PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. március 25. (nagypéntek) Cseri Kálmán

JÉZUS NAGYSÁGA

Alapige: Jn 18,1-11

---

Imádkozzunk!

Megváltó Urunk, Jézus Krisztus, szeretnénk újra elmondani teljes szívünkből, amit most énekeltünk: szívből hálát adunk neked azért, mert érettünk szenvedtél, hogy éljünk, halálba mentél.

Magasztalunk téged, mindenható Atyánk azért, mert Jézus halála a te végtelen kegyelmedet és hozzánk való szerelmedet hirdeti nekünk ma is.

Köszönjük, hogy ebből a kegyelemből élhetünk akkor is, amikor nem is gondoljuk. Köszönjük, hogy szabad ebből tudatosan, hittel, újra és újra merítenünk.

Köszönjük neked, hogy egy munkanapnak a végén elcsendesedhetünk most előtted. Köszönjük a gyülekezet közösségét. Köszönjük, hogy ma különösen sok mindenért adhatunk hálát neked.

Áldunk a te nagy tetteidért, legfőképpen azért a győzelemért, Urunk Jézus, amit a kereszten arattál. Köszönjük, hogy halálod valóban az örök élet forrásává lett minden benned hívő számára. Könyörülj rajtunk, hogy mi is ezek közé tartozzunk.

Segíts minket, hogy hadd hangozzék itt most is a keresztről való beszéd. Tudjuk, hogy az régen is, ma is némelyeknek bolondság, másoknak botránkozás, de azoknak, akik benned hiszünk és megtartatunk, Istennek ereje és Istennek hatalma. Nekünk a te erődre és hatalmadra van szükségünk.

Köszönjük, hogy mindnyájan úgy jöhetünk hozzád, amint vagyunk. Hozzuk az erőtlenségünket, betegségeinket, kétségeinket, bűneinket. Hozzuk egész elesett önmagunkat. Emelj fel minket elesettségünkből. Emelj most közel magadhoz, hadd ismerjük és higgyük még jobban a te irántunk való nagy szeretetedet, aminek bizonysága a golgotai kereszt is.

Ámen.

---

Igehirdetés

Ma Jézus Krisztus páratlan nagyságáról szeretnék beszélni. Azért imádkoztam, hogy Ő maga ragyogtassa fel előttünk megaláztatásában is tündöklő, egyedülálló isteni nagyságát és fenségét. Hiszen olyan mélyen egész földi szolgálata alatt nem alázták Őt meg, mint éppen nagypénteken. De még akkor is, ott is, újra és újra fölragyogott az Ő isteni nagysága.

Válasszuk azt a módszert, hogy követjük a mi Megváltónkat először megaláztatásának egyre mélyebbre vezető útján, aztán vegyük észre azokat a villanásokat, amikor újra és újra kiderül mindenki számára, hogy ki Ő valójában, hogy Ő a dicsőséges Istenfia, és végül keressünk majd választ arra a kérdésre, hogy mi a jelentősége mindennek a mi számunkra ma.

1. Hogyan vezetett Jézus szenvedésének az útja egyre mélyebbre?

Így nagypénteken érdemes ezt újra végiggondolnunk. Amikor letartóztatták Őt a Gecsemáné-kertben nagycsütörtök éjjel, azt olvastuk alapigénkben, hogy mindenekelőtt megkötözték. Ettől kezdve Jézus tehetetlenné vált, legalábbis azt gondolták. Akit megkötöztek, az kiszolgáltatott volt, azzal bármit lehetett már tenni. Lehetett lökni, rúgni, vágni, gúnyolni. Szórakoztak az ilyen megkötözött foglyokkal. Játékszernek tekintették őket. Nem vették többé emberszámba. Kötéllel vezették, rángatták, mint egy állatot.

Kajafás kihallgatási termében elkezdődött Jézus vallatása. Mit tanított, kik a tanítványai, milyen titkos tanokat hirdet, és milyen tervei vannak? Az egyik válasza nem tetszett a mellette álló őrnek és erre váratlanul pofonvágta Jézust.

Aztán jöttek a fizetett hamis tanúk, akik képtelen rágalmakkal vádolták őt. Egymásnak is ellentmondtak, belezavarodtak a hazugságaikba, és Jézus egyetlen szóval sem védekezett.

Közben kinn az udvaron a kedves tanítvány, Péter, háromszor letagadta, hogy egyáltalán ismeri Őt.

Amikor hajnal felé kimondták Jézusra a halálos ítéletet, akkor reggelig átadták Őt a templomőrség egy szakaszának, és ezek a félig katonák, félig civilek gátlás nélkül tombolták ki a maguk durvaságát Jézuson. Azt olvassuk: célba köptek az arcába, aztán bekötötték a szemét és verték a fejét először ököllel, aztán bottal, és azt kiabálták: na, ha próféta vagy, akkor mondd meg most ki ütött rád? És most ki ütött rád?

Reggel átkísérték Pilátushoz. Ott politikai rágalmakkal vádolták Őt a főpapok és az írástudók. Azt állították, hogy Jézus tiltja, hogy adót fizessenek a császárnak. Ezzel pedig a hatalom ellen lázítja a népet.

Pilátus gyakorlott ember volt és azonnal látta, hogy a lázítók és a lázadók nem ilyenek szoktak lenni. Jézus biztos, hogy nem lázadó. Elhatározta, hogy megmenti Őt ellenségeinek a kezéből. Arra gondolt, hogy ha ott a szemük láttára összevereti, talán nekik is van szívük és megkönyörülnek rajta. Az a fajta korbácsolás azonban, amit a rómaiak gyakoroltak, és amire ott sor került, kegyetlen kínzás volt. Rövid nyélre hosszú szíjakat kötöttek, a szíjak végére pedig éles kövecskéket és állatfogakat csomóztak, és ezzel vertek egy híján negyvenet, harminckilencet az áldozatra, akinek a felső testét lemeztelenítették. Azt mondják, sokszor valósággal lenyúzta nemcsak a bőrt, a húst is az áldozatról ez a korbács. Sokan már ebbe belehaltak.

Jézus túlélte, de nem hatotta meg a látvány a sokaságot, továbbra is üvöltötték: "Feszítsd meg, feszítsd meg!" Pilátus tehát nem érte el a célját. Ekkor jutott eszébe, hogy minden nagy ünnepen amnesztiát kap egy fogoly. Hátha Jézust mint a zsidók királyát, szabadon engedik ezen az ünnepen. Azonban újra világos lett a tömegnek a véleménye: a gyilkos Barabbást értékesebbnek tartották, mint a szelíd Jézust. Barabbás szabadon bocsátását követelték, Jézusra pedig halált kértek.

Amikor végül Pilátus megtört és megengedte Jézus kivégzését, akkor az ő katonái kezdtek el "szórakozni" vele. A csupa seb hátára rádobtak egy nehéz, merev, nemezből készült katonai köpenyt, a fejébe nyomták a töviskoszorút és elkezdték gúnyolni: "Üdvözlünk téged, zsidók királya!" Aztán levették róla a köpenyt - elképzelhetjük, hogy mivel járt az -, és akkor kellett volna kivinnie a város határában levő vesztőhelyre, a Golgotára, a keresztnek a vízszintes, rövidebbik részét, amire majd felfeszítik. Erre már nem volt képes, jártányi ereje alig maradt.

A Golgotán felállították a három keresztet, nagy, kovácsoltvas szögeket vertek a csuklójába. Az övé volt középütt, egyúttal már így praktikusabb, két gonosztevőt kivégeztek, egyiket jobb keze felől, másikat bal keze felől. Ez úgy kilenc óra táján volt, és 3 óra után meghalt. Még a kereszten is gúnyolták. Ha Isten Fia vagy, szállj le onnan, aztán majd hiszünk benned.

A legmegvetettebb halálnem és a legkínosabb kivégzési mód a keresztre feszítés volt. Jézus ezt az egész utat, onnantól, hogy otthagyta a mennyei dicsőséget, odáig, hogy kilehelte a lelkét a kereszten, zokszó nélkül végigjárta. Az egész passió alatt a maga szenvedésével kapcsolatban szinte egyetlen szava sincs. Tűrte mindazt, amit vele tettek. Kiszolgáltatta magát teljesen ártatlanul.

2. Közben azonban, akinek van szeme a látásra, annak újra és újra felragyog Jézus isteni nagysága. Hadd említsek meg erre mindegyik helyszínről egy-egy jellemző eseményt.

Azt olvastuk: "Mivel pedig tudta Jézus mindazt, ami reá vár, ..." Egész földi szolgálata alatt tudta, hogy mi lesz annak a vége. Azt is tudta, hogy nagypénteken mi vár rá, és mégsem futott el ezek elől az iszonyatos szenvedések elől. Tudta azt is kezdettől fogva, hogy Júdás az, aki elárulja, és mégis szerette őt többi tanítványával együtt. Micsoda erő kellett ehhez! Pontosan tudta az Ő kínszenvedésének az idejét is, de sem siettette, sem nem késleltette. Valóban engedelmes volt az Atyának halálig, mégpedig a kereszthalálig.

Olvastuk mai igénkben, hogy elfogatásakor a Gecsemáné-kertben két csapat állt egymással szemben. Jézus tizenegy tanítványával, és a heves Péternél volt egy szál kard. Ez az egyik csapat. A másik csapat valami elképesztő létszámú felfegyverzett sereg. Azt olvassuk az eredeti szövegben: egy római kohorsz jelent ott meg egy ezredesnek a vezetésével. A kohorsz a légiónak a tizedrésze volt. A légió létszáma általában hatezer volt. Hatszáz római katonát kértek kölcsön Pilátustól egy ezredes vezetésével, és azon kívül a templomőrség szintén felfegyverzett katonái, akiket a belső rendfenntartásra használtak, főleg egy-egy nagy ünnepen, ahol óriási tömegek fordultak meg a templomban.

Miért jöttek ilyen sokan? Mire gondoltak? Nyilván arra számítottak, hogy Jézus esetleg híveivel együtt védekezni fog. Hoztak fáklyát is, hogy a sötétben a Gecsemáné-kert bokrai közül összevadásszák őket. Erre azonban nem volt szükség. Nem kell megkeresni Jézust a sötétben, maga lépett elő, és Ő kérdez először: "Kit kerestek?" "A názáreti Jézust." "Én vagyok." - és amikor ezt mondta, hátrahőköltek és a földre estek. Hogyhogy? Több száz felfegyverzett, harcban edzett katona hátrahőköl, és a földre esik. Akaratlanul is leborul? Ki előtt? Egy fegyvertelen, szelíd rabbi előtt? Nem. A mindenható Isten előtt, akinek a jelenlétét kénytelen volt átélni hívő és hitetlen ebben a két szóban: "Én vagyok". Ő a "Vagyok, aki Vagyok". És az Ő teljhatalmú képviselője Jézus akkor is, ha perceken belül megkötözik és rángatják, mint egy állatot. Ő akkor is az, aki. "Én vagyok". Rendkívül sokat sejtett és mond ez a tény, hogy hátrahőköltek és a földre estek.

Jézus utána is mint egy vezér uralja a helyzetet és parancsokat osztogat. Azt mondja: ezeket itt - mutat a tanítványokra - engedjétek szabadon! És szabadon engedik őket. Mint egy parancsnok, akinek mindenki, aki ott van, beosztottja és kénytelen engedelmeskedni. Aztán isteni hatalmával még arra is van figyelme, erről külön kellene prédikációt tartani, hogy meggyógyítsa azt a szerencsétlen szolgát, az ellenségei között, akinek ez a hirtelen Péter az egy szál kardjával levágta a fülét. Ilyen nagy a mi Megváltónk!

Amikor Heródes elé viszik, Heródes a maga kiskirályi gőgjével azt gondolja, hogy Jézus most játékszer lesz a kezében. Az hiszi, hogy Jézus mutatványos, és várja, hogy produkáljon külön neki valami csodát. Kérdések özönével ostromolja - olvassuk ezt a Lukács evangéliumában -, de Jézus egyetlen szót sem szól hozzá. Szóra sem méltatja ezt a szánalmas bábot. És Heródes teljesen tehetetlenné válik Jézussal szemben. Semmi nem történik meg abból, amire fel akarta használni Jézust.

Természetesen Pilátus is fitogtatni akarja a maga hatalmát, ami a pozíciójából is következett. Azt mondja Jézusnak: vigyázz, hogy beszélsz velem, mert van hatalmam téged keresztre feszíttetni, és van hatalmam szabadon bocsátani. Jézus azt mondja: semmi hatalmad nem lenne rajtam, ha onnan felülről nem adatott volna neked.

Van hatalma szabadon bocsátani - hát, hogy lenne? Legfeljebb keresztre juttatni van hatalma. Ennek az embernek fogalma sincs, hogy mi történik ott. Nagy "bölcsen" megállapítja, hogy tudja, hogy Jézust irigységből adták a kezébe. Ez igaz, de ez a valóságnak csak egy töredéke, és annak is a felszíne. Fogalma sincs, hogy mi megy ott végbe. Hogy örök isteni terv valósul meg ezen a napon. Hogy a mindenható Isten az egész emberiség megmentésére készül most. Hogy az Isten Báránya, aki ott áll előtte, a világ bűnét veszi magára és azért fog eleget tenni tökéletesen és maradék nélkül. És a helytartó sem ezért, sem ez ellen az égvilágon semmit nem tehet. Micsoda nevetséges büszkeség! Van hatalmam erre meg arra. Jézus isteni nagysága itt is ragyog, és ez az ember is kénytelen azt meglátni. Jézus megkötözve, félholtra verve, agyonkínozva is az, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön.

És ez derül ki a kereszten is. Ott van a Megváltó kifeszítve, vérzik, szomjas, sebláza van, lassan haldoklik. De mint a menny és pokol teljhatalmú ura, azonnali hatállyal beutalja az üdvösségbe az egyik gonosztevőt, akit vele együtt feszítettek meg, és aki tőle kér ott az utolsó pillanatokban segítséget és kegyelmet. És Ő adja a segítséget és a kegyelmet. Amikor haldokolva is gúnyolják: másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni, ha Isten Fia, szálljon le a keresztről, akkor Ő csak megemlíti, hogy akár tizenkét sereg angyalnál is többet idehívhatna. Itt a légió szó van. Ha egy légió hatezer, akkor tizenkét légió hetvenkétezer. Akár ennyi angyal is jöhetne oda. De a tizenkettes szám utal arra, hogy a menny összes angyalát odaparancsolhatná Jézus, ha akarná. De nem akarja, mert így folytatja: hogyan teljesedne be akkor az Írás? Akkor nem hangozhatna el néhány perc múlva az egész világegyetem sorát eldöntő szó: "Elvégeztetett!" Márpedig Ő azért jött, hogy elvégeztessen a váltság, és ezért nem parancsolja oda az összes angyalt.

Amikor meghal, déli tizenkettőtől háromig sötétség lesz, teljes napfogyatkozás, földrengés, széthasadoznak a sziklák, néhány halott is feltámad annak a jeleként, hogy aki itt kilehelte a lelkét, az az egész világmindenségnek az Ura, élőknek és holtaknak, életnek és halálnak teljhatalmú Ura. És kettéhasadt a templom vastag, nehéz függönye, ami azt jelezte, hogy megnyílt az út a bűnös ember számára a kegyelmes Istenhez. Mert nagypéntektől az Isten kegyelemmel néz a bűnös emberre, és minden bűnös kegyelemre számíthat nála, s közvetlenül mehet hozzá. Ezt tette lehetővé Jézus a kereszten.

Mennyire igaz az ének:

Isten Báránya, te ott a Golgotán,
Teljes győzelmet vettél a harc után.
Üdvöt találhat már az egész világ,
Mert megfizetted ott bűnünk váltságdíját.
Fennszóval hirdetted a kereszten:
Elvégeztem, elvégeztem!

3. Mi ennek a jelentősége a számunkra ma? Két fontos bibliai igazságot szeretnék megemlíteni.

Az egyik: Jézus Krisztus az Ő isteni hatalmával és teljes engedelmességével tökéletes váltságot szerzett nekünk. Olyat, amihez nem lehet, és nem kell hozzátenni semmit. Az a szó, amit Ő a kereszten mondott, hogy "Elvégeztetett", nyelvtanilag abban a perfektum alakban áll, amiben a szó azt jelenti: teljessé, tökéletessé tenni valamit, befejezni, célhoz juttatni. És Ő teljessé, tökéletessé tette azt, ami végett otthagyta a mennyei dicsőséget és eljött ide közénk. Istennek a bűnnel szembeni igazságos ítéletét maradék nélkül elszenvedte. Istent tökéletesen kiengesztelte. A benne hívőknek teljes felmentést eszközölt ki, és azt olvassuk, hogy az Ő kereszthalálával megtört az ördögnek a hatalma is. Lefegyverezte, mint ősellenséget a kereszten. Akkor teljesedett be az, amiről az ősevangélium szól (1Móz 3,15): a kígyó fejére taposott, mert isteni hatalommal jött el erre a világra.

Jézus Krisztus tökéletes váltságot szerzett. Az Ő áldozata teljes. Ezt az áldozatot sem kiegészíteni, sem semmilyen formában megismételni nem lehet, nem kell és nem szabad.

Ő tökéletes üdvösséget szerzett nekünk. Aki elolvassa a Zsidókhoz írt levél 9. és 10. fejezetét, az újra és újra találkozik ezzel az ujjongással: "Az Ő akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra. (...) Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket." (Zsid 10,10, 14).

Ez az egyik, ami nagypéntek evangéliumából következik.

A másik az, hogy ez a hatalmas Krisztus ígérte meg a benne hívőknek, hogy "Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig."

Aki tehát Jézusban hisz, az ma is erre a hatalmas Krisztusra bízza rá magát. Aki ura minden természeti erőnek, minden politikai hatalomnak, minden vallási képződménynek és ura a mi személyes sorsunknak is, ami neki változatlanul fontos.

Aki tehát benne hisz, az valóban boldogan vallhatja a Heidelbergi Káté örök szép bizonyságtételével: "Az az én egyetlen egy vigasztalásom életemben és halálomban, hogy mind testestől, mind lelkestől, mind életemben, mind halálomban, nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok, aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett, s engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított, és úgy megőriz, hogy az én mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál sem eshet le a fejemről, sőt mindennek az én javamat kell szolgálnia. Ezért Szentlelkével bizonyossá is tesz engem az üdvösség felől és szív szerint késszé és képessé tesz arra, hogy ezentúl Őneki éljek."

Megint csak az jut eszembe: milyen igaza van az éneknek:

Óh, bízd magad e kegyelemre,
Mely gazdagon árad feléd,
Váltságát tedd a magadévá
Hidd, az számodra is elég!

Erre, amit Jézus nagypénteken tökéletesen elvégzett értünk, valóban csak az lehet a válasz, amivel az imént idézett Káté felelet befejeződik: Ezentúl Őneki éljek. Hogy ezentúl éljek.

---

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk téged azért, mert legmélyebb megaláztatásodban és gyalázatodban is Isten örökkévaló Fia maradtál, aki öröktől fogva mindörökké Isten vagy, s akiről tudhatjuk, hogy ma is élsz és uralkodsz örökkön örökké.

Bocsásd meg, Urunk, valahányszor kisebbnek látunk téged ennél. Bocsásd meg valahányszor szűkös fantáziánkkal próbáljuk elképzelni, hogy ki vagy és mire vagy képes. Ezért telik meg a szívünk sokszor félelemmel és aggodalmaskodással.

Nem akarunk téged bántani a továbbiakban ezzel a hitetlenséggel. Adj nekünk teljes bizodalmat abban, hogy te az vagy, akinek kijelentetted magadat.

Köszönjük, hogy a kereszten ragyogott legjobban a te dicsőséged. Köszönjük, hogy mindaz, amit a kereszten végeztél, nemcsak miattunk következett be, hanem helyettünk és érettünk is történt. Dicsőítünk téged ezért!

Könyörülj rajtunk, hogy hadd legyen ez teljes meggyőződésünkké, és hadd töltse be ennek az öröme és bizonyossága a szívünket. Segíts minket tovább annál, hogy mi erről már hallottunk. Annál is, hogy esetleg elhisszük. Segíts el odáig, hogy ennek az örömében éljünk, hogy így tudjunk hozzád jönni újra és újra bocsánatért, mint akiről tudjuk, hogy még az ezután elkövetendő bűneinkért is meghaltál.

Segíts, hogy így tudjunk könyörögni másokért, akik nekünk fontosak, bízva abban, hogy neked minden lehetséges, az is, ami az embereknek lehetetlen. Töltsd be a szívünket ezzel a békességgel és reménységgel.

Dicsőítünk téged, mert nem maradtál sem a kereszten, sem a sírban, hanem feltámadtál és élő Urunk vagy. Taníts minket ennek az örömével élni, és így segíts most ebben a csendben saját szívünk imádságát is elmondani.

Ámen.