PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. február17.
(csütörtök)

Cseri Kálmán


HOGY MEGDICSŐÍTTESSÉK ISTEN


Alapige:Jn 11,33-44

Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, megrendült lelkében és háborgott, és megkérdezte: "Hova helyeztétek őt?" Azt felelték: "Uram, jöjj és lásd meg!" Jézus könnyekre fakadt. A zsidók ezt mondták: "Íme, mennyire szerette!" Közülük néhányan pedig így szóltak: "Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg?" Jézus - még mindig mélyen megindulva - a sírhoz ment: ez egy barlang volt, és kő feküdt rajta. Jézus így szólt: "Vegyétek el a követ." Márta, az elhunyt testvére így szólt hozzá: "Uram, már szaga van, hiszen negyednapos."

Jézus azonban ezt mondta neki: "Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?" Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: "Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem." Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: "Lázár, jöjj ki!" És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: "Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!"


Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, mi is csodálkozva kérdezzük ezen az estén: vajon miért becsülsz minket ennyire, hogy magad elé engedsz, hogy van szavad hozzánk, sőt ajándékokat készítettél a számunkra?

Köszönjük, hogy örökkévaló szeretettel szerettél minket és ezért terjesztetted ki reánk a te irgalmasságodat. A te örök irgalmad bizonyítéka az is, hogy most itt lehetünk a te színed előtt és várhatjuk igédet.

Kérünk téged ma este különösen is, hogy a te Szentlelked tegye világossá a hangzó igét. A te Lelked vegye el az egész napi fáradságunkat, és világosítsa meg értelmünket, hogy tiszta értelemmel és nyitott szívvel tudjuk fogadni az igét, és amiről szólsz hozzánk, az meg is történjék az életünkben. Emelj ki minket onnan, ahol vagyunk. Csüggedésünk, kételyeink, kérdéseink, hitetlenséggel keveredett hitünk mélységéből emelj közel magadhoz. Adj nekünk tiszta látást, belső bizonyosságot, benned való rendíthetetlen bizalmat.

Kérünk, beszélj velünk most egészen személyesen és meggyőzően, úgy ahogy azt tetted már sokszor.

Ámen.


Igehirdetés

Ezt a bibliai fejezetet olvassuk most napról napra. A legtöbben jól ismerjük. Néhány évvel ezelőtt egész héten át az evangelizációs hetünk alapigéje volt. Most nem egy-egy mozzanatát szeretném elemezni, és annak az üzenetét kibontani, hanem az egész történet alapján szeretném felhívni a figyelmet egy nagyon fontos bibliai igazságra. Azért imádkoztam most különösen is, hogy Isten Szentlelke segítsen, hogy világosan tudjam ezt elmondani, ti pedig az egész napi fáradság után tudjatok figyelni, és magatokkal vinni, hogy valóban meg is történjék velünk az, amiről itt szó van.

Ez az egyetlen igazság, amit szeretnék kiemelni az, hogy az egész történet újra és újra azt szemlélteti, hogy mennyire más világban élt Jézus, mint a körülötte levők. A tanítványok vannak itt körülötte, Mária és Márta a friss gyászukkal, és az ellenségei is ott vannak, akik elhatározzák, hogy megölik. De egészen más világban mozog Jézus, mint ezek az emberek, akár tanítvány, akár ellenség. Másként gondolkozik, mást tart fontosnak, egészen más szempontokra figyel, más célok vannak a szeme előtt, más eszközöket használ céljai elérésére, és egyáltalán minden eseménynek egészen más jelentősége van Jézus számára, mint a többiek számára. Emiatt aztán többször nem is értették.

Ez nem azt jelentette, mintha Ő elrugaszkodott volna a földtől és a fejük felett élt volna, hiszen éppen ez a történet mutatja, hogy Jézus mennyire teljesen ott volt, két lábbal ott állt a földön, de minden gesztusa azt sugallta, hogy Ő a mennyből jött, és benne a mennyből jelent itt meg valami. Annyira emberi, hogy sír a barátjának a sírjánál. De annyira isteni teljhatalommal van ott, hogy feltámasztja őt a halálból. Neki fontos a körülötte levő embereknek minden nyomorúsága és azon segíteni is fog. Ugyanakkor újra és újra kiderül, hogy milyen fontos neki mennyei Atyjával való szoros, harmonikus közössége. Ez a kettő nem áll szemben egymással. Az, hogy itt jár a földön, és azokra figyel, akik között van, és az, hogy újra és újra kiderül honnan jött, és milyen erőket sugároz maga körül.

Nekünk Jézust nem utánoznunk kell - a középkori misztikusoknak volt ez a nem biblikus gondolatuk -, nem utánoznunk kell a mi Megváltónkat, de az, biztos, hogy Jézus mindenképpen fel akarja emelni a benne hívőket abból a földszintes, beszűkült, többnyire csak önmagunk körül, vagy elsősorban önmagunk körül forgó gondolkozásból, ami jellemző sokunkra, és meg akar ajándékozni egy más látással, hogy az Ő szemével lássuk a valóságot.

Csak egy-két példán próbáljuk szemlélni, aztán nem erről lesz ma szó, hogy valóban mennyire földhöz tapadt a gondolkozásunk. Ha csak az imádságainkat egyszer becsületen megvizsgáljuk, miről van ott szó, és milyen arányok vannak. A legtöbb imádságunk legnagyobb része: kérés, mégpedig többnyire magunkra vagy a szűk környezetünkre vonatkozó kérés, és legtöbbször valamiféle testi ügyeknek az elintézését, megoldását, elérését kérjük Istentől. Vagy: mi foglalkoztat minket egy egész napon át? Olyan jellemző, ha valaki ezt egyszer feltérképezi. Mi keserít el igazán? Lelki dolgok, vagy többnyire testiek? Minek örülünk igazán, vagy mit tartunk fontosnak a gyerekeink életében? A legtöbbször: evett-e megfelelőképpen, öltözzön fel rendesen, mert most hideg van, lehetőleg ne hozzon rossz jegyet az iskolából, ne legyen beteg. De hogy a lelke nem beteg-e? A lelke mikor kapott utoljára enni? Zuhanyozzon le minden nap. De a lelke vajon tiszta-e? Mi szennyezte be ma, és hogy lehetne attól megtisztogatni? Kinek fontos ez? Rendkívül egyoldalúvá vált még a hívők gondolkozása és élete is.

Jézus itteni viselkedése, magatartása egyebek között ezt is példázza számunkra, hogy nála csodálatos egyensúly és harmónia volt a földiek és a mennyeiek, a testiek és a lelkiek között. Neki fontosak voltak a testiek. A körülötte levők testi szükségeit Ő sokszor észrevette. Abbahagyja a tanítást, és jóltartja a sokaságot, mert éhesek és nincs mit enniük. Neki ez fontos, és ezt nem tartja illetlen dolognak, ami nem lelki vonatkozású. Ha nem kapnak enni és kidőlnek, akkor hiába prédikál nekik. Jézus rendkívül józanul néz minket ma is.

A Szentírás is ilyen józan könyv, de nem akad el itt, és komolyan veszi, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, és attól lesz emberré igazán, ha a lelki dolgok is legalább olyan hangsúlyosak számára, mint a testiek.

Itt a testi dolog az volt, hogy feltámasztotta Lázárt. Közben azonban olvasunk a történetben három hangsúlyos célhatározói mondatot. Az elsőt a 4. versben, ami így hangzik: "Ez a betegség nem halálos, (úgy fordíthatnánk, ha precízek akarunk lenni, hogy nem a halálba torkollik, ennek a betegségnek a végső eredménye nem a halál lesz), hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia."

A második eset, amikor a tanítványoknak magyarázza, hogy mi is a helyzet, mert nem értik, hogy elaludt, ha elaludt, biztos meggyógyul. De Jézus azt mondja, hogy arra gondolt, hogy meghalt. "És én azért nem siettem oda, hogy higgyetek."

A végén, közvetlenül a feltámasztás előtt az imádságában az Atyának mondja: "Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem."

Jézus legfőbb célja mindig, hogy megdicsőíttessék Isten és megdicsőíttessék az Isten Fia is. Mindjárt utána következik, hogy higgyenek benne végre. Ennek érdekében tett sok mindent. És mintegy ezt konkretizálja, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem. Mert ettől függ az üdvösségük. Gondoljunk az 5. fejezet jól ismert mondatára: "Aki hallgatja az én beszédemet, és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van, és nem megy az ítéletre, hanem átment a halálból az életbe." Vagy a főpapi ima elején ott van: "Én megdicsőítettelek téged azzal, hogy elvégeztem a munkát, amit reám bíztál." (Jn 17,4)

Jézus elsődleges célja mindig az Atya dicsősége (és ez a dicsőség az övé is), és az, hogy higgyenek az övéi és elhiggyék, hogy Őt az Atya küldte. Ezen van a hangsúly végig. Ezért történt minden, de közben sokkal nagyobb dolog történik, mint amire vágytak. Ők eredetileg azt kérték, hogy Jézus gyógyítsa meg a beteget. Erre nem került sor. A beteg meghalt, el is temették, sőt már oszlásnak indult, már szaga van. Reménytelen az eset. És mindezt azért engedte Jézus, hogy egyre súlyosabb legyen a baj, hogy annál jobban ragyogjon Isten dicsősége és az Ő dicsősége, hogy annál könnyebb legyen az embereknek hinniük Őbenne, és vegyék komolyan végre, hogy Őt az Atya küldte. Nem botcsinálta próféta, mert ilyet csak isteni teljhatalommal lehet végezni. Ez a célja mindennek. Aztán (majdnem azt mondom, hogy mellesleg) feltámad Lázár, de ennél sokkal nagyobb céljai vannak Jézusnak.

Jó lenne, ha így végig követnénk most a történetet, mert minket is sokszor az jellemez, ami ezeket az embereket: jöjjön és gyógyítsa meg a beteget. Van valami konkrét kérésünk, és akkor gyakran előfordul, hogy Isten nem mozdul. Nem hallotta? Nem akarja? Vagy nincs is? Vagy nem tudja teljesíteni a kérésünket? Vagy nem érdemeljük meg, pedig nem is vagyok olyan gonosz, mint a szomszéd asszony? Ilyenkor jönnek az ilyen bölcsességeink, mert nem értjük, hogy neki valami magasabb célja lehet ezzel az egésszel, mint ahogy itt is volt.

A történet maga az, aki nem emlékszik rá most frissen, csak azért mondom néhány mondatban, hogy Jézusnak volt három testvér jó barátja a Jeruzsálem mellett fekvő kis falucskában, Betániában, Lázár, Márta és Mária. Lázár beteg lett, azonnal üzennek Jézus után, aki akkor elég messze onnan tanított, hogy jöjjön gyorsan és gyógyítsa meg. Jézus nem siet. Néhány nap múlva érkezik meg. Addigra már a temetés is megvolt. Mind a két testvér vádolja Jézust: "ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérünk." Te vagy az oka! Nem érkeztél meg idejében. Jézus nagyon fontos tanításokat mondott Mártának, ez majd később kiderül, és a végén feltámasztja Lázárt. Ezek után azt olvassuk: sokan hittek benne; illetve az Ő ellenségei összehívják a nagytanácsot, és ekkor határozzák el, hogy megölik Őt.

Lázár feltámasztása kétségtelenül Jézus földi munkájának a csúcsa. Ez az utolsó csoda, amit tett a kereszthalála előtt. Annál jobban ragyog benne ez, hogy mi volt az Ő igazi célja az egész váltságmunkával, hogy az Istent dicsőítse, és minket üdvösségre segítsen. Közben történt sok csoda, elhangzott sok tanítás, megsimogatott sok szomorú, nyomorult embert.

Nézzük meg ezt a kettősséget, hogy mi hogyan gondolkozunk itt lenn, és milyen a jézusi gondolkozás?

1. "Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, két napig azon a helyen maradt, ahol volt." A tanítványok nem értik. Lázár neve sokat jelentett nekik. Tudták, hogy milyen közel áll Jézushoz lelkileg. Lázár beteg, kérik, hogy menjen el. Onnan a messziből követ jön érte. Akkor mi a feladat? Sietni. Azonnal abbahagyni mindent, menni és meggyógyítani. Aztán visszajöhetünk és folytathatjuk majd itt a munkát. De ez nyilván fontos, mert üzentek a testvérek. És Jézus nem siet. Miért nem? Mert tudta, hogy még nincs itt az ideje ennek. Ugyanaz történik, ami Kánában. Elfogy a bor, Mária sürgeti, hogy nincs boruk, valamit kellene tenni, és azt mondja Jézus: "nem jött még el az én órám."

Mint egy láthatatlan órára, az Atya órájára néz, még nincs itt az ideje. Majd ha a mutató odaér. Nem mondja, hogy nem fogok segíteni. Jézus szerette az övéit, de csak az Atya órájához igazodott.

Indul a család a nagy ünnepre Jeruzsálembe. Testvérei sürgetik: gyere, menjünk fel egy kicsit korábban, mert aki ilyen nagy dolgokat tud cselekedni, mint te, az mutassa meg magát a világnak. Szeretnének sütkérezni egy kicsit a bátyó dicsőségében. És Jézus azt mondja: ti indulhattok máris, mert a ti időtők mindig készen van, de az én időm még nincs itt, és nem indul el.

A tanítványok nem értették: egy helyzet, ahol mindenki úgy látja, most sietni kell, ez következik a szeretetből, a kérésnek való engedésből, a múltunkból, a kapcsolatunkból, gyerünk, siessünk. Jézus nem megy, és nem siet.

2. Két nap múlva azt mondja nekik, hogy most viszont elindulunk és elmegyünk Júdeába. Mire a tanítványok ezt mondták neki: "Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és ismét oda mégy?" Nem értik. Júdeába akar menni, amikor ott többször meg akarták kövezni. Fél az ember, ha meghallja: Júdea. Dehogy megyünk oda! Jézus azt mondja, nem félünk. Miért nem? Ő odaszánta az életét a keresztre, tudta, hogy az lesz a vége, de majd akkor, ha az Atya órája odaér, és most még nincs itt az az idő, most még nem tudják Őt elpusztítani. Tökéletes védettségben van az Atyának való engedelmességben. Nyugodtan mehetünk, nem fognak bennünket megkövezni. Megint nem értik. Ha eddig többször akartak, most meglátnak minket, s azonnal ez jut eszükbe. Mindegy, hogy mi jut eszükbe, védve vagyunk. Most még nem kövezhetnek meg.

3. A harmadik ilyen, ahol kiderül, hogy Jézus egészen más szempontok szerint gondolkozik. A 11. versben ezt olvastuk: Ezeket mondta neki, és azután hozzátette: "Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem." Pedig Jézus a haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomba merülésről szól.

Lázár meghalt, de Jézus számára csak annyi, mintha aludna. Lázárt a sírból kihívni ugyanannyi neki, mint egy kicsit a vállát megrázogatni, hogy ébredj fel, mert kedves vendégek érkeztek. Semmi különbség. Az egyik nem nagyobb erőfeszítés, mint a másik. Ezt az Ő isteni teljhatalmát kellene, hogy végre kézzelfogható valóságnak tekintsék legalább a tanítványok, a benne hívők. "Azért mondtam nektek, hogy higgyetek."

Ez ugyanaz, mint ami Jairus házánál történt. Jairusnak a beteg lányához hívták Jézust, közben a vérfolyásos asszony rabolja az idejét, feltartóztatja Őt. Jézus nem ideges. Jön a hír, mondják Jairusnak, mintha egy távirat érkezett volna, hogy leányod meghalt, ne fáraszd tovább a Mestert. Most már nincs értelme, hogy eljöjjön. Mire Jézus továbbmegy Jairus háza felé, és csak annyit mond a szerencsétlen apának, hogy "Ne félj, csak higgy!" Megérkezik. A hivatásos siratók előtte érkeztek, és siratják a halottat. Jézus leinti őket, hagyjátok abba, a leányka nem halt meg, csak alszik. Erre kinevetik Őt. Ők már csak tudják, hogy meghalt. És valóban meghalt. Jézus szemével nézve azonban az semmivel nem súlyosabb állapot, mintha csak elszundított volna, és majd felébred.

Ez nem megy be a mi szűk agyunkba, de ezt lehet a hitünkkel megragadni. Jézusnál nem érvényesek ezek a különbségek, hogy alszik vagy meghalt, egy napja vagy négy napja temették. Ez teljesen mindegy. Nem nagyobb erőfeszítés egy halottat feltámasztania, mint egy beteget meggyógyítania. Ezt nem értették. Itt is azt mondják: most már meghalt, nincs értelme tovább fáradni.

4. A negyedik különbség, amikor tipikusan két malomban őrölnek. Amikor Mártával beszélget, aki elé megy a falu határába és vádolja Jézust. Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. Erre Jézus csak ennyit mond: "feltámad a testvéred." Mire Márta: "tudom, hogy feltámad majd a feltámadáskor, az utolsó napon." Ezt tanulta a hittanórán. Felmondja a Kátét. Lesz egy utolsó nap, amikor a halottak feltámadnak. De Jézus nem a távoli jövőről beszél, hanem arról, hogy most feltámad. Jelen időben mondta, mert a jövő Jézusban jelenné vált. Ami majd valamikor bekövetkezik, azt az Isten Fia elhozta ide, és most fog feltámadni. Nem érti. A folytatást sem érti.

Amikor megkérdezi Jézus, hogy hiszed-e ezt: "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él." Mit válaszol rá? "Én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia." Nem ezt kérdezte. Azt hiszi-e, hogy Ő a feltámadás és az élet. Megint felmondja a Kátét. Szép hitvallás, és nagy dolog, ha ő ezt hiszi, de abban a helyzetben nem segít rajta, mert kitolja megint a távoli jövőbe, holott Jézus most akar cselekedni.

Ha igazán hitt volna, meg ha mi igazán hinnénk, akkor az ilyen jézusi mondatokra ez lenne a válasz: igen, Uram! Kíváncsi vagyok, mit fogsz most cselekedni. Ez lenne a hitnek a válasza. Emez meg az ismereteknek a közlése. Ezért nagy veszély, ha valakinek csak észhite van. Sok mindent tud, de a szíve mélyén nem annak tartja Jézust, aki, és nem azt várja tőle, amit Ő éppen most ígér.

Hányszor van az, hogy másra gondolunk, mint amit Ő mond. A samáriai asszony mindvégig arra a vízre gondol, ami ott van lenn a kút mélyén, és ami miatt neki ide kell jönnie, Jézus meg élő vízről beszél. Mi az? Add nekem azt a vizet, hogy ne kelljen idejárni - mondja. Nem érti. Két malomban őrölnek. Ebből akar kiszabadítani minket Jézus, és felemelni az Ő gondolataihoz, hogy értsük Őt és egyetértsünk vele.

5. Az ötödik ilyen párhuzam a sírnál figyelhető meg. Amikor Jézus azt mondja: hengerítsétek el a követ. Ilyet soha nem csináltak. Nagyon meleg ott az éghajlat. A legtöbbször még a halál bekövetkezte napján megvolt a temetés. Hamar beindult a holttestnek a felbomlása, és ezért gondosan elzárták, hogy oda senki be ne jusson, főleg a friss temetés után. Micsoda parancs ez, hogy hengerítsétek el a követ?! Nem is könnyű fizikailag sem, meg nincs értelme. Márta elkezdi magyarázni: "Uram, már szaga van, hiszen negyednapos." Ez hogy negyednapos, arra is vonatkozik, hogy az előbb említett okok miatt hosszú idő telt el, meg arra is, hogy az akkori hiedelem szerint a lélek a halál bekövetkezte után három napig még ott röpköd az elhunyt körül, de a negyedik napon már nem lehet a lelkét visszasegíteni belé. Az első három napon esetleg, ha valaki ahhoz ennyire ért, mint Jézus, de a negyedik napon már reménytelen.

Nem véletlen, hogy megvárta Jézus a negyedik napot. Miért? Hogy dicsőíttessék az Isten és az Isten Fia is. Hogy higgyetek és higgyétek el végre, hogy Őt az Atya küldte. És akkor mondja Mártának: Nem megmondtam neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét? Aztán elhengerítik a követ és kihívja Lázárt a sírból. Ő nemcsak gyógyítani tud, hanem teremteni is, mert benne a mindenható Isten jött el hozzánk.

6. Még egy utolsó ilyet hadd említsek, ami már az Ő ellenségeinek az összejövetelét jellemzi. Összehívták a főpapok és farizeusok a nagytanácsot, és ezt mondták: "Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz. Ha egyszerűen csak hagyjuk Őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is. Attól a naptól fogva egyetértettek abban, hogy megölik Őt."

Vagyis itt az emberi gondolkozás, a földszintes, a magunk körül forgó. Jaj, mi lesz velünk, ha ez így megy tovább? A rómaiak meghallják, hogy miket csinál ez a Jézus, és mi nem tudjuk megfékezni, és elveszik tőlünk ezt a helyet. Mi lesz velünk? Ez a keskenyvágányú, földszintes gondolkozás.

És mi az, ami valójában történik? Az, amit itt a megelőző oldalon olvasunk. Ezt mondta Jézus: "... Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól." (Jn 10,17-18).

Érezzük, hogy mennyivel magasabban szállnak itt a gondolatok? Összejövünk, elhatározzuk, hogy megöljük. Eltenni láb alól, mert jaj, mi lesz velünk? Na, de nem ők fogják eltenni láb alól, még ha ők lesznek az eszközök is ebben. Ez a világ teremtése előtt elhatároztatott (Jel 13,8)! A Bárány megfeszíttetett a világ alapítása előtt. Itt valami örök isteni szabadító terv bontakozik ki és valósul meg. Ezek azt hiszik, hogy majd ők hajtják végre az ítéletet, hogy megszabaduljanak ettől az "ártalmas" embertől irigységből, féltékenységből? Dehogy! Neki van hatalma letenni az Ő életét, amikor annak eljön az ideje, és a harmadik napon majd meglátják, hogy van hatalma visszavenni azt, mert ezt a küldetést vette az Atyától. Itt sokkal nagyobb dolgokról van szó, mint hogy megelégeltük és eltesszük láb alól.

Jó lenne, ha végig olvasnánk ezt a fejezetet még egyszer ebből a szempontból. És hogy ha magunkra ismernénk bátran, alázatosan, hogy Uram, én is sokszor bizony csak azt látom, ami az orrom előtt van, és sokszor még azt sem. Taníts meg engem a teljes valóságon tájékozódni, hogy ki vagy te, mik a céljaid. Ne amiatt berzenkedjem, hogy most megint rám szakadt valami nehézség, és nem értem miért, és nem tudom, hogy meddig fog tartani. Közben irigykedem azokra, akik nem küszködnek ilyesmivel. És még téged is vádollak, mint Márta Jézust, hogy miért, meddig, meg ha itt lettél volna. Segíts el engem oda, hogy azt kérdezzem: mi a célod ezzel? És akármi történik velem, bizonyos vagyok abban, hogy tudod, mit cselekszel. A tieiddel nélküled semmi nem történhet. Te jó és szeretet vagy akkor is, ha nekem valami most nagyon nehéz. Ha valakinek nehéz volt a földi néhány évtizede, akkor az a mi megváltó Urunk volt. De Ő tudta, hogy mi ennek a célja.

Jézus látta Lázár betegségének a célját, azt, ami az emberi ész elől el volt rejtve. Ő ismeri a földi események mennyei háttérét, és Ő beavat minket ebbe. Ez a nagy dolog. Egészen másként él az, aki szintén felismeri a földi események mennyei hátterét.

Két igével hadd fejezzem be. Hogyan lehet eljutni ide, hogy felismerjük, lássuk mi is a mennyei hátteret, és tudjunk azonosulni Isten akaratával, mint Jézus az Atyáéval?

Az egyik igét gyakran idézgetjük, de ritkán szedjük ízeire. Róm 12,1-2 így hangzik: "Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok ehhez a világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes."

Szánjátok oda magatokat mindenestől Istennek. Ne a világhoz igazodjatok többé. Itt a "séma" szó van. Ne a világ sémájához szabjátok magatokat, hanem menjen át a gondolkozásotok egy nagy metamorfózison. Ez a szó van itt. Egy nagy átalakuláson menjen át az értelmetek, a gondolkozásotok. És akkor fel fogjátok ismerni, hogy mi az Isten akarata, mi az, ami jó és tökéletes.

a) Odaszánni magamat egészen. A megszentelődés során jut el ide a hívő.

b) Nem szabom többé magam a világhoz. Merek más lenni, mint ahogy Jézus más volt, mint a környezete.

c) Közben egy nagy átalakuláson megy át a gondolkozásom.

d) És egyre gyakrabban felismerem, és egyre könnyebben és szívesebben cselekszem Isten akaratát.

A másik ige pedig arról szól, hogy ez a metamorfózis hogyan következik be. A 2Kor 3,18-ban írja ezt le Pál apostol. "Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét, mindnyájan ugyanarra az ábrázat átváltozunk az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre."

Szemléljük az Úr dicsőségét, és eközben átváltozunk. Isten Lelke munkálkodik bennünk.

Mit jelent szemlélni az Ő dicsőségét? Az, amit a 37. zsoltárban így olvasunk, hogy "Gyönyörködj az Úrban..." Azt, hogy odaállok Isten elé, és lehet, hogy egyelőre nem mondok semmit, de ott vagyok előtte. Elsorolom, hogy kinek hiszem Őt. Elsorolom azt, amit tudok róla. Kinek mondja Őt a Szentírás és megvallom, hogy ezt hiszem. Ezzel dicsőítem Őt, és ott vagyok előtte. A kéréseim majd jönnek utána, vagy rájövök arra, hogy nem is kell őket sorolni, tudja Ő, hogy mire van szükségem. Ehhez kétségtelenül csend kell, valamennyi idő is kell, meg odaszánás, és eközben formálódik át a gondolkozásunk és lesz egyre világosabbá számunkra, hogy mikor mi az Ő akarata.

Jézusnak ez mindig egyértelmű és világos volt, de Ő az Atyával mindig ilyen szoros közösségben volt. Nem furcsa, hogy egy ilyen nagy vállalkozás előtt, mint a Lázár feltámasztása, nem kezd el könyörögni, hogy jaj, Atyám, most ne hagyjál cserben, most mutasd meg a te hatalmadat. Itt van ez a nagy tömeg. Sírnak, rínak. Tudom, hogy fel fog támadni Lázár, de ugye fogsz adni hatalmat, hogy... Nem! Hogy hangzik az imádsága? "Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál engem." Ő közben is párbeszédben volt az Atyával, mert szakadatlan, folyamatos párbeszédben van. "Tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem."

Ehhez akar Ő közelíteni minket, és a magunk rimánkodó, toporzékoló, újabb és újabb kérésekkel előálló magatartásából felemelhet oda, hogy a hálaadáson át, az Ő megvallásán át tudjuk Őt szemlélni, és eközben átalakuljon a gondolkozásunk. Ne ilyen szűk látókörön belül próbáljunk tájékozódni és mondjunk butaságokat, mint itt a tanítványok. Ne akarjunk sietni, mikor Ő nem siet. Ne féljünk, amikor azt mondja, semmi okunk nincs a félelemre. És ne beszéljünk másról, mint amiről Ő szólt hozzánk. Ne mondjuk, hogy mindennek vége, amikor éppen ott kezdődik az Ő munkája és hatalma. Ne toljuk ki a távoli jövőbe az Ő ígéreteinek a teljesedését, mert Ő ma akarja azokat valóra váltani. És ne mondjuk azt, hogy a negyedik napon már lehetetlen, amikor hihetnénk azt, hogy neki minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, dicsőítünk téged, és hisszük, amit önmagadról mondtál, hogy néked adatott minden hatalom mennyen és földön.

Bocsásd meg, hogy sokszor kétségbe vonjuk ezt. A fejünkkel elfogadjuk, de a hitünkkel még sem merünk rátámaszkodni. Szabadíts meg minket minden bizalmatlanságtól, kishitűségtől. Attól, hogy a magunk képzelőerejével próbáljunk téged elképzelni. Hadd higgyünk annak, akinek mondod magadat. Hisszük, Urunk, hogy neked a negyedik napon is lehetséges az, ami az embereknek az első napon sem.

Add a szívünkbe ennek a békességét, hadd tudjuk rád bízni minden problémánkat, szeretteinket, a körülöttünk levő nyitott kérdéseket, az egész jövőnket, egyházunk és népünk jövendőjét. Köszönjük, hogy téged mindenható Úrnak ismerhetünk meg, így dicsőíthetünk és így változhat meg a gondolkozásunk fokról fokra, hogy azután ezzel a békességgel a te akaratodat megismerve és cselekedve tudjunk élni.

Ámen.