PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. február 06.
(vasárnap)

Varga Róbert


A BOLDOGSÁG ZSOLTÁRA 1.


Alapige:Zsolt 1,1-6

"Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz. Nem így járnak a bűnösök, hanem úgy, mint a polyva, amelyet szétszór a szél. Ezért nem állhatnak meg a bűnösök az ítélet idején, és a vétkesek az igazak közösségében. Mert ismeri az Úr az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész."


Imádkozzunk!

Köszönjük Istenünk, hogy a te szent színed elé engedtél minket ezen a mai vasárnapon is. Sokféle örömmel és sokféle teherrel jövünk. Sokféle kérdés van a szívünkben, sokfajta vágy, és leginkább azutáni vágy, hogy boldog, kiegyensúlyozott, békés életű emberek legyünk. Olyan környezetben, családban és munkahelyen legyünk, éljünk, dolgozzunk, ahol ugyanez vesz körül.

Köszönjük, Urunk, hogy tényleg ez a célod velünk, hogy olyanokká tegyél minket, akik rendkívüli emberekként élnek ebben a világban, amely nem akar tudni rólad, s a te igédtől elfordul. Használd fel ezt a ma délelőttöt is arra, kérünk, hogy ilyenné formálj egyre inkább minket.

Urunk, köszönjük, hogy te valóban azt ígéred, hogy aki a te foglyod, a te követőd, az nem lesz a halál foglya. Köszönjük, Urunk azt, hogy mindent megtettél és megteszel azért, hogy a mi életünk kivirágozzék, boldog, békés, kiegyensúlyozott emberekké tehess minket. Cselekedj ma délelőtt is úgy velünk, kérünk, hogy ezt munkálhasd bennünk.

Ámen.


Igehirdetés

Nem régen láttam egy nagy utcai plakátot, a legnagyobbakból valót, amelyre semmi más nem volt felírva, mint az, hogy boldogság. Az volt a furcsa ebben a reklámban, hogy a boldogság szót fordítva írták rá. Fejjel lefelé lógtak a betűk, mint amikor a rendesen írt szó elé tükröt tartunk, s megfordulnak a betűk. Ahogy néztem ezt a hirdetést, arra gondoltam, hogy ilyen feje tetejére állítottá vált minden.

Ez a világ őrült tempóban és intenzitással keresi a boldogulást, a boldogságot, a biztonságot, mindezeknek a forrását, és valahogy úgy tűnik, hogy mégsem találja meg.

Egy híressé és hírhedtté vált filmszínész mondta: "Van pénzem, fény vesz körül, népszerű vagyok. Azt gondolja mindenki, hogy én vagyok a világon a legboldogabb, pedig szerencsétlen és magányos vagyok."

Egy híres táncosnő pedig remegő szájjal vallotta be a riport során: "Boldogtalan vagyok, mert öregedni kezdtem, és már nem kapok annyi felkérést, mint korábban."

Nem kell egyébként híres vagy hírhedt emberré lennie valakinek ahhoz, hogy a boldogtalanság és a boldogság kérdésével foglalkozzon, mert a legtöbb ember e nélkül is olyan, mint a nyugtalan tenger. Ide-oda csap az élete. Belekap ebbe is, belekap abba is. Próbál boldogság-morzsákat begyűjteni, s abból gyúrni valami boldogság-kenyeret, de nagyon sokan belátják, még többen nem látják be, még az életük végére sem, hogy hiábavaló életet éltek, mert igazán kiegyensúlyozottak és boldogok nem tudtak lenni. Kiderül, hogy semmi sem maradandó, és semmi nem tud kielégíteni minket igazán.

Kicsit a felnőttek is olyanok ám, mint a gyerekek, akiknek minden nap szinte új játék kell. Amikor kikövetelték vagy megkapták, egy ideig fontos, aztán két nap múlva már ott hever a sarokban. Nem is gondolnak arra, hogy ez volt az a játék, amiért ledobta magát a földre, amiért sikítozott, ami miatt veszekedett, amit követelt, s amit a végén a gyenge szülő megadott neki. Azt hiszi sok felnőtt, hogy attól lesz boldog, ha megkapja s megszerzi, amit akart, s mikor megkapta és megszerezte, rájön, hogy ez sem az, amit keresett.

Sokan tehát abban reménykednek, hogy megtalálják és megkeressék a forrást, a boldogság forrását, de a legtöbben úgy járnak, ahogyan Buddha mondta halála előtt, így jegyezték föl: "Egész életemben az igazságot kerestem, de nem találtam meg." Vagy Szolon, a görög bölcs azt állította és javasolta: "Boldog földi lakó nem lesz soha. Küzd nyomorogva, mind ki halandó lény. Senkiről ne mondd, amíg él, hogy boldog, legfeljebb azt, hogy szerencsés." Vagy Puskin, a nagy orosz költő írja azt az egyik versében az élet alapvető kérdéséről: "Világra jövünk, s koporsónk már készen áll." De nem sokkal optimistább a magyar Juhász Gyula sem. Ezt írja: "Mindnyájan a boldogság trónörökösei vagyunk, és mindnyájan száműzöttek." Ez nem túl pozitív megállapítás.

Pedig van-e olyan ember, aki nem szeretne boldog lenni? Vannak-e emberek, akiket ez a kérdés nem érdekel, és nem izgat? Lehet, hogy vannak olyanok, akiket ez a kérdés sem tud izgalomba hozni. Régen túl vannak már mindenen. Begyűjtötték, amit begyűjthettek életük során, s rájöttek előbb vagy utóbb, vagy rájönnek, hogy mindez hiábavaló volt. A nagy hajtás a szakmában. A vágy az anyagi jólét után. Megszerezni valamit és valakit, és azzal élni. Előbb-utóbb ott is és abban is rájön a legtöbb ember, hogy bizony ez sem adja meg azt, amire vágyott.

Mivel a legtöbben nem boldogok, ezért az élet teherré válik. Az élet is nyűg a nyakukon úgy, ahogy azt Platón mondja: "A test a lélek börtöne." Vessük el a testet, kiszabadul a lélek, és végre boldog lesz. De hát ez a halál. Ha elvetjük a testet, akkor sem szabadul ki a lélek, mert a Szentírás erről a kérdésről egészen mást tanít.

Sokak számára tehát börtön a lét, és nem a boldogság forrása. Szabaduljunk ki a börtönből, és akkor boldogok leszünk majd.

Mások meg úgy gondolják, hogy az élet élvezete a boldogság alapja. Valaki jól megszervezi az életét, annak minden szervezhető és tervezhető momentumát, akkor boldog élete lesz. Ha már úgyis meg kell halni, mert ezzel a kérdéssel mindenki szembe találja magát. Akkor legalább hedonista módon az életet élvezve éljük le ezt a rövidebb vagy hosszabb időt. A hedonisták jelmondata ez: "Maximális fordulatszámon kell élni. Ott lenni, ahol lehet. Megenni, amit megehetünk. Megszerezni férfit és nőt, ahányat bírunk, ami belefér. Élvezni az életet. Mindenáron elérni szakmai s anyagi sikert, mert úgyis rövid az életünk, és egyszer meghalunk." - amelyben egyébként mély igazság rejtőzik.

Valóban lehet a boldogságot sokféle módon keresni, de Isten nélkül semmiképpen nem lehet megtalálni. És az is igazság, hogy nem minden sikerekben és anyagiakban gazdag ember lesz drogfüggő, kiégett és kiábrándult ember. Nem minden házasság - az Isten nélkül élve - rossz házasság. Vannak emberek, akik Isten nélkül élnek, s a maguk emberi szintjén - ők legalább is úgy érzik, és úgy élik meg -, hogy boldog és kiegyensúlyozott emberek. De mivel Isten nélkül élnek, ezért pontosan úgy fognak járni, mint a gazdag és Lázár történetében a gazdag. Ott ébrednek fel, ahol az ember egyébként nem szívesen ébredne föl. Az Isten nélküli létben, örökkévalóságban, amit a Biblia kárhozatnak hív.

Az viszont egyértelmű, hogy az ember az istenhit nélkül az élet és halál, a boldogság és boldogtalanság, az igazság és bűn kérdésében egyértelmű, világos, eligazítást és választ semmiképpen nem kaphat. Csak felületes információt. Mert egyedül a Szentírás mélysége fedi fel a boldogságra vezető út lépcsőfokait, és mutatja meg, hogy hogyan vezet lefelé az emberre nézve a boldogtalanság, az Isten nélküli lét.

Az istentelenség, mert ez az egyik bűn, amivel az ember leledzik, a másik meg az Isten elleni lázadás, ami szintén az istentelenségből fakad. Mind, mind az alapja annak, hogy az ember boldogtalanságban és nyomorúságban él hosszú távon.

Ideig-óráig tehát megszerezhetünk boldogság-morzsákat. Sok-sok esküvő után, amelyeknél ott lehettem, szolgálhattam, tudom azt mondani, hogy mindenki úgy indul: fiatalon, első, második, harmadik, vagy optimista módon még a negyedik házasságkötés után is, hogy ez most biztos boldog lesz. Aztán van, akivel Isten kegyelméből találkoztunk két, három, hat év után, és akkor már nem egészen ilyen a kép. Sokszor az istenhittel járóknál is így van, de a legtöbbször az Isten nélkül élőkkel van így, hogy nem egészen olyan a dolog, mint amilyennek gondolja vagy képzelte.

Az élet értelmét nem a körülményektől függő felszínes boldogság adja, hanem az a megelégedettség, amely a legszomorúbb és legjobb helyzetben egyaránt betöltheti a lelket. Amikor nagyon magasan vagyunk, és ránk tör a nagy boldogság, a nagy anyagi jólét, vagy a nagy szomorúság és a nagy ínség. Ez a tökéletes - amennyire ez lehetséges - kiegyensúlyozottság és józanság a legtöbb ember életében nincsen meg. Amely megtart a nagy öröm idején, és megmarad a nagy bánat és veszteség idején is.

Igen, hát ezt a megelégedettséget és békességet nem tudja más megadni, mint Jézus Krisztus. Ezért nagyon fontos kérdés az, hogy hogyan akarunk mi boldogulni? Ebben a szóban is benne van az, hogy keressük a boldogságot, a boldogság forrását vagy forrásait.

Jézus tudja egyedül a szomorúságot örömre változtatni. Ő tud a békétlenség helyett békességet adni, a bizonytalanság és félelem helyére biztonságot és elrejtettséget. A baj gyökere ott van, hogy a legtöbben ezt nem hiszik el. Vajon mi hisszük-e? Boldog emberek akkor lehetünk, ha az Isten törvénye szerint élünk.

A Szentírás azt tanítja tehát, hogy a mindenható Isten segítségével nemcsak boldog emberré lehet valaki, hanem minél inkább megismeri Jézust, az Isten egyszülött Fiát, annál inkább növekedni tud a hitben, és ha növekedni tud a keresztyén hitben, akkor növekedni fog a boldogságban is. Akkor növekedni fog a boldogságban is. Elmélyül a hitben, és egyre mélyebb és tartósabb lesz a boldogsága is, és végképp nem a körülmények alakulásától fog már függni az, hogy boldog ember vagy pedig nem. Az így élő ember kibírja a boldogságot. Az sem könnyű ám, amikor nagyon boldog az ember. Nem könnyű kibírni, azzal jól élni, azt kordában tartani, hogy ne tengjen túl az érzelmi kitörés, és ne lepjen meg a csüggedés és a depresszió, amikor olyan helyzetbe kerül valaki. Ez az arany középút, ez a józan gondolkodás, ez a kiegyensúlyozott, békés élet, ami világít, ezt csak az Istentől kaphatjuk ajándékba. Mert ha nem így van, akkor az az igaz, amit a prédikátor mond: "Igen nagy hiábavalóság, minden hiábavalóság. Mi haszna van az embernek minden fáradozásából, ha fáradozik a nap alatt. Nemzedékek jönnek, s nemzedékek mennek." Tényleg így van. Ha nincs meg ez az állandó, kiegyensúlyozott békesség és boldogság, akkor rájön az ember előbb vagy utóbb, élete közepén, vége felé még inkább, hogy bizony nagy hiábavalóság volt. Fáradság egy életen át az anyagi, hivatásbeli és családi kérdések megoldásán.

Ha nagyon őszinték vagyunk, olyan igazán nagy eredményt kevesen érnek el. Olyan igazán nagyot felmutatni, híres dolgokat, nagy dolgokat felmutatni nem sokan tudnak. Kevesen kerülünk be a műszaki meg történelmi lexikonokba. Közülünk nem sokunknak lesz majd emléktáblája valahol, hogy itt volt gyermek, itt nőtt föl, itt fejezte be a munkáját, és aztán innen vitték el a temetőbe. Vélt vagy valóságos érdemeiért kevesünknek jut majd emléktábla, nem mintha ez lenne a cél, vagy ezért lenne érdemes élni. De ne becsüljük le a tudományos eredményeket, a szakmai eredményeket, a megszerzett tudást és intelligenciát. Nagyon fontos dolgok ezek, de nem adják meg az élet értelmét, s nem ez a boldogság forrása.

A felolvasott Zsoltárban Isten igéje pont ezt mondja el, hogy mely lépcsőfokok vezetnek lefelé, a boldogtalanság felé, s melyek fölfelé.

Jeromos egyházatya azt írta erről az első Zsoltárról: "Valójában az első Zsoltár a boldog élet tartalomjegyzéke." Hát akkor üssük fel ezt a tartalomjegyzéket, s nézzük meg, hogy mit mond a boldogságról Isten? Ha Isten éltet minket - ahogy a szolgálati rend beosztása adja -, végigvesszük majd Jézusnak a Hegyi beszédben elmondott boldogmondás sorozatát, prédikációját vasárnapról-vasárnapra.

Az 1. Zsoltár a boldogság ószövetségi megfogalmazása. De szorosan összefügg Jézus boldogmondás sorozatával is. Isten tudja, hogy a tőle elszakadt ember boldogtalan, mert a boldogság forrását nem Istenben találja meg, s nem él azzal, amit Isten ajánl, amit Isten ad.

Ezért kezdi azzal a megállapítással a zsoltáríró, hogy boldog ember az, aki nem teszi azt, ami Isten előtt nem kedves. Ez az első lépcső. Ha nem azt tesszük, ami Isten előtt nem kedves, akkor kezdünk boldog emberekké válni. De megteszi mindazt, amit Isten szeret. Persze ez az Isten megismerése, magunk átadása nélkül nem fog működni.

Az első lépcső tehát az, hogy nem akarok Isten nélkül élni. Vagyis az első lépcsőfok a boldogság felé, hogyha valaki nem elégszik meg azzal, hogy nemet mond mindarra, ami nem kedves az Isten előtt, hanem igent mond magára Istenre, az Ő szeretetére, és a szerint akarja berendezni az egész életét, ami Isten előtt kedves.

Nincsen passzív istentelenség. Máté 12, 20-ban azt mondja Jézus: "Aki nincsen énvelem, az ellenem van. Aki nem velem gyűjt, az tékozol." Némely politikusok ezt is kiforgatva idézték, s a maguk hasznára próbálták felhasználni, de Jézus világosan és egyértelműen azt mondja, hogy aki nem velem gyűjt, az tékozol, és aki énvelem nincs, az ellenemre él.

Az Isten hatalma ellen lázadó ember mindig magára marad. Mindig magára marad, csak magában keresheti az erő forrását, és mi tudjuk azt, hogy a saját erőnkkel és tudásunkkal hova jutunk.

Azt mondja tehát itt az 1. Zsoltár írója, s rajta keresztül Isten: Boldog ember az, aki nem jár a hitetlenek, a bűnösök tanácsa, vezetése szerint. Vagyis az Istennel szembeszegülő ember csak veszíthet. Veszít abban, hogy nem kap Istentől tanácsot. Veszít abban, hogy nem ismeri fel, hogy mi az életútja, mi a sorsa, a hivatása, az elhivatása, amit Isten neki szánt. És veszít abban is, hogy nem úgy él, ahogy az kedves az Isten előtt, vagyis nem tudja betölteni ezen a földön a feladatát és a szerepét.

Aki nem hisz Istennek abban, amit Ő önmagáról, az élet értelméről, a bűnről és a bocsánatról, Jézus helyettes haláláról mond, az egyszerűen hosszú távon nem tud boldog életet élni.

Az Isten nélkül élőkről azt mondja a Szentírás, hogy a bűnösök tanácsa szerint jár. Nem is lehet másképpen. A vak azt mondja a világtalannak - mert itt erről beszél a zsoltáros -, hogy erre menjünk. Mit mond az ige? Vak vezet világtalant. Egyik sem lát. Se a vak, se a világtalan. A vak vezet világtalant, és mind a ketten vidáman járkálva, sétálva, vagy szerelmesen, szépen belesétálnak a gödörbe. Vak vezet világtalant, s mind a ketten gödörbe esnek.

A legtöbb ember így él. Egyik vak megmondja a másiknak, aki világtalan, hogy ezt meg ezt így kell csinálni. Azért jó házasság nélkül együtt élni, mert akkor nem kell felelősséget vállalni a másikért. Azért jó, ha elveszem a másik házastársát, mert akkor én is boldog leszek. Csak elfelejti az így gondolkodó, hogy egy másik ember könnyén és nyomorúsága árán soha, semmilyen boldogságot nem lehet hosszú távon felépíteni. Azért végzik ki a legtöbb esetben az árulókat, mert arra gondol az, akinek elárulta az illető a másikat, ahogy azt elárulta, úgy fog engem is elárulni. Vannak törvények, amelyeket Isten belehelyezett a világba. Ha mi azokat negligáljuk, lebecsüljük, azon túltesszük magunkat, annak a keserű következményét aratni fogjuk.

Isten kegyelme az, ami megőriz minket, a keresztyén hit, a Krisztusba vetett hit és meggyőződés, hogy valaki meg tudjon állni, boldog ember legyen, abbahagyja a csalást, a hazugságot, a hitetlenség útján járást, és más legyen az élete. Vagyis, azt mondja itt a zsoltáríró, hogy választás előtt állunk. Kétféle életutat mutat a Szentírás. Vagy jár valaki az Isten útján, és akkor boldog ember lesz, vagy valaki jár a bűnösök és a hitetlenek útján, és akkor lassan, de biztosan csúszik lefelé. Akkor is, ha polgári értelemben, a polgári törvényeket szinte sose hágja át, nem vét azok ellen. Gazdagságban, viszonylagos jólétben, családtagjaitól körülvéve hunyja majd le a szemét. De ha Isten nélkül élt, és Isten nélkül hal meg, akkor senki nem mentheti meg az Isten ítéletétől. Vagyis még egyszerűbben megfogalmazva: az Isten nélkül élő ember az Isten szemszögéből nézve csak boldogtalan lehet. Az Istennel járó embert pedig Isten megajándékozza a boldogsággal is.

A hittel sem lehet megvenni a boldogságot. Nem azt mondja a Biblia, hogy aki hívő ember, az megveheti a boldogság érzését, hanem azt mondja, hogy ok okozati összefüggés van a dolgok között. Aki Jézus Krisztussal él, az, ahogy növekszik a hitben, úgy éli át, hogy egyre boldogabb lesz. Minél inkább megismeri Jézust, annál inkább megszereti. Minél inkább megszereti Jézus Krisztust, annál boldogabb lesz ebben a csodálatos hitben.

Aki hisz az Istenben, annak az elrejtett élete egyik következménye az lesz, hogy megkapja a boldogságot is. Nem az a boldog ember, aki templomba jár, noha ez is adhat boldogságot. Nem az a boldog ember, aki olvassa a Bibliát. Nagyszerű dolog. Nem az a boldog ember, aki a református egyház törvénykönyvét igyekszik megtartani. Ez is fontos dolog, de nem ezek tesznek boldoggá. Boldoggá a boldog Isten tesz. Az 1Tim 1,11-benlevelében ezt olvassuk. "A boldog Isten dicsőségéről szóló evangélium." Isten boldog. Ő azt akarja, hogy az Ő bűn miatt boldogtalan ember-gyermekei boldog emberek legyenek. De nála nélkül mi csúszunk lefelé egyre jobban.

Isten nélkül élve ez egyértelműen bekövetkezik. Az Isten nélküli világ fennhatósága, tanácsa és szokása szerint él az ember, de felismerte Isten kegyelméből, hogy tényleg így van ez, hogy először tanácsol a világ. Úgy, ahogy a zsoltáros mondja. A bűnösök útján is kap az ember tanácsokat. Ezt így és így kell csinálni. Te, öregem, így bántak veled, megütött bal felől, akkor te állj bosszút a gyerekén. Ezt és ezt tette veled, akkor írj egy levelet a feleségének. Így és így bánt veled a főnököd? Akkor mószerold be a minisztériumban. Írj egy névtelen levelet. Majd te elbánsz vele. Állj bosszút magadért.

Megcsalt a férjed vagy a feleséged? Akkor tegyél te is úgy. Hadd érezze ő is azt a fájdalmat, amit okozott neked. És így tovább. Ez a világ és a hitetlenek tanácsa szerinti élet, amely felébreszti a vágyainkat, az élvezetre, bosszúra és így tovább. De végül is az így gondolkodó, élő ember mindig elbukik, mert az Isten törvénye elleni lázadás magával hozza a bukást. Elindít egy úton az ilyen tanács, amely nem az Isten útja. Azt olvastuk itt, hogy aki áll a bűnösök útján, s ez azt jelenti a Biblia képhasználatában, hogy lehet, hogy éli az életét, de valójában lelki értelemben egyhelyben áll. Semmi olyan nem történik vele, ami előbbre viszi az életét, amiben fejlődés látható, ami kiteljesedést okoz. Akkor is igaz ez, ha egyébként sok mindent elvégez egy nap során. De lelki értelemben akkor is áll, sőt csúszik egyre inkább lefelé. Olyan irányba halad, ami nem az Isten szerint való.

Vizsgáljuk meg a dolgokat. Ne etessenek minket. Magunk járjunk utána. Olvassuk el, vizsgáljuk meg, vessük össze a Szentírás tanításával, amit leírunk és hallunk, és akkor két perc alatt kiderülhet, milyen döbbenetes ámítás folyik. Hogy rombolnak le tudatosan és szándékosan minden erkölcsi értéket. Micsoda csábítás folyik ebben a világban. Micsoda tanácsolás, hogy a gonoszok és bűnösök útjára menjünk. Tessék csak megnézni. Hogy ültetik oda a két homokos fiút egymás mellé, s tanácsolnák a lánynak, aki szintén ott ül, hogy fogadd el, hát ők ilyenek. Nyugodj bele. Te is legyél olyan, hogy tiszteled a másságot. S minden egyéb hasonló erkölcsi kérdésben újra és újra lerombolnak és lebontanak minden olyat, amit a Szentírás világosan elítél, amit tanácsol. Ne menj a bűnösök útjára, mert annak a vége pusztulás.

Ha egy kicsit figyelnénk, egy kicsit gondolkodnánk, ha egy kicsit megrágnánk, ha kérnénk Istentől tanácsot, mint ahogy ezt sokan teszik is, percek alatt lelepleződne ennek a világnak mindenfajta praktikája. Hogyan akarják tönkretenni a gondolkodásunkat, a tiszta, világos látásunkat - ha van - tudatosan, szándékosan, előre megfontolt módon. Nem is olyan nehéz ez, mert ki ne emlékezne az első hazugságára. Azt hittük a legtöbben - én is így voltam -, hogy most lebukok. És nem buktam le. Bevették és elhitték. Az első után jött a második és a harmadik, és a tizedik. Ma már azon döbbennek meg, ha valaki igazat mond. Az a szörnyű, amikor az ő igazsága vagy igazmondása két perc alatt lerombolja a környezete hazugságait. Azért ütik és verik sokszor szellemi, de máskor fizikai értelemben a másikat, hogy mer ő igazat mondani. A végén még különb lesz, mint mi. Pusztítsuk el. Mert ha ő az igazságot mondja, akkor a mi hazugságunk lelepleződik két perc alatt. Közmegegyezéssé vált a hazudozás, a csalás és a rágalmazás.

A lépcsőfokok folytatódnak lefelé. Azt mondja itt az ige tovább: Beleül az ember a csúfolódók székébe. Egyik ember bántja és csúfolja a másikat. Rágalmazzák a keresztyén egyházakat. Csúfolják a hívőket, és káromolják az Istent.

Nem régen, amikor valaki káromolta az Istent, megkérdeztem: Tudja, hogy mit beszél? Ismeri azt, akire ezt mondja? Úgy kezdett megcsendesedni. Hát ez csak olyan szokás. De ez nem szokás. Az istenkáromlás, istenkáromlás, és az nem múlik el nyom nélkül az ember életében.

Hány ember csúfolja és káromolja az Istent, a keresztyén hitet, s a végén gyűlöli és megveti a hívőket is. Az így élő, járó és álló ember abszolút erkölcsi bizonytalanságban él. Többé nem tudja már, hogy mi a jó, és mi a rossz. Elveszíti ezt az érzékét, ahogy elveszítette az első emberpár ott az Éden-kertben. Ha még valamiféle erkölcsi érzékcsonkja maradt is, nem tud már, mert nem akar az erkölcstelenségek ellen fellépni. Nyilvánvaló, ami zajlik a szeme előtt, és nem szól semmit. Fél, hogy a végén címkéket sütnek rá, abban a pillanatban. Ilyen, olyan, amolyan. Ettől félnek manapság leginkább az emberek. Ezért nem állnak ki az igazság mellett, az erkölcs mellett, a tisztaság mellett, a jó dolgok mellett, mert félnek attól, hogy mi lesz, hogyha kizárják, kiközösítik őket a közösségből. Jaj nekem. Persze, mert nincs erkölcsi tartása. Nincs, amiből táplálkozzon, mert ő is ugyanazon az úton jár, legfeljebb még nem süllyedt olyan mélyre. Ezért múlhatatlanul szükséges, hogy legyen olyan talaj a lábunk alatt, amelyből mi erőt tudunk meríteni, amelyből táplálkozunk, s amely által meg tudunk állni, és ha kell, akkor tudunk, akarunk és merünk szólni.

Ezért mondja azt a zsoltáríró, hogy olyan lesz az ilyen ember, mint a polyva, vagy pelyva (máshol így fogalmaz), sodródik az élet szelében. Aki nem az Isten szerint él, az úgy jár, mint a polyva, amit aratáskor szétszór a szél. Kicsépelték a gabonát, a törmelék és a por együtt volt a tiszta gabonával. Erős szél idején földobták egy lapáttal ezt a kevert gabonát. A szél kivitte a port, a pelyvát, a törmeléket, és a tiszta mag leesett súlyánál fogva a földre. Azt mondja itt a zsoltáros, hogy aki az Isten nélkül él, az ilyen. Az egész élete szétesik, mint amikor a polyvát szétszórja, elfújja a szél.

A boldogtalanság és a kilátástalanság súlyos képe ez. Az értelmetlen, reménytelen és céltalan élet képe. A boldogtalanság lépcsőfokai lefelé. Bűnösök, hitetlenek útjára megy az ember. Hallgat a tanácsukra, és a végén beül a csúfolódók székébe, és hogyha onnan az Isten nem hozza ki, nem fogadja el, hogy Isten kihozza, akkor bizony az élete így ér véget.

Mit mond a boldogság felfelé vezető lépcsőfokairól a zsoltáros? Azt mondja, hogy nem elég nemet mondani mindabban és mindannak, ami nem az Isten szerint való, de igent kell mondani az Isten hívására is. Az, hogy valaki nem teszi a gonoszt, ez nem azt jelenti, hogy a jót teszi az Isten szerint való módon. Azért, mert valaki nem követ el sokféle gonoszságot, csak keveset, ez nem azt jelenti, hogy kedves az Isten előtt.

Az Isten előtt mi nem tudunk elég jók lenni. Hiába mondja ezt sok ember, hogy azért annyira rossz nem voltam, hogy elkárhozzam. De annyira jó sem volt, hogy üdvözüljön. Ezt is nehezen veszik be az emberek. Aki a hitben jár, arra az jellemző, hogy boldoggá teszi Isten szava, és felfrissíti. A boldogság egyik lépcsőfoka, első lépcsőfoka az, hogy elhiszem azt, amit a Szentírás Istenről mond. A kegyelemről, a hitről, az üdvösségről, a bocsánatról.

Azt mondja itt a zsoltáros, hogy olyan az ilyen ember, mint a víz mellé ültetett fa. A hit az az ember életének a gyökere, mint amikor a fának a gyökere mélyre megy, és megkeresi a forrást.

Egyszer eldugult otthon a csatornánk, és följött mindaz, aminek le kellett volna mennie. Aztán jöttek a csatornatisztítók, kitisztították, és a végén egy marék fagyökeret mutattak. Ettől volt a dugulás. Mert a nagy szárazságban - akkor nagyon száraz nyár volt -, a fa megkereste a rést a csatornacső között, és beeresztette a gyökerét, és szívta magába az ilyen, olyan, amolyan vizet, de ami mégis csak víz volt.

Azt mondja a Szentírás, hogy az az ember, aki Istennel jár, aki Krisztusban bízik, olyan, mint a víz mellé ültetett fa. A nagy szárazság idején is levelet bont, és gyümölcsöt terem.

A Galata 5,22-ben azt mondja: "A lélek gyümölcse szeretet, jóság, hűség, szelídség ..." Csodálatos felsorolást olvashatunk. Azok, akik Istenben bíznak, vele járnak, nemcsak egyre boldogabb emberek lesznek - a növekedés boldogsága a hitben -, hanem mellesleg, vagy e mellett Isten szerint való gyümölcsöket is teremnek. Lelki gyümölcstermő életük lesz, és ez meg is látszik rajtuk. Az életükről lehet szedni kedvességet, jóakaratot, igaz és tiszta beszédet. Nem hervadó életük lesz a szó lelki értelemében, még ha testileg el is múlnak, hanem egyre gazdagabb és egyre gyümölcsözőbb lesz az életük.

Krisztusra mutató gondolkodással, lelkülettel, szeretettel és megbocsátó irgalmassággal van tele az életük. Nemcsak tudománnyal és elmélkedéssel, vagy elméletekkel, hanem virágzó szeretet, és boldog élet az, ami rájuk jellemző. Mert az Istenből élnek, mint ahogy sokféle módon élhetünk a javainkkal. Pazarolhatjuk azt, vagy felhasználhatjuk jól. Aki Jézus Krisztussal jár, az Krisztusból él. Annak az életfa gyökerei Krisztusból táplálkoznak, és ez meglátszik rajta.

Ezt ígéri az övéinek az Isten: minden sikerül, amit tesz. Nem erre vágyunk, hogy sikerüljön az, aminek nekifogunk? Igen, aki Jézussal jár, az többé nem akar már olyat tenni, ami nem az Isten szerint való. Viszont, ha teszi azt, ami az Isten akarata, akkor igaz lesz az, amit itt olvasunk, hogy minden sikerül, amit tesz. Miért? Mert az van megírva a János levelében, hogy amit az Isten akarata szerint cselekszünk, az megmarad. Aki az Isten akarata szerint él, az megmarad örökre. Örökkévaló dolgokat akarunk létrehozni, elérni? Cselekedjük azt, ami az Isten akarata. Minden sikerül, amit tesz. Ha az megegyezik, amit kérünk, az Isten akaratával, megígérte Isten, megkapjátok. Ha valamit az Isten akarata szerint kértek, máris megkaptátok. Minden sikerül, amit tesz. Mert olyasmit akar csak tenni, ami Isten akaratával megegyezik.

Valójában a boldogság, a lelki, hitbeli növekedés mellett jelenik meg. Együtt jár a kettő. Amilyen mértékben növök lelkileg, olyan mértékben árasztja el a szívemet a boldogság is. Ennek a boldogságban szüntelenül növekedő, és mégis mindent kibíró embertípusnak volt a prototípusa, az első megjelenítője maga az Isten Fia, Jézus Krisztus. Valójában ezért igaz az, hogy Jézus az emberben mindig az ént akarja. Mert a mi egoizmusunk, a mi egonk, énünk mindig szembeszáll az Isten akaratával. Ezért akarja azt, hogy az Ő akarata meg a mi akaratunk eggyé váljék. Akkor viszont valakinek távozni kell. Valakinek távozni kell. Ezért van az, hogy szeretné betölteni Isten az Ő szeretetével a szívünket, mert akkor az Isten akaratával tesszük majd azt, amit tennünk kell.

Az Isten felé kinyíló, a hit engedelmességében növekedő ember lesz egyre boldogabb, mert ismeri az Úr az igazak útját. Ez azt jelenti, hogy az az életút, amit járunk, az Isten szerint való lesz.

Így tűnik el a magányosság még akkor is, ha nem lesz társunk sosem. Van, akinek ezt az életutat szánja Isten. Ismertem olyan valakit, aki szolgált egy életen át, és azt mondta: Hidd el nekem, sosem hiányzott egy férj. Engem az Isten erre hívott el. De ez nem azt jelenti, hogy minden lányt és minden fiút erre hív el az Isten. Magányosságra. Alapvetően Istennek az az akarata, hogy szaporodjunk és sokasodjunk. Boldog, kiegyensúlyozott házasságban éljünk, s betöltsük a földet. Az, hogy valaki másra kap elhívást, az egy másik kérdés. De eltűnik még a magányosság is, még akkor is, ha sokszor van az ember egyedül, mert Krisztus betölti, és boldoggá teszi. Többé nem érezzük magunkat feleslegesnek, ha idősödő és beteg emberek vagyunk. Mert nem attól függ a boldogságunk, hogy megkérnek-e még valamire, vagy nem. Kellünk-e valakinek vagy nem, noha nagyszerű dolog, ha sok szerető ember, családtag vesz minket körül, de nem ez a boldogság alapja, hanem a Krisztusba vetett hit.

Nincs többé jövőtől való félelem, mert az Isten tartja azt az embert, aki benne bízik a mélység színe felett. Az Istennek engedelmeskedő embert az Isten boldoggá teszi. Egyszerűen azért, mert ennek a boldogságnak az árát fizette meg Jézus a Golgotán.

Arra hívja el tehát az így élő embert az Isten, hogy a boldog Isten dicsőséges evangéliumát hirdesse. A Krisztusban boldog embernek ez lesz a fő tennivalója és foglalkozása. Amellett, nem baj, ha elér szakmai sikereket. Az sem baj, ha egyszer majd emléktábla örökíti meg a nevét, bár újra mondom, ilyenek kevesen leszünk. Nem is olyan nagy baj ez. Akkor sem baj, ha jól neveli a gyerekeit, és sok gyereke születik, nagyszerű dolog, Isten szerint való. De az így élő ember tudja azt is, hogy nem a gyerekek az élet értelme. Nem a házasság az élet értelme. Nem a szakmai siker az élet értelme. Mindez nagyszerű dolog, fontos dolog, de az élet értelme az, hogy betöltsük azt a feladatot és küldetést, hogy a boldog Isten dicsőséges evangéliumát hirdessük.

Két út áll tehát előttünk. Ha mi a boldogságot választjuk, akkor ez csak úgy lehetséges, ahogy ezt a Szentírás mondja. Viszont igazán boldogulni, és a boldogtalanságot elkerülni sehogyan nem lehet másképpen. Vagy hisszük azt, hogy a boldog Isten boldog követőket akar, boldog gyermekeket akar, hitben való erőteljes növekedést, és az azzal együtt járó boldogság-növekedést, vagy pedig nem. Ezt kinek-kinek magának kell eldönteni.


Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük ezt a csodálatos biztatást, hogy te boldogokká akarsz minket tenni. Kérünk, bocsásd meg, ha ennek a forrását, ennek a növekedését nem nálad keressük. Bocsásd meg, ha gyűjtögetünk boldogság-morzsákat, te pedig az egész boldogság-kenyeret kínálod nekünk.

Köszönjük, hogy veled együtt megkaphatunk mindent, amire ebben az életben, sőt az örökkévalóságban szükségünk van.

Segíts, hogy ne forduljunk el tőled, sőt egész lényünkkel, szívünkkel, lelkünkkel, akaratunkkal feléd forduljunk.

Köszönjük, Urunk, hogy itt állhatunk most előtted. Kérhetünk téged arra, ajándékozz meg önmagaddal, a boldogság egyedüli forrásával.

Köszönjük azt is, Úr Jézus, hogy te mindent elkészítettél, és mindent elvégeztél azért és ahhoz, hogy mi igazán boldog, kiegyensúlyozott, téged követő, benned mindent megkapó, megtaláló emberek lehessünk, hogy aztán tudjuk hirdetni a te dicsőséges evangéliumodat, az Isten szeretetéről szóló jó hírt. Tegyél minket, kérünk, ilyen boldog emberekké.

Köszönjük azt is, hogy ennek az árát megfizetted, amikor ott szenvedtél, s meghaltál értünk, helyettünk és miattunk a golgotai kereszten. Így kérünk, hogy áldj meg minket, hogy mások számára áldássá lehessünk.

Ámen.