PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. április 14.
(csütörtök)

Varga Róbert


HÚSVÉT ÉS PÜNKÖSD KÖZÖTT


Alapige:Jn 21,1-14

"Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél. Így jelent meg: együtt voltak Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, és Nátánaél, a galileai Kánából és Zebedeus fiai; a tanítványok közül pedig még kettő Simon Péter így szólt hozzájuk: "Elmegyek halászni." Ők erre ezt mondták: "Mi is elmegyünk veled." Elindultak és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem tudták, hogy Jézus az. Jézus ekkor megkérdezte tőlük: "Fiaim, nincs valami ennivalótok?" Így válaszoltak neki: "Nincs." Ő pedig ezt mondta nekik: "Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok!" Kivetették tehát, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt. Ekkor odaszólt Péterhez az a tanítvány, akit Jézus szeretett: "Az Úr az!" Amikor Simon Péter meghallotta, hogy Jézus az, magára vette felső ruháját, mert mezítelen volt, és belevetette magát a tengerbe. A többi tanítvány pedig a hajón jött ki, mert nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és kivonták a hálót a halakkal. Amint kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és kenyeret. Jézus így szólt hozzájuk: "Hozzatok a most fogott halakból!" Simon Péter beszállt, és kivonta a partra a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal; és bár ilyen sok volt, nem szakadt el a háló. Jézus erre ezt mondta nekik: "Jöjjetek, egyetek!" A tanítványok közül senki sem merte őt megkérdezni: ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr ő. Jézus tehát odament, vette a kenyeret, odaadta nekik; ugyanúgy a halat is. Ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halottak közül."


Imádkozzunk!

Úr Jézus, sokszor a mi életünkből ez a bűnbánattal hozzád kiáltás hiányzik, ezért próbáljuk megoldani azt, ami megoldható, de úgy, ahogy azt mi tudjuk. Így találkozunk azzal az eredménnyel is, ami a mi döntésünk, a mi cselekedeteink, vagy éppen a gondolkodásunk következményeként elénk jön.

Kérünk téged arra, hogy taníts meg minket ma este arra, hogy sokkal jobban bízzunk benned. Még inkább odaszánjuk magunkat neked. Még komolyabban vegyük a te igédet, hogy az számunkra éltető szó, lelki kenyér legyen, olyan táplálék, amely átvisz az örökkévalóságba.

Így kérünk arra is, hogy a mi hétköznapi emberi, egzisztenciális kérdéseinket is hadd bízzuk újra rád. Nálad vannak azok a legjobb helyen. Győzz meg most, kérünk, a te Lelked által erről, hogy a legjobb, amit tehetünk megint, először, újra rád bízzuk magunkat.

Ámen.


Igehirdetés

Húsvét és pünkösd között vagyunk. Jézus már harmadszor jelenik meg a tanítványoknak, miután föltámadt a halálból. Szükség is volt erre, hiszen olyan nyomorult állapotba jutottak lelkileg. Kiderül ebből a történetből is, hogy teljesen mélyponton vannak ezek a felnőtt férfiak. Még mindig nem tanulták meg igazán azt, hogy mit jelent, ha valakinek feltámadott ura és gazdája van, akihez mindig fordulhat, és akiben mindig bízhat.

Nagyon sokszor úgy látjuk talán mi is, ahogy ők, a hétköznapi élet során. Olyan reménytelen, kilátástalan és szürke minden, mint ahogy itt, ebben a történetben.

Tényleg így kezdődik, reménytelenül szürkén, csüggedten. Aztán a tanítványok megerősödve, hitükben is előbbre jutva, diadalmasan, és Isten dicsőségét látva folytatják tovább most már azt, amire Jézus elhívta őket.

Mit kerestek a tanítványok a Tibériás-tengernél? A Genezáret-tó, vagy Tibériás-tenger ugyanis elég messze van Jeruzsálemtől, s ráadásul közben még a samaritánusok földje is van. Pedig Jézus azt mondja nekik (Máté 28), hogy menjetek előre Galileába, ott a hegyoldalra, és ott majd találkozom veletek, találkoztok velem. A tanítványok elmentek, de Jézus nem azt mondta nekik, hogy menjenek vissza halászni. Ők mégis visszamennek a Tibériás-tengerhez, és elkezdenek halászni. Vagyis a hét tanítvány csak félig engedelmeskedik Jézusnak. Elmentek Galileába, de nem a hegyre mentek, hanem visszamentek a tópartra. Talán úgy gondolták, jobb a tó mellett várakozni, s közben halászni, mert élni csak kell. Halra és jövedelemre szükség van, mint teljesen engedelmeskedni Jézusnak, és oda menni, ahova azt Ő mondta.

Aztán kiderül, hogy azon az éjszakán minden helyismeretük és szakmai tudásuk ellenére meddő volt az egész munkájuk, nem fogtak semmit sem. Most is Péter volt egyébként az örök mozgó, kezdeményező. Ő mondja itt is a tanítványtársainak, hogy menjünk el halászni. Ebből az egész Jézus-ügyből úgysem lesz már semmi. Menjünk vissza oda, ahonnan elindultunk. Család van, keresni kell, halászni kell, hogy éljünk.

Ha az események egészét nézzük, akkor ez, hogy menjünk el halászni (három szócska), ez kifejezi, hogy milyen csüggedt, és milyen nyomorult állapotban vannak a tanítványok. Vissza oda, ahonnan elindultunk. Halászok voltunk, ismét halásznunk kell, mert ez a helyes, így kell élni, így kell csinálni. Nem lehet igazán tudni, hogy mi lesz Jézussal. Ugyan egyszer ott megjelent, és megbízást adott nekünk, de azóta sem hallottunk róla semmit sem. Vajon megjelenik-e újra? Nem hitegetett-e minket csupán? Az élet megy tovább, nekünk pedig dolgozni kell.

Jézus a Genezáret-tó partjáról hívta el őket. Ez az egyetlen biztos pont volt az életükben, a Tibériás-tenger partja, a halászat. Most ugyanoda mennek vissza, és ugyanott akarják folytatni, ahonnan Jézus elhívta őket. Ez az, amit Jézus nem enged meg egy hívő ember életében. Ugyanott folytatni, ahonnan elhívott valakit, amiből kihívott valakit. Ugyanazt csinálni, ráadásul Jézus nélkül. Ez lehetetlen vállalkozás.

Látták Jézus csodáit ezek a tanítványok. Közülük többen ott voltak a megdicsőülés hegyén. Látták, hogy Jézus valóban az, akinek az Írások mondják. Látták a csodáit, halott feltámasztásait, a gyógyításait. Látták nyomorult kereszthalálát. Találkoztak vele, hiszen ők mondják Tamásnak, a hitetlennek, a bezárt ajtók mögött, hogy: láttuk az Urat. Bejött, itt volt, szólt hozzánk. Vegyetek Szentlelket! Békesség néktek. Láttuk az Urat. És most ilyen nyomorult, csüggedt állapotban vannak, s maguk sem hiszik már azt, amit korábban tapasztaltak.

Jézus tanítványai lelki értelemben, talán egzisztenciálisan is csődben vannak. Elmennek Galileába félig engedelmeskedve. Egész éjjel halásznak, de ennek semmi eredménye nincs. Hajnalra kiderül, hogy hiába minden tudásuk, semmit, semmit nem fognak. Az egész éjszaka hiábavaló fáradság volt. Hajnalban megjelenik valaki a parton. Ekkor nem tudják még, hogy Jézus. Talán nem is hiszik. Megkérdezi tőlük, hogy: "Van-e valami ennivalótok?" Ők kóbor idegennek - ma így mondanánk, hontalannak nézik. Mit keres valaki hajnali szürkületben a kihalt tóparton? Csak hontalan vagy csavargó lehet. S azt mondják neki, hogy nincsen ennivalónk. Nincsen semmink sem. Valahol ez a csődhelyzet csúcsa.

Mit jelentett, mi volt az oka, és mi volt a megoldása ennek a csődhelyzetnek? Ez a felolvasott rész erre tanít, és erről tanít minket.

Mit jelent az, hogy csőd? Csőd az, amikor valaki akár egész nap, egész héten át, vagy akár egy egész életen át fárad, és valójában a munkájának, a fáradságának, a verejtékezésének semmi igazi gyümölcse, eredménye nincs. Az élete végén - de sokszor látom azt egy-egy haldokló mellett ülve és beszélgetve -, mikor elmondja azt: tiszteletes úr, egész életem csőd. Most is, itt is, és nincs megoldás. Csőd volt a fiatalságom, csőd volt a felnőtt korom, a szakmai kérdésben is csődöt vallottam, s most itt vagyok az életem végén, s most is csak a csődjeimről tudok beszélni.

Mint amikor egy hegymászó eljut a csúcs közelébe - hányszor megtörténik -, pár méterre a céltól hirtelen megváltozik az időjárás, vissza kell fordulnia. Miközben mászik le a csúcsról, életét veszti. Teljes csőd. Megtett egy hosszú, fáradságos, életveszélyes utat, hogy elérje a csúcsot, a célt. Nem érte el, megfordult, s visszafelé meghal.

De az is csőd ám, amikor valaki rájön így, hogy az egész életem, a családunk élete, a házasságunk csőd hátán csőd.

Ha most lefordítjuk Jézus kérdését a mi hétköznapjainkra, amikor azt kérdezte a tanítványoktól, hogy van-e valami ennivalótok? Ez a kérdés most így hangozna: Hogyan sikerült a mai napod? Hogyan sikerült az elmúlt heted? Az eddigi életed? Boldog, kiegyensúlyozott ember vagy? Olyan ember, akinek Isten ad békességet? A Krisztusba vetett hitből élsz naponta? Isten gyermeke vagy, vagy pedig te is csak ezt tudod mondani Jézus kérdésére, hogy csőd hátán csőd.

Vannak napi csődjeink, amikor egy nap nem sikerül. Már reggel úgy indul a napunk, hogy elalszunk. Pedig talán még az órát is felhúztuk. Aztán kiderül, hogy nincs meg az a ruhadarab, amit szeretnénk fölvenni, vagy valami hiányosság van azon. Aztán kinyitjuk a konyhaszekrényt, s kiderül, hogy elfelejtettünk kenyeret venni. Kimegyünk az utcára, s kiderül, hogy elmegy az orrunk előtt a busz vagy a villamos, s aztán feladjuk. Ez a nap is jól indul. Vagy talán tovább jutunk, és a nap végén mondjuk ki azt, hogy ez a nap egy csődtömeg volt úgy, ahogy volt. A munkában, az emberi kapcsolatokban, a szeretetlenség miatt, a bűneink miatt csőd hátán csőd. Hány ember van, aki egész életén át azt éli át, mint mások néha egy-egy nap végére, akik egész életük végén, életük végén ezt kell kimondani. Vagy kimondják persze, vagy nem. Vagy belátják, vagy nem, hogy az egész életem csőd volt. Húzzák az igát, igyekszenek becsületesen megállni a munkában. "gályáznak", ahogy nem régen egy ifjúsági körben mondta valaki, de valahogy az eredmény mindig elmarad. Nincs gyümölcs. Gyümölcstelen az egész élet. Nem csak idősek vannak ám így. Nagyon sokszor huszonévesek is. Úgy érzik már huszonöt éves korra, hogy csődtömeg az életük. Vagy ahogy nem régen valakinek egy ötven év fölötti férfi mondta, a csúcs az volt, a mélypont, amikor gályáztam egy életen át, és aztán, amikor elmúltam ötven éves, akkor egyik napról a másikra lapátra tettek. Közölték, hogy nincs rám szükség sem emberileg, sem szakmailag. Köszönjük szépen, viszont látásra, és még a végkielégítést is csak hosszadalmas, bírósági eljárás után fizették ki nagy sokára. Csődtömeg az élet.

Hány embernek voltak álmai, amelyek nem valósultak meg! Elképzeléseink, amelyek sosem fognak teljesedni. Vágyaink, amelyek nem válnak valóra. Célok, amelyeket nem értünk el, s talán már sosem fogunk elérni.

Akik itt ülünk, talán a kántor urat kivéve, sose leszünk nagy orgonaművészek. Sok minden egyéb már nem valósul meg az életünkben.

A tanítványok is ilyen kritikus lelki helyzetbe jutottak, amikor rájöttek, hogy ott vannak együtt, hét meglett férfi, és nem jutottak egész éjszaka a munka után semmire sem. Nincs hal, nincs jövedelem, nincs élet, vége mindennek.

Számomra az egyik legmegdöbbentőbb az volt, hogy Jézus látta ezt, hiszen ott van a parton, megszólítja őket, de hagyja őket egész éjjel kínlódni. Hagyja őket egész éjjel kínlódni. Megtehette volna azt, hogy este odamegy már hozzájuk. Nem? S akkor megszólítja őket. Én vagyok a feltámadott, és akkor kérdezi meg, hogy van-e valami ennivalótok? Mire készültök? De nem. Hagyja őket küszködni. Hagyja őket hajóba szállni. Kieveznek a tó közepére, leszáll az éjszaka. Küszködnek hajnalig. S amikor kiderül, hogy csődhelyzetbe jutottak, akkor szólítja meg őket.

Milyen ismerős ez a kérdés: miért engedi ezt az Isten? Ismerős? Mindnyájunknak: nekem is, nektek is. Vajon miért hagyja az Isten, hogy ez megtörténjen? Miért nem avatkozott közbe? Miért nem tett valamit? Miért nem este szólította meg őket? Miért vár hajnalig, hogy nyomorogjanak egész éjjel, izzadjanak, ott a sötétben küszködjenek a súlyos, nehéz, vizes hálóval, s aztán kihúzzák, és azt lássák, hogy nincsen benne egy pici kis halacska sem. Miért engedi Isten?

Egyszerűen azért, mert így kellett lennie, hogy a tanítványok megtanulják, hogy a hívő életben csak hitben lehet járni, és nem látásban. Csak hitben lehet járni, és nem látásban, és hogy megtanulják azt is, hogyha az ő Uruk mond valamit, akkor azt egészen meg kell tenni, s nem csak félig.

Jézus azt mondja, hogy menjetek el Galileába, ott a hegyen várjatok, és emberhalásszá teszlek titeket. Ők az emberhalászat helyett a halak halászatát választják újra. Ez pedig engedetlenség volt.

Jézus szerette őket, szeret minket is, ezért mondja azt, hogy akkor csináljátok most végig. Ez nem bosszúállás. Nem kegyetlenség, hanem a hívő életben az Isten nevelése.

Miért enged meg bizonyos dolgokat Jézus? Azért, mert nevelni akar minket. A mi csődhelyzeteink, akár magunk okozzuk magunknak, akár más miatt - mert ilyen is van - következik be az életünkben, eszközök arra, hogy Isten tanítson minket a feltétel nélküli engedelmességre, a szorgalmasabb igeolvasásra, annak meglátásra, hogy az övéi Ő nélküle nem mennek semmire sem. Csak hiábavalóságok sorozata az élet a Jézusnak való engedelmesség nélkül.

Egyszer Pécsre kellett utaznom. Felhúztam az órát, előtte imádkoztam. Fontos volt az út, nehogy elkéssem, s aztán elaludtam. Aztán kiderült, hogy elment a busz is, és elment a vonat is. Nem volt mit tenni, nem szoktam ilyet csinálni, kiálltam Nagytéténynél a sertéshizlalda mellé az útra. Integettem. Kedvesen visszaintegettek, de nem állt meg senki sem. Aztán megint csak imádkoztam. Aztán megállt egy fiatalember megkérdezte, hogy merre megyek. Mondtam, hogy Pécsre. Mondta, jó. Beültem, elindultunk, s aztán elkezdtünk beszélgetni. Sok minden előkerült, s valamilyen módon úgy fordult a beszélgetés fonala, hogy az élet értelme is szóba került. Én akkor elkezdtem mondani - megvártam, míg ő elmondta, hogy szerinte mi az. Sorolta a csődhelyzeteit. Én is elmondtam, hogy a Biblia alapján hogy látom ezt. És aztán úgy Szekszárd magasságában megkérdezte, hogy akkor pontosan hova is megy? Mondtam azt a helyet Pécsett, ahova indultam, és erre ő azt mondta, hogy én is pontosan ugyanahhoz az épülethez megyek. Úgy elszégyelltem magam. Egyébként az emelkedőn lehagytuk azt a buszt, amit lekéstem. Elszégyelltem magam. Azt mondtam Istennek akkor reggel: Uram, ez nem volt szép tőled. Imádkoztam, felhúzom az órát, tudod, hogy fontos, és akkor elaltatsz? Ez nem volt szép tőled - mondtam reggel. S amikor ott ültem e mellett a fiú mellett az autóban, megértettem, hogy miért engedte Isten, hogy elaludjak. Egyrészt, hogy találkozzam ezzel a fiúval. Nem volt az véletlen, hogy ő vett föl. Pont oda szállított az Isten autóval, ahova én készültem. Nem furcsa? Micsoda véletlen, vagy ahogy az ifikben mondják, milyen mákod volt. Se nem véletlen, se nem mák. Jézus pontosan tudta, hogy mit miért cselekszik. Azért engedte meg ezt, vagy azért tette ezt velem, hogy megmutassa az ő dicsőségét. Ezt az elalvást később fölhasználja arra, hogy valakinek, akinek csőd az élete, elmondhassam, hogy van valaki, aki őt is ki tudja húzni a csődből. Engem meg pontosan időre - tíz perccel korábban értem oda, mint ahogy a busz odaért volna - odaszállítson, helybe, ahova készültem. Elkéstem? Nem. Odaértem pontosan? Igen. Késve indultam? Igen. Közbenyúlt az Isten? Igen. Megoldotta azt, ami emberileg megoldhatatlan volt? Igen. Nekem maradt az orcám pirulása. Azt mondom most már, hogy de jó, hogy átéltem. Mert egy gyöngyszemmel, amire azt mondja Jézus, hogy ne vessétek a disznók elé, egy gyöngyszemmel gazdagabb lett a hívő életem. Megláttam az Isten dicsőségét egy olyan helyzetben, ahol nem volt megoldás: se vonat, se busz. Azt sem tudtam, hogy ez a fiatalember hova megy. Pont oda ment.

Miért engedi meg az Isten? Azért, hogy mi meglássuk az Ő dicsőségét a gyakorlati, hétköznapi életünkben, hogy embereket vezessünk az Isten országába, Jézushoz. Ahogy Jézus mondta: hogy embereket halásszunk. Akár így, hogy megállva az út mellett, integetve, aztán felvettek. Egyszerűen azért küldött oda az Isten, hogy az a szerencsétlen, nyomorult, istentelen ember halljon valakitől arról, hogy az Isten őt is szereti. Ilyen egyszerű. Milyen nyomorultul félreértjük az Istent, hányszor. Mennyit kellene szégyenkeznünk, ha engedelmesebbek lennénk. Sokkal többször meglátnánk egyébként az Isten dicsőségét. Ahelyett, hogy azt kérdezgetjük, hogy miért engeded meg, Uram? Néha jogos ez a kérdés is, természetesen, de a legtöbbször nem. Azért, mert nem látunk bele a tervébe? Hányszor mi is látni akarunk, és nem hinni, nem engedelmeskedni. Ugyanúgy, mint Tamás, aki azt mondta: hiszem, ha látom. Jézus erre azt mondta: "Boldogok, akik nem látnak, és hisznek."

Mennyi kételkedés volt Mária és Márta szívében, amikor Jézus látszólag elkésett Lázár betegágya mellől. Aztán meghalt Lázár. Amikor velünk történik valami hasonló, hogy egy helyzet, vagy egy kapcsolat, egy barátság vagy egy szerelem meghal. Hányszor kimondjuk azt, vagy amikor egy beteg nem akar gyógyulni: itt már az Isten sem segíthet. Meghalt a dolog. Nincs segítség. Már az orvos is megmondta. S nekik mindig igazuk van? Nem bántom őket. Sose tévednek? Hányszor mondják, hogy mindent megtettek, s a beteg meggyógyult.

Márta és Mária elkeseredetten azt mondják Jézusnak: most jössz? Most már minek? Lázár már harmadnapja a sírban van. Mi Jézus válasza? Nem megmondtam, hogyha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét? Kételkedés és hitetlenség helyett bizalom Istenben.

Nagyon sokszor belerokkan sok-sok ember a maga hitetlenségébe, az istentelen életének a következményeibe. Jézus nem egyszer azért vár, mert többet akar adni, mint amit kérünk.

Márta és Mária azt kérte, hogy gyógyítsa meg Lázárt, Jézus meg azt adta, hogy meglátták, hogy Jézus úr a halálon is. Úr a halál fölött is. Nincs olyan halálos betegség, ami fölött ne lenne úr Jézus, ha az az Ő akarata, hogy a halálos beteg meggyógyuljon. Ha az dicsőíti meg Őt, hogy valaki halálos betegségből meggyógyul, akkor meg fog gyógyulni. De hisszük-e mi igazán azt, hogy nem késik el. Sosem tesz hiábavaló dolgokat, nem várakoztat minket hiábavaló módon, hanem mindig célja, terve van velünk. Itt az volt, hogy nevelje a tanítványokat. Képezze őket, teherbíróvá tegye őket, kiképezze őket a szolgálatra.

Mi minden jön még ahhoz képest a tanítványok életében később, hogy ezen az éjszakán nem fogtak semmit? Milyen kicsiny, jelentéktelen dolog ez ahhoz képest, amit később el kellett szenvedniük Jézusért.

Jézus azt akarta, hogy meglássák ezek a férfiak, hogy régi módon nem lehet engedelmeskedni, mert azzal nem mennek semmire. Nem lehet félig engedelmeskedni. Vagy egészen megteszem, amit megértettem Isten akarataként, vagy csődhelyzetté válik az élethelyzetem.

Talán, ha egy korábbi éjszakai órában megy oda Jézus, jobban bíztak volna a tudásukban, szakmai ismeretükben. Még az éjszaka fele hátra van, még foghatunk halat. Megvárja Jézus a reggelt, hogy meglássák, hogy mire jutnak egyedül. Sokan akarnak ám régi szívvel, régi életet élni az Isten nélkül.

Ne csodálkozzunk, ha így bárki csődbe jut. Régi szívvel, engedelmesség nélkül, Isten törvénye megtartása nélkül csak csődbe juthat a mi életünk.

Vagy itt derül ez ki, vagy majd odaát az ítéletkor, amikor nem lehet segíteni már senkin. Nagyon sokan kimondják, hogy nincs Istenre szükségünk. Megy ez Jézus nélkül is. De az övéinek ezt Jézus már nem engedi meg. Ez az Ő szeretetének az alapja. Az övéi már nem cselekedhetnek akármit. Nem tehetik meg, hogy csak félgőzzel élik a hívő életet, csak félig engedelmeskednek. Csak félig teszik meg, ami a Mester mond. Jézus tudja, és ezt meg is mondta: Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Olyat biztos hogy nem, ami kedves és jó az Isten előtt.

Időnként nekünk is szükségünk van arra, hogy meglássuk, egyedül, kételkedve, hitetlenül, vétekben csak csődbe juthatunk. Jézus nélkül nincs békesség, nincs eredmény, nincs cél, még kenyér, még ennivaló sincs, nincs hitben való előrejutás semmiképp.

Sokszor bízunk mi másokban, megszerzett tudásunkban, emberekben, barátokban, testvérekben. Jézus pedig azt mondja, hogy egyedül bennem bízz! Egyedül én tudok segíteni. Nálam van minden hatalom mennyen és földön. Én ura vagyok az életnek és a halálnak, a munkának és a munkahelyeknek is. A kenyérnek is, az emberi sejtek fölött is én vagyok az úr. A jelened meg a jövőd fölött is. Fordulj hozzám! Kérdezz engem! Majd én bátorítlak, majd én kivonlak, majd én megépítelek lelkileg. Életet, célt és értelmet adok.

Tulajdonképpen arra vár Jézus, hogy egyszer, s időnként újra és újra beismerjük: Uram, nincsen nekünk semmink, amit mi fel tudunk mutatni előtted. Üres a kezünk. Időnként még a hívő ember élete is olyan üressé válik a bűnei, a mulasztásai, különféle vétkei miatt. Egyszerűen elmondjuk: Uram, nélküled semmi jót nem tudunk cselekedni. Üres az élet, üres a szív, reménytelenség és bűnök mindenfelé. Kiderül, hogy nem tudjuk még azt sem jól csinálni, amihez egyébként értünk. Halászatban vagy bármi másban szakemberek lehetünk, legyen az fizikai munka, vagy éppen szellemi munka. Ott állunk a kérdés előtt, s nem tudjuk megoldani, mert nincs elég bölcsesség önmagunkban, az életünkben. Jézusra szorulunk, és ez így van rendjén.

De jó, amikor kiderül egy sikertelen éjszakai halászat, vagy egy sikertelen szakmai kérdés megoldása után, hogy Jézus tudott egyedül segíteni rajtunk. Ő azt mondja a tanítványoknak: vessétek ki a hálót hajnalban. Akkor a Genezáret-tóban nem jártak már a halak. Azért halásztak éjszaka. Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok halat. Mi derül ki? Egyedül Jézus tudja, hogy merre járnak a tóban a halak. A tanítványok nagyszerű szakemberek. Ma így mondanánk: a csúcs halászati menedzsereknek fogalmuk sincs az egészről. Mindent megtettek, az eredmény: üres a háló. Nincs jövedelem, nincs profit, nincs előrejutás, csak csőd és reménytelen helyzet van.

S akkor Jézus azt mondja: Most csináljátok úgy, ahogy én mondom. Kivetették a hálót, s azt olvassuk, hogy a háló tele volt, méghozzá szám szerint százötvenhárom hallal. Miért pont annyival? A bibliamagyarázók szerint annyiféle hal élt akkor a Genezáret-tóban. Ez jelképes szám, de valami nagyon fontosat jelent. Azt mondja ezzel Jézus: ha én akarom, az összes halból tudtok fogni. Ha én azt mondom, akkor az összes halat kifoghatjátok a tóból. Ha én szólok, akkor minden benne van a hálótokban, amire szükségetek van.

Vagyis Ő ad áldást, egy-egy nehéz kérdésben megoldást. Egy érthetetlen betegségből gyógyulást. Egy tönkrement házasságban a házasságnak is gyógyulást. Emberi kapcsolatban, anyagi csődhelyzetben, szakmai kérdésben. Ha éppen munkanélküli vagy, nyugodtan mondd el: Uram, nálad annyi üres álláshely van. Légy szíves adjál már egyet. Olyan nagy szükségem van arra, hogy újra dolgozni tudjak, s kenyeret tudjak tenni az asztalra. Kérlek, segíts! Te azt mondtad, hogy nem akarod, hogy a tieid kenyérkéregetők legyenek. Akkor kérlek, oldd meg ezt a kérdést, mert csak te tudod jól megoldani.

Hisszük mi ezt igazán, hogy Ő tényleg ura mindennek? A világmindenségnek, a természetnek, a földnek, az embereknek, az állatvilágnak. Olyan jó, hogy Jézus nem engedte azt, hogy az övéi visszasüllyedjenek a régi életükbe, hogy újra csak a halak legyenek fontosak, s nem az a feladat, amire Jézus hívta őket. Nem merhettek vissza halakat fogni, mert Jézus azt mondta, hogy mostantól kezdve emberhalásszá teszlek titeket.

Nem a helyükön voltak, nem a feladatot végezték, akkor pedig nincs áldás. Azt mondja a Biblia, ha nem az Úr építi a házat, hiába fáradoznak annak építői. Nem így van? Nem Jézus szerint cselekedtek, üres volt a háló. De olyan is van ám, hogy felépül egy csodálatos ház, beköltöznek egy új lakásba, de nem Jézussal, s a végén csődbe juthat a házasság, vagy nem jut csődbe, csak az ítéletkor derül ki, hogy mégis csak csőd volt Isten nélkül az egész élet.

A lelki gyarapodás ott kezdődik, ott indul meg igazán, amikor valaki kimondja ezt őszintén az Isten előtt: Uram, nincs semmim. Fáradtam, és nem jutottam semmire. Küzdöttem, de nálad nélkül, s nem csodálom, hogy nem volt áldás a döntésemen, a munkámon, mindazon, amivel foglalatoskodtam sokszor éjt nappallá téve. Nem te akaratod, most már látom. Nem volt áldás az egészen.

Ha kimondjuk azt, hogy nem vagyok más, csak üres edény, akkor átéljük azt a csodát, hogy Isten az Ő Lelke által kezdi megtölteni az életünket mennyei erőkkel. Értelmes életet ad. Isten és mások számára is hasznos életet.

Amikor valaki kimondja egyszer - talán először életében -: Uram, egész életemben nálad nélkül fáradtam. Csőd. Segíts! Itt vagyok üres élettel, üres szívvel, nyomorultul, nélküled. Akkor lép Jézus, mert végre engedjük. Vagy újra lép, ha megvalljuk a bűnünket és a bűneinket, s kezdi megtölteni a mi hívő életünket is tőle való erővel, békességgel és nyugalommal.

Amikor az éhes és fáradt tanítványok partra érnek, azt látják, hogy a parton ott van egy kis kenyér, s a parázson sül a hal. Hal, amit nem ők fogtak, és kenyér, amit nem ők hoztak. Nekik nem volt semmijük sem.

A 13. versben ezt olvastuk: "Odament Jézus, vette a kenyeret, és odaadta nekik, hasonlóképpen a halat is." Ilyen Jézus szeretete. Jön, és nem várja, hogy mi menjünk hozzá. Ad és ad, és újra ad, és nem a mi vétkeink szerint bánik velünk, hanem az Ő irgalmassága szerint. Odaadta önmagát a mi bűneinkért váltságul. Ott is adott. Most is kész arra, hogy adjon hitet, megoldást, értelmet, békességet, szeretetet, boldogságot. Akkor is ad, ha nem érdemeljük meg. Adott halat, amit nem ők fogtak, és kenyeret, amit nem ők vittek oda.

Olyan csodálatos az a kép, amikor megtörtjük az Úrvacsora előtt a kenyeret és a bort. Ez ezt jelképezi. Jézus belép a mi Isten nélkül csődbe jutó életünkbe. Megtörték az Ő testét, kiontották a vérét. Odaadta önmagát váltságul a mi bűneinkért.

Akarunk csőd nélküli életet? Nem megy ez másképpen, minthogy belátjuk a csődünket, és kérjük Jézus segítségét.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy nagyon szeretsz minket, s ezért engedted, hogy kiontsák a véredet, átszúrják az oldaladat, kezedbe, lábadba szögeket verjenek, s meghaljál értünk a keresztfán.

Köszönjük, Urunk, hogy a te életed minden látszat ellenére nem csődbe jutott élet volt, hanem dicsőséges élet. Pont a te feltámadásod mutatja ezt. Kérünk, segíts nekünk belátni mindazt, amiben nem helyesen döntöttünk, nem szerinted való módon élünk, ami miatt kisebb vagy nagyobb csődök vannak a mi életünkben is, vagy nálad nélkül az egész életünk egy csődhalmaz.

Köszönjük, Urunk, hogy ma este is újat akarsz kezdeni velünk. Odaadod nekünk azt, amire leginkább szükségünk van. Odaadtad értünk a te tiszta, drága, áldott életedet. Adod a békességet, a reménységet, bűnünkre és bűneinkre a bocsánatot, és ma este is az újrakezdés alkalmát. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Kérünk, segíts nekünk, hogy ne akarjunk vitatkozni veled. Ne maradjanak csupán a kérdéseink, hanem halljuk meg a te szavadat, nyissuk meg a mi szívünket, az ajtót, és aztán engedjük, hogy te azt mondd nekünk, amiről te akarsz beszélgetni velünk.

Köszönjük, Urunk, hogy te vagy a számunkra az út, az igazság és az élet. Köszönjük, Urunk, hogy te vagy az élet kenyere, s ha valaki tőled vett vízből iszik, soha többé meg nem szomjazik az.

Ámen.