PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. január 1.
(újév)

Cseri Kálmán


MÉGIS


Alapige:Jer 32,36-40

Most mégis ezt mondja az Úr, Izráel Istene, erről a városról, amelyről azt mondjátok, hogy fegyver, éhínség és dögvész folytán a babilóniai király kezébe kerül. Összegyűjtöm majd népét mindazokból az országokból, ahová szétszórtam lángoló haragomban és nagy felháborodásomban. Visszahozom őket erre a helyre, letelepítem, és biztonságban lesznek. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó dolguk legyen nekik is, meg utódaiknak is. Örök szövetséget kötök velük, nem fordulok el tőlük, jót teszek velük, és olyanná teszem szívüket, hogy féljenek engem, és ne hajoljanak el tőlem.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, szerető mennyei Atyánk, áldunk, dicsőítünk, magasztalunk téged ennek az új esztendőnek első reggelén. Köszönjük, hogy megérhettük, köszönjük, hogy itt lehetünk a hívők közösségében és egy szívvel, egy szájjal dicsőíthetünk téged.

Valljuk, hogy egyedül te vagy Isten, aki teremtetted a mennyet és a földet, és mindent, ami azokban van. Hisszük, hogy te vagy a történelem ura ma is, és te irányítod annak eseményeit. Köszönjük, hogy eközben gondod van reánk, kicsinyekre, és fontos neked minden, ami velünk történik.

Köszönjük, hogy még a verebekre is gondod van, és mennyivel drágábbak vagyunk mi neked. Bocsásd meg, hogy sokszor elfelejtjük ezt és megtelik a szívünk aggodalmaskodással, találgatással. Úgy nézünk a jövendőre, mintha te nem léteznél. A magunk erejét vizsgálgatjuk, az ellenségeink fondorlatait találgatjuk és megtelik a szívünk sokszor félelemmel, csüggedéssel. Bocsásd meg, ha elbizakodottak vagyunk, bocsásd meg, ha hánykolódunk a két véglet között: hol félünk, hol meg gőgös önhittséggel gondolunk előre.

Szeretnénk mindkét bűnünktől megszabadulni. Szeretnénk bízni benned. Teljes szívünkből reád bízni ennek az új évnek minden dolgát is. Hisszük, hogy elkészítetted számunkra mindazt, amire szükségünk van, sőt még annál többet is. Használj minket sáfáraidként. Hadd tudjunk továbbadni sok jót, amit úgy kapunk mi is tőled.

Kérünk, ajándékozz meg minket a te igéddel. Legyen ebben az évben valóban mindannyiunk lábainak szövétneke a te igéd és ösvényünkön a te beszéded világítson.

Szólj hozzánk most is, kérünk. Köszönjük ezt a nagy csodát, hogy neked van szavad hozzánk, és mi megérthetjük a te gondolataidat, amik egészen mások, mint a mieink. Segíts, hogy a mieink is egyre inkább hasonlítsanak a tieidhez, hogy átvegyük a te gondolataidat, és teljes belső bizalommal igent mondjunk a te akaratodra. Ebben az évben se úgy legyen, ahogy mi akarjuk, hanem úgy, ahogyan te, Atyánk, mert a te akaratod jobb, mint a mienk, mert a te akaratod az egyedül jó akarat.

Ezt a bizalmat erősítsd most meg bennünk igéddel, és a te akaratodra hangolj rá minket. Segíts, hogy ne hiába legyünk itt. Ajándékozz meg a veled való közösséggel. Hadd tudjunk örülni az egymással való közösségnek is, és adj a szívünkbe élő reménységet, ami a te biztos és igaz ígéreteidre épül.

Ámen.


Igehirdetés

Ezek az események, amikről bibliaolvasó kalauzunk szerint az elmúlt napokban olvastunk, Krisztus előtt 587-ben történtek. Ekkor már Nabukodonozor babilóniai király serege körülzárta Jeruzsálemet, és csak azért nem indította még meg az ostromot, mert ki akarta éheztetni a város lakóit. A város lakói azonban még mindig valami csodában reménykedtek. Jó száz évvel azelőtt történt olyan csoda, hogy amikor az asszír sereg ugyanígy körülzárta a várost, Isten elparancsolta onnan az ellenséget és sértetlenül maradt Jeruzsálem. Csakhogy akkor istenfélő király és Ézsaiás prófétára hallgató nép lakott ott. Most pedig istentelen vezetők és bálványimádásba süllyedt emberek.

Jeremiás próféta hosszú idő óta hívogatta a népet megtérésre vissza Istenhez, de Isten igéjét megvetették. És hogy a prófétát is elnémítsák, bebörtönözték. Börtönben van most is Jeremiás, és ott kap egy különös parancsot Istentől. Amint olvastuk is, Isten közli vele, hogy hamarosan meglátogat téged az unokatestvéred, aki el akarja adni a földjét. A földnek viszont a Mózes törvénye szerint a családon belül kell maradnia. Neked mint legközelebbi rokonnak, elővásárlási jogod és kötelességed van. Vedd meg tőle ezt a földet.

Jeremiásnak ebben a kritikus helyzetben esze ágában sem volt mezőt vásárolni, viszont azt megszokta, hogy Istennek mindig engedelmeskedni kell. Akkor is, ha nem érti, hogy mit miért parancsol. Megjelent az unokatestvér, előírások szerint megfogalmazták az adásvételi szerződést, és tanúk előtt kifizette Jeremiás annak a mezőnek az árát.

Később tudta meg ő is, mások is, hogy Isten ezt az ügyletet igehirdetésnek szánta. Azt akarta szemléltetni a népnek, hogy a bekövetkező nagy ítélettel, Jeruzsálem pusztulásával és a nép színe-javának fogságra vitelével nem ér véget a nép története. Isten ezt ítéletnek szánja, de az ítélettel soha nem az a célja, hogy megsemmisítse, hanem hogy megtisztítsa az Ő népét. Vége lesz az ítéletnek, és visszahozza a maradékot a babiloni fogságból. És mint ahogy olvastuk: "Ezt mondja a Seregek Ura: fognak még házat, szántóföldet és szőlőt venni ebben az országban."

Abban a helyzetben, amelyikben mindenki kilátástalannak látta a jövőt és reménytelennek a helyzetet, amikor, ha nem vallották is még be, de sejtették, hogy ebből ostrom lesz és a túlerővel szemben nem tudnak megállni, megsemmisíti az ellenség őket, Isten reménységet akar oltani az Ő népe szívébe, amelyet éppen megítél bűnei miatt, hogy nem semmisítheti meg az ellenség. Nagy próbák következnek most, de túlélitek, lesz maradék, Ő visszahozza a maradékot, és lesz itt még adásvétel, lesz élet ebben az országban.

A sok leendő adásvétel közül az első Jeremiásnak ez a földvásárlási akciója Isten parancsára, ami prófétai jel volt. Ezzel is arra akarta bátorítani Isten a népet, hogy legyen reménység a szívében.

Ennek alapján szeretném azt az újévi örömhírt hirdetni most nektek, hogy ha sok csüggesztő és kétségbeejtő jelenséget látunk mi is ma magunk körül, ha Isten ítéletének sokféle jelével találkozunk is, talán a személyes életünkben is majd ebben az évben, abban bizonyosak lehetünk, hogy Ő az ítéletében is kegyelmes. Ő azt akarja, hogy ott legyen mindig a szívünkben az a reménység, hogy aki Őbenne bízik, az kibírja, túléli, az mindent túlél, még ezt a földi életet is.

Nézzük meg egy kicsit közelebbről ezt a leírást. Először Jeremiás szempontjából, utána pedig a népnek a szemszögéből.

I.

Jeremiás világító példa itt a számunka, és ez a példa éppen így új esztendő elején sokat jelenthet nekünk, ha komolyan vesszük. Inkább csak ujjhegyre szedve elsorolom, hogy mi-mindent tanulhatunk tőle.

1. Az első, ami kiderül ebből a különös isteni parancsból, hogy vegyél földet az, hogy íme Isten az övéinek az életében a legszemélyesebb dolgaikba is beleszól. Az a döntő kérdés, hogy mi hogyan viszonyulunk ehhez? Ez tény és ezen nem lehet változtatni, de nem is kell.

Tiltakozunk ellene, eltűrjük, vagy egyenesen akarjuk és kérjük? Kinek a szívében van ott ma reggel őszintén ez az imádság: Uram, tanácsolj és vezess engem ebben az évben is minden tekintetben, és én kész vagyok feltétel nélkül engedelmeskedni neked? Vizsgáljuk meg, hogy ott van-e ez a szívünkben, és el tudjuk-e mondani január elsején előre, látatlanban, hogy soha ne az legyen meg, amit én akarok, hanem mindig az, amit te. Boldog ember az, aki ezt el tudja mondani. De azzal számoljunk, hogy aki Isten gyermeke, annak az életében Ő beleszól a legszemélyesebb dolgokba is, és ez nagy kiváltság, nagy ajándék.

2. A második, amit megtanulhatunk ebből a leírásból, hogy Isten parancsai néha az emberi értelem és szokások számára teljesen érthetetlenek. Egy ellenségtől körülvett, ostrom előtt álló, kiéheztetett városban, egy bebörtönzött próféta végképp nem ingatlant akar vásárolni. Ő maga sem érti, hogy miért mondja ezt neki Isten. Nem most van itt az ideje, nincs szüksége rá, eszébe sem jutott, még ki is nevetik talán miatta. Baja is lett aztán belőle. Miért mond ilyet Isten?

Jeremiás azonban mint hívő ember tudta, hogy az események két párhuzamos síkon történnek. Van ez az alsó, amit mi és érzékelünk és látunk. Ott az ellenség, nincs élelem már a városban, hogy őt is becsukták, és nem tudja, mi lesz vele és így tovább. De vannak Istennek a gondolatai sokkal magasabban, mert nem az én gondolataim a ti gondolataik és nem a ti utaitok az én utaim - ezt mondja az Úr. És ezzel a prófétai jellel, hogy ő ilyen helyzetben vásároljon földet Isten az egész nép számára akar valami életmentő üzenetet közvetíteni. Ebben a pillanatban ezt még Jeremiás sem érti. De ha nem érti, akkor is engedelmeskedik. Készek vagyunk-e mi erre? Vagy sokszor faggatjuk Istent, próbáljuk kioktatni, rendre utasítani, meg számon kérni rajta az Ő döntéseit és parancsait, és megmagyarázni neki, hogy most éppen mi időszerű? Ezt egyedül Ő tudja, aki az időn kívül áll.

3. Mit tesz a próféta ebben a helyzetben? Azt, amit mindig tett Jeremiás: engedelmeskedik. És mi ad neki ehhez erőt? Van itt egy gyönyörű mondat, nem tudom feltűnt-e ez nekünk. Miközben hallgatja az unokatestvér előadását, hogy itt van ez a föld, meg neked elővételi jogod van stb. aközben "... ráismertem, hogy ez az Úr szava... és ezért megvettem a földet." (8. v.)

Egyetértek, nem értek egyet azzal, amit Isten mondott, ki mit szól hozzá, szerintem ez most időszerű vagy nem időszerű, ez most mind mellékes. "Ráismertem, hogy ez az Úr szava" s abban a pillanatban eldöntöttem, hogy engedelmeskedem.

Nagy kiváltság, ha valaki ismeri már az Úr hangját. Aki hallgatja azt naponta és így ráismer, amikor azt hallja. És felismeri azt is, amikor nem az Úr szól, csak csapdát állítanak neki mások. Akár mennyire hasonlít is az Úr hangjához, az csak hasonlít, de nem az övé.

A János evangéliuma 10-ben a jó pásztor példázatában Jézus ezt olyan kedvesen és részletesen magyarázza. "Az én juhaim ismerik az én hangomat és követnek engem. Idegeneket pedig nem követnek, mert nem ismerik az idegennek a hangját."

Odatartjuk-e a fülünket naponta Isten igéjéhez, hogy egyre inkább kialakuljon bennünk ez a készség, hogy ráismerjünk az Ő szavára és felismerjük azt, ha valaki csak meg akar téveszteni?

4. Mivel Jeremiás engedelmeskedett, a magatartása is igehirdetéssé vált. Sokszor elmondta a megtérésre hívó szót, de nemcsak elengedték a fülük mellett, hanem felháborodtak, őt pedig betörtönözték. Akkor elkezd a cselekedeteivel, a magatartásával prédikálni. Ne essetek kétségbe, érdemes földet venni még most is.

És mennyivel többet lát a hívő ember! Jeruzsálem lakói közül sokan még azt sem hiszik el, még ekkor sem, hogy el fogja pusztítani az ellenség a várost. Még az orrukig sem látnak. Jeremiás meg arra készül, hogy mi lesz akkor, amikor visszajönnek a fogságból, ahova még el sem mentek. Ennyivel tágasabb a horizontja a hívő embernek. Ennyivel többet jelent az, hogy valaki nemcsak a láthatókra néz, hanem a láthatatlanokra is. Komolyan veszi a láthatókat is, és számol a tényekkel, de ugyanilyen valós tények számára Isten ígéretei, Isten igéje és kijelentése is, és ahhoz igazodik mindig.

5. Jeremiás annyira bízik abban, hogy Isten ígérete beteljesedik, (hogy most a nagy vihar, a nagy összeomlás előtt már azt ígéri az Úr, hogy fognak itt még házat, szántóföldet és szőlőt venni ebben az országban), hogy két példányban írják meg az adásvételi szerződést. Az egyiket eltéteti egy lezárt cserépkorsóba, hogy amikor majd Isten visszahozza a népet - még el sem vitte a fogságba, de el fogja vinni, mert megmondta, és vissza fogja hozni, mert megígérte - elő lehessen venni, és egyszerűsítse az akkori ügyeknek az intézését. Megint csak ennyivel többet érzékel a valóságból az, aki Isten igéjét komolyan veszi. Ilyen békességet, biztonságot és reménységet ad neki.

6. Ez viszont nem változtat azon, hogy Jeremiás sem értette, hogy miért parancsol ilyen furcsát neki Isten. És mivel nem értette, amikor magára maradt, leborult és imádkozott. (Nem olvastam az imádságát, tessenek majd ezt a 32. fejezetet elolvasni ma.) Nagyon egyszerű, nagyon mély, megrendítő imádságot mond. Ebben először is Isten nagyságát ragyogtatja fel mintegy saját magának is. Neki látnia kell, hogy ki az az Isten, aki itt most intézi a dolgokat, akinek ő most engedelmeskedett. Ő mindeneknek az Ura. Elsorolja Isten tetteit a teremtéstől, az Egyiptomból való szabaduláson keresztül az utolsó napokig. Ebben az imádságban nincs semmi kérés. Egy kérdésfélével fejeződik be, amikor azt mondja: "Te mégis azt mondtad nekem Uram: Vedd meg ezt a szántóföldet ezüstért, és hitelesíttesd tanúkkal! - pedig ez a város a káldeusok kezébe kerül!"

Még mindig ott van benne az értetlenség. Te megmondtat, hogy ez a város elesik, akkor minek most itt földet vásárolni? De te mégis azt mondtad nekem. Noha nem értem, hogy miért, én mégis engedelmeskedtem neked. Majd ezzel a mégis-sel még egyszer találkozunk egy nagyon fontos helyen.

Jeremiásnak ez a tette tehát prófétai jel volt. Isten igehirdetésnek szánta a nép számára, hogy ne reménység nélkül menjenek el majd fogságba, hanem lássanak túl a pillanatnyi sok nyomorúságon, lássanak előre, messzire. Világítson nekik Isten ígérete most is, majd a fogságban is, a fogságból hazavezető úton is. Merjenek bízni Őbenne, legyen reménység a szívükben.

II.

És mit tudunk meg a népről?

Jeremiás imádságára Isten válaszol. "Így szólt az Úr igéje Jeremiáshoz: Én vagyok az Úr, minden élőnek az Istene. Van-e számomra lehetetlen?" (26-27. v.)

Ezt Jeremiás is megvallotta imádságában, hogy tudom, hogy számodra nincs lehetetlen. Ezt fontos hinnie, ebben Isten most megerősíti őt. És akkor Isten részletesen elmondja, miért jön ez a nagy ítélet, és miért elkerülhetetlen most már Jeruzsálem pusztulása és a nép fogságba vitele.

Elmondja, hogy sokszor hívta vissza a népet magához, a nép azonban azokat az úgynevezett isteneket tisztelte, amiket ő készített magának, és ez teljesen elszakította őket Istentől. "Bizony, Izráel és Júda fiai ifjúságuktól fogva azt tették, amit rossznak látok. Mindig bosszantottak engem kezük csinálmányaival - így szól az Úr. (...) Sok gonoszságot követtek el bosszantásomra ők maguk, királyaik, vezetőik, papjaik, prófétáik, Júda férfiai és Jeruzsálem lakói. Hátukat fordították felém, nem arcukat, bár tanítottam őket, idejében, de nem fogadták meg engedelmesen az intést. Förtelmes bálványaikat abban a házban állították föl, amelyet az én nevemről neveztek el. Áldozóhalmokat építettek a Baalnak, feláldozták fiaikat és leányaikat a Moloknak. pedig ezt nem parancsoltam, sőt eszembe sem jutott, hogy ilyen utálatos dolgot követnek el, és ezzel viszik vétekbe Júdát." (30-35. v.)

Nem ismerősek nekünk ezek a bűnök napjainkból? Egy társadalomra az jellemző, hogy sokan ifjúságuktól fogva megszegik az Isten minden törvényét. Hogy maguk gyártanak maguknak isteneket, háttal vannak az élő Istennek. Hogy az igehirdetésre oda se figyelnek, meg sem hallgatják, vagy nem veszik komolyan. És nemhogy tisztelnék az élő Istent, hanem gyalázzák Őt.

Ha csak a Tízparancsolaton futunk végig: Gondoljátok, hogy az a temérdek káromkodás, ami nap mint nap elhangzik, következmények nélkül maradhat? Isten világosan megmondta, hogy az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, aki az Ő nevét hiába felveszi. Aki az Ő nevét káromolja akármilyen formában, az az Ő ítéletét provokálja és vonja magára, meg a közösségre is, amelyikben él.

Vagy az a hazugságáradat, ami elárasztja ma a társadalmat - gondoljátok, hogy nem vonja maga után az ítéletet, mint üstökös a csóváját? Az, hogy a reklám, a sajtó, amelyik egy halottnak a levelét is dokumentumként képes közölni, a diplomácia, a választások előtti kampányok az intézményesített hazudozás színterévé váltak. Ehhez hozzá lehet szokni, hozzá lehet szoktatni egy társadalmat. Ahhoz is, hogy ezt következmények nélkül lehet tenni, legalább is nem azonnal jelentkeznek a következményei, és felszabadítja az embereket hazudozásra.

Ez ugyanolyan, mint amikor egy kisgyerek hazudni hallja a szüleit, és aztán ő is produkál egy ügyetlen füllentést. Ő kikap érte, apukát nem fenekeli el senki, aki pedig nagyobbat hazudott. Az egészben az a szörnyű, hogy nem tartjuk ezt bűnnek. Az Isten törvényeinek megszegése nem számít bűnnek. Ez szellemi anarchiához vezet. - Vagy a nyugalom napjának a megszentelése, amelyik világos és indokolt isteni parancs. Ó hányan nem az élő Istennek hódolnak vasárnap, hanem a Baalnak, meg a Mammonnak.

A lopás sokféle formája sem számít már bűnnek. Néha egyenesen ügyességnek tekintik. - Ugyanígy a házasságtörés sokféle formáját sem tekintik annak. A legtöbben arra sem gondolnak, hogy mennyit szenvednek és torzulnak a gyerekek emiatt. És hogy ezek a bűnök a következő nemzedékek életében újratermelődnek. Olyan kevés szülő veszi komolyan azt is, hogy neveljétek gyermekeiteket az Úr rendelése szerint. Azt sem tudják, mit rendelt az Úr a gyereknevelésről. Sokan meg egyáltalán nem is nevelik a gyerekeiket.

A gyilkosság és öngyilkosság bűnének is olyan szép neveket próbálunk adni. Sok formájukat már egyáltalán nem tekintjük bűnnek. Kinek fáj az, hogy egy ilyen kicsi országban egy millió alkoholista van? Hogy fél milliót közelíti már a számon tartott drogosoknak a száma? Hogy az öngyilkosságban élenjárunk? Hogy egyáltalán nem tekinti bűnnek egy csomó ember az abortuszt? És nem gondolunk arra, hogy a második világháború óta ötmillió magzatot gyilkoltunk meg. Nem betegség pusztította el őket és nem háború, hanem a legvédettebb helyen, az anyaméhben öltük meg őket kegyetlenül. Tisztára ugyanaz, mint amit a Szentírás a Molokról ír. A Molok volt az a pogány bálvány, amit, mint egy cserépkályhát felfűtöttek, és kinyújtott karjaira tették az élő csecsemőket, és ott égtek meg elevenen. Ezzel mutattak be áldozatot az istenségnek. Azt mondja Isten: ilyen utálatosság eszembe sem jutott, nektek eszetekbe jut minden elképzelhető és elképzelhetetlen bűn.

Aztán a széthúzás, az egymás rágalmazása, a trágár beszéd, az adott szónak a semmibe vétele, az egymással szembeni közöny - ez már szót sem érdemel, ez fel sem tűnik. Ilyenek vagyunk, kész.

Jeremiás idejében Jeruzsálem lakói is ilyenek voltak, ezért kellett elpusztulnia a városnak Krisztus előtt 587-ben templomával együtt, és ezért kellett a népnek évtizedekig hazájától távol fogságban sínylődnie.

Vigyázzunk, hogyan akarjuk eltölteni ezt az évet. Egyáltalán hogyan, milyen indulatokkal, milyen tervekkel, milyen igényességgel indulunk neki. Amiben illik ránk, hogy háttal vagyunk Istennek és nem arccal, ott meg kell sürgősen fordulni. Amin kell, változtassunk minél előbb, hogy valóban Isten törvénye szerint töltsük el ezt az esztendőt. Mert Isten igazságos, és bármennyire szerette is az Ő népét, a bűnt büntetés követte.

De éppen ez az ige beszél hatalmas erővel arról, hogy ez az Isten milyen kegyelmes is. Az Ő utolsó szava soha nem az ítélet, hanem mindig a kegyelem. Az ítéletben megtisztítja az Ő népét, de mindig gondoskodik maradékról, és új kezdést engedélyez az Ő népének.

Alapigénkben - amit felolvastam - az ígéretek sokaságával bátorítja Isten a népet akkor, amikor éppen az ítélet következik rá. De már akkor tudhatja, hogy Isten megtartó erejét közben is tapasztalni fogják, utána jön a kegyelem. Nemcsak oda-felé vezet út a fogságba, hanem visszafelé is van onnan út. Isten ezt már elkészítette és időzítette. Éppen Jeremiáson keresztül mondta meg idejében, hogy hetven évig fog tartani a fogság. Mert Isten akkor is hű az Ő népéhez és a szövetséghez, ha ez a nép megszegte a szövetséget.

És itt szólal meg ez a másik mégis. Így kezdődött alapigénk a 36. versben: "Most mégis ezt mondja az Úr, Izráel Istene..." és ez a mondat közvetlenül az előbbiek után jön, ahol felsorolja Isten a nép bűneit, és a végén azt mondja: "eszembe sem jutott, hogy ilyen utálatos dolgokat is lehet elkövetni, mint amit az én népem elkövetett."

De "most mégis ezt mondja az Úr arról a városról, amelyik el fog pusztulni, hogy összegyűjtöm az én népemet", és akkor sorolja, sorolja a drága ígéreteket: új szívet adok majd az embereknek, amelyik szív fogékony lesz az igére. Új szövetséget kötök velük, amelyiknek a feltételeit nem a fejükben kell már tárolni és betanulni bizonyos előírásokat, hanem a szívükbe lesz beírva. Nem külső kényszer, hanem belső késztetés indítja őket a nekem való engedelmességre - mondja Isten. Isten-félelmet oltok a szívükbe. Csodálatosan szép, sokat sejtető kijelentések ezek. Csak Istent fogják tisztelni és bálványokat nem. Isten új kezdést engedélyez, mert jövőt készített nekik.

Mivel Isten ismeri az övéit, ismer bennünket, ezzel fejezi be: ha bárki kételkedne ebben, hogy ilyen szép jövőt készített el Isten az Ő népének, amelyiket éppen most megítélni készül, akkor tudja meg, hogy amilyen biztos, hogy elpusztul Jeruzsálem, olyan biztos, hogy fel fogják építeni azt - ezt mondja az Úr.

Itt a végén megismétli még egyszer: "Mert fognak még szántóföldet venni ebben az országban, amelyről azt mondjátok, hogy ember és állat nélkül maradt pusztaság, amely a káldeusok kezébe került." (43. v.)

Reménység - mindennek ellenére. A láthatókon túl a láthatatlanok komolyan vétele is ez a hívő ember nagy kiváltsága. Mert mi hallottuk ezt a kétszeres mégis-t, hogy Jeremiás te nem érted, meg a nép nem érdemli meg, hogy könyörüljek rajta, de te mégis vegyél földet, mert ez, mintegy igehirdetés a reménységet táplálja bennük. Ti ilyen meg ilyen szörnyű bűnöket követtetek el, de most az Úr mégis azt mondja: összegyűjtelek titeket, és új kezdést engedélyezek.

Ez is kegyelmének a munkája, hogy ha Isten-félelmet olt valakinek a szívébe, hogy ha fogékonnyá teszi a szívét az Ő igéjére, hogy ha az Ő szövetségében akar megmaradni valaki.

Mert a jövő az Ő kezében van. Nem a nabukodonozorok határozzák meg a népek és legfőképpen Isten népének a jövőjét. A nabukodonozorokat is Isten irányítja. Ezt mondta az Úr: "én adom Nabukodonozor kezébe a szent várost." Nem ő veszi be a várost. Ez a látszat. Csak azért veheti be, mert Isten a kezébe adja ítéletként. És Isten viszi fogságba az Ő népét, de Isten hozza onnan vissza őket, és Ő ad nekik egészen új lelkületet, és Ő készít nekik jövőt. Minden okuk megvan a reménységre. Akkor is, ha éppen most körülzárt városban élnek és éheznek. Akkor is bizonyosak lehetnek abban, hogy Isten szép jövőt készített nekik, mert igaz az, amivel kezdte Isten a válaszát: "Én vagyok az Úr minden élőnek az Istene. Van-e számomra lehetetlen?"

Jó lenne, ha ezt a szívünk mélyéig engednénk. Hadd szivárogjon le egészen a mélyre és hassa át az egész belső világunkat, és így induljunk el erre az új esztendőre. Emberileg szinte semmi jót nem ígér ez az év. Minden területen csak nehezebb lehet az életünk, de nekünk ilyen Istenünk van.

Jó lenne, ha az lenne a jelszónk erre az évre, amit egyik szép énekünk olyan kedvesen fejez ki: "Reménnyel teli Rád tekinteni". Nekünk megadatott ez, és Isten ehhez ad nekünk új szívet és reménységet.


Imádkozzunk!

Istenünk, dicsőítünk téged azért, mert magunkra is értelmezhetjük kijelentésedet, hogy örökkévaló szeretettel szerettél minket, ezért terjesztetted ki reánk a te irgalmasságodat.

Köszönjük, hogy irgalmad fényes bizonyítéka az, hogy hallhatjuk újra és újra a te hívó szavadat. Köszönjük intésedet, figyelmeztetésedet, dorgálásodat, feloldozásodat, bátorításodat.

Bocsásd meg, Urunk, ha sokszor mi is háttal vagyunk neked és hallani sem akarjuk, hogy mi az akaratod velünk. Segíts el oda, hogy teljes bizalommal készek legyünk feltétel nélkül engedni minden parancsodnak.

Erősítsd meg bennünk azt a bizonyosságot, hogy te ítéleteidben is kegyelmes vagy. Hogy a te utolsó szavat soha nem az ítélet.

Köszönjük, hogy jövőt készítettél még nekünk is, ezt szemlélteti, hogy elkezdhetünk egy új esztendőt. Köszönjük, hogy nem egyedül kell nekiindulnunk, hanem veled indulhatunk. Szeretnénk ragaszkodni hozzád ennek az évnek minden napján. Hűségesek lenni. Köszönjük, hogy ha hűtlenkedünk, te akkor is hű maradsz a szövetséghez, ígéreteidhez és hozzánk.

Őrizz meg minket attól, hogy olyan utálatosságokat cselekedjünk, vagy akár csak gondoljunk, amiket te meg sem gondoltál. Add, hogy örömmel tudjunk engedelmeskedni neked. Egyre teljesebb meggyőződéssel teljesítsük akaratodat. Taníts minket a te akaratodat teljesítenünk, mert te vagy Istenünk. A te jó Lelked vezéreljen minket az egyenes földön.

Könyörgünk hozzád azokért, akik nem hallják ezt az örömhírt. Hadd jusson el hozzájuk talán rajtunk keresztül. Könyörgünk azokért, akik reménység nélkül, csüggedve vagy kétségbeesetten élnek. Könyörgünk hozzád azokért, akiknek most különösen nagy szükségük van a te kegyelmes lehajlásodra.

Kiáltunk hozzád két súlyos beteg asszonytestvérünkért. Hadd érezzenek téged nagyon közel magukhoz és add jelét annak, hogy szereted őket és bízhatnak benned.

Rád bízzuk mindnyájan magunkat, szeretteinket, gyülekezetünket, népünket. Kérünk, készíts jövőt ennek a mi népünknek is, és add, hogy ne háttal legyen neked, hanem arccal.

Kérünk, segíts ebben a csendben folytatni az imádságot. Hadd tudjuk őszintén kitárni a szívünket előtted.

Ámen.