PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. november 12.
(vasárnap)

Varga Róbert


NAGY IRGALOM


Alapige:Ézs 54,7-10

"Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűjtelek. Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked - mondja megváltó Urad. Mert úgy teszek, mint Nóé idejében: Ahogyan megesküdtem, hogy nem árasztja el Nóé özönvize többé a földet, úgy esküszöm meg most, hogy nem haragszom rád, és nem dorgállak meg többé. Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg - mondja könyörülő Urad."


Imádkozzunk!

Istenünk, mi sokszor átéljük azt a helyzetet, érzést, hogy futnunk kellene előled. Te azt mondod a zsoltárban, hogy hova menjünk a te Lelked elől, arcod elől hova fussunk? Hiszen, ha a mennybe szállnánk fel ott vagy, s a holtak hazájában feküdnénk le, te ott is jelen vagy.

Urunk, mi sokszor azt gondoljuk, hogy a sötétség eláraszt minket. Elnyel, éjszakává lesz körülöttünk a világosság, s te azt mondod, hogy a sötétség soha nem elég sötét neked, az éjszakai világosság olyan, mint a hajnal, mint a nappal, és minden sötétség a számodra olyan, mint a világosság, mert te mindennek az Ura vagy.

Urunk, te alkottál minket, te látod helyzetünket, állapotunkat, szívünket, lelkünket. Köszönjük, hogy pontosan ezért tudsz rajtunk segíteni. Köszönjük, Urunk, hogy újra és újra odafordulsz hozzánk, kiárasztod ránk most is a te kegyelmedet, s elkészítetted a számunkra üzenetedet.

Így szólj hozzánk, kérünk, hogy a mi szívünk ne maradjon vak és süket, hogy ne lássa és ne hallja, amit nekünk szántál. Kérünk, áldj meg bennünket, hogy tudjunk és akarjunk rád figyelni.

Köszönjük Úr Jézus a vasárnap csendjét. Köszönjük, hogy nincsen végünk, és nem a mi vétkeink és bűneink szerint bánsz velünk, hanem ma reggel is a te irgalmas szereteteddel találkozhatunk.

Kérünk, Urunk, segíts nekünk, hogy megértsük akaratodat.

Ámen.


Igehirdetés

A Biblia lelki könyv. Az emberi léleknek szán Isten üzenetet akkor, amikor valaki a Szentírást kézbe veszi, vagy úgy, ahogy most a testvérek, beül egy istentiszteletre. Sokan nem számítanak arra, hogy egy istentiszteleten éleslövészet folyik. S bizony Isten beszélhet velünk arról, amit legkevésbé gondoltunk, és amire legkevésbé számítunk.

Ha valaki kiteszi magát a Szentírás hatásának, vagy valaki hallgat egy igehirdetést, akkor Isten elkezd beszélni, mert az Ő szeretetéből ez fakad, ez következik. Nem akar minket üzenet, tanács, bátorítás, biztatás, vagy éppen feddés nélkül hagyni.

Nincs hatás nélkül tehát sem az olvasás, sem az igehallgatás. S miközben az ember olvas és hallgat, aközben sokszor kérdések merülnek fel benne. Egyre gyakrabban, és egyre sűrűbben kérdezték mostanában azt, hogy előfordulhat-e az, hogy az Isten nem szól, hallgat? Megtörténhet-e az, hogy Isten elfordul a hívő embertől, és nincsen szava a számára? Magára maradhat-e az Istenben bízó hívő ember vagy sem? Nehéz, súlyos kérdés ez, és talán senki nincsen közöttünk, aki ne tapasztalta volna meg azt, hogy miközben nagyon vágyott Isten üzenetére, szavára, mégis azzal a megdöbbentő ténnyel találta magát szemben, hogy Isten rövidebb vagy hosszabb időn keresztül nem mondott semmit. Nem szólalt meg, nem volt bátorítás, nem volt üzenet. Semmi nem volt. Csönd. Hallgatott Isten. Pedig úgy gondolja az, akivel ez történt, vagy történik, hogy ő mindent úgy tett, ahogy az Istennek kedves. Igyekezett engedelmeskedni, igyekezett a szerint élni, ahogy azt Isten mondja, parancsolja, tanácsolja. Választ, vezetést kért, és Isten mégis hallgatott.

Nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan gondolta. Reménykedett abban, hogy Isten megteszi azt, amit kért, amit annyira szeretett volna, és ami talán megegyezett Isten akaratával is, Isten mégsem válaszolt semmit. Átélte azt, amit itt a próféta leír: elhagyta őt Isten.

A 22. Zsoltárban Dávid király ezt megfogalmazta úgy, ahogy ezt mi is sokszor átélhettük. "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Kiáltok nappal, nem hallgatsz meg. Éjjel sincs nyugalmam. Az Úrra bízta magát, mentse meg ő. Szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne." Dávid is átélte azt, amit mi is átélhetünk, hogy nincs nyugalmunk nappal, és hallgat Isten, és éjjel sem tudunk igazán aludni.

A másik, amit gyakran föltesznek és föltettek, hogy haragudhat-e Isten az emberre? A Római levél 1. fejezetében azt írja Pál apostol: "Az Isten haragja nyilvánvaló a mennyből az emberen, minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják." Isten tehát haragudhat az emberre, és ezt meg is teszi, amikor a bűneink hamissága, hitetlenségünk miatt ellenállunk a mindenható Istennek. Hitetlenségünk hamissága miatt az emberen van Isten haragja.

Az emberek életének egyik legnagyobb próbája az, a hívőké is, amikor úgy gondolja, úgy érzi, s mások is azt látják az életünkön, mintha elhagyott volna Isten. Mikor és miért gondolják úgy hívők is, hogy Isten elfordult tőlük? Nagyon gyakran, talán leggyakrabban akkor, amikor lelki csőd éri utol őket.

Ne mondjuk azt, mert nem igaz, hogy egy hívő keresztyénnek az élete nem kerülhet csődbe. Aki hisz Jézus Krisztusban, az soha nem lehet depressziós. Ez egyszerűen nem igaz. Mindenki kerülhet valamilyen baj, nyomorúság, az élet nehézsége miatt olyan sötét lelki állapotba, amikor úgy érzi, hogy nincsen semminek sem értelme. Amikor meggyőződéssé válik a szívében, hogy nincsen tovább, hogy elfordult tőle még az Isten is, és Isten elhagyta őt. Amikor arra gondol, hogy nincsen bocsánat. Amikor kizárólag a mulasztásaink jutnak eszünkbe, a hazugságaink, a valóban gátlástalan és kíméletlen szavaink. Az agresszív, szívtelen és sokszor kegyetlen viselkedésünk, tetteink, s úgy érezzük, hogy erre még az Istennél sincs bocsánat. Bizonyos értelemben emberileg jól érezzük, csak tévedünk, mert az Istennél mindig mindenre van bocsánat. Amikor még azt az istenkáromlást is kimondjuk, lehet, hogy az Isten megbocsátotta, de én magamnak nem bocsátom meg. Iszonyú szemtelenség, felháborító az Istennel szemben ez a gondolkodás és cselekedet. Mert, amikor Isten azt mondja, hogy megbocsátom, akkor én nem mondhatom azt, hogy magamnak nem bocsátok meg. Ilyenkor az ember úgy érzi - és itt csalattatunk meg, mert az érzéseinkre figyelünk, s nem a tényekre -, hogy elhagyta Isten, és jól érezzük, mert a bűneink valóban elválasztanak tőle. Csak ilyenkor nem szabad az érzéseinkre alapozni, hanem az Isten által adott tényekre, az Ő szavára. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz az Isten, és megbocsátja a mi vétkeinket, és megtisztít minket minden hamisságtól. Ez nem érzés kérdése. Nincs ott ebben a szövegben, hogyha úgy érzed, hogy nem fájnak a bűneid, akkor Isten nem bocsát meg. Ez nincsen benne. Mi a feltétel? Azt mondja, ha megvallod, megbocsát. Semmi több. Ha nem érzed úgy, hogy bűn volt, ha nem fáj a bűnöd, ha megvallod, akkor is megbocsátja. Az egy másik kérdés, hogy az jelez valamit, ha már nem is fájnak valakinek a bűnei.

A második, amikor úgy gondolják hívők, hogy elhagyta őket Isten, és elfordult tőlük, amikor rosszul mennek - a mi felfogásunk szerint, legalábbis - a dolgaink. Sikertelenség, eredménytelenség, betegség, családi háborúk, vagy egyszerűen hívő család jut anyagi csődbe. Ez bizony velük is előfordulhat. Gondatlanság vagy rossz számítás miatt, vagy csak egyszerűen olyan a helyzet, hogy nem mennek úgy a dolgok, ahogy kellene. Váratlan kiadások lépnek fel, és arra nincs fedezet, és összeomlik a családi költségvetés. Még ezt is megengedheti Isten a hívők életében. Az más, hogy aztán kimenti és kihozza őket ebből a helyzetből másképpen, mint a nem hívőket.

Sokszor akkor gondolják azt a hívők is, hogy elfordult az Isten, amikor kiderül, ami a Bibliában egyértelmű tény, hogy nem mindig tartja az övéit a mindenható Isten bőségben. Jöhetnek ínséges idők is, amikor nem adatik úgy minden, ahogyan azt mi megszoktuk.

A Sátán azzal vádolja Isten előtt Jóbot (Jób 1, 21), Csak azért fél Isten téged Jób, azért hisz benned, mert megáldottad. Van felesége, van tíz egészséges, ép gyermeke, gazdag nagy vagyona van. Vedd el tőle mindezt, és majd meglátod, hogy nem fordul-e el tőled? Jób nem fordult el tőle. A felesége igen. Azt a kedves tanácsot adja a férjének, aki ott szenved kitéve a szemétdomb mellé, vakarva a sebeit, hogy átkozd meg az Istent Jób, és aztán legyél öngyilkos. A szerető feleség tanácsa. Lázadj fel az Isten ellen, és végezz magaddal! Ha ilyen az Isten, aki ezt megengedte, akkor jobb, hogyha szakítasz vele, és megölöd magad.

Nem ezt hallják sokszor a hívők, amikor baj éri őket? Te a szerető Istenről beszélsz, és ezt megengedte? Elvette a pénzedet? Meghalt az, akit szerettél? Odalett az egészséged, és ráadásul hazafelé a kórházból még ki is raboltak - ahogy ez nem régen valakivel ebben a sorozatban történt? És te azt mondod, hogy szeret az Isten? Ez nevetséges dolog. Elfordult tőled az Isten, és elhagyott téged! Még a hívők is meginoghatnak abban a bizonyosságban, hogy Isten örökkévaló hűséggel és szeretettel szereti őket.

Sőt kifejezetten ezt élik át, amiről itt Ézsaiás beszél. Elhagytalak, és elrejtettem haragomban arcomat előled. Sokszor a hívő ember úgy gondolja, hogy Isten gondoskodása és szeretete egyenlő azzal, ha mindig, minden sikerül. Előbbre jutok a munkahelyen, kineveznek vezetőnek, megemelik a fizetésem. Egyszóval nyitott Mercedesben, autópályán suhanunk a mennybe, s közben barátságosan integetünk a nem hívőknek, hogy így kell ezt csinálni. Nem erről szól a történet.

Vannak ilyen periódusok is, amikor tényleg az ember boldogságában és örömében fél méterrel talán a föld fölött röpül, időnként a szerelmesekkel fordul ez elő leginkább. De van, amikor Isten áldását olyan valóságosan átéljük, hogy tényleg ez a döbbenetes boldogság és öröm van a szívünkben, de nincs ez mindig így.

Van, amikor átéljük ezt, hogy nem sikerülnek a dolgok, s nem úgy mennek, ahogy azt mi elképzeltük. Ez nem azt jelenti, hogy hiányzik az áldás. Ez nem azt jelenti, hogy Isten nem szeret minket, csak éppen másképpen bánik ott, akkor velünk. Úgy, ahogyan kell, ahogyan szükséges. Hamis kép ez Istenről, és a csődbe jutott hívő élet a következménye annak, ha valaki úgy gondolkodik Istenről, mint ahogy ezt sok helyen hirdetik is, hogy a hívő ember gazdag, sikeres, egészséges gyerekei vannak, csak azt nem teszik hozzá, hogy soha nem fog meghalni. Teljes tévtanítás, és sok embert tesznek vele lelkileg teljesen tönkre. A jólét nem egyenlő Isten jelenlétével. A gazdagság nem azonos az áldással. Lehet valaki gazdag, élhet jólétben. Lehet egészséges a családjának minden tagja. Előre léphet a munkahelyi kérdésben is, és kinevezhetik akár vezetőnek is, majd akkor megtudja, hogy mennyire egyszerű dolog vezetni másokat, addig nem. De ez nem azonos azzal, hogy az Isten megáld minket. Van, amikor az áldás ezt jelenti, és van, amikor az áldás mást jelent.

A fogságban sínylődő nép pont így gondolkodott, és mondja is Ézsaiásnak: elhagyott az Isten, mert évtizedek óta vagyunk Babilóniában fogolyként, megalázó rabságban. Reménység és jövő nélkül. Soha nem fogunk innen kiszabadulni, és hazatérni. Tényleg úgy tűnik, hogy amit mondanak, az első látásra igaz. A babilóniai király foglyai, és nincsen szabadulás. Nincs kiút. Esélyük sem látszik arra, hogy valaha haza térjenek, mivel nem látják az évek, évtizedek óta hangzó imádság eredményét, következményét, azt a következtetést vonják le, hogy elfordult tőlük az Isten.

Mi nem esünk időnként ebbe a bűnbe, hibába? Valamit évek óta kérünk Istentől, és nincsen válasz, és azt gondoljuk, hogy sose fog válaszolni. Évtizedek óta nem old meg egy családi problémát. Egy nehéz kérdésre nem válaszol, és azt gondoljuk balga módon kimerülve a kilátástalan helyzetben, és a kimerülés időnként jogos, még a Biblia is azt mondja, hogy a halogatott reménység beteggé teszi a szívet. Van úgy, hogy valaki belebetegszik abba, hogy az Isten évek óta nem válaszol. Emberileg teljesen érthető. De ez nem azt jelenti, hogy soha nem fog válaszolni.

Időnként én sem értettem, hogy évek hosszú sora után sem kaptam egy bizonyos kérdésre választ. Aztán tizenöt év után az Isten válaszolt, és megadta azt, amiben reménykedtem. Tizenöt év nagyon hosszú idő. Két év is lehet hosszú idő, még egy hónap is lehet hosszú idő. Még amiről a Szentírás beszél az is, hogy egy szempillantásig elhagytalak. Néha úgy tűnik, hogy Isten szempillantása olyan hosszú ideig tart. Ha mi most pillantunk egyet, az igazán rövid idő. Amikor Isten pillant egyet, lehet, hogy az hosszúnak tűnik a számunkra.

Sokszor úgy gondoljuk, hogy nem törődik ügyünkkel, elfordul tőlünk, és nem érdekli az, hogy mi van velünk. Így gondolkodtak ott Babilóniában, és sokan így gondolkodnak ma is. Az egyre brutálissá fajuló világban látszólag hiába imádkoznak a hívők. Egyre keményebb a gonoszság és a kiszolgáltatottság. Úgy tűnik, hogy minden változatlan. A világ csúszik a teljes erkölcsi fertő, visszaélés, agresszió felé. Amerre nézünk, a hatalom és a pénz arroganciája egyre szembetűnőbb. Úgy tűnik, hogy nincsen megoldás. Ilyenkor a hívő ember is nevetségessé válhat, hogy lelkiismeretesen ellenáll az egyre súlyosabb kísértésekben az iszonyatos bűnök szívóerejének, és meri azt mondani: én hiszem azt, hogy az Isten létezik, s a dolgok végső, az események végén Ő mondja majd ki a megoldást. Ő teszi fel az i-re a pontot. Az Ő kezében van minden, és mindenkinek a sorsa.

A legtöbb ember magára marad a kétségbeesésével, és még a hívők szívében is megfordul a kérdés: miért hallgat Isten? Miért nem cselekszik? Nincs még itt az ideje? Miért engedi, hogy az iszonyat nőjön, és a kegyetlenség egyre keményebb állapotokat hozzon létre? Meddig nézi ezt az Isten, és miért nem cselekszik, látván a világ egyre szörnyűbb állapotát?

Egyáltalán lehet beszélni még Isten ígéreteiről ebben az egyre szörnyűbb, sötétebb világban? Nem válik a hívő ember nevetségessé, amikor Isten szeretetéről mer beszélni ebben az iszonyatos sötétségben?

Azt mondja Ézsaiás: egy szempillantásra elhagy minket Isten. Megpróbálhat így. Joga van hozzá. Sokszor oka is van rá. A bűneink elválasztanak tőle, és ezért elfordul tőlünk. Elhagy minket, mert mi elhagytuk Őt. Sokszor észre sem vesszük.

Egyszer fordult elő velem, valahova mentünk sétálni úgy, hogy lemaradt az egyik gyerek, és keresni kellett. Lehagyott minket, és én nem figyeltem oda, és rövid idő múlva találtuk csak meg. Nem veszett el, nem volt az veszélyes helyzet, csak elkeveredett egy kicsit. Van ilyen, hogy az ember azt veszi észre, hogy megyek, és az Isten nincsen velem. Elfordult tőlem, és elhagyott minket, mert azon az úton nem jöhet velünk.

Istennek nem az a dolga, hogy mindig úgy segítsen nekünk és rajtunk, ahogyan azt mi elvárjuk. Isten azzal, hogy hallgat, megvizsgál minket. Azt akarja, hogy kiderüljön, hogy miben nem engedelmeskedünk neki igazán és teljes szívvel? Miben sántikálunk kétfelé? Egy kicsit az Isten követése, és egy kicsit meg mindaz, ami nem az Isten szerint való. Nem teljes szívünkből követjük Őt. A félig keresztyének ártanak a legtöbbet Isten országa ügyének.

Az Apostolok Cselekedetei 26. fejezetében ezt olvassuk, Agrippa király azt válaszolta Pál bizonyságtételére: "Majdnem ráveszel arra, hogy keresztyén legyek." Amikor majdnem keresztyén valaki, az nem Istent szolgálja. Amikor majdnem engedelmeskedik valaki, az nem engedelmeskedik. Amikor majdnem elérünk egy vonatot, azt nem érjük el. Amikor majdnem sikerül az érettségi, az nem sikerül. Amikor majdnem megvan a nyelvvizsga, nincs meg, nem fogjuk megkapni a diplomát és így tovább. A majdnem keresztyén az nem keresztyén. Többet árthat Isten ügyének, mint a nem hívő emberek. Vagy egészen átadjuk a szívünket, vagy értelmetlen az egész, amikor a hittel kapcsolatban beszélünk. Nem lehet félig megházasodni. Vagy teljesen elvesszük azt a nőt, vagy igazán hozzámegyünk ahhoz a férfihez, és így tovább és így tovább.

Jézust Júdás is követte, csak nem teljes szívvel. Egy adott helyzetben a nem teljesen átadott élet teljesen elárulja Jézust. Amikor a magunk elképzelése szerint hiszünk, az az Isten-kép mindig összetörik, és akkor azt érezzük, hogy elhagy az Isten. Pedig semmi más nem történt, csak a magunk által kreált Isten hagyott cserben. De hát az nem is létezik. Az igazi Isten, a Szentírás Istene lehet, hogy a bűneink és vétkeink miatt egy szempillantásra elfordul, de a bocsánat után újra helyreáll a közösség vele. Egy szempillantásra elfordul, közelségét nem élhetjük át. Ez lehet kegyelem, és lehet ítélet is. Kegyelem, mert nevelni akar minket, hogy vegyük észre, milyen nélküle. Milyen az nélküle. Amikor egy jó házasságban az egyik vagy másik fél megbetegszik, s mindent a férjnek vagy a feleségnek kell csinálni, akkor még inkább tudja az ember értékelni a másikat, hogy milyen nagy segítség is a szeretete mellett, hogy elvégzi azt, amit kell. Milyen nagy ajándék, hogy van egy olyan férj, aki mosogat, takarít, néha megfőz vagy viszi a gyerekeket. Meg milyen nagy ajándék egy olyan feleség, aki szó nélkül főz, mos, vasal, kitakarít, szeretetteljes otthont biztosít. Ápolja, gondozza a gyerekeket. A hiány sokszor nyilvánvalóvá teszi, hogy milyen nagy érték az, ami nincsen meg.

Isten azt szeretné időnként, hogy gondoljuk csak végig, hogy milyen lenne nélküle folyamatosan. Ez nem bántó magatartás a részéről, hanem szeretetteljes nevelés, hogy ráneveljen minket arra, hogy sokkal jobban becsüljük meg az Ő szeretetét, és azt, amikor szól hozzánk. Szeretné, hogy megértsük, értelmes, szabad és boldog életet Isten nélkül nem lehet élni. Kizárt dolog.

Amikor egyszer Jézussal voltak a tanítványai a viharos tengeren féltek, mert akkora volt a vihar. A kis halászbárkájuk kezdett megtelni vízzel. Jézus a bárka végében aludt, és teljesen fel voltak háborodva, miután fölkeltették: Mester, nem érdekel, nem törődsz velünk, hogy elveszünk? Ilyen nagy baj van, és Jézus alszik, hallgat? Ugye, hogy átéljük ezt időnként? Nagy a vihar, és Jézus hallgat. Néha még gúnyolódnak is velünk, s azt mondják: Alszik az Istened? Nem válaszol semmit? Ilyen bajba engedett, és meg se szólal? Látod ezért nem érdemes bízni benne. Amikor nagy a baj, akkor ott hagy, aztán magadra maradsz.

Nem érdekli Jézust, mi van a betegünkkel, a gyerekünkkel? Mi van velünk? Nem érdekli, hogy mennyi az igazságtalanság, a kisemmizett és nyomorult élet? Nem érdekli, hogy mit csinál az elvált feleség, hogy kirabolja a férjet vagy fordítva? Nem érdekli a nyomorúság? Nem érdekli az egészségem? Az, hogy nincsen munkám, társam, gyerekem, békességem? Hallgat az Isten? Újra mondom: hányszor mondják azt, hogy talán alszik az Istened, nem? Gúnyolódnak velünk, és néha mi nem is tudunk erre mit mondani.

Beszélünk róla, és neki bizonyítani kellene, hogy úgy van, ahogy mondjuk, és nem szólal meg. Benne hagy minket ebben a helyzetben. Talán nem áll oda mögénk azonnal. Aztán később majd kiderül, hogy mit miért cselekszik. Annak értelme és célja van. De átéljük, amit Ézsaiás mond, hogy magunkra hagyott minket az Isten, és elfordult tőlünk.

János 13, 7-ben azt olvassuk, azt mondja Jézus a tanítványainak: "Amit én cselekszem, te azt most nem érted, de később majd megérted." A kulcs a később. Eljön a rendelt idő, és vagy idelenn vagy odafönn meg fogjuk érteni, akkor miért nem szólt az Isten, miért hallgatott, s látszólag miért fordult el tőlünk?

Tettei időnként felülmúlják értelmünket, megrágják bizalmunkat, és elveszik békességünket. Nem, nem Ő akarja ezt, mi vagyunk ilyenek, hogyha valamit nem úgy cselekszik Isten, ahogy várjuk, az elveszi békességünket. Felülmúlja az egész az értelmünket, s ezért megrendül a bizalmunk az általunk elképzelt Istenben. De Isten mindig úgy cselekszik, ahogy számunkra az a legjobb.

Isten azonban a tetteit nem teszi függővé attól, hogy értik-e Őt éppen, vagy pedig sem. Cselekszi az Ő jó, kedves és tökéletes akaratát, és véghez viszi a tervét minden körülmények között.

Isten azt mondja, hogy egy szempillantásra elfordultam tőled, haragomban elrejtettem arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked.

Amikor abban a helyzetben vagyunk, hogy úgy érezzük, és úgy gondoljuk, hogy elfordult, becsukta a szemét, hallgat és alszik, akkor legalább ez a két szó jusson eszünkbe: egy szempillantásra elfordultam, de örökkévaló hűséggel irgalmazok neked. Egy szempillantásra elfordult, de örökkévaló hűséggel és szeretettel szeret, és irgalmaz nekünk. Ítélete és haragja egy szempillantásig tart, a hűsége pedig örökkévaló. Szempillantás, örökkévalóság.

Van tehát olyan, előfordul az, hogy elfordul az Isten? A Biblia azt mondja, hogy igen. Megtörténhet az, hogy Isten haragjával találkozunk? Megtörténhet. De van bocsánat, és van kegyelem. Hitetlenségünk és bűneink következményeit időnként aratnunk kell, de azután az Isten kegyelme, irgalma és szeretete ér utol minket. Ő mindig úgy cselekszik, ahogy az a legjobb a számunkra.

Hogy folytatja Ézsaiás? Megrendülhetnek a hegyek, és a halmok meginoghatnak, de hűségem irántad nem inog meg. Értjük? Megrendülnek a halmok, iszonyú földcsuszamlás, földrengés mindenfelé, szó szerint. A halmok meginoghatnak, de hűségem irántad nem inog meg. Bármi megtörténhet egy hívő ember életében is. Egy valami biztosan nem fog megtörténni, hogy az Isten cserbenhagy minket. Nem válaszol azonnal, nem hallgat meg mindjárt. Nem adja meg azt esetleg, amit kértünk, vagy nem úgy, és nem azon a módon, ahogy gondoltuk, de a hűsége irántunk soha nem inog meg.

Minden változhat, mindenki elhagyhat. Lehet, hogy egyedül, öregen, betegen fogunk magunkra maradni, és aztán meghalni. Egy biztos, hogy az örökkévaló Isten akkor sem hagy el minket. Fáradt és meggyötört lehet valaki. Megterhelhetnek minket a bűneink, aratnunk kell vétkeink következményét, de Isten hűsége és szeretete sosem hagy el minket. Az Ő szeretete és örök hűsége örökkévaló.

A nyomorúság idején két kérdés merül még fel: a miért és a meddig? Miért? Ezt sokszor nem tudjuk. Meddig? Erre sem tudjuk a választ. Miért? Bűneink és hamisságunk miatt. Vagy csak egyszerűen ez van benne Isten tervében. Meddig? Majd Ő megmondja. Azt mi észre fogjuk venni, amikor letelt az ítélet ideje, és átléptünk a kegyelem idejébe, amikor elveszi rólunk Isten nehéz, súlyos kezét, és irgalma ér utol minket.

A 22. Zsoltárból ezt olvassuk az elején: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" Amikor Jézust megfeszítették, ezt mondja Ő is. Idézi a 22. Zsoltárt. "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" Jézus kérdésére nem jött válasz. Csend volt. Az Atya Őt valóban elhagyta. Ott hagyta magára, mert Jézuson rajta volt a mi összes bűnünk múltunkban, jelenünkben és jövőnkben egyaránt. A világ minden bűnét hordozza el.

Azt mondja Keresztelő János: "Ímé, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét." Az istentelenséget, a káromlást, a hazugságot, a paráznaságot, a csalást, a gyilkosságot. Minden rajta volt. Az Isten elhagyta Jézust. "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" Őt hagyta el, hogy rajtunk könyörülhessen, hogy nekünk bocsánatot adhasson, hogy minket bevigyen az Ő csodálatos országába.

Az Ószövetségből olvastam föl az elején egy részt. Azt mondja József a testvéreinek: "Ti gonoszt gondoltatok felőlem, Isten pedig jóra gondolta azt fordítani, hogy megmentsen sokakat."

Amikor Jézus meghalt a kereszten, pontosan ez történt. Az ember gonoszt gondolt az Isten Fia felől, és azt végre is hajtotta. Kegyetlenül, galád módon, törvénytelenül, igazságtalanul megölték Jézust. Oda feszítették értünk és helyettünk ég és föld közé. Meghalt mindnyájunk bűnéért. Elhagyta az Atya. Mit olvastunk? Hogy megmentsen sokakat. Aki ezt hiszi, annak megszólal a Szentírás, annak megszólal Isten.

Egyszer olyan helyzetbe és lelkiállapotba kerültem, hogy kimondtam ezt Istennek: "Elhagytál, Uram, téged nem érdekel az, hogy mi történik velem." Tudjátok mi volt a válasz? Két nap múlva azt olvastam, hogy "örök szeretettel szerettelek, ezért hívtalak el hűséggel." A szeretet és hűség. Az én részemről szeretetlenség és hűtlenség. Az Isten mindig kegyelemmel, szeretettel és hűséggel válaszol. Vállalta a halált, hogy nekünk örök életünk legyen.


Imádkozzunk!

Bocsásd meg nekünk, mindenható Istenünk, hogy sokszor meggyőződésünk, hogy te elfordultál tőlünk, és elhagytál bennünket. S valóban a mi bűneink, mulasztásaink és vétkeink miatt tragikusan magunkra maradunk. De köszönjük, hogy a mélységből is kiálthatunk hozzád, és te a kiáltó szót meghallod, és meghallgatsz bennünket.

Köszönjük, hogyha évek óta kiáltottunk, s most eljött a meghallgatás ideje. Köszönjük, Urunk, hogy nem fordulsz el tőlünk hosszú távra, csak egy szempillantásra. Néha nekünk ez a szempillantás is éveknek, hosszú időnek tűnik.

Isten, bocsásd meg nekünk minden lázadásunkat, minden bizalmatlanságunkat, kételkedéseinket, és bűnös hitetlenségünket.

Köszönjük, hogy örökkévaló szeretettel szeretsz, ezért hívtál ma is magadhoz. Köszönjük, hogy aki tehozzád fordul, semmiképpen el nem küldöd azt magadtól.

Köszönjük, hogy nekünk nem kell sem az ördögre, sem a világ szavára, gúnyolódásra hallgatni, hanem hihetjük, tudhatjuk, bizonyosak lehetünk afelől, hogyha egy szempillantásra el is fordulsz tőlünk, a hegyek meginoghatnak, és a halmok összedőlhetnek, de soha nem hagysz magunkra minket.

Köszönjük, hogy örökkévaló szeretettel szeretsz, s egyszer majd átviszel minket a te Fiad csodálatos országába. Ezt a reménységet plántáld most is a mi szívünkbe, kérünk. Ebben a békességben hadd hordozzuk el mindazt, ami ér minket.

Így adjál, kérünk, örömöt nekünk, vigasztalást, ha gyászolunk, békességet a nyomorúság idején, és beléd vetett, elvehetetlen, leronthatatlan reménységet, amely nem szégyenít meg bennünket.

Ámen.