PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. március 18. (vasárnap) Cseri Kálmán

MI AZ IHLETETTSÉG?

Alapige: 2Tim 3,16

---

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, hálásan köszönjük, hogy itt lehetünk előtted. Köszönjük a te házadnak csendjét, köszönjük, hogy a múlt héten is tapasztaltuk jóságodat, gondoskodó szeretetedet, bűnbocsátó irgalmadat.

Köszönjük neked ma különösen, hogy van szavad hozzánk. Köszönjük, hogy a te magasságos isteni gondolataidat leírattad a Szentírásban, és Szentlelked megsegít minket, hogy úgy olvassuk és hallgassuk azt, mint hozzánk szóló szavadat. Segíts el mindnyájunkat erre a boldog tapasztalatra. Ajándékozz meg minket most is igéddel. Olyan nagy szükségünk van rá.

Köszönjük, hogy minden jót el tudsz végezni bennünk beszédeddel. Segíts most nyitott szívvel figyelnünk arra.

Köszönjük, hogy itt lehetünk, köszönjük, hogy vannak, akik hosszú betegség után újra eljöhettek. Köszönjük, hogy vannak olyanok is, akik maguk sem tudják, miért vannak itt, de a te nagy szereteted vonzza őket, és isteni gazdagságodból akarod megajándékozni őket.

Tedd ezt a csendes órát most ajándékozásod alkalmává és add meg mindannyiunknak azt, amire szerinted a legnagyobb szükségünk van. Add, hogy ne hiába legyünk itt. Hadd menjünk el lelkiekben sokkal gazdagabban és legyünk mindnyájan használhatóbbak a te kezedben.

Ámen.

---

Igehirdetés

Két héttel ezelőtt arról volt szó, hogy mennyire hiteles a Szentírás mint könyv. Egyelőre egyszerűen mint egy ókori írásművet vizsgáltuk a Szentírást és láttuk, hogy az ókori írásművek megbízhatóságának a vizsgálatánál három szempontra szoktak ügyelni a tudósok. Az első, hogy a benne leírt események után mennyivel foglalták azt írásba. Nem mindegy, hogy azonnal vagy száz év múlva. Ha azonnal, az pontosabb. Aztán a birtokunkban levő legrégebbi kézirat, másolat milyen közel van az eredetihez, amit először leírtak. Minél közelebb van, annál hitelesebb. Végül, hogy hány ilyen kézirat-másolat van egy-egy ókori írásműről, és azok, ha összehasonlítjuk őket, egyeznek-e egymással.

Láttuk, hogy az Újszövetség messzemenően kielégít minden ilyen tudományos igényt, hiszen néhány évtizeddel azután, hogy a benne foglalt események megtörténtek, már leírták azokat. Szem- és fültanúk írták le. Olvastuk Péter apostol, János apostol bizonyságtételét. Főleg János nem győzi sorolni: mi láttuk, hallottuk, a kezünkkel fogtuk azt, amit most leírunk nektek. Nem kitalált meséket foglalunk írásba.

Azután láttuk azt az izgalmas történetet is, hogy egyre régebbi időből származó kéziratokat találtak, és hogyan találták meg ezeket. Ma már ott tartunk, hogy a 2. századból is vannak az Újszövetségnek részletei. Tehát néhány évtizeddel azután, hogy az eredetit legelőször leírták.

Végül az is elhangzott, hogy több, mint ötezer teljes vagy töredékes kézirata van az Újszövetségnek, ami teljesen egyedülálló az irodalomtörténetben ókori írásművek esetében. Kicsit összehasonlítottuk, hogy Thuküdidész, Homérosz, Platon műveinek a mutatói sokkal rosszabbak, mint a Szentírásé.

Az Újszövetségre nézve tehát megnyugtató a tudományos vizsgálatok eredménye. Az Ószövetség könyveinek a hitelességét pedig nagyban alátámasztja az a hatvan évvel ezelőtti felfedezés, amikor 1947-ben a Holt-tenger partján megtalálták azokat a híresekké vált tekercseket, az úgynevezett holt-tengeri tekercseket, amelyek között az Ószövetség harminckilenc könyvéből harmincnyolc található, köztük egy teljes Ézsaiás könyve, a leghosszabb prófétai könyv, a Kr.e. 2. - 3. századból, és ennek a szövege teljesen egyezik azzal, amit mi ma édes anyanyelvünkön a Szentírásból olvasunk.

Érdekes, hogy az előbb említett ókori szerzők műveivel kapcsolatban senki nem vonja kétségbe, hogy ami ma a kezünkben van, azt írták le eredetileg, mindig újra a Biblia hitelességét kérdőjelezik meg. Ez annyiból nem baj, hogy annál inkább sikerül, amit lehet tudományos módszerekkel is bebizonyítani, amit pedig azzal nem, azt a hitünkkel megragadni, mert ma éppen erről szeretnék beszélni.

Noha a Szentírás mint könyv hitelessége a legmodernebb tudományos módszerekkel bizonyítható, de az nem bizonyítható, hogy ez valóban Isten szava. Márpedig mi sokan így olvassuk, így hirdetjük, és számtalan tapasztalatunk van erre nézve.

Mit jelent az, amit így szoktak mondani, hogy a Biblia ihletett könyv, Istentől ihletett, vagy idegen szóval inspirált könyv? Hogyan kell azt érteni, amit Pál apostol itt utódának, a fiatal Timóteusnak ír, hogy a teljes Szentírás Istentől ihletett, és ezért hasznos arra a sok mindenre, amit itt elmond? Hogyan értsük azt, hogy maga Isten adta tudtul az embereknek az Ő gondolatait, és akik ma hittel olvassuk, úgy olvassuk ezt a szöveget, ami ránézésre ugyanolyan, mint minden más könyv, mint az élő Isten hozzánk szóló szavát?

Egyszerűen azt jelenti, hogy Isten parancsolta meg a szentíróknak, hogy ezeket a dolgokat írásba foglalják, sőt Ő adta nekik ezeket a gondolatokat és még a szavakat is. De úgy írták le mindezt, hogy ugyanakkor az írásukon érzékelhető az ő egyéniségük, műveltségük, kultúrájuk minden nyoma. Honnan vesszük ezt? Tőlük maguktól. Számos helyen benne van a Szentírásban, hogy a szentírók elmondják hogyan jutottak ők ahhoz, hogy ezt leírják, és hogyan történt a gyakorlatban ez. Majd részletesebben is látni fogjuk, most egy-két idézetet hadd említsek.

Dávid, aki az Ószövetségnek jelentős részét írta, az egyik helyen így ír: "Az Úr Lelke beszélt általam, az Ő szava volt nyelvemen." (2Sám 23,2). Itt visszatekint az életére, kiértékel sok mindent, mi történt, miért történt, hogyan történt, és egyszer csak eszébe jut, hogy milyen sok zsoltárt írt ő, és milyen sok fontos isteni kijelentést foglalt írásba. Szinte azt mondja - nem ez van a Bibliában -: jaj, az ám, most jut eszembe, hogy ezeket nem én találtam ki, hanem az Úr Lelke beszélt általam, az Ő szava volt nyelvemen.

Vagy Péter apostol második levelében ezt olvassuk: "Tudnotok kell, testvéreim, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek."

Ők tehát Istentől küldött emberek, annyira, hogy sokszor tiltakoztak is ellene. Nem egy közülük azt mondta: Uram, ne engem küldj el, nehéz feladat ez. A prófétákat meg szokták verni, nem hiányzik az nekem. Egyébként is fiatal vagyok - jut eszébe Jeremiásnak, meg nem tudok szépen beszélni - jut eszébe Mózesnek. Küldj valaki mást. És Isten azt mondta: nem. Ezt rajtatok keresztül akarom elmondani a népnek. Az én igéimet adom a te szádba - mondja Jeremiásnak is, meg Mózesnek is hasonlót ígér.

Tehát Isten küldte ezeket az embereket, és nem a magukét mondták, hanem Istentől kapott kijelentést hirdettek és foglaltak írásba.

Így érthető alapigénk is, amit Pál apostol így fogalmaz: "A teljes Szentírás Istentől ihletett."

Ez azonban nem úgy történt, mint az okkult gyakorlatokban szokott, ahol a médium transzba esik, vagy magyar szavakkal: a közvetítő önkívületi állapotba jut, és mechanikusan kénytelen írni és mondani azt, amit a gonosz szellem neki sugall. A Szentírás szerzőivel nem ez történt. Ők teljesen józan állapotban értették meg Isten gondolatait, és úgy írták le azt, ahogy az előbb már említettem, hogy meglátszik azon az ő egyéniségüknek sok jegye.

Tehát Márk, akinek Péter apostol diktálta le az evangéliumot, rövid, világos mondatokban mondja el a Jézussal kapcsolatos dolgokat. Ugyanezt Lukács a maga nagy műveltségével részletesebben és sokkal igényesebb, választékosabb stílusban mondja el. De csak a stílus különbözik, a tartalma ugyanaz, mert a tartalmát nem ők találták ki, azt Isten adta az ő gondolataikba. A stíluson meg persze hogy meglátszanak annak a személyiségjegyei, aki azt leírja.

Röviden tehát mondhatjuk: a Bibliát Isten írta, csak a szentírókkal íratta le. Őket azonban közben Isten Szentlelke irányította, ihlette, és ez abban is megmutatkozik fényesen, hogy a Biblia 66 könyvének 40 írója, akik 1500 éves időtartamon belül munkálkodtak és három különböző nyelven írtak, teljesen azonos szellemiségben alkotnak. Aki figyelmesen elolvassa a Bibliát, legelőször ez lepi meg, hogy mennyire egységes az egész. Akármikor éltek, akármilyen műveltségük volt, akármilyen háttérből érkeztek, ugyanarról írják ugyanazt, csak a stílusuk más, a formában van különbség. Nincs ehhez fogható még egy példa a világirodalomban.

A Bibliának tehát egy szerzője van, az az Isten, aki szükségesnek látta ezeket az igazságokat minden idők hívőinek írásba rögzíteni. Csak sok íródeákot alkalmazott. De ezeket, miközben írták, az Ő Szentlelke vezette, irányította, ihlette. Hadd mondjak erre egy ószövetségi meg egy újszövetségi példát, amivel talán még világosabb lesz.

I.e. 587-ben vagyunk. Isten népe újra úgy vétkezett Isten ellen, hogy az Úr mellett a pogányok bálványait is istenként tisztelte. Ez főbenjáró bűn volt. Isten azt mondta: ha nem hagyjátok abba, akkor súlyos ítélet következik. Ha abbahagyjátok, nem szabadítom rátok Babilont. Jeremiást bízta meg, hogy ezt hirdesse. Ezt az igehirdetést nem szívesen hallgatták az emberek. Ezért a király börtönbe csukatta Jeremiást. Hallgasson el az igehirdetés. Jeremiás börtönben van. Egy valaki látogathatta, egy Bárúk nevű jó barátja.

Isten azonban annyira szerette a népet, hogy legalább még egyszer egy nagy ünnepen, amikor sokan jönnek a templomba, meg akarta hirdetni ezt a lehetőséget: Ha abbahagyjátok a bálványimádást, megmaradtok. Ha továbbfolytatjátok, jön Babilon és elnyel benneteket. De hogy fogja ezt Jeremiás hirdetni, ha börtönben van? Úgy, hogy Isten adja Jeremiás fejébe ezeket a gondolatokat, Jeremiás lediktálja Bárúknak a börtönben, Bárúk kimegy és felolvassa a templomtéren, ahol nagy sokaság hallgatja.

Eljut a királyhoz is ennek a híre. Hiába csukatta börtönbe, az Isten igéjét nem lehet bilincsbe verni, csak az ige hirdetőit. Ma is nagyon sok igehirdető van börtönben szerte a világon. Mégis hangzik az ige. Bekéreti a kéziratot. Felolvassák neki, és minden lap végére érve összetépi a lapot s bedobja a kandallóba. Biblia-égetések gyakran voltak a történelem során.

És akkor mit tesz Isten? Újra Jeremiás fejébe adja ezeket a gondolatokat, ismét lediktálja Bárúknak, és Isten kegyelméből mindez itt van a mi Bibliánkban is két és félezer évvel később. Most olvastuk a Jeremiás 36. részéből. Csak egy verset olvasok ismét: "Ekkor Jeremiás hívta Bárúkot, Nérijjá fiát, Bárúk pedig leírta Jeremiás diktálása után az irattekercsre az Úrnak minden igéjét, amit kijelentett neki." Az események alanya tehát Isten. Ő áll a sor elején. Ő mondja Jeremiásnak, Jeremiás diktálja Bárúknak, Bárúk felolvassa a népnek, és a mai napig itt van Isten kegyelméből, mi is olvashatjuk.

Jeremiás sem volt mindig ihletett állapotban. Nem a szentírókat ihlette Isten. Itt is azt olvastuk, hogy a teljes Szentírás Istentől ihletett, de amikor kijelentést kapott, akkor ebben az állapotban volt.

Az újszövetségi példa Péterről szól. Jézus egy alkalommal el akart vonulni a tanítványokkal lelkigyakorlatra, csendesnapokra. Beszélgettek közben. Megkérdezte: mit mondanak rólam az emberek? Kinek tartotok? Nagy csend volt. Megszólal Péter: "Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia." Mindenki megdermedhetett. Honnan veszi ezt? Hogy meri ezt ilyen határozottan, bátran állítani? Jézus megmondja, honnan veszi: "Nem test és vér jelentette ezt ki neked, hanem az én Atyám." Istentől kapott Péter ott kijelentést, és ezt a kijelentést továbbadta. Talán ő lepődött meg legjobban azon, hogy mit beszélek én? Honnan vagyok ebben ilyen bizonyos? Egyrészt emiatt üldözték már akkor az embereket, ha valaki Messiásnak tartotta Jézust, másrészt ilyen határozottan és meggyőződéssel hogy meri ezt kijelenteni. Mert kijelentést kapott.

Ezek után Jézus közli a tanítványokkal, hogy hamarosan Jeruzsálembe kell mennie, ott sokat kell szenvednie, meg kell halnia és a harmadik napon feltámad. Mire ugyanez a Péter: "Isten mentsen, Uram! Veled ilyen nem történhet!" És akkor Jézus keményen rászól: "Távozz tőlem Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem emberek szerint." Itt Péter már nincs ihletett állapotban, itt az ő nagy szíve szólal meg, amelyikkel szerette Jézust és rajongott érte. Már csak nem fognak téged megkínozni és megölni! Arra nem kerülhet sor. Nem kerülhet sor? Ez volt a célja az Ő jövetelének. A kereszt, a váltság elvégzése. Az egészet nem érti Péter, mert itt a maga feje szerint beszél. Amikor a nagy hitvallást elmondta előbb, a Szentlélek irányítása alatt volt és azt mondta, amit ő is úgy hallott. (Mt 16).

A Biblia megírása tehát hasonló ahhoz, amit a transzformátorok tesznek az elektromos árammal. Beérkezik oda a magasfeszültségű áram, azt redukálni kell 220-230 V-ra, hogy használhassuk a háztartásban is. Ha azt a magasfeszültséget vezetnék be, minden szétdurranna, tönkremenne, életveszélyes lenne. Redukálni kell a transzformátornak. Az Isten magasságos gondolatai elérkeznek egy emberhez, a Szentlélek által azt felfogja és egyszerű emberi szavakba foglalva, egyszerű betűkkel leírja. De ugyanez visszafelé is működik, és ez mutatja, hogy Isten gondolatait írta le valaki, mert amikor ezt valaki olvassa, ugyanez a Szentlélek feltranszformálja a számára, és az egyszerű szavak és betűk az élő Isten hozzánk szóló üzenetévé válnak. És milyen sokan tapasztaljuk ezt, akik naponta ezzel a hittel olvassuk a Szentírást, hogy Isten egészen személyesen, teljesen időszerű, aktuális üzeneteket, tanácsot, segítséget, óvást, feddést tud adni a hívőnek a Biblia szövegén keresztül. Ami külsőre ugyanolyan, mint minden más könyv, de éppen mivel ihletett, egészen más, mint az összes többi kézzel írt vagy nyomtatásban megjelent könyv, mert ezen keresztül maga az élő Isten tud szólni hozzánk ma is, és ad segítséget, útmutatást, tanácsot.

Ezért van az, hogy nem mindenki érti a Bibliát, aki olvassa. Isten szavát csak az értheti meg benne, akiben szintén ott van Isten Szentlelke. Az a Lélek, amelyik letranszformálta az isteni üzenetet a szentíróknak és most újra felerősíti az olvasónak, és Isten szavává teszi. Ezért is igaz az, amit Jézus mondott annak a kiváló, derék, vallásos embernek, Nikodémusnak: értsd meg, szükséges újjá születned. Másképp nincs válasz azokra a kérdésekre, amik ott feszülnek benned. Mert az újjászületés során, amikor Jézust behívja valaki az életébe, akkor kapja a Szentlelket.

Többekkel beszéltem, akik olvasták a Bibliát előtte is hébe-hóba, és az újjászületésük után elkezdték olvasni. Azt mondták: most nyílt ki előttem a Szentírás is, meg egy új világ. Most értem már az Isten gondolatait. Isten teszi azt számunkra személyessé.

Adás mindig van, Isten mondja azt, amire szükségünk van, de akiben nincs a Szentlélek, annak nincs vevőkészüléke. És akinek nincs Jézusba vetett hite, annak nincs antennája. Aki vevőkészülékkel és antennával fel van szerelve, az előtt egyszerre megnyílik Isten gondolatainak mérhetetlen gazdagsága, s annak a számára kincsesbánya lesz a Szentírás. Ezért fontos tudnunk, hogy ez a bizonyos újjászületés egészen más, mint a vallásosság, a keresés, az igényes gondolkozás. Itt arról van szó, hogy Jézus él a hívőben. Akiben Jézus él, az Ő Szentlelkét is kapta, és a Szentlélek teszi képessé arra, hogy Isten szavaként olvassa az igét, s megértse, mit jelent az a számára. Ettől kezdve érvényesek azok a képek, amiket Jézus is, a Biblia más helyen is mond a Szentírásról.

Jézus azt mondja: olyan, mint a mindennapi kenyér, ami erőt ad a mindennapi feladatokhoz és terhekhez. Olyan, mint a világosság, aminél tájékozódni lehet, hogy ne tévedjünk el az élet útvesztőjében. Olyan, mint egy kard, amivel védekezhetünk sokféle lelki-szellemi támadás ellen, és megvédhetünk másokat is.

Aki rendszeresen olvassa a Bibliát ezzel a hittel, abban Isten egy egészen új gondolkozást alakít ki. Így írja ezt Pál apostol: A Szentlélek megújítja a mi értelmünket, és mintegy Isten szemével nézzük és látjuk a valóságot. Következésképpen a teljes valóságon tájékozódunk, és nemcsak annak egy töredékén, amit a Biblia a láthatóknak nevez, és amin minden hitetlen ember kénytelen tájékozódni. A valóság egy töredékén tájékozódva csak hibás következtetésekre juthatunk el. Az Isten által kapott új gondolkozás a teljes valóságot látja, a láthatókat és láthatatlanokat egyaránt, és ezért jut el helyes következtetésekre. Ezért tud az ilyen ember személyes életében is helyes döntéseket hozni.

A szívem szorul össze mindig, amikor emberek hányaveti módon, fölényesen beszélnek a Szentírásról. Fogalmuk sincs arról, mivel még nem olvassák és nem így olvassák, mitől fosztják meg magukat. Hogy mitől fosztotta meg magát valaki, csak akkor tudja meg, amikor így kezdi olvasni, és kapja Istentől naponta a segítséget és támogatást. Ilyenkor furcsa dolgokat mondanak az emberek. Ilyeneket: ó, én bolond, hogy csak most kezdtem el. Bár korábban figyeltem volna Istenre!

Egy-két példát hadd mondjak erre, hogyan történik ez, amikor valaki így veszi kezébe a Bibliát és valóban Isten szavává válik a számára.

Ismerek valakit, aki kedves hívő barátom, akire rászálltak a munkahelyén és egyfolytában "cikizték", keresztbe tettek neki, megalázták, gúnyolták hol csak azért, mert keresztyénnek, hívőnek vallotta magát, hol rágalmakkal, valótlan vádakkal bántották. Akik őt szerették, azt mondták: ne hagyd ezt vég nélkül, azért a keresztyén sem olyan, akinek fát lehet vágni a hátán. Üss vissza nekik! Nem kell bosszút állni, mert nem vagytok bosszúállók, de valahogy üss vissza. Egy ilyen visszaütési akciót már ki is agyaltak, az időzítve is volt, hogy egyszer ő is megmutatja, hogy neki is van ökle.

Aznap reggel is olvasta a Bibliát, mielőtt munkába indult volna, s ez az ige következett: azt mondja Isten: magatokért bosszút ne álljatok, enyém a bosszúállás, én megfizetek. Azt mondta: értem. Akkor ma semmiképpen nem hajtjuk végre ezt az akciót. De ha ez valóban Isten szava, akkor kíváncsi vagyok, holnap mi lesz az ige. Másnap is előveszi a Bibliát, akkor meg az következett a Hegyi beszédből, hogy szeressétek ellenségeiteket, jót mondjatok azokról, akik rólatok rosszat mondanak, imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Mire azt mondta: értem. Tegnap csak azt mondta az Uram, mit ne tegyek, ma már azt is megmondja, mit tegyek. Nem lesz bosszúállás. Ilyen szelíd és finom bosszúállás sem lesz. Egy év múlva Isten készített egy beszélgetést ezzel az ő főellenségével, és úgy tudott neki Isten szeretetéről beszélni, hogy annak az embernek a szíve is kinyílt Isten előtt és ma együtt szolgálnak Istennek.

Ha ő akkor megmutatja, hogy neki is van ökle és bosszút áll, nehezen jöhetett volna létre ez a beszélgetés, meg ez a bizonyságtétel. Isten az egészet egyben látta már. És hogyan állíthatta le ezt az agyonsebzett embert? Az Ő igéjével. Olvassa azt, ami naponta következik. Megáll, és valamit nem hajt végre, aztán ennek később majd nagy áldása lesz.

Emlékszem, hogy egy erőmet messze meghaladó nehéz és kényes feladat elől nem tudtam kitérni. El kellett vállalni. Azon a reggelen minden porcikámban remegtem. Úgy voltam, és elmondtam Istennek: Uram, én úgy érzem magam, mint egy kis féreg, akit el lehet taposni, s aztán észre sem veszik, hogy volt vagy nincs. Hogy tudom ezt a nehéz dolgot megoldani? Könyörülj rajtam! Elővettem a Bibliát, éppen az Ézsaiás könyvét olvastuk akkor. A 44. fejezet következett. "Ne félj férgecske, Jákób, maroknyi nemzet, Izráel, megerősítelek, sőt megsegítlek, sőt igazságom jobbjával támogatlak." Mennyi "sőt" van itt - mondom. Nem elég, hogy Isten tudja, hogy férgecske vagyok és így bízza rám a feladatot. Azt mondja: megerősít, sőt megsegít, sőt az Ő hatalmas jobb kezével támogat. Ezek után szégyelljem magam, ha hitetlenkedek és félek. Ráadásul úgy kezdődött: ne félj! Ezt nem tudom elfelejteni, pedig sok évtizeddel ezelőtt történt, és azóta sok hasonlóban mutatta meg Isten a hatalmát.

Kezdjétek el olvasni a Bibliát, aki eddig hagyta porosodni valahol! Ne össze-vissza, legjobb az Újszövetséget elkezdeni. Minden nap néhány verset, úgy, ahogy reggelire is egy-két szelet kenyeret eszünk, nem egy kilós veknit, és másnap azt, ami következik. Jó azt megrágni is, nemcsak lenyelni egészben. Gondolkozni rajta egy kicsit. Ha már Isten szól hozzánk, már csak illendőségből is, válaszoljunk, néhány mondattal imádkozzunk. Kialakul egy kapcsolat az élő Istennel, akit nem mi képzelünk el magunknak, hogy hátha van, hanem aki van mindent megelőzően, és örökké. És annyira szeret minket, hogy a kis mütyürke életünk fontos neki, amikor félünk, megbátorít, amikor tanácstalankodunk, tanácsot ad, csak oda kell tartani a fülünket, a lelki fülünket is, és kérni az Ő segítségét.

Amikor elkezdtem a szolgálatot, egy falusi gyülekezetben voltam segédlelkész. A főnököm magas egyházi pozícióban volt. Többször el kellett utaznia, s ilyenkor mindig az volt az utasítás, hogy mihelyt a posta megjön, bontsam fel, s főleg ha a püspök úrtól vagy a minisztériumból jött valami, azonnal hívjam fel őt és tájékoztassam. A posta hajnalban jött, a hajnali vonat hozta, a postamester kiment az állomásra, és mi valamikor délelőtt kaptuk meg. Igen ám, csak én akkor nagyon szerelmes voltam, és vártam nagyon a szerelmes leveleket. Protekcióm volt a postamesternél, én is kimehettem a vonathoz, és mindjárt megkaptam a leveleket, nem kellett várni. Megkaptam az egész paksamétát, de melyiket olvastam el először? Nem a püspök úrét és a minisztériumból érkezett hivatalos leveleket, hanem az ismerős írást az ismerős borítékon.

Egyik reggel arra gondoltam, hogy van ez? Nekem fontosabb a szerelmes levél, mint az Isten igéje? Attól kezdve korábban keltem és még a vonat érkezése előtt nyugodtan elolvastam a napi igét. És mi volt az első nap, ami következett? Az is az Ézsaiás könyvéből. Az az ige volt, amikor Isten azt mondja népének: "Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! (...) Mert becses vagy az én szemeimben, és én szeretlek." (Ézs 43,1-6).

Majd kiesett a kezemből a Biblia. Az Isten szerelmi vallomása. A Biblia is egy szerelmes levél? Nekem fontosabb a kislány levele, mint a mindenható Isten levele? Az is fontos, de ezen túl én az Isten szerelmes levelét szeretném először olvasni mindig. Legyen fontosabb, mint a napilap átlapozása, mint egy sürgős feladat elintézése, mert ez a szó szent értelmében valóban az Ő szerelmi vallomása. Nekem, nyomorultnak azt mondja: szeretlek. Az Ő szeretetéből akar valami fontosat mondani. Nekem minden egyéb fontosabb, mint az, amitől az életem további alakulása függhet? A jövőmet egyedül Ő ismeri, mert Ő készíti el. Én meg beleásom magam a jelenbe, és betemetnek a feladatok. Legyen ott mindenekelőtt az: mit szólsz, Uram? Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!

Mindenkinek kinyílik és meggazdagodik az élete, akinek az életében fontos lesz Isten beszéde, Isten írott szava, meg Isten hirdetett szava is, az igehirdetés.

Adjon Isten minél többünknek sok örömet ebben!

---

Imádkozzunk!

Istenünk, hálásan köszönjük a Bibliát. Köszönjük azokat, akik lefordították a mi nyelvünkre. Köszönjük neked, hogy megőrizted sok-sok hányattatás, visszaélés, gonoszkodás közepette is.

Köszönjük, hogy rajta keresztül te magad szólsz hozzánk egészen személyesen és aktuálisan. Indíts minket arra, hogy hallgassuk a te szavadat, hogy legyen nekünk mindennél fontosabb, hogy te mit akarsz velünk. Hadd értsük meg, hol a helyünk az életben, milyen feladatokat bízol ránk, mire akarsz használni. És mi mire használjuk a napjainkat, az éveinket, az egész életünket.

Áldunk téged azért, hogy az örök életet is a te igéddel munkálod ki bennünk, és hitre is a te igéddel segítesz. Olyan sok jót közvetítesz nekünk beszédeden keresztül! Adj a szívünkbe egészséges szomjúságot, hogy olvassuk, tanulmányozzuk, és ahhoz igazítsuk az életünket.

Kérünk, Urunk, legyen a te igédnek sokkal nagyobb tekintélye népünk körében is. Adj a népünknek lelki felébredést, hadd lássuk meg a magunk nyomorúságát nélküled, és ragyogjon fel előttünk az az új élet, amit te kínálsz a benned hívőknek. Hadd tartozzunk mi minél többen azok közé, akik veled töltjük el ezt a földi életet, és majd veled lehetünk az örökkévalóságban is.

Eléd hozzuk mindnyájan személyes gondjainkat. Könyörgünk szeretteinkért a közelben és távolban. Könyörgünk azokért, akik a mienknél sokkal nehezebb helyzetben vannak. Légy irgalmas az éhezőknek, szűkölködőknek, betegeknek, az élet és halál mezsgyéjén járóknak, az otthontalanoknak, és mindazoknak, akik még sohasem hallottak rólad. Használj minket is, hogy vigyük a szeretetedről szóló örömhírt. Merjünk a jövő héten is minden tekintetben a te igéd szerint élni.

Kérünk, hogy ebben a csendben indíts minket őszinte imádságra magunkban.

Ámen.