PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. január 20.
(csütörtök)

Cseri Kálmán


MORGOLÓDÁS VAGY SZOLGÁLAT?


Alapige:ApCsel 6,1-7

Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, zúgolódás támadt a görögül beszélő zsidók között a héberek ellen, hogy mellőzik a közülük való özvegyasszonyokat a mindennapi szolgálatban. Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: "Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. Hanem válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába; mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett."

Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek, és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt, valamint Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikoláoszt, az antiókhiai prozelitát; az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rá-juk tették kezüket. Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.


Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, hálásan köszönjük, hogy ennek a munkás napnak a végére elkészítetted ezt a csendes órát, és megajándékoztál minket is azzal, hogy ide hívtál.

Kérünk, hogy egész napi pörgés után hadd tudjunk most elcsendesedni, csak rád figyelni. Vagy egész napi üres csend után tudjunk most vágyakozni arra, hogy megszólaljon a te halk és szelíd szavad, hiszen a te igéddel soha sem csupán mondasz nekünk valamit, mindig ajándékozol is nekünk.

Megvalljuk mi is egy szívvel, egy lélekkel, hogy te vagy egyedül Isten és sehol Isten több nincsen.

Segíts, hogy tudjunk imádni téged és dicsőíteni nevedet. Megvalljuk bűnbánattal, hogy sokszor mi is csak nagy szükségünkben kiáltunk hozzád. És amikor megkönyörülsz rajtunk, sokszor elmarad a hálaadás is. Amikor nincs különösebben nagy szükség, elmarad az imádság is. Bocsásd meg ezt nekünk.

Annál inkább köszönjük, hogy téged bármikor, bárhonnan megszólíthatunk, és tudhatjuk, hogy hallod a mi imádságunkat.

Ajándékozz meg most minket igéddel, leplezd le bűneinket, segíts tisztulni, szabadulni tőlük. Mutasd meg feladatainkat, azokat a szolgálatokat, jó cselekedeteket, amiket te készítettél el nekünk, és segíts, hogy azzal foglalkozzunk, amivel te bízol meg.

Ebben a csendben hadd találkozzunk most veled igéd és Lelked által. Hajolj le hozzánk és emelj közel magadhoz. Hadd gyógyuljon, erősödjék az életünk a te közeledben.

Ámen.


Igehirdetés

Azt szeretném most elmondani, ami kimaradt a tíz nappal ezelőtti vasárnapi igehirdetésből. Akkor is ez volt az alapigénk, akkor azonban az volt a feladatunk, hogy Fülöp diakónus személyét és szolgálatát vizsgáljuk meg, és amit Isten azon keresztül üzen, azt vigyük magunkkal. Éppen ezért minden egyebet elhagytunk a felolvasott igéből, ami nem őreá vonatkozott. Csak az ő elhívásával foglalkoztunk. Aztán láttuk, hogy amikor megindult az üldözés, egészen új feladatot kapott Istentől és feltalálta magát, akkor azt végezte. Végül pedig azt figyeltük meg, hogy milyen feltétel nélküli engedelmes szolgálja volt ő Istennek, amikor az etióp kincstárnokhoz küldte, ezért vált használható eszközzé Isten kezében.

Ebben az igében azonban sok egyébről is szó van és fontos ezt is feleleveníteni magunkban és követnünk, mint az akkori első gyülekezetben tapasztalható jó példát.

Azt olvastuk itt, hogy bizonyos feszültség támadt már az első gyülekezetben, az első hívők között is, mert morgolódni kezdtek (ez a szó van itt az eredeti szövegben) a görögül beszélő zsidók a héberek ellen, hogy mellőzik a közülük való özvegyasszonyokat a szolgálatban. A morgolódás pedig mindig sok rossznak a forrása és mindig megosztja az egységet.

Mi miatt morgolódtak, és kik voltak ezek a görögül beszélő zsidók, akik a héberek ellen morgolódtak?

A zsidóság korán szétszéledt a környéken. A Földközi-tenger egész medencéjében voltak zsidó zsinagógák. A pünkösdi történetet olvasva csodálkozhatunk azon, hogy több mint tízféle népből jöttek oda a nagy ünnepre izraeliták. Ők megmaradtak zsidónak, de annak a népnek a nyelvét beszélték, amelyik között éltek, vagy azt is beszélték. Az otthon maradottak pedig beszélték az akkori arám nyelvet. Ezért nevezi őket így, hogy görögül beszélő zsidók.

Ezek közül, amikor megöregedtek, nagyon sokan visszatelepültek Jeruzsálembe, mert bizonyos okok miatt ott szerettek volna meghalni. Ezek közül a visszatelepült és egyébként görögül beszélő zsidók közül is úgy tűnik, hogy többen hittek a Jézusról szóló evangéliumnak, keresztyénekké lettek és csatlakoztak a jeruzsálemi ősgyülekezethez. Mivel azonban özvegyek voltak, és mivel külföldről települtek vissza, a gyerekeik ott kint voltak, egy szál magukban éltek Jeruzsálemben. Ezekről a magukra maradt özvegyekről pedig a gyülekezet gondoskodott. Érdemes erre is felfigyelnünk, hogy az első pillanattól kezdve megjelent a diakónia, a szeretetszolgálat a keresztyének között. Már csak nem hagyják magukra őket, nincs aki gondoskodjék róluk. Ha a gyülekezet tagjai, akkor egy nagy családnak a tagjává váltak. Ha nincs nekik vér szerinti családjuk itthon, akkor van hit szerinti családjuk, és ez gondoskodik róluk. És mivel kezdetben minden gyülekezeti munkát az apostolok végeztek, természetesnek tartották, hogy ezt a jellegű szeretetszolgálatot, a diakóniát is ők végzik.

Nem volt egyszerű, mert nem volt a gyülekezetnek egy tágas imaterme, ahova délben összejöhettek volna az özvegyasszonyok és ott egy nagy közös ebéden adnak nekik egy tál meleg ételt, ezért házakhoz kellett kihordani azt a bizonyos ételt, amiről a gyülekezet gondoskodott. Ez pedig időigényes és fáradságos munka volt.

Mivel azt olvastuk, hogy rohamosan nőtt a tanítványok száma, tehát azoknak a száma, akik Jézusban hittek, és közöttük többen voltak ezek közül is, egyre több munkájuk volt az apostoloknak. Amikor valaki túlterhelt, akkor már nem tud igazán minőségi munkát végezni, és előfordulhatott az, hogy kifelejtettek egy-két özvegyet, miközben igyekeztek belátható időn belül, hogy ne sötét este érkezzék meg az ebéd hidegen, minél előbb kiosztani az ebédet, kimaradhatott valaki, vagy nem volt annyi idejük beszélgetni, amennyi idejük ezeknek az özvegyeknek lett volna. Ezt mi is tapasztaljuk ma sokszor. Vagy nem tudtak olyan kedvesen, mosolyogva beszélgetni, mert az eszük már azon járt, hogy a következőhöz idejében odaérjenek, és ki is a következő... Szóval, amikor túl sok feladata van valakinek, akkor nem biztos, hogy úgy tudja elvégezni azt a munkát, ahogyan szeretné, vagy főleg ahogy elvárnák tőle. Előfordulhattak malőrök és ezt személyük elleni sértésnek vették.

Úgy látszik, hogy az első hívők is már érzékenykedő emberek voltak, vagy legalábbis voltak közöttük érzékenykedők. Ahelyett, hogy ezt megmondták volna az apostoloknak, hogy nekünk rosszul esett, hogy valami baj történt, vagy nem úgy bántatok velünk, ahogy szerettük volna, rosszindulatú gyanúsítással folytatódott az érzékenykedés, ahogyan az ma is sokszor szokott, hogy biztosan azért feledkeztek meg rólunk vagy nem voltak elég kedvesek, mert mi jöttmentek vagyunk, mert mi visszatelepültek vagyunk, görögül beszélő zsidók vagyunk. Ezt már úgy mondták tovább, mintha tény lenne, vagyis megrágalmazták az apostolokat. Hazugságot állítottak róluk, mert nekik eszük ágában sem volt különbséget tenni az özvegyek között és bárkit is elhanyagolni. Ebből a rágalmazásból született az a feszültség, amiről itt olvasunk.

Ezt a folyamatot érdemes egy kicsit végiggondolnunk, mert ugyan-így ismétlődik ma is családokban, gyülekezetekben, sokféle közösségben. Történik valami, amit nem kellene annyira mellre szívni, nem kellene "felkapni a vizet", nem kellene dramatizálni, hogy engem most mellőztek. Dehogy mellőztek, csak valami miatt nem jutott eszébe az, aminek eszébe kellett volna jutnia. De én ezt mellőzésnek érzem. És mivel dramatizálom, felfújom, ezért meggyanúsítom azt a másikat, hogy szándékosan akart engem megbántani. Én tudom is, hogy mi miatt, anélkül, hogy megkérdeztem volna őt, hogy mi a helyzet? Ezt már mondom is tovább, mégpedig úgy, mintha az igaz lenne, mintha valóban az történt volna. Ezt hívják rágalmazásnak. A rágalmazás mindig hazugság. Vagyis hazugságot mondok tovább, rosszat mondok egy hívő testvéremről. Akik hallják, azok közül többen elhiszik, és máris meg van osztva az egység. Sikerült az ördög munkája, mert a célja mindig az, hogy egymásnak ugrassza az embereket, lehetőleg a hívőket is.

Mi az oka annak, hogy ilyen megtörténhet egy gyülekezetben?

Most csak két fontos okot szeretnék megnevezni. Az egyik az, hogy a hívőkben is él tovább a régi természetük. Nem a Krisztustól kapott új természet sértődött meg, az nem sértődékeny. Jézust soha senki nem tudta megsérteni semmivel. A velünk született régi természet, az a sértődékeny, az érzékenykedik. Szinte keresi az alkalmat sokszor, hogy mikor sértődhet meg. Miért? Mert alapvetően hiú, büszke, gőgös, és fontossá akarja tenni magát. Ezzel lehet fontossá, hogy elkezdhet panaszkodni, hogy őt megsértették.

Nekünk ismernünk kell azt, hogy mi maradt meg az újjászületésünk után is a régi természetből, és a régi természettel soha nem szabad lepaktálnunk. Sok hívő ember azért bukik el, mert cinkosává válik a régi természetének. Igyekszik megmagyarázni, fehérre mosni rá jellemző régi bűnöket, rossz tulajdonságokat, ahelyett, hogy azt egyszerűen bűnnek ítélné. Az érzékenykedés, a sértődékenység bűn. Nem Jézustól ered, az én romlott természetemből való. Ezért nekem ellenségem. Ezért nem akarok tápot adni neki. És amikor megszólal, akkor a fejére ütök egy nagyot. Megsértettek? Mit sértettek meg? Az én hiúságomat. Na de én hiú akarok lenni mint hívő ember? Nem akarok az lenni. Akkor még egy pofont neki. Elég baj, hogy még megsértődöm.

Aki növekedni akar a hitben, azoknak nélkülözhetetlen ez a fajta józanság és ez a kíméletlen szembeállás saját romlott természetükkel, atyáinktól örökölt hiábavaló természetünkkel. Egyébként hívőket is felhasználhat a gonosz arra, hogy bajt keverjen, feszültséget támasszon, és megossza az egységet, mint ahogy itt a jeruzsálemi gyülekezetben látjuk.

A másik jellemző oka pedig annak, hogy hívők is megsérthetők az, ha valaki úgy van jelen a gyülekezetben, hogy várom, hogy engem kiszolgáljanak. Itt vagyok, végre van kinek szolgálnotok. Gyertek, és legyetek serények ebben. És ezt sokszor még meg is lehet magyarázni. Mert - most maradjunk ennél a képnél - én messziről jöttem. Örülök, hogy itthon sikerült egy kis szobát kapnom. Én már öreg, beteg vagyok. Gyertek és szolgáljatok.

Arra gondoltam, hogy valószínű, hogy e között a sok özvegy között, akiket ott ki kellett szolgálniuk az apostoloknak, nem mindenki maga-tehetetlen, mozgásképtelen ember volt. Senkinek nem jutott eszébe, hogy - ejnye kedves apostolok, milyen szép ez tőletek, hogy segítetek rajtunk, de mi egy kicsit be tudnánk segíteni ebbe. Annak a három-négy özvegynek, aki a közelemben lakik, én is szívesen elvinném, akkor velem együtt már öttől mentesültök, és több időtök marad másra, vagy nem kell szakadásig dolgoznotok. Ez hogy nem jutott eszükbe? És hogy nem jut eszükbe ma is sokaknak a gyülekezetben? Én azért vagyok, hogy engem kiszolgáljanak, aztán megbírálom, milyen volt a kiszolgálás, és továbbmegyek ugyanilyen önző, szolgálatra nem kész lélekkel.

Emlékszem, hogy egy új év reggelén történt. Reggel, viszonylag későn, kezdett hullani a hó, nagy pelyhekben, sűrűn. Rövid idő alatt több centis hó lett. Aki csak mozogni tudott a házban, valami szerszámnyélbe belekapaszkodtunk és igyekeztünk seperni, lapátolni a havat, hogy mire istentisztelet lesz, gond nélkül megérkezhessenek a testvérek. Jött egy idős özvegyasszony. Az első mondata ez volt: van még egy seprő? Én is szeretnék segíteni. Nem sokkal utána jöttek ketten itt a Lupény utcán, s hallom, mondja egyikük a másiknak: mégis csak borzasztó, hogy nem söprik el idejében. Hát előbb nem söpörhettük el, mint ahogy leesett. Mihelyt leesett, munkához láttunk. Ez a különbség a két lelkület között. Mind a hármójukat egyformán szeretem, és szeretni akarom a morgolódókat is. De ez a különbség. Az egyik örül, hogy eddig el tudott jönni, mert valóban idős és beteg volt, de az első gondolata: van-e még egy söprű, mert néhány métert én is el tudok kotorni. A másik az, hogy azért vagyok, hogy nekem szolgáljanak, és ha a kiszolgálás nem megfelelő, akkor morgolódom. Ezt a lelkületet leplezi le ez az ige, és jó lenne, ha engednénk, hogy ha bennünk is van, akárcsak az írmagja ennek, hadd leplezze le Isten igéje és irtsuk ki magunkból, mert ez nem jézusi lelkület.

Jézus azt mondta: "Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon és adja az Ő életét váltságul sokakért." A világmindenség Ura nem azért jött, hogy neki szolgáljon a világmindenség és az emberiség, hanem azért, hogy Ő szolgáljon, mégpedig úgy, hogy ebbe a szolgálatba belepusztuljon. Rámenjen az élete.

Tőlünk nem ezt kívánja, de azt igen, hogy a szolgálat közben elpusztuljon a hiúságunk, a büszkeségünk, az önzésünk, és jutalmul megkapjuk a másoknak való szolgálat örömét. Az valami különös öröm, amikor valaki az Úr iránti hálából kezd szolgálni másoknak, és amit eközben kap ajándékként, azt semmihez nem lehet hasonlítani.

Egyébként ez a kísértés nem áll távol tőlünk sem. Nem akarok most részletezni olyan gyülekezeti eseményeket, egyet akár a közelmúltból is, amikor pontosan ez történt, hogy a tények pontos ismerete nélkül, meg az illetékesek megkérdezése nélkül (mert miért nem kérdezték meg az apostolokat ezek a morgolódó özvegyek, hogy szándékosan felejtettek-e ki bennünket, vagy véletlenül történt ilyen. Ehelyett a hátuk mögött morgolódnak) valaki azonnal véleményt alkot, feltételez valamit, beindul a fantázia, azt már úgy adja tovább, mintha tény lenne, emiatt gyanúsít másokat. Ezt a gyanúsítást úgy mondja tovább, mintha annak valóságalapja lenne. Ezt hívják rágalomnak. És máris sikerül feszültséget támasztani, és embereket egymással szembeállítani. Legyünk kíméletlenek magunkkal szemben, amikor ez a bűn jelentkezik bennünk. Állítsuk le a fantáziánkat, csukjuk be a szánkat, és ne legyünk hajlandóak senkit oktalan gyanúsítások alapján rágalmazni, mert igénk szerint ez súlyos bűn.

És hogyan reagáltak erre az apostolok?

Ez olyan kedves, nem? Sértegetik őket, és ők nem sértődnek meg. És a megsértettségre nem sértettséggel válaszolnak. Nem mondják azt, hogy ha ti így viselkedtek, abbahagyjuk az egészet. Akkor maradjatok magatoknak. Mi itt a lelkünket kitesszük, és ez a válasz. Még a hála is elmarad. Nem várunk hálát, de legalább ne bántsatok bennünket. Nem. Sem a szolgálatukat nem érzik úgy, hogy azt lefokozták, megbántották, sem személyükben nem lehet őket megsérteni. Komolyan veszik a tényt magát: ennyi munkát mi már nem tudunk jól elvégezni. Valóban nem minőségi munka, amit végzünk, de nem is lehet ennyi embernek ennyi munkát. A munkát nem szabad csökkenteni, mert ezekről a testvérekről gondoskodni kell. Akkor a munkások számát kell növelni.

És Istentől kapják ezt a gondolatot, hogy azt, amit a morgolódok hát mögött suttogtak, azt mondják el nyíltak a gyülekezet előtt. Erről van szó: nem tudjuk jól végezni azt a munkát, amit szeretnénk. A megoldás: munkamegosztás. Válasszatok hét férfit. Megvannak a feltételei annak, hogy alkalmasak legyenek, és a munkának ezt a részét ők végezzék. Mi pedig, akik máris elhanyagoltuk azt, amivel maga az Úr Jézus bízott meg bennünket, visszamegyünk, és azt szeretnénk komolyan végezni. Az imádkozásnak és az igehirdetésnek a szolgálatát. Ebben a sorrendben. Ezt általában meg szokták fordítani a lelkészek. De a Biblia azt mondja: az imádkozás és az igehirdetés feladata elsősorban az, amit némelyek Jézustól kaptak. Mások meg kapják a szeretetszolgálat, a diakónia szolgálatát, ami semmivel sem kevésbé fontos, mint az előbbi, semmivel sem kisebb rangú. Ugyanannak az Úrnak szolgálunk, ugyanannak a Gazdának az alkalmazottjai vagyunk, csak más területen, mást kell végeznünk. És az így jó minőségű munka lesz.

Ők tehát nyilvánosságra hozzák azt, amit a morgolódók a sötétben, vagy a félhomályban akarnak tartani. Kiállnak a gyülekezet elé, elismerik a tényeket, hogy valóban szükség van erre, mert ez így nem megy tovább, és új szolgatársak állnak be. Ez egyháztörténeti jelentőségű fordulat a gyülekezet életében. (Most erre nem térek ki, csak megemlítem, hogy ilyen szemmel is olvassuk a Bibliát.) Itt kezdenek kialakulni a különböző szolgálatok. Itt kezd kialakulni az egyház szervezete, netalán az egyházjog, sőt a tisztségek is itt indulnak el, amiket aztán később Isten Szentlelke szépen kifejlesztett, mi pedig sokféle formában eltorzítottuk és megterheljük.

Most itt az a fontos, hogy akiket megsértettek, nem sértődnek meg. Jellemző-e ez ránk? Ha szabad ilyen személyesen kérdezni: meg lehet-e téged sérteni? Lehet-e olyat mondani, hogy attól megsértődsz? Lehet, hogy fáj, lehet, hogy nem esik jól, de a megszentelt életű embert nem lehet megsérteni. Mert nem a bennünk élő Krisztus sértődik meg - megint mondom, hanem a mi még mindig élő és virulens régi természetünk. Az pedig nagyon jó lenne, ha egyre erőtlenebbé válna. Ha valóság lenne az életünkben Keresztelő János programja, hogy Jézusnak növekednie kell, nekem pedig egyre kisebbé lennem. Kipusztítani az óem-bert nem lehet, de lehet egyre erőtlenebb. Mikor? Ha nem kap táplálékot. Nem szabad táplálni, és ugyanakkor táplálni kell az új embert. Hadd növekedjék a krisztusi lelkület. A szolgálatra kész, az áldozatra kész, a másokért élő lelkület.

(Egyébként zárójelben jegyzem meg, hogy fiatal segédlelkészként felfigyeltem már a lelkésztársak között, hogy tovább élnek és egészségesebbek azok, akik így töltötték el az életüket, hogy másokért éltek, minden áldozatra készek voltak, nélkülözést is vállaltak, mint azok, akik maguk körül forogtak, és dédelgették, ajnározták, féltették magukat. Ez számomra tanulságos volt.)

Mi az apostolok javaslata?

Az, hogy válasszunk hét férfit. Nem egy valakit. A szóló szolgálat is-meretlen volt az első gyülekezetekben. Legalább ketten mentek mindig bizonyságot tenni, ketten mentek látogatni. Itt, mivel sok a munka, a szent hetes számot javasolják az apostolok, hogy hét olyan férfit válasszunk, akik a gyülekezet tagjai, akik hiteles keresztyének, jó bizonyságot tudnak mondani róluk, akik újjászületett emberek, mert a Szentlélek bennük lakik, és akiket úgy ismerünk, hogy van némi bölcsességük is, mert az kell azoknak, akik emberekkel foglalkoznak, és a gyülekezetben szolgálnak.

Tehát nem akárkit, nem az, hogy ki jelentkezik, hanem akiket közösen megfelelőnek találnak Isten Lelkének a vezetése szerint. Őértük együtt imádkoznak, és úgy bocsátják ki őket ebbe a szolgálatba, hogy az a munka, amit végezni fognak, tulajdonképpen az egész gyülekezet munkája. Ott állnak közöttük, ténylegesen a kis lábasokat ők heten viszik el naponta, de az egész gyülekezet adja össze a reá valót, az egész gyülekezet imádkozik értük és azokért, akikhez mennek. Minden az egész közösségnek a szolgálata, hiszen ez egy test, a Krisztus teste, aminek Krisztus a feje és ők csak a tagjai. Egyik a jobb, másik a bal kéz, a láb, a fül és végzik a maguk szolgálatát. Ettől is elég messze estünk, de mégis arra kell törekednünk, hogy egyre közelebb kerüljünk újra és újra ehhez. Maradjon Krisztus a kizárólagos és teljhatalmú feje a benne hívők közösségének, akivel mindegyik tagnak közvetlen kapcsolata van, a benne hívők pedig fogadják el egymást, segítsék egymást. Mindenki a maga helyén álljon helyt, és így lesz épkézláb ez a lelki test. Így fog úgy működni, hogy másoknak is sok áldásuk lesz belőle.

És miután ez megtörtént, mi következik?

Az következik, ami mindig követi azt, amikor a gyülekezetben egy bűn világosságra jön és elhagyják. Ez a morgolódás bűn volt, ez világosságra jött és elhagyták. Azt olvastuk, hogy "az Isten igéje pedig terjedt és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek."

Úgy látszik, ez már akkor is nagy dolog volt. Hiszen akik csak úgy formálisan vannak benne az Isten szolgálatában, azoknak még nehezebb megalázni magukat az élő Krisztus előtt és átadniuk az uralmat az életük felett. Ez az egyik, ami következett.

És mi volt a másik? Az, hogy megjelentek néhányan a szabadosok és az alexandriaiak zsinagógájából és elkezdtek vitatkozni Istvánnal. Feljelentik őt a Nagytanácsnak hamis vádakkal - megint a rágalom jut szóhoz. És az egyik diakónust, Istvánt rövidesen kivégzik. Ő lesz az első keresztyén mártír. Nagyon sokan halnak meg napjainkban is csak azért, mert Jézus tanítványainak vallják magukat. Különösen sokan haltak meg az elmúlt években Indonéziában. Ő lesz az első mártír, miközben nagyon sokan hisznek. Megindul a keresztyének üldözése is. Mert ott, ahol Isten különös áldást ad az igének, ott, ahol abbamarad a morgolódás, újabb és újabb szolgálatok indulnak be örömmel, ott az ördög is működésbe lép. Ezzel józanul számolnunk kell. Nem semmisítheti meg mindezt, sőt miután minden keresztyént kizavarnak Jeruzsálemből, csak az apostolok maradhatnak ott, utólag látják, hogy milyen nagy jótétemény volt ez az evangélium terjedése szempontjából. Egyébként ott összebújtak volna. De jó, hogy egyre többen vagyunk, de jó, hogy még többen megtérnek. De jó, hogy most már diakónusaink is vannak. De jó, de jó, de jó... És mi lesz a missziói paranccsal? "Elmenvén széles e világra, hirdessétek az evangéliumot minden népnek!" Ha nem mennek maguktól, akkor küldi őket a misszió ura, Jézus. Akkor kénytelenek menni. És így szinte szétfröccsent az evangélium ott az egész környékre, és nemcsak Jeruzsálemben lettek egyre többen a tanítványok, hanem másutt is.

Ez is a hívőknek a kiváltsága, hogy ha az ilyen váratlan próbatételek, nehézségek, gondok mögött felismerjük, vagy amíg nem ismerjük is fel, feltételezzük a mindent irányító Istennek a kezét.

Én sokáig a betegségem idején nem értettem: ez most kinek jó? Mi ezzel Istennek a célja? Az Ő célját sok tekintetben a mai napig nem értem, de sok erőt adott, hogy feltételeztem és bizonyos akartam maradni abban, hogy Ő erről tud, ami történik, Ő tudja, mit cselekszik, Ő függetlenül attól, hogy nekünk szenvednünk kell, jó és szeret minket, és megvan ennek is az értelme. Miért kell nekem mindent értenem? Hol van ez megírva, hogy mindent érteni fogok. Ellenkezőleg, az van megírva, hogy nem a mi gondolataink az Ő gondolatai, és ha egy kicsit is megérthetünk az Ő gondolataiból, az csoda, és nagy kiváltság. A mi dolgunk az, hogy Őt dicsőítsük. Akkor is, amikor jól mennek a dolgok és szaporodik a tanítványok száma, és akkor is, amikor elkezdődik az üldözés azok ellen, akik a légynek sem ártottak, sőt inkább használtak, még az ellenségeiknek is. De üldözik őket esztelenül, gyűlöletből, úgy, ahogyan ma is nagyon sok helyen.

Isten népének az a feladata, hogy bizonyos legyen abban, hogy Isten keze mozgatja az eseményeket. És Ő mindenről tud, és végső soron mindennek megvan az általa meghatározott értelme. És az, hogy most nem értem, nem azt jelenti, hogy ez a dolog értelmetlen. Az csak azt jelenti, hogy az agyamba be sem fér sok minden az Isten nagyságos dolgaiból. Akkor azokat a hitemmel ragadom meg. És ragaszkodom Istenhez.

A 91. zsoltárban, ahol az a sok csodálatos ígéret van a hívők számára, hogy Isten hogyan védi, őrzi, segíti, megtartja őket ezer veszély között is, ott egyetlen feltételt szabad ennek az ige. Azt mondja Isten: mivel ragaszkodik hozzám. És akkor következnek az ígéretek. A mi dolgunk ez a ragaszkodás.

Jó lenne, ha magunkba szállva megvizsgálnánk, nem vagyunk-e még mindig bizonyos pontokon túl érzékenyek, sértődékenyek. Hozzájárulunk-e olykor ahhoz, hogy az óemberünk megsértődik, vagy pedig mi is ellenségeivé leszünk a régi természetünknek, és engedjük, hogy Krisztus bontakozzék ki. Ha igen, akkor megtanulunk másoknak szolgálni, másokért élni. Akármilyen jelentéktelennek látszó módon. Isten minden-kitől csak azt kívánja, amire képes, amire ott szükség és lehetősége van.

Jó lenne, ha tudnánk hálát adni azért, ha már ennek a csodálatos egységnek, a Krisztus-testnek a tagjai lehetünk, és a Fővel egyre szorosabb kapcsolatunk lenne, és a magunk helyén egyre hűségesebben helytállnánk.

* * *

Azt szeretném javasolni, hogy mivel most az imahéten vagyunk, szánjunk időt arra, hogy néhány dolgot Isten elé hozunk.

Dicsőítsük Őt mindenekelőtt azért, amiről a zsoltárunk szólt. És hogy ha valóban hisszük, akkor valljuk meg: te vagy egyedül Isten, sehol Isten több nincsen, és magasztaljuk Őt ezért. (Zsolt 86).

Dicsőítsük Őt azért, hogy Atyánknak szólíthatjuk a Mindenhatót, hogy Jézus nevében jöhetünk eléje, hogy kiönthetjük neki a szívünket - ahogy a Biblia mondja. És Ő hallja az imádságokat, adjunk hálát ezért.

Valljuk meg bűnbánattal minden érzékenykedésünket, sértődékenységünket, gyanúsítgatásunkat. Valljuk meg bűnbánattal, hogy sokszor ugyanabból a szájból jön ki szép imádság és másokról mondott rágalmazás.

Könyörögjünk az evangélium terjedéséért, azért, hogy ma is szaporítsa az Úr a tanítványok számát.

Kérjük az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába.

Könyörögjünk a teológiai hallgatókért, a lelkészképzésért, hogy egészséges tudomány hangozzék ott. Az igehirdetőkért szerte a világon, különösen azokért, akik életveszélyben is végzik a szolgálatot. Könyörögjünk a külmisszióban szolgálókért, név szerint Csépe Andrea testvérünkért is, aki közülünk ment el oda.

Könyörögjünk azért, hogy mi is használható eszközök legyünk Isten kezében. Ne várjuk a szolgálatot, hanem készek legyünk szolgálni. Ne csak kapni akarjunk, hanem készek legyünk adni és továbbadni.

Könyörögjünk a gyermekekért, akik már kicsi korukban olyan sok lelki fertőzést kapnak. Ifjúságunkért, amelyik olyan sok kísértés között él. Könyörögjünk az iskolákért, különösen az egyházi iskoláinkért.

Könyörögjünk a betegeinkért. Többen vannak most kórházban vagy otthon súlyos állapotban, akik itt szoktak lenni közöttünk csütörtökönként is. Könyörögjünk az ápolókért, orvosokért.

Könyörögjünk a diakóniai munkáért, a szeretetszolgálatért, szeretetotthonainkért, azok lakóiért, munkásaiért, magányos, tehetetlenné vált idős testvéreinkért.

Könyörögjünk az özvegyekért és árván maradottakért, oly sokan vannak.

Az ige parancsának engedve könyörögjünk az ország vezetőiért. Mindenkiért, akinek hatalom van a kezében, hogy Isten akarata szerint használják azt, és nyugodalmas időket éljünk. Könyörögjünk az egyház vezetőiért is.

Könyörögjünk az evangélium és Isten népének mai ellenségeiért, hogy közülük is sokan megismerjék Jézust, és Ő vegye ki a gyűlöletet a szívükből.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Atyánk, hogy te hallod a mi imádságainkat, és köszönjük, hogy válaszolsz a hozzád szálló könyörgésre.

Köszönjük, hogy amit a te akaratod szerint kértünk, azt már megadtad nekünk.

Ámen.