PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. október 8.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


TÉRJÜNK VISSZA AZ ÚRHOZ!


Alapige:JSir 3,31-33

Mert nem vet el örökre az Úr.
Még ha megszomorít is, irgalmaz,
mert nagyon szeret.
Mert nem szíve szerint alázza
és szomorítja meg az embereket.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, segíts, hogy úgy tekintsünk fel reád, mint akik tudjuk, hogy te vagy a világmindenség alkotója és te irányítasz mindent, ami történik.

Bocsásd meg, hogy sokszor távol áll tőlünk ez a meggyőződés. Bocsásd meg, amikor azt hisszük, hogy magunk vagyunk a magunk életének a kovácsa, és mi akarunk a magunk urai lenni. Oly sokszor kellett tapasztalnunk, Istenünk, hogy nem tudunk uralkodni a nyelvünkön sem, az indulatainkon sem, a képzeletünkön sem. Bocsásd meg, ha nem adjuk át az uralmat neked, akit egyedül illet ezen a földön minden uralom és minden dicsőség, mert egyedül a tiéd minden hatalom.

Köszönjük gondviselő szeretetednek sok jelét, amit az elmúlt héten is megtapasztaltunk. Köszönjük, hogy kegyelmed bizonysága, hogy itt lehetünk és hallhatjuk igédet. Köszönjük, hogy igéd hatalom, amivel minden jót el tudsz bennünk végezni. Oly nagy szükségünk van arra, hogy munkálkodj bennünk, annyira messze tudunk sodródni tőled sokszor, vagy talán még soha nem éltük át, milyen az, a te közeledben, rád figyelve értelmes életet élni. Segíts el minket erre, kérünk.

Csendesíts el bennünk most minden zakatolást, ami megzavarhatja a te halk és szelíd szavadat. Segíts, hogy azt, amit nekünk mondasz, magunkra vegyük. Áraszd ki ránk Szentlelkedet, a te Lelked teremtsen csendet körülöttünk és bennünk, és győzzön meg minket arról, hogy te magad vagy az igazság, megváltó Urunk, Jézus Krisztus.

Ámen.


Igehirdetés

Ezekben a napokban sokan olvassuk kalauzunk szerint a Bibliából Jeremiás siralmainak a könyvét. Ez a megrázó kis remekmű sok fontos időszerű üzenetet tartalmaz a számunkra.

Jeremiás próféta akkor írta ezt, amikor Krisztus előtt 587-ben a babiloni birodalom lerohanta a kis Júdát, elpusztították Jeruzsálemet, leégett a templom, és az ország, s a templom értékeit, valamint a nép színe-javát az ellenség magával vitte Babilonba. A virágzó városok helyén üszkös romok maradtak, sokfelé holttestek hevertek, sebesültek jajgatása hallatszott, és Jeremiás külön megemlíti, milyen szívszorító volt látni kiszáradt csecsemőket. Olyan éhség volt hosszú időn keresztül, hogy a végén már anyák a tulajdon gyermekeiket főzték meg.

Ezt írja egyebek között a próféta:

Ránk tátotta száját
minden ellenségünk.
Rettegés és csapda lett a részünk,
pusztulás és összeomlás.
Könny patakzott a szememből
népem összeomlása miatt.
(Jsir 3,46-48)

Mi volt ennek az oka? Az is világosan kiderül a próféta könyvéből. Isten ezt panaszolja az Ő népének:

Hátat fordítotok nekem
és nem arccal vagytok felém.
(Jer 2,27)

Az egyének, a családok, a társadalom életéből teljesen kimaradt Isten. Ahol istentelenség van, ott az embertelenség sokféle formája is megvalósul. A hitetlenségnek mindig erkölcstelenség a következménye. Az pedig magában hordja ítéletét. Isten figyelmeztette többször az Ő népét, küldött hozzájuk prófétákat. Azok tükröt tartottak az emberek elé, leírták milyenek, és milyenek lehetnének. Elmondta Isten, hogy minek mi lesz a következménye. Ezeket a prófétákat azonban sorban elhallgattatták, magát Jeremiást is börtönbe csukták, aztán pöcegödörbe dobták, hogy ott fulladjon meg, miért meri megmondani az igazságot. Ez lett a próféták sorsa, és a végén következett az ítélet, amit leír Jeremiás ebben a könyvben.

Isten véleménye ez volt a népről: "Ennek a vérontó városnak eljön az ideje, mert bálványokat készített a maga vesztére, és tisztátalan lett." "Íme, Izráel fejedelmei közül mindegyik annyi vért ontott, amennyit csak bírt. Apát és anyát ócsároltak országodban, a jövevényt zsarolták, az árvát és az özvegyet nyomorgatták. A szent dolgokat semmibe vetted, és a nyugalom napjait meggyaláztad. Rágalmakat terjesztettek országodban, hogy vért onthassanak..." "A fiak apjuk feleségével háltak." "Volt, aki a más feleségével követett el utálatos dolgokat." "Hagyták magukat megvesztegetni országodban, hogy vért onthassanak. Uzsorát és kamatot szedtél, nyerészkedtél embertársaidon, zsarolva őket, engem pedig elfelejtettél! - ezt mondja az Úr." "Prófétái olyanok, mint a ragadozó oroszlán, papjai meggyalázták szent dolgaimat. Nem tettek különbséget szent és közönséges között, nem tanítottak a tisztátalan és tiszta megkülönböztetésére. A nyugalom napjával nem törődtek, gyalázatot hoztak rám. Vezérei olyanok, mint a ragadozó farkasok: embereket pusztítanak el nyereségvágyból. Az ország népe pedig lelketlenül rabol, a nyomorultat elnyomják. Kerestem köztük valakit, aki építené a falat és odaállna a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam." (Ez 22,3. 6-12. 25-30).

Nem rólunk szól ez? Ami két és fél ezer évvel ezelőtt ilyen volt, az alig változott. Akár a fejedelmekről mondja, akár az ország népéről. A vallásosokról meg a nem vallásosokról. Pontosan ugyanezt tesszük.

Ha csak a Tízparancsolatot, Isten tíz óvó igéjét vesszük sorra, azt kell látnunk, hogy folyamatosan vétkezünk mindegyik ellen. Sok ember élete tele van bálványokkal, akikben bízik, akikben Isten helyett vagy Isten mellett bízik, akikre időt szán, akiknek szinte kultusza van. Csak egyet hadd említsek: hányan napi több órán át tisztelegnek valamelyik képernyő előtt, nem úgy, hogy a munkájukhoz tartozik, hanem azon kívül. Arra van idejük. Egymásra, a házastársra, a gyerekekre, Isten dolgaira nincs. Az elmúlt héten is ketten bizonygatták nekem, hogy azért maradt ki Isten teljesen az életükből, mert nincs idejük rá. Mennyi időt szoktak képernyő előtt tölteni? Jobb, ha az ember ilyen kérdést nem tesz fel.

Isten szent nevét sokan gyerekkoruktól kezdve szentségtelenül használják. Az Úr napját ki szenteli meg? Aki például itt van, minden vasárnap szokott Istenre figyelni? Vajon nem ugyanúgy kimarad az életünkből Isten gyakorlatilag, mint ahogy azokéból, akikhez Jeremiást küldte az Úr?

A szülők tisztelete egyáltalán nem jellemző társadalmunkra. És a ne ölj! Gyilkoljuk magzatainkat százezer szám és pusztítjuk magunkat sokféle szelíd és durva szenvedéllyel.

A házasságtörés, a fajtalankodás, a lopás már nem is számít bűnnek. Hozzátartozik sok ember mindennapjaihoz. A rágalmazás - ahogy a Tízparancsolat mondja: a hamis tanúskodás -, a pletykálkodás meg rendszeres foglalatosságunk. A hazudozásból pedig egyenesen erényt lehet kovácsolni.

És a kívánságok, amik ott lapulnak az ember szíve mélyén, amik nem látszanak, csak belülről mérgeznek bennünket: az irigység, a keserűség, a visszafojtott bosszúvágy, a gyűlölködés egészen természetes. Egy szakember a napokban fejtette ki nekem, hogy ezeket ki kell élnie az embernek, valósítsa meg, és akkor megszabadul tőlük.

A Biblia nekem valami más utat mutatott a szabadulásra és az valódi szabadsághoz vezetett.

Gondoljátok, hogy lehet mindezt következmények nélkül folytatni? Az az ítélet, amiről a Biblia beszél, olyan törvény, mint a nehézkedés. Nem Isten jön egy nagy bottal, hogy elverje azokat, akik nem fogadnak szót neki. A vele szembeni lázadás magában hordja az ítéletét, és az feltétlenül bekövetkezik. Maga az ítélet, hogy egy népnek a vezetőit nyereségvágy fűtheti ahelyett, hogy a nép javán fáradoznának. Hogy egy nép tele van hamis prófétákkal, akiknek minden badarságot elhisznek magukat felvilágosultnak tartó emberek. Annyira igaz, hogy az emberek többsége mindent elhisz, csak ne legyen a Bibliában. De ami benne van Isten igaz igéjében, arra meg fittyet hányunk, úgy, mint a Tízparancsolat minket segítő, minket óvó tanácsaira.

Ilyen körülmények között persze, hogy bekövetkezik az, hogy "Ha nincs kijelentés, elvadul a nép, de boldog lesz, ha megfogadja a tanítást." (Péld 29,18). Háttal vagytok nekem, és nem arccal, mondja Isten a mai embereknek is.

Mit tett Jeremiás ebben a kétségbeejtő helyzetben? Rendkívül tanulságos ez a számunkra azért is, mert aki valóban istenfélő és hívő ember, az előtt nyitva van ez a nagy lehetőség, amit Jeremiás tett, és ennek országot és népet mentő ereje van. Vannak, akik hívőnek tartják magukat, csak sem a gondolkozásukon, sem az életgyakorlatukon, sem az Istennel való kapcsolatukon ez nem látszik meg. Aki valóban istenfélő, Istent tisztelő, a gyakorlatban is naponta vele beszélő viszonyban élő ember, az előtt óriási lehetőséget nyit meg az ige, és éppen ez a mai szakaszunk figyelmeztet erre.

Mit tett Jeremiás ebben a helyzetben? Három egyszerű, de sorsdöntő dolgot.

1. Sírt. Ült a romokon és siratta népének ezt a korábban elképzelhetetlen lelki és erkölcsi lezüllését, az országnak a romlását, az egész élet összeomlását. Ő nem ment el Babilonba, pedig felajánlották neki. És nem menekült Egyiptomba, ahova a nép menekülő csoportja magával akarta kényszeríteni. Ő otthon maradt így is, a romokon is, és fájt neki az az elképesztő nyomorúság, ami a szeme elé tárult.

Szemem szüntelen könnyezik,
megállás nélkül,
míg le nem tekint, és meg nem látja
a mennyekből az Úr.
Fáj a lelkem, ha látom
városom lakóinak sorsát.
(Jsir 3,48-51)

Hadd kérdezzem meg mindenféle költői póz nélkül, hogy fáj-e nektek ez a nyomorúság, ami körülvesz bennünket? Tudunk-e ezen, ha könnyek nélkül is, sírni? Tartsa meg magának a nagy bölcsességeit és a mindenkiről alkotott szentenciáit az, akinek nem fáj szíve szerint az, ahova züllöttünk, és nem fáj neki ennek a valódi oka, az, hogy háttal vagyunk az Istennek és nem arccal. Sokan a személyes életükben is, meg közösségileg is. Aki nem tud emiatt sírni, az jobb, ha nem szól hozzá a dolgokhoz, mert nem fog igazat mondani, mert nem látja a valóságot, a bajok valóságos okát, és az Istentől elkészített valóságos szabadítást sem.

Nem véletlen az, hogy az Úr Jézus virágvasárnap, amikor mindenki ujjongott és hozsannázott, meglátva Jeruzsálemet, sírva fakadt. Azt mondta: "Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölted a prófétákat, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, mint a kotlós a csibéit, de te nem akartad. Ezért elpusztul a város." És negyven év múlva ott nem volt kő kövön. Ő tudta, hogy ha nem változnak meg az emberek, hanem így megy tovább minden, hova vezet. Ezt ki lehet számítani. A próféták mindig erre figyelmeztették az embereket, és ezért bátorították arra, hogy térjenek vissza Istenhez.

2. Jeremiás tehát tudott sírni azon a nagy nyomorúságon, amit látott. Ezzel azonban még senkinek nem segített. Hanem mi volt a másik, amit tett? Megszólalt és azt az Istent szólította meg, aki ellen abban az időben legfeljebb az öklüket rázták néhányan, vagy már teljesen elszoktak attól, hogy Istennel beszélhet az Ő népe. Istent szólítja meg, és miket mond neki? Ilyeneket olvasunk:

Uram, sokat vétkezett Jeruzsálem,
beszennyezte magát.
Igazságos az Úr,
mert szembeszálltunk parancsaival.
Nézd, Uram, milyen nyomorult vagyok,
belsőm háborog,
vergődik bennem a szívem,
mert nagyon engedetlen voltam.
(Jsir 1,8. 18. 20)

Nagyobb volt népem bűne,
mint Sodoma vétke,
amely egy pillanat alatt elpusztult,
kezét sem mozdíthatta benne senki.
(Jsir 4,6)

Vagyis miről beszél Jeremiás? A bűneiről, meg a népnek a bűneiről. Isten elé viszi azokat a bűnöket is, amiket nem ő követett el, de azokat is, amelyeket ő is elkövetett. Őszinte bűnvalló imádság az, ami felváltja a sírást a próféta ajkán. Nem beszél mellé, nem ködösít, néven nevezi, Istennek vallja meg, és egyedül tőle remél bocsánatot mindarra, amit elkövettek ellene. Nem az ellenséget szidja, nem átkozódik, hanem megalázza magát és beismeri a bűnt. És miközben ezt teszi, képes Isten kezéből elfogadni, mint jogos ítéletet, azt a szörnyű helyzetet, amibe kerültek.

Ezt a világosságot is csak az kapja meg, aki így áll oda Isten elé, és ilyen szeretet van a szívében a népe iránt.

E nélkül az őszinte bűnvallás nélkül soha nem lehet semmilyen téren újra kezdeni, és végképp nem lehet újat kezdeni. Aki viszont néven nevezi a maga bűneit, és Istentől remél arra bocsánatot, annak az életében valóban új szakasz kezdődhet. Ez így történik a személyes életünkben is, tudom magamról, így történik a házasságokban, a családok életében, s egy nemzet életében is. Erre is volt néhányszor példa a történelemben. Akkor Isten belenyúl az eseményekbe és fordulatot ad azoknak.

Nem könnyű ez, mert betegesen hiúk, büszkék és gőgösek vagyunk, és minden könnyebben jön az ember ajkára, csak az nem, hogy én vétkeztem, ezt meg ezt követtem el, Istentől kérek bocsánatot. De amikor ez elhangzik, és legyőzte valaki a hiúságát, akkor győzött. Akkor győzött az életében Isten. Akkor elhárult az az akadály, ami elválasztotta a történelmet irányító mindenható Istentől, és egyszerre új szakasz kezdődik el.

Milyen súlyos bűnöket követett el Dávid is, de eljutott oda, hogy leborult Isten előtt azt mondta: Egyedül te ellened vétkeztem. Tisztíts meg engem tetőtől talpig.

És a tékozló fiú életében is akkor kezdődött új szakasz, amikor hazament és azt mondta az apjának: Vétkeztem az ég ellen, és ellened. Nem vagyok méltó, hogy a fiad legyek, de ha van bocsánat, hadd maradjak mégis itthon béresnek. És egészen másként alakult a sorsa, mint ahogy ő azt gondolta. Sokkal jobban.

Jeremiás tehát nemcsak sírt, hanem bűnt vallott.

3. És a harmadik, amit tett: rendíthetetlenül bízik abban, hogy Isten irgalmas Úr akkor is, ha most szörnyű ítélet söpört végig népén, országán és városán. Ez nem változtat azon, hogy Isten az, aki mindig is volt és mindig is lesz.

Ez a kis könyv formailag is csodálatosan van megszerkesztve. Mindegyik fejezetben 22 vers van. A héber abc 22 betűjével kezdődnek a versek egymás után, de a középső fejezetben háromszor 22 vers, 66 vers van; három versenként jön egy-egy újabb betű. A kellős közepén, a középső fejezet középső versében tesz bizonyságot Jeremiás arról, hogy Isten irgalmas. Így olvastuk ezt:

Mert nem vet el örökre az Úr.
Még ha megszomorít is, irgalmaz,
mert nagyon szeret.
Mert nem szíve szerint alázza
és szomorítja meg az embereket.
(Jsir 3,31-33)

Jeremiás bizonyos abban, hogy Isten az ítélet után is készített még jövőt az Ő népének. Bizonyos abban, hogy az egész történelem felett Isten az úr. Imádsága végén mondja ezt:

De te, Uram,
trónodon ülsz örökké,
királyi széked megmarad
nemzedékről nemzedékre.
(Jsir 5,19)

Jeruzsálem elpusztulhatott, királyait megvakították és fogságba vitték. Babilon most önhitten hirdeti, hogy ő a világ ura. Megvannak számlálva az évei, ő is el fog pusztulni. Ezen a világon trón meginog egyszer és aláhull. Egyetlen trón van, amely örökké megmarad:

Te, Uram,
trónodon ülsz örökké,
királyi széked megmarad
nemzedékről nemzedékre.

Jeremiás a káosz közepén is bizonyos abban, hogy Isten tartja kezében a kormányrudat. Tudja, hogy Isten hatalma nem attól függ, hogy mi elismerjük-e vagy nem. Ő tőlünk függetlenül ennek a világnak a teljhatalmú ura, aki az uralmát érthetetlen, el nem fogyó, megbocsátó szeretetével gyakorolja. És ebben a szeretetben bízik itt Jeremiás.

Amíg erre a felismerésre nem jut el, addig úgy látja, semmi oka nincs a reménységre. Már azt gondoltam:

Nem lehet reménykednem
és bizakodnom az Úrban!
Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra.

Aztán elsorolja a sok szörnyűséget.

De ha újra meggondolom,
reménykedni kezdek:
Szeret az Úr, azért nincs még végünk,
mert nem fogyott el irgalma:
minden reggel megújul.
Nagy a te hűséged!
Az Úr az én örökségem - mondom magamban -,
ezért benne bízom.
(Jsir 3,18-24)

Isten nélkül végiggondolva azt mondja: nem tudok reménykedni semmiben. De ha újra meggondolom Isten előtt, reménykedni kezdek. Mert kiderül, nemcsak az van, amit az ember a felszínen lát, hanem ha felemeli a tekintetét és a valóság láthatatlan részét ugyanolyan komolyan veszi, mint a láthatókat, akkor felragyog előtte az uralkodó és irgalmas Isten, aki személy szerint számon tart mindenkit, és aki jó.

És itt van ennek a fejezetnek a közepén ez a három "jó":

Jó az Úr a benne reménykedőkhöz,
a hozzá folyamodókhoz.
Jó csendben várni
az Úr szabadítására.
Jó, ha a férfi
már ifjúkorában igát hordoz.
(Jsir 3,25-27)

Minden rossz, akárhova néz, csak azt tudja sorolni: rossz, rossz, rossz. De felragyog, hogy van valami, ami változatlan és mindörökké jó. És ez az Úr, és jó várni az Ő szabadítására, mert az már készen van, és még az is a javunkra lesz, hogy ha Ő megpróbál, és igát helyez a nyakunkra. Ha Ő helyezi oda, és ha tőle fogadja el ezt valaki.

Mi derül ki ebből? Az, hogy Jeremiás a pusztulás kellős közepén már látja a jövőt. Tudja, hogy reménységének biztos alapja van: Isten ígérete, maga Isten. Az Ő népének jövője van. Megbánhatatlan az Isten elhívásai és az Ő ajándékai. Noha most minden a pusztulást és a züllést hirdeti, tudja, hogy érdemes előre nézni, mert van jövő.

Mi a feltétele annak, hogy ez a jövő megvalósuljon? Így olvassuk ezt:

Inkább kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat,
és térjünk meg az Úrhoz!
Emeljük föl szívünket és kezünket
Istenhez, aki a mennyekben van:
Mi voltunk a vétkesek és engedetlenek,
ezért nem bocsátott meg.
(Jsir 3,40-42)

Inkább. Mindenféle javaslat elhangzik: ez kellene, az kellene. A megjobbulás útját keresgéli az ember. S akkor ő mond egy inkábbot. Inkább kutassuk és vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk az Úrhoz! Emeljük fel szívünket és kezünket Istenhez, aki a mennyben van.

És mi ennek a könyvnek az utolsó mondata? Egy kiáltás Istenhez:

Téríts magadhoz, Uram,
és mi megtérünk,
tedd újra olyanokká napjainkat,
mint régen voltak!
(Jsir 5,21)

Azt mondja a népnek: térjünk vissza az Úrhoz. Azt kéri Istentől: segíts ebben minket, mert hozzád visszatérni sem tudunk magunktól. A készségnek, a vágynak a mi szívünkben kell megszületnie, de ebből valóság az Isten kegyelméből lesz. Mert ha minden baj oka az volt, hogy hátat fordítottak Istennek, akkor minden baj igazi megoldása az lehet, ha leborulnak előtte, és újra tőle kérnek és várnak mindent.

Ki az közülünk, aki kész ezt elkezdeni ma? Itt nem szavalni kell, meg nem háborogni az ország állapota miatt, meg a nyilvánvaló bűnösök vétkei miatt, hanem az a feladatunk, hogy meghajoljunk Isten előtt, kezdjük a magunk vétkeivel, és forduljunk vissza az Úrhoz.

Olyan megrendítő abban az ezékieli prédikációban, amit az előbb olvastam, az utolsó mondat. Azt mondja Isten: "Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállana a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam." (Ez 22,30).

A Biblia sokszor úgy beszél Isten szövetségéről, mint ami erős falként veszi körül az Ő népét, és óriási túlerővel szemben is megvédi. De ha a nép hátat fordít Istennek, akkor rés támad a szövetség falán, és ott bezúdul az ítélet. Ezt a képet használja itt, és azt mondja: kerestem valakit, aki odaállna a résre, hogy ne pusztítsam el az országot, de nem találtam.

A Bibliában sok szép példa van erre, hogy emberek odaálltak a résre. Csak Mózest hadd említsem. Amikor Isten azt mondta neki: elég, vége, nem próbálkozom ezzel a néppel tovább. Értetlenek, makacsok, kemény szívűek, őket elpusztítom, téged azonban megtartalak. És mit tesz Mózes? Odaveti magát Isten elé, és elkezd magyarázni, érvelni: Uram, ez nem lehet, ezt nem teheted. Mit szólnak a pogányok? Azt fogják mondani: nem tudtad bevinni népedet az ígéret földjére. És egyébként is: úgy ismertünk meg téged, mint aki kegyelmes vagy. Hányszor megmutattad nekünk, hogy nem a bűneink szerint cselekszel. Uram, itt van egy újabb alkalom, egy nagy szükség. Mutasd meg a te kegyelmedet! És magyaráz Istennek. És Isten azt mondja: rendben van, nem pusztítom el a népet.

Egy valaki odaállt a résre és komolyan vette, amit Isten mondott. Gyakorolta ezt, és elfordította a veszedelmet.

Ki az, aki kész ma ezt elkezdeni? Aztán utána hőbörögjünk. Aki hívőnek tartja magát, az tanuljon meg böjtölni és imádkozni, és komolyan venni azokat az ígéreteket, amelyek a Szentírásban vannak Isten szavaként. Aztán majd meglátjuk, hogy a mindenható Isten milyen hatalmasan és kegyelmesen tud fordulatot adni eseményeknek a személyes életünkben is, a széthulló családokban is, meg a mi sokat szenvedett népünk életében is.

Mielőtt ezért együtt is imádkozunk, egy énekkel is imádkozzunk:

Nagy szükségemben óhajtok,
Tehozzád szívből kiáltok,
És te engem meghallgatsz,
Nyavalyámban el nem hagysz.
Ugyan nincs sehol több Isten,
Ki hozzád hasonló légyen,
Nincsen több erős Isten,
Ki ily dolgot tehessen.
(Zsolt 86,4)


Imádkozzunk!

Istenünk, megalázzuk magunkat előtte és próbálunk feléd fordulni.

Bocsásd meg, ha már fel sem tűnt nekünk, hogy háttal vagyunk neked. Bocsásd meg, ha nem hiányzik, hogy nem kérdezzük, miről mi a véleményed, mik a terveid, személyes életünkkel mi az akaratod.

Bocsásd meg, ha azt gondoljuk: tudjuk, hogy mi jó nekünk meg a mieinknek, és akár nélküled, vagy ellenedre is megvalósítjuk azt. Légy irgalmas nekünk, gőgösöknek!

Olyan nehéz őszintén megalázni magunkat előtted. Hadd lássuk a te egyedülálló nagyságodat. Ragyogtasd fel előttünk hatalmadat és bizonyítsd nekünk kegyelmedet. Annyira rászorulunk.

Számláld elénk bűneinket, és készek vagyunk megvallani azokat neked. Egyedül ellened vétkeztünk, mert tudjuk, hogy ha egymást bántjuk, akkor is a te parancsaidat szegjük meg. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Légy irgalmas népünknek. Készíts neki jövőt. Fordítsd sokak szívét magad felé. Szabadíts meg mindnyájunkat a magunk hamis elképzeléseitől. Oly sok ostobaságot gondolunk rólad. Segíts el minket igazi, helyes Isten-ismeretre, és hadd fakadjon ebből folyamatos igazi istentisztelet. Hadd legyen az egész életünk istentiszteletté.

Írd szívünkbe törvényeidet. Add ajkunkra igéidet. Hadd tudjunk világítani ebben a sötét világban, és hadd tudjunk másokat is bátorítani, vigasztalni, erősíteni, hitelesen mutatni a hozzád vezető utat, ami az egyetlen menekülés az életre.

Kérünk, segíts az imádságot már most ebben a csendben őszintén folytatni.

Ámen.