PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. augusztus 3.
(csütörtök)

Cseri Kálmán


HÁROM NAPI CSEND


Alapige:Józs 1,10-18

Józsué ezt parancsolta a nép elöljáróinak: Menjetek végig a táboron, és parancsoljátok meg a népnek a következőt: Készítsetek magatoknak útravalót, mert három nap múlva átkeltek itt a Jordánon, hogy bemenjetek, és birtokba vegyétek azt a földet, amelyet Istenetek, az Úr ad nektek birtokul.

A rúbenieknek, a gádiaknak és Manassé törzse felének ezt mondta Józsué: Emlékezzetek arra az igére, amelyet az Úr szolgája, Mózes parancsolt nektek: Istenetek, az Úr nyugalmat ad nektek, és nektek adja ezt a földet. Feleségeitek, gyermekeitek és jószágaitok telepedjenek le ezen a földön, amelyet Mózes adott nektek a Jordánon túl. Ti pedig keljetek át harcra készen testvéreitek élén mind, akik vitéz harcosok vagytok, és segítsétek őket, amíg nyugalmat nem ad az Úr testvéreiteknek éppúgy, mint nektek, és birtokba nem veszik ők is azt a földet, amelyet Istenetek, az Úr ad nekik. Azután visszatérhettek birtokul kapott földetekre, hogy birtokoljátok azt, amit az Úr szolgája, Mózes adott nektek a Jordánon túl, napkeletre.

Azok pedig ezt válaszolták Józsuénak: Mindent megteszünk, amit parancsoltál, és megyünk mindenhová, ahová csak küldesz. Mindenben úgy hallgatunk rád is, ahogyan Mózesre hallgattunk, csak legyen veled is Istened, az Úr, ahogyan Mózessel vele volt. Halállal lakoljon mindenki, aki ellene szegül parancsodnak, és nem hallgat szavadra, bármit is parancsolsz neki. Csak légy erős és bátor!


Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, hálásan köszönjük, hogy elkészítetted ezt a csendes órát ennek a napnak a végén. Annyi minden történt velünk már ma, olyan sok beszédet kellett hallanunk, és talán sok hiábavalót is mondtunk magunk is. Annál inkább köszönjük, hogy mivel a te beszéded lélek és élet, az mindenben különbözik a mienktől. A te beszédedet kérjük most.

Ajándékozz meg olyan igével, ami a te szádból származik, ami éppen ezért nem tér hozzád üresen, hanem elvégzi bennünk a munkáját. Oly nagy szükségünk van arra, hogy folytasd bennünk megkezdett munkádat. Vagy kezdd el hatalmasan az újjáteremtés művét az életünkben.

Köszönjük, hogy igéd és Szentlelked által bármit megtehetsz ma is. Ezzel a bizalommal nyitjuk ki előtted a szívünket. Kérünk, vedd el fáradtságunkat, szétszórtságunkat, emelj közel magadhoz. Tedd hallóvá a fülünket, a szívünket. Szentlelkeddel világosítsd meg az értelmünket, és add, hogy az igének ne csak hallgatói, hanem megtartói legyünk.

Ámen.


Igehirdetés

A megelőző versekből vasárnap azt a gondolatot hangsúlyoztuk különösen, hogy Isten nemcsak kihozta az Ő népét a rabságból, hanem bevitte az ígéret földjére. Nemcsak a pusztába vezette ki, nem a Jordánig vitte el őket, hanem be egészen a tejjel és mézzel folyó Kánaánba, az ígéret földjére.

Láttuk, hogy az a fontos lelki mondanivaló rejtőzik ebben az egyszerű tényben, hogy Isten a benne hívőket nemcsak kihozza a bűnnek, az istentelenségnek, a reménytelenségnek az állapotából, hanem beviszi őket az Ő országába, és az Isten gyermekeinek elkészített teljes gazdagságot nekik adja.

Ahhoz azonban, hogy az ígéret földje valóban ezé a népé legyen, oda be kellett menniük. Így olvastuk ezt a 3. versben: "Nektek adok minden helyet, ahová léptek, ahogyan megígértem Mózesnek." Oda kell lépniük, és abban a pillanatban lesz ténylegesen az övéké az, amit Isten elkészített nekik, és amit senki el nem vehet tőlük.

Nem ők hódítják meg, nem nekik jutott eszükbe, hogy vissza kellene már menni az atyák ősi földjére. Nem az ő dicsőségük lesz, amikor majd birtokba veszik, de ténylegesen nekik kell birtokba venniük.

Mi ennek a feltétele?

Az, hogy komolyan vegyék, amit Isten mond. Az egyik mondatban egyenesen múlt időben mondja nekik Isten, hogy néktek adtam minden talpalatnyi földet. Még be sem tették a lábukat, még a határon állnak, de erről már lehet múlt időben beszélni, mert Isten így végzett, és ez így fog történni. Az övéké lesz. De ahhoz, hogy ténylegesen az övéké legyen, hogy szedhessenek gyümölcsöt a fáról, meg szüretelhessenek, ahhoz oda kell menni.

Ezért nem bölcs dolog, amikor szembeállítják emberek, hogy mit tesz Isten az üdvösségünkért, és mi a mi feladatunk. Mindent Isten tett meg érte. Mindent Jézus Krisztus végzett el, és amikor a kereszten elhangzott: elvégeztetett perfectum-ban (ez egy abszolút befejezett nyelvtani alak), akkor Ő tudomásunkra hozta, hogy nem kell és nem is lehet kiegészíteni, pótolni, folytatni semmivel azt, amit csak Ő végezhetett el, és tökéletesen elvégezte.

A Zsidókhoz írt levél hangsúlyozza ezt, és többféle változatban zengi ezt az örömhírt, hogy egyetlen egy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket. Ez egyedül az Ő cselekedete volt.

És mégis, nem különös, hogy amikor a filippi börtönőr azt kérdezi a bebörtönzött Páltól, hogy mit cselekedjem, hogy üdvözüljek, akkor azt mondja: higgy az Úr Jézus Krisztusban. Mit cselekedjél? Szerencsétlen, néhány perccel előbb öngyilkos akart lenni kétségbeesésében, és most ő akar cselekedni valamit, hogy üdvözüljön.

Pál itt nem magyarázza neki a részleteket, majd utólag megtud mindent, és magasztalja ő is azt a Krisztust, aki egyedül mindent elvégzett őérte is. De ez az ő feladata, hogy ezt komolyan vegye, vagyis: higgyen. Higgy az Úr Jézus Krisztusban. Aztán a részleteket majd megbeszéljük, és megtudod még azt is, hogy hinni is csak azért tudsz, mert Ő segít téged, még az is az Ő munkája, és mégis te vagy felelős azért, hogy hiszel most benne vagy nem. Komolyan veszed, amit Ő tett érted, vagy nem. Ebben az esetben: átmennek a Jordánon és beteszik a lábukat oda, vagy csak a túlsó partról nézik, hogy milyen szép lehet az az ország, amit Isten nekünk visszaadott.

Nem lehet és nem szabad kijátszani egymás ellen Isten munkáját és a mi feladatunkat, Isten kegyelmének a csodáit és a hitnek a feladatait. Isten végez el mindent, és mégis felelősek vagyunk azért, hogy a mienk lesz-e az, amit Isten nekünk elkészített. Hisszük-e azt, amit Ő az igéjében mond.

Erről volt szó, meg még több gyakorlati dologról vasárnap, és most itt folytassuk, mert egy meglepő megállapítással folytatódik a leírás. Mózes meghalt, Isten kinevezte Józsuét, a nép elfogadta Józsuét. Az új vezér a nép élére áll, és akkor mindenki azt várná: gyerünk, rajta, birtokba vesszük az országot. És ehelyett mit olvastuk?

Józsué azt mondja a vezetőknek: járjátok végig a népet és mondjátok meg, hogy három napi csendes várakozás következik. Várakozás? Mire? Isten azt mondja, már nekünk adta. Akkor gyerünk, vegyük birtokba. Fő a nyugalom!

Valaki azt mondja, hogy az egyik közismert mélyen hívő magyar orvosprofesszor várószobájában ez volt kiírva: Isten a csendben, a csendben, a csendben munkálkodik. Ezt nekünk nem szabad elfelejtenünk. Isten a csendben szokott munkálkodni. Ezért mondja a zsoltárban: csendesedjetek el és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten. Aztán majd meglátjátok, hogy minden nemzet felett Isten vagyok és elcsendesítem a hadakozó ellenségeiteket.

A csendet nagyon meg kell becsülnünk, főleg, ha Isten ad parancsot arra, hogy most csendben kell maradni. Mi betegesen aktív emberek vagyunk és ez a kor, amiben élünk, és amelyiknek a gondolkozása egyre messzebb kerül Isten gondolataitól, a túlzott aktivitásra serkent minket. Azt sugallja, hogy az az értékes ember, aki mindig csinál valamit. Egyre többen vannak, akik nem tudják elviselni sem a csendet, sem azt, hogy ha egy rövid ideig nem kell valamit tenniük.

Úgy mondta a múltkor valaki, hogy olyan lett a modern ember, mint a búgócsiga, csak addig áll, amíg pörög. Amikor lelassul vagy megáll, eldől. Kiborul. Nem tudjuk a csendet elviselni, mert nem tudjuk, mire való. Mert nem ismerik sokan azt az Istent, aki a csendben, a csendben, a csendben munkálkodik. Létfontosságú, hogy legalább néhány perc csenddel induljunk reggel. Tudatosan törekedjünk arra, hogy legyenek csendes időszakok az életünkben. A vasárnap megszentelésének újra nagy hangsúlyt kellene kapnia.

Józsué tehát a népet csendre inti, néhány napos várakozás. Miért? Mert ez alatt Isten munkálkodik. Mit akar elvégezni? Három fontos esemény is történik ezalatt a csend alatt.

1. Az első, hogy Isten inti Józsuét, hogy őrizze meg a nép egységét. Veszélybe került Isten népének az egysége. Erre senki nem figyel még fel. Ennek még nincsenek vészjósló jelei. Talán még Józsué maga sem látja. Bizonyos, hogy nem magától, de mivel azt olvastuk a megelőző mondatokban, hogy Isten a bölcsesség lelkét ajándékozta neki, Józsué éber, és a Szentlélek figyelmezteti, hogy nem szabad megengedni most valamit. Mit?

Azt olvastuk, hogy a Rúben törzse, a Gád törzse és a Manassé törzsének a fele már jóval korábban Mózestől kértek valamit. Azt kérték, hogy mivel a Jordán bal partja, a keleti rész rendkívül gazdag legelőben, fűben, nekik meg nagyon sok állatuk van, engedje meg, hogy nekik ne kelljen átkelni a folyón, hanem letelepedhessenek ott a Jordán bal partján. Most megérkeztek oda. Helyben vagyunk. Akkor innen már nekünk nem is kell továbbmennünk. Letelepszünk. Mondják is, hogy hozzálátunk városokat építeni, beindítjuk az életet, mi már befutottunk. Megérkeztünk.

Józsué azt mondja: szó sem lehet róla! Mit mondott nektek Mózes? Azt mondta, hogy ez a föld a miénk lesz. És még mit mondott? Mert néha a mondat másik felére a gyerekeink sem szoktak emlékezni. A feltételekre. Ja, igen, még azt is mondta, hogy itt letelepedhetünk, de csak akkor térhetünk ide vissza mi férfiak, ha minden törzs is letelepedett már, és a fegyverforgató férfiak mennek a többiekkel, és segítik őket a harcba.

Erről van szó - mondta Józsué. Az asszonyok, a gyerekek, az állatok maradjanak itt, indítsátok be valahogy az életet, ti pedig gyertek szépen testvéreitekkel, mert mi egy nép vagyunk. Nem lesz olyan, hogy folyón túli, meg folyón inneni. Mi egy közösség vagyunk, és ezt a közösséget nem szabad megtörni semmivel. Semmilyen praktikus dologgal, semmilyen egyéni ötlettel, és főleg semmilyen egyéni érdekkel. Mert nektek most az az érdeketek, hogy itt beinduljon az élet, a többi meg csináljon, amit akar. Harcoljanak még évekig, teremtsék meg ők is a maguk egzisztenciáját, de a mienk már megvan. Ilyen nincs! Mi egymást segítve teremtjük a népnek a közös egzisztenciáját. Aztán, ha mindenkié megvan, akkor visszajöttök, és éljetek boldogul, amíg meg nem haltok.

Ez nagyon fontos politikai, gazdasági, vallási lépés volt, és Józsué idejében éberen észrevette a leselkedő veszélyt. Azt mondtuk, hogy a Józsué könyvében a legegyszerűbb eseménynek is mindig van valami lelki tartalma, figyeljünk fel erre, hogy az ördög mindig mesterkedik, hogy megossza Isten népét. Sokszor látszólag ilyen ártalmatlan dolgokkal. Nem lettek volna ők ellenségekké, legalábbis egyelőre nem, de biztos, hogy feltámadt volna az irigység a többiekben, majd emezek elkezdtek volna büszkélkedni valamivel, esetleg különbnek tartották volna magukat. Biztos, hogy a feszültség magvait vetették volna el, ha ők ott letáboroznak mindjárt. Isten Szentlelke indította Józsuét, hogy ebben a csendben ezt tisztázni kell. És olyan szép, hogy a három ottmaradt törzsnek a férfiai a hódítóknak az élére kerültek, és azt mondták: mi leszünk a fronton legelöl. Mert mi már csak férfiak vagyunk, ti meg még jöttök családostul, gyerekestől. Mi még titeket is védünk, és nemcsak segítünk a harcban, hanem mindvégig itt maradunk mellettetek.

Megerősödött tulajdonképpen a törzsi szövetség, az összetartozás tudata, és megerősödött az Istenben való hitük is.

2. Mi történt még?

Kellett ez a három nap arra is, hogy az, akit Isten a nagy pogány tengerből kiválasztott az üdvösségbe, lehetőséget kapjon arra, hogy Isten népéhez csatlakozzék. Ez volt a pogány Ráháb, az az asszony, akiről a második fejezet részletesen szól. Aki ott élt a pogány Jerikóban, de hallott Isten tetteiről. Az, amit hallott, hitet támasztott a szívében, és amikor a két kémet odaküldte Józsué, ez az asszony a hitéről vallást is tett nekik.

Ezt mondta: "Tudom, hogy az Úr nektek fogja adni ezt a földet, hiszen rettegés fogott el bennünket, és remeg tőletek mindenki, aki ezen a földön lakik. Mert hallottuk, hogyan szárította ki az Úr előttetek a Vörös-tenger vízét, amikor kijöttetek Egyiptomból, és a Jordánon túl mit tettetek Szihónnal, Óggal, az emóriak királyaival, akiket kiirtottatok. Amikor ezt meghallottuk, megdermedt a szívünk, és még a lélegzete is elállt mindenkinek miattatok. Bizony, a ti Istenetek, az Úr az Isten fönn a mennyben és lenn a földön is."

Mondja ezt egy pogány, aki soha nem olvasott a Szentírásról, aki soha nem hallott még Isten népe fiaitól bizonyságtételt, de Isten tetteit hallva elgondolkozott, és mivel a hit hallásból van, még az ilyen hír is támaszthat hitet valakiben. Isten ezt az asszonyt családjával együtt meg akarta menteni. Ehhez is szükség volt néhány napra, amíg a kémek ott megszálltak nála. Amíg megerősítették őt ebben a bizonyosságában, hogy ez így van: az Úr, a mi Istenünk Úr fenn a mennyben és Úr itt a földön is. És nemcsak a mi népünknek az Istene, hanem minden népnek. És megígérték neki, hogy amikor az ostromra kerül a sor, vele és családjával kivételeznek és megmentik az életüket.

Nem különös dolog ez, hogy Isten egy valakit el akar hívni az üdvösségbe, és addig áll az egész hódítás? Erre több példa is van a Bibliában. Isten ítélete elvégződött Sodoma felett, de addig nem kezdhették az angyalok végrehajtani, amíg Lót és családja el nem hagyta azt a várost.

Vagy: óriási tömeg követi az Úr Jézust. Folyik az utca-evangélizáció. Tanítja a sokaságot, és egyszer csak megszakad minden. Nem foglalkozik az emberekkel, mert ugyanebben a városban 1300 évvel később egy vak koldus kiabálni kezd: Jézus, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! És amíg Bartimeust meg nem gyógyítja, semmi és senki mással nem törődik. Mert neki az egy is mindig fontos, még ha ilyen hitvány alak, mint mi vagyunk, mint én vagyok, akkor is. Még ha egy Ráháb, egy parázna nő, akkor is. Ha Ő azzal az eggyel akar valamit, azt Ő végrehajtja, megvalósítja. Ebben Őt senki fel nem tartóztathatja, és addig a sokkal nem foglalkozik. Majd utána. Az Ő menetrendjében mindennek rendelt ideje van.

Ezzel a reménységgel kell nekünk is az evangéliumot hirdetnünk és mindenkire tekintenünk. Vannak tudósok, akik firtatják és elkezdik analizálni, hogy milyen hit lehetett Ráháb hite, meg hogyan jutott hitre. Mi az, hogy milyen hit? Milyen hitekről beszél a Biblia? Beszél az élő Istenbe vetett hitről, vagy az Úr Jézus Krisztusba vetett hitről. A legritkább esetben méricskéli, hogy ez a hit milyen nagy. Hit, ami majd növekszik, erősödni fog. De ha egy pici is van, akkor az már elég ahhoz, hogy Isten a maga hatalmát és szeretetét megmutatja.

Ahhoz meg nekünk semmi közünk, hogy Isten kiket választ ki, és kiket nem. Ránk azt a feladatot bízta, hogy hirdessük az evangéliumot minden népnek. Én mindenkire azzal a reménységgel nézek, hogy hátha ő is Isten választott gyermeke. Ez egyedül Isten hatásköre. Rajtam azt kéri számon, hogy mondtam-e róla szóló evangéliumot azzal a reménységgel és imádsággal, hogy hátha az hitet fog ébreszteni a szívében.

3. És amit még megtudunk a későbbi fejezetből, hogy kellett ez a néhány nap arra is, hogy Isten népe megtisztítsa magát. Így olvassuk itt a 3. fejezetben: "Tisztítsátok meg magatokat, és holnap az Úr csodákat cselekszik köztetek."

Minket nyilvánvalóan Isten tisztíthat meg lelkileg egyedül. De fontos, hogy lássuk ennek a szükségét. Fontos, hogy világosan lássuk mindig, mitől kell megtisztulnunk, és bízzunk abban, hogy elég nekünk az Ő kegyelme.

Dávid olyan komolyan vette ezt, hogy imádsága végén azt mondta: "a titkos bűnöktől is tisztíts meg engem." Amit még nem látok, vagy ami összenőtt velem, ami a kedves bűnöm, amit senki nem ítél el bennem, netalán még meg is dicsérnek miatta. De ha neked az bűn, Uram, tisztíts meg tőle. Miért? Mert Istennek az Ő nagy cselekedeteiben nem tehetséges, okos, kiváló, zseniális emberekre van szüksége, hanem megtisztított, megszentelődött emberekre. Alkalmas eszköz a kezében az lesz, aki engedte, hogy megtisztítsa az Úr, és akinek ez újra és újra fontos.

Ez nem bűnközpontú szemlélet, hanem engedelmességre kész magatartás. Állok rendelkezésére az Úrnak. Kész vagyok arra, hogy bármikor, bármire használjon. De Ő azt mondta, hogy mocskos szerszámokat nem használ. Akkor kérem, hogy tisztítson meg, és én is újra és újra meg akarok tisztulni. Sajnos van mitől. De olyan nagy dolog, hogy ez nem akadály Őelőtte, hanem megtisztít és használ. Az ilyen csendesnapokon megtisztítja az Ő népét, aztán bekövetkezik az, amit mondott: "holnaptól az Úr csodákat cselekszik köztetek." Aztán majd nézheti a nép, milyen hatalmas az ő Istene és erőtlenségében is mi-mindenre tudja használni az Ő népét.

Azért fontos ezt tudnunk, mert a legtöbb hívő emberben ott van a vágy a többre. Olyan sokan imádkoznak ébredésért. Olyan sok hívő szeretné, hogy családjának a nem hívő tagjai is megtérjenek, új életet kapjanak. Olyan sokan vágynak arra, hogy erővel hangozzék az ige, hogy megújuljanak a gyülekezetek. Hogy akár tömegek hitre jussanak, megtérjenek. Erre nézve vannak ígéreteink, de ott vannak a feltételek is. Például ez a mondat: "tisztítsátok meg magatokat, és holnap majd az Úr csodákat cselekszik köztetek." És amit Isten feltételként szab, azt nekünk szentül, komolyan kell vennünk. Még ezt sem mi végezzük el magunkon, hanem Ő. De ott kell lenni bennünk az őszinteségnek, a vágynak, az erre való törekvésnek, és komolyan kell vennünk azt, amivel kezdődött ez az igehirdetés: mindent Isten készít el az övéinek, mégis azt mondja: "menjetek be oda, és amit a lábatok érint, az lesz ténylegesen a tiétek." Én adom nektek - mondja Isten -, de nektek kell kinyújtani a kezeteket és megragadni. A hitetekkel komolyan venni, hogy ami meg van írva, az így igaz, ahogy itt van. És az is igaz, amit Isten nekünk utasításként, parancsként mond.

Nagy ígéretektől hemzseg a Szentírás. Isten sok mindent ígér a benne hívőknek. Lehetséges, hogy egyre gazdagabb lelki életünk legyen, és Ő használjon minket arra, amire akar. Erősödjék ez a vágy a szívünkben. Ismerjük meg egyre jobban ennek a feltételeit. Csodáljuk és áldjuk a mi Urunkat, aki mindezt elvégzi, és legyünk tisztában azzal, hogy mi az, amit reánk bízott, és amit rajtunk kér számon. Akkor látni fogjuk, hogy Ő ma is ugyanolyan hatalmas, aki csodákat cselekszik az Ő népe között.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, dicsőítünk azért, hogy még a Ráhábok is megismerhetik hatalmadat, és komolyan vehetik, amit rólad hallanak. Olyan sok mindent olvastunk és hallottunk már rólad, sőt magunk is tapasztaltuk sokszor a te hatalmadat és szeretetedet. Annál inkább szégyelljük magunkat, hogy sokszor mégis kételkedünk ígéreteidben. Nem vesszük komolyan, hogy az vagy, akinek kijelented magadat. Kétségbe vonjuk hatalmadat és szeretetedet. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Kérünk, növeljed hitünket. Taníts meg minket arra, hogy gyakoroljuk magunkat a hitben. Hogy komolyan vegyük, amit te komolyan mondasz. A hétköznapokban kipróbáljuk mindazt, amit rólad hallottunk és a te igédből megismertünk. Hadd legyünk így újra és újra megtisztított, használható eszközök a te kezedben.

Könyörgünk szenvedő testvéreinkért: betegekért, gyászolókért, csalódottakért, nélkülözőkért. Könyörgünk az evangélium hirdetőiért. Oly sok alkalom van ezen a nyáron is, Urunk, hogy hallhatják emberek igédet. Drága igédnek kész szállást adj mindenütt szabad folyást.

Áldd meg azokat is, akik közülünk most vannak csendeshéten. Könyörülj meg rajtunk is, hogy ma, amikor a te szavadat hallottuk, meg ne keményítsük a szívünket.

Ebben a csendben segíts folytatni az imádkozást.

Ámen.