PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. november 26.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


PÉLDÁT HAGYOTT RÁTOK


Alapige:1Pt 2,20-21

Milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves Isten szemében. Hiszen erre hivattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az Ő nyomdokait kövessétek...


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, szerető mennyei Atyánk, olyan jó tudnunk, hogy mindannyiunkat pontosan ismersz, tudod, honnan jövünk, tudod, miért vagyunk itt, milyen terheket hordozunk, milyen megoldatlanságokban várjuk tanácsodat.

Áldunk azért, hogy egyedül te tudsz mindent rólunk, és mégis szeretsz.

Magasztalunk és valljuk: Uram, az égig ér szereteted és a felhőkig a hűséged.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy egyáltalán nem érdemeljük ezt a szeretetet. Ha érdemeink szerint cselekednél velünk, csak ítéletet kaphatnánk tőled. De köszönjük, hogy nem úgy bánsz velünk, ahogy megérdemelnénk, hanem egyszülött Fiadra, Jézusra nézel, és érte könyörülsz rajtunk. Olyan nagy szükségünk van a te bűnbocsátó irgalmadra.

Sokszor észre sem vesszük, hogy bántunk téged és egymást, még azokat is, akiket pedig szeretnénk őszintén szeretni.

Bocsásd meg, amivel az elmúlt héten vétkeztünk parancsaid ellen és így egymás ellen és önmagunk ellen is.

Annál inkább köszönjük, hogy magad elé engedsz minket. Tudjuk, Atyánk, hogy a te szereteted vonzott ide is most bennünket. Köszönjük, hogy a hívők sokaságában egy szívvel magasztalhatunk téged. Segíts, hogy ez valóban megtörténjék. Szentlelked segítsen el minket igazi bűnlátásra és őszinte bűnbánatra.

Ajándékozz meg minket a te bocsánatod bizonyosságával is. Szeretnénk másként továbbmenni, mint ahogy idejöttünk. Szeretnénk itt hagyni minden felesleges terhet és legfőképpen a bűneinket, szeretnénk meggazdagodni mennyei kincsekkel, amiket te ígértél és adsz a benned hívőknek.

Bevalljuk, Atyánk, hogy hinni sem tudunk a segítséged nélkül. Könyörülj rajtunk, és bátoríts, hogy bízzunk benned.

Így tartjuk most az üres kezeinket. Ajándékozz meg minket a te békességeddel, élő reménységgel. Ajándékozz meg életet támasztó igéddel, és adj nekünk tanácsot, útmutatást, bátorítást, vigasztalást, vedd el a keménységünket. Kérünk, végezd a te áldott, megváltó szabadító munkádat mindannyiunk életében.

Add, hogy ne hiába legyünk itt. Téged várunk, utánad sóvárog a szívünk, ígéreteidbe kapaszkodunk, kegyelmedben bízunk. Légy irgalmas nekünk!

Ámen.


Igehirdetés

Péter leveleit olvassuk most sokan heteken keresztül bibliaolvasó kalauzunk szerint. A csütörtök esti istentiszteletünkön hallottuk, hogy Péter ezt az első levelét olyan keresztyéneknek írta, akik pogányok között éltek. Kicsi keresztyén közösségek voltak elszórva a nagy pogány tengerben. Ezeknek a Krisztus-tanítványoknak a gondolkozása, új értékrendje, egész életvitele annyira eltért a körülöttük élő pogányokétól, hogy azok nehezen viselték el őket.

Azt olvassuk a levélben, hogy szakadatlanul bántották, rágalmazták, támadták őket. Ez annál nehezebb volt a számukra, mert valamennyien nemrégen megtért fiatal hívők voltak. Nagy szükségük volt bátorításra, tanításra. Az apostol ebben a levélben éppen ezt teszi: bátorítja őket. Hogyan? Úgy, hogy Jézus Krisztus példáját ragyogtatja fel előttük.

Ez a levél tulajdonképpen Jézusról szó. Tizenhétszer fordult elő rövid négy oldalon Jézus Krisztus neve és ezen kívül sokszor úgy nevezi meg Őt az apostol, hogy az Úr.

Jézus példájával erősíti őket, Jézus példájával bíztatja kitartásra és vigasztalja őket sokféle megaláztatásuk között. Mégpedig kétféleképpen: egyrészt újra és újra emlékezteti a levél olvasóit Jézus nagy tetteire. Mit tett értük Jézus, ezt nem szabad elfelejteni. Ez az a biztos alap, amire épülhet az ő biztos hitük. Akkor nem fog meginogni, nem válik bizonytalanná soha.

Másodikként arra utal gyakran, hogy ha Jézus így, akkor ti is ... Vagyis, ha ők valóban Krisztus tanítványai, akkor ők is csak azon úton járhatnak, amelyiken a Mester megy előttük. Nem lehet a tanítvány sorsa más, mint Mesteréé. De nem fog megérkezni sem máshova, mint ahova Mestere.

Egyrészt tehát azt hangsúlyozza, hogy mit tett értük Jézus, másrészt azt, hogy nekik is ugyanezen az úton lehet és kell járniuk, és akkor egészen biztosan meg fognak maradni.

Ezért olvastuk most ezt a kulcsmondatot a levélből: "... erre hivattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az Ő nyomdokait kövessétek..." Ez a nagy lehetősége és feladata minden Krisztusban hívő tanítványnak.

Azért időszerű ennek a levélnek az üzenete, mert mi is pogány tengerben élünk. Akik Jézus Krisztus elkötelezett tanítványai, azokat ma is sokféle támadás, bántás, rágalom veszi körül. Sokszor tudatlanságból végzik ezt Krisztus ellenségei. Itt is olvassuk a levélben. (2,15).

Péter mintegy csendesíti a szenvedő keresztyéneket, hogy nem tudják, mit cselekszenek. Jézus is így imádkozott a kereszten ellenségeiért: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit csinálnak. Néha tudják, és nagyon is tudatosan gonoszok, és így támadják Krisztust és az övéit.

De sokszor valóban oly nagy a tudatlanság, hogy nem tudják, mit tesznek. Azért híreszteltek ilyen eszement ostobaságokat az első keresztyénekről, hogy vért isznak, és szamárfejet tisztelnek. Fogalmuk sem volt, mit jelent az úrvacsora, mi történik ott. Valamit hallottak, ki tudja hányadszájból, hogy ez az én vérem, igyátok ezt a kelyhet, és ebből a maguk piszkos fantáziájával űzték-fűzték tovább, és mint tényt híresztelték róluk.

Ezek ellen a rágalmak ellen a legnehezebb védekezni, mert nem lehet berendezkednie az áldozatnak arra, hogy állandóan azt bizonygatja, hogy nem gondoltam azt, nem mondtam azt, nem tettem azt, én nem azt tettem, hanem mást. Ilyen nehéz helyzetben éltek ezek a friss hívők, ezek a fiatal keresztyének. Péter ezzel a levéllel bátorítani akarja őket.

Hogyan lehet bátorítássá a mi számunkra is az, ha tudjuk, mit tett értünk Jézus, és ha komolyan vesszük, hogy aki az Ő elkötelezett tanítványa, az csak azon az úton járhat, amelyen Ő?

I.

Mit tett értünk Jézus? Péter apostol négy olyan tényt sorol itt fel, amit elméletileg mindenki tud, aki most itt van, csak ennek a következményeit nem vesszük sokszor komolyan. Ez a négy tény: Jézus meghalt, Jézus feltámadott, elküldte az Ő Szentlelkét a benne hívőknek, és egyszer majd dicsőségesen megjelenik, amikor az egész világ meglátja Őt. Ezeknek a tényeknek, faktumoknak a jelentőségét fejti ki ebben a levélben Péter apostol, és ezzel biztatja a hívőket.

1. Jézus meghalt. Mindjárt a levél legelején, az első mondatban utal ennek a jelentőségére, amikor felsorolja a címzetteket. "Akiket az Atya elrendelt a Jézus Krisztus vérével való meghintésre".

Ez olyan fontos, hogy a nyitányban már el kell hangoznia. Aztán visszatér erre, és emlékezteti őket arra, hogy el ne felejtsétek: "Nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtlen Báránynak, Krisztusnak a vérén." (1,18-19).

Jézus meghalt, ez történeti tény. De miért halt meg? Azért, mert Isten eleve úgy rendelkezett, hogy így fog segíteni rajtunk. Jézus halála volt az egyetlen elegendő váltságdíj a mi elveszett életünkért. És Ő kifizette ezt a váltságdíjat. Aki ezt hiszi, vagyis aki ezt személy szerint önmagára nézve is érvényesnek tekinti és megköszöni, az szabad. Az az ember megmenekült. Ennek az egyik jele az lesz, hogy csüggesztő körülmények között is élő reménység lesz a szívében mindig.

2. De Jézus feltámadt. Mivel Isten, nem maradhatott a halálban. "Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre szült minket újjá Isten." (1,3)

És az Ő feltámadása is faktum, történelmi tény. Ennek éppen Péter volt az egyik első tanúja. És rajta kívül még sokan mások. Pál apostol név szerint felsorolja őket az 1Kor 15-ben, hogy több százan látták, hogy meghalt pénteken, és ezek közül több százan találkoztak vele vasárnap meg a következő napokban. Megjelent egyszerre több mint ötszáz atyafinak - írja az 1Kor 15-ben. Menjetek és kérdezzétek meg őket, ha nem hiszitek el. A legtöbben közülük még mindig élnek - írja ezt az ötvenes években keletkezett korinthusi levélben. Néhányan már meghaltak, de négyszázötven ember nehezen egyezik meg úgy, hogy teljesen azonosan tanúskodjanak valamiről. Kérdezzétek csak meg őket.

Jézus feltámadása ugyanúgy tény, mint az Ő kereszthalála. Ebben Péter egészen bizonyos. Bizonyosak vagyunk-e mi is?

3. Említi, hogy amikor az Úr Jézus felment a mennybe, akkor elküldte az Ő Szentlelkét a benne hívőknek. Nem hagylak titeket árván - vigasztalja őket búcsúzva tőlük -, eljövök hozzátok, az én Atyám Lelke lakik majd bennetek.

Itt a levél elején tesz utalást erre, hogy a Krisztusnak bennük levő Lelke magyarázza nekik a prófétai ígéreteket. A Szentlélek tesz bizonyossá mindenkit arról, hogy Jézus halála helyettünk bemutatott váltsághalál volt, és hogy Ő valóban él.

4. Akik ezt hiszik, azoknak a számára egészen természetes, hogy van kit várnunk. Nem a világ végét várjuk, hanem várjuk vissza a mennyből a mi dicsőséges Urunkat, aki egyszer majd megjelenik. A megjelenik szó újra és újra ismétlődik ebben a levélben. Ezért van nekünk - írja az apostol - élő reménységünk.

Olyan szép, ahogy biztatja őket: "Ezért tehát mint józanok, teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok." (1,13).

Jézus halála, feltámadása, Szentlelkének bennünk lakozása és az Ő dicsőséges második eljövetele - ezek azok a pillérek, amelyekre felépülhet a keresztyén élet. Négy mozdíthatatlan, megbízható, biztos betontuskó ebben a mocsaras, ingoványos világban, amiben élünk, amikre nyugodtan lehet építkezni olyan épületet, ami túlél mindent, és kibír minden vihart.

Ma, amikor annyi minden bizonytalan, kiszámíthatatlan, álnok és hamis, a mi Megváltónk erre a bizonyosságra akarja elsegíteni a benne hívőket. Olyan rendíthetetlen bizonyosságra, ami feltétlen igazságra épül: az Ő kijelentésére, és ezekre a tényekre, hogy Ő meghalt és ezért halt meg, Ő feltámadott és ma is él és uralkodik, Ő Szentlelke által jelen van a hívőkben, és várhatjuk az Ő dicsőséges visszajövetelét.

Aki ezt hiszi, annak ez a hit meghatározza az egész életét, múltját, jelenét, jövőjét. Meghatározza a múltját, mert tudhatja, hogy teljes bocsánatot kapott minden bűnére Jézus vérének érdeméért. Meghatározza a jövőjét, mert egészen bizonyos lehet abban, hogy ez a Jézus egyszer megjelenik, véget vet minden gonoszságnak és beteljesedik minden ígérete. Az övéit pedig magához veszi. És akinek rendben van a múltja, és be van biztosítva a jövője, annak minden energiája megmarad arra, hogy a jelenben helytálljon. Ott és azokban a feladatokban, amikkel az ő Ura megbízta. Még ha nehéz körülmények között kell is, örömmel tudja azokat végezni.

Ezért nagyon fontosak ezek az egyébként közismert, de olykor mégis komolyan nem vett tények, amikről itt Péter apostol ebben a levélben ír.

II.

Hogyan alkalmazza ezt a levél olvasóira?

Ezt tette értetek Jézus. De mit jelent az: Példát hagyott rátok, hogy az Ő nyomdokait kövessétek?

Azt mondja: Ha Jézus szenvedett, akkor az Ő követőinek sem lehet más a sorsuk. A különbség az, hogy nekünk nem a bűneink miatt kell szenvednünk, azokért egyedül Ő tett tökéletesen eleget. Az Ő elégtételét nem kell, és nem lehet semmivel kiegészíteni, pótolni.

A benne hívőknek Jézusért kell szenvedniük. Miért? Mert ez a világ annyira távol sodródott Istentől, hogy nem tudja elviselni Jézusnak a szentségét és tisztaságát. Erre egyébként a mi Urunk előre felkészítette az övéit. Nem olyan régen részletesen beszéltünk a János 15, 18 és következőkről, ahol azt mondja, hogy ha ebből a világból valók volnátok, a világ szeretne benneteket, de mivel ti felülről születtetek, idegen test vagytok ebben a világban. Világosság a sötétségben. Ezért a világ gyűlöl titeket is, meg engem is - mondta nekik Jézus.

Ezért fejezi be Péter apostol a levelet így: Vértezzétek fel magatokat azzal a felismeréssel, hogy Jézusért szenvednetek kell. És lehetőleg ne haragudjatok azokra, akik miatt szenvednetek kell, de örüljetek annak, ha csakugyan Jézus miatt kell szenvednetek, mert ez azt jelenti, hogy közel vagytok hozzá. A világ tulajdonképpen Jézust üti, és ennek az ütésnek a szele éri azokat, akik közel vannak hozzá, és ezt ők kitüntetésnek tekintik. Ez nem szégyen, és nem kellemetlen, ha fáj is. De ha az valóban Jézusért van, akkor az kitüntetés.

Ezt igyekszik világossá tenni a levél olvasói számára: "Senki se szenvedjen mint gyilkos, vagy mint tolvaj, gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó, ha azonban valaki mint keresztyén szenved, ne szégyellje, hanem dicsőítse Istent ezzel a névvel." (4,15-16).

És mit jelent Jézus feltámadása a benne hívőknek? Azt, amit olvastunk az elején az első rész 3. verséből, hogy a benne hívőket is új életre támasztja fel a Krisztus feltámadása által, mégpedig úgy, hogy Jézus Krisztus él a benne hívőkben.

Amit Pál apostol ír a Galata levélben, hogy "élek, de többé nem én, hanem él bennem a Krisztus". Ez nem valami túlzó, kegyeskedő fordulat, hanem ez is faktum. Ezt tetten lehet érni. Lehet látni azoknak az életében a változást, milyen volt valaki az újjászületése előtt, és milyenné formálódik az újjászületése után. Ez mérhető, látható tény. Ezt ígéri Ő a benne hívőknek.

Ugyancsak a Galata levélben írja: "Kiábrázolódik bennetek a Krisztus. Egyre több jézusi jellemvonás jelenik meg a benne hívők életében. Egyre inkább hasonlítani kezd a gondolkozásuk, az életvitelük a Mesteréhez.

Kezd-e hasonlítani a mienk? Nyilván ennek kell, hogy legyen határozott, világos kezdete. Utána lehet előrehaladni, növekedni. Megtörtént-e az újjászületés, és ez az új élet növekszik, gyarapszik, erősödik-e bennünk? Ez a váltságnak az egyik célja és gyümölcse. A Biblia keresztyéneknek csak azokat nevezi, akikre ez jellemző. Mert a keresztyén szó azt jelenti: krisztusi, Krisztushoz hasonló. Ezt a nagy lehetőséget nyitotta meg a benne hívők előtt Jézus.

Éppen ez a Szentlélek munkája. Amikor a bennünk lakozó Szentlélekről beszél, akkor erről van szó. A Lélek viszi véghez ezt a változást mindannyiunkban. Akit valamikor egyáltalán nem érdekelt Isten igéje, vagy ha olvasta sem értette, annak most napi olvasmánya, érti, és ahhoz igazítja az életét. Ettől rugalmas, fiatalos, egyre gazdagodó a lelki élete. Aki valamikor nem tudott, vagy nem szeretett imádkozni, most örömmel gyakorolja ezt lépten-nyomon. Akinek a szíve tele volt félelemmel, és ennek következtében agresszivitással, abban most békesség és szelídség van. Ezt a változást nem lehetett előidézni semmiféle emberi ügyeskedéssel vagy erőszakossággal, ez a Szentlélek munkája. Valaki, aki önmaga körül forgott mindig, most másokért él, ráadásul úgy, hogy szinte észre sem veszi, mert önfeledten él másokért és hoz áldozatot. Ez a megszentelődésben való növekedés.

Erről is mindjárt a levél elején ír ezeknek a keresztyéneknek, amikor azt mondja: "Szent az, aki elhívott titeket, és ti magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban." (1,15). Isten szentsége hassa át egészen, fokozatosan, folyamatosan, egyre jobban Jézus tanítványainak az életét - egész magatartásotokban.

Ennek a gyümölcse lesz az a reménység, amiről ő aztán ebben a levélben gyakran ír, és amiről majd az adventi vasárnapokon, ha Isten segít minket, többször is szó lesz.

Ma ez legyen az aranymondásunk, és jó lenne, ha meg is tanulnánk, mint a gyerekek most a gyermek-istentiszteleten már tanulják a mai aranymondást: "Krisztus is szenvedett értetek, példát hagyott rátok, hogy az Ő nyomdokait kövessétek." Legalább ezt jó lenne megjegyezni: Példát hagyott rátok, hogy az Ő nyomdokait kövessétek. Ezt hívják keresztyénségnek. A keresztyénség nem elmélkedés, nem statikus életforma, hanem dinamikus. Haladás, növekedés, fejlődés, szakadatlan gyarapodás van benne, és közben kifejti a maga hatását. Tudniillik kifejti a maga hatását a hit által bennünk élő Krisztus, meg az Ő bennünk lakozó Szentlelke.

Aki körül nincs ilyen áldott hatás, az vizsgálja meg, hogy elmondhatja-e: él benne a Krisztus. Mindehhez pedig a Jézus Krisztussal való folyamatos és szoros életközösség szükséges.

Aki tudja, mit jelent az Ő halála, feltámadása, Szentlelkének munkája, és várja Őt vissza, az folyamatos és szoros közösségben él vele. És azon keresztül ez az élő Krisztus munkálkodik. Ez egy olyan mikroklímát biztosít a hívőnek, amiben ő maga védve van, és ami kihat a körülöttünk lévő bűnnel fertőzött világra. Ez nem szűnik meg még a halálunkkal sem. Ezért vigasztalja ezeket a keresztyéneket Péter apostol így: "Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket. Sőt amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az Ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket a Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, az Isten Lelke megnyugszik rajtatok." (4,12-14).

Tulajdonképpen az úrvacsora egyszerű jegyei is erről beszélnek. Halljuk minden úrvacsora alkalmával: az Úrnak halálát hirdessétek. Hogy folytatódik a mondat? Amíg visszajön. Ott van az eleje és a vége is. Az Úr halálát hirdeti nekünk a megterített asztal, és emlékeztet arra a nagy, dicsőséges vacsorára, amiről Jézus is beszélt az úrvacsora szereztetésében: "nem iszom többé a szőlőtőnek ebből a borából, csak majd ha veletek leszek odaát a mennyei dicsőségben."

A kettő között itt a földi küzdelmeinkben erősít minket, hogy Krisztus feltámadott és él, hit által él a hívőben is, és az Ő Szentlelke munkálkodik bennünk és általunk.

Mivel az aranymondásunkban ott van, hogy az Ő nyomdokait kövessük, énekeljünk egy olyan éneket, amelyik erről szól:

Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat,
E földi útvesztőben te mutass jó utat;
Szent nyomdokodba lépve, a menny felé megyünk,
Ó halhatatlan Ige, vezérünk, Mesterünk.
(229,1 dicséret)