PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. április 21.
(csütörtök)

Cseri Kálmán


ISTEN RENDJE


Alapige:2Thessz 3,6-15

A mi Urunk Jézus Krisztus nevében pedig rendeljük néktek, atyámfiai, hogy vonjátok el magatokat minden atyafitól, aki rendetlenül él, és nem ama utasítás szerint, amelyet mitőlünk kapott.

Magatok is tudjátok, hogyan kell minket követni, mert nem viseltük magunkat közöttetek rendetlenül, sem ingyen kenyeret nem ettünk senkinél, hanem munkával és fáradsággal, éjjel-nappal dolgozva, hogy közületek senkinek se legyünk terhére.

Nem azért, mintha nem volna hozzá jogunk, hanem, hogy magunkat például adjuk néktek, hogy minket kövessetek. Mert amikor nálatok voltunk is, azt rendeltük nektek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.

Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek közületek, akik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak. Az ilyeneknek azonban rendeljük és kérjük őket a mi Urunk Jézus Krisztusra, hogy csendesen munkálkodva, a maguk kenyerét egyék.

Ti pedig, atyámfiai, meg ne restüljetek a jó cselekvésben. Ha pedig valaki nem engedelmeskedik a mi levél által való beszédünknek, azt jegyezzétek meg: és ne társalkodjatok vele, hogy megszégyenüljön. De ne tartsátok ellenségnek, hanem intsétek, mint testvért.


Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, köszönjük ezt a csendet itt a te házadban. Köszönjük az egymással való lelki közösséget, és köszönjük, hogy mindezt, amit most eléd tártunk azzal a hittel mondhattuk el, hogy egyedül neked lehetséges ezeket a fontos nagy kéréseinket teljesítened.

Hadd kérjük újra: ajándékozz meg mindnyájunkat olyan új szívvel, amibe be van írva a te törvényed. Könyörgünk: újítsd meg mindannyiunk lelkét a te Szentlelkeddel. Olyan könnyen megfáradunk. Sokszor egyetlen nap eseményei is úgy elsodornak tőled. Annyira lefelé nézünk. Kérünk, hallgasd meg ezt a kérésünket is, hogy tudjunk mindig téged szemünk előtt tartani.

Szólj hozzánk most igéd által, és ugyanazon az igén keresztül ajándékozz meg mindnyájunkat külön-külön azzal, amire most a legnagyobb szükségünk van.

Segíts, hogy ne hiába legyünk itt! Szólj, Urunk, mert hallják a te szolgáid.

Ámen.


Igehirdetés

Kalauzunk szerint, ami alapján sokan olvassuk naponta a Szentírást, ez a mai napra kijelölt szakasz. Engem is megítélt, amikor elolvastam reggel, és engedelmeskedni akarok neki. Jó lenne, ha így hallgatnánk mindnyájan ennek a mondanivalóját, hogy Isten ez által az ige által is tisztítsa, gazdagítsa, előbbre vigye lelki életünket.

A két thesszalonikai levelet azért kellett Pál apostolnak megírnia, mert a gyülekezetben befészkelte magát az atyafiak fejébe egy téves gondolat. Ez a téves gondolat, hogy Jézus Krisztus nagyon hamar visszajön. Ebből egy hamis következtetést vontak le, hogy akkor addig már nem is érdemes dolgoznunk. És ebből helytelen magatartás született: mivel nem dolgoztak, nem volt mit enniük, elkezdtek élősködni azokon, akik viszont változatlanul dolgoztak.

Ez sokszor így szokott bekövetkezni. Megszületik valaki fejében egy téves gondolat, azzal elkezdi mételyezni a környékét. A téves gondolatból hamis következtetést vonnak le, és a hamis következtetés helytelen magatartássá válik.

Jézus hamar visszajön. Honnan vették? Megmondta Jézus, mikor jön vissza. De mivel nagyon hamar visszajön, már addig nem kell dolgozni. Enni viszont kellene, akkor együk el a másokét, a mások elől, akik dolgoznak.

Pál keményen utasítja rendre ezeket az embereket, mert Jézus világosan megmondta, hogy senki nem tudja, hogy Ő mikor jön vissza. A mennyben az angyalok sem. Ezért mondotta Luther Márton azt, hogy minden reggel úgy kellene felkelnünk, hogy hátha ma jön vissza, ezzel a készséggel, készenléttel várni Őt. De ha tudnánk, hogy holnap jön vissza, ő ma még elültetne egy almafát, és ezzel pontosan az ellenkezőjét fejezte ki annak, ami itt Thesszalonikában tévelygéssé vált. Az utolsó pillanatig tesszük a dolgunkat, amivel megbízott, de már most felkészülök arra, hogy ha még ma kell előtte megjelennem, rendben legyen a vele való közösségem.

Pál itt keményen inti a hívőket. Itt a hívőkhöz beszél, és azt hangsúlyozza számukra, hogy egy hívő nem élhet úgy, ahogy neki tetszik. Egy hívőnek pontosan elő van írva, hogyan gondolkozzék, és hogyan éljen, és ezen belül nincs lazítás.

Egy hívőnek taktusra kell lépnie. Ez a görög szó szerepel itt: taktosz. Ütemre kell lépnie, és az ütemet nem ő diktálja. Főleg nem másoknak, de magának sem. Az ütemet a vezér diktálja, és ez Jézus Krisztus. És aki nem az általa hallottakhoz tartja magát, az rendetlenül él. Itt meg ezt a szót használja többször is egymás után: ataktósz. Taktus: ritmus, ütem, az "a" a görögben a fosztóképző: -talan, -telen. Az, aki ataktósz él, az nem a rendbe beleigazodva él, hanem rendetlenül. Kilép abból a rendből, amit Jézus Krisztus előírt az ő tanítványainak. Lelép arról az útról, amelyen Jézus Krisztust kellene és lehetne követnünk, és így nem éli át az Ő közelségét, és nem oda fog megérkezni, ahova Ő megy azon az úton. Ezért életveszélyes a rendetlenség bármilyen összefüggésben a hívők életében.

Mi e tekintetben hajlamosak vagyunk egyfajta liberális gondolkozásra. Az apróságok nincsenek előírva a Bibliában, megengedhetek magamnak ezt meg azt. Sok minden nincs előírva, és itt nem kicsinyességről és törvényeskedésről van szó, hanem arról, hogy feltétel nélkül engedelmeskednie kell a hívőnek Isten igéjének, és önmegtagadó szeretettel kell becsülnie a másik embert, akárki az. A gyülekezeten belül feltétlenül, itt a hívők egymáshoz való viszonyáról is szó van, de a nem hívőket, a gyülekezeten kívülieket is, ha lehet, még jobban kell szeretni.

Feltétlen engedelmeskedés az igének. Ott nincs alku, meg mese, meg így gondolom, meg időszerű, meg nem időszerű. Meg van írva. És itt ilyen kemény szavakat használ az apostol: ahogyan rendeltük nektek, megparancsolom az Úr Jézus Krisztus nevében, aki nem engedelmeskedik a mi levelünknek, az ezzel kiközösíti magát a gyülekezetből. Azzal ne is társalogjatok.

Ne tekintsétek ellenségnek. Kálvin, akit szigorúnak tartanak, írja ennek a helynek a magyarázatánál: ugye milyen fontos, hogy még aki önmagát zárja ki engedetlenségével a hívők közösségéből, ahhoz is változatlan szeretettel viszonyuljunk. Mert itt azt mondja: szeressétek, mint testvért, de ne álljatok szóba vele addig, amíg nem lép vissza a rendbe. Amíg ő külön utakon jár, amíg ő felülírja Istennek az igéjét, amíg ő jobban tudja, meg másként akarja, akkor tessék, tegye úgy - egyedül. A testvéri közösség nélkül. Ez egyrészt megszégyeníti - olvastuk itt -, másrészt hátha észre téríti, hogy nem jó és nem is lehet egyedül Krisztust követni, csak bolyban, csapatban, közösségben, a testvérek között.

Szokatlanul kemény itt Pálnak a tanítása. Az előzőekben már kifejti: nem tudjuk, mikor jön vissza Jézus, de tudatosan várjuk Őt. Felkészültünk a vele való találkozásra, és egészen addig, amíg vissza nem jön, végezzük a feladatainkat. Boldog az a szolga, akit az Úr, mikor megjelenik, abban a munkában talál, amivel megbízta őt.

Néhány igére emlékeztessük magunkat, hogy Isten az emberi élet különböző területein mennyire meghatározta a rendet. Itt nincs körülbelül, meg én így szeretném, meg sejtem, meg valószínű, meg hol így, hol úgy. Ő megmondta. Azt mondta: hat napon át dolgozz, a hetediket pedig szenteld az Úrnak és semmi dolgot ne tégy azon. És hat napon át ne a munka alóli kibúvót keressük, a hetediken meg agyonhajszoljuk magunkat, hanem Isten rendjébe igazodik a hívő.

Azt mondta: a házasság egy férfi és egy nő egész életre szóló szövetsége. Itt nincs alku, hogy ez akkor volt, ma más időket élünk. Istennek ezek az örök parancsai a mi érdekünkben hangoztak el, és akik ma is komolyan veszik ezt, meg lehet nézni, mennyire meglátszik az életükön.

Isten mondta, hogy a nemzedékek hogy viszonyuljanak egymáshoz, hogy békesség legyen, és mindenki jól érezhesse magát otthon. A szülők Isten rendelése szerint neveljék a gyerekeiket, felfelé pedig tiszteljék anyjukat, apjukat, akár kicsit öregek, akár nagyon öregek, akár teljesen tehetetlenekké váltak. És ezen semmi nem változtat. Sem az, hogy ez a gyerek ilyen, az meg olyan. Akkor annak megfelelően kell az Úr rendelése szerint nevelni. Az, hogy méltó vagy nem méltó anyám, apám erre vagy arra, ne te minősítsd, a parancs az: tiszteld!

Sőt ilyeneket pontosan megállapított Isten: mi a hatóság kötelessége? A mindenkori hatóság kötelessége, hogy védje és támogassa a jót, fékezze a gonoszt, és szorítsa vissza. Ezért kapott hatalmat. Sőt Pál apostol hozzáteszi, hogy ezért van fegyverviselési engedélye is, hogy a gonoszoktól védje meg a jókat, akiket támogasson is. Ugyanakkor az is ott van, hogy mi a kötelességünk a hatóság iránt. Engedelmességgel tartozunk a hatóságnak, akár hívő, akár nem hívő emberekből áll, egészen addig, amíg Isten parancsaival ellentétes parancsokat nem adnak. Akkor viszont Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.

Kiolvashatjuk a Bibliából azt a rendet, amit Isten a gyülekezet életére nézve adott, amit egy istentisztelet lefolyására nézve adott. Isten gondolata szerint az Ő országában rend van. És aki ezt nem akarja tudomásul venni, az kilépett az Isten országából, az nem tud előbbre haladni a hitben, ha elindult, akkor sem. Az rendetlen.

Ezért Pál itt parancsol, nem hatalmaskodásból, hanem az Úr Jézus Krisztus nevében, aki a hívőket megváltotta, aki a gyülekezetek Ura. Ezért rendreinti a rendetlenkedőket. Nem a maga tekintélyével, hanem az ige tekintélyével, amit Isten reá bízott, és ezért parancsolja, mert következménye is van a rendetlenségnek: akkor vele ne tárgyaljatok, de szeressétek továbbra is. Hátha így magához tér.

Említi azt, hogy emlékeztek arra, amikor nálatok jártunk, mi közt erre is példát adtunk. Éjjel-nappal saját kezünkkel dolgozva eltartottuk magunkat. Miért? Hogy senkinek ne legyünk terhére. Hát akkor ti se legyetek egymás terhére! A lógósok, a munkakerülők, akik csak teológizálják a lustaságukat, hogy Krisztus hamar visszajön, azok ne egyék meg azt, amiért mások dolgoztak meg. Aki nem akar dolgozni ... ez nagyon fontos, mert vannak, akik szívesen dolgoznának, de nem tudnak dolgozni valami miatt. Azokról gondoskodnia kellett a gyülekezetnek akkor is, és ma is. De aki nem akar, ráadásul képmutató módon okoskodik, és teológiai szólamokat mond, az nem érdemli meg, hogy egyen.

Mondok néhány példát arra, hogyan történik az, amikor terhére leszünk egymásnak a magunk hamisságai miatt. Mert itt ez az egyik leghangsúlyosabb mondat: senkinek ne legyetek terhére!

Nekem korábban többféle bizottságban, munkaközösségben kellett dolgoznom, és örültünk annak, ha mindenki arra figyelt, ami a feladat volt: betartotta a kezdési időt, körülbelül tudtuk, mennyi ideig lehetünk együtt, és sikerült elvégezni a feladatot. Többször akadtak azonban olyanok, egy esetben éppen a bizottság elnöke, akinek az volt a mániája, hogy örökké beszélt másról, mint amit ott el kellett volna mondani. A legszívesebben önmagáról: milyen elfoglalt, az ő hőstetteit megismertük, olykor a hibáit, a családtagjait. Volt olyan, hogy órák teltek el, amíg rá nem vettük magunkat, hogy elnök ide, elnök oda, rászólunk, és megkérdezzük: miért vagyunk együtt? Nem azért, hogy az ő oda nem illő történeteit hallgassuk. Mert kifutottunk az időből, és valószínű neki eszébe sem jutott, hogy ezzel a bizottság minden tagját elrabolta a családjától. Már rég otthon lehettünk volna, mert egész napi munka után mentünk bizottságozni, és rég a családdal lehettünk volna, de az ő magatartása miatt erre nem kerülhetett sor, aztán a munkát is sokszor össze kellett csapni.

Terhére volt mindenkinek, aki ott volt. Nem akart dolgozni, hanem engedett a maga önzésének, hiúságának, bőbeszédűségének, és ezáltal terhükre lett másoknak.

Késik valaki egy megbeszélt időpontról. A többiek ott vannak és várják. Nagy nehezen megérkezik, de addigra már mindenki ingerült lett, feszültség támadt. Utána gyorsan, kapkodva kell elvégezni, amit nyugodtan lehetett volna. Kapkodás közben selejtet gyárt az ember, és hibákat követ el, emiatt még idegesebb lesz. Minderre nem gondolnak ezek a notórius késők, pedig ők az okai, hogy egy közösség légköre megmérgeződik és a munka eredménye nem jó lesz.

Eszembe jutott: indul a busz Neszmélyre szombaton. Itt van mindenki, de egy valakit még várunk. Meddig? Meddig helyes várni? A gépkocsivezető egyre idegesebb lesz, mert neki időre kell visszaérnie, utána jön a következő fuvar, ezt mi ígértük neki. Akkor nyomja a gázt visszafelé, veszélyezteti a buszban ülőket is, meg a többi közlekedőt is. Elkésik onnan, ahova mennie kellett, és miattunk késik el. Megvan a véleménye az egyházról. Az elkéső miatt még az Isten neve is káromoltatik a pogányok között. Erre nem gondolt. Miért nem? Mert rendetlenül él. Ataktósz. Tessék az időpontokat betartani. Bármelyikünkkel előfordulhat, hogy közbejön valami rendkívüli, amit nem tudunk elhárítani. Ha ennek az igének a szellemében akarunk eljárni, akkor azt mondom, ha én vagyok a csoport vezetője: 5 percet várunk és indulunk! Aki elkésett saját hibájából, akár másból, oldja meg, de negyven ember, meg az egyház hitele nem szenvedhet az ataktósz, a rendetlen miatt csorbát.

Igaz történeteket mondok. Nászútról tér haza egy fiatal pár. A következő nap este beállít két nagynéni. Meg akarták mustrálni a kedves unokahúguknak az ifjú férjét. De nem beszélgetni akartak velük, tudniillik belőlük folyik a szó órákon keresztül. Ottfelejtik magukat. Elmegy az egész este. Még ki sem pakoltak a bőröndből, fel sem bontották a közbe érkezett postát, meg egyébként is szeretnének kettesben maradni. Érdekes! Fiatal házaspár, ilyen gondolataik vannak. Ez senkinek nem jut eszébe. Ők mondják a magukét, mert magukkal vannak tele. Nincsenek tekintettel senkire, mert nem ismerik ezt az igét: senkinek ne legyünk terhére.

Egy hívő testvér meglátogat egy beteget a kórházban. Elkezd beszélgetni. A beteg gyenge állapotban van. Mi is a betegséged? Mondja. Ja, az egyik szomszédom is ebbe halt bele, egészen rövid idő alatt. Milyen gyógyszereket szedsz te most? Azt is megmondja szegény. Ó, azoknak szörnyű mellékhatásuk van. Én is, amikor náthás voltam ... és akkor sorolja az azzal járó kellemetlenségeit. Egy órája már ott ül. Az összes beteg a pokolba kívánja. A végén elárulja, hogy ő hozza a gyülekezet üdvözletét és egy igét is otthagy.

Nem ismeri az igét: senkinek ne legyünk terhére. Ha tíz percig ott van, és mond egy-két kedves mondatot, netalán egyetlen igét, az sokat jelent, ez meg így rendetlenség, szeretetlenség.

Sokáig énekeltem énekkarban. Kóruspróba van. Munka után érkezünk mindnyájan egy hétköznap este. Elég hogy legyen egy fecsegő asszony és egy szellemeskedő férfi, és tönkreteszik a próbát. Valamit el kellene végeznünk az alatt a másfél óra alatt. Megvan a terve a kórus vezetőjének is. Készülünk valami szolgálatra. Egyházi kórus vagyunk. Nem veszi észre magát a fecsegő, és poénkodik idétlenül a szellemeskedő, és terhére van az egésznek. Nem sikerül teljesíteni azt, ami végett, ami célból összejöttek.

Ugyanígy van terhére sokszor sok szülő a fiataloknak, amikor minden szombaton és minden vasárnap ott vannak. Ugyanez ismétlődik azokban a családokban, ahol mondjuk kicsit szűkebb a lakás - és nagyon sok ilyen család van -, és a család négy tagja közül mondjuk egynek mindig van valami sürgős munkája, amit otthon is folytatnia kell, de az összes többi, ami éppen eszébe jut, mondja, mert végre együtt vagyunk és most jutott eszébe. Nem létezik, hogy aznap este ne kapcsolják be a tv-t, hogy amaz dolgozhasson. A tv is bömböl, és akkor megy fel a pumpa és támad feszültség. És ott, ahol egyébként békesség lenne talán, amiatt lesz sokféle baj, hogy egymás terhére vannak.

Nem sorolom tovább. Nem véletlenül ilyen kemény Pál apostol: utasítalak titeket, elrendelem a Jézus Krisztus nevében, aki ataktósz, aki rendetlenül él, az kiközösítette magát a gyülekezetből. Mert mindenféle rendetlenség az Isten törvényének a megvetése és a másik embernek a megvetése. Márpedig Isten a hívőktől azt várja, hogy feltétlen tisztelet legyen bennük Isten igéje iránt, és önmegtagadó szeretet a másik ember iránt - mindenféle helyzetben. Annyira, hogy azt ne is kelljen már tudatosítanunk, hogy az reflexszé váljék, a vérünkké váljék. Ha Isten igéje ezt mondja, akkor azonnal kész vagyok ahhoz igazodni. Ha valaki rajtam kívül még ott van, akkor tekintettel vagyok rá, és kész vagyok önmagamat is megtagadni.

Erre szokták azt mondani: van, aki olyan alkatú, hogy sokat beszél, hangosan beszél, meg mindig ő szeret beszélni. Ilyen a természete. Persze! A régi természete, ami vele született. De ha ő hívő, akkor tudjuk, mit kell ezzel a természettel csinálni? Pál apostol ott is nagyon kemény. Azt mondja: öldököljétek meg, és engedjétek, hogy kibontakozzék bennetek Krisztus természete.

Tessék megmondani, hogy Jézus Krisztus mikor, kinek volt terhére? Ő soha senkinek nem volt terhére. Ő inkább segített terheket hordozni, meg átvett terheket, meg bátorította a terheket hordozókat, de nem hosszú szöveggel, hanem egy-egy mondattal. És akiben a Krisztus él, annak kötelessége ezt a krisztusi természetet erősíteni magában és megöldökölni azt a szószátyár, maga körül forgó, önző, hiú természetet, ami velünk született természetesen, mert mindnyájan a bűnben születtünk és vétekben fogant minket az anyánk.

Aki pedig önmagát akarja megvalósítani, az mondjon le arról, hogy Jézus Krisztus tanítványa lehet. Annak ez nem fog menni, mert a földbe esett gabona mag, ha el nem hal, egymaga marad. Akkor ne panaszkodjon, hogy nincsenek barátnői, meg barátai, meg közössége. Ha pedig kész elhalni, akkor sok gyümölcsöt terem. Akkor értelmes, hasznos élete lesz. Akkor megvalósul az életében Isten gondolata, de akkor nem önmagát valósíthatja meg, akkor nem a magáét mondhatja meg, hanem akkor mindig el kell kérnie, hogy mit mondjon, és arra a Krisztusra kell néznie, akinek a követésére elindult.

Nem kell félnünk az ilyen szavaktól, mert a Thesszalonikai levél hemzseg ezektől, hogy Isten akarata szerint a hívő ember fegyelmezett, rendszerető, az igéhez igazodó ember kell hogy legyen. Nem kicsinyes és nem törvényeskedő, hanem az Isten igéjét tisztelő és a másikat szerető ember.

Jó lenne, ha ma végig gondolnánk a hétköznapjainkat, hol van abban rendetlenség? Rend van-e a gondolatainkban, beszédünkben? Itt is kategorikus az ige. "Csak ami hasznos, a szükséges építésre. Az lesz áldás a hallgatónak." Az összes többire azt a jelzőt mondja, amit szószékről majdnem szégyellek kimondani: rothadt beszéd. Tessék ellenőrizni! (Ef 4,29) Semmi ilyen beszéd ne jöjjön ki a szátokon, csak ami hasznos, a szükséges építésre. Mert a hívőnek a nyelve is Isten Szentlelkének a fegyelme alatt áll. Legyen rend a lakásban és legyen rend a holmijaink között és az emberi kapcsolatainkban. Ez sokszor ilyen elemi dolgokat jelent: tanuljon meg köszönni a hívő, válaszoljon a levelekre, idejében oldja meg a feladatait, ne az utolsó nap, vagy utolsó órában, és ne este 10-11 órakor hívja fel a másikat, akkor se, ha ő is hívő testvér. Akkor is szeressem őt, hagyjam aludni. Én felejtettem el, oldjam meg valahogy másként. Tanuljam meg, hogy ne felejtsem el a dolgokat, ha fegyelmezett életet akarok élni. Isten igéje nem tűri ezt a laza gondolkozást és magatartást, ami sajnos sok hívőt jellemez.

Ha pedig egy hívő nem szeret dolgozni, akkor ne azzal álljon elő, hogy az Úr Jézus hamar visszajön, hanem öldökölje meg magában a lustaságot. Vagy ne nevezze magát hívőnek. Ilyen egyszerű mai igénk alapján a feladatunk.

Még azt szeretném megemlíteni, hogy a bajok ott szoktak kezdődni, amikor a hívő engedményeket tesz. Akár abból enged magának, hogy feltétlen tisztelet Isten igéje iránt, akár abból, hogy önmegtagadó szeretet a másik ember iránt.

Amikor engedményeket tesz, és azt mondja: ő még kisgyerek, őt nem kell komolyan venni. A neki tett ígéreteket nem kell teljesíteni. Mondja ezt sokszor a kisgyerek füle hallatára.

Vagy: ő már öreg, neki nincs szüksége akár figyelmességre, akár egy kis finom falatra, vagy egy új ruhadarabra, akár a hírek közlésére, engedményeket tesz.

Vagy: én egész héten józan vagyok, hajtom magam, a hét végén egy kicsit iszogathatom. Nem leszek részeg, csak egy-két pohárral. Engedmény.

Vagy: hiszek az Úr Jézus Krisztusban, és tudom, hogy egyetlen Isten van, de azért azt mondják: olyan sok haszna van a buddhista meditációnak, megtanulom én azt. (Ezek valós példák, nem az íróasztalnál találtam ki.)

Vagy: azt mondja valaki: olyan régóta húzódik már ez a betegségem, és az orvosok nem tudtak segíteni. Elmegyek ahhoz, aki kozmikus energiával gyógyít. Engedmény.

Nem sorolom, hogy mi-minden következhet ebből, de megengedem magamnak. Ennyit csak megengedhetek. És tessék mondani: mennyit? Mennyi az az ennyi? A hívő annyit engedhet meg magának, amennyit Isten igéje eléje ad. Ha abból kilépett, akkor rendetlenné vált és magára marad. Az Úr Jézus nélkül is, meg a testvérek közössége nélkül is.

Ezt a mondatot hadd olvassam újra: "Senkinek ne legyetek terhére!" Csakugyan hasznos lenne, ha megvizsgálnánk ma: kinek szoktunk mi olykor terhére lenni. Ha meg észre sem vesszük, akkor kérjük a mi Urunkat: mutasd meg, Uram, nem vagyok-e olykor a legnagyobb jóindulattal is valakinek a terhére, mert nem szeretnék rendetlenül élni. Szeretnék beleigazodni a te igédben közölt rendedbe, és az életem minden területén úgy élni. Jó lenne ezt elkezdeni már ma.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, bocsásd meg, hogy sokszor a nagy elvi kérdéseket akarjuk egyre jobban megérteni, és a hétköznapjaink meg tele vannak rendetlenséggel.

Bocsásd meg, hogy alapvető hitbeli kérdésekben valóban komolyan szeretnénk venni igédet, de cselekedeteinkben sok mindent a világ szerint teszünk. Bocsásd meg, ha bármiben függetlenítettük vagy függetleníteni akarjuk magunkat tőled.

Köszönjük hívásodat, és köszönjük, hogy néha ilyen kemény parancsokat is osztogatsz nekünk. Köszönjük a hozzá fűzött ígéreteket is. Áldunk azért, hogy a te rendeden belül vagyunk igazán védve.

Áldunk azért, hogy nem nekünk kell megszabnunk a mértéket, hogy mit engedünk meg magunknak, mert te megszabtál mindent, úgy ahogy az számunkra a legjobb. Őrizz meg attól, hogy ez ellen lázadjunk. Tudjuk, hogy a mi ősi bűnünk is, Urunk, a lázadás.

Kérünk, taníts meg feltétel nélkül bízni benned, újra és újra igazodni a te igédhez. Köszönjük ezt a biztos mércét, ezt az egészen biztosan és jól működő iránytűt, amit igédben ajándékoztál nekünk. Aszerint akarunk élni, kérünk, segíts Szentlelkeddel.

Könyörgünk hozzád azokért, akiknek az árvíz elmosta az otthonát és tönkretette az ingóságait. Add, hogy ne káromoljanak téged, és hadd tapasztalják meg sokféleképpen közvetlenül és közvetve is a te szeretetedet.

Könyörgünk hozzád betegeinkért. Olyan sok súlyos betegünk van most, Urunk. Ismered mindannyiuknak a kétségbeesését vagy reménykedését, kérünk légy közel hozzájuk. Egyedül te tudod megadni mindnyájuknak azt az igét, azt az erőt, amire most szükségük van.

Könyörgünk azokért, akik vasárnap tettek itt konfirmációi fogadalmat. Irgalmazz nekik, hogy valóban elinduljanak és megmaradjanak a te utadon. Áldd meg a ma esti beszélgetésüket is.

Könyörgünk hozzád a különböző felekezetekért, hogy mindnyájan a te igédhez igazodjunk újra és újra, hogy taníthatóak legyünk, és készek legyünk neked igazat adni. Engedd, hogy a magunk személyes életében is egyre többet és egyre világosabban értsünk a te igédből.

Ámen.