PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. március 28.
(húsvéthétfő)

Varga Róbert


BOLDOG HÍVŐK 3.


Alapige:Jn 20, 19-29

"Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt a középen, és így szólt hozzájuk: "Békesség néktek!" És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. Jézus erre ismét ezt mondta nekik: "Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket." Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: "Vegyetek Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikét pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak." Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus. A többi tanítvány így szólt hozzá: "Láttuk az Urat." Ő azonban ezt mondta nekik: "Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjaimmal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem." Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: "Békesség néktek!" Azután így szólt Tamáshoz: "Nyújts ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő." Tamás pedig így felelt: "Én Uram, és én Istenem!" Jézus így szólt hozzá: "Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek."


Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük neked azt, ha már abban a szabadságban élhetünk, hogy nem kell azt cselekednünk, amit mások diktálnak. Áldunk téged, ha nem a divatirányzatok, a felfogások, vagy másfajta irányultság szerint kell élnünk, hanem elvezettél minket arra a szabadságra, hogy egyedül a te törvényed, jó, kedves és tökéletes akaratod számít.

Köszönjük, hogy te, mint feltámadott Úr újra és újra tudsz, képes vagy arra, hogy vezess minket, tanácsolj bennünket, hogy azon az úton járjunk, s úgy éljünk, ahogyan, amely módon az kedves előtted.

Köszönjük a te szavadat, amely ma is élő és ható, amint te is élő vagy, s ma is cselekedhetjük azt, amit te jónak tartasz, s ami a te akaratod a számunkra.

Kérünk, legyél itt, ahogy ott voltál a tanítványokkal. Köszönjük, hogy nekünk is mondod, hogy békesség néktek. A te békességedet adod, s ezzel a békességgel mehetünk majd innen el. Így áldd meg, kérünk, az igére figyelést, hallgatást, annak a szívünkbe fogadását. Áldunk és dicsőítünk, feltámadott Jézus, hogy itt vagy most velünk.

Köszönjük, Urunk ennek a csodálatos éneknek a biztatását, hogy nem kell egész életünkben a haláltól való félelemben élni, hanem te, aki első zsengeként feltámadtál, pont erről teszel bizonyságot. Élsz, s aki benned hisz, az is élni fog.

Köszönjük, hogy az a te jó akaratod velünk, hogy föltámassz minket a lelki halálból, ha még abban vagyunk, és új, örvendező, boldog, el nem múló élettel ajándékozz meg minket.

Segíts, kérünk, hogy ma ezzel az ajándékkal menjünk innen haza.

Ámen.


Igehirdetés

Alaptétel, vagy idegen szóval axióma, hogy minden ember szeretne boldog lenni. A gyerekek, amíg kicsik, addig szeretnének tűzoltók lenni, meg doktorok, néha vízvezeték-szerelők vagy villanyszerelők, fafaragók vagy cukrászok, vagy éppen a megasztárt nézve, énekesek. Sokan ki is próbálják, amit lehet. Nos, mire felnőnek, lehet, hogy választanak hivatást, de valahol ebben csúcsosodik ki minden, hogy szeretnének boldog felnőttek lenni.

Az ember vágyik a boldogságra, és mégis olyan kevés felnőttről lehet elmondani azt, hogy boldog, kiegyensúlyozott, békés ember, aki mindig, minden körülmények között ugyanazt a békességet és nyugalmat sugározza.

Jézus mindazzal, ami Tamással történt, valami nagyon fontosról akar velünk beszélni. Az alapkérdés az a mai igerészben is, hogy akarunk-e boldog hívő keresztyének lenni, vagy pedig nem? Itt azonban Jézus nem egyfajta, mai szóval élve hollywoodi, szirupos boldogságról, vagy Barby rózsaszín boldogságról beszél - ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni -, hanem arról, amikor a menny megjelenik a földön. Amikor a menny boldogsága beköltözik egy ember szívébe, és belülről lesz boldog, és ez látszik rajta kifelé is. A lélek belső, mély békességéről és boldogságáról beszél Jézus. Amit röpke élvezetek alatt megszerezni nem lehet, mert azok egy perc alatt jönnek, és aztán ugyanolyan gyorsan mennek is. A Jézustól kapott boldogság egyfajta felülről és belülről való lelki rendezettséget jelent.

Ahogyan Piliszky János írja: pontról pontra rendeződnek a dolgok Isten és ember között, és minden a maga jó és tökéletes helyére kerül, ahogy rendeződik az ember élete Istennel. Ezért is van helye a boldogmondások között ennek az igehelynek is: "Boldogok, akik nem látnak, és hisznek." Ez azt jelenti, hogy ott él valakinek a szívében Jézus Krisztus. Életében, lényében, a mosolyában a menny egy részével találkozik a másik ember. Ezért a hívők soha nem akarnak többé hitetlenek lenni, de a hitetlenek nagyon szeretnének olyan boldogságra és békességre eljutni, amivel a hívők rendelkeznek. Ezért irigylik a hitetlenek a hívők, az igazán hívő keresztyének életét. Érzékelik a másik életének a nyugodtságát, békességét és félelemnélküliségét. Ez pedig kívánatos, mert ebben a világban mindez nagy hiánycikk.

Erről a lelki állapotról beszél tehát Jézus. Erről a félelemnélküliségről, élettel teli derűről, boldogságról, amikor itt ezt mondja, hogy boldogok, akik nem látnak, és hisznek. Ennek a fényében nézzük meg azt, hogy mi is történt húsvétkor, amikor a feltámadott Jézus megjelent a tanítványoknak.

Mit tettek ők, mit tett Tamás, és mit tett Jézus? Mert a helyzet reménytelenné vált a tanítványok előtt. Jézust, a Mestert elfogták, megkínozták, hamis vádak alapján elítélték, keresztfára szegezték, oldalát átszúrták, aztán levették a keresztről, és egy gazdag ember sírjába eltemették.

Jézus nem szállt le a keresztről, noha sokan csúfolták így, vagy gondolták komolyan: ha leszáll a keresztről, s megmutatja a hatalmát, akkor majd hisznek neki. Senki nem vette észre, hogy ott az utolsó percben a Gecsemáné-kertben is csodát tett, amikor a templomszolga fülét meggyógyította, amit Péter levágott a kardjával. A gyerekekkel beszélgettünk erről otthon egyik este. Ők észrevették. De papa, még ott is gyógyított Jézus! Hogyhogy ezt senki nem látta meg? De senki nem látta meg. A gyűlölet, az indulat, a sötét természet, az istentelenség ilyen.

Nem hittek tehát benne, noha így gúnyolták, hogy szállj le a keresztről, s akkor majd hiszünk benned. Jézus teste a sírban élettelenül, véresen. A tanítványok - akik szerették Jézust - ott ülnek bezárkózva egy szobában. A szívük tele félelemmel, összezavarodva, tanácstalanul, gyászban. Minden reményüknek vége. A Mester halott, aki annyiszor tanította őket, aki annyira szerette őket, aki megígérte, hogy velük lesz minden napon, a világ végezetéig. Ott fekszik egy idegen sírboltban, kiterítve, véresen, élettelenül.

Aki azt mondta magáról, hogy Isten Fia, s aki ezt csodákkal, sőt halottak feltámasztásával is bizonyította, meghalt az erőszak nyomán. Vége mindennek. Tíz félő, bezárkózott tanítvány. Júdás öngyilkos lett, Tamás pedig nincs velük. Félnek, és ezért bezárták az ajtókat, mert ugyanaz lehet a megmaradt tanítványok sorsa, mint a Mesteré. Jobb bezárkózni.

Teljesen elfelejtették, amit Jézus még életében mondott? Könnyű megítélni őket ebben, de ne ítélgessük őket könnyen. Elfelejtették, vagy nem vették komolyan, vagy eszükbe sem jutott a gyászuk miatt. Mit is mondott Jézus?

Azt mondta, hogy szükség az Emberfiának szenvednie, meghalnia, és harmadnapon feltámadnia. Vagy a gyász, a félelem vette ki ezeket a szavakat a szívükből?

A bezárt ajtók jelentenek valamit, és itt álljunk meg egy pillanatra! Nemcsak a félelem, az esetleges üldözésektől, de ez a bezárt ajtó, ez a kifejezés azt is jelenti - mert semmi nincs véletlenül a Szentírásban -, hogy többé már senkiben nem bíztak, bízhattak a tanítványok.

Hány ember hasonló módon zárja be a szívét az Isten előtt. Bezárkózik önmagába. Már senkiben nem tud megbízni, Istenben legkevésbé. Hány emberben az istenfélelem helyett - ez egy szép régies, magyar kifejezés: tisztelem, becsülöm, szeretem - az Istentől való félelem munkál. Ezért bezárkózik.

Emlékszünk még az első hazugságunkra? Gyermekkorban, amikor azt hittük, hogy a szülők észreveszik, és nem vették észre. Átsiklottak fölötte, és elhitték. Aztán jött a többi. Kicsik keveset hazudnak, a nagyok, a felnőttek már sokat hazudnak. Úgy belejöttek, belejöttünk, hogy észre sem vesszük már azt sokszor, hogy mikor mondunk igazat, és mikor hazudunk. S elnevezzük szükség-hazugságnak, s azt sem vesszük észre, hogy minden hazugság egyre távolabb visz minket a mindenható Istentől.

A csalásainkat elnevezzük üzleti rátermettségnek, és tudjuk, lehetne ezeket a dolgokat vég nélkül sorolni. Mást mondunk, mint ami a valóság, és így építi a falakat az ember Isten és önmaga között. Az egyik ember és a másik ember egymás között is. Szomszéd és szomszéd. Szülő és gyermek, testvér és testvér. A végén olyan lesz a világ, s még olyanabb, ahogy haladunk előre az istentelenségben, amilyennek azt most látjuk. Bezárt ajtók, bezárt szívek mindenfelé. Az Isten és az ember között, az ember és az ember között ezért munkál egyre inkább a félelem és a lelki ínség.

Milyen egyedül volt ez a tíz erős, meglett férfi? Ott ülnek, és a félelem miatt bezárják az ajtókat. Milyen egyedül vagyunk mi is, amikor a bűneinkkel vagyunk összezárva, amikor bezárul a szív Isten szava előtt, és mi elkezdünk félni. Sokan - ahogy azt a Szentírás mondja - egy életen át a halálfélelem miatt rabok, és soha nem jön el a szabadulás órája.

Az igazán jó, kedves húsvéti örömhír, hogy Jézus átment a bezárt ajtókon. Isten Fia számára a matéria, az anyag nem akadály. A húsvéti jó hír, örömhír az, hogy Jézus bement a bezárt ajtókon. Őt nem érdekelte az, hogy zárva van. A feltámadottat nem hátráltathatta meg semmi sem. Bemegy a bezárt ajtókon a tíz félő tanítványhoz, és azt mondja nekik: "Békesség néktek!" Az nem volt nekik ugyanis. A félelem miatt békétlenség volt a szívükben.

Ez a mai első jó hír, hogy Jézus él, és minden bezárt szívbe be tud jutni. Egyedül neki van kulcs a szívünkhöz a kezében. Ő ismer minket külön-külön. Majd az igehirdetés végére talán még inkább látni fogjuk, hogy mennyire ismeri az egyes embert. Mennyire tudta pontosan azt, hogy Tamás mit gondolt és mit mondott, pedig ott sem volt Tamás mellett, amikor mondja a magáét.

Jézusnak van egyedül kulcs a kezében a mi életünkhöz. Nincs olyan emberi szív, amely rejtve volna előtte. Jézus ma reggel körüljárja a szívünket. Zörget a szívünk ajtaján, ahogy azt a Jelenések könyvében olvassuk: "Ha valaki meghallja az én szómat - mondja Jézus -, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, vele vacsorálok - mondhatom így is, vele úrvacsorázok -, és semmi többé el nem választ tőle."

Hányadik húsvét az, amikor így vár Jézus a bezárt szívünk előtt? Hányadik? Ma beengeded, vagy ma is ellentmondasz. Eljöttél ide talán egy évben egyszer, vagy másodszor jársz itt, és marad minden változatlan? Marad a bezárt szív, marad az Isten nélküli gondolkodás? Akkor marad minden ugyanúgy, ahogy idejöttél.

Neki nem lehet akadály tehát. A tíz tanítvány megörül Jézusnak, és ahogy meglátják a feltámadott Jézust, kezén a sebeket, abban a pillanatban valami nagyon fontosat megértenek. Minden igaz, amit Jézus mondott. Mi ezt hisszük? Minden igaz, amit a Szentírás mond. Jaj, mi lesz velünk, ha minden igaz, amit a Szentírás mond? Hisszük mi ezt? Ők ezt értették meg abban a pillanatban. Az első szótól az utolsóig minden úgy történt, ahogy azt Jézus előre megmondta. Ezért lett egy szempillantás alatt tele a szívük örömmel.

Talán átéltük már azt a legtöbben, volt olyan nap, hogy semmi nem sikerült. Öltöztünk, elszakadt a cipőfűző, nem találtuk a lakáskulcsot, elment a busz. Ahova oda akartunk érni, odaértünk, de késve. Közben kiderült, hogy aznap pont zárva van. Csődtömeg volt a nap. S egyszer csak kiderült valami jó hírt hallva, hogy nem is olyan rossz az a nap. Estére, a nap végére földerült a lelkünk. Valami hasonló történt, ennél sokkal nagyobb.

A gyász, a nyomorúság, a csüggedés, a reménytelenség helyére ez a csodálatos reménység költözött a szívükbe: meglátták Jézust. Jézus él! Minden igaz, amit mondott. Nincs többé halál, reménytelenség, kilátástalanság. Földerült a lelkük, s ezzel az örvendezéssel mondták azt, hogy láttuk az Urat.

A félelem helyett bizonyosság, az aggodalom helyett boldog hit, a reménytelenség helyett reménység. Amilyen szomorú volt az est kezdete, olyan csodálatos volt a vége. Találkoztak a feltámadott Jézussal. Igaz, amit Ő mondott: "Harmadnapon föltámadok." Ha él, akkor minden igaz. A bűnbocsánatról szóló igék, az üdvösségről, az elvehetetlen örök életről, a mennyről. Igaz, amit mondott az ítéletről is: "Eljövök ítélni élőket és holtakat." Minden úgy van, ahogy megmondta.

A földi boldogságnak egyedül ez lehet az alapja: igaz, amit Jézus mond. Komolyan veszem, hittel elfogadom, a szerint élek. Boldogan élek, és ebben a hitben boldogan halok meg, mert Jézus kezében van az életem. Ez a boldogság alapja. Ezért mondja azt Jézus a végén, hogy boldogok, akik nem látnak, és hisznek.

Ennek a hitnek - Jézus feltámadott - nem is olyan egyszerű azonban őszinte szívvel hitelt adni. Nem is olyan könnyű elhinni, azt kimondani. Nagyon nagy öröm azonban, amikor valaki eljut erre a felismerésre.

Tamás nem volt ott a többiekkel. Kimaradt ebből az örömből, ebből a felismerésből. Nem volt ott, amikor a feltámadott Jézus megjelent, s ezért veszteség érte Tamást. Keveset tudunk erről a tanítványról. A szinoptikus evangéliumok csak a nevét közlik, és itt János is ezt írja, hogy Tamás, vagyis Iker. De ott volt Tamás Lázár feltámasztásánál is. Aztán megkérdezi Jézust az Atyához való menetelről. Erre mondja azt Jézus, hogy "Én vagyok az út, az igazság és az élet". A Biblián kívüli hagyomány megemlíti azt, hogy Tamás elment az iráni néptörzsek közé evengélizálni, és valószínűleg ott halt mártírhalált Krisztusért.

A tanítványok között ő az, aki kétség kívül materialista. Csak azt hiszi el, amit megfoghat, amit lát, amiről személyesen megbizonyosodhat, amit ő maga megtapinthat, az az igaz a számára. Vagyis azt hitte el, amit ő igaznak tartott.

Hallotta Jézus beszédeit ugyanúgy, mint a többiek, de mégsem hitte el igazán. Amikor a tíz tanítvány örömtől csillogó arccal mondja, hogy láttuk az Urat, Tamás nem mondja azt, hogy jól van, nyugodjatok meg. Nem mondja azt, hogy a gyász elvette az eszeteket. Nem bántja őket, csak egy valamit mond: "Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és be nem bocsátom az ujjamat Jézus oldalába, semmiképpen el nem hiszem."

Tamás hite csak a keresztig ért. Látta, hogy Jézus meghalt, látta, hogy véresen levették a keresztfáról, eltemették, s itt az ő hitének vége lett. Eddig azt hittük, hogy Ő a Messiás. Azt hittük, hogy Ő szabadít meg majd minket a rómaiaktól, a bűn rabságából, a haláltól. De most, hogy megölték, keresztfára feszítve, vége mindennek.

Nem tudjuk, és ne találgassuk, hogy hol volt nyolc napig Tamás, mikor Jézus a többi tíznek megjelent. Erről nem mond semmit a Szentírás. De Tamás nagy magabiztossággal csak annyit mond, még az sem elég, ha látom a feltámadottat. Ha be nem bocsátom az ujjaimat a sebébe, semmiképpen el nem hiszem azt, hogy Ő az.

Tamás azok közé tartozott - sokan vannak ám ilyenek -, akik szeretnek mindent megvizsgálni, analizálni, ízekre szedni. Nála az értelem játszotta a főszerepet, és nem a szív. Amit a fejemmel, agyammal megérethetek, azt hiszem el. Amit látok és megfoghatok az az igaz, vagyis materialista vagyok, anyagelvűen gondolkodom.

A feltámadás híre képtelenül hangzott. Nem is volt olyan egyszerű szívvel, hittel elfogadni. A halálból való megelevenedés olyan gondolat volt, amely nem fért be Tamás fogalmai közé. És sokan úgy vagyunk mi is ám itt, hogy a mi fogalmaink közé sem fér be. Az, hogy Jézus meghalt, igen. Megfeszítették a bűneinkért, levették a keresztről, eltemették, s innentől kezdve vágás, mint a filmekben. Képváltás. Föltámadott? Mese. Minden igaz, vagy mese? Ma reggel, ezen a húsvét reggelen kinek-kinek személyesen kell ezt eldöntenie. Igaz, vagy nem, hogy Jézus feltámadott, most is él.

Amióta az ember elszakadt a bűnesetben az Istentől, ennyire materialista lett. Van, aki történelmi materialista. Van, aki csak materialista.

Nem Tamás az egyetlen, aki csak azt akarta elhinni, amiről ő személyes tapasztalatokat szerzett. Mi komoly emberek vagyunk, ugyebár, és a halált komolyan vesszük, tudjuk, hogy a halál komoly dolog. Azzal nem lehet tréfálni. A halál előtt mindenki térdre rogy. Ha találkozik vele, nincs menekvés. Egy biztos dolog van, ahogy ezt sokszor mondják sokan, azt, hogy élünk és meghalunk.

Valójában a nem istenhívő ember is hívő ember. Halálhívő. Azt hiszi, hogy halál van. Azt nem, hogy Isten létezik. Tapasztalja lépten-nyomon, hogy a halál uralkodik, s még akkor is így van ez, ha nagyszerű dolgokat végez el az orvostudomány, ha évekkel meghosszabbítja valakinek az életét. De azért tudjuk, hogy a vége mindenkinél ugyanaz. Porból lettünk, és porrá leszünk.

A halálnak ebbe a végzetes birodalmába kiáltja bele a tíz tanítvány: "Láttuk az Urat!" Föltámadott. Itt volt velünk. Megmutatta a sebeit. Minden igaz, amit a Szentírás mond. Jézus él!

Mit mond rá Tamás? Semmiképpen el nem hiszem. Micsoda dacos, materialista gondolkodás ez. De ismerős, nem? Semmiképpen el nem hiszem. Ebben benne van az is, ha itt pusztulok el, akkor sem hiszem el, mert nem akarom elhinni, hogy Jézus él. Nem akarom elhinni, amiről az egyház beszél, amiről a Szentírás tanít, ami hangzik évezredek óta. Feltámadott, él, most is él, itt van, ha akarod, vele mehetsz haza. Semmiképpen el nem hiszem. Belepusztulok, de akkor sem akarom elhinni, hogy amit a Szentírás mond, az igaz. S a bezárt szív, bezárt ajtó mögött marad a félelem.

Mit mond Tamás? Azt mondja, hogy majd én megvizsgálom azt a Jézust, ki is Ő valójában. Ki az, aki elhitette a többi tíz tanítványt. Bocsánat, de a lényege ez annak, amit itt mond Tamás. Csak kerüljön a kezem közé az az úgynevezett föltámadott. Majd én belenyúlok a sebébe - micsoda gondolat. S majd én megvizsgálom, hogy úgy van-e, ahogy azt magáról állítja? Kiderítem ki is az a Jézus, hogy is van ez az egész.

Ne döbbenjünk meg, az ember ilyen mélyre süllyedt. Elég nézni a televíziót, elég hallgatni a híreket, elég megdöbbenni, ahogy valaki a Himnusszal gúnyolódik a mai Magyarországon színházigazgató létére. Ilyen mélyre süllyed az ember. Gúnyolódnak Istennel, gúnyolódnak a hittel. Számon kérnek sok mindent. De az egész mögött az áll, semmiképpen nem akarom elhinni. Ha belül tudja már azt, hogy igaz, mert egyszerűen látja, hogy igaz, akkor sem akarja elhinni, s ebben az esetben nincs segítség.

Tamás becsületes ember volt. Nem tudott, és nem is akart magára erőltetni olyasmit, amit nem élt át, és nem tapasztalt meg. De hát valóban csak az létezik, amit mi látunk, és amit meg tudunk fogni? Olyan nevetséges mondat ez az egész. Ha nem látom, ha nem fogom meg, semmiképpen el nem hiszem. Aki ilyet kijelent, annak tulajdonképpen fogalma nincs az életről, a halálról, a dolgokról. Tényleg csak az létezik, amit mi látunk? Hány példát mondhatnánk arra, hogy mennyi minden létezik, amit soha nem láttunk, amiről nem fognak bizonyságot adni, és mégis tudjuk ott belül, hogy bizony létezik.

Sokan vannak itt is, most is, akiknek fejlett a valóság iránti érzékük, és nem lehet őket elméletekkel és titkokkal befolyásolni. Sokan vannak, akik a valóság talaján állnak, és úgy gondolják, hogy csak az létezik, aminek pontosan utána járhatnak. De hát például a szeretetet sem lehet megfogni, meg az érzelmeket sem, meg a lelket sem. Volt idő, amikor kijelentették hivatalosan, lélek pedig nem létezik. De azért az is tud fájni. Azt is megbánthatják és így tovább.

Tamás számára a tekintély sem ért sokat. Tíz tanítványtársa mondja azt: Tamás, láttuk az Urat. Tízen mondják. Két tanú elég volt akkor is, most is elég a bíróságon kettő tanú, ha ugyanazt mondják hitelesen. Tíz felnőtt tanítványtársa azt mondja, hogy láttuk az Urat. Semmiképpen el nem hiszem, hogyha nem látom.

Tamás egyéniség volt, de van ebben valami tragikus. Ez az ember külön utakon járt. Nem volt ott a gyülekezet közösségében, s ezért nem látta a feltámadott Jézust. Ott van a tíz tanítvány, nekik megjelenik Jézus, Tamás késik nyolc napot. Nyolc nappal később látta meg a feltámadott Jézust. Nyolc nap. Egy ember nyolc nap alatt végleg elveszhet az Isten nélkül.

Jézus azonban nem azt akarta, hogy Tamás elvesszen, hanem azt akarta, hogy találkozzon vele. Ezért külön, Tamás kedvéért szeretetből még egyszer visszamegy Jézus, és neki is külön megjelenik. Tamással azt akarta Jézus, hogy boldog tanítvány legyen, hogy boldog ember legyen. Sőt, külön valamire kiválasztotta Tamást. Tamás az, aki először kimondja azt, hogy Jézus Isten. "Én Uram, és én Istenem." Ilyet zsidó ember ki nem mondott emberre, hogy Isten. Tamás, zsidó lévén mégis kimondja. Jézus Isten. Micsoda hitvallás húsvétkor. Jézus, a feltámadott: Isten!

Külön Tamásért visszamegy még egyszer Jézus nyolc nap múlva. Szerette volna talán azt, hogy nyilvánvalóvá legyen Tamás előtt is, hogy hol is tart ő valójában. Ezért is várhatott Jézus.

Amikor külön Tamás miatt újra megjelenik - figyeljük csak meg -, szó szerint idézi azt, amit Tamás mondott. Azt mondja, hogy gyere ide. Nézd meg a kezeimet. Bocsásd az oldalamba az ujjaidat. Nem ezt mondta Tamás? Nem volt ott Jézus, és mégis tudja, mit mondott Tamás. Ilyen közel van hozzánk Jézus akkor is, amikor nem látjuk. Ennyire közel lehet hozzánk. Ismeri a szívünk dobbanását, minden gondolatunkat, minden szándékunkat. Azt mondja, hogy gyere ide Tamás. Én hallottam akkor is. Mit mondtál? Mutassa meg a kezét meg az oldalát, majd én belenyúlok. Gyere, tedd meg! Ennyire közel volt hozzá Jézus.

Jézus most is hall, és most is lát, mert feltámadott, és él. Ezért tudott Tamáson segíteni, és ezért tud rajtunk is. Belelát a szívünk bezárt ajtói mögé. Ő tudja azt kinyitni. Nem feszegeti, csak kedvesen szól. Az ajtó előtt állok és zörgetek. Ma reggel is zörget. Nyisd meg, és én bemegyek, és soha többet nem leszel egyedül, mert Jézus veled marad, és átvisz az Ő csodálatos országába.

Hallja, amit mi belül gondolunk, mondunk róla is. Külön Tamásért Tamásnak megmutatja a sebeit. Az első húsvét arról is beszél, hogy Jézusnak különös gondja van a hitetlenekre. Azért jött vissza még egyszer, hogy Tamást személyesen meggyőzze. A hitetlen embereket csak Jézus tudja egyedül meggyőzni az Ő Lelke által. Megmutatja a sebeit Tamásnak, és azt mondja: gyere, nyújtsd ki a kezed, győződj meg arról, ahogy kérted. Legyen úgy. Jézus enged Tamásnak. Legyen úgy. Ha téged ez győz meg, ha ennyire anyagelvű módon gondolkodsz, legyen úgy, ahogy kéred.

Jézust mindig a sebeiről lehet felismerni. Azokról a sebekről, amelyeket értünk ütöttek, miattunk ütöttek, és helyettünk ütöttek rajta. Jézus megmutatja a sebeit, és aki csak akarja, felismerheti: Jézus az Isten Fia, a Megváltó.

A megtört kenyér és a kitöltött bor itt előttünk az Úrasztalán ezt mutatja: Kiontották a vérét, odaadta önmagát értünk. Jézus ma reggel is itt van. Mutatja a sebeit a kenyér és a bor képében. Nekünk szól, amit Tamásnak mondott: "Ne légy hitetlen, hanem légy hívő." De ne ilyen Tamás-keresztyén, hanem olyan, amilyenné aztán Tamás is lett, amikor elindul Jézus után. Olyan derűs, boldog, bizonyságtévő Krisztus-követő, amilyenné akar mindenkit tenni, amilyenné akarja mindenkinek az életét változtatni a mi Urunk, Jézus.

Azután Tamás leborul Jézus előtt, és kimondja ezt a döbbenetes hitvallást: "Én Uram és én Istenem." Jézus erre mondja azt: "Boldogok, akik nem látnak, és hisznek."

Bizony - ahogy ezt olvassuk a Szentírásban - a hit a nem látott dolgokról való meggyőződés.

Ha mi Jézus sebeire nézünk, amelyet ott a Golgotán ejtettek rajta, akkor hit támadhat a szívünkben. Ez Isten ajándéka. Akkor leszünk boldog emberek, ha olyanokká leszünk, amilyenné Isten akar formálni. Ha nem is látjuk szemeinkkel Jézust, de a hitünkkel lehet látni. Boldogok, akik nem látnak, és hisznek.

Tamás azt mondja: "Én Uram, és én Istenem." Ez egy személyes hitvallás. Az enyém Jézus. Hazavihetem, velem jön. Soha többé semmi el nem választ már tőle. Ő és én egyek vagyunk. Én Uram, és én Istenem, és már nem akar megvizsgálni semmit sem. Meglátta önmagát Jézus mellett, és ez tökéletesen elég volt. Látja, hogy kicsoda Jézus, s látja Jézus mellett saját magát. És ez elég volt. Nem akar mondani semmit. Nem akar megvizsgálni semmit. Látja Jézus sebeit, és eszébe jut a saját tisztátalan, nyomorult, bűnös élete. Ezért nem mond a továbbiakban többé Tamás semmit sem. Elég volt, hogy személyes Ura legyen Jézus, és ez mindig a húsvéti ember bizonyságtétele.

Te ki tudod ezt mondani ma reggel? Jézus az én Uram és az én Istenem, aki meghalt értem, aki föltámadott, aki most is él. Aki boldog hívő keresztyénné akar tenni engem. Jézus az én Uram és az én Istenem.

A húsvét a legrégebbi keresztyén ünnep. A karácsonyt az első négyszáz évben nem ünnepelték, de nyolc nap múlva húsvétot már ünneplik. Ott van a tizenegy tanítvány, és dicsőítik boldogan, örömmel Jézust, a föltámadottat. Attól kezdve megújulnak, és mondják, amerre csak járnak: Jézus megjelent, és ezt nem lehetett többé semmivé tenni és letagadni.

Én még emlékszem, amikor egy papi békegyűlésen azt mondta nekünk egy akkori politikus: Ideológiai téren nincs békés egymás mellett élés. Majd elmúlik ez az egész keresztyénség. Azt az embert már régen eltemették. Elmenekült Bécsbe, és ott halt meg.

Ma reggel - bocsánat, hogy így mondom - én most itt állok. Nagy alázattal, szerényen, de azt hirdetem, amit akkor is: Jézus feltámadott, Jézus él, Ő a gyülekezet feje, az egyház Ura. Ő szerezte meg mindazt, amiben mi élünk, az egész keresztyénséget. Jézus él, ma is, most is, itt is.

Boldogok, akik nem látnak és hisznek. Az a Jézus, aki ezen a húsvét reggelen külön érted is jött ide, ezt szeretné, hogy kimondd: Jézus él, föltámadott. Megáll a bezárt ajtó előtt, zörget. Megnyitod-e, kinyitod-e? Kimondod-e? Jézus az én Uram, és az én Istenem. Boldogok, akik hisznek őbenne.


Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük neked azt, ha ma reggel te minősítetted a mi hitünket. Meddig ér az? Köszönjük, ha nemcsak a keresztig, de jó, ha már addig ér. Köszönjük, ha túllátunk a kereszten, ha megláthatunk téged, aki föltámadtál és élsz.

Köszönjük, ha ez a hit van a szívünkben, akkor túl tudunk látni minden nyomorúságon, a síron, a poklon, a halálon, a saját egyéni, testi, lelki szenvedéseinken is, a magányunkon, a kiszolgáltatottságunkon, a fiatalságunkon vagy az öregségünkön. Mindegyiknek megvan Urunk a maga nyomorúsága, de köszönjük, hogy te segítesz túllátni mindezen.

Köszönjük, hogy ma reggel is kinyitottad a mennyország kapuját. Bepillanthattunk abba. Sőt, te azt akarod, hogy ne csak benézzünk, hanem hogy belépjünk abba. Köszönjük, hogy csendesen eljöttél ide közénk, s nekünk mondtad: Békesség néktek.

Köszönjük, hogy mi válaszolhatunk erre úgy: semmiképpen el nem hiszem, vagy válaszolhatunk erre úgy is: én Uram, én Istenem.

Ámen.