PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. augusztus 17.
(csütörtök)

Varga Róbert


MEGÉRTE?


Alapige:1Móz 23,1-20

"Sára százhuszonhét esztendeig élt, ennyi volt Sára életkora. Amikor meghalt Sára Kánaán földjén Kirjat-Arbában, azaz Hebrónban, Ábrahám bement Sárához, hogy meggyászolja, és elsirassa őt. Majd fölkelt Ábrahám halottja mellől, és így szólt a hettitákhoz: Jövevény és idegen vagyok köztetek. Adjatok nekem sírhelynek való birtokot nálatok, hogy oda temethessem halottamat. A hettiták ezt felelték Ábrahámnak: Hallgass meg bennünket, urunk! Istentől való fejedelem vagy te közöttünk. A legszebb sírhelyünkön temesd el halottadat! Senki sem akadályoz meg közülünk, hogy az ő sírhelyére temesd halottadat. Ekkor fölkelt Ábrahám, meghajolt a föld tulajdonosai, a hettiták előtt, és így szólt hozzájuk: Ha igazán azt akarjátok, hogy eltemessem halottamat, hallgassatok meg engem, és bírjátok rá Efrónt, Cóhar fiát, hogy adja nekem a makpélai barlangját, amely a szántóföldje végén van! Teljes értékéért adja el, hogy legyen sírhelynek való birtokom köztetek! Efrón is ott ült a hettiták között. Ez a hettita Efrón így szólt Ábrahámhoz a hettitáknak és mindazoknak a füle hallatára, akik a város kapujában összejöttek: Nem, uram! Hallgass meg engem! Neked adom azt a szántóföldet a rajta levő barlanggal együtt. Népem fiainak a szeme láttára adom azt neked. Temesd el a halottadat! Ábrahám meghajolt a föld tulajdonosai előtt, és így szólt Efrónhoz a föld tulajdonosainak a füle hallatára: Hallgass mégis rám! Megadom a szántóföld árát, fogadd el tőlem, azután oda temetem halottamat. De Efrón így felelt Ábrahámnak: Hallgass rám, uram! Négyszáz ezüst sekelt ér ez a föld! Mit számít az közöttünk? Temesd csak el halottadat! Ábrahám engedett Efrónnak, és kimért Ábrahám Efrónnak annyi ezüstöt, amennyit mondott a hettiták füle hallatára, a kereskedelmi forgalomban használt négyszáz ezüst sekelt. Így ment át Efrón makpélai szántóföldje, amely Mamréval szemben van, a szántóföld a barlanggal együtt, és minden fa a szántóföld egész határán körös-körül Ábrahám birtokába, a hettitáknak és mindazoknak a szeme láttára, akik a város kapujában összejöttek. Azután eltemette Ábrahám a feleségét, Sárát a makpélai szántóföld barlangjában, Mamréval szemben. Ez ma Hebrón, Kánaán földjén. Így került Ábrahám birtokába sírhelyül a hettitáknak ez a szántóföldje a rajta levő barlanggal együtt."


Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, hogy eljöhettünk ide ma este is téged dicsérni, szavadra figyelni, igédből erőt, bátorítást, vigasztalást meríteni, örömeinket megosztani veled, és a te békességeddel elmenni innen. Ezt a békességet kérjük most egy beteg férfitestvérünkért. Könyörülj meg rajta, és te tartsd meg az ő gyönge, törékeny életét. Köszönjük, Urunk, hogy neked semmi nincs, ami lehetetlen lenne. Az sem, hogy állapotokat megfordíts.

Köszönjük azt is, hogy te minket is megtartottál, felébresztettél ezen a mai napon is. Ez önmagában csoda. És köszönjük azt is, hogy igéd elé állítasz minket, és beszélgetni akarsz velünk ezen az istentiszteleten is. Készek vagyunk arra, Urunk, hogy elvegyük tőled az áldást. Add nekünk gazdagon, kérünk.

Ámen.


Igehirdetés

Több héttel ezelőtt ott hagytuk abba az Ábrahám életéről szóló igehirdetés-sorozatot, hogy Isten parancsára Ábrahám kész lett volna a fiát is, azt az egyetlen egyet feláldozni, akit Isten ígért neki, mert ez volt Isten parancsa. Egyszerűen azért, mert egész szívéből, teljes lelkéből és elméjéből szerette Istent, és azt is tudta és hitte, hogy Istennél és Istennek semmi sincs, ami lehetetlen lenne. Ő, ahogy Ábrahám is mondja, képes még a halálból is feltámasztani a fiát, ha erre van szükség.

Az idős Ábrahám Hebrónban telepedett le feleségével, Sárával együtt. Hebrón előtt sokfelé jártak, nagy utakat tettek meg, nehéz órákat éltek át. Sok kísértésben és próbában volt részük. A végén visszatértek oda, ahonnan elindultak, Hebrónba. A közelben van Makpéla barlangja, Mamréval szemben. Ott Mamréban ígérte meg Isten Ábrahámnak és Sárának, hogy fiat ad nekik.

Az ember úgy van sokszor, mint Ábrahámék is. Nagy köröket tesz meg, teszünk meg életünk során, és aztán van, aki visszatér az Istenhez, és van, aki Isten nélkül megy át az örökkévalóságba. De igazán megbékélni, és nyugalmat találni minden szív és minden lélek csak a mindenható Istenben tud.

Ábrahám százhetvenöt éves volt, amikor meghalt ő maga. Így olvassuk: késő vénségben, betelvén az élettel. Az emberek azt életük végén, vagy amikor meghalnak, mások a halott életére nézve azt kérdezik, vagy azt mondják: mire vitte az illető. Sokszor kérdezik haldoklók, hogy vittem én valamire? Mire vittem az életben? Mit értem el? Milyen eredményeket, milyen emberi dicsőséget? Hova jutottam el életem során?

Százhetvenöt esztendő végén - akkor még hosszabb ideig éltek Isten akarata szerint az emberek - jogosan lehet azt kérdezni, hogy mire vitte Ábrahám? Hova jutott el? Megérte neki, hogy egész élete során Istennek engedelmes életet élt? Igyekezett egy-egy bukástól eltekintve, meg engedetlenségtől eltekintve mindig azt tenni, ami az Isten felismert akarata volt a számára. Hova jutott Ábrahám?

Végül is, mondhatná valaki azt, és mondják is, eljutott oda Ábrahám élete végére, hogy nem kapta meg az ígéretet Istentől, pedig Isten megígérte. Megígérte, hogy az ígéret földjén olyan sok utódja lesz, hogy megszámolni sem tudja. Még a feleségének, Sárának való sírhelyet is úgy kellett megvennie. Azt a kicsiny parcellát az ígéret földjén, hogy el tudja temetni a feleségét. Még akkora saját tulajdona sem volt élete végén, a megígért földön, ahova eltemethette volna a feleségét.

Ábrahámot Pál apostol a hit atyjának nevezi. Mit tud felmutatni a hit atyja élete végén? S bizony ez fontos kérdés lehet mindnyájunk számára, hogy ahogy hajlik lefelé az életutunk, és az életünk görbéje, íve sokak számára lefelé forduló irányt vesz, vajon hova jutunk el? Mire jutunk el? Mivé leszünk, és mire visszük életünk során?

De ezzel nemcsak az idősebb, hajlott korú embereknek kell és illik időnként szembenézni, hanem azoknak is, akik fiatalabbak. Mert nem az hal meg, aki öreg, hanem az, aki soron van. Ez nemcsak magas kort jelent, hanem jelenthet fiatal kort is.

Mire jutott el a hit atyja élete végén? Mire visszük mi? Amikor érettségi találkozók vannak, vagy már többször összejönnek, és már nagyon öregek azok, akik egyszer, valamikor érettségiztek, ki-ki igyekszik valamit felmutatni, mint élete gyümölcsét. Van, aki egy lakással lett gazdagabb, egy vagy több autóval. Van, aki egy, kettő, három vagy négy gyerekkel, bár ez már egyre ritkább. Van, aki számtalan unokával. Van, aki egy érettségi találkozón csak a sörhasát tudja mutogatni, mert arra vitte az élete során, hogy több száz hektolitert fogyasztott el. Van, aki a diplomáját, és különböző korábbi fényképeket mutat, hogy így néztem ki akkor, és sajnos most már csak így nézek ki. Van, aki szakmai sikereit igazoló papírokat, igazolásokat mutogat. Van, aki beszámol a hódításairól. Hány férfit, hány nőt hódított meg. Hányszor nősült meg, és hányszor vált el, mintha ez dicsőség lenne, és eredmény lenne.

Mire viszik az emberek életük során? Bizony fontos kérdés ez! Ábrahám annyira vitte, hogy még egy talpalattnyi földje sem volt, és nagy összegen - mondhatnám így -, az akkori viszonyok között nagy vagyonért kellett megvennie a felesége sírhelyét is.

Olyan megdöbbentő - kiderül ebből a részből is -, hogy valahogy ez az egész kérdés, hogy mire vitte, nem érdekli Ábrahámot igazán. Nem foglalkozik vele. Arra vitte, ahova és amire az Isten vitte. Oda jutott el, ahova az Isten vitte. Ő igyekezett mindig, élete során, hosszú, áldott élete során Isten akaratát felismerni, azt megtenni, abban békességet lelni. Akár jobban ment a sora, akár rosszabbul. Akár vétkezett, és bűne következményét aratta, akár Isten gazdagon megáldotta, és irgalmat gyakorolt vele. Megszületett az ígéret gyermeke, Izsák. Túl van élete nagy próbáján. Így olvassuk, hogy betelt az élettel. Már itt is így volt. Ott volt a felesége is, akit szeretett, s aztán most el kellett engednie az első gyermeke után, aki mai szóval élve nem volt igazán törvényes gyerek, de nem az ígéret gyermeke volt semmiképpen. El kellett engednie. Aztán életében egy a másik gyereket is el kellett engednie. Most el kell engednie végleg, utolsó útjára is az ő feleségét, akit szeretett.

Vannak életek, amelyek múlnak, és ha hitben járó az, akinek múlik az élete, akkor megtelik az ő élete mennyei javakkal. Vannak emberek, akiknek meg telnek az élet napjai, múlik az idő, és megtelik ezzel, azzal, de igazán értékkel, lelki javakkal nem.

Van, akiről kimondhatják majd azt, hogy meghalt, betelvén az élettel. Lehet, hogy nem jó vénségben, és mégis áldott élet az övé, mert az igaznak emlékezete áldott. Van, akinek csak múlik az élete, és ahogy sokan mondják, ahogy múlnak az évek, az élete és a szíve egyre üresebb lesz.

Ábrahám szívében ott lehetett az a bizonyosság, Isten ígéretei igazak. Ahogyan ma reggel is, ha valaki olvasta Józsué könyvét, a 21. versben ezt olvastuk: "Egyetlen szó sem veszett el azokból az ígéretekből, amelyeket az Úr Izráel házának tett." Egyetlen szó sem veszett el az ígéretekből, amelyeket az Úr Izráel házának tett. Ábrahám életéből sem veszett el. Mivel ő gazdag volt Isten ígéretében és áldásában, ezért az ilyen ember tud adni élete során mindenkinek. Adni, aztán megint adni, aztán megint adni. Ábrahám anyagi értelemben is gazdag volt. Így is megáldotta Isten. De szabad volt mindettől.

Az az ember, aki lelki javakban gazdag, az egész élete során tud adni. Akkor is tud adni, ha már pénze sincs. Ha már a nyugdíjából senkinek nem tud segíteni, vagy a fizetéséből, mert nem tud. A lelki javakból, amit ő is úgy kap Istentől, még akkor is tud újra és újra adni.

Ábrahám életére nézve igaz volt, és ő ebben a bizonyosságban engedi el Sárát, meg aztán az ő saját földi életét is, hogy az Isten ígéretet adott. Az, hogy én saját szememmel nem láttam meg a beteljesülést? Nincs jelentősége. Ő tudta, belül a szívében, hogy akár látom a szememmel, akár nem, Isten valóban az ő népének adta azt a földet, amit Isten Ábrahámnak megígért. De ő bizonyos volt afelől, hogy beteljesedik Isten ígérete. Különösen Izsák feláldozása, vagy legalább is az engedelmesség után Ábrahám szívében az a bizonyosság volt, hogy amit az Isten mond, bizonyosan meg fog történni.

Szoktunk mi beszélgetni Istennel? Ma reggel beszélgettünk? Mert, ha olvastuk a Szentírást, akkor az ma reggel nekünk szóló üzenet lehetett, hogy Isten ígéretei igazak. Nem hagylak el, nem távozom el tőled, veletek maradok a világ végezetéig. Az a számtalan általános ígéret, meg az a nagyon sok személyes ígéret, amit életünk során kapunk az Istentől, valóságosan beteljesedhet.

Ezért mondja nyugodtan Ábrahám, amikor a fia megkérdezi, amikor mennek föl a hegyre föláldozni Izsákot, hogy hol az áldozat? Akkor azt mondja, hogy Isten majd gondoskodik róla. Ha elvenné is Izsákot, fel fogja támasztani. Nincs kétség. Olyan nagyszerű az ilyen élet, nem? Akármilyen élethelyzetbe kerül, az a bizonyosság, az a félelemmentes bizonyosság ott van a szívében az így hívő embernek, akármi történik körülöttem, az Isten ígérete igaz. Nem az az igaz, amit látok, vagy amit most látok. Az az igaz, amit az Isten mondott. Hogy fogja átfordítani? Nem tudom. Hogy fog segíteni? Nem tudom. Hogy oldja meg? Fogalmam sincs. Hogy könyörül meg rajtam? Nem tudom. Hogy teljesíti be, amit ígért, ha Ő ígérte? Nem tudom. Nem látom. De ha hiszem, egyszerűen így van.

Mikor Koreában jártam, ott volt egy hatalmas, több tonnás kőből faragott Biblia a templom előtt, és ezt az egy bibliai verset vésték föl rá: "Ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét." Ha mi hiszünk, egyszerűen meglátjuk. Hitben indul, és látásban fejeződik be. Megadja Isten azt, amit ígért. Ábrahám számára valóságosabbak voltak Isten ígéretei, mint a körülötte lévő világ, amit látott. Isten ígéretei igazabbak voltak, amelyeket nem látott, mint azok a tárgyak, a környezet, személyek, élőlények, amelyeket, akiket látott. Számára a látható és a nem látható világ nem vált ketté. Az Isten dicsőségében és ígéretében az örökkévalóság fényében a látható és a nem látható világ eggyé vált hit által.

Ezért van az, hogy amikor valaki hívő emberként meghal, akkor a halál nem pont, hanem kettőspont. Semmi nem fejeződik be. Akkor teljesedik ki igazán. Akkor válik mindaz valósággá, amit itt hitben átél ígéretként. Még nem történt meg, amit Isten ígért Ábrahámnak, de számára hit által ugyanolyan valóság volt, ha nem is kézzel fogható egyelőre, mintha már megtörtént volna.

Oda jutott el, mert ez volt a kérdésünk, hogy mire jutott el Ábrahám, és mire vitte? Arra vitte, és oda jutott el, hogy látatlanban még erősebben, még valóságosabban, még komolyabban elhitte Isten minden szavát. Tulajdonképpen ez volt a legnagyobb gazdagsága. Ezt senki nem tudta tőle elvenni. Ez volt az igazi kincs, amit a tolvajok nem visznek el, még mi esetleg itt vagyunk, vagy máshol vagyunk, ők meg ott vannak a mi lakásunkban. Föltörik, és amit össze tudnak szedni gyorsan, azt viszik. Vagy kimegy az ember, aztán nincs hova a slusszkulcsot bedugni, mert az ember hazamegy vagy elmegy valahova, és közben az autóját elkötik. Kiássák, elrabolják és így tovább. Elég, megsemmisül. Az egész világtörténelem erről szól. Van-e kincsünk a mennyben? Mert oda lehet eljutni a hívő embernek, hogy elvehetetlen kincse lesz Istennél a mennyben.

Aztán az is kincs volt, és oda is eljutott Ábrahám, hogy szólt hozzá az Isten. Micsoda ajándék, ha valaki megérti az Isten szavát. Milyen kevesen vannak, akik értik, hogy mit mond az Isten. Sok mást is kapott az Istentől: megbecsülést, elismerést, még anyagi jólétet is. Az is Isten ajándéka. Van-e valami, ami nem Istentől lenne, amit mi kapunk - mondja a Biblia. Van-e valami, amit nem úgy kaptál volna? Békességet, jövőt. De a legnagyobb kincs a hívő ember számára az, hogy abban is békessége van, hogy hova megy, ha letelik az élete. Abban is békessége van, amilyen lelki javakat kap az Istentől.

Az sem rossz, ha minden más is megvan. Ha az ember egy életen át bővölködik az anyagi javakban. Ennek is lehet örülni, és hálás szívvel elfogadni. Nem bűn az, ha valakinek van pénze. Azt mondja a Biblia, hogy nehezen mennek be a gazdagok a mennyek országába nem azt, hogy nem mehetnek be. Azzal is lehet úgy gazdálkodni, hogy az az Isten nevére dicsőséget hoz. De ha valakinek az életéből az Istenbe vetett bizalom és hit hiányzik, az a legszegényebb ember a világon. Akkor is, ha tizenöt, húsz vagy harmincmilliós autóba ül be, amikor megy valahova.

Ábrahám közösségben élt a mindenható Istennel, és mérhetetlen gazdag ember volt. Amikor keleti szokás szerint - itt olvastuk - ezt a mű alkudozást, már eleve ott a hettiták, meg Efrón is tudták, hogy mit akarnak kérni a földért, csak hát így illett. Manapság is így van az arab bazárokban, hogy muszáj alkudni. Mondanak húsz dollárt, és akkor tizenöt. Tizenöt? Maga a családunk gyilkosa, mondja az eladó vagy a tulajdonos. Na jó, hétért odaadom. A végén kettőért el lehet vinni jó esetben. S indul húsz vagy harmincról. Régi szokás volt, ma sem változott sokat. Ábrahám ismerte ezeknek az embereknek a gondolkodását. Azt is tudta, hogy nem kell komolyan venni, amit mondanak. Majd meg fogják a végén mondani, hogy mennyit akarnak kapni a földért. Tényleg jól megkérték az árát. Tudták ők pontosan, hogy mennyit akarnak, és azt ki is mondták, Ábrahám meg kifizette.

A hettita vezetők azonban ezt mondják neki: Istentől való fejedelem vagy te közöttünk. Honnan tudták, hogy így van? Igaz? Persze. Istentől való fejedelem volt Ábrahám valóban? Egyszerűen látták Ábrahámon az Istentől való sugárzást. Az Istentől való jó illatot. Az Isten-fiúságot. Azt, hogy Ábrahám valóban királyi gyermek, hogy valóban az Isten gyermeke. Maga Ábrahám nagyon alázatosan csak ennyit mond: Jövevény vagyok közöttetek, aki a feleségének akar sírhelyet vásárolni. Ő tudta, hogy jött Úr városából, és megy az örökkévalóságba. Egy ideig sátorozott itt, egy ideig sátorozott ott, egy ideig laktak Sárával Hebrónban, aztán meghalt Sára, és meghalt Ábrahám is. Lebomlott az ő földi sátorházuk.

Ábrahám jól és helyesen ítéli meg a saját helyzetét. Isten gyermeke valóban királyi gyermek. Milyen természetes mozdulattal engedi ki azt a hatalmas vagyont a kezéből, amit kértek a sírhelyért. Nem számított Ábrahámnak a pénz? Biztos, hogy számított, de sokkal jobban számított az Istennek való engedelmesség. Szabad volt az anyagiaktól. Isten adta. Ha Isten ennyit akar most kivenni a zsebéből, akkor én ezt odaadom. Olyan mindegy. Nem úgy, hogy mindegy, csináljon Isten, amit akar. Úgyis Ő az Isten, s közben szívja a fogát az illető, és belül a szívében haragszik az Istenre. Ábrahám igazán, teljesen szabad volt. Tudta, hogy Isten pontosan tudja, hogy mit csinál. Nem téved semmiben. Ő már tudta azt, hogy Istené az arany is meg az ezüst is. Az a pár ezüsttál is, ami valakinek esetleg a vitrinjében van örökségként otthon. Az is az Istené, ha nem tudnánk. Meg minden egyéb kapott, meg szerzett, megörökölt javunk. S egyszer mindent itt kell majd hagynunk, amikor majd lefogják a szemünket.

Olyan jó az, ha valaki életében eljut oda, hogy amit lehet, azt elajándékozza valakinek. A gyerekeknek az építkezéshez. Ez nem azt jelenti, hogy neki nyomorúságban kell jutnia, de szabadok vagyunk mi az anyagiaktól igazán? Újra mondom, hogy nem baj, ha van valakinek szép lakása, háza, autója, bizonyos összegű bankbetétje. Nem bűn ez Isten előtt. De szabadok vagyunk-e mindettől? Hogyha meg kell tőle válni. De sokszor látom haldoklók mellett, meg örökségen vitázó gyerekek között, hogy mennyire nem tudott valaki megválni, meg nem tud megválni a javaitól, és minden rossznak, nyomorúságnak, bajnak, vitának, háborúságnak ez az oka, forrása, hogy képtelen még azt is elengedni, ami nem is hiányozna neki, hogyha odaadná. Nem akarja, és nem bírja odaadni, és minden nyomorúságnak a családban ez a fő forrása.

Az igazi kérdés az, hogy mire jutottunk mi eddigi életünk során? Ha most kell számot vetni, most kell kasszát csinálni, ahogy mondják az üzleti életben. Mire jutottunk? Formálhatott minket az Isten úgy, ahogy akart? Tudott rajtunk változtatni abban, amiben szeretett volna? Közelebb kerültünk hozzá? Lett hitünk, vagy ha van, akkor nőtt a hitünk ezen a nyáron? Valamivel előrébb tudott minket vinni az Isten, segíteni, hogy haladjunk már végre, hogy ne poshadjunk bele a saját hitetlenségünkbe és kételkedésünkbe? Erősebb lett a hitünk? Jobban tud minket használni az Isten?

Mire vittük? Hova jutottunk? Mit tudunk felmutatni? Csak az autónyereményt meg a bankbetétet, meg a vagyont, ha van egyáltalán? Azt az összekuporgatott meg így-úgy megszerzett összeget? Mire vagyunk mi büszkék? Hány évesek az unokáink, meg mit tudnak már: írni, olvasni? Ez a mi büszkeségünk tárgya csupán? Vagy pedig az a békességünk és örömünk forrása, hogy Jézus Krisztust ismerjük, vele járunk. Jobb, szelídebb, alázatosabb, tisztább, kedvesebb, igazabb, nemesebb, egyszóval Krisztusibb az életünk? Vagy pedig ugyanolyanok vagyunk, és ezt mindenki látja rajtunk, mint egy hónappal, egy évvel, vagy öt évvel ezelőtt? Isten ítélete lehet rajtunk, ha nem tudott rajtunk változtatni. Hívővé lettünk, vagy pedig maradtunk ugyanabban a hitetlenségben, és a kezdeti stádiumban ahogyan voltunk?

Tegnap este beszélgettem valakivel, aztán ma délután felhívtak, hogy az éjszaka meghalt. Nem gondoltam volna. Megdöbbentem. Így megy ez? Ilyen gyorsan? Ilyen váratlanul? Ilyen hirtelen? Tényleg nem gondoltuk volna. Ma éjszaka? De ott van a Szentírásban, nem: Bolond, ha ma éjjel elkérik a lelkedet, mindaz, amit gyűjtöttél, kié lesz? Mit tudunk felmutatni? Óriási kérdés ez. Mindnyájunk számára, hogy mire jutottunk, és hova jutottunk?

Ábrahám már nem küzd, és nem harcol. Mindent Istentől kapott, és a végén mindent Isten kezébe tett. Már akkor megtörtént ez, amikor még mindenki élt a családjában. Már ott letette az életét Isten kezébe. Ezért tudta elengedni a gyerekeit, ezért tudta elengedni a feleségét. Ezért tudta elengedni a vagyona egy részét, mert ott sem kérte el Isten az egészet. Ezért tudta elengedni a végén a saját életét is.

Valóban fejedelem volt Ábrahám? Ha a Bibliát tüzetesen megnézzük, akkor az volt. Királyi gyermek, az Isten gyermeke, az Isten követe. Ma ezt így mondanánk, hogy angelos, angyal, küldött. Ezt észreveszik. Ezek a pogányok abban a pillanatban észrevették. Ez az ember az Isten embere. Ezt észreveszik rajtunk? Lehet, hogy nem mondják meg. De tényleg úgy élünk, mint királyi gyermek? Azzal a szabadsággal, azzal a békességgel, azzal az önbecsüléssel? Azzal a hittel és szeretettel? Hogyan állunk ezzel a kérdéssel? Ha ma este elkérik a lelkünket, hova kerülünk? Hova kerülünk?

Nem régen valaki erre a kérdésre azt mondta: hát azt nem lehet tudni. Ó, dehogynem. Hát azt is lehet tudni, hogy férfiak vagy nők vagyunk. Aki ezt nem tudja, az beteg. Azt is lehet tudni, hogy házasok vagyunk vagy elváltak, vagy magányosak. Hogyne lehetne tudni. Akkor ezt a legfontosabbat ne engedné Isten, hogy tudjuk, hogy van-e örökéletünk vagy pedig nincs? Megérte neked az, hogy Jézussal jársz? Vagy pedig siránkozol, vagy pedig elkeseredett vagy, hogy nem érte meg nekem ez az egész.

Jézussal járni, ez éri meg egyedül. Ez egyedül olyan, ami bevisz minket az örökkévalóságba, a mennyei dicsőségbe. Van-e valami eredménye, gyümölcse, következménye annak, hogy mi Istenhez tartozónak valljuk magunkat? Vagy azt mondjuk magunkról, hogy hívő keresztyének vagyunk. Mások is látják ezt? Kiábrázolódik rajtunk a Krisztus, vagy pedig nem? Mivé vált, válhatott Jézus által az életünk?

Lehet, hogy nekünk is csak egy sírhely marad. Nem túl nagy darab föld. Az is lejár majd idővel, aztán valaki mást fognak oda temetni. Lehet, hogy nem. Lehet, hogy díszes helyre temetnek, és sokan fognak megsiratni. Nem ez méri a dolgokat. Egyiknek így, másiknak úgy. Az is lehet, hogy még azt a sírhelyet is valaki más fogja kifizetni helyettünk. Tényleg ez a lényeg, vagy pedig az, hogy milyen mennyei javakat kaptunk a mindenható Istentől?

Az igazi kérdés tehát az, hogy mit végezhet el bennünk a mi Urunk? Mire juttathat el? Mi az, amit kivehet, kitörölhet a szívünkből. Mi az, amitől megtisztíthat, s mi az, amivel megajándékozhat?

Bezárul a kör. Ábraháméknak Mamréban ígérte meg Isten, hogy fiuk fog születni, és Makpéla barlangjában, szemben Mamré tölgyesével, temették el Sárát. Milyen rövid a távolság a két hely között?

Milyen rövid az a vonal egy sírkövön a két évszám között? Ezt a kicsiny, rövid időt arra adja az Isten, hogy megismerjük Őt, hogy növekedjünk a hitben, és az Isten megismerésében, és a végén hozzá menjünk az örökkévalóságba és a dicsőségbe.

Milyen kicsi a távolság Mamré tölgyese és Makpéla között, és a két évszám között a rövid vonal? Mire használjuk mi az életünket? Bizony erről egyszer Isten előtt mindenkinek számot kell adnia.

Egyszer elmegyünk mindnyájan az élők emberi útján. Addig? Ez az igazi kérdés? Kivel jársz? Kinek engedelmeskedsz? Kiben bízol? Ki tud vezetni? S a végén ki vár odaát? Mivé lesz az életed? Az a Jézus vár, aki meghalt és feltámadott érted? Az a legcsodálatosabb gazdagság, ha valaki Jézussal jár.

Telik, vagy csak múlik az életed? A hívő élet valahol mindig minőségi élet. Mindig telerakja Isten mindazzal, amit nekünk, a hívőknek szánt, ha már azok vagyunk. S csodálatosan felismerhetjük újra és újra ebben is Isten akaratát.

Aki idelent Jézussal jár, az odafönt is Jézus mellett lesz. Itt lent mellettünk Jézus, és odaát is mellettünk Jézus, csak már a másik oldalon. Ott leszünk-e vele a dicsőségben? Ábrahám ott volt.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy mind igazak és ámenek a te ígéreteid, s aki bízik benned, az előbb vagy utóbb akaratod szerint meglátja a te tökéletes és jó akaratodat, és ígéreted teljesülését.

Köszönjük, Urunk, hogy a hit a nem látott dolgokról való meggyőződés. Áraszd ránk a te kegyelmedet, hogy ez a meggyőződés legyen a mi szívünkben.

Köszönjük, Urunk, hogyha valaki bízik benned, az valóban meglátja a te dicsőségedet. Itt is, most is, és majd odaát is.

Köszönjük, Urunk, hogyha föl is tesszük ezt a kérdést, vagy nekünk szegezik: mire vitted, hogy hitben jártál, Szentlelked segítségével el tudjuk mondani azt bárkinek akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, hogy kicsoda vagy te, és miért vagyunk mi királyi gyermekek, a mindenség Urának gyermekei.

Add a bizonyságtétel lelkét, erejét. Add, Urunk, hogy akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, számot tudjunk adni a bennünk lévő reménységről, amely nem szégyenít meg minket sosem. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Ámen.