja meg Jézusnak, ami pedig járt mindenkinek, nemcsak egy rabbinak, minden vándornak, mindenkinek, aki betért vendégségbe vagy étkezésre valahova. Meg kellett mosni egy szolgának, ha az nem volt, akkor a tulajdonosnak a vendég lábát. Lemosta a hosszú út porát. Egy kicsit fel is frissítette így a vendéget. Meg kellett csókolnia, hiszen a Szentírás azt mondta, hogy csókkal köszöntsétek egymást. Olajat tölteni a vendég fejére. De mindebből semmi nem történik meg. Még annyira sem becsüli Jézust, amennyire egy egyszerű, útszéli vándort kellett a törvények szerint. Nem furcsa? Simon farizeus, a törvény őre megszegi a törvényt. Nem tölti be az előírásokat: nincsen lábmosás, nincsen kedves köszöntés, nincs olajjal megkenés. Meghívja, de valójában ezzel a viselkedésével azt jelzi, hogy még csak rabbinak sem ismeri el igazán.

Valójában ő nem is fogadja el Jézust Messiásnak. Soha nem lehet tudni, mit mondanak erről az étkezésről. Hát igen! Simon meghívta, és ki tudja majd mit beszélnek a városban erről, hogy mi is történt ott. Nagyon jó lesz ez még, hogy azt mondhatja: te, meg sem mostam a lábát. Nem kentem meg a fejét olajjal, és nem csókoltam meg. Tulajdonképpen elhívtam, mert érdekelt a véleménye, de ezt is csak azért tettem, hogy esetleg kipuhatolózhassam, hogy ez az ember hogyan gondolkodik. Nem ismeri el, hogy Ő a Messiás, a világ Ura, Megváltó.

Komoly kérdés ám az, hogy mi mit akarunk Jézustól? Mire kell nekünk Ő? Amikor egy-egy szükségünkben, helyzetbe behívjuk Őt imádság által, akkor ezt miért tesszük? Kell tőle valami: imameghallgatás, ajándék, az, amit nagyon szeretnénk, hogy adja meg, vagy Ő maga kell nekünk? Minden csöndes óra óriási lehetőség, hogy beszélhessünk Jézussal.

Mire akarjuk felhasználni Őt? Milyen gondolkodás, erkölcsiség, életvitel mellé akarjuk mi odaállítani Őt az életünkben? Odatűzni a nevét. Mikor mondjuk azt, hogy mi az Ő tanítványai vagyunk, keresztyének, és mikor hallgatunk erről? Gondoljuk csak ezt végig! Hányszor szelektáltuk. Most nem szolgálná a javamat, ha bevallanám, hogy én hívő ember vagyok, ha megtudnák azt, hogy én Jézus követője vagyok. És akkor hallgattunk. Amikor esetleg előnyünk származik belőle, vagy valamit el kell intézni, vagy kapni kell egy igazolást, egy papírt, ami után könnyebb bizonyos helyzet. Hogy tudunk mi dicsekedni azzal, hogy én is Jézus tanítványa vagyok. Biztos, hogy ez így van? Mire akarjuk mi felhasználni Jézus nevét, milyen célokra? Mindig, minden körülmények között vállaljuk, hogy hozzá tartozunk? Vagy volt úgy, van úgy, hogy szégyelljük Őt, és nem beszélünk róla?

Aztán az is kiderül ebből a történetből, hogy elment valaki más is abba a vendégségbe, ahova csak Jézust hívták. Az az asszony, akit más források Magdolnának neveznek. Ő is bement Simon farizeus házába, pedig őt nem hívták. Senki sem hívta őt oda. Sőt, talán, ha tudták volna, hogy ez a kétes életű asszony bemegy oda, valószínű be sem engedik. De ez az asszony meglátta a bűnét, és hallott arról, hogy Jézus már másnak is mondta azt, hogy megbocsáttattak a te vétkeid. Meggyűlölte a saját istentelen, parázna életét. És elhitte belül a szívében, hogyha van valaki, aki őt meg tudja tisztítani, ha van valaki, akinél bocsánatot kaphat, az Jézus egyedül.

Hallott Jézusról, és neki az is fontos volt, hogy tudta, hogy hol van éppen Jézus. Figyelte, merre megy, mit csinál, hogyan tanít, mit mond, kinél van? S talán szégyellte is - és ez érthető - mindazt, amit addig tett az életében. De mégsem volt egyszerű bemenni oda, hiszen ott, azon az étkezésen - nem tudjuk, hogy vacsora vagy ebéd volt - csak férfiak voltak. Nem voltak nők. Felszolgálták az ételt, s aztán ki kellett a nőknek menniük. Nem maradhattak ott, amikor a nagytiszteletű férfiak beszélgettek. És mégis bemegy oda, miközben tudta, hogy tudták róla, hogy milyen életet élt. Mégis bemegy, és mégis vállalja, és odaborul Jézus elé. Megutálta az egész bűnös életét, és szabadulni akar abból. De keresés és vágy volt benne, hogy megszabaduljon, és ezért mindenre képes volt.

Mit vállalunk mi Jézus ügyéért? Mire vagyunk mi képesek? Segítünk másoknak? Föláldozunk időt, pénzt, energiát? Odaszánjuk magunkat egy-egy dologra?

Mostanában, amikor valamit a gyülekezetben segíteni kell, olyan nehezen találunk embereket. Amikor takarítani kell például, vagy egy sokgyerekes családnál kivasalni a ruhát. Múltkor valaki megjegyezte: azt hittem, hogy szolgálatról van szó. Miért, az nem szolgálat? Elmegyek egy többgyerekes családhoz, és kivasalom a tiszta ruhát. Nem azt kérték tőle, hogy mossa ki a szennyest. Azt is csak be kellett volna esetleg a gépbe tenni. De nem ezt kérték. Csak azt, hogy a tisztát vasalja ki. Azt hittem, hogy szolgálatot tetszenek kérni. Félelmetes, nem? Hogy amortizálódik az értékelméletünk. Mi a szolgálat akkor? Nem az, amit az Isten akar ránk bízni?

Mire vagyunk mi képesek, hajlandók Isten ügyéért? Egy csomó férfi előtt nyíltan megvallani a bűnét, és Jézus bocsánatáért esedezni. Mert itt szó szerint ez történik. Azért ez nem volt kis dolog. Ez az asszony hitt valamit, amit a többiek nem. Simon biztos, hogy nem. Felismerte Jézusban a Messiást, elismerte a hatalmát, elhitte, hogy Jézus elég hatalmas arra, sőt neki adta az Atya a hatalmat arra, hogy megbocsássa minden bűnét, megtisztítsa, megmossa és új élettel ajándékozza meg.

Magdolna szerint Jézus az egyetlen, aki új életet tud neki adni. Micsoda felismerés ez. Akik itt vagyunk, mindnyájan eljutottunk már erre a felismerésre? Jézus az egyedüli, aki új életet tud nekünk adni.

Egyszer otthon beszélgettünk arról, amikor valamelyik gyerek csinált valami nem túl jó dolgot. Kérdezem tőle, hogy miért csinálod? Azt mondta: papa, nem tudok mást csinálni. Azt mondtam, hogy igazad van. Ez így van. Látod, az Isten nélkül nem tudod a jót cselekedni, csak azt, amit most csináltál. Ezért van neked is szükséged arra, hogy Jézus megváltson, hogy megtisztítson, és új szívet adjon. Mert nála nélkül csak azt tudod mondani - és aztán egy nagyon jót beszélgettünk erről a kérdésről -, hogy nem tudom nem tenni. Ez alatt a kényszer alatt él a hatéves, a nyolcéves, a két hónapos, aztán majd ő is rájön, hogy ez alatt él, amikor nagyobb lesz, meg a nyolcvannégy éves is, az Isten nélkül, meg a negyven éves is. Mi nem tudjuk azt cselekedni, ami az Isten szerint helyes, csak azt, amit örököltünk, a hiábavalóságot, a mi atyáinktól.

A mi életünkön és a mi bűneinken is egyedül Jézus tud segíteni. A mi bűneink nem kellenek senkinek. Mindenkinek van elég, sajátja. Csak Jézusnak kellenek egyedül. Ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett.

Mit adott ez a bűnös asszony Jézusnak? Simon semmit sem adott. És mit adott ez az asszony? Nem sokat tudott adni. Nem volt semmije, csak az elrontott, hitetlen, istentelen, parázna élete. De azt olvassuk, hogy könnyhullatással - szó szerint az áll itt, hogy zokogással - ismerte el, hogy vétkes, bűnös, és bocsánatra szorul. Könnyei árjával borítja el Jézus lábát. Végre kiadhatta magából mindazt, ami ott feszült benne, s amivel kapcsolatban soha, senki nem tudott rajta segíteni. Mindenki csak kihasználta. Talán ezzel a mézesmadzaggal, gyere, meghallgatlak, és aztán a vége mindig ugyanaz lett, ami lenni szokott. S még egy keserű tapasztalattal kevesebb vagy több, és életerővel kevesebb. Aztán odaborulhatott Jézus lábára, ott végre igazán őszintén elsírhatta minden bánatát, nyomorúságát. Talán túl sokat nem is mondott. Lehet, hogy meg sem szólalt, de elég volt, amit tett. Ott mindenki tudta, hogy miért teszi, és Jézus is tudja.

Pontosan úgy mondott el neki belül mindent igazán, ahogy tette ezt a másik asszony, a vérfolyásos ott mindenki előtt nyíltan. Végighallgatták a bűnei lajstromát a vérfolyásos asszonynak, de megszabadult, de odatette Jézus elé, és Jézus megszabadította, meggyógyult, mert Jézus megbocsátotta minden bűnét.

Aztán ez az asszony vette a drága, értékes kenetet, a szelencét, amit mindenki a saját temetésére tett el, hogy majd a holttestét vele megkenjék. Föltöri, és megkeni Jézus lábát. Simon nem adott olajat a fejére, nem mosta meg a lábát, nem csókolta meg, és Jézus pont ezt mondja. Nem volt köszöntés, nem volt lábmosás, nem volt olajjal megkenés. Melyik is szereti jobban Jézust? Meghívja egy étkezésre, semmi más tovább. Ő pedig leborul és zokog, elsírja minden bánatát. Elismeri, mert felismerte, hogy Jézus a Messiás. Kiönti oda a szívét, s amit tudott adni, azt odaadja a Mesternek. Vitte egész bűnös életét ahhoz, akiről hitte, hogy van hatalma bűnt megbocsátani. És azt is hitte, hogy Jézus nem fogja eltaszítani. Nem fogja elküldeni, nem fogja kinevetni, hanem nagy irgalommal és nagy szeretettel megbocsát neki.

Így megyünk mi az imádság csendjében Jézushoz, magunkat megalázva, akár letérdelve? Amikor nagy a baj, akkor megy, akkor lerogyunk, akkor tudunk sírni is. Mindig valami bajnak kell történni ahhoz, hogy igazán, őszintén kiöntsük a szívünket Jézus előtt? Tényleg ez kell? Vagy pedig egyszerűen ma is hazamegyünk, odaborulunk elé, elmondjuk neki a napot. Ahogy elvárjuk a nagyobb és kisebb gyerekeinktől, hogy számoljon be részletesen, hogy mi történt vele. Az idős édesanyák hogy örülnek, amikor a nagyfiú meg a nagylány, az ő kicsi fia fölmegy hozzá, és elmondja neki, hogy mi történt vele, pedig a kicsi fiú már ötven év felé tart. Ugye, hogy mennyire fontos? Miért gondoljuk, ez nem jó Jézusnak? Hát szeret minket. Érdekli az, hogy mi történt velünk. Tudja, de azt szeretné, hogy mondjuk el, tárjuk fel a szívünket, borítsuk oda elé.

Mikor mondtuk el másoknak akár, hogy Ő a világ ura és parancsolója? Mikor tettük nyilvánvalóvá azt, hogy mennyire fontos nekünk az Ő követése? Mit adsz Jézusnak? Túl sokat nem tudunk, de azt megadhatjuk, azt a tiszteletet, szeretetet, megbecsülést, hogy őszintén, takargatás nélkül elmondunk neki mindent igazán.

Mert Jézus az életét adta értünk. Ő mindent odaadott. Jogosan várhatja, hogy valljuk meg neki. Számoljunk be. Mondjuk el, beszéljük meg vele.

Ez az asszony vitte a kétségeit, a hitét, a tiszteletét, a kenetet, amit a temetésére tartogatott. Vitte az összetört és beszennyezett életét, és kapott bocsánatot, új életet, békességet és így tovább. És hitte azt, hogy Jézustól mindezt megkapja.

Aztán megszólal Jézus is, mert eddig hallgatott. És egy kijelentéssel kezdi. Azt mondja: Simon, van valami mondanivalóm a számodra. Az is olyan fura, hogy ilyen körülményesen válaszol aztán Simon. Hallani lehet szinte a szövegből, hogy azt gondolom, hogy... Nem egyszerűbb, hogy megmondja, hogy ez és ez. Mondjad, Mester! Mit mondhatsz te nekem, Jézus? Én farizeus vagyok, te is szinte olyan vagy, mint én, ebben ez is benne van. Én farizeus vagyok, te rabbi. Mind a ketten ismerjük a törvényt az első betűtől az utolsóig. Fejből kellett tudnia a farizeusoknak meg a rabbiknak is. Mondjad, Mester! Mit mondhatsz te még nekem újat, amiről én nem tudok, amit nem ismerek?

Azt mondja Jézus, hogy van valami mondanivalóm neked. Nekünk mondhatja? Mondhatja, amit akar? Beszélhet velünk arról, amiről Ő akar ma este? Van valami mondanivalóm a számodra. Meghallgatjuk, vagy takargatjuk? Elbújunk a szavak mögé, az érzéseink mögé. Elbújunk a társaság mögé, egy könyv mögé, a tévé műsor mögé. Bujkálunk Jézus elől, vagy amikor ma este azt mondja, hogy van valami mondanivalóm a számodra, akkor csöndben vagyunk, és kérjük, és azt mondjuk, mondjad, Uram!

Ne mondjad Mester, ugyan mit mondhatsz nekem? Hanem azt mondjuk, hogy mondjad csak! Itt vagyok, figyelek. Amit akarsz, azt mondd, elfogadom, hogy igazad van. Ha meg akarsz ítélni, tedd azt. Ha bátorítani akarsz, örömmel veszem. Ha beszélni akarsz velem a bűneimről, tedd meg. Mondjad, Uram, és én hallgatlak, miként a tanítványok, csak taníts, ints, fedj, bátoríts, mondd azt, amit te jónak látsz! De jó, hogy még szólni akarsz hozzám! Van valami mondanivalóm a számodra.

Amikor Jézus ezt mondja, akkor itt Simonnál is valami sötét indulatról akart vele beszélni. Olyan szánalmas, ahogy magabiztosan azt mondja: Mester, mondd! Kicsit olyan ez tehát, hogy mit tudsz még nekem mondani?

Mit kapott Simon Jézustól? Először is azt, amit kevesen. Meghívta Jézust, és Jézus elment. Ez nagy dolog volt ám. Nem sokszor olvasunk ilyenről, hogy valakinek a meghívását elfogadta volna. Bár Jézus átlátott Simon szívén, hiszen ismer mindnyájunkat. Most is válaszol arra, amit Simon belül a szívében mond. Azt mondja Simon magában, ha tudná Jézus, hogy kicsoda ez az asszony, nem engedné, hogy megérintse Őt. Magában mondja Simon, Jézus meg azt mondja, hogy, de én szeretem ezt az asszonyt. Ő elismeri - kedves Simon -, hogy én vagyok a világ Megváltója, Isten Fia, te pedig nem. Tehát Jézus hallotta azt is, amit Simon belül a szívében mondott. Hallja azt is, amikor mi valamit belül a szívünkben mondunk.

Ajándékba adta ennek a farizeusnak a meg nem érdemelt szeretetét, és a vele való közösséget. Aztán adott neki tanítást a szeretetről. Egyszerűen odaélte Simon elé, hogy hogyan lehet szeretni egy másik embert. Aztán adott neki tanítást arról, hogy hogyan becsülhetünk valaki mást. És megérthette azt is Simon, hogy akinek sok vétke bocsátatott meg, az jobban szeret.

A gőg, a büszkeség és a látszat vallásosság nem ér semmit sem Isten előtt. Kapta ezt a gyönyörű életpéldát, ezt a lehajló szeretetet, ahogy beszél ezzel a bűnös asszonnyal, ahogy megbocsátja a bűnét, ahogy nyilvánvalóvá teszi ott mindenki előtt, hogy Ő az Isten Fia. Neki van hatalma arra, hogy bűnöket bocsásson meg.

És mit kapott ez az asszony? Boldog megtapasztalást, hogy Jézus valóban az, akinek a próféták mondták. Ez olyan megdöbbentő, hogy azt mondja Jézus: eredj el, a te hited megtartott téged. Belegondoltam abba, hogy nem gondolt erre az az asszony, hogy mi van, ha Jézus nem Messiás? Nem. Nem gondol rá. Elhiszi, hogy az. Látta a csodáit. Tudta, hogy amit most mond, és érezte és látta, és világos volt, ahogyan és amit Jézus mondott, azt csak Isten Fia mondhatja. Kész. Nincs tovább. Ő az Isten Fia. És ha Ő azt mondja nekem, hogy megbocsátotta a bűneimet, és a te hited megtartott téged, eredj el békességgel - bocsánat, hogy ezt mondom -, akkor erre "mérget" vehet. Akkor ez száz százalék. Biztos. Biztosabb, mint az, hogy ott áll, abban a szobában. Ha Jézus azt mondta, hogy megbocsáttattak a bűneid, biztosabb, minthogy itt ülünk ebben a templomban.

Ha megvalljuk a mi vétkeinket, hű és igaz az Isten, és megbocsátja a mi bűneinket, és Jézus vére megtisztít minket minden hamisságtól. Ezt mi elhisszük igazán? Olyan biztos, mint ahogy itt ülünk ezen a széken. Ez bizonytalan. Az biztos, hogy megbocsátja. Mert ebből lehet az, hogy békességünk van, örömünk, nyugalmunk, csendes, nyugodt éjszakánk és így tovább.

Jézus Megváltó, Szabadító. Bizonyossá vált ez az asszony abban, hogy Jézus az, akit olyan régóta vártak. Kapott bocsánatot, új kezdetet, békességet és új életet. És a hite megtartotta őt. Ezt maga Jézus mondja, ő pedig komolyan vette.

Nekünk van ilyen megtartó hitünk? Eredj el, a te hited megtartott téged. Ha most innen elmegyünk, s ma este befejezzük az életünket, nem tudjuk, nem így lesz-e, van ilyen életünket megtartó, örökkévalóságra való belépésre is elégséges hitünk? Van vagy nincs? Ezt tudhatjuk. Ahogy tudhatjuk, hogy férfiak vagyunk vagy nők, felnőttek vagy gyerekek. Lehet tudni. Van üdvösségem, vagy nincs? Boldog az az ember, aki úgy megy el, hogy az ő hite megtartja őt.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Úr Jézus, hogy tőled ma este is kaphatunk ilyen megtartó hitet. Köszönjük, hogy hozzád jöhetünk, leborulhatunk előtted, és elmondhatunk neked mindent igazán.

Köszönjük, hogy te nem vetsz meg, nem ítélsz el, nem gúnyolsz ki, nem nevetsz ki, nem küldesz el magadtól. Sőt te azt mondtad, ha valaki énhozzám jön, semmiképpen ki nem vetem azt. Áldunk és dicsőítünk azért, Urunk, hogy te valóban az vagy, akiről olvasunk, mint Megváltóról, Szabadítóról, Messiásról.

Köszönjük, Úr Jézus, hogy te vagy az Isten Fia, a Megváltó, és a te drága véred, amelyet kiontottak a golgotai kereszten, megtisztít minket minden hamisságtól.

Köszönjük, hogy jöhetünk hozzád semmit sem hozva, keresztedbe fogódzva. Így áldj meg minket, kérünk, és mondd azt, ami mondanivalód még a hátralévő estére, van a számunkra.

Ámen.