PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. július 30.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


VEDD BIRTOKBA


Alapige:Józs 1,8

... tartsd meg azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el tőle se jobbra, se balra, hogy boldogulj, amerre csak jársz. Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal, őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, tudjuk, hogy igaz és szent vagy, és bűngyűlölő, minket pedig egészen áthatott az ellened való lázadás és tisztátalanság. Tisztátalan a tekintetünk, olyan sok tisztátalanság jött ki a szánkon az elmúlt héten is, mert tisztátalan a szívünk.

Alázatosan kérünk: tiszta szívet teremts bennünk, ó Isten, és az erős lelket újítsd meg bennünk!

Köszönjük, hogy tisztátalanul is magad elé engedsz minket Jézus Krisztus érdeméért. Áldunk, mert Ő az Isten Báránya, aki magára vette a mi bűnünket is. Köszönjük, hogy Őreá tekintesz, és rajtunk könyörülsz meg. Oly nagy szükségünk van bűnbocsátó kegyelmedre.

Bocsásd meg, ha eltelt ez a hét is úgy, hogy nem volt mondanivalónk számodra. Bocsásd meg, ha egyszer sem kérdeztük: mit akarsz, hogy cselekedjünk. Bocsásd meg, ha azt gondoljuk, az imádság is arra való, hogy megrendelésünket benyújtsuk neked. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Kérünk, ajándékozz meg minket most igazi bűnlátással, őszinte alázattal, és így engedj közel magadhoz. Emelj fel minket onnan, ahol vagyunk. Emelj ki a hitetlenségből, a kételkedésből. Abból a sok bizonytalanságból, amiben olykor vergődünk. Taníts meg minket bátran bízni benned. Segíts úgy hallgatni igédet, mint amit csakugyan te mondasz nekünk, és mint ami éppen ezért igaz. Adj bátorságot ráépíteni életünket beszédedre, ahhoz igazodni minden tekintetben.

Köszönjük, hogy mindnyájunkat ismersz. Ajándékozz meg azzal, amire szükségünk van.

Könyörgünk hozzád egy családért, amelyik ezen a héten állt meg ravatal mellett. Segítsd őket, hogy túllássanak a láthatókon, könnyeiken, emlékeken, és lássanak téged, életnek és halálnak diadalmas Urát.

Könyörgünk hozzád azokért is, akik ma sokkal távolabbra emlékeznek. Valakire, aki ötven évvel ezelőtt úgy halt meg, hogy mások életét mentette. Áldunk téged az ő csendesen szolgáló életéért és máig világító példájáért.

Kérünk, formáld életünket is úgy, hogy ne magunknak kedveskedjünk, hanem szabadok legyünk arra, hogy neked és másokért élünk. Erre készíts fel minket most is ebben a csendben, és könyörülj rajtunk, hogy az igének ne csak hallgatói legyünk, hanem megtartói, hogy megtartson minket a te igéd.

Ámen.


Igehirdetés

A napokban kezdtük el olvasni bibliaolvasó vezérfonalunk szerint Józsué könyvét. Ez a könyv a honfoglalásról szól. Krisztus előtt 1270 táján szabadította ki Isten az Ő népét az egyiptomi rabszolgaságból, utána következett a negyven éves pusztai vándorlás, majd 1230 és 20 között került sor arra, hogy az atyáknak ígért ősi földet visszafoglalják.

Azzal kezdődik ez a könyv, hogy ott áll a nép az ígéret földjének a határán, Mózes nem sokkal ezelőtt halt meg, és Isten a nép új vezetőjévé Józsuét nevezte ki.

Hogyan haladtak ők városról városra és hogy jutottak el oda, hogy végre letelepedhetett mind a tizenkét törzs, berendezkedtek és elkezdődött az új élet - erről szól ez az izgalmas könyv. Javasolom, hogy azok is olvassák el, akik nem e szerint a kalauz szerint szokták a Szentírást olvasni.

Ennek a részleteiről a következő istentiszteleteken majd lesz szó, most egyetlen olyan tényre szeretném felhívni a figyelmet, ami roppant egyszerűnek, majdnem közhelynek látszik, de fontos, mély lelki mondanivalója van. Ez pedig az, hogy Isten nemcsak kihozta népét a rabságból, hanem be is vitte az ígéret földjére. Nemcsak kiszabadította őket egy emberileg reménytelen helyzetből, ahonnan csak Ő tudott szabadulást adni fegyver és vérontás nélkül, hiszen nem is volt fegyverük, tehát nemcsak valamiből szabadította ki őket, hanem valamire szabadította fel az Ő népét. A Józsué könyve ennek a színes dokumentuma, hogyan történt ez.

Tudniillik ez így történik a lelkiekben is. A bűnnek, sokféle megkötözöttségünknek, a jóra való tehetetlenségünknek, a reménytelenségnek az állapotából egyedül a hatalmas Isten szeretete tud kiszabadítani mindnyájunkat. Ezzel azonban nincs vége az Ő munkájának, ezzel kezdetét veszi Isten munkája minden hívő ember életében, és erről feledkeznek el sokan. Ő nemcsak kihoz a halál birodalmából, hanem bevisz az Ő szeretet Fiának országába, ahogy a Kolosséi levélben olvassuk.

Izráelt sem a pusztába hozta ki. Kiszabadítja a rabszolgaságból, aztán kezdjetek, amit tudtok. Nem ilyen a mi Istenünk. Megújította velük szövetségét, ellátta őket jó tanácsokkal, adott újra és újra útmutatókat, programot. Minden hűtlenségük, értetlenségük, nehézkességük ellenére hűséges maradt hozzájuk, és minden ígéretét teljesítette. Eközben jutott el ez a nép egyre nagyobb gazdagságra. Eközben jut el a hívő is egyre nagyobb lelki gazdagságra, mert Isten végső célja velünk sosem az, hogy minket szabaddá tegyen, hanem az, hogy miután szabaddá tett, visszaadja nekünk azt a teljes lelki gazdagságot, amit az ellene való lázadásban elveszítettünk, hogy ezzel másokat is gazdagítani tudjunk. Ez a teljes evangélium.

Nem szabad leragadni ott, ahol sok hívő megáll, hogy miután valamennyire megismerte a Jézus Krisztusról szóló tanítást, vagy ami ennél több, valamennyire megismerte Jézus kereszthalálának és feltámadásának az erejét, és odáig eljutott, hogy Jézusra való tekintettel Isten neki is bűnbocsánatot adott, úgy véli, ezzel vége mindennek. Mintha itt már ülhetne a babérjain, pedig még nincsenek babérjai. A babérkoszorút, a győzelmi koszorút az út végén adja majd meg Isten annak, aki mindvégig állhatatos maradt. Ezzel csupán elkezdődik valami. Isten nekünk sokkal nagyobb gazdagságot készített, mint amire sokan gondolnak.

Ezért lenne jó, ha úgy olvasnánk a Bibliát, hogy az egyszerű, de mégis markáns, határozott megállapításoknál is megállnánk és elgondolkoznánk, mint például ez a mondat a 3. versben. Azt ígéri Isten: "Nektek adok minden helyet, ahová léptek, ahogyan megígértem Mózesnek."

Ez azt jelenti, hogy a nép elcsigázottan, nyomorult állapotban megérkezett az ígéret földje határára, és ott túl el volt készítve neki minden. Ez a minden nem is tudják, mit jelent. Jelenti azt is, hogy az övéké minden fa és forrás, minden szál fű és minden hatalmas hegy. Minden, ami ott terem és mindaz, ami évtizedeken keresztül teremni fog. Ez hirtelen eszükbe sem jut, fel sem tudják mérni, hogy mit jelent ez. És mindezért ők semmit sem tettek. Ezt nevezi a Biblia kegyelemnek. Amikor Isten elkészíti azt, amire szükségünk van, és annál sokkal többet is, hogy tudjunk belőle másoknak adni, úgy, hogy azért semmit sem tettünk. Az viszont az ő feladatuk, hogy menjenek be oda. Vegyék birtokba azt, amit Isten ajándékként elkészített nekik. Ezt nevezi a Szentírás hitnek. Amikor valaki komolyan veszi a lelkiekre nézve is, hogy mindaz, amit Isten igéjében mond, igaz, erre ráállhatok, akkor próbáljam ki.

Egészen bizonyos, hogy most egy sor isteni ígéretet tudnánk idézni, de sokkal kevesebben lennének, akik el tudnák mondani, hogy ennek az ígéretnek a beteljesedését a múlt héten, tegnap, tavaly így tapasztaltam meg a saját életemben. Ez az, ami hiányzik sok hívő életéből, és ezért panaszkodunk sokszor a lelki szegénységünk miatt, az erőtlenségünk miatt, és nem magával ragadó, sodró erejű sok hívő ember élete. Beéri azzal, amit legelőször kapott, vagy beéri azzal, hogy elméletileg igaznak tartja Isten igéjét. Ő mindazt elhiszi, ami meg van írva, de semmi haszna belőle, mert nem gyakorolja a hitét. Nem próbálja ki.

Azért mondja itt Isten a népnek: nektek adtam mindezt, és menjetek be, amit majd a lábatok érint, az a tietek lesz. Már most a tiétek, és senki el nem veszi, és nem ti hódítjátok meg, ajándék. Ténylegesen azonban akkor érzékelitek, élvezitek majd mit kaptatok, amikor beteszitek oda a lábatokat, legyőzve az ott lakóktól való félelmet, dacolva a saját kishitűségetekkel, engedve Isten parancsainak mentek faluról falura és elcsodálkoztok: ni csak, valóban a mienk. S mennyivel több minden van itt, mint ahogy gondoltuk.

Én is elhittem azt, amit a Biblia arról ír, hogy Isten imádságot meghallgató Úr, és neki minden lehetséges. Először azonban akkor lett ez kézzelfoghatóvá számomra, amikor egyszer elveszítettem egy fontos kulcscsomót és sehol sem találtam. Egyszerű, gyermeki bizalommal azt kértem Istentől: Uram, ezt csak te tudod visszaadni. Én hiszem, hogy vissza tudod adni. Könyörülj meg rajtam, mert nem tudom, mit teszek, ha nem lesz meg.

Tűvé tettünk mindent, sehol. Másnap reggel felkelek, és a szemem odatéved, ahol a kulcscsomó csillog. Elcsodálkoztam. Utána meg azon csodálkoztam, hogy most miért csodálkozom? Nem ezzel a hittel imádkoztam? Ezt nem én találtam ki, ennek igei alapja van. Erre nézve ígéret van. Isten objektív ígéretet adott a hívőknek. Én ebbe az ígéretbe most itt kétségbeesésemben belekapaszkodtam, és az ígéret teljesedett. Ez ennyire valóságosan működik.

Itt van a hitetlenségünk, és ez lenne a nagy dolog, ha ma Isten Szentlelke ezt leleplezhetné, megutáltatná velünk a saját hitetlenségünket, félhitünket, elméleti hitünket, úgynevezett hitünket, és vágyat ébresztene bennünk arra, hogy menjünk be oda, ahol Isten elkészítette a kincseket. Ne érjük be azzal, amit eddig kaptunk. Az is nagy dolog, ha valakit már kihozott Isten a bűn sötétjéből és Jézus Krisztussal kapcsolatba került. De Jézus maga a gazdagság, és Ő a gazdagságát akarja adni a benne hívőknek.

Ilyeneket ígér: "Az én békességemet adom nektek. Nem úgy adom azt nektek, mint a világ." És olyan kevesen vannak, akiknek az élete erről prédikál. Akik akkor is, amikor hirtelen csapás éri őket, megalázzák őket, kifosztják, gyászeset történt, jobbról-balról rugdossák, a legjobb barátok is cserbenhagyták, akkor is megmarad a békesség a szívükben. Pontosan úgy, ahogy a nagy erdélyi költő, Reményik Sándor írja: Nyugalma nincs (és mindent megtesznek azért, hogy ne legyen), de békessége van. Mert Jézus békessége az övé lett.

Oly sokan mondják gyászoló testvérek: egy kis vigaszt tessék nekem adni. Senkit nem akarok megbántani, ilyen helyzetben meg végképp nem, de a Biblia nem beszél arról, hogy Isten nekünk egy kis vigaszt ad. Hanem arról beszél, amit Pál apostol a nyomorúságai mélypontján le mert írni: "...tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel." (2Kor 7,4).

Egyszer nem hívő ismerősökkel beszélgettünk, és szóba jött ez az ige. Valaki őszintén azt mondta: ez a Pál nem normális. Ilyet nem lehet leírni azok után, amiket előtte felsorol, hogy mit szenved. Még az lehet, hogy tele van vigasztalódással, ez a hívőknek lehet, hogy megadatik, de hogy csordultig vagyok örömmel, ez nem normális.

Ott rájöttem arra, hogy valóban nem normális, ha ezt úgy értjük, hogy nem megszokott, nem az általánosnak megfelelő. Mert ő a Krisztus örömével, a Krisztus vigasztalásával volt tele. Mert ő nem állt meg ott, hogy Jézus Krisztus megbocsátotta a bűneit és elhívta őt a szolgálatba, hanem ő a Krisztus gazdagságára törekedett (majd mindjárt olvasok egy-két idézetet erre nézve). Nem érte be a kezdettel, a kóstolóval, az előleggel, hanem azt mondta: Uram, ha már az első órákban ennyit adtál nekem (emlékezzünk a damaszkuszi úti tapasztalataira), mi-minden lehet még nálad elkészítve. És fokról fokra elkérte, és megkapta ezt a gazdagságot Krisztustól.

Ez az ige arra bátorít minket, hogy egyrészt ne felejtsük el, hogy egyszer el kell indulni, tehát az egészről csak azután érdemes beszélni, ha valaki már kijött Egyiptomból. Ha valakit Isten rádöbbentett a bűneire, eljutott arra a bizonyosságra, hogy egyedül Jézus Krisztus golgotai kereszthaláláért kap bocsánatot, de Őérte teljes bocsánatot kap, és új szakaszt kezdett Jézussal. Ez jelenti azt, hogy kijött a régiből. De ez a kezdet, ez nem mindeneknek a teteje. Ezzel elkezdődik valami, mégpedig egy dinamikus, mozgalmas élet: a Krisztus-követés - ahogy Jézus mondja. Követni csak mozgás közben lehet valakit.

Azt mondja: "Aki én utánam akar jönni, az tagadja meg magát, vegye fel naponta a keresztjét - ez folyamatos feladat - és úgy kövessen engem." Rakja szépen a lábait egyiket a másik elé, másikat az egyik elé, s időnként visszanézhet, hogy Isten kegyelméből milyen szakaszt tettem meg, mennyi kísértés és próba között átvezetett, és mennyi ajándékot kaptam tőle. Nosza, gyerünk tovább, előre! Menjünk bátran, meg ne álljunk fél úton, mert ott vannak még elkészítve az igazi nagy ajándékok a számunkra.

Ezért mondja itt Isten: elkészítettem nektek mindent, vegyétek birtokba. Mozduljatok meg, és menjetek abban a bizonyosságban, hogy mindaz a tiétek.

Arra szeretnélek kérni nagy szeretettel titeket, akik egyáltalán Jézust követni akarjátok: ne legyetek kisigényűek. Magamat kapom rajta olykor szégyenkezve, hogy kisigényű vagyok. Beérem sokkal kevesebbel, mint amit Isten adni akar, és mint amit továbbadhattam volna már régen másoknak, ha tartanám a kezemet, és bíznék abban, hogy sokkal többet készített el nekem, mint amennyit eddig kaptam.

Ne álljunk meg az igazi Krisztus-követés küszöbén! Lépjünk be, és menjünk egyre beljebb.

Mi lett volna, ha Isten népe ebben az esetben megáll a Jordán bal partján és azt mondják: milyen jó, Isten kihozott minket a rabságból, nem kell tovább ingyen dolgoznunk a fáraónak, majd csak elleszünk itt valahogy? Isten nem azt akarja, hogy ellegyünk valahogy, hanem Ő gazdag életre hívott el minket, hogy másokat is tudjunk gazdagítani.

Hadd idézzek Pál apostolnak egy imádságából, pontosabban néhány mondatot abból, amikor a kolosséi gyülekezetnek elmondja, megírja, hogy mi-mindenért szokott imádkozni.

"Attól kezdve, hogy hallottunk rólatok, szüntelenül imádkozunk értetek (figyeljük meg, hogy milyen nem kisigényű kérések jönnek), hogy tökéletesen ismerjétek meg az Isten akaratát minden lelki bölcsesség és belátás révén. Hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az Ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jócselekedettel, és növekedjetek az Isten-ismeretében. Erősödjetek meg minden erővel az Ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszútűrésre (szenvedésre). Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és Ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van a mi váltságunk, bűneink bocsánata az Ő vére által." (Kol 1,9-14).

Nem kis igényű imádság ez. Nem kezdő ember tétovázik itt, hogy vajon miről is van szó, ki is az az Isten? Mit is mondott nekünk? Egyáltalán, kapunk valamit tőled. Ő már tudja, ki Isten, ismeri Isten ígéreteit, és felsorolja őket szépen az imádságban. Egy másik helyen, amikor önmagáért imádkozik, akkor is ilyen nagy dolgokat kér és nagy csodákért ad hálát.

Hadd olvassak fel egy versidézetet, mert Weöres Sándor a Parainézis c. költeményében költői eszközökkel meggyőzően kifejezi ezt a gondolatot. Vannak benne nyers megfogalmazások, de a valóságot írja meg.

Azért szánom én a mai embert,
mert a szíve nem bír öregedni.
Homo sapiens, kétlábú testvér,
de szerény, de koldus lett a vágyad!
Hajdanában a tökélyre vágytál,
ma a boldogsággal is beérnéd -
és még ezt se képzeled nagyobbnak,
mint hogy bendőd bírja Marcsa főztjét,
és ágyékod bizseregni tudjon,
s legyen életedben holmi lim-lom,
mit tiédnek, birtoknak becézhess. -
Isten vendége vagy e világon!
Mért nem hagyod, hogy a házigazda
minden termét sorra nyitogassa,
minden kincsét rendre megmutassa?
Letelepszel az előszobában,
s ott békében nyújtóznál örökre.

Az előszobákat nem arra tervezik, hogy ott békében nyújtózzék az ember örökre, hanem arra, hogy onnan mindenképpen beljebb menjen, ha hívják, vagy az a szándéka. Ha meg onnan nem akar beljebb menni, akkor menjen ki onnan. Az előszoba nem tartós tartózkodásra való, s ott még nincsenek értékek. Talán egyben gondoljuk mi másként, mint a költemény: mi nem Isten vendégei vagyunk, hanem a megváltásban Isten gyermekeivé lettünk. A Biblia azt mondja: Isten az Ő teljes örökségét az gyermekeinek adja. (Róm 8,15) Isten örökösei és Krisztus örökös társai vagytok a benne való hit által. Ez nem semmi, ez nem kis dolog, és ezt felejtjük el sokszor. Itt kellene igényeseknek lennünk, és tartani újra és újra a hitünknek a kezét, s engedni, hogy Isten újra és újra telerakja sok olyan kinccsel is, amiről nem is tudunk.

Hányszor mondják frissen hitre jutott emberek, amikor beszámolnak arról, hogy most már végigalusszák az éjszakát, meg nem haragszanak a haragosaikra, hogy nem is gondoltam, hogy ilyen békesség is van a világon. Hát hogy gondoltuk volna, amíg Istentől távol voltunk? De amikor az előszobából belépünk az Ő hívására, és Ő sorra nemcsak mutogatja, hanem nekünk adja kincseit, akkor az ember az egyik ámulatból a másikba esik. Hogy ilyenkor már kétségbe szoktam esni, és most én tartom a reményt másokban. Ilyenkor - mondta a múltkor valaki - már a plafonon vagyok és felmegy a pumpa, most meg azon gondolkozom, hogy ki bánthatta azt, aki most szid engem, és hogyan lehetne rajta segíteni. Nem ez a megszokott. Ilyen, meg ehhez hasonló gazdagságra akar minket elsegíteni a mi Urunk. Mert nemcsak kihoz a sokféle nyomorúságból, hanem bevisz az ígéret földjére.

Miután hangsúlyozza a Szentírás, hogy mindezt Isten készítette el az Ő népének és Ő készíti el a mai hívő népnek is, azért egyet-mást elmond a Józsué könyve arról is, hogy mi a feltétele annak, hogy Józsué meg a nép azt megkaphassa. Ezt most nem akarom felsorolni, hármat csupán megemlítek.

Az első, amit Józsuéról mond, hogy ő Mózes szolgája volt. Mózesnek, az Isten szolgájának szolgája. Józsué évtizedeken át csendes alázattal szolgált annak, aki csendes alázattal szolgált az Istennek. Soha nem akart a helyére törni, nem elégedetlenkedett a feladatával. Hűségesen végezte azt, amivel Isten megbízta. Jellemző-e ez ránk, csendes hűséggel helytállni ott, ahova Isten állított? Minden törtetés, irigység, versengés lehetetlenné teszi, hogy valaki előbbre jusson és Isten jobban használja őt.

A másik, amit megtudunk róla, hogy világos elhívása volt. Nem ő jelentkezett, hogy majd én leszek Mózes utóda. Sőt kétségbeesett, amikor először hallotta Istentől, hogy őt választotta ki erre a feladatra. De Isten határozott elhívására igent mondott, félve és remegve. Ezért biztatja Isten: Ne félj, légy bátor, légy erős, igen bátor, mert félt ettől. De Istentől vár mindent a továbbiakban is, hogy azt a feladatot, amit tőle kapott, el tudja végezni.

A harmadik, amit megemlít alapigénk, hogy iránytűje Isten írott igéje volt. Talán ez az a mondat, amit a legrészletesebben a lelkére köt Isten, és kétszer is elmondja. Én a második változatot olvasom: "Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal, őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz."

Olvasd az igét, gondolkozz rajta és ahhoz igazíts mindent az életedben. Mint a közösségért felelős vezető is, és a magánéletedben is. A könyv utolsó fejezete, a 24. erről szól, hogy a családban is Isten igéjéhez igazodott Józsué.

Az úrasztalát megterítettük. Isten ma elsősorban arra bátorít minket, hogy mozduljunk. Akárhol vagyunk Őhozzá képest, mindenképpen közelebb hozzá. Ha csak egy lépést is. A legkisebb engedelmesség többet jelent az ember lelki növekedésében, mint akár mekkora irodalom elolvasása vagy nagy vitáknak a lefolytatása.

Isten azt mondja: ne úton álló tanítványai legyünk Jézusnak, mert aki áll az úton, az útonállóvá lesz olyan értelemben is, hogy útját állja azoknak, akik mennének Istenhez egyre közelebb. Mert ezek elgondolkoznak: ilyen egy keresztyén ember? Ezt jelenti Jézus Krisztus mai követőjének lenni? Köszönöm, nem kérek belőle. S lehet, hogy igazuk van. De aki halad az úton, az magával sodor másokat is, és hogy ha vannak is látható hiányosságok az életében, a lendületéből kiderül: most még csak itt tartok, de haladok előre, holnap már közelebb leszek az én Uramhoz, mint ma, és holnapután jobban tud használni mások javára, mint ahogy ma. Gyakoroljuk a hitünket, akár mekkora! Nem kell ezt méricskélni. Ha van Jézusba vetett hitünk, gyakoroljuk. Vegyük komolyan tanácsait, kövessük parancsait akkor is, ha sokszor nem korszerűek, s közben látjuk meg, hogyan növekszik a hitünk, a tisztánlátásunk, az engedelmességünk, és Isten kezében használható szolgákká válunk.


Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, magasztalunk mindazokért az ajándékokért, amiket eddig kaptunk tőled, mindegyiket úgy, hogy semmit sem tettünk érte, hanem kegyelemből és nagy szeretetedből adtad.

Köszönjük, hogy ez csak ízelítő, előleg a teljességből. Bátoríts minket és tégy minket igényesekké, miközben alázatosakká is, hogy a te nekünk elkészített kincseidet minél előbb birtokba vegyük. Higgyük, amit hiszünk. Hogy ne maradjon elmélet számunkra az, amit eddig tudunk rólad, hanem kipróbáljuk, gyakoroljuk a hitünket. Segíts ezt elkezdeni már ma.

Taníts minket csendes alázattal szolgálni ott, ahova állítottál, akármilyenek is a körülményeink. Tégy minket bizonyosakká hogy te hívtál el, ha már elhívtál az üdvösségre. Ha pedig nem, akkor jusson el hozzánk akár most a te hívó szavad. Tedd késszé a szívünket, hogy igent mondjunk arra.

Segíts, hogy letöröljük a port a te igédről, kezünkbe vegyük a Bibliát, és legyen az naponkénti lelki kenyerünk, táplálékunk. Tudjunk azon gondolkozni is, és így megtanuljunk igeszerűen gondolkozni, és mindig helyesen dönteni.

Taníts minket arra, hogy az igédhez igazítsuk az életünket minden vonatkozásban.

Kérünk, Szentlelked tegye most hangsúlyossá számunkra azt, amit nekünk szántál ebből az igéből, és add, hogy abból élet, új kezdés, megújulás, megerősödés legyen.

Segíts ebben a csendben elmondani a magunk imádságát is.

Ámen.