PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. április 3.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


8. EGYSÉG AZ ÚRBAN


Alapige:Fil 4,1-3

Ezért tehát, testvéreim, akiket szeretek, és akik után vágyódom, örömöm és koronám, így maradjatok meg az Úrban, szeretteim! Evódiát intem, és Szüntükhét is intem, hogy legyen közöttük egyetértés az Úrban. Sőt téged is kérlek, hűséges munkatársam, segíts nekik, akik együtt küzdöttek velem az evangéliumért; Kelemennel és a többi munkatársammal is, akiknek a neve benne van az élet könyvében.


Imádkozzunk!

Mindenható Úr Isten, szerető mennyei Atyánk Jézus Krisztus érdeméért, hálásan köszönjük, hogy itt lehetünk ma reggel is színed előtt. Olyan nagy kiváltság ez, Atyánk, hogy magad elé engedsz minket, hogy oda hívsz, ahol rólad hallani lehet, hiszen tudjuk a te igaz igédből, hogy a hit hallásból van, mégpedig a te igédnek a meghallásából.

Könyörülj rajtunk, hogy ne csak hallgassuk, hanem meghalljuk. Add Szentlelkedet, hogy Ő világosítsa meg a mi bűntől elhomályosult értelmünket, és nagy kegyelmedből nyisd ki a szívünket az ige előtt, hogy aztán mi is megnyithassuk magunkat és mindenünket előtted. Köszönjük, hogy itt lehetünk, segíts, hogy ne hiába töltsük itt ezt az órát.

Megvalljuk, Atyánk, hogy valóban sokszor érezzük úgy, hogy a siralom völgyén haladunk keresztül, ahol merő száraz minden. De áldunk téged azért, hogy a pusztaságban is tudsz patakokat, sőt folyókat támasztani. Hogy a legnagyobb nyomorúságunk közepette is megmutatod nekünk végtelen irgalmadat és szeretetedet.

Köszönjük kegyelmed jeleit, amiket az elmúlt héten is tapasztalhattunk. Köszönjük, hogy ennek bizonyítéka az is, hogy most itt lehetünk előtted. Valóban szeretnénk átélni, hogy előtted állunk, és azt akarjuk meghallani, amit te mondasz most nekünk.

Kérünk, legyen szavad hozzánk. Formáld az életünket. Adj erőt terheinkhez. Adj világosságot helyes döntések hozatalához. Szabadíts meg bűneinktől, tisztíts meg minden tisztátalanságtól. Ígéreteid szerint kegyelemmel munkálkodj az életünkben.

Ámen.


Igehirdetés

Folytassuk az év elején elkezdett sorozatot, amit az ünnepek miatt szüneteltettünk. Eddig hét alkalommal volt szó a Bibliának azokról a szereplőiről, akik nem híres-neves emberek, de láttuk, hogy Isten az úgynevezett kis embereket is tudja hatalmasan használni az Ő szép és szent munkájában. És mivel remélem, hogy mi is mindnyájan egyre használhatóbb eszközök szeretnénk lenni Isten kezében, fontos, hogy tanuljunk ezeken a bibliai történeteken keresztül is.

Ma két olyan asszonyról lesz szó, akiknek éppen csak a nevét említi Pál apostol a Filippibe írt levelében, de ebből a néhány mondatból is sok mindent megtudunk a filippi gyülekezetről, erről a két keresztyén nőről és Pál apostol lelkigondozói munkájáról.

Amint hallottuk, úgy hívták őket, hogy Evódia és Szüntükhé. Mit tudunk meg róluk?

Először is valami nagyon szépet említ meg róluk az apostol: "... együtt küzdöttek velem az evangéliumért..." Kilenc év telt el azóta, hogy Filippiben először hangzott el Jézus Krisztus szent neve. Azon a bizonyos imaórán ott a város szélén csordogáló folyó partján az Úr megnyitotta Lídia szívét az evangélium előtt, Lídia pedig megnyitotta házát az evangélium hirdetői előtt. Aztán a gyülekezet nőtt, egyre többen csatlakoztak hozzá és lettek Jézus Krisztus tanítványai, és ezek közé tartozott ez a két asszony is. És ők idővel az evangélium harcosaivá váltak.

Pál úgy írja ezt le, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az evangéliumért harcolni kell. "... akik velem együtt küzdöttek az evangéliumért." Ahol az evangélium terjed, ahol a hívőknek szívügye lesz, hogy minél többeknek az életét újjáformálja, újjáteremtse Isten az evangélium által, ahol azon fáradoznak, hogy meg is maradjon a szívekben az evangélium és növekedjenek a hívők a hitben, ott ez mindig harcokkal jár együtt. Erről a két asszonyról azt olvassuk, hogy ők Pál harcostársai, bajtársai lettek.

Nyilván nem az igehirdetésben, mert ismerjük az apostolnak erről a véleményét, de az evangélium ügyéért sokféleképpen lehet harcolni. Fontos, hogy minden fronton legyenek Istennek használható eszközei. Ezek a küzdelmek egyenlően értékesek, bármilyen formában végzik is azokat.

Nagy dolog az, hogy valaki nemcsak hiszi az evangéliumot, hanem tovább is adja. Ha ismeri az imaharcot, amit azokért folytat, akiknek szeretné, ha Isten az életét újjáteremtené, a nyomorúságaikból kisegítené őket, a problémáikra elfogadnák az Istentől való igazi megoldást. Ezért néha évekig kell küzdenie egy-egy hívőnek imádságban. Ez ugyanolyan fontos harc az evangéliumért, mint az, hogy Pál apostol ment városról városra és hirdette azt. Nagy dolog az, hogy valaki nemcsak boldog, hogy üdvösséget kapott, hanem fontos neki mások üdvössége is, és ezért, mint a Jézus Krisztus jó vitéze, harcol. Evódia és Szüntükhé ilyen keresztyének voltak. És olyan szép az, amit még ír róluk az apostol: "akiknek a neve benne van az élet könyvében."

Először ezt tudjuk meg róluk.

Aztán megtudunk valami szomorú hírt: ez a két asszony összeveszett valamin. Nem értenek egyet, és ennek híre van a gyülekezetben, sőt ez a szomorú hír eljutott az apostolhoz is, aki börtönben van. Éppen ezért, még ebben a rövid levélben is, kitér erre, mert ezt valami miatt fontos ügynek tartja. "Evódiát intem, Szüntükhét is intem, hogy legyen közöttük egyetértés az Úrban."

Ez azt jelenti, hogy a hívők is kísérthetők, és még olyanokkal is megeshet az, hogy szembe kerülnek egymással, akik egyébként együtt küzdöttek vagy küzdenek az evangéliumért. Mert ahol Isten növekedést ad, ahol egy gyülekezet erősödik, mint itt Filippiben, ott az ördög mindent elkövet azért, hogy összeugrassza a hívőket, és békétlenséget támasszon. Ezt nekünk fontos tudnunk, mert így tudunk védekezni ellene.

Három jellegzetes formája van annak, ahogy a gonosz támadja Krisztus gyülekezeteit: van, amikor üldözést támaszt ellenük, van, amikor tévtanokat terjeszt és van, amikor belső békétlenséget szít. Ez talán a legveszélyesebb, mert ez soha nem magánügy, ha egy gyülekezetben két hívő veszekszik, vagy akár csak csendesen békétlenkednek, mert az kihat az egész közösségre és megfertőzi azt. Ráadásul az ilyesmi szokott gyalázatot hozni Isten nevére. Ezért tartja az apostol fontosnak, hogy megoldódjék Filippiben ez a feszültség. Az ilyesmin éberen őrködni kell, és mivel ez betegség a gyülekezet testén, gyógyítani kell.

Nem tudjuk, hogy min vesztek össze, de azt mindnyájan tudjuk, hogy az a régi természet, ami velünk születik és megmarad az újjászületés után is, néha-néha felüti a fejét és minden rosszra képes. Ezt a régi természetet, amit Pál apostol sok helyen óembernek nevez, jellemzi az irigység, féltékenykedés, hiúság, büszkeség, az egymással való versengés. Ez a természet uralkodni akar mindig, a másik fölé akar kerekedni, dicsőségvágyó, fontoskodó, magát különbnek tartja és jellemző rá, hogy érzékenykedik és sértődékeny. És ebből egy is elég ahhoz, hogy a bajtársakból vetélytársakat csináljon. Ez a régi természet, az óember csak párbajozni tud a többiekkel és nem szolgálni nekik - ahogyan arra Jézus Krisztus példát adott.

Ezzel a nyomorúsággal számolnunk kell. Nem kell túlértékelni, nem kell tőle megriadni, de nem szabad megtűrni a közösségekben. A családban sem, a gyülekezetben sem és semmilyen közösségben.

Harmadszor azt tudjuk meg - és mivel erről van itt legrészletesebben szó, erről kicsit bővebben beszéljünk -, hogy mit tesz Pál apostol annak érdekében, hogy Evódia és Szüntükhé ne párbajozzanak egymással, hanem újra egymás bajtársaiként az evangéliumért harcoljanak.

Mielőtt ezt megvizsgáljuk, röviden nézzük meg, mit szoktunk mi tenni hasonló esetben, mert fontos, hogy ezekből a tévedésekből, amelyek sokszor bűnné válnak, kigyógyuljunk.

Sajnos gyakran azt tesszük, hogy nincs bátorságunk megmondani szemükbe azoknak, akiknek a hibáiról, bűneiről értesülünk, hanem megbeszéljük ezt a hátuk mögött. Ez így szokott kezdődni: hallotta? És akkor elkezd terjedni és terebélyesedni a magunk fantáziájával is kiszínezve a pletyka. Ez utálatos bűn Isten előtt.

Aztán van úgy, hogy valaki fegyelmezett, nem beszéli meg az illető háta mögött sem, csak magában fortyog, kesereg, hogy szörnyű, mik vannak, még az egyházban, még a mi családunkban, még a gyülekezetben is.

Aztán a kényelmesek úgy tesznek, mintha nem hallottak volna semmit, ami megint hazug magatartás, mert nem igaz, hallották, és a lelkiismeretük biztatja őket, hogy valamit esetleg tenniük kellene.

A legrosszabb talán az, amikor valaki elkezd falazni a vétkeseknek. Cinkosul szegődik, hallgatásával fedezi a bűnt, és ezért részessé válik abban.

Aztán vannak az igazság bajnokai, akik nekirontanak azoknak, akikről hallottak valami rosszat, bűnt. Megmondják nekik sokszor a magukét és nem az igazságot. Leszidják, leteremtik, vagy ahogy csúnyán mondják: lerámolják őket, és ez a le, ez az igekötő mutatja, hogy ők fentről közelednek az ilyen emberekhez, a maguk igazának a gőgjével, annak a magasából közelednek, és meg sem kérdezik őket általában, hogy mi is történt valójában.

Nos, a magunk hibás reflexióit jobb, ha nem soroljuk tovább, de ha valamelyik jellemző ránk, abból meg kell térni, mert ezzel nem lehet sem családot, sem gyülekezetet építeni.

Mit tett Pál? Rendkívül tanulságos minden részlete ennek a lelkületnek és magatartásnak. "Evódiát intem, Szüntükhét is intem, hogy legyen közöttük egyetértés az Úrban."

Vagyis azzal kezdi, hogy néven nevezi a bűnt és a vétkeseket is. Ezeket a leveleket felolvasták a gyülekezet előtt. El tudom képzelni, hogy amikor ez a két asszony a saját nevét hallotta, akkor összerezzenhettek, kiprédikálják őket. De majd látjuk, hogy ez nem kiprédikálás volt. Egyszerűen az apostol kimondja azt, amit úgyis mindenki tud. Kis gyülekezet volt az, és ott mindenkiről mindent tudtak a többiek. A bűnt meg a vétkeseket is néven kell nevezni. Nem kell általánosítás ködébe burkolni, hogy aztán senki se vegye magára, és ne lehessen tudni, hogy miről van szó. Nem kell célozgatni. Egyenesen, nyíltan kell beszélni erről.

De nem kipellengérezi őket, nem megszégyeníti őket, hanem mit csinál? Inti. Kétszer is olvassuk ezt a szót: intem. Az Újszövetség eredeti szövegében ez gyönyörű kifejezés. Azt jelenti: kérni, kérlelni, és egyben biztatni, bátorítani. Ebből a nyelvtani igéből képezték azt a főnevet, amivel János evangélista a Szentlelket nevezi. Inteni azt jelenti: parakaleo, és ebből jön a Paraklétos, a Szentléleknek az állandó megnevezése. Isten Szentlelke munkálkodik itt Pál apostolon keresztül. Pál kéri, kérleli, és egyben biztatja, bátorítja ezt a két veszekedő asszonyt, hogy ne maradjanak meg ebben az állapotban. Ez nekik sem jó, a gyülekezetnek sem jó, és ráadásul nem igeszerű, nem kedves Istennek. Ne maradjanak meg, merjenek és akarjanak változni.

Azután az is jellemző, hogy mindkettőt inti. Nem kezdi elemezni, ki volt a hibásabb, meg ki kezdte, hogy folytatódott. Ezt a legtöbbször úgy sem lehet pontosan megállapítani, meg egyébként is mindig kettőn áll a vásár. Mindkettőt kérleli, hogy mozduljanak.

Azután kedvesen emlékezteti őket arra, ami közös az életükben, ami mélyen összeköti őket. Azzal kezdi, mielőtt még intene, hogy hiszen mi együtt küzdöttünk az evangélium ügyéért, ebben ti teljesen egyek voltatok, és remélem, hogy legalább elvileg még most is egyek vagytok, csak ez a veszekedés most megrontotta a harcostársi kapcsolatotokat. - Aztán mindkettőjük neve fel van írva az élet könyvében.

Többször is előfordul ebben a rövid szakaszban ez a kifejezés: az Úrban. Evódia is, Szüntükhé is Isten végtelen kegyelméből közösségbe kerülhetett az élő Jézus Krisztussal. Ha valami, ez összeköti őket mindenestől. Ezt vegyék komolyan, és ne azt, hogy valami miatt most szembe kerültek egymással. És ha ők az Úrban élhetnek, a Krisztussal való közösségben, akkor az Úrban béküljenek ki egymással.

Ezért említi itt mindjárt az elején: "... maradjatok meg az Úrban, szeretteim!" És akkor jön ez: intem mind a kettőt, legyen köztük egyetértés az Úrban. Jézus Krisztus az Ő kereszthalálával tette lehetővé a számukra, hogy ők kegyelmet kapjanak Istentől. Akkor legyenek irgalmasak egymáshoz is. Csak azt kell továbbadniuk, amit kaptak Istentől. Kaptak tőle bűnbocsánatot, akkor ne essék nehezükre megbocsátani egymásnak. Mennyivel többet megbocsátott nekik Isten, mint amire most szükség lenne, hogy egymásnak megbocsássák.

Két fejezettel előtte részletesen leírja az apostol ennek a feltételeit és ennek az egésznek a menetét. Hadd olvassam el a második rész elejéről: "Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartások egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt." (Fil 2,1-5).

Ezt kellene komolyan venni. Minden szónál érdemes lenne megállnunk és elemezni. De csúcsa az egésznek ez: a Krisztus indulata legyen bennetek. És ne adjatok teret és hangot a reátok jellemző, veletek született indulatnak vagy indulatosságnak. Mert a Krisztus indulatára jellemző az, hogy Ő őszintén alázatos, hogy mindig másoknak a szempontjait nézi Az ilyen ember kész önmagát megtagadni, nem önmagát akarja előtérbe helyezni, hanem mindenek felett fontos neki Krisztus ügye, a gyülekezet épülése, és a másik embernek az érdeke. Aztán ő a sor végén vagy sehol sem következik, mert ezután már nem kell következnie, hiszen ez betölti a szívét és az életét, hogy Krisztus ügyéért, a gyülekezet épüléséért és a másikért tud harcolni.

Végül jellemző az apostolra, hogy meg akarja könnyíteni ezt a kibékülést. Azt mondja: könnyebb lesz ez, meg valószínűbb állandóvá válik utána a békesség köztük, ha lesz egy közvetítő. Kell egy békéltető követ, ezért kéri meg az ő hűséges munkatársát: segíts nekik, akik együtt küzdöttek velem az evangéliumért.

Néha kell segítség. Mert most melyik kezdje el? Elkezdeni nehéz. Én kérjek bocsánatot, amikor engem bántottak meg? Miért kérjek bocsánatot, ha nem vétkeztem senki ellen? Ilyen műkérdésekkel nehezítjük meg sokszor a tényleges kibékülést. Nagy segítség, ha van valaki, aki mind a két felet szereti, akit mindkét fél elfogad, és aki békéltető lesz. Úgy, ahogy a Hegyi beszédben mondja az Úr Jézus: "Boldogok a békességteremtők." Ha egy kicsit csúnyábban fordítjuk, de pontosabban, azt jelenti ez a szó: békességcsinálók. Ott, ahol nincs békesség, munkához látnak, és békét teremtenek. Nem is ők, hanem a békesség Istene, de általuk, az ő szeretetük és az általuk mondott ige által.

Milyen szép feladat ez, és milyen nehéz és kényes feladat békességet teremteni! Adott esetben készek vagyunk-e végezni?

Hogyan végzi Pál apostol ezt a fajta lelkigondozást Isten Lelkétől vezettetve, onnan a távolból, a börtönből is? Úgy, hogy néven nevezi a bűnt és a vétkeseket, de nem szidja őket, hanem kéri és bátorítja. Mind a kettőjüket kéri. Hangsúlyozza azt, ami összeköti őket a mostani vita felett, és a végén megbíz egy békéltető, közvetítő lelkigondozót, hogy segítsen nekik.

Ez a szakasz azt tudatosítja bennünk, hogy minden közösségben, de a családban és a gyülekezetben különösen is fontos, hogy egység, egyetértés legyen. Mégpedig nem valami műegység és látszólagos egyetértés, hanem szív szerinti, igazi, hiteles, mert csak az a teherbíró. Támadhatóak ezek a közösségek is, ezen nem kell szörnyülködnünk, ezzel számolnunk kell, de nem szabad engedni, hogy fertőzze az ilyen egyenetlenség a közösséget.

Az pedig, hogy ne látszólagos, felszínes, ha nem igazi egyetértés legyen, csak úgy valósul meg, ha az Úrban értenek egyet. Nem üres közhelyként használja itt Pál apostol ezt a kifejezést többször: "Evódiát intem, Szüntükhét is intem, hogy legyen közöttük egyetértés az Úrban." Mit jelent ez? Nehogy üres formula maradjon ez a számunkra.

Ez azt jelenti, hogy mindkét fél őszintén és ténylegesen alárendeli az akaratát Jézus Krisztus akaratának. Egyáltalán keresik, hogy mi lehet az Ő akarata, és ha felismerték, attól kezdve nincs vita. Ami attól eltér, az rossz, azt abba kell hagyni. El kell ítélni, még ha én tértem el tőle, akkor is, mert a hívők közösségében akár egy kis család az, akár egy nagy gyülekezet, Jézus legyen a legfőbb tekintély. "Ő a fő, mi néki tagja, Ő a fény, mi néki színei, mi cselédek, Ő a gazda, Ő miénk, Övéi mi." (395. ének).

Jézus határozzon meg mindent, Ő parancsoljon ténylegesen is. Ő szabja meg a rendet, Ő a mértékadó személyiség, és hozzá kell igazodnia mindenkinek.

Evódiának és Szüntükhének tehát nem egymás akarata előtt kell meghajolnia, hanem mindkettőjüknek Jézus Krisztus akarata előtt. Akkor lesz valódi az egyetértésük.

Talán ennyire még emlékszünk matematikai tanulmányainkból, hogy ha A = B és B = C, akkor A is = C-vel. Tehát ha Evódia egyetért az Úr Jézussal, és Szüntükhé is egyetért az Úr Jézussal, akkor Evódia és Szüntükhé egyetértenek egymással. Ez az igazi egyetértés. Ez jelenti azt: az Úrban. Nem egyezkedünk, nem úgy, hogy mindenki lép egyet, végképp nem úgy, hogy a gyengébb beadja a derekát, még csak nem is úgy, hogy a békesség kedvéért: na, jól van, akkor legyünk jóba, mert ez nem igazi egyetértés, hanem az, hogy őszintén és radikálisan mindketten meghajolnak Jézus Krisztus kijelentett és felismert akarata előtt. Ebből lesz az igazi, valóságos egyetértés.

Azt, amit itt az új fordításban úgy olvastunk, hogy "legyen közöttük egyetértés az Úrban", Károli úgy fordította: "egyenlő indulattal legyetek az Úrban". Ez utal a második részben olvasott kifejezésre, hogy ha mindkettőben a Krisztustól kapott indulat, indíték, motiváció munkál, akkor megszűnnek a viták, akkor nem folytatják tovább a párbajt, hanem tudnak együtt szolgálni.

Ez nem olyan egyszerű azért. Aki ezt már kipróbálta, hogy mit jelent meghajolni Jézus felismert akarata előtt, és hogy ez azt is jelenti, hogy akkor a haragosommal kibékülünk, az az ember tudja, hogy itt nagy recsegés-ropogás szokott hallatszani. Recseg-ropog, törik össze a bennünk levő hiúság, büszkeség, önérzeteskedés, minden, ami egyébként utálatos Istennek, és ami használhatatlanná tesz bennünket Isten munkájában.

De hát nem az a célunk, hogy ezek törjenek össze? Hiszen helyette kapjuk a Krisztus indulatát, azt, amivel igazán nagy dolgokra használhat minket utána a mi Urunk. Amivel arra használhat, amire teremtett. Az ilyen ember lesz igazán önmagává. Nem úgy, hogy megvalósítja magát, hanem úgy, hogy végre megvalósulhat az életében Isten örök és bölcs terve. És végre arra használható, amire teremtetett, vagyis a helyére kerül. A helyén érzi magát. Az ilyen emberek szoktak elégedettek és boldogok lenni nehéz körülmények között is, mert tudják, hogy a helyükön vannak, a gazdájuk szolgáivá váltak, Isten kezében lehetnek eszközök.

Feszültség, vita, békétlenség mindenütt támadhat, ahol emberek együtt élnek. Házasságban, családban, egyébként egymást szerető nemzedékek között is, munkahelyen és még a gyülekezetben is. Nem kell ezt soha végzetesnek tartani, de nem szabad belenyugodni, és nem szabad konzerválni. Pál apostolhoz hasonlóan kell megoldani (nem kezelni, ahogy ma szokták mondani). Igazi megoldáshoz pedig csak az Úrban juthatunk el. Jézus előtt kell meghajolni.

Aki begyakorolja, hogy az ő Ura előtt megalázza magát, annak sokkal könnyebb megalázkodnia a másik ember előtt is. És aki begyakorolja azt, hogy Jézussal szemben soha nincs igazam, hanem mindig kész vagyok neki igazat adni, az nem fog tíz körömmel ragaszkodni a maga igazához, mert a legtöbb viszály ebből következik.

Hadd említsem meg azt, noha most erre külön nem térhetünk ki, hogy különösen fontos ez az Úrban való egyetértés a szülők között gyerekeik érdekében is, meg a házasság érdekében is. Nagyon fontos, hogy a gyülekezetben a hívők mindenképpen egy akaratra jussanak, és egy akaraton legyenek. Egyébként ehhez fűzi Jézus az egyik legnagyobb ígéretet, amit az imádságra nézve mond: "Ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön mindenben, amit csak kérnek, az én mennyei Atyám megadja nekik." (Mt 18,19).

Szeretném javasolni, hogy próbáljuk ezt ki már ma. Helyettesítsük be a saját nevünket, és ha van haragosunk, annak a nevét, ha nincs, akkor azoknak a nevét, akikkel együtt élünk, akik a legközelebb vannak hozzánk: "Evódiát intem, Szüntükhét is intem, hogy legyen közöttük egyetértés az Úrban."

Hadd olvassam fel végül a 133. zsoltárt, ami az egyik legrövidebb zsoltár, de valami hátborzongató igazságot mond el ezzel a fajta egyetértéssel kapcsolatban.

Ó, milyen szép és mily gyönyörűséges,
ha testvérek egyetértésben élnek!
Olyan ez, mint mikor a drága olaj
a fejről lecsordul a szakállra,
Áron szakállára, amely leér
köntöse gallérjára.
Olyan, mint a Hermón harmatja,
amely leszáll a Sion hegyére.
Csak oda küld az Úr áldást
és életet mindenkor.

Hova? Ahol a testvérek egyetértésben élnek. Csak oda küld az Úr áldást és életet. Kell nekünk az Úr áldása? Akkor tanuljunk meg egyetértésben élni. És ha pillanatnyilag nincs egyetértés, akkor jussunk egyetértésre - az Úrban.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus hálásan köszönjük, hogy a te igéd mindig telitalálat. Hiszen egyedül te ismersz minket igazán, és te végtelen szeretettel leplezed le a hiányosságainkat, megrögzött rossz szokásainkat, bűneinket is. Köszönjük, hogy azért leplezel le, hogy feloldozhass, hogy megtisztíts és megszabadíts ezektől.

Könyörülj rajtunk, hogy ami most eltalált minket, abban hadd tudjunk lépni. Nem akarjuk halogatni ezt. Adj ehhez erőt, bátorságot még ma.

Áldunk téged Jézus Krisztus, hogy te nemcsak példa vagy a számunkra, hogyan kell ilyen indulattal élni, hanem képesekké is teszed a benned hívőket erre. Itt állunk mindnyájan és vágyakozunk erre a magatartásra. Ajándékozz meg ilyen szemlélettel, ezzel a lelkülettel, és azzal az erővel, amelyik mindig segít meghajolni a te akaratod előtt, és ezért kibékülni mindazokkal, akikkel bármiféle feszültség elválaszt egymástól minket.

Könyörgünk hozzád saját gyülekezetünk és a gyülekezetek békességéért. Adj nekünk éberséget, hogy a gonosznak minden ravaszságát észrevegyük. Szentlelkeddel adj mindig olyanokat, akik tudják orvosolni a bajt. Könyörülj rajtunk, hogy ne mi legyünk a bajkeverők, és otthon se miattunk támadjon feszültség és békétlenség, hanem hadd áradjon rajtunk keresztül a te békességed. Adj nekünk bölcsességet és elegendő szeretetet ahhoz, ha békét kell teremteni.

Könyörgünk hozzád azért a sok feszültségért, gyűlölködésért, ellenséges indulatért, ami áthatja ezt a világot. Kérünk, hogy éppen az evangélium által csökkentsd ezt a feszültséget, használj minket is a magunk helyén erre. Könyörgünk hozzád az emberiség jövőjéért. Könyörgünk hozzád szeretteinkért.

Tőled kérjük el a kenyerünket. Kérünk, hogy ne tegye tönkre most az árvíz meg a belvíz se.

Tudjuk, Atyánk, hogy nem érdemlünk tőled semmi jót, de eddig sem az érdemünk szerint cselekedtél velünk, hanem a te nagy kegyelmed szerint. Alázatosan kérünk, tedd ezt tovább is.

Ámen.