PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. október 22.
(vasárnap)

Varga Róbert


ELVÁLASZTHATATLANUL


Alapige:Róm 8, 38-39

"Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban."


Imádkozzunk!

Urunk, bűnbánattal valljuk meg neked, hogy velünk is számtalanszor előfordult az, hogy a jót rossznak, és a rosszat jónak mondtuk, hogy felcseréltük az igazságot és a hamisságot, a sötétséget és a világosságot.

Köszönjük azokat, Urunk, akik a történelem egy pontján fölismerték öntudatlanul is az igazságot, s merték vállalni azt minden körülmények között. Köszönjük azokat, Urunk, akik bár nem ismertek mindnyájan téged, de mégis merték vállalni, hogy az igazságért akár az életüket is odaadják. Így emlékezünk most azokra, s azok családtagjaira, akik ötven évvel ezelőtt meghaltak akármelyik oldalon is. Így könyörgünk, te adjál vigasztalást, békességet a szívünkbe. Így kérünk azért, hogy tudjuk megbecsülni a múltunkat, kezedbe tegyük azt. Így fogadjuk el tőled a jelent, és fogadjuk el tőled a jövőt.

Így kérünk, Urunk, hogy adjál békességet kinek-kinek a szívébe. És így kérünk, Urunk, hogy hadd értsük meg, hogy egyedül a te szereteted az, ami nem múlik el, hogyha abban reménykedünk, és hozzád fordulunk, akkor nem választ el tőled semmi sem.

Így kérünk, hogy légy most itt velünk. Áldj meg bennünket. Így könyörgünk a te szavadért, Urunk, amely áldás és útmutatás lehet a számunkra. Add, kérünk, a te igédet, amely ma is élő és ható.

Hálát adunk neked azért Istenünk, hogy ezen a héten is annyi jóval ajándékoztál meg minket. Számba sem tudtuk venni, sőt sokszor észre sem vesszük. Köszönjük, Urunk azt, hogy olyan egyszerűen hálát adhatunk most azért, van hova hazamennünk, terített asztal vár, meleg lakás és ruha. Bocsásd meg, hogy sokszor ezzel a legkevesebbel sem elégszünk meg lehetetlen terveink, elképzeléseink, követeléseink és vágyaink vannak.

Köszönjük a legfőbb jót, a te szavadat, amely életet támaszthat bennünk. És köszönjük, Urunk, hogy semmi el nem választhat a te csodálatos, mély, magas, erős szeretetedtől, amely Jézus Krisztusban van.

Ámen.


Igehirdetés

Sokszor kérdés az, hogy mit jelent egy ember vagy egy csoport számára a meggyőződés vagy a világnézet. Erről a lexikonok a következőt mondják: "A meggyőződés az a szilárd, megalapozott nézet, s az ebből eredő magatartás, amelyet a világ jelenségei és értelme felől állítunk, hogy ezzel magunk és mások életének irányt szabjunk." Tehát, a meggyőződés a lexikonok szerint, egy szilárd, megalapozott nézet. Ebből fakad a cselekedet, amelyet a világ jelenségei és értelme felől állít valaki, hogy ezzel a saját maga és mások életére nézve irányt szabjon.

A meggyőződés és a világnézet, e két fogalom sokszor keveredik az emberek gondolkodásában, Mindkettő lehet állásfoglalás az élet dolgaira nézve. Külső és belső szívbeli dolgokra nézve, és a világ történéseivel kapcsolatban. A világnézet és a meggyőződés, döntés a mellett, hogy mit tart valaki vállalható legfőbb jónak, vagy olyan rossznak, amellyel semmiképpen nem akar közösséget vállalni, amelyet mindenképpen kerülnie kell.

Ebben a kérdésben, hogy meggyőződés, roppant nagyok az ellentétek ember és ember között. De nemcsak a mi korunkban van ez így, hanem ez így volt korábban is, évezredekkel ezelőtt is. A germánok, a németek ősei szépnek tartották az életet, mert volt háború, és voltak lakomák, már aki túlélte a háborút, annak. Ugyanígy gondolkodtak a túlvilágról is. Ott is lesz majd harc, és lesz lakoma is. Az iszlám megtoldotta ezt még azzal, hogy az életben nemcsak a verekedés és a lakoma fontos, hanem a testi élvezet is, a testi szerelem. Ezért ígérte és ígéri most is azoknak, akik az iszlám fegyveres terjesztése közben halnak meg. Azonnal a legszebb hurik, nők közé kerülnek a mennyben.

A görögök meggyőződése az volt, hogy az igazi érték, a gondolkodás és az alkotás lehetősége. Ez a kettő az emberi élet értelme, sőt célja is. Gondolkodunk, s aztán valami értelmeset alkotunk gondolataink segítségével.

A hindu gondolkodók arra az eredményre jutottak, hogy élni egyáltalán nem érdemes. Legboldogabb állapot a megüresedés, a nirvána, mert az élet egyetlen igazi célja és feladata, hogy megsemmisítse önmagát. Megszüntesse saját magát. A keresztyén gondolkodást: mint elméletet ugyanaz a gyökér határozta meg, mint egész Európa gondolkodását, a zsidó-görög-római alapok. Mindkettő vitathatatlanul befolyással bírt a keresztyén gondolkodásra. A görögök abban reménykedtek, hogyha valami állandót találnak, és ahhoz kötik az életüket, akkor a saját életükkel túlélik önmagukat is, mert valamihez kötötték, ami soha nem változik. Ez a meggyőződés vigasztalta őket. Hit az időtlenben, és abban, ami soha nem változik.

A római világ is ebből a gondolkodásból merített, amikor politizálta az időtlent, és meghirdette az Augusztusz császár által a polgárháború befejezése után felállított és felépített örök birodalom elméletét: (Róma örök) a Pax Romanat. Az örök birodalom nyújt védelmet mindenkinek. Ezért minden változás, vagy ha úgy tetszik, forradalom, ami a változást magában hordozza, az általuk legjobbnak tartott római birodalmat támadja, ezért csak hanyatlást hozhat. Vagyis a római gondolkodás minden változást, társadalmi változást elutasított. Róma örök. Pax Romana. Aki ez ellen tör, az a változhatatlan, örök ellen tör.

A változást állandósító görög-római gondolkodással szemben az Ószövetség hívő népe nem a mozdulatlanban és az időtlenben reménykedett, hanem az örökkévaló Istenhez kötötte magát. Nem a sorsot találta legfőbb értéknek, s nem a véletlent, hanem az örökkévaló Istent, aki azt mondta Mózesnek: Vagyok, aki vagyok, leszek, aki leszek. Ott leszek, ahol ott leszek. Vagyis, akiben együtt van jelen a múlt, a jelen és a jövendő. Abban az Istenben reménykedtek, aki a történelem és a világ változásai, sokszor szörnyű változásai közepette is örök, állandó, megbízható, biztos menedék. Számukra nem az volt a kérdés, hogyan lehet elmenekülni egy olyan világból, amely sokszor embertelen, és csak szenvedést és könnyet hoz mindenkinek, hanem az a meggyőződés vezette az ószövetségi hívőket, hogyan visz minden történés az Istenhez közelebb. Hogyan szolgálja minden az Istenben hívők javát? Hogyan lehet megkapaszkodni a seregek Urában, mikor minden e világi összedőlni látszik, amikor a társadalmi igazságtalanságok szörnyű mértéket öltenek, semmilyen biztos pont, kapaszkodó és menedék nincs többé?!

Ilyen gondolatvilág közepette, ilyen lelki közegben éltek az első keresztyének is, akik azt hitték, hogy Jézus, az Isten Fia az egyedüli Megváltó. Ezért soha nem váltak egyetlen filozófia, később bármely politikai ideológia követőjévé, mert ők az örökkévaló, változhatatlan, egyedül biztos Istenben hittek, s az Ő egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban.

Ezért inkább meghaltak az arénákban, de nem imádták sosem a császárt, mint a legfőbb méltóságot, és nem imádták sosem a hatalmat, a Pax Romanat, az örök Rómát. Az első Krisztus-követők nem a császárban hittek. Sőt hadd mondjam így, hogy nem a császárnak hittek sosem. Mindig Jézus Krisztusban bíztak, és benne hittek. Abban a Jézusban, aki az idők végén eljött a földre, és aki újra eljön majd, és ítéletet tart élők és holtak fölött. Ezért sosem dicsőítették a hatalmast és a hatalmat, mert az alázatos Jézusban hittek, és ahhoz a Jézushoz kötötték az életüket, aki nem tekintette zsákmánynak, hogy eljött erre a földre, hanem emberré lett, megalázta magát egészen a keresztfának haláláig. Ezért voltak a keresztyének a hatalom oldaláról tekintve mindig lázadók, pedig sose lázadtak. A legjobb állampolgárai voltak, a legnemesebbek, a legengedelmesebbek, és a legtisztábban gondolkodók a római birodalmon belül. De ezért tartották őket mégis mindig lázadóknak, mert nem hajoltak meg a császár és a hatalom előtt sem. Mivel egyedül Jézust imádták, és benne hittek, ezért a császár és a birodalom ellenségeivé váltak. Miközben mindegyik nem keresztyén tanítás azt hirdette, hogy az élet értelme a háború, a lakoma, a testi gyönyörűség, az alkotás, és az ember mindenhatósága. Nincs semmi új a nap alatt. Most sincs. Azok, akik Jézusban hittek, egyedül Isten szavának hittek. Egyedül annak akartak engedelmeskedni. Azt vallották, amit itt Pál apostol kimond. Hogy akiknek Jézus az Uruk, azok elválaszthatatlan szeretettel köttettek össze a világmindenség Urával. Ezért tudták ők hinni azt is, hogy igen is, minden történelmi változásnak megvan a maga értelme, és Isten előtt a célja. Ami történik, ha változik valami, az mindig előre visz. Az mindig közelebb visz az Isten országának eljöveteléhez. Tertulliánusz, Iréniusz, Augusztinusz és a többi egyházatya szilárdan hitte és vallotta a Szentírás alapján, hogy minden változás először Isten előtt megy el. Asisi Ferenc ugyanezt mondta. Bármi éri a hívőket, először Isten előtt halad el. És ha Isten továbbengedi, rájuk engedi, és ránk engedi, abban sem téved sosem. Vagyis a változás soha nem lehet rossz. Nem okvetlenül káosz és anarchia mindaz, ami a történelem során egy nemzet, egy nép életében történik. Hanem lehet az Isten szép rendjének és tervének a része. Még akkor is, ha ez nem látszik azonnal. Még akkor is, ha sokan ezt tagadják. Még akkor is, ha valamire azt mondták, hogy ellenforradalom, és aztán később kiderült, hogy nem az volt, hanem forradalom, jogos fölkelés valami ellen, ami már bírhatatlan és tűrhetetlen volt.

Amikor Izráel kiszabadult Egyiptomból, az is gyorsan és váratlanul ment végbe. De nem volt félelmektől és aggodalmaktól mentes. Volt célja és értelme, méghozzá Istentől rendelt célja annak, hogy Isten kihozta őket Egyiptomból. Mert bevitte őket az ígéret földjére. Ezért nem bukott el ez a szabadítás. Ezért ért célba, mert Isten akarata és terve volt. Ezért sikerülhetett. Mózesék nem az ember erejében, és a tömeg erejében bíztak, hanem Istenben. Nem az volt a céljuk közvetlenül, hogy könnyebbé tegyék a sorsukat. Ez is benne volt természetesen, hiszen elnyomták őket, hiszen félig agyonverve kellett robotolniuk kifosztva és megalázva, mindenüktől megfosztva. De az elsődleges cél az volt, hogy Isten akaratát felismerjék, megtegyék, amiben a fogságból való szabadulás is benne volt.

Mózesék nem az emberiség haladásáért szabadultak ki Egyiptomból, hanem mert Istennek terve volt velük. Istennek terve van a népekkel és a nemzetekkel. Ezért időnként ad szabadulást, mert Ő a szabadító Isten. Ez volt az Egyiptomból való szabadulás, a szabadság utáni vágy, minden törekvés alapja. Megismerni Isten akaratát, és megtenni azt. Ez volt ott, akkor az a szent meggyőződés, ami vitte őket Isten segítségével arra az útra, amire aztán ráléptek.

Pál, itt, ebben a felolvasott részben tíz veszélyről ír, ami a hívőket elválaszthatja Istentől. Halál, élet, angyalok, fejedelemségek, tehát mennyei és föld alatti erők. Magasság és mélység, jelenvalók és eljövendők, hatalmak, másfajta teremtmények, erők. De azt mondja, hogy a hívőket semmi nem választhatja el az Isten szeretetétől, mert az Krisztusban gyökerezik.

Mit jelentenek ezek? A testi halál, amely minden ember számára egyszer elérkezik. Halálos ellenség. Ezt maga a Szentírás mondja. Utolsó ellenség.

A korabeli, első keresztyének számára pedig napi valóság volt ez a fenyegetettség. Mivel nem imádták a császárt, és nem borultak le az örök Róma, mint hatalom előtt, ezért naponta hurcoltak el egyeseket közülük, és végeztek ki, így haltak meg nyomorultul az oroszlánok karmai között.

Aztán azt mondja Pál, hogy az élet. Az élet terhei is veszély lehet bárki számára. A napi gondok, a megélhetés, a létezés problémái, nehézségei. A betegség és egészség kérdése, és mégis azt mondja Pál, hogy ez sem választhatja el a hívőket Isten szeretetétől.

Vannak emberek, akik számára a napi élet, a napi megélhetés olyan nehéz, olyan súlyos teher, hogy szinte elhordozhatatlan.

Pál azt mondja a fejezet 32. versében, hogy aki az ő egyszülött Fiának nem kedvezett, hogyne adna vele együtt mindent minekünk. Akkor megadja, hogy el tudjuk hordozni majd a halált is, mint utolsó ellenséget, ami legyőzettetett. Akkor tudunk létezni a testi nyomorúság közepette is. Akkor bírjuk hordozni, ha összeköttettünk Krisztussal, az élet nehézségeit és terheit is. Vagyis az elhordozhatatlan elhordozhatóvá válik. A jó még inkább jóvá és nemessé lesz. Az elviselhetetlen elviselhetővé Jézussal. Mert a hit, ami Krisztusban gyökerezik, arra a meggyőződésre juttatja el, mondhatom így, arra a világnézetre juttatja el a hívőket, hogy semmi el nem választhatja őket az Isten szeretetétől. Vagyis az élet és a halál túl kicsi, és túl kevés ahhoz, hogy az Isten és a hívő ember egységét megbontsa. Nem férkőzhet hozzá egyik sem a hívő ember és az Isten közösségéhez.

A keresztyén ember reménysége nem belátáson, és nem sors szeszélyén alapszik, hanem biztos pont a számára az Isten csodálatosan mély szeretete. A szentháromság, egy, örök Isten ígéretén és szaván nyugszik az élete, ez pedig nem változik meg. Változtathatatlan az Isten szava és ígérete. Az ég és a föld elmúlik - mondja Jézus -, de az én beszédeim nem múlnak el soha. Ez pedig a világ számára ismeretlen, erőt jelent minden hívő ember életére nézve. A világ ezt az erőt nem ismeri. Ismeretlen a számára. A hívő keresztyének pedig ebből a közösségből, mint dünamiszból, erőből táplálkoznak újra és újra. Ezért tud megállni és megmaradni a hívő keresztyén minden próba és minden kísértés idején Jézus mellett. Így válik legyőzhetetlenné az, aki hisz. Ezt az az egykor keresztyénüldöző Pál mondja, aki aztán a damaszkuszi úton találkozott Jézussal, megtért hozzá, befogadta Őt, s attól kezdve más emberré lett. Ezért tudták vállalni a keresztyének, hogy szembeszálltak a mindenkori hatalom arroganciájával, és meg tudtak maradni. Sokszor vállalták a halált is azért, mert Jézussal éltek.

Pál azt mondja, hogy semmi nem választhatja el az Isten gyermekeit az Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban van. Aki hiszi, hogy Jézus érte meghalt a golgotai kereszten, azt Jézus vére megtisztítja minden bűntől. Azt az örökkévaló Isten karjai tartják a mélység színe fölött. Azt sem földi, sem égi, sem föd alatti hatalom, el nem választhatja az Istentől akkor sem, ha fizikailag megsemmisítik, akár ki is végzik. Sem az idő végletei, a jelen szenvedései, sem a jövendő esetleges nyomorúságai, amiről még semmit sem tudunk, titok a számunkra, nem választhatnak el minket Istentől, nem állhatnak közé és közénk. Még, ha a kozmosz erői, és itt csillagvilágokat mond Pál apostol, még ha a csillagokig menne föl valami, az sem választhat el Istentől. Meghiúsul mindenfajta terv, ami az Isten és a hívők közé akarna állni.

Időnként a hívők szájából is elhangzanak aggódó kérdések: de hogyan fogok megállni a hitben, ha ez és ez történik velem? Elég erős leszek-e, hogy a nyomorúságban megmaradjak az Isten mellett?

Azért nem helyes ez a kérdés, mert nem mi maradunk meg az Isten mellett a nyomorúság idején, hanem ha összeköttetünk az Istennel az Ő szereteténél fogva, akkor Ő az, aki megtart minket. Még mi sem tudjuk elszakítani magunkat tőle, mert az Ő örökkévaló karjai tartanak. Mert az Isten szeretete kiállja a próbákat. Mert ha Krisztus bennünk lakik, akkor aki bennünk lakik, az megtart minket.

A Galata 5, 14-ben azt olvassuk: "A szabadságban, amelyre hívattatok, álljatok meg." Vagyis, ha én Istenhez tartozom, tudom az akaratomat arra használni, hogy Isten akaratát felismerjem, s a mellett döntsek. Mivel alárendelem magam az Ő akaratának, ezért a bennem lakó Krisztus megőriz engem az élet minden körülményei, vagy azok ellenére is. Megtart engem. Ezért minden támadás, ami a bennem lakó Krisztus ellen tör, eleve kudarcra van ítélve. Ezért nem mindegy, hogy nekünk, akik itt vagyunk, mi a meggyőződésünk. Ki az Istenünk? Kiben reménykedünk, és miben hiszünk? Ezért nem lehet, hogy egy hívő keresztyént bármely ideológia eszme, vagy éppen hatalmi kör magának rabul ejtsen. Nem lehet a változhatatlan Istent felcserélni bármire, ami múlandó és romlandó. Ezért nem lehet sosem a keresztyén bármilyen izmusnak a követője vagy rajongója. Mindig, minden körülmények között egy szempont lehet, amit a Szentírás mond. Mindent vizsgáljatok meg, ami jó, azt tartsátok meg.

Akkor hogyan fordulhat elő mégis az, hogy hívő keresztyének részt vettek forradalmakban, egyetértettek azzal, s támogatták azt? Mit mond a Szentírás? Filippi 4,8 "Ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos és tiszta, azt tartsátok meg." A keresztyének hite és meggyőződése ezen a ponton kapcsolódhatott össze ötven évvel ez előtt az eseményekkel. Ami a forradalom idején igaz, tiszta, igazságos volt, azt tudták vállalni. Azt mondja a Szentírás, hogy legyetek munkatársai a jónak. Ez a feladata minden hívő keresztyénnek. Ezért lőhettek agyon teológusokat, és olyan embereket, akik odaálltak a jó mellé. Ezért vállalták mások helyett egyesek a halált. Ezért volt némelyeknek a meggyőződésük hívő ember létükre is az, hogy ott kell lenni. Fel kell emelniük a szavukat, és vállalni kell a meggyőződésüket. Mert jönnek olyan idők, amikor nem lehet tovább hallgatni, és nem lehet többet némáknak maradni. S vannak idők, amikor nem lehet szólni, hanem némán tűrni kell. Ezért soha nem egy ideológia, vagy egy történelmi helyzet határozza meg, hogy egy hívő keresztyén hogyan cselekszik. Hanem akkor szólal meg, és akkor cselekszik, amikor a jót rossznak mondják, s a rosszat jónak. Amikor tudatosan és szándékosan minden fundamentumot lerontanak, s egy népnek és a nemzetnek a fizikai létét, megmaradását fenyegetik. A hívőket az idők viharai sem ragadhatják ki az Isten kezéből. Pont ez a biztonság és bizonyosság ad eligazítást a legnehezebb történelmi időkben is. Tartást, bizonyosságot, bölcsességet és felismerést. Most szólnom kell, vagy hallgatnom kell. Cselekednem kell, vagy nem. Mennem kell, vagy maradnom kell.

Ha valakinek a szívében az a biztos tartás, meggyőződés, bizonyosság van, ha átitattatott Istennek ettől a csodálatos szeretetétől, amelytől nem választ el semmi, az követésre méltó példa, és messze világító pont lesz minden ember számára. Ez világít másoknak, hogy utat találjanak Istenhez, és el tudjanak igazodni a fenekestől felfordult világ nyomorúságai és zavargása idején.

Az az Isten, aki nagyon szereti a hívő embert, tágíthatja ki a világnézetét, a meggyőződését. Ez indíthatja, vagy maraszthatja egy helyen. Ebbe belefér az is, mert bele kell hogy férjen, hogy az egyik hívő keresztyén részt vett a forradalomban, és annak minden következményét vállalta. Más valaki pedig otthon maradt, és csöndesen imádkozott a harcolókért. Ezért az egyik elment, mentve sokszor a maga életét, golyóval a hátában, mert még a határon át is utána lőttek, és ezért maradt más valaki, és itthon vállalta a gyötrelmet és a szenvedést.

Hol van az igazi szabadság? Pont itt, pont ebben. Ahol az Úrnak Lelke van, ott van a szabadság. Ezzel a szabadsággal ajándékozta meg, és ajándékozza meg Isten elszakíthatatlan szeretete a benne hívőket. Pont ez a csodálatos bölcsesség, amit kapnak: most így, akkor meg úgy kell dönteni és szólni.

A keresztyének igazi ereje, bölcsességük forrása ebben az isteni szeretetben van, amitől semmi nem választhatja el őket.

Ha valaki tudni akarja, a hívők meggyőződésének a lényegét, világnézetük lényegét, ez az elszakíthatatlan szeretet az, amely összeköti őket Jézussal. Ezért nagyon fontos kérdés az, hogy nekünk, akik itt vagyunk, mi a meggyőződésünk? Van-e ilyen elszakíthatatlan szeretet a szívünkben, amit Istentől kaptunk ajándékba? Életfelfogásunk, meggyőződésünk és világnézetünk a hedonizmus? Élvezzük az életet. Harc a munkahelyen, és lakomák, a testi gyönyörűség, az ember mindenhatósága, alkotásának korlátlan volta? Bízzunk az emberben, legfőbb érték az ember? Látjuk, hogy mi lett ebből. Mi a meggyőződésünk forrása? Mi az, amiből táplálkozunk? Mi az, amiben hiszünk? Elválaszthatatlan szeretet az Isten oldaláról. Ez a mi reménységünk forrása, vagy valami egészen más?

Hatalmak jönnek, és mennek. Most sem lesz ez másképpen. Isten emel trónra királyokat, és Isten dönt meg trónokat, és tesz le királyokat.

Hadd mondjam így, hogy a keresztyének mindig, ott, akkor is, itt és most is elválaszthatatlanul jól vannak a Krisztus szeretetében. Mert ettől semmi nem választhatja el őket. Ez pedig kényszer nélküli, szabad életet jelent. Mert az Isten igazsága tesz szabaddá, az Isten igazsága valósággal megszabadít minket. Ez annyit jelent, hogy vannak dolgok, amelyeket nem kell többé tennünk. De ez nem azt jelenti, hogy nem tehetem, hanem szabad vagyok Krisztusban, és ezt a szabadságot nem korlátozza semmi. Attól szabadít meg a hit szabadsága mindenkit, hogy Isten nélkül, vagy Istennel köteles lenne bármit tenni azért, mert azt valakik mondják. Megszabadít a tömegvonzástól, megszabadít a divatőrülettől. Ad gerincet, tartást, világos látást, így tud az ember másokat is tanácsolni és gondozni. A Krisztus követése mindig kényszer nélküli, szabad életet jelent. Nem elvek mentén, hanem az Istentől kapott lelki szabadság mentén dönt a hívő keresztyén ember.

Ezért tud szeretni mindenkit, még az ellenségeit is. Ezért tudtak keresztyének bújtatni felkelőket, s tudták a hatalom embereit is, amikor arra volt szükség. Ezért tudtak megkülönböztetés nélkül szeretni egyformán mindenkit: barátot és ellenséget is. Ezért tudtak adni mindenkinek, és sokszor aztán ezért végezték ki őket a forradalom után. De ezt is vállalták, mert Krisztusban szabadok voltak. Mert elválaszthatatlanul Jézustól, szabadok voltak Jézus Krisztusban. Erre a meggyőződésükre, építették fel az emberszeretetüket, az Isten szeretetét, hazájuk és a népük szeretetét. Ezért nem bírt a keresztyénekkel és a keresztyénséggel soha, egyetlen hatalom sem. És nem fog bírni soha egyetlen hatalom sem. Mert az örökkévaló Isten legyőzhetetlen. Akik magukat az örökkévaló Istenhez kötik, akik Jézus Krisztusban elválaszthatatlan szeretettel jól vannak az Isten szeretetébe kapaszkodva, benne elrejtve, azokkal a hatalom soha nem tud semmit sem kezdeni. Megölheti őket, elüldözheti őket, száműzheti őket, leírhatja őket, deklasszálhatja őket, internáló táborokba zárhatja őket, de soha nem fog bírni velük, mert Krisztusban, az Ő elválaszthatatlan szeretetében jól vannak.

Jól vagyunk? Mi a mi meggyőződésünk? Ki a mi Urunk? Mi a mi világnézetünk? Mi a mi erőforrásunk? Az elválaszthatatlan szeretet, vagy valami más?


Imádkozzunk!

Urunk, mi magunk is sokszor kimondtuk, és másoktól is hallottuk, hogy mienk az ország, a hatalom és a dicsőség, közben mindez a tied. Köszönjük, Urunk, hogy aki tebenned bízik, aki ezzel az elválaszthatatlan szeretettel táplálkozik a te erőidből, az újra és újra átéli azt a csodát, hogy megtartod őt, hogy kivirul az élete, hogy még az elviselhetetlen körülményeket is elviseli. Még a halál óráján is beléd tud kapaszkodni, s te átveszed őt az egyik kezedből a másikba. Átviszel ebből a világból a te csodálatos országodba.

Köszönjük mindazokat, Urunk, akik helyettünk is megvívták ott és akkor a harcot. Kérünk, Urunk azért, hogyha nekünk kell szólni vagy tenni, akkor vállaljuk ezt. És köszönjük, Urunk, ha arra indítasz minket, hogy csöndben kell maradni, és nem kell tenni semmit, akkor ezt is elfogadjuk.

Vezess mindnyájunkat akaratod, szent igéd szerint, hadd ismerjük fel, hogy mi a te jó, kedves és tökéletes akaratod.

Kérünk, Urunk, hogy ez a reménység legyen a szívünkben, hogy a hívő embernek minden a javát munkálja.

S köszönjük, Urunk, hogy a világ menetét, és a történelem sodrát a végén te mindig úgy fordítod, hogy minden esemény a te csodálatos országod eljövetelét hozza közelebb. Hadd lássuk mi az eseményeket, bármi történik is, mindig így.

Kérünk arra is, Urunk, hogy ebből az elválaszthatatlan szeretetből táplálkozva hadd legyünk bizonyságtévőid ebben a világban.

Ámen.