PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. március 15.
(csütörtök)

Varga Róbert


LÉGY PÉLDÁJA A HÍVŐKNEK


Alapige:1Tim 4,12-16

"Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban. Amíg megérkezem, legyen gondod az Írás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra. Ne hanyagold el a benned lévő kegyelmi ajándékot, amelyet prófécia által kaptál a vének kézrátételével. Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt. Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is."


Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük a csendet, azt, hogy megállhatunk előtted. Köszönjük, hogy emlékezhetünk a nemzet ünnepeire, eseményeire, mindarra, ami történt ebben az országban, ami nemes, tiszta, szép volt. Köszönjük neked mindazt, amit ajándékba adtál ezen keresztül. Az 1848-as forradalomban meghaltak életét. Köszönjük, hogy emlékezhetünk rájuk is.

Köszönjük azt is neked, Urunk, hogy a te igédből újra és újra kapunk táplálékot, eligazítást, vezetést, bátorítást, kiutat, megoldást, reménységet, jövőt, tőled való békességet. Kinek-kinek mire van most szükséges, azt add, kérünk.

Köszönjük, hogy te hatalmasabb vagy a mi félelmeinknél aggódásunknál is, meg aggodalmaskodásunknál is. Te ki tudod irtani a mi szívünkből a szeretetlenséget és az irgalmatlanságot is. Köszönjük, hogy mindazt, ami történik velünk a mi érdekünkben a legjobbra tudod használni.

Könyörülj meg ezen a nemzeten is, Urunk, kérünk, hogy mindaz, ami történik, hadd szolgálja a nemzet, a nép, az ország, és abban a mi érdekünket is. Egyedül te tudod megfordítani a rosszat, és jóra fordítani azt. Kérünk, cselekedj velünk irgalmasan, mint néppel és nemzettel. Kérünk, cselekedj velünk irgalmasan, akik igéd hallgatói vagyunk, hogy ne feledékeny hallgatók, hanem tevékeny cselekvők legyünk. Így áldd meg ezt a mai esti órát, kérünk.

Ámen.


Igehirdetés

A nemzet, de a világ egészére nézve is megdöbbentő hiány mutatkozik manapság a példaképekben, a példaképekre nézve. Mintha elfogytak volna az igazi hősök, a minták, akik fiatalok és idősek számára is követendők lehetnének. Talán a mindennapi élet felgyorsult ritmusa miatt az erkölcsi fellazulás és a hanyatlás közben egyszerűen elvesznek, kivesznek azok az emberek, vagy nagyon megkevesbedtek, akiknek olyan példamutató az életük, hogy az mások számára is példa, követendő minta lehetne. A viselkedésből a hűség, az igazmondás és a megbízhatóság, ami nélkül valójában egyetlen társadalom sem marad meg épségben, szinte teljesen kiveszett. És ami rossz, hogy a keresztyén közösségekben is egyre nagyobb hiány mutatkozik olyan emberekből, akiket, ha nem is teljes mértékben Isten helyett, de cselekedeteikre, szavaikra nézve mégis csak követni lehet, vagy éppen mintaként, példaként szolgálnak.

Ha ma valaki megkérdezi azt a gyülekezetekbe járó kevés fiatalt országszerte, hogy vajon, ha ezt a szót hallja, hogy példa vagy példakép, akkor mi jut eszébe? Nemegyszer magát a szót sem értik, hogy mit jelent az, hogy példa, vagy példakép, mert kivesztek a példaképek. Akik lehetnének, azok élete, legalábbis a fiatalok mércéje, elmondása szerint unalmas és egysíkú, vagy nagyon sokszor csak Isten dolgairól beszélnek. Az élet hétköznapi dolgaival mintha nem is foglalkoznának. Éppen ezért nem mondják azt, hogy nem hitelesek, de azt gyakran mondják, hogy ebben az értelemben nem minták vagy példák a számukra.

A bajok gyökere ott van, hogy kevés időt töltenek a gyülekezetben, és sok időt töltenek az iskolában. Sok időt töltenek olyan lapok olvasásával, vagy olyan műsorok nézésével, amelyekben szinten minden alkalommal, az Isten szerinti mérce, erkölcsi mérce ócsárlása, vagy éppen lerombolása folyik. Az újságok sem tudnak mit kezdeni azzal, ha valaki jó, becsületes, tiszta házasságban él. Ha valaki szereti a családját. Nem csalással, és nem lopással akarja megszerezni a kevesebb vagy nagyobb összeget, amire szükségük van a megélhetéshez. Az egyetlen bulvár lapban sem téma, hogyha valaki hűséges a feleségéhez, és jól bánik a gyerekeivel.

Nem téma, de ugyanakkor mindenféle nemzeti, népi mozgalmat, csoportosulást, kezdeményezést, amely felemeli a szavát a tiszta erkölcs, a nemzet a család szeretete mellett, vagy éppen Isten szeretete mellett, arra rásütik, hogy nem szalonképes, vagy legalábbis úgy állítják be, hogy nem az. Ezzel együtt jár az is, hogy nem kellenek a gyerekek sem igazán, nem kell a jövő sem igazán, vagy a jövőt úgy képzelik el és úgy állítják be, ahogy az homlokegyenest ellentétes Isten szavával. Az erkölcsben, a tisztaságban, a gondolkodásban, a pénzügyekben, a gyermeknevelésben, a házassággal kapcsolatos képekkel: a fegyelmezéssel, a tisztasággal, az igazmondással kapcsolatban mindenfajta értéket szándékosan devalválnak és tönkretesznek.

Sokban hasonlít ez a kor azonban Timóteus és Pál korához, mert ott is kilátástalannak tűnt a helyzet. Egy őrült császár diktatúrája tombolt az országban. Pál búcsúlevele, mint pásztori levél, egyfajta reménységet és vigasztalást adott. Érzékelhették a hívők azt, hogy akármennyire is nyomorult a helyzet, mert nem sokkal azután megkezdődtek a keresztyénüldözések. Pál leveleiből mégis az a bizonyosság sugárzott, hogy az Isten szeretete és megtartó ereje ilyen körülmények között is megtarthatja a hívőket. Pál tudta, hogy kié az ország, kié a hatalom és kié a dicsőség. Azt is tudta, hogy nemsokára meg kell halnia a hitéért, és majd Timóteus, meg többen mások lesznek azok, akik továbbviszik a misszió ügyét. Egy kifosztott, erkölcsileg szétzilált, nyomorúságtól, nyomorgattatástól meggyötört, megnyomorított birodalomban, ahol senki sem hitt már senkinek, ahol minden erkölcsi normát leromboltak, ahol nem számított az emberek puszta fizikai léte sem, jóléte pedig egyáltalán nem.

Timóteus pásztor volt, és Pál így is szólítja meg, és erre hívja fel a figyelmét, hogy egy pásztor létezésének az alapja, hogy másokért, Isten ügyéért él. Timóteus pogány és zsidó szülőktől származott. Egy teljesen istentelen és pogány környezetben kellett megállnia, és továbbvinnie azt a missziói munkát, amit az apostol megkezdett.

Milyen tanácsokkal segítette őt Pál a szolgálat betöltésében? S közben az is kiderül, hogy ma, a mai viszonyok között, a mai világviszonyok között, meg a mi országunkra nézve is segítség lehet mindaz, amit Pál mond, ír Timóteusnak.

Mit tanácsol először? Az mondja Pál Timóteusnak, hogy légy példa a hívőknek. Nincsenek példaképek. Kivesztek az erkölcsileg követhető emberek, vagy nagyon kevesen vannak. Pál itt azt mondja Timóteusnak, hogyha Istenre figyelsz, és Őt követed, akkor te példa lehetsz abban a gyülekezetben, abban a közösségben, ahova téged Isten küldött, ahova elhívott a szolgálatra, és mint példa, folytathatod azt a munkát, amit én megkezdtem.

Harminc éves lehetett Timóteus. Harminc éves kor alatt el sem kezdhette volna a szolgálatot. Nem lett volna hitele. Jézus is pontosan tartotta magát ehhez, mint rabbi, az akkori vallási törvény szerint. S talán senki nem is hallgatta volna meg, meg hallgatott volna rá, ha mondjuk huszonnégy évesen kezdi el a szolgálatát.

Timóteus fiatal volt, de Pál mégis rábízza a szolgálat folytatását, az evangélium hirdetését, a gyülekezet vezetését, a szolgálatot. S nem is a külső vagy az életkor volt igazán fontos, hanem a belülről fakadó hitelesség a cselekedetek és a szavak egysége, az erkölcsi tartás. Ha egy ilyen fiatalembernek tekintélye van, márpedig Timóteusnak egy idő után volt, akkor ez a tekintély is Istentől való ajándék volt.

Miben lehetett példa Timóteus tehát a gyülekezet, vagy éppen a pogányok előtt, mert itt azt mondja, hogy légy példája a hívőknek?

Azt mondja, hogy légy példa a beszédben. A 12. versben olvassuk ezt. Ott akkor, és itt most sem könnyű a beszédben példamutatónak lenni. A szavak jelentése is változik évről évre. Vannak szavak, amelyeket talán már nem ért egy fiatal generáció. Az idősek még igen. Vannak kifejezések, amelyeket az idősek nem értenek, csupán a fiatalok. De az is megfigyelhető, ahogy mindenben, a szavakban, és azok használatában, alkalmazásában is eldurvult sok minden, ahogy egyéb dolgok is eldurvultak az élet területein. Mindenfajta türelem, kölcsönös megbecsülés kiveszőben van, ahogy a másik embernek, szavának a tisztelete is. Vagy azt, hogy valaki elhiggye, hogy amit mond, az igaz. Olyan sokszor becsapták már egymást az emberek. Olyan sokszor becsaptuk egymást, hogy elveszett a hitele a másik szavának.

A János 13-ban Jézus maga mondja, hogy példát adtam néktek. Jézus mindig, minden esetben, helyzetben, szavában szavahihető volt. Ha valamit megígért, azt megtette. Ha valamire azt mondta, hogy nem, vagy ezt gyűlölöm, az biztos, hogy úgy is volt, és a szavai és a cselekedetei összhangban voltak.

Ami kijön a szánkon, az lakik a szívünkben, és hányszor tudunk bántani, sőt súlyosan megbántani valakit a mi szavainkkal. Amikor azt kéri valaki az Istentől, és az egyik legjobb kérés ez, hogy tisztítsa meg a szívét, akkor valójában a szív megtisztítása után a szánkat is megtisztítja Isten, mert ez a kettő együtt jár.

Az ige azt is mondja, hogy semmi rothadt, bántó, gyalázatos beszéd ki ne jöjjön a ti szátokon, csak ami a hallgatók épülésére van.

Nagyon fontos, és időnként tragikus kérdés ez, hogy építenek a szavaink, vagy pedig rombolnak egy másik emberben valamit? A vicceink, a tréfás megjegyzéseink, ahogyan beszélünk, vagy amit mondunk.

Azt mondja itt Pál Timóteusnak, hogy légy példa. Ha nincsenek a szavakban példaképek, olyan emberek, akikre érdemes figyelni, akkor legyél te. Legyünk mi.

Aztán így folytatja, hogy légy példa a magaviseletben. Mondhatnánk így is, hogy az életvitelben. Ahogy Isten vezeti az életedet, ha vezetheti. Ahogyan bánunk a ránk bízottakkal, az időnkkel, a pénzünkkel, a társunkkal, a szomszédunkkal, a munkatársunkkal, amilyenek a vásárlási szokásaink, ahogyan éljük az életünket, ahogyan eltöltjük a pihenőidőnket. Ahogy megadjuk a tiszteletet annak, akinek a tisztelettel tartozunk. Vagy ahogyan jól érzik magukat a környezetünkben az emberek, vagy éppen nem. Amikor megjelenünk egy munkahelyi közösségben vajon elhallgatnak, vagy inkább beszédesebbek lesznek, és elmondanak sok mindent nekünk? Hogyan reagálnak arra, amikor mi ott megjelenünk? Életvitelünk és szavaink összekapcsolódnak, és egyik támogatja a másikat, vagy elválik a kettő? Úgy járunk-e ebben a példátlanul gonosz világban, ahogyan az Isten dicsőségére van, és a szavainkkal és a cselekedeteinkkel is Őt dicsőítjük a magaviseletünkkel, az életvitelünkkel, vagy pedig nem?

A hitet, a Krisztusról való ismeretet megéljük-e úgy a gyakorlatban, hogy arról tiszta, nemes, Isten, Krisztusszerű jut mások eszébe?

Egyszer azt mondta valaki, hogy ami igazán keresztyéni, az rendkívüli. Az feltűnik, az kitűnik. Ha nem is mindig válik ki a sorból, de a véleményében, a cselekedeteiben, a szóhasználatában, a szelídségében és az alázatosságában mindenképp. Én tudom magamról, hogy nem megy ez mindig. Sokszor keserűen, könnyek között kellett Istennek megvallani, hogy ma megint nem tudtam türelmes lenni, alázatos. Amikor bántottam a szavaimmal másokat, és sokszor ott jött ki belőlem az, ahol nem kellett volna, és olyan módon, hogy károkat okoztam ezzel. Nem megy ez nekünk magunktól semmiképpen. Ha megalázzuk magunkat Isten hatalmas keze alatt, akkor Isten megkönyörül rajtunk, s időnként felcsillan az arany az életünkben, és a kormos lámpáson, a mi pislákoló, nyomorult, megtört nád életünkön keresztül is átfénylik Krisztus dicsősége és tisztasága. S ezek valóban ünnepnapok az életünkben. Bár lenne több, de lehetne több, és lehet több Isten segítségével.

Emberfeletti feladat az, amiről itt az ige beszél, de Istennek semmi sem lehetetlen. Még az sem, hogy formálva minket szüntelenül, egyre több látszik belőle, és egyre több van belőle az életünkben, s egyre kevesebb az, ami ránk jellemző, az Isten nélküli természetünkre.

A negyedik: azt mondja, hogy légy példa a szeretetben. És itt az agapéról, az Isten szeretetéről van szó, mert mi magunk szeretetével csak rosszul tudunk szeretni, és nem azt adjuk, amire a másiknak igazán szüksége van. Az a szeretet, amely kitöltetett a hívők szívébe a Szentlélek által, ez a szeretet olyan, ami tényleg formál minket is, és formálhatja a másikat. Ez nem megszerzett szeretet, és nem saját forrásból van, hanem ez az a szeretet, amit Isten ad ajándékba mindenkinek. Nem erőltetett, és nem gerjesztett, hanem Istentől való ajándék.

Jézus példát adott erre a szeretetre életvitelével, beszédével, cselekedetével. Azzal a halálos, gyöngéd, kedves szeretettel, ahogy odaadta önmagát értünk a golgotai keresztfára, ahogyan meghalt értünk. Hogyha valaki hisz őbenne, az el ne vesszen. Szeretetének az volt a gyökere, hogy megmentse azt az embert, azokat az embereket, akik tőle elszakadva élnek, születnek meg, s mennek a pusztulásba, nála nélkül. Ez az Isten példamutatása Krisztusban.

De sokaknak ez a példa sem kell. Ez a minta sem elég, vagy elég jó. Ettől is elfordulnak, ezért maradnak magányosak, sokféle boldogságukban is boldogtalanok. Sokféle örömükben is valójában örömtelenek.

Pál azt is írja Timóteusnak, hogy legyen példa a hitben is. Hitben példának lenni, ez számunkra megoldhatatlan nehézségű feladat. Amikor a hitet áthatja azonban Isten szeretete, és a hitből fakad a szeretet, és a szeretetben gyökerezik a hit, az Isten szeretetében, akkor még ez is lehetségessé válik. A mi gyönge erőnk, hitünk által valamit megsejtenek, meglátnak Isten szeretetéből. S abból a hitből, amit Ő ad ajándékba, fakadhatnak olyan cselekedetek, amelyek valóban példák lehetnek.

Biztos vagyok benne, hogy nem félreérthető az, amit most mondok: emlékszem arra, egyszer egy ifjúsági órán mondta ezt valamikor valaki, miután megnősültem, hogy mi évek óta figyelünk téged, és azt láttuk, hogy amit ebben a kérdésben mondtál, azt éled is. Én éltem valóban. Ez Isten kegyelme volt, nem voltak szeretőim. Soha senkit nem vittem fel a lakásomra. Néha nem volt könnyű megállni, mert voltak erős kísértések. De nagyon hálás voltam Istennek azért, hogy tizenöt éven keresztül ebben a kérdésben nem buktam el. Ez az Ő dicsősége. Megtartott, és olyan jó volt így menni a házasságba, és így szeretni azt, akit Isten mellém adott. De valaki ebben a kérdésben, meg más kérdésben is bukik, arra is van Istennél bocsánat, és vele újra és újra lehet újat kezdeni.

A hit mindig szabaddá tesz a szeretetre. A szeretet pedig erősíti a hitet, és másoknak való szolgálatra indít. A hit alapja Jézus áldozata. Ha valaki hisz Őbenne, elfogadja a helyettes áldozatot, és a bűntörlő kegyelmet, akkor elkezdi felépíteni az életére nézve Isten a hitet. Akkor megkegyelmez nekünk, istenteleneknek. Hálából egész életünket neki szentelhetjük, adhatjuk és szolgálhatunk. Nem kényszerből, hanem önként, hálából, szeretetből, Jézus megváltó szeretetéért.

Ez hozza magával egyébként a tiszta és világos látást az élet döntéseiben, a nemzetet érintő kérdésekben, a forradalmak kérdésében, ha a múltra tekintünk, negyvennyolcra, ötvenhatra vagy éppen a nyolcvankilences dolgokra. Volt-e az igazán változás? Ha igen, miben és miben nem? A jelenlegi helyzetre, a jövőnkre nézve Isten ránthat le mindenféle leplet, adhat tiszta, világos látást. Az igazi, jó, szeretetteljes közösséget, a társunkkal, a feleségünkkel, férjünkkel, gyerekeinkkel, családtagjainkkal, az iskolatársakkal, vagy éppen a kollégákkal, a főnök-beosztott viszonyra nézve. Ő az, aki világos látást adhat hit által. Példás hívő életet. Van-e valaki közülünk, akinek nem kell ezen igazítani, aki mindenben már példakép, amit itt felsorolt az apostol? Nincsen ilyen, biztonsággal mondhatjuk. Van, aki egyikben vagy másikban már előbbre van, vagy éppen most ott tart, hogy ebben nem bukik, és tud Isten szerint való módon élni, beszélni és cselekedni, és vannak talán olyanok, akik keservesen, könnyek között látják meg azt, hogy ebben és ebben a kérdésben súlyosan vétkeztem, és Isten bocsánatára van szükségük.

Timóteus példává vált a gyülekezet számára a tisztaságban is. Tiszta szív, tiszta gondolkodás, tiszta erkölcs, tiszta ítélőképesség. Mert aki hisz Jézusban, az előtt lelepleződik minden hamisság, az semmilyen tisztátalan eszközt nem akar igénybe venni, hogy egy munkahelyi kérdésben, a karrierben akár, előbbre jusson. Az nem akar funkciókat és beosztásokat megszerezni úgy, hogy letipor, és bocsánat, hogy így mondom, de kikészít és kinyír másokat. Az Isten szerint való, Istentől kapott eszközökkel, Isten szerint való módon akár, előbbre jutni, mert abban nincsen semmi bűn, ha az ember többre akar jutni Isten szerint való módon.

Ismerek valakit, aki azzal dicsekedett, hogy az a feladata, hogy ami még megtalálható, felkutatható állami vagyon, azt felkutassa, felértékelje, aztán dobra veresse, hogy külföldiek azt megvásárolhassák. S nem gondolta végig azt, hogy ezzel valójában a nemzet, a nép pusztulását végzi valamilyen szinten. Ahelyett, hogy védené és őrizné azt a keveset, ami még megmaradt. Ehelyett abban segít, hogy azt is megvegyék, és elvigyék, ami még érték. Ezért busás jutalékot is kap.

Más valaki szolgai módon végrehajt minden utasítást, mert fél attól, hogyha nem teszi, elveszíti az állását, és lehet, hogy ez be is következne. De van egy pont, ahol azért mégis mérlegelni kell, hogy mi a fontosabb. Mi az, ami már nem nyelhető le, és ami szolgai módon már nem hajtható végre bármi áron. Kárt okozni több ezer vagy több százezer embernek, vagy esetleg vállalni, hogy egyszerűbb körülmények közé kerülünk. Nem lesz annyi a fizetés, s talán nem lesz olyan gyors az előrejutás, de ilyen módon is szolgálom a népet és a nemzetet, védem és őrzöm azokat, akik védtelenek, és akik magukért talán ki sem állhatnak. Egyik oldalon sokszor egy sötét és tisztátalan gondolkodás, s ugyanakkor lehet ezt másképpen is. Lehet tiszta, világos látás és gondolkodás.

1848-ban a hazát nem kiárusítani akarták, hanem megvédeni minden áron. Függetlenné válni egy hatalomtól, amely évszázadokon keresztül szívta a vérünket, és vont mesterséges gazdasági meg egyéb határokat, így akarta megtartani magát tudatlanságban, elnyomásban, olyan körülmények között, ahonnan nehéz volt kitörni. Mert annak a hatalomnak, ez így volt jó. Lehet beszélni arról, vitatkozni, hogy az eszközök, a forradalom jók voltak-e vagy nem? Így történt. Ezen már változtatni nem lehet. De mégis azt szolgálták, hogy ezt az országot ne elnyomják, s kifosszák, hanem függetlenül attól a hatalomtól saját lábára, Isten segítségét kérve fejlődjön, tanulva többre jusson. Az akkor nyilvánvalóan egyértelmű volt, hogy nincs más út, mint védeni azt, ami a mienk. Mert a gyerekek jövőjét és az ország jövőjét védték, és azért áldozták sokan az életüket.

Tisztán élni az életet, tisztán élni a házasságot, megőrizni a tisztaságot az erkölcsi kérdésekben is, ez emberfeletti feladat. Különösen, amikor nehéz időket él egy nemzet, egy nép. És nem könnyű felismerni azt, hogy mi most az Isten szerint való jó döntés. Szavakban, egyáltalán gondolkodásban, cselekedetekben és látásban. De Isten segítségével mégis lehetséges felismerni.

A tisztaság szó itt egy tiszta tanítást is jelent, amit Pál mond Timóteusnak. Megmaradni a tiszta tanítás mellett. Ha mi a népünket és nemzetünket jól akarjuk szolgálni, akkor az evangéliumot tisztán, hamisítatlanul kell továbbadni. Ez is emberfeletti feladat időnként.

Pál azt mondja, hogy legyen gondod Timóteus az intésre. Az itt szereplő szó az vigasztalást is jelent. Olyan nagy szükségük van az embereknek vigasztalásra. Olyan elesett lelkileg, és sokféle módon szétszórt, kifosztott ez az ország, ez a nép. Tatár, török, német, orosz, istentelen ideológia, államosítás, kivégzések, meggyötrés, megfélemlítés. Minden volt itt már, ami lehetséges a történelem során.

Sok-sok lelkigondozói beszélgetésben olyan egyértelműen kiderül, hogy egyfajta össznépi depresszió van, kilátástalanság érzés. És olyan nagy szükség van rá, hogy vigasztaljuk és bátorítsuk ezt a népet azokkal az eszközökkel, amikkel Isten bíz meg minket. Sokszor saját bűneink és bűnünk miatt jutottunk ide. Nemcsak mások vittek minket rossz utakra. Saját, istentelen gondolkodásunk, döntésünk, meggondolatlanságunk vagy naivitásunk, sokszor a mi súlyos vétkeink és bűneink eredményezték mindazt, ami történt velünk. De mégis Isten kegyelme az, hogy nincsen még végünk. És még mindig lehetnek olyan követhető példák, amelyek segítséggé válhatnak másoknak.

Csodálatos megbízás az, ha Isten ránk bízza ezt a feladatot, hogy légy példa a hívőknek és pogányoknak, hitetleneknek egyaránt. Bátorítás és vigasztalás ez.

Olyan nagyon fontos, amiről Pál ebben a levélben beszél. Felolvasni az igét, hamisítatlanul hirdetni az Isten szeretetéről szóló evangéliumot. Tanítani Isten útjára mindazokat, akik nem ismerik azt, vagy nem jól ismerik. Így inti Timóteust, hogy ne hanyagolja el önmagát sem. Mindazt, amit Istentől kapott. Kezd önmagaddal, Timóteus. Legyél - bocsánat, hogy így mondom - kíméletlenül őszinte magaddal Isten előtti csendességedben. Kérd Istent, hogy leplezze le a bűneidet, amivel megnyomorítod magadat, vagy talán másokat is. Állj oda Isten elé. Engedd, hogy Ő tegye nyilvánvalóvá azt, amiben vétesz őellene.

S aztán ápolni, gondozni, őrizni azokat, akiket rád bízott Isten. Mindazt a lelki ajándékot, amit kaptál Istentől. Gondot viselni magadra, és a nyájra, akiket, amit rád bízott Isten. Tiszta és hamisítatlan tanítással, amivel Jézus bízott meg. A magunk csendessége, és a másokért való, az országért való könyörgés.

Azzal kezdtem, hogy nehéz időket élünk, mert nincsenek példák meg példaképek. Kiveszőben vannak sokszor még a keresztyén körökben is. Valójában még ez is a javunkra lehet, mert arra indított még inkább Isten minket, hogy legyünk mi azok. Merjük fölvállalni még inkább a tiszta gondolkodást, a tiszta beszédet, a tiszta erkölcsöt, a tiszta cselekedeteket, akármibe kerül is. Jézusnak az életébe került, hogy nem volt megalkuvó. Hogy semmiben nem volt hajlandó engedni, ami Isten igéje szerint való volt. És ha ezért megalázták, leköpték és megölték, azt is vállalta.

Vannak helyzetek, és vannak olyan idők, amikor nem megy másképpen. Én nem tudom, hogy most ilyen jön-e, vagy nem? Ezt Isten tudja egyedül. Az biztos, hogy nagyon nagy szükség van arra, hogyha valaki hívő keresztyén, az példaértékű életet éljen. Azt mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy miattunk gyaláztassék az Isten szent neve. S néha mégis megtörténik. Súlyos bűn. Van rá bocsánat. Isten eltörli a mi álnokságunkat. Újat kezd velünk. De Isten legyen könyörületes és irgalmas nekünk. Adjon erőt ahhoz, hogy ez nagyon ritka legyen, hogy újra és újra felcsillanjon a mi életünkben az Ő erkölcse, az Ő tisztasága, az Ő irgalma. Olyan mély az erkölcsi, lelki válság, amely egyébként egyre nyitottabbá teszi az embereket. Nagyon kemény, komoly szolgálat ez, hogy beszéljünk Isten szeretetéről. Vajon betöltjük-e azt a szolgálatot, amivel Isten bízott meg? Van-e megbízatásunk, tőle való, igazi? Egyfajta vakság kötözi most is az embereket, mint a mi történelmünk során többször is. Hogyha látják is azt, ami történik, vagy nem akarnak szólni, vagy nem képesek rá, vagy már nem érdekli őket mindaz, ami történik, mégis segítségre van szükségük. Ezért aktuális, időszerű, amit ott, akkor Pál mondott Timóteusnak, hogy légy példa. Kevés a példakép? Legyetek ti azok. Legyünk mi azok. Lehetünk Isten segítségével, mert az emberek mégis csak vágynak az igazság és a valóság megismerésére. Az Isten igazsága, és az Istentől való valóság megismerésére.

Régen így mondták, amikor nehéz helyzetbe került egy ország, hogy Isten "meglátogatta" azt a népet. Megenged dolgokat azért, hogy felébredjünk. Megenged dolgokat azért, hogy tudjuk végezni az ébresztő szolgálatot.

Timóteus így szolgált. Negyvennyolcban példát adtak sokan áldozatkészségből, odaszánásból, szabadságszeretetből, hazaszeretetből akár életük árán is. Nekünk ugyanúgy kell és lehet használni ezeket a szavakat: tisztaság, erkölcs, haza, nemzet, család, jövő, hit, szeretet, áldozat. Pedig ezeket a fogalmakat is szándékosan devalválják, leírják, kigúnyolják szóval cselekedettel, meg néha karikatúrával is a jelképeket. Akkor is. Nekünk az a feladatunk, hogy őrállóként, példaképekként ott legyünk, és elmondjuk, elsősorban az Isten igazságához való ragaszkodásból.

Mert egy nemzet elpusztulhat egyetlen nap alatt, mint ahogy ez történt a mohácsi csatatéren, s akkor egy nap alatt következhet be Isten ítélete. De pusztulhat úgy is, hogy megsebesül, hogy elfajul az erkölcsében, mindenféle aberrációt elfogadva, lemondva önmaga identitásáról, nemzeti jellegét föladva, futva idegen értékek után, amelyekről kiderül előbb-utóbb, hogy nem értékek. Tengődve élve, hontalanul saját országában. Pusztulva és önmagát is pusztítva sokféle módon, nyelvét, nevét, történelmi múltját. Elfeledve a nemzet létét, áldozatát, tetteit. Ezért fontos Pál intése. Ha Jézusé vagy, akkor legyél, lehetsz példa. Akkor is, hogyha mosolyognak, ha gyűlölnek, ha arra szólítanak fel másokat, hogy irtsák ki a keresztyéneket. Akkor is, ha legyintenek. Akkor is, ha leírnak talán néha a saját családodban is. De a Szentírás azt mondja, hogy a jövő, a béke az Isten embereié.

Aki mer példakép lenni, és akar is, s elfogadja ehhez Isten segítségét, az átéli azt a csodát, hogy egyszer csak az lesz, hogy a benne lakó Krisztus formálja. Eltörli az álnokságait, megbocsátja a bukásait, bocsánat, hogy így mondom, a bénaságainkat, amit elrontunk. Egyszer csak azt látjuk, hogy fölemel, megtisztít, megmos, megkönyörül rajtunk. Letörli a könnyeinket, fölemel, újra szolgálatba állít, s leszünk javára a családunknak, a munkahelyünknek, a népünknek, a nemzetünknek. Javára lesz, hogy most élünk a jövőnek, ami majd később következik be. A jövő nemzedéknek, generációnak, az ország jövőjének.

Timóteus így vált javára annak a gyülekezetnek, annak a nemzetnek és népnek, és így helyezhette a jövőt Isten az ő kezébe bizonyos értelemben a szolgálata által.

Ha valaki közülünk ilyen példa akar lenni, az ma este elkezdheti. Isten megkönyörül rajtunk, s megadja mindazt, ami ehhez szükséges. Példa a szavaimban, cselekedeteimben, hitben, szentségben, tisztaságban, becsületességben, erkölcsben emberfeletti feladat. De Istennek nem emberfeletti. Van-e valami, ami lehetetlen az Istennek?


Imádkozzunk!

Urunk, bűnbánattal állunk meg előtted, és valljuk meg neked, hogy mindezekben olyan sokszor egyáltalán nem voltunk példák. Sőt, szörnyű módon viselkedtünk, buktunk el, és rántottunk magunkkal másokat is. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Kérünk, szabadíts meg mindenfajta önvádtól. Te magad azt mondod, hogy ismered a szívünket, s ha vádol is minket a mi szívünk, te nagyobb vagy a mi szívünknél, és mindent tudsz. Ez a mi reménységünk és békességünk forrása.

Így kérünk, maradj velünk, hadd tudjuk a te példádat követni. Élj bennünk, Jézus, egyre inkább, hadd legyünk mi mindig a háttérben, és engedjünk téged előre. Így kérünk ezért a nemzetért, népért, országért, hogy ne pusztuljon el, hanem megéledjen, hamvaiból feltámadjon, s legfőképpen megismerjenek egyre többen téged, az egyedül igaz Istent. Köszönjük, hogy Jézus Krisztusért mindez lehetséges.

Ámen.