PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. szeptember 10. (vasárnap) Cseri Kálmán

CSAK ALSZIK

Alapige: Mk 5,39-42

---

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, mennyei Édesatyánk, tele van a szívünk hálával, ha terád és a te jótéteményeidre gondolunk.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy sokkal több panasz, elégedetlenség és zúgolódás hagyja el a szánkat, mint hálaadás és a te dicsőítésed. Segíts ezt pótolni.

Köszönjük, hogy engedted megérnünk ezt a napot. Köszönjük, hogy szereteted hívott ide, hogy a te igéddel segíts rajtunk és újjáformáld az életünket. Köszönjük, hogy a hívők közösségében dicsőíthetjük a te szent nevedet. Köszönjük, hogy várhatjuk azt a csodát, amit megígértél, Urunk Jézus Krisztus, hogy lehetséges, hogy a Biblia egyszerű szavain és a rólad hangzó egyszerű emberi bizonyságtételen keresztül te magad szólítasz meg minket.

Kérünk, tedd ezt kegyelmesen. Olyan nagy szükségünk van rád. Olyan sokféle nyomorúságban, erőtlenségben, szükségben szenved az életünk. Kérünk, ajándékozz meg mindazzal, amire ebben az életben és az örökkévalóságban szükségünk van, ami nélkül test és lélek szűkölködik. Ajándékozz meg olyan csenddel, amiben most csak terád tudunk figyelni, és add, hogy semmi akadálya ne legyen annak, hogy a szavad ne csak a fülünkig, hanem a szívünkig érjen, és belülről formálja át az egész gondolkozásunkat, jellemünket, életünket.

Könyörülj meg rajtunk, hogy ne hiába legyünk itt, és ne vádoljon minket az az ige, amivel most megajándékozol bennünket, hanem legyen az számunkra útmutatás, bátorítás, vigasztalás.

Külön is könyörgünk azért a családért, amelyik most friss gyászban van itt közöttünk. Szólj hozzájuk úgy, hogy az felszárítsa a könnyeiket. Segítse komolyan venniük ne csak a láthatókat, hanem a láthatatlanokat is, és tudjanak tőled vigasztalást kapva benned reménykedni.

Ámen.

---

Igehirdetés

Néha bibliaolvasó emberek is panaszkodnak arról, hogy nem mindent értenek az elolvasott szakaszból. Ha ismerik is a történetet, úgy érzik, hogy nem bomlott ki előttük teljes gazdagságában. Olykor magát a szöveget sem értjük meg. Mivel a legtöbben felettébb kevés időt szánnak a Szentírás olvasására, ezzel az érzéssel becsukják a Bibliát és mennek tovább. Nem jutnak el oda, hogy a szövegen keresztül egyszer csak megszólal az Ige, maga az élő Isten, akinek egészen személyes üzenete is van a számunkra.

Az mindig a Szentlélek ajándéka, ha valaki érti, és egyre mélyebben érti Istennek az igéjét, annak az írott formáját, a Bibliát. Valamit azonban mi is tehetünk azért, hogy magát a szöveget világosabban értsük. Ehhez szeretnék most egy kis gyakorlati segítséget adni. Elmondani azt, ahogyan gyakorolom naponta. Úgy, hogy ez most szabálytalan igehirdetés lesz. Nem felel meg annak a tanításnak, hogy egy igét ki kell bontani, mert szinte nem is magyarázom azokat az igei gondolatokat, amiket majd megemlítek azért, hogy lássuk, hogy például így is lehet Bibliát olvasni. Másként is lehet, de ez is elsegíthet minket ahhoz, hogy jobban értsük a szöveget.

Akik közös kalauzunk szerint olvassák a Szentírást, azok a múlt héten olvastuk ezt az ismert történetet, amit itt most mindannyian hallottunk. A modern embernek sok információval kell megküzdenie, ezért könnyen felszínesekké válunk.

Nagyon fontos, hogy úgy kezdje mindenki a Biblia olvasását, hogy legalább egy mondattal imádkozik. Valahogy így, ilyen egyszerűen: Istenem, a te gondolataid egészen mások, mint az enyémek. Könyörülj meg rajtam, hogy megértsem, mit akarsz most mondani nekem. Ámen. Nem kell belefeledkezni az elején, majd utána jó, ha kiönti az ember a szívét, és részletesen imádkozik. Egy ilyen megszentelt mondattal mintegy vételre állítja az ember az értelmét és a szívét.

Azután elolvassuk azt a szakaszt, ami következik. Mégpedig többször is. Az olvasás szakértői azt mondják, hogy ahhoz, hogy egy szöveget jól megértsen valaki, legalább ötször kell elolvasnia, egyre lassabb tempóban. Nem javasolom, hogy ötször olvassuk el, de semmiképpen ne egyszer. Mert az első olvasás sokszor olyan, hogy a szemünk megy a sorokon, és az eszünk talán valahol másutt jár. Nem adunk időt magunknak ahhoz, hogy igazán megértsük az olvasottakat.

Az első után jó még egyszer elolvasni lassan. Akkor feltenni egy csacsinak tűnő, de alapvető kérdést, hogy miután kétszer elolvastam, meg tudom-e mondani: miről van itt szó. Egy mondatban. Könnyen kiderülhet: nem tudjuk megmondani. Mert egészen más az embernek a passzív tudása és más az aktív tudás. A passzív tudás az, hogy amikor elkezdem olvasni, már megállapítom: én ezt ismerem. Akkor csukd be az elején, és mondd el részletesen. Nem mindenki tudja ezt megtenni, mert nincs aktív tudása, nem tudja visszaadni, közölni. Főleg a részleteket illetően nem tudja pontosan, hogy mi is van ott.

Miről van szó ebben a most hallott hosszú történetben? Arról, hogy Jézus meggyógyított egy gyógyíthatatlan beteget és feltámasztott egy halottat. Közben néhány rövid mondatot mondott hol ennek, hol annak.

Ha valaki erre felkapja a fejét, mielőtt a részletekbe bocsátkoznék, már elcsodálkozhat, hogy ilyen hatalmas a mi Urunk. Realizáljuk magunknak azt, hogy Jézusnak ma is van ilyen hatalma? Hisszük ezt? Még nem mentünk a részletekbe, de már előttünk magasodik dicsőséges Urunk, tükröt tart elénk és kérdez minket: mit hiszünk valójában?

Ezután az alapvető kérdés után praktikus még három kérdésre választ keresni. Itt már a részletekbe bocsátkozva. Mit mond az olvasott szakasz Istenről vagy Jézusról? Mit mond az emberekről? A végén mindenképpen jó gondolkoznunk azon, hogy vajon mit üzen Isten ezen keresztül ma nekem?

Az előbbi kettőre szeretnék most példát adni. Vegyük sorra ezt a hosszú történetet, amit hallottunk. Mit mond ez Jézusról, mit tudunk meg az emberekről, aztán kinek-kinek személyesen mondja meg Isten, hogy akkor éppen ebből a történetből mi neki a leghangsúlyosabb és legidőszerűbb.

1. Mit tudunk meg itt Jézusról?

Ne ugorjuk át az ilyen szürkének tetsző bevezető mondatokat se, amivel elkezdődik ez a történet: "Amikor Jézus átkelt a hajón a túlsó partra, nagy sokaság sereglett köré..." Jézus a Genezáreti tó túlsó partján tevékenykedett, de alig várják az innenső parton, hogy jöjjön már, mert olyan sok nyomorúság és olyan nagy bajok vannak, amiken csak Ő tud segíteni. Ott várják, hogy mikor érkezik meg.

Vajon nem ez történt nagyban is, kozmikus méretekben? Onnan a túlsó partról, a mennyei dicsőségből eljött ide az innensőre, ahol sok nyomorúság és baj kínoz minket. Vajon várjuk-e Őt? Ő eljött és elvégezte azt, amire szükség volt. Tele van-e a szívünk újra és újra hálával, dicsőítéssel pusztán ezért a tényért, hogy Jézus átjött a túlsó partról. Otthagyta a mennyei dicsőségét, "Istenségét elrejtette, midőn testünket felvette", mert csak így lehetett segíteni rajtunk.

Ha nem olvassa tovább valaki, már kapott gazdag anyagot a gondolkozásra meg az imádkozáshoz is. Engedjük, hogy a Szentlélek segítsen minket a gondolattársításban, és olyan szent asszociációkon át hadd bomoljék ki előttünk az ige gazdagsága, amikre Isten Lelke segíti el a Bibliát tanulmányozó embert.

Ez tehát az első, amit megtudhatunk a mi Urunkról. Eljött a túlsó partról, hogy segítsen rajtunk.

Aztán, amikor Jairus leborul előtte és hívja Őt a súlyos beteg leányához, utána olvasunk egy roppant egyszerű, tömör mondatot, ami Jézus szívébe enged belátni. Ez a mondat így hangzik: "Jézus azonnal elindult vele." Egy szót sem szól. Hívják valahova, mégpedig sürgetően hívja, hogy segítsen, mielőtt meghal, és Ő azonnal elindul.

Ez miért nem természetes? Azért, mert Jairus zsinagógai elöljáró volt. Hivatalból Jézus ellenfeleinek, sőt ellenségeinek a táborába tartozott. Jézus erről nem beszél sem most, sem máskor. Ő személyválogatás nélkül segít mindenkinek. Ő nem azt nézi, ki az, aki segítséget kér tőle, nem ettől függ, hogy segít-e, hanem aki tőle segítséget kér, ahhoz megy és segít. Mégpedig azonnal, halogatás nélkül. Nem kéreti magát, nem teszi megfontolás tárgyává, hogy mi is a feladat, vajon elbír-e vele, vagy meghaladja az Ő képességeit. Semmi nincs, ami meghaladná az Ő isteni erejét. Neki minden lehetséges. Az Ő szeretete ennyire személyválogatás nélküli.

Amikor útközben az a beteg asszony hittel megérinti Jézus ruháját, akkor azt olvassuk: mennyei erő áradt ki belőle. Ezért jött át a túlsó partról, hogy isteni, mennyei erőt árasszon bele ennek a világnak a temérdek szenvedésébe, sötétségébe és nyomorúságába. - Tudjuk a Szentírásból, hogy Jézus a benne hívőkön keresztül is árasztja ezt a mennyei erőt ebbe a világba. Rajtad keresztül árad-e ez? Van-e olyan, hogy úgy mondasz valakinek igét, bátorítást vagy vigasztalást, hogy magad csodálkozol a legjobban rajta, hogy miket beszélsz te itt? Mert Isten Lelke juttatta eszedbe. Szolgáló, hívő emberek (és minden hívőnek, szolgálónak kell lennie), ezt tapasztaljuk. Mennyei erők áradnak rajtunk keresztül (nem belőlünk).

Azután megtudjuk: Jézus nem hagyja titokban, hogy ez az asszony meggyógyult. Ennek nyilvánosságra kell jönnie. Az asszony hitének is, a gyógyulás tényének is, és legfőképpen Isten dicsőségének. És Jézus mindig az egész embert akarja rendbe hozni. Testi bajából meggyógyult, de az embernek lelke is van, és Jézusnak ugyanolyan fontos a lelkünk is.

Ezért nem engedi, hogy titokban, mintegy meglopja Őt ez az asszony úgy, hogy soha nem találkoztak, hanem csak kerüljenek egymással szembe. Kerüljön ez a meggyógyított ember személyes kapcsolatba Jézussal. Nézzenek egymás szemébe. Hozzásegíti ezt az asszonyt ahhoz, amit olyan szépen olvastunk itt, hogy leboruljon előtte és elmondja neki a teljes igazságot. Beszélgetni kezdek vele. Ő erre hív mindannyiunkat: a vele való közösségre. Nemcsak arra hogy kapok valami jót, aztán elszaladok az ajándékkal, hanem úgy, mint a tíz bélpoklos közül az egyetlen, aki vissza is ment, és aki nemcsak messziről kiáltotta: Jézus, könyörülj rajtunk! (mert a leprásoknak messze kellett maradniuk az egészségesektől), hanem még meg is érinthette Jézus lábait, amikor leborult előtte és hálát adott.

Nos, Jézus az egész embert akarja meggyógyítani. Téged is. Lelkileg is, úgy mindenképpen, és ha Ő jónak látja, a testi nyavalyáinkat is.

Aztán azt tudjuk meg még itt róla, hogy amikor megérkezett a végzetes hír: "Leányod meghalt. Ne fáraszd tovább a Mestert", akkor Jézus azonnal lelki elsősegélyben részesíti ezt az apát, és azt mondja neki: "Ne félj, csak higgy!" Miért fontos ez? Mert ez is a mi Megváltónk szívébe enged belelátni. Miközben az asszonnyal foglalkozik, aközben nem feledkezett el arról sem, aki eredetileg hívta Őt magához. Tud egy másik ember fejével gondolkozni, és szívével érezni. Tudja, hogy milyen ütés ez ezen az emberen, hogy a "Lányod meghalt. Ne fáraszd tovább a Mestert." Elkéstünk, nincs most már segítség. Abban a pillanatban, rezzenéstelenül Őt bátorítja: "Ne félj, csak higgy!", Ő maga pedig megy tovább, mintha mi sem történt volna. Mert az Ő számára mi sem történt.

Ebben is valami nagy vigasztalás van. Mert amikor úgy tűnik, hogy Jézus a mi bajunkkal nem foglalkozik, vagy nem a mi bajunkkal foglalkozik, mint itt, ahogy ez az apa láthatta, Ő akkor sem feledkezett meg rólunk. És aki egyszer segítségül hívta Őt, és akihez egyszer Ő elindult, ahhoz meg is fog érkezni, és a segítség is meg fog érkezni. Akkor, amikor Ő azt jónak látja.

Szembetűnő az is, ha Jézus jellemvonásait kutatjuk ebben az igében, hogy mennyire másként lát mindent, mint az emberek. Az emberek azt mondják: a kislány meghalt. Jézus azt mondja: csak alszik. Mert neki egy halottat feltámasztani semmivel sem nagyobb vállalkozás, mint egy alvó embert felébreszteni. Eljutott ez már az agyunkig? Bocsánat a kérdésért, de magamat kaptam rajta, hogy nem realizáltam ezt még, hogy neki az nem nagyobb feladat, mint az, hogy megrázogatom a vállát és felébresztem. Ilyen hatalmas a mi Megváltónk. Ha hisszük, hogy neki adatott minden hatalom mennyen és földön, ha komolyan vesszük, amit Ő mondott, hogy neki az is lehetséges, ami az embereknél lehetetlen, akkor ezzel a hittel kellene megtanulnunk imádkozni, és rábízni magunkat és másokat.

Végül: neki még arra is gondja van, hogy semmi rosszindulatú szóbeszédre ne adjon alapot, és ezért nem egyedül megy be a halottasházba, hanem a szülőkkel és három tanítványával. Van gondja még arra is - itt az ember már elmosolyodik -, hogy amikor feltámasztja a leánykát, a csodálkozó és lebénult szülőknek azt mondja: adjatok már neki valamit enni, hiszen egy idő óta nem evett. Ennyire gondja van azokra, akik tőle várnak segítséget.

Eljött a túlsó partról, szó nélkül indul segíteni az ellenségének is. Mennyei erő árad belőle ma is. Nemcsak meggyógyít, hanem az egész embert, az egész életünket rendbe akarja hozni. Vele személyes kapcsolatba lehet kerülni. Odafigyel mindazokra, akik benne bíznak, és tud idejében lelki elsősegélyt adni. Mindent másként lát, mint mi, és az a valóságnak megfelelő szemlélet, ami Őt jellemzi. Gondja van még arra is, hogy egyen az, aki egy idő óta már nem táplálkozott.

2. Mit tudunk meg az emberekről?

Mindenekelőtt azt, hogy sokszor csak a baj visz minket oda Jézushoz. Jairus korábban nem kereste a Megváltóval való kapcsolatot. Amikor a kislánya súlyos állapotba került, akkor borult le Jézus előtt. De Jézus ezt sem teszi szóvá neki soha. Így fogadja el őt.

Mi járunk jól, ha nemcsak a bajok visznek oda hozzá, hanem amikor áldás van, amikor napsütéses idő van és nem sötét felhők borítják az eget felettünk, akkor is tartjuk a mi Megváltókkal a kapcsolatot.

Érdemes felfigyelnünk arra is, hogy itt valaki (Jairus) egy másik érdekében jár közben Jézusnál, mert az a másik nem tud odamenni hozzá. A közbenjáró imádság nagyon nagy kiváltság a Biblia tanítása szerint. Olyan sokan vannak körülöttünk, akik nem tudnak odamenni Jézushoz, mert nem ismerik Őt, nem hisznek benne, vagy olyan elesett állapotba kerültek, hogy már imádkozni sem tudnak. Aki volt már ilyenben, tudja, hogy ez létezik. Van-e valaki, aki helyettük beszél Jézussal? Aki róluk beszél a Mindenhatónak, aztán utána beszél majd a Mindenható szeretetéről nekik. A közbenjáró imádságot gyakorolják-e a hívők folyamatosan?

Érdemes felfigyelnünk arra is, hogy miért kereste Jairus Jézust és miért lopakodott oda mögé ez a beteg asszony is? Mert olyan helyzetbe kerültek, amiben kénytelenek voltak megállapítani teljes tehetetlenségüket. Egyikük sem tudott változtatni a helyzeten. Egyikük sem tudott segíteni azon a bajon, amibe kerültek. Sőt olyan nagy volt a baj, hogy a sokra tartott tudomány és a mindenhatónak tekintett pénz sem tudott semmit tenni a javulás érdekében. Ez az asszony "sok orvostól sokat szenvedett, mindenét ráköltötte, de semmi hasznát sem látta, hanem még rosszabbul lett." Isten nélkül sokszor a totális tehetetlenséget kell átélnünk. A kiszolgáltatottságot, a rászorultságot, a magunk elesettségét. Sem magunkon, sem egymáson bizonyos helyzetekben nem tudunk segíteni. Például a bűnnel vívott harcban sem. Ezért kellett a túlsó partról eljönnie az Isten Fiának. Ezért nagy dolog az, hogy megszólíthatjuk az Úr Jézust.

Ha az emberekre jellemző tulajdonságokat gyűjtögetjük, akkor szembetűnő, hogy amikor Jézus az asszony meggyógyítása után azt kérdezte: "ki érintette meg a ruhámat?" - nem azért, mintha nem tudta volna, mert ez kiderül, hogy Ő tudta ki, volt az, csak azt akarta, hogy az asszony odajöjjön -, akkor a tanítványok ingerülten válaszolnak neki. Ez egészen megdöbbentő. Valami fölényes, kioktató, minősíthetetlen hangon mondják neki: "Látod, hogyan tolong körülötted a sokaság, és azt kérdezed: ki érintett meg engem?" Az ideges embernek a válasza, aki azt hiszi, mindent tud, az a másik meg tudatlanságában butaságokat beszél. Kiderül, hogy éppen fordítva van: halvány fogalmuk sincs arról, hogy mi történt. Sejtelmük sincs arról, hogy azt az asszonyt milyen nyomorúság kényszerítette Jézushoz, milyen hittel érintette meg a ruháját, milyen isteni erők léptek ott működésbe, mi a célja Jézusnak azzal, hogy kihívja őt a tömegből, miért húzza az időt, és miért nem siet Jairus házához. Semmit nem tudtak. Az ostoba büszkeség mondatja ezt velük, s kioktatják Jézust.

Nem vagyunk olykor mi is ilyen "nagyokosok"? Éppen csak a lényeges dolgokat nem ismerjük, de megvan a véleményünk. Adjuk a tanácsot. Értékelünk eseményeket. Ítélkezünk emberek felett. Ha valaki csak erre felfigyel ennek a szakasznak az olvasása során, már érdemes volt feltennie a kérdést: mit tudunk meg az emberekről ebből az igéből?

Megtudjuk azt is, hogy az asszony titokban akarja tartani, ami történt. Egyrészt azért, mert tilosban járt. Ilyen betegséggel nem volt szabad emberek közé menni. Másrészt azért, mert a bűneset óta mindannyiunkban működik a rejtőzködés ösztöne. Bújunk. Sokszor szalonképesen és finom formában, máskor drasztikusan is, úgy, ahogy az első emberpár bújt Isten elől. Ezért telnek meg a templomok hátulról előre. Ezért marad üresen a középső két széksor mindig, mert a szélére ülők adott esetben észrevétlenül hátha eltűnhetnek. Nem akarom, hogy tudják, ki vagyok és mit tettem. Ez volt itt, ebben az asszonyban is. Milyen fontos, hogy Isten igéje ezeket is leleplezze bennünk és felszabadítson az ilyen kötelékekből.

Megint csak a "nagyokos" ember megállapítja, hogy Istennek mi lehetséges és mi nem. Az, hogy beteget gyógyítson, talán még lehetséges Jézusnak, de hogy halottat támasszon fel, az senkinek sem lehetséges. Mi tudjuk... - megint ez a büszke ostobaság derül ki ebből. Most már meghalt, akkor ne gyere, mert most már úgy sem tudsz segíteni.

Az is jellemző, hogy a mások nyomorúságából könnyen húznak némelyek hasznot. Voltak abban az időben hivatásos siratók. Ha valahol meghalt valaki, megjelentek síppal-dobbal, nádi hegedűvel és jajgatással elkezdték siratni némi honoráriumért. Még meg sem érkezik Jézus, már ott vannak. Három szót olvastunk, amit Jézus kifogásol: zűrzavar, sírás, jajgatás. Miért csináljátok ezt - kérdezi - amikor csak alszik a kislány? S hogy mennyire őszinte a sírásuk, az kiderül abból, hogy a következő percben már nevetnek. "Kinevették Őt." Az egyetlent, aki a valóságot ismeri és kimondja, kineveti a magát nagyokosnak képzelő ember, és magát teszi ezzel nevetségessé.

Az 502. énekünk jutott eszembe:

Van sok, mit itt az ember
Nem lát jól földi szemmel,
És oktalan nevetni kész.

Ezek vagyunk mi, amíg Isten el nem segít tiszta látásra.

Végül azt olvassuk, hogy rendkívüli módon csodálkoztak azon, hogy Jézus feltámasztotta a kislányt. Az ember azt kérdezi: csak ennyi, csodálkoztak? Erre mindenki képes, aki valami meglepő élményben részesül. Miért, mit lehetett volna még tenniük? Például azt, hogy leborulnak Jézus előtt és dicsőítik Őt, mint Istent. Például azt, amit a samáriaiak tettek Sikár városában, hogy bizonnyal ez a világ üdvözítője, a Messiás. Például azt, amit Jairus, hogy úgy borult le Jézus előtt, ahogy Isten előtt borult le egy akkori hívő. De ez mind elmarad. Az, hogy hittek volna benne, nem. Csak csodálkozunk. Milyen érdekes dolgok történtek, s ezzel be van fejezve. És az Isten Fia mellett kívül maradnak az Isten országán, mert az Ő személye ezek után sem érdekli őket.

Nem fenyeget minket is a hitetlenségnek ez a veszedelme?

Ez csak egy példa volt arra, hogy Jézus jellemvonásai közül is néhányat észrevehet a Bibliát tanulmányozó ember. Ehhez nem kellenek órák, ezt viszonylag rövid idő alatt is el lehet végezni intenzív munkával. Ha Isten Szentlelkét hívjuk segítségül, akkor Ő valamit ebből a sokból különösen hangsúlyossá tesz számunkra, az beépül az életünkbe, és azzal formálja a gondolkozásunkat és a jellemünket.

Ebből a történetből mindenképpen kiragyog Jézusnak a páratlan nagysága, az Ő mindenható hatalma, gyengéd szeretete, figyelmessége. Meggyőzően szemlélhetjük a magunk tehetetlenségét, segítségre szorultságát, elesettségét, valamint a Jézusba vetett bizalom természetrajzát is tanulmányozhatja valaki ennek a történetnek az alapján.

Isten segítsen minket, hogy kezünkbe vegyük a Bibliát, hogy naponta táplálkozzunk azzal, mint a kenyérrel. Aki ezt el akarja kezdeni, lehet kapni az iratterjesztésben még erre az évre szóló bibliaolvasó vezérfonalat. Például, most ha a Márk evangéliumát végig olvassa valaki, néha megnézi a párhuzamos helyeket a Máté, Lukács evangéliumában, hogy miért írja ő egy kicsit részletesebben, vagy máshova teszi a hangsúlyt, és közben a mindenható Isten beszél egy ilyen magunkfajta, erőtlen emberrel. Kezdjük el, és kísérje ezt Isten áldása!

---

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, bocsásd meg nekünk, ha sokszor kicsinek látunk. Bocsásd meg, ha megpróbáljuk megállapítani, hogy mi lehetséges neked és mi az, ami már nem. Bocsásd meg, valahányszor úgy mondtunk véleményt másokról vagy eseményekről, hogy közben éppen a lényeget nem tudtuk.

Szeretnénk megalázni magunkat előtted. Bevalljuk őszintén, hogy sokszor voltunk tehetetlenek. Bocsásd meg, ha ilyenkor sem jutott eszünkbe, hogy neked minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen.

Köszönjük, hogy ha máskor nem, a bajainkból is kiálthatunk hozzád. Köszönjük megbocsátó szeretetedet. Köszönjük azt a sok segítséget, szabadítást, amit eddig kaptunk tőled. Szeretnénk sokkal bátrabban bízni benned. Indíts minket Szentlelkeddel, hogy eléd tudjuk vinni mások nyomorúságát is.

Ajándékozz meg minket azzal, hogy vágyakozunk a te igédet jobban megérteni, és a betűkön, a szavakon, a mondatokon keresztül a te hozzánk szóló, életünket formáló üzenetedet meghallani.

Segíts most ebben a csendben őszintén kitárni a szívünket előtted.

Ámen.