PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. március 8.
(csütörtök)

Földvári Tibor


RÁHÁB


Alapige:Józs 2,1-21; 6,17;22-25

Akkor Józsué, Nún fia, titkon két kémet küldött Sittimből, és ezt mondta nekik: Menjetek, vegyétek szemügyre azt a földet és Jerikót. Azok elmentek, betértek egy Ráháb nevű parázna nő házába, és ott lefeküdtek. De Jerikó királyát figyelmeztették: Vigyázz! Izraeli férfiak jöttek ide az éjjel, hogy kémkedjenek az országban. Jerikó királya ezt üzente Ráhábnak: Add ki azokat a férfiakat, akik hozzád érkeztek, és betértek a házadba, mert azért jöttek, hogy kikémleljék az egész országot. Az asszony azonban fogta, és elrejtette a két férfit, majd ezt mondta: Igaz, hogy betértek hozzám azok a férfiak, de nem tudtam, honnan valók. Kapuzárás idején, amikor besötétedett, eltávoztak. Nem tudom, hová mentek azok a férfiak. Fussatok gyorsan utánuk, mert még utolérhetitek őket! Pedig fölvittek őket a háztetőre, és elbújtatta a lenkóró közé, ami ki volt rakva a háztetőn. A városbeli férfiak pedig üldözőbe vették őket a Jordán gázlói felé vivő úton. A kaput pedig, amint kimentek az üldözők, bezárták. Még le sem feküdtek a kémek, amikor fölment hozzájuk Ráháb a háztetőre, és ezt mondta nekik: Tudom, hogy az Úr nektek fogja adni ezt a földet, hiszen rettegés fogott el bennünket, és remeg tőletek mindenki, aki ezen a földön lakik. Mert hallottuk, hogyan szárította ki az Úr előttetek a Vörös-tenger vizét, amikor kijöttetek Egyiptomból, és hogy a Jordánon túl, mit tettetek Szihónnal és Óggal, az emóriak két királyával, akiket kiirtottatok. Amikor ezt meghallottuk, megdermedt a szívünk, és még a lélegzete is elállt mindenkinek miattatok. Bizony, a ti Istenetek, az Úr az Isten fönn a mennyben és lenn a földön. Most azért esküdjetek meg nekem az Úrra, hogy amint én szeretettel bántam veletek, ti is szeretettel bántok majd apám háza népével, és biztos jelét adjátok annak, hogy életben hagyjátok apámat, anyámat, fiú- és nőtestvéreimet és mindenüket, és megmentitek életünket a haláltól. A férfiak így válaszoltak neki: Életünkkel kezeskedünk értetek, ha ti nem áruljátok el a mi ügyünket. Amikor majd az Úr nekünk adja ezt a földet, szeretettel s igazságosan bánunk veled. Azután leeresztette őket kötélen az ablakon át - háza ugyanis a vár falánál volt, és így a várfalnál lakott -, és ezt mondta nekik: Menjetek a hegyekbe, hogy rátok ne találjanak az üldözők, és rejtőzködjetek ott három napig, amíg az üldözők vissza nem térnek. Azután menjetek utatokra! A férfiak ezt mondták neki: Nem fogjuk megszegni azt az esküt, amelyet neked tettünk. Ezért amikor bejövünk erre a földre, kösd ezt a piros fonálból font kötelet arra az ablakra, amelyen át leeresztettél bennünket. Gyűjtsd magadhoz a házba apádat, anyádat, testvéreidet és apád egész háza népét. És akkor, aki csak kijön házad ajtaján az utcára, az maga lesz halálának az oka, mi ártatlanok leszünk. De minket sújtson a büntetés, ha valaki kezet emel azokra, akik veled lesznek a házban. Ha azonban elárulod a mi ügyünket, akkor nem kötelez bennünket az az eskü, amellyel megeskettél bennünket. Az asszony így felelt: Legyen úgy, ahogy mondtátok! Azután elküldte őket és azok elmentek. A piros kötelet pedig rákötötte az ablakra.

Átok terhe alatt ki kell irtani a várost, az Úré az mindenesül! Csak a parázna Ráháb maradjon életben mindazokkal együtt, akik a házban vannak, mert elrejtette a követeket, akiket kiküldtünk.

A két férfinak pedig, akik kémkedtek azon a földön, ezt mondta Józsué: Menjetek be annak a parázna nőnek a házába, és hozzátok ki onnan őt és mindenét, ahogyan megesküdtetek neki! Bementek tehát a kémkedő ifjak, és kihozták Ráhábot, apját, anyját, testvéreit és mindenét; kihozták egész nemzetségét, és elhelyezték őket Izrael táborán kívül. A várost pedig mindenestül fölperzselték. Csak az ezüstöt és az aranyat, meg a réz- és vastárgyakat tették az Úr házának a kincstárába. De a parázna Ráhábot, apja háza népét és mindenét életben hagyta Józsué. Letelepedett Izráelben, és ott van mind a mai napig, mert elrejtette a követeket, akiket Jerikóba küldött kémkedni Józsué.


Imádkozzunk!

Csodálattal hódolunk előtted, mennyei Atyánk, mert a te dicsőségednek valóban nincs vége. Hálásan köszönjük, hogy még a mi vétkeink sem vethet véget, mert a te bocsánatod, szabadításod most is reánk árasztottad. Köszönjük, hogy a te isteni dicsőséged és szentséged közelségébe jöhettünk a gyülekezet közösségében.

Hálásak vagyunk, Urunk, hogy ma is segítettél nekünk az engedelmességben. Köszönjük azt az erőt, amit nekünk adtál az erőtlenségünkben. Hálásak vagyunk neked minden, te ajándékaidért, akár testi, akár lelki legyen az.

Arra kérünk, hogy az istentiszteleten ma is szólíts meg bennünket személyesen, hadd lássunk téged hatalmasnak, kegyelmesnek a böjti időszakban szeretnénk téged jobban megismerni, így tisztulni, gyógyulni, a hívek által megújulni. Köszönjük, hogy ezért szól most is a te igéd. Amikor majd innen hazamegyünk, segíts nekünk azt cselekedni is. Az Úr Jézusért kérjük ezt tőled, Atyánk, hálaadással.

Ámen.


Igehirdetés

Fiatal családokkal beszélgettünk Ráháb életéről. Az ott hallott tapasztalatokat, igei gondolatokat is alapul véve szeretném a testvéreknek ennek az ószövetségi hívő asszonynak az életét tanulmányozva elmondani azt a nagy örömhírt, Isten kegyelme még az ilyen bűnösnek is, mint ez a parázna nő volt, mennyire valóságosan megjelent. Hogyan élte át és mindebben hogyan volt szerepe az emberi oldalon az ő hitének. Figyeljük Ráháb hitét, de az isteni kegyelem hátterében.

Megnézzük először, hogy miért szorult Ráháb kegyelemre. Majd megvizsgáljuk az ő hitét, mennyire nyilvánult meg ez a cselekedetében. Végül több mozzanatban is igazolva fogjuk látni, hogy mi mindenben válik láthatóvá az isteni kegyelem megnyilvánulása ennek az asszonynak az életében.

Ahogyan hallottuk ebben az ismert történetben, a két fiatal kémet Józsué Jerikó kikémlelésére küldte el. Ők tudatosan mentek be ennek a parázna asszonynak a házába, hiszen ott remélhették, hogy rejtve maradhatnak. Abban az időben is a prostituáltak háza nyilvános háznak számított, ott sok idegen is megfordult. Ezek a fiatalok azonban lelepleződtek. A történet innentől fogva válik igazán izgalmassá, és főszereplőjévé Ráháb. Vele kapcsolatban elég annyit elmondani, hogy kánaánita, azaz pogány nő, akinek az erkölcstelen foglalkozása jól tükrözi mindazt, ami már abban az időben Kánaán földjét jellemezte. Az az erkölcsi fertő, ami nemcsak a várost, hanem az egész földet jellemzi, Ráháb erkölcstelensége miatt is olyan, amilyen.

Emlékezzünk arra, amikor Isten Ábrahámnak (1Móz 15-ben olvasható) azt mondja, hogy majd csak a negyedik nemzedék tér meg a te utódaid közül erre a földre, az ígéret földjére, mert az emóriak gonoszsága még nem telt be. Mostanra, Ráháb idejére, a Kr.e. 1400-as évek idejére betelt, az Úr jogos ítéletének elérkezett az ideje. Izrael népe kész a végrehajtására, ki kell irtani mindenkit Kánaán földjéről, csecsemőt, felnőttet, öreget, egyaránt, mert méltók az isteni haragra. Az isteni gyűlölet nem tudja tovább elhordozni a földnek ezt a fertőjét. Józsuénak világos parancsba adta Isten, nem tekinthetnek senkire szánalommal.

Ráháb parázna cselekedete miatt legkevésbé se lenne méltó arra, hogy bárki is megszánja, hiszen még hasznot is húz utálatos bűnével. Ráháb tudatában volt mindennek, tudta, hogy ő menthetetlen az Isten ítéletétől. Ő is fél, retteg a Jerikóikkal együtt, tudja, mit jelent számára Izrael Istene haragja és mit fog végrehajtani Józsué vezetésével a nép maga. Ráháb szíve is megolvadt, nincs bátorság benne sem, neki is el kell vesznie az engedetlenekkel együtt Jerikóban, Isten jogos ítélete miatt. Ráháb ezért szorul kegyelemre.

Miért szorul kegyelemre Ráháb? Azért mert ő is kánaánita, pogány, jerikói, bűnös asszony. Csakhogy, nem érdemli meg a kegyelmet. Az isteni döntés egyértelmű vele kapcsolatban is, pusztulnia kell, hiszen elveszett bűnös. Viszont itt a furcsa dolog, hogy valami mégis történt. Ne feledjük el, hogy Ráháb hitt Istenben, csak nem az élő Istenben. Az is valószínű, hogy az ő parázna, erkölcstelen élete része volt a kánaáni vallások kultikus prostitúció gyakorlatának.

A történetben, ezen az estén is két férfi érkezett hozzá. Amikor benyitottak az ajtón, nem tudjuk, hogy azonnal felismerte-e, hogy azok izraelita ifjak. Lehet, hogy akkor tudta meg, hogy kik, amikor Jerikó katonai kémelhárítása megérkezett és követelték tőle, hogy adja ki a kémeket. Nem lehet tudni pontosan, mikor ismerte fel őket. Azt viszont egyértelműen tudjuk, hogy amikor felismerte, és bajba kerültek, akkor azonnal cselekedett. A háztetőn lévő beszélgetésből, illetve azokból az újszövetségi kijelentés részekből, amelyek Ráhábról beszélnek, tudjuk, hogy az ő cselekedete mögött mély hite mutatkozott meg.

A Zsidókhoz írt levélben vele kapcsolatban így szól az Írás: "Hit által nem veszett el Ráháb, a parázna nő, az engedetlenekkel együtt befogadva a kémeket békességgel."

Jakab levelében éppen a cselekedetére vonatkoztatva használja Ráhábot példaképpen, hogy az ő élő bibliai hitét is, élő Istenbe vetett bizalmát a cselekedetek igazolták: "Hasonlatosképpen a tisztátalan Ráháb is, avagy nem cselekedetekből igazítatott meg, amikor a követeket házba fogadta, és más úton bocsátotta ki?"

A bizonyságtételéből kiderül, hogy ő már nem pogány istenségben hisz, hanem az élő Isten hívője. De hogyan történt a változás? Hiszen a kémek érkezéséig kánaánita, pogány nő. Amikor megérkeztek a kémek, és fölismeri őket, akkor minden megváltozott. Nem olvashatunk bűnvallásáról, semmi olyanról, ami érzékeltetné azt a fajta megtérési, bűnvallási folyamatot, amiről az Újszövetségben sokszor olvashatunk. Viszont látjuk így is, hogy mindez végbement az ő belső lelki életében. Hiszen bizonyságtétele arról árulkodik, hogy nagyon jól tudja, kicsoda ő az Isten előtt, hogy menthetetlen bűnös, és azt is, hogy ennek az Istennek csak a kegyelme mentheti meg őt. Mivel mindezt tudja, ezért cselekszik. Egyszerű, hétköznapi tettet hajtott végre - ahogyan olvastuk az újszövetségi példákból -, befogadta házába a kémeket, majd pedig elbocsátotta őket gyorsan, sürgősen. Az itt szereplő kifejezések valóban annyit jelentenek, mint aki vendéget fogad a házba, szívesen, vendégszeretettel, békével vendégül is látja, majd pedig elbocsátja. Ez egyszerű, hétköznapi tett volt Ráháb részéről. A rendkívülisége abban mutatkozott meg, hogy mindezen keresztül megvédte a két kémet.

Jakab levele második részében Ráháb előtt Ábrahámot említi, mint aki szintén a cselekedetekkel igazolta, hogy bízik Istenben. Ott Ábrahám életében egy valóban rendkívüli eseményre utal, amikor kész Izsákot feláldozni. Ráháb kapcsán viszont ezt az egyszerű, hétköznapi tettet húzza alá: befogadta a kémeket, majd elbocsátotta. Eközben, természetesen az életüket mentette meg. Amikor majd beszélget velük, azt mondja, hogy nagyon jól tudja, hogy ők kik, ki az ő Istenük, hogyan viszonyul hozzájuk és Ráháb iránt is. Sokat hallott a 40 évvel azelőtt történt dolgokról. Meglepő módon tudja, hogy mi történt Izraellel, pedig lehet, hogy akkor Ráháb még meg sem született, hiszen még fiatalasszony lehetett, amint látható a 2. rész kapcsán, kinek lett ő az édesanyja. Ha már mégis 40 éves, akkor, mint kislány hallhatott az egyiptomi szabadulásról. Ő azonban jól tudja, a meggyőződéses hit kifejezése, amit mond: "tudom, bizony a ti Istenetek az egyedüli Isten". Tudja, hogy kicsoda az Isten. Amikor azt mondja a kémeknek, hogy ő szeretettel bánt velük és kéri, hogy azok is ilyen szeretettel bánjanak vele, akkor az ősi szövegben olyan kifejezés szerepel, ami úgyis fordítható, hogy kegyelemmel, irgalmasan bánt velük, és ezt a kegyelmes, irgalmas bánást kéri tőlük is. Amikor megesketi őket, aláhúzza, hogy az ő szavuknak hisz, ha izraeli férfiakként, az ő Istenük nevében mondanak valamit, akkor az ő Istenük is azt fogja tenni, amit mondanak.

Ráháb itt kéri a kegyelmet, amikor azt mondja: Én is kegyelmesen bántam veletek, kegyelmezzen nekem is a ti Istenetek; ahogy szólottatok, legyen úgy velem. Nem csupán az embereket szólítja itt meg, hanem Izrael Istenét. Az a mozzanat, hogy ő azonnal kiteszi a kötelet az ablakra, érzékelteti, hogy ő nem késlekedett, tudta, hogy csak az mentheti meg az életét, hogy megteszi a maga részét - mert bízik Istenében - és Isten is megteszi azt, amire szolgái esküt tettek.

Itt most Ráháb hitéről van szó, aki ítélet alatt álló pogány, bűnös nő, de cselekedete, beszéde érzékelteti, hogy most már Istenben bízó asszony. Tudja, hogy egyedül Isten kegyelme mentheti meg. Hogy ez mennyire igaz, abból is látszik, hogy elsősorban nem is a maga életét próbálja menteni, hanem a családjáét is.

Amikor barátaimmal, a családosokkal beszélgettünk erről az igéről, akkor nagyon sok példát hoztunk, amire itt most nem térek ki, de Ráháb élete nagyon jól példázza a cselekedetekben megnyilvánuló hitet a családi élet kapcsán. Valószínűleg nem volt saját családja, azaz férje és gyermeke, de éltek még szülei, azok testvérei, azok családtagjai. Ráháb szavaiban az egész rokonság szerepel. A kémek szavaiban is, amikor sorolják, hogy ki mindenkit készek megkímélni, ha ott lesznek a házban. Ráháb hitének az őszinteségét és valódiságát az is igazolja, hogy a családtagjai majd ott lesznek vele a házban.

Különösen, ha arra gondolunk, hogyan viselkedtek Lót családtagjai. Amikor Isten Sodomát készült megítélni, akkor két angyal elmondta Lótnak, hogy meneküljenek. Bizonyára emlékszünk arra, hogy Sodomában nem volt tíz igaz ember sem. Isten kegyelmesen meg akart könyörülni Lót családján is. Megdöbbentő a Károli bibliában azt olvasni, hogy amikor Lót próbálta figyelmeztetni a vejeit, lányait, a vőinek úgy tetszett, mintha Lót tréfálna. Szenvedélyesen próbálta őket figyelmeztetni az ítéletre, de ők azt hitték, hogy tréfál, ijesztget Isten ítéletével. Végén még a felesége sem menekült meg, csak ő és a két lánya.

Milyen lehetett Ráháb hite, miután a kémeket felismerte és azonnal cselekedett, hogy a családtagjai a felfokozott, veszélyes helyzetben vállalták, bemennek vele együtt a házba. Emlékezhetünk arra, hogy Józsué és társai egy héten át járták körbe a várost, összesen tizenháromszor. Ráháb családja mindvégig ott volt vele együtt a házban, mert ők hallgattak a figyelmeztetésre, mert tudták, hogy csak Isten irgalma és kegyelme mentheti meg őket a biztos haláltól.

Ráháb cselekedete, amely az ő hitét igazolta - az újszövetségi kifejezés értelmében is különösen hangsúlyosan -, egyszerű hétköznapi cselekedet volt. Befogadta a házába a vendégeket, gondoskodott róluk. A rendkívüliség abban volt, hogy befogadta a kémeket, a maga életét is veszélyeztetve, majd nagyon tudatosan és bölcsen elbocsátotta őket a legjobb időben.

Ma is, az Istenbe vetett hittel rendelkező emberek cselekedete ilyen egyszerű, hétköznapi cselekedetekben is megnyilvánul. Olyanokban is - természetesen -, amikor Ábrahámnak meg kellett áldoznia Izsákot. Az, nagyon rendkívüli helyzet. Ráhábé a mindennapok egyszerűsége. Ez a cselekedet csak akkor valósul meg és ez a hit csak akkor igazi, amikor kegyelemre épül. Ráháb mindent azért tett, mert Isten kegyelmét akarta ezzel megragadni. Kegyelemre szoruló bűnös, ezért tette azt, amit végeznie kellett.

Amikor az Úr Jézus beszél az ő jövetele kapcsán, hogy mit fog számon kérni az övéitől, olyan egyszerű tetteket mond, hogy amikor éheztem, ennem adtatok, amikor szomjaztam innom adtatok (Mt 25). Más helyen azt mondja: ha valaki egy pohár vizet ad nektek, azért, mert tanítványok vagytok, azt is számon tartja majd Isten.

Ha közülünk valaki a betegágyon fekvő szeretettét ápolja, a hitből fakadó egyszerű, hétköznapi, de mégis rendkívüli cselekedetek egy-egy pohár víz odanyújtásánál is megmutatkoznak. Néha nagy kegyelem kell ilyenkor, mert könnyen türelmetlenek leszünk, könnyen belefáradunk, amikor újra, meg újra kell végezni, pontosan azért, mert olyan hétköznapi tettek.

Ha arra gondolunk, hogy valakit be kell fogadni a házba, azt láthatjuk, hogy Ráháb a családjára gondolt, szüleire, testvéreire, de hogyan fogadjuk be mi a kamasz gyerekeinket, amikor hazajönnek? Vajon látják a hitből fakadó cselekedeteinket az életünkön? Vagy mi a helyzet akkor, ha az a hozzátartozó érkezik, akinek bűnös, életvitele olyan talán, mint Ráhábé volt. Lehet, hogy nem parázna, de nagyon bűnös. Hogyan viszonyulunk hozzá? Amikor figyelmeztetni kellett Ráhábnak a családtagjait, akkor azt látjuk, hogy azok hallgattak rá. Ráháb cselekedete után természetesnek látszik a történetben, hogy hallgatnak a szavára. Ha mi a helyünkön vagyunk, és a hétköznapi, de néha rendkívüli tetteket végrehajtjuk otthon is, vagy a gyülekezetben, akkor lehet, hogy majd hallgatnak ránk egy idő után.

Ráháb számára az Istennel való találkozás a 40 évvel korábban történtek miatt is megvalósult. Lehet, hogy mi otthon negyven éven át végzünk valamit, s majd utána látjuk annak a gyümölcsét, hogy még a családtagunk is tudja, hol van kegyelem, hogy menekülhet meg az ítélettől.

Ráháb kapcsán mindenképpen szeretném a bátorító példát aláhúzni. Ráháb tehát ítélet alatt van, ezért kegyelemre szorul, látszik, hogy ő az egész cselekedetét hitét erre építi, azt mondja: igen, én kegyelemre szoruló vagyok, könyörüljön rajtam a ti Istenetek. De vajon megkönyörül? Mi lesz vele, amikor majd Jerikó pusztul? Vajon a kegyelem megmenti őt majd az ítélettől? Ezért szerettem volna felolvasni a 6. rész említett verseit is. A 17. vers azt a mozzanatot jeleníti meg, amikor a hetedik nap már túl vannak a hetedik fordulón, amikor a várost hétszer kellett körbejárniuk, még áll a kőfal, a papok kürtölnek, Józsué kiált. A kiáltásában megfogalmazza a nagy igazságot, hogy Jerikónak pusztulnia kell, de Ráháb házának nem. Ráháb és családja, amennyiben a házban vannak, meg kell menekülniük. Ezután omlik le a kőfal.

Ráháb élete nemcsak az ő hite miatt példa, és az újszövetségi kijelentés inkább erre teszi a hangsúlyt, hanem az isteni kegyelem miatt is, ahogyan az ő hitét a kegyelem átjárja, munkálja. Ráháb nem azért kapott kegyelmet, mert megszolgált érte. Azért tudott olyan cselekedeteket végrehajtani, és azért tudott hinni, mert neki is ajándék volt a hit. Kegyelemből van üdvösségetek, hit által, nem tőletek van, Isten ajándéka ez.

Miben ragyog fel Isten kegyelme a háttérben? Először abban, hogy például a kémek éppen az ő házába tértek be. Ez emberileg logikus volt, de nem volt véletlen, hogy az a két fiatalember éppen az ő házába ment be. Így mindaz megtörténhetett Ráháb életében, amit az isteni kegyelem munkált. Aztán, amikor ő elkezdett cselekedni, s megvallotta az ő hitét, kegyelemre szoruló voltát, akkor ez úgy jött elő, hogy az isteni kegyelem nemcsak rajta könyörült, hanem családján is. Ne feledjük, az ige azt mondja, hogy Sodomában nem volt tíz igaz. Jerikóban még kevesebb. Ráháb sem volt igaz, a családja sem. De az isteni kegyelem meg akart rajtuk könyörülni. Amikor a fal leomlása előtt Józsué kijelentette, hogy életben maradhatnak, akkor azzal a lelki vezető is kimondotta, hogy az isteni döntés az, éljen ez a család; Jerikó pusztuljon, de a család és a háza maradjon életben.

Amennyiben Ráháb háza a falon volt, akkor a jerikói kőfal egy része nem dőlt le, mert akkor a ház is összedőlt volna. Az új fordítású Biblia azt mondja, a kőfalánál volt, akkor pedig, ha ledőlt a kőfal, a házat biztosan nem bántotta. A héber szöveg szerint inkább arra gondolhatunk, hogy a ház a kőfalon volt, s így a jerikói kőfalnak az a része meg kellett, hogy maradjon. Hiszen ott állt egy ház, tele emberekkel, mert egy családon megkönyörült az Isten. Végrehajtotta az ítéletet, de a végrehajtás során kegyelme megoltalmazta azt a családot.

Ezek a mozzanatok - szeretném aláhúzni az üzenet miatt - valójában bevezetői az isteni kegyelem megmutatásának. Ráháb sokkal többet kapott annál, mint amit kért. Azt mondta, hadd maradjunk életben, könyörüljön meg rajtunk az Isten. A Római levél 5. részében azt írja Pál, hogy ahol a bűn megsokasodik, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik. Jézus pedig azt mondta, hogy akinek nagyon sok bűne bocsáttatik meg, az az ember tud igazán szeretni, mert tudja, hogy mennyire nem érdemli meg a kegyelmet és mégis kapja.

A 6. részben arról olvastunk, hogy amikor ledőlt a kőfal, akkor Józsué először beküldte a két fiatalt, hogy hozzák ki azt a családot a házból. Nagyon beszédes az a mozzanat, hogy amikor kihozták őket, akkor a táboron kívül helyezték; azaz, az a pogány család nem méltó arra, hogy az Isten szent népével lakhasson, hiszen ott van az Úr sátora, a szent láda, és nem lehetnek Isten népével közösségben. Tehát a táboron kívül telepedtek le. Amikor Izrael fiai közül valaki súlyosan vétkezett, akkor az volt az ítélet, hogy egy időre a táboron kívülre kellett menni, tisztátalannak minősítették, és bűnbánatot kellett tartania, csak ezután mehetett vissza.

Ráháb és a családja egy időre a táboron kívül lett letelepítve (6,23). A 6,24-ben olvasható, hogy mi történt Jerikóval, a 25. versben összefoglalja a szentíró az egész történést és kiderül, hogy a parázna Ráhábot és az ő atyjafiait és mindenét, amije volt, élni hagyta Józsué és ott lakik az Izrael között mind a mai napig - folytatódik a leírás -, mert elrejtette a követeket, akik feladata volt, hogy kikémleljék Jerikót. Tehát nemsokára mégiscsak bekerültek Izrael táborába. Ott telepítették le őket, mégiscsak Izrael között. Pedig pogányok voltak, de ennek ellenére ott élhettek a Szentsátor közelében, Izrael népe között. A hit hősök között említi az Újszövetség is ezt a pogány asszonyt. Jakab pedig - az egyik legnagyobb hívővel - Ábrahámmal együtt említi: nemcsak Ábrahám hite mutatkozott meg a cselekedetekben, hanem a pogány Ráhábé is.

A Máté evangéliuma első részében az olvasható, hogy ez a pogány, parázna, prostituált asszony a Messiásnak, az Úr Jézusnak lett az ősanyja. Az történt ugyanis, hogy miközben az Izrael fiai között laktak, sátoroztak az egész családdal, az egyik izraelita fiú szemet vetett rá. Nem akárki volt ez a fiatalember, úgy hívták, hogy Salmon. Júda törzséből való, ráadásul Júda törzsi vezetőinek a fia, azaz Júda fejedelme. Így Ráhábot, aki már az Úr gyermeke volt, feleségül vette.

Rúth könyvét és Máté evangéliuma 1,5-öt olvasva látható, hogy Salmon nemzé Boázt, Ráhábtól, Boáz nemzé Obedet Ruthtól; Obed nemzé Isait; Isai nemzé Dávid királyt. Ráháb Dávid királynak is az ősanyja lett, meg Jézusnak. Így elmondható, hogy Ráháb bekerült a Messiás családjába. Isten kegyelme ennyire megmutatkozott az ő életén. Hiszen ő csak életben akart maradni, Isten kegyelme ennél sokkal többet adott. Az isteni kegyelem a Messiás ősanyjává tette.

Milyen érdekes, hogy Ráháb, aki befogadta, vendégül látta a kémeket, s az Újszövetség ezt hirdeti róla hangosan. Ráháb egyszerű, hétköznapi tettet hajtott végre, és az Isten is egyszerű hétköznapi tettet hajtott végre: befogadta az Isten gyermekei családjába.

Velünk is ez történt, lehet, hogy nem voltunk olyan bűnösök, mint Ráháb, de mi is kegyelemre szorultunk és befogadott az Úr a családjába.

Ráháb élete azt példázza, hogy a hívő ember mennyire szeretheti az Urát. Vajon a mi családunk, a gyülekezet, ahova járunk, bárki, aki ismer bennünket, mennyire látja a hitből fakadó cselekedeteinket? Boáz Rúthot fogadta be a családjába és így lett Dávid dédanyja. Nekünk kit kell befogadni, kit kell elfogadni szeretetben? Ki iránt kell megmutatnunk, hogy mi is bűnösök vagyunk, mint te, de rajtunk könyörült a kegyelem? Az Újszövetség fényében hangsúlyos, hogy az tudja Jézust is igazán szeretni, akinek sok bűne bocsáttatott meg. Aki pedig Jézust szereti, annak azt kell szeretni, aki ott van vele, és körülötte. Befogadó, elfogadó szeretettel.


Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, magasztalunk téged ezért a kegyelemért. Nem tudjuk neked megköszönni igazán, hogy még rajtunk is megkönyörült a kegyelem. Hálát adunk neked érte. Szeretnénk nemcsak szájunkkal, hanem cselekedetünkkel is megmutatni mennyire szeretünk téged. Segíts nekünk is úgy, mint Ráhábnak, megélni az egyszerű hétköznapi, vagy a rendkívülibb helyzetekben is, hogy mi hozzád ragaszkodunk, kegyelemre szoruló bűnösök vagyunk, s egyedül a te kegyelmed által tudunk bármit is tenni, ami kedves neked. Kérünk téged, hogy segíts nekünk is elhordozni azokat, akiket nehéz. Segíts Urunk, hogy a szeretteink között is úgy éljünk, beszéljünk, ahogy Ráháb is tette. Köszönjük Urunk, hogy bármikor megláthatjuk mi is ennek a gyümölcsét. Kérünk, hadd lehessen a mi házunk is az a védelem és oltalom, ahol meg lehet ismerni a kegyelmet. Segíts így hordozni szeretetben gyermekeinket, unokáinkat, szüleinket, nagyszüleinket. Arra kérünk, hadd tudjunk rólad bizonyságot tenni a nagyon bűnösök között is. Urunk, mi is a nagyon bűnösök közé tartoztunk, tartozunk. Csak a te kegyelmed tud minket megtartani. Kérünk, könyörülj rajtunk most is!

Ámen.