PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. április 17.
(vasárnap)

Földvári Tibor


LELKI ÉRETTSÉG SZENVEDÉS ÁLTAL


Alapige:2Thessz 1,1-12

Pál, Silvánus és Timótheus a Thessalonikaiak gyülekezetének, Istenben, a mi Atyánkban, és az Úr Jézus Krisztusban. Kegyelem néktek és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól. Szüntelen hálával tartozunk Istennek értetek, testvéreim, amint ez méltó is, hiszen hitetek nőttön nő és az egymás iránt való szeretet gazdagodik mindnyájatokban. Úgyhogy, mi magunk dicsekszünk az Isten gyülekezeteiben veletek. Állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztettetést és nyomorultságot elviseltek. Ez annak a jele, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor titeket méltónak nyilvánít az ő országára, amelyért szenvedtek is. Mert hiszen igazságos dolog az az Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen. Nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon velünk együtt, mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival, tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik az Istent, s nem engedelmeskednek a mi Urunk, Jézus Krisztus evangéliumának. Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek majd az Úrtól, s majd az Úr dicső hatalmától, amikor eljön az a nap, hogy megdicsőüljön szentjei között és csodálják mindazok, akik benne hittek, mint ahogy ti is hittel fogadtátok bizonyságtételünket. Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra és töltsenek meg titeket teljesen jóban való gyönyörködéssel és a hit minden erejével, hogy megdicsőüljön a mi Urunk, Jézus Krisztus neve bennetek és ti őáltala, a mi Istenünk és az Úr Jézus kegyelméből.


Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Édesatyánk, előtted hódolunk ezen az istentiszteleten, mert a te jókedved, kegyelmed mindörökre megáll. Valljuk Urunk, hogy bennünket is annyiféle módon mentettél meg, szabadítottál meg csak az elmúlt héten is. Hálásan köszönjük neked velünkléted. Szeretnénk megköszönni a bocsánatot, a szabadításodat, hálát adni megoldásaidért, segítségedért a nehezebb helyzetekben. Hadd adjunk hálát neked, amikor igédet olvasva arról szóltál nekünk, amire éppen arra volt aznap szükségünk.

Szeretnénk most is elébed hozni mindazt, amitől tisztulni szeretnénk. Köszönjük Urunk, hogy ma is van bocsánat nálad. Szeretnénk megerősödni a hitben. Könyörülj rajtunk, kérünk, hadd tudjunk reád tekinteni Jézus Krisztusban, szóljon ma is az evangélium, a kereszt üzenete közöttünk. Tedd személyessé számunkra, mert csak akkor találkozhatunk veled Urunk, hogyha egyen-egyenként átéljük azt a csodát, hogy itt van a Megváltó, Szentlelked által munkálkodsz bennünk.

Arra kérünk, vegyél el minden fáradtságot, minden lelki gyötrelmet rólunk, hadd tudjunk félretéve minden akadályt, s megkörnyékező bűnt, Jézusra nézni.

Dicsőítünk téged Atyánk, hogy te ígéreted szerint meghallgatod kérésünket, Jézus nevéért.

Ámen.


Igehirdetés

Emlékezünk-e a konfirmációnkra, ebben a templomban, vagy máshol, talán nem is olyan régen? Mi jellemezte azóta Jézus Krisztussal való járásunkat azon az úton, amit ő mutat, mint jó pásztor, a nyája előtt járva, mi jellemezte lelki életünket? Mennyire lettünk érettebbek a hitben, mennyire lett igaz bennünk is, hogy legyetek férfiak, legyetek erősek. Megváltónk érett férfiúságra akarja minden gyermekét és a közösséget is vezetni.

A Thessalonikai gyülekezethez írt mindkét páli levél arról a lelki érettségről is beszél, amelynek egyik gondolatát hallhattuk a felolvasott igerészben. A lelki érettségben lehet növekedni is. Az első levél beszél arról, hogy e tekintetben mi jellemezte a fiatal induló közösséget, a második levélben még nagyobb örömmel mondja az apostol, hogy a lelki érettséget nem csupán elérték, hanem gyarapodtak benne.

Ha közülünk bárki úgy érezné, hogy konfirmációja óta nem sokat nőtt a hitben, akkor hadd lehessen számára bátorítássá is ez az ige. Aki úgy érzi, hogy Isten kegyelméből valóban haladhatott előre a hitben, akkor hadd láthassuk meg, hogy lehet tovább gyarapodni, szükség szerint. Milyen körülmények között is lehet Isten gyermekének lelkiekben élni? Ezeket a körülményeket is megvizsgáljuk. Tulajdonképpen a központi üzenet úgy foglalható össze, hogyan lehet még a szenvedés közepette is, azok által is növekedni a hitben, lelki érettségben.

Amennyiben emlékezünk az Apostolok cselekedeteiről írott könyv 17. részében leírt, a thessalonikai gyülekezetre vonatkozó részre, eszünkbe juthat, hogy a második missziói út során alapított gyülekezet közössége rögtön a kezdeteknél tapasztalta a Krisztusért hordozott szenvedés, üldöztetés nyomorúság fizikai és lelki terheit. Páléknak menekülniük kellett néhány hét után, a közösség pedig ott maradt. Az apostol is nagyon aggódott értük, annyira elszántak voltak gyűlölőik, a zsidóság lelki vezetői, akik nem voltak hajlandók elfogadni a Messiásról szóló evangéliumot. Még a másik városba, Béreába is átmentek, amikor hallották, hogy Pál ott is tanít. Ott is ellenük fordították a tömegeket, pogányokat és zsidókat egyaránt.

Milyen lehetett akkor a thessalonikaiak helyzete? Hiszen ők naponta együtt éltek ezzel a nehéz körülménnyel. Az apostol, amikor munkatársaitól megtudta, hogy milyen ott a helyzet, tele volt örömmel és hálával, mert kiderült, hogy mindenfajta szenvedés ellenére is a hit, szeretet és remény hármas lelki kincse jellemzi a közösséget. Amint az Újszövetségből kiderül, ez mindig a lelki érettség jele. Hit, szeretet, reménység, mindhárom együtt. Tele van örömmel emiatt az apostol. A második levélben, amely nem sokkal az első után született, kiderül, hogy az apostol még inkább örül, még több hálával van tele, mert a gyülekezet nemcsak elért egy bizonyos fokot a lelki érettségben, hanem tovább növekszik, hitéletük, szeretetük, reménységük, egyaránt gyarapszik. Két olyan kifejezést használ, ami azt jelenti, hogy valami mértéken felül - szerfelett - megsokasodik, és mindez folyamatosan történik. Ezért lehettek példaképek a különböző keresztyén gyülekezetekben, sőt azt olvassuk, hogy az apostolok dicsekedtek velük. Azzal a fajta dicsekvéssel, ami nem az embert imádja, s nem az emberben dicsekszik, hanem az emberré lett Istenben, Jézusban, az ő kegyelmének munkájában. Egyen-egyenként is és közösségileg is egyaránt ilyenek voltak ők. Csupán néhány hónapja követik az Urat, legfeljebb két esztendő telhetett el a gyülekezet alakulása és a két levél megírása között.

A konfirmáció után két évvel már olyan szintre jut el a lelki érettségben a hívő ember - ilyen a thessalonikai gyülekezet példája -, hogy dicsekedhetnek vele lelki vezetői, mások előtt mutatva, hogy ilyen nagy az Úr szeretete, kegyelme. Az a megdöbbentő, hogy mi volt ennek a hátterében. Hogyan lehetett, hogy ez a fiatal közösség ilyen hamar, ilyen mély lelki életre tett szert?

Az egyértelműen látható, hogy a megalakulásuk, az első levél írása óta helyzetük semmit sem változott. Kiderül, hogy egyáltalán nem lett jobb, sőt az üldöztetés, a nyomorúság csak növekedett. Nemcsak a lelki érettségben növekedtek, hanem a helyzetük is egyre súlyosbodott. Az apostol két olyan kifejezést használ itt is, ami jelzi ezt: az első a Krisztusért hordozott szenvedés, üldöztetés szakkifejezése az Újszövetségben. A második szó pedig azt a fajta nyomorúságot, szorongatottságot, elnyomást jelenti, amelyet a keresztyén ember csak azért él át, mert olyan világban kell élnie, amely még nem krisztuskövető. Amely nem az örök mennyei haza világa, hanem a bűneset utáni világ hívő embert is érintő terhe, nyomorúsága, akár Krisztus nevéért is. Ebben a második kifejezésben benne foglaltatik a betegség - amit nekünk keresztyénként is hordozni kell -, benne vannak a próbák, hátratételek, ráfizetések, csak azért mert tisztességesen él, a politikai, gazdasági, erkölcsi téren elhordozott szenvedések, nyomorúságok. Ebben az általános szóban benne vannak azok a fajta terhek, szorongattatások, amelyek talán éppen a Krisztusért hordozott fizikai üldöztetések miatt érik a hívőt, vagy a közösséget.

Mi van tehát a háttérben? Nem azért olyan nagy a hitük, és nem azért lettek a lelki érettségben hatalmasan előrehaladottak, mert Jézus egyszer, s mindenkorra megoldott volna mindent, mert az ő második eljövetele bekövetkezett volna, hanem a szenvedések között, a szorongattatások ellenében. A lényeg itt van. Míg az első levelet úgy lehetne összefoglalni, hogy a thessalonikai gyülekezet közössége a lelki érettségben haladt előre a szenvedések ellenére is, a második levél után azt lehet mondani, hogy e szenvedések által gyarapszik tovább lelki érettsége, növekednek a hitben. Nemcsak a szenvedések ellenére, hanem itt már az is igaz, hogy maga a szenvedés, nyomorúság, üldözés eszközzé lesz abban, hogy a hitéletben előrehaladásuk legyen. Kiderül az apostol szavaiból, ahogyan kezdi és ahogyan befejezi az első részben hallott kifejezést, hogy természetesen ez nem az ő hatalmas hitük, engedelmességük következménye, hanem egyedül Istennek, Jézus Krisztusnak a kegyelme- Azt mondja: "Kegyelem nektek és békesség." És így fejezi be: "Dicsőítessék meg a mi Urunk, Jézus Krisztus neve tibennetek, és ti is őbenne, a mi Istenünknek és az Úr Jézus Krisztusnak kegyelméből."

Nekik is kegyelem kellett ahhoz, hogy ilyen mély hitben, szeretetben és reménységben élhessenek. De ez a kegyelem nyilvánvalóvá lett a szenvedések között és ezeket a nyilvánvalóvá lett jellemzőket fogjuk a továbbiak során megismerni. Kiderül az egész igeszakaszból, hogy ők ezt a bizonyos üldöztetést és az általános értelemben vett szorongattatást, nyomorúságot sohasem egyedül hordozták, hanem mindég az Úrral együtt. Nem magukban, egyedül maradva szenvednek, élik át mindezt, hanem azzal az Úrral, Jézussal, aki mellett nem olyan régen döntöttek, akit elfogadtak megváltójuknak, akiben a zsidók felismerték Messiásukat, a pogányok és a görögök pedig felismerték azt a Krisztust, aki meghalt értük és feltámadott, sőt aki eljövendő.

A thessalonikai gyülekezethez írt mindkét levél, de a második különösképpen is arról a bizonyosságról beszél legfőbb témájaként, hogy jön Jézus. Megígérte, hogy eljön ítélni és kiteljesíti mindazt, amit már beteljesített első jövetelekor. Krisztus közeli várása jellemezte az egész közösséget. Nem azért, mert szenvedtek, hanem azok közepette is. Természetes módon várták az Urat, mert tudták, hogy amikor ő eljön, akkor minden megoldódik. De azt is tudták, hogy ez az eljövendő Úr ígérte meg még elmenetele előtt, hogy velük van, velük lesz mindvégig. Sőt a Római levélben az apostol az ottani gyülekezetnek azt a nagy titkot is elmondja kijelentésében, hogy a hívő közösség és hívő ember, amikor szenved is, azt is Urával együtt végzi. Vele együtt szenvedünk - hangzik a Rm 8,17-ben -: "Ha vele együtt szenvedünk, akkor vele együtt dicsőíttetünk is meg". Most még a hangsúly azon van, hogy nem egyedül kell szenvedni, egyedül hordozni az üldöztetés terhét, hanem Jézussal. Gondoljunk arra, amikor a Saul találkozik a damaszkuszi úton ezzel az Úrral, amikor még a keresztényeket üldözte, és Jézus azt kérdezi tőle: Miért üldözöl engem?

A 4. versben az apostol az a kifejezést használja, amely az ősi kifejezés a szenvedés azon formáját jelenti, hogy valamit elhordozni, terhet felvenni és elhordozni, amely szenvedést feltételez. A képpel élve, nem egyedül kell ezt a terhet felvenni, hordozni, hanem Jézussal együtt. Látható módon nincs ott, de a hívő számára lelkiekben mindenképpen.

Példaképpen eszembe jutott az, amit egy Erdélyben szenvedő lelkipásztortól hallottam. Számára is rendkívül nehéz volt azt a terhet elhordozni, hogy nem tudta, mi van a családjával, feleségével, gyermekeivel, mert a kommunista rendszer idején, amikor börtönben volt nem tarthatták a kapcsolatot sem. Igen megterhelő volt, amikor hallotta, hogy lelkésztársai feleségüktől sorra kapták a levelet, amelyben arról írtak, hogy elváltak. Nem azért, mert már nem szerették őket, hanem azért, mert nem tudták másképpen megoldottnak látni a körülményeiket. Elváltak férjüktől, hogy a család valamennyire meg tudjon élni. A lelkész - aki elmondta ezt a bizonyságtételt -, tudta, hogyha egyszer ő is megkapja ezt a levelet az nem azt jelenti, hogy a felesége már nem szereti, hanem azt, hogy bizonyos körülmények között dönteni kellett. Elmondta, hogy mit jelentett számára, hogy a felesége mindenfajta szenvedést felvállalt, és nem volt hajlandó elválni tőle. Tudta, hogy mellette van, ő is szenvedett a börtönben, de a család lehet, hogy még jobban, hiszen a gyerekek is voltak otthon. Fizikailag és lelkileg hihetetlen terheket hordoztak, de ő a börtönben, a társa pedig otthon vállalta a szenvedést Krisztusért és az ezzel járó mindenfajta nyomorúságot. A társa volt az, aki nem fizikailag, de lelkiekben ott volt mellette és segített hordozni a börtönnel járó élet szörnyű lelki terheit. Ilyenkor a hívő ember Jézus jelenlétét tapasztalja. Sőt a börtönben a társán keresztül Jézus maga volt jelen számára. Így terheket nem egyedül hordozták, hanem az Úrral.

A második jellemző az elsőből következik. Aki így tud szenvedni, aki így tudja hordozni a nyomorúságot, az azért tud hitéletében növekedni, mert szenvedése az örökélet elnyerésének bizonyosságává lesz. Megbizonyosodik arról, hogy az Úr ama napon örökéletet ad neki. Hiszen még szenved is érte. Ne gondoljunk arra, hogy a szenvedéséért kapná a kegyelem ajándékát, hiszen azt már megkapta. Nem a cselekedetek általi üdvösségről van itt szó, hanem annak az üdvbizonyosságnak a tényéről, amikor az üdvözítő hitet a cselekedetek megléte, a szenvedés is jelzi, igazolja, bizonyítja.

Azt mondja itt az apostol: "Bizonyságául az Isten igazságos ítéletének, hogy méltóknak ítéltessetek az Isten országára, amelyért szenvedtek is." Jézus a magvető példázatában beszél az ideigvaló hit veszélyéről, amikor az üldözés és a nyomorúság miatt az állítólag hitet nyert megtért, elfordul a hittől, elhagyja Krisztust, mert nem üdvözítő hite volt, csak ideigvaló. A szenvedés és a nyomorúság eltántorítja. Itt meg arról van már szó, hogy a szenvedés és a nyomorúság megerősíti a hitét. Jakab levele értelmében cselekedetei igazolják a hitüket. Ezzel együtt jár az is, hogy az ilyen fajta üldöztetés, szorongattatás között Krisztussal együtt szenved, miközben megerősödik a vele való személyes kapcsolat, bizalom. Nemcsak az ígéretbe vetett bizalom, hanem a jelenben is átélt, tapasztalható együttlét lelki módon vele való. Itt válik igazzá az, ami a Római levél 8,17-ben van megírva: aki vele együtt szenved, az bizonyosan tudhatja, hogy vele együtt megdicsőül.

Többször is hallhattuk a megdicsőült, megdicsőülni kifejezést. Eljön az Úr ama napon és az övéi megdicsőíttetnek ővele. Nemcsak közöttük dicsőíti meg magát Jézus, hanem bennük is. Ezek olyan titkok, amelyeket nem lehet igazán magyarázni, majd ama napon át lehet élni. Nem is lehet igazán semmihez sem hasonlítani, mert az a dicsőség, amit Jézus elhoz, mennyei, láthatatlan dicsőség. Amikor itt járt a földön, akkor elrejtette azt a fajta mennyei dicsőséget, amelyet hordozott ő magában, mint Isten. Néha felragyogott. A megdicsőülés hegyén Péter úgy érezte, hogy olyan helyen voltak, ahol jó lenne örökre ott maradni; "Maradjunk itt, és építsünk örökre hajlékot magunknak." De le kellett Jézusnak is mennie a földi élet küzdelmei közé. A megdicsőülés számára feltámadása kezdetekor eljött és utána folytatódott mennybemenetele és a hozzákapcsolódó hitigazságok terén. Az övéinek pedig elhozza a hatalmas örömet. Azt mondja itt, hogy Jézus amikor eljön, tapasztalni fogja, hogy az övéi csodálják őt, megdicsőíttetnek és örvendeznek benne, ahogy a mennyasszony, a mennyasszonyi nép - az egyházra vonatkoztatva - örvendezik a vőlegény érkezésének. Jézus ugyanis nem ítéli bíróként, hanem mennyei vőlegényként jön az övéihez.

A példát úgy lehetne elmondani, hogy lehet, hogy a mennyasszonyi népnek hordoznia kell a szenvedést, a megvettetést vőlegénye miatt és ez nagyon fáj. De tudja, hogy szeretett vőlegénye, ha csak láthatatlanul is, nemcsak vele van, hanem eljön. S amikor eljön, akkor mindent helyre tesz. Eljön az a boldog mennyegzői együttlét, amelyet mennyei vőlegényünk megígért, és amelyet nem lehet emberi szavakkal kifejezni. Itt már nem arra tekint a mennyasszonyi nép, hogy mit szenved, milyen körülmények között kell várnia a mennyegzői lakodalom eljövetelét, hanem azzal az örömmel, hogy nemsokára eljön.

A thessalonikai gyülekezet közössége nagyon közelinek várta az Úr jövetelét, az apostolnak figyelmeztetést kellett írnia, hogy vigyázzanak, nehogy becsapja őket bárki is, hogy mindjárt itt lesz. Persze, nagyon közel van, de türelmesen kell várni mindaddig, amíg el nem jön. Azóta kétezer év telt el, de az Úrnál ezer esztendő egy nap, egy nap ezer esztendő. Minden hívő nemzedék számára közel van, hiszen bármikor eljöhet. De vajon ott van-e az a bizonyosság, hogyha vele együtt szenvedünk, akkor vele együtt dicsőíttetünk meg, mert a szenvedés bizonyossága annak az üdvösségnek, amelyet ő készített.

A harmadik jellemző, hogy milyen lesz annak a sorsa, akik bántják Isten népét, akik miatt szenvednek, nyomorognak. Itt kell aláhúzni, hogy lelki érettségünk akadálya sokszor az szokott lenni ezekben az üldöztetésekben, nyomorúságokban, hogy a hívő embernek is van igazságérzete és ő is szeretné, hogyha minél hamarább bekövetkezne az a bizonyos szabadulás számára, ítélet az ellenségre, amelyet megígért az Úr eljöveteléhez kapcsolódóan. A hívő embereknek mindig érzékenyebb az igazságérzete, mint annak, aki nem ismeri Istent. Nem könnyű elhordozni Jézusért sem az üldöztetést, igazságtalanságot, mert az igazságunk fáj. Ha bántják, elhordozhatatlan teherré válhat, bele lehet fáradni a szenvedésbe. A szorongattatások között szorongásossá válhat akkor, amikor nem az Úrra néz és a nyomorúság és üldöztetés terhe gyötri. Nagy örömhír azonban, hogy azt mondja az ige, hogy amikor eljön az Úr ama napon, akkor ő megbünteti igazságosan, megítéli az övéit bántókat: "Aki titeket bánt, az a szeme fényét bántja." - mondja az ige.

Amikor azonban éppen a bajokat kell elszenvedni, akkor az a bizonyos ama nap olyan távolinak, olyan későinek tűnik. Sokkal jobb lenne, ha az Úr most büntetné meg azokat. Ezért még imádkozni is lehet: "Ítéld meg Uram, most, hiszen most bánt:" Ez azonban nem az Úr igazsága, hanem a magunk igazának könyörgése. Az Úr nem azonnal ítél, hanem ama napon. Az utolsó ítélet azonban sohasem késői ítélet. Az Úr azt mondja: hamar lesz.

A thessalonikai gyülekezet megtanulta, hogy szenvedtek, fájt nekik az, ami miatt szenvedtek, az igazságérzetük is keményen szenvedhetett, de akkor is hagyták az igazságosan ítélőre.

Dávid ugyanezt tette, amikor Saul őt bántotta. Amikor erről éppen Saulnak tett bizonyságot, akkor elmondta: "az Úr tegyen igazságot köztem és közted. Én nem emelem fel a kezemet ellened."

Továbbmenve: aki igazán átélte azt a titkot, hogy a maga igaza helyett az Úr igazságának engedi az utat, mert tudja, hogy ő - ígérete szerint - igazságosan ítél, mert ezt megígérte, akkor tud a lelki érettségben olyan szintre elérni, amikor már imádkozni is lehet azért a valakiért, aki miatt szenved. Jézus ezt is mondta az övéinek: "Imádkozzatok". Sőt azt is mondta: áldjátok őket. Azért, mert nem az ellenséget látja, hanem az Urára tekint, aki még az ellenséget is testvérré teheti. Saul ezt élte át. István, a vértanú, aki meghalt, imádkozott őérte is, könyörgött ellenségeiért, akik bántották. Ezt követően a damaszkuszi úton Saul átélte, hogy az Úr nem megítélte, hanem kegyelmesen magához fogadta, mert ez is bekövetkezhet.

A thessalonikai gyülekezet azonban inkább azt tapasztalta, hogy az ellenség egyre ádázabb dühvel támadta őket. A végső igazságot azonban nem feledték, amikor az Úr eljön, meg fogja ítélni az ellenséget és jaj nekik.

Én magam is csak akkor tudok imádkozni az ellenségért, az ellenfélért, a másképp gondolkozókért, akik miatt, mint keresztény értékrendet képviselő valaki szenvedek én is, ha arra gondolok, hogy velem ott van az Úr, de jaj nekik, ha meg nem térnek. Ők sokkal nagyobb bajban, szenvedések között lesznek, ha meg nem térnek.

A thessalonikai gyülekezet néhány hónap alatt megtanulta ezt a lelki igazságot. Ezért vált a szenvedésük lelki érettségben előrehaladássá számukra. Hiszen nem csak az Urat ismerték meg egyre jobban, hanem azt is tudták, hogy amikor eljön az Úr, akkor mindent igazságosan ítél meg. Ezért nem fáradtak bele a szenvedésbe, ezért tudták elhordozni a nehéz embereket is, hogyha kellett, naponta.

A családban, a munkahelyen, bárhol, nekünk is lehetnek nehéz embereink. Vajon a miattuk való szenvedés érettebbé tesz a hitben? Közelebb visz az Úrhoz, vagy inkább távolodunk tőle? Tudunk-e imádkozni értük?

Végül gondoljuk végig mit jelent az, hogy "Nekünk pedig nyugalommal". Amikor eljön az Úr Jézus, akkor is, ha nyomorúságból való kiszabadulás, a megenyhülés, a nyugalom jön el övéi számára, de addig is igaz ez. Itt elsősorban arról van szó, hogy amikor eljön, akkor minden megnyugszik. Akkor már nem lesz többé szenvedés. Az a fajta enyhülés jön el, aminek a képét már említettük: eljön a mennyasszony és a vőlegény mennyegzőjének az ideje. Ez öröm, de nyugalom, és békesség is. A szorongattatások idején ez a jövőre vonatkozó vigasztalás, hogy nem lesz mindig így. Nem olcsó vigasz ez, hanem nagyon drága. Tudjuk, hogy elhozza az Úr, a maga rendelt idejében. De Jézus arról is beszélt, hogy amíg az a bizonyos szabadulás, enyhülés, békesség nyugalom ideje eljön, addig is betöltheti az övéit a békesség, az ő békessége.

A Jn 16,33 arról beszél, hogy ezen a világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én meggyőztem a világot. Van, amikor az övéi Jézus második jövetele előtt is átélhetik azt a békességet, amely a nehéz körülmények ellenére is betölthet bennünket. Ezért is válhat a szenvedés lelki érettségben hatékonnyá, mert megtapasztaljuk, milyen Jézus békessége, amely nem úgy adatik, ahogy a világ adja, hanem ami a bűnös világban is ott lehet minden hívőben. Pál apostol úgy élte ezt át, hogy amikor a tövis okozta ennek a bűneset utáni világ nehéz terhe, akkor kapta az "elég kegyelem" ajándékát. Érezhette, hogy testileg, lelkileg erőtlen, de azt is tapasztalta, hogy az Isten ereje éppen így lesz erőssé benne. Számára is megvalósult a lelki érettségben ez a fajta hittapasztalat. Ezért tudott ő is, és ezért tudnak azóta is a keresztények közösségileg és egyen, egyenként is a szenvedések között, és éppen azok ellenére is, a szenvedések által is gyarapodni a hitben. A hit, a szeretet és a reménység hármas kincse gyarapodhat bennünk is. A szenvedések ellenére, vagy éppen azok által


Imádkozzunk!

Dicsőítünk és magasztalunk téged Atyánk, hogy mi olyan körülmények között élhetünk ma itt Magyarországon, amikor fizikailag nem üldöznek azért, mert téged követünk, mert keresztyének vagyunk. Szeretnénk hálát adni ezért a szabadságért, de szeretnénk gondolni azokra is, akikre ez nem jellemző most. Segítsd meg azokat, akik a világ különböző részein mártírhalált halnak ezért. Adj nekik lelkiekben erőt, szabadítsd meg őket minden félelemtől, ami távol akarja őket vinni tetőled. Erősítsd meg őket, a szenvedések hordozására.

Könyörgünk magunkért is, akik ha fizikailag nem is, de lelkiekben többször hordozunk el nehéznek tűnő nyomorgattatást, üldözést. Segítsd meg azokat, akiknek a családban kell hordozniuk az elszenvedő szeretet terhét, legyél azokkal, akik a munkahelyen tapasztalnak hátrányt. Könyörülj meg azokon, akik e bűneset utáni világban fizikai betegséget, pszichés terheit hordozzák, ők is hadd tapasztalják meg, hogy még ezek a nyomorúságok, szenvedések is a hitet erősíthetik, a szeretetet gyarapíthatják, s reménységre mutathatnak.

Köszönjük neked, hogy nem egyedül kell hordoznunk nekünk sem ezeket a terheket. Áldunk Jézusért, aki jól tudja mit jelent szenvedni, hiszen ő is szenvedett, értünk és helyettünk.

Szeretnénk imádkozni gyülekezetünk betegeiért, különösképpen azokért, akik gyógyíthatatlan betegség terheit hordozzák. Kérjük, hogy kegyelemed segítsen hordozni ezt a terhet. Akik pedig úgy érzik és úgy reménykedhetnek, hogy lesz gyógyulás, Urunk, neked van hatalmad ezt megadni.

Kérjük, Urunk, legyél azokkal a gyülekezeti tagokkal, akik most tesznek konfirmációs fogadalmat, fiatalok és felnőttek együtt. Add, hogy ők is lehessenek érettek a hitben.

Könyörülj meg Urunk, rajtunk is, hogy lehessünk mögöttük igazán imádságos lelkülettel.

Könyörgünk népünkért, annyi a nyomorúság, s legtöbbször azért, mert nem ismernek el téged. Kérünk, adj megoldást népünknek. Adj megtérést népünk vezetőinek, azoknak, akik nem ismernek el téged Úrnak, Krisztusnak. Imádkozunk azért, adj békességet közöttük, te szabj gátat a politikai csatározásnak.

Kérünk téged, hadd tudjunk olyan köztársasági elnököt választani, aki előbbre viszi népünk ügyét. Könyörülj meg rajtunk, Urunk, és ezekben a nagyobb kérdésekben is te add a te megoldásodat akaratod szerint.

Ámen.