PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. július 20.
(csütörtök)

Cseri Kálmán


ÍTÉLKEZÉS


Alapige:Róm 14,1-13

A hitben erőtlent fogadják be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassátok. Az egyik azt hiszi, hogy mindent ehet, az erőtlen pedig zöldségfélét eszik. Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik, aki pedig nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, hiszen az Isten befogadta őt. Ki vagy te, hogy a más szolgája felett ítélkezel? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állni, mert van hatalma az Úrnak arra, hogy megtartsa.

Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot: mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében. Aki az egyik napot megkülönbözteti, az Úrért különbözteti meg. Aki eszik, az is az Úrért eszik, hiszen hálát ad az Istennek. Aki pedig nem eszik, az Úrért nem eszik, és szintén hálát ad az Istennek.

Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának; mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék. Akkor te miért ítéled el testvéredet? Vagy te is, miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan oda fogunk állni Isten ítélőszéke elé. Mert meg van írva: "Élek én, így szól az Úr, bizony előttem fog meghajolni minden térd, és minden nyelv magasztalni fogja Istent." Tehát mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek.

Többé tehát ne ítélkezzünk egymás felett, hanem inkább azt tartsátok jónak, hogy testvéreteknek se okozzatok megütközést vagy elbotlást.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, valóban téged várunk most. Köszönjük, hogy megígérted, hogy ahol ketten vagy hárman a te nevedben jönnek össze, ott vagy közöttük. Köszönjük, hogy mi ennél többen lehetünk itt, de a te nevedbe, te utánad vágyakozva jöttünk.

Kérünk, ajándékozz meg minket olyan igével, ami a te szádból származik, és ajándékozz meg ebben a melegben fáradtan is figyelmes, nyitott szívvel, hogy a te igédnek ne csak hallgatói, hanem megtartói lehessünk.

Ámen.


Igehirdetés

Ez a szakasz az ítélkezésről szól és az utolsó vers foglalja össze az egésznek a célját: "Többé tehát ne ítélkezzünk egymás felett, hanem inkább azt tartsátok jónak, hogy testvéreteknek ne okozzatok megütközést vagy elbotlást."

Aki ítélkezik, az a másik felett ítélkezik, az fölé emeli magát, és elfelejti, hogy az a testvére. Ez a szakasz az akkori gyülekezet tagjainak, tehát újjászületett embereknek szól. Olyanoknak, akikről azt olvastuk, hogy az Isten befogadta őt, tehát Isten gyermeke lett, aztán azt olvastuk, hogy az Úré, az Ő tulajdona, és testvérei egymásnak. Ezek tehát Isten gyermekeivé lett újjászületett emberek. És még ezeket is megkísérti az, hogy ítélgessék egymást.

Mi miatt?

Nem amiatt, hogy Isten gyermeke vagy nem, mert ez nem vitás. Hanem amiatt, hogy a keresztyén gyakorlatukban különféleképpen gondolkoztak, és mást tartottak fontosnak. Két dolgot említ itt az apostol.

Az egyik, hogy voltak olyanok, akik a pogányságból kijőve azt mondták, hogy mivel nem tudjuk, hogy a hentesnél olyan húst árulnak-e, amit ott vágott le az udvarán és semmi köze a bálványokhoz, vagy olyan húst, amit valamelyik bálvány tiszteletére áldoztak, és abból megmaradt, inkább egy falat húst sem eszem, hanem zöldséget. Elegem volt a pogány bálványokból, meg a nekik bemutatott áldozatokból, én most minden dologban szigorúan az Úr Jézushoz akarom tartani magamat.

A másik meg azt mondta: ugyan már, hús, hús. Most mit változtat rajta, hogy a bálványnak áldozták, vagy az udvaron vágta le. Kit érdekel az? Szabadok vagyunk, a Krisztusban szabadságot nyertünk. Én megveszem azt, amit kitesz a pultra, és amit ott árul a boltban.

Ezek kölcsönösen elkezdték ítélgetni egymást. A zöldségevőt ítélték, hogy milyen kicsinyes, milyen törvényeskedő, nem jutott el a teljes szabadságra, a zöldségevők meg ítélték emezeket, hogyan lehet valaki ilyen nagyvonalú és engedékeny az Úr dolgaiban. Mivel nem tudhatja, hogy mit vásárol, jobban tenné, ha ő sem enne húst.

Aztán a napok. Bizonyos napokat különbnek tartottak némelyek, például az újholdat, vagy a holdtöltét, vagy valami jeles eseménynek az emléknapját. A többiek meg azt mondták: nap nap, mind egyforma. Mindegyik huszonnégy órából áll, nem kell különbséget tenni. Ezeknek mondja Pál, hogy ilyesmin el ne kezdjetek veszekedni. Nem különb az, aki így vélekedik, vagy aki amúgy vélekedik. Az döntően fontos, hogy újjászületett Isten gyermeke-e. És ez meglátszik-e az életén. De hogy ilyen gyakorlati dolgokban sokféleképpen lehet vélekedni, azt engedjétek meg egymásnak, és emiatt ne ítélkezzetek.

Miért ne?

Mert aki ítélkezik, az beül a bírói székbe, és ítéletet hirdet mások felett. A bírói szék pedig foglalt - mondja itt Pál apostol. Az csak Istent illeti meg, és ne felejtsétek el, drága testvérek, hogy akár zöldséget eszel, akár megveszed a húst, mindnyájan meg fogunk állni az Isten ítélőszéke előtt, és kinek-kinek számot kell adnia önmagáról az Istennek. Mert nekünk van bíránk. Egyetlen olyan bíránk van, aki helyesen ítél, és akinek az ítélete döntő. Erre gondoljatok. És aki elkezd ítélkezni mások felett, az nem veszi komolyan az ítélő Istent, és az Isten ítéletét, aki előtt egyszer mindnyájunknak meg kell állnunk. Engedjétek, hogy Ő ítéljen meg minket. Ti pedig próbáljátok elfogadni egymást zöldségevőként vagy húsevőként, akár minden nap egyforma neki, akár bizonyos napokat fontosabbnak tart, mint a többi. Ez nem üdvösség kérdése. Ha valóban Isten gyermekei vagytok, szeressétek egymást, és fogadjátok el egymást a magatok furcsaságaival együtt. Nem beszélve arról, hogy ezek a furcsaságok változni fognak. Mivel ti Isten gyermekei vagytok, lépésről-lépésre rájöttök arra, hogy amiben gondolkoztatok esetleg tévesen, és változni fog a gondolkozásotok. Egyre közelebb fogtok kerülni az Úr Jézushoz, és így egyre közelebb fogtok kerülni egymáshoz is.

Aki azonban ismeri a Bibliát, megkérdezhetné: kérem szépen, ezt mind elfogadom, de akkor egyáltalán nem is szabad véleményt alkotnunk semmiről meg senkiről? Azzal is vétkezem, és akkor is ítélkező vagyok már, ha megállapítok valamit az én hívő testvéremről?

A Biblia azt mondja: szükséges véleményt alkotnunk tanításokról, gondolatokról. Adott esetben még egymásról is. Itt van a megelőző fejezetben: "Ne igazodjatok a világhoz, változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek mi az Isten akarata. Mi az, ami szerinte jó és tökéletes."

Ez egyenesen parancs, hogy nekünk meg kell tudnunk ítélnünk, hogy mi az Isten szerint jó és az Isten szerint helytelen. Csak más dolog megítélni dolgokat, meg akár embereket is, és más dolog elítélni valakit amiatt, mert másként gondolkozik, mint én. Pál apostol ezt hangsúlyozza itt. Tessék megtanulni Isten igéjével a kezetekben megítélni mindent, hogy az helyes vagy helytelen, igaz vagy hamis, Isten szerint való, vagy nem szerinte való.

Jézus is példát adott erre. Csak egyet hadd említsek. Amikor Péter egyik órában azt mondja: "Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia", utána meg tiltakozik az ellen, hogy Jézus vállalja a keresztet, akkor Jézus így szól: "Nem az Isten szerint gondolkozik, hanem emberek szerint." Ezt egyrészt neki mondja meg, és nem róla mondja valakiknek, hogy ez a Péter látjátok, megint az emberek szerint gondolkozol, és ez nagyon fontos, alapvető dolog, amit tisztán kell látnia Péternek is. Jézus itt megítélt egy helyzetet, megítélt egy mondatot, megítélt egy embert, de nem ítélte el úgy, hogy ezek után takarodj a tanítványi közösségből, ilyen hitvány embernek itt nincs keresnivalója. Ez lett volna az ítélkezés, az elítélés. Neki mondta meg. Egy fontos dologban az igazságra hívta fel a figyelmét abban a bizonyosságban, hogy Péter is be fogja ezt látni, és idő kérdése, változni fog.

Nem mindenféle ítéletalkotást tilt meg a Szentírás, hanem bátorít arra, hogy tanuljunk megítélni mindent, de ne ítélkezzünk egymás felett - ahogy itt olvastuk.

Mit jelent ítélkezni? Jellemző-e ránk? Mi az oka annak, hogy ítélkezünk? Mik a következményei? Mit javasol ez az ige az ítélkezés helyett? Ez a tartalomjegyzék és mindegyikről röviden szeretnék beszélni.

1. Mit jelent ítélkezni?

Azt jelenti, hogy valakit valamely hibája vagy fogyatkozása alapján rossznak ítélni, erről szívesen beszélni másoknak is. Nem neki, mert azt a Biblia intésnek nevezi. Szeretettel intenünk kötelező egymást. Látom a hibáját, és szeretem őt annyira, hogy nem szeretném, hogy ez rögződjön benne, vagy jellemző legyen rá. Egy olyan alkalommal, amikor hajlandó meghallani, amit mondok, nagy szeretettel felhívom rá a figyelmét. Ez az intés.

Az ítélkezés pedig az, hogy látom a hibáját, vagy keresem direkt a hibáit, azokat számon tartom, és jól megtárgyaljuk valakivel a háta mögött. Ez az ítélkezés. Ettől óv minket Isten.

2. Jellemző-e ez ránk?

Az a tapasztalatom, hogy sajnos jellemző mindnyájunkra. Többször rajtakapom magam, hogy kezdem, és jó esetben a mondat közepén abbahagyom, mert nem szeretnék ítélkezni. Abból tudniillik senkinek sincs haszna. Abból mindenkinek csak kára van. Azoknak is, akikkel megbeszéljük, annak is, akiről beszéljük, és annak is, aki ilyen bűnbe esik, mert ezt a Biblia bűnnek minősíti.

Gondoljunk csak arra, hogy nagy ünnepen összejön a család. A leggyakoribb beszédtéma az szokott lenni, hogy valakiről, aki nincs ott, igyekszünk elmondani sok mindent. Nagyon kevés jót, vagy sokszor szinte semmi jót. Hallottad? És akkor a házasságáról, a gyerekeiről, az ízléséről, a találkozásainkról, a tőle elszenvedett sérelmeinkről részletesen és szívesen beszélünk.

Csendeshét van. Tizenévesek beszélgetnek az udvaron egy kis körben. Arra visz az utam, és mit hallok? Mindnyájan egy irányban néznek és mutatnak valakire. Nézzétek, hogyan lehet ilyen szerelésben eljönni ilyen helyre? Látjátok, hogy mennyire nem is illik az a cipő ehhez a ruhához. Meg azok a színek? És a haja, az egészen elképesztő! És elhangzik a summás kijelentés: ez egy hülye. És észre sem veszik, hogy kimerítették az emberölés bűnét, mert Jézus azt mondja a Hegyi beszédben, hogy aki az atyjafiáról azt mondja ráka (bolond), az méltó a gyehenna tüzére. Ez hasonló az emberöléshez. Eláztattak valakit. Rányomták a pecsétet: hülye, mert elég végig nézni rajta, mindenben lehet kifogást találni, ami rajta van, és mi azt megállapítottuk.

Nem mondok több példát, pedig naponta találkozunk ezzel a bűnnel. Sajnos szívesen elkövetjük ezt a bűnt. Gyakran beülünk a bírói székbe, és ítéletet hirdetünk másokon. Milyen ízlése van, hogyan neveli a gyerekeit, mennyit keres, hogyan osztja be a pénzét, és így tovább. Különösen a kicsik, az elesettek, a nyomorultak ki vannak téve a nyelvünk ítélkezésének. Nagy ajándéka lenne Istennek, ha a következő úrvacsorára úgy készülnénk, hogy még ma este megkérdezzük Istentől: Uram, miben szoktam ítélkező lenni, és nemcsak a szokástól, hanem az ítélkező szívünktől szeretnénk szabadulni, és kérni ehelyett azt, amiről mindjárt szó lesz.

3. Mi az oka annak, hogy ilyen gyakran ítélkezünk?

Sötét okok lapulnak meg e mögött a gyakorlat mögött. Sokszor azért ítélkezünk, mert az ítélkezésünk mentegetőzés tulajdonképpen. A másik hibáit és bűneit kell megtárgyalni, addig sincs szó a miénkről. A másikra mutogatok, addig sem kell a magam sokszor hasonló, vagy azonos gyengeségeire vagy bűneire gondolnom. Nem vesszük észre, hogy miközben egy ujjunk a másikra mutat, három ujjunk önmagunkra mutat. Mert sokszor ugyanazokban vagyunk elmarasztalhatók, amik miatt másokat elítélünk. Ezen többször rajtakaptam magam, és azóta, ha előfordul ez a bűnöm, hogy másról rosszat mondok, azonnal arra gondolok, hogy megvan-e ez bennem? A legtöbbször megvan. Ez elsegíti az embert önismeretre, de ennek ellenére sem helyes ítélkezni, mert a mentegetőzés semmiképpen nem erény.

Nagyon sokszor az ítélkezésünk rejtett dicsekedés. Az ő gyengeségeit sorolom, és ezzel tulajdonképpen azt mondom, csak nincs bátorságom kimondani, hogy ugye e tekintetben én sokkal különb vagyok, mint ő. Azért veszem észre, mert a sasszemem meglátja a rosszat - a másikban. Ez egyfajta rejtett dicsekedés.

Aztán nyilvánvaló gőg van mögötte. Mert ugye én jobban tudom, mint ahogyan ő csinálja. Ezért tudom szóvá tenni, hogy mit tesz rosszul. Vagy hallgatólagosan még az is benne van: én úgy soha nem csinálnám, annál csak jobban. Benne van ez a korlátoltság is, hogy tulajdonképpen csak az jó, ahogy én szoktam. Ezt megint nem vallja be az ember magának, mert annál gyávább, és az ítélkezőnek a gyávaságát mutatja az is, hogy nem annak mondja meg a hibáját, akinek a hibájáról beszél, hanem másokkal beszél róla. Ahhoz bátorság kellene, meg ami sokkal több: szeretet kellene.

Egyszóval, aki ítélkezik, az különbnek tartja magát, mint azt, aki felett ítélkezik. Ez az ellenkezője annak, amire a Szentírás minket bátorít, mert azt mondja: egymást különbnek tartsátok magatoknál. Úgy, hogy aki rajtakapja magát, és van bátorsága felismerni és beismerni, hogy ítélkező, az jusson bűnbánatra e tekintetben is: hogy ott van ez a gőg az ítélkezése mögött, hogy én különb vagyok, mint az a másik.

4. Mik a következményei?

Az ítélkezés következménye az, amitől itt Pál a leghatározottabban óvja a gyülekezetet: megosztja a közösségeket. Mert vagyunk mi, akik megtárgyaljuk az ő hibáikat, és vannak ők, akik felett most ítéletet hirdettünk. Máris két csoportra oszoltunk. Aztán többféleképpen ítélik meg a helyzetet és az embert, és máris több klikkre oszolhatunk. Az egyiknek rokonszenves, a másiknak kicsit ellenszenves, a harmadiknak egészen ellenszenves, és ember legyen a talpán, aki ott az egységet helyreállítja. Ráadásul, mivel az áldozat háta mögött történik az ítélkezés, ez előbb-utóbb eljut hozzá is. A legritkább esetben úgy jut el, ahogy elhangzott, aztán elferdítik, eltorzítják. Egy csomó ember vétkessé válik ebben, mert a pletykát is súlyos bűnnek tartja a Szentírás, megsebeztünk valakit, az visszasebez: az azt gondolja, hogy én azt gondoltam róla, és vége van a békességnek.

És mit parancsol az ige? Ha tovább olvastam volna, ez áll a 19. versben: "Arra törekedjetek inkább, ami a békességre és az egymás építésére való." Ehelyett az ítélkezéssel békétlenséget szítunk és rombolunk.

Mindenképpen megosztó hatása van tehát, megsebzi az embert, bomlasztó ereje van, és ezek a felismerések azonnal megmutatják, hogy ki áll minden ilyen ítélkezés mögött. Ki az, aki bomlasztani akar, megosztani, megsebezni, embereket egymásnak ugrasztani vagy a kétségbeesésbe hajszolni. Jézus azt mondja: ez az ős ellenség, az ördög. Aki ítélkezik, akár tudja, akár nem, az ördög kezében lesz eszközzé. Isten őrizzen meg ettől minket! Már csak ezért is tartózkodni kell az ítélkezésnek mindenféle formájától.

5. És mit csináljunk helyette?

A Biblia sohasem csupán azt mondja, hogy ezt ne tedd, hanem azonnal megmondja, hogy mit tegyél helyette. Mit tegyünk helyette?

Először is nem kell mindent észrevenni, és szóvá tenni. A családokban a legtöbb békétlenséget az okozza, hogy árgus szemekkel figyelik egymást, mindent észrevesznek és lehetőleg mindent szóvá tesznek. Egy emelkedetten gondolkozó, lelkileg igényes, nagyvonalú ember (nem is említem, hogy akiben szeretet van), felülemelkedik ezen. Észrevettem. Milyen érdekesen csinálja. Egészen másként, mint én - és napirendre térek felette. Miért kell azonnal rossznak minősíteni azért, mert másként csinálja, mint én? Vagy akkor valljam be: csak az a jó ezen a világon, ahogy én látom, ahogy gyakoroltam, ahogy én megszoktam. Erről mindenki tudja: nem igaz.

Nem vagyunk becsületesek, nem gondolkozik kíméletlen őszinteséggel sok ember a maga dolgairól. Nem kell sem észrevenni, vagy ha észrevettem, érdekesnek találom, elgondolkozom rajta. Ha az annyira rossz neki, és szeretem őt, akkor alkalmas időben valahogy megmondom. Nem kell azonban beleavatkozni egymás dolgába. Ez parancs a Bibliában. Ott van a Péter levelében: ne legyetek más dolgába avatkozók.

Például egy ifjú házaspár a szülőkhöz képest más. Nem kell beleavatkozni a dolgukba. Ha kérnek tanácsot, és tudnak adni bölcs tanácsot az idősek, akkor adjanak, ha meg nem kérnek, hallgassanak! Tudom, ez barátságtalanul hangzik, de ezt kellene minden vonatkozásban komolyan vennünk. Az én illetékességem vagy nem. Én vagyok felelős vagy nem. Ha nem, akkor nem kell ítélkezni. És főleg másokkal nem kell megtárgyalni, hogy mit látok abban rossznak.

Ezzel kezdődik itt az ige: az Isten elfogadta őt. Azt mondja Pál: ezek után ki vagy te, hogy ítélkezel a felett, aki az Istennek jó volt. Isten elfogadta. Az Ő gyermeke lett úgy, hogy húst is eszik, vagy úgy, hogy csak zöldséget eszik. Így szereti az Isten. Próbáld meg te is így szeretni. Ő is a testvéred - írja később -, mert téged is elfogadott az Isten a magad hasonló furcsaságaival. Isten nem azt mondta, hogy szeretlek, ha majd megváltozol, hanem azt mondta: szeretlek így ahogy vagy, aztán majd úgy is változol ennek a szeretetnek a melegében. Így kellene néznünk egymásra: elfogadó szeretettel.

Aztán nem kell mellékes dolgoknak nagy jelentőséget tulajdonítani. El kell kérnünk Istentől a bölcsességet, hogy mindennek annyi súlyt tulajdonítsunk, amennyi megilleti, amennyi van. Pál ezt is mérlegeli itt. Azt írja: emberek, az igazán fontos az, hogy ezeket Isten elfogadta, hogy ti az Úréi vagytok, hogy ti éppen ezért testvérek vagytok. Háromszor, más-más relációban hangsúlyozza ezt. Ezekhez képest mit számít az, hogy ki mit eszik? Bízzátok rá, hogy mit eszik. Ami jól esik neki, amit jó lelkiismerettel eszik. Mert aki csak zöldséget eszik, az is hálát ad az Istennek, aki meg húst eszik, az is hálát ad. Hangzik a hálaadás. Isten gyermekei magasztalják az Atyjukat. Ez a fontos. Az meg nem fontos, hogy mit tesz az asztalra. Egyébként is az ő dolga, ne avatkozz bele. És főleg ne ítéld el őt amiatt, mintha vádlott lenne, te meg bíró. Mert mindnyájan vádlottként állunk oda az igaz Bíró ítélőszéke elé. Ezt ne felejtsétek el.

Ismét mondom, hogy mit tegyünk helyette:

Ha valóban olyan dolog, amiről úgy ítéljük, hogy önmagának árt vele, akkor ezt nagy szeretettel egy alkalmas pillanatban meg kell mondanunk. Mert a szeretet mindig azt nézi, mi jó a másiknak. Ha látom, hogy ezzel árt magának, és ez bármi lehet, akkor tartozom azzal neki, hogy nagy szeretettel, nem ítélkezve, nem a bírói székből, hanem testvérként mellé állva megmondom. Ez hálátlan feladat. Sokszor ebből is sértődés meg harag lesz, mert Isten gyermekei is képesek megsértődni, ha az igazat megmondják nekik. De ha az valóban szeretettel hangzik el, és Isten vezeti az ilyen intőt, akkor abból sok áldás jöhet ki.

Az ítélkezés ellentéte az, hogy ha tisztlejük egymást. Ez sokkal fontosabb vonása a helyes magatartásnak, mint gondoljuk. Sokan ezt nem értik. Például jegyespárokkal beszélgetve szoktam ezt hangsúlyozni: a házasságban nagyon fontos, hogy kölcsönösen tiszteljük egymást. És az mi-mindent jelent? Szeretni kell egymást, nem tisztelni. De tisztelni is kell, és a gyermeket is tisztelni kell, amikor még kicsi, alig látszik ki a földből. Ő ugyanolyan drága teremtménye Istennek két meg négy évesen is, mint amikor nyolcvan évesen egy végig dolgozott alkotó élet után valaki bölccsé lett már. E tekintetben nincs különbség. Nem lehet gúnyt űzni belőle, nem szabad visszaélni a bizalmával, nem szabad kifecsegni a kis titkait, amit rám bízott. Azt komolyan kell venni.

Az értelmi fogyatékos is, akik között egy ideig dolgozhattam, ugyanolyan ember. Ez nekem nagy felismerés volt. Isten előtt egy kategória van: ember. Aztán van sovány, kövér, fiatal, öreg, eszes, meg értelmi fogyatékos, de az ugyanolyan ember, és nagy tisztelettel szolgáltam közöttük. Valahányszor találkozunk, ez a tisztelet van bennem.

Még valamit említek, hogy mit tegyünk ítélkezés helyett. Szintén a megelőző fejezetben olvashatjuk, amikor azt mondja Pál: "jót mondjatok egymásról, és ne rosszat." Van amikor úgy fordítja a Biblia: "Áldjátok egymást és ne átkozzátok." (12,14). Az áldani szót, ha a görög szót fordítjuk, az betű szerint azt jelenti: jó mondani (eulogia). Jót mondok a másikról vagy a másiknak, amikor megáldom őt, vagy másnak beszélek róla. És mindenkiről lehet valami jót mondani. Mindenkiről lehet valami rosszat is, ahhoz nem kell nagy tudomány.

Van egy Lagerlöff Selma nevű svéd írónő, akinek van egy ilyen műve is: Krisztus-legendák. Írt Jézus Krisztusról olyan történeteket, amelyek nincsenek benne a Bibliában, nincs történi alapjuk, ezért mondja: legendák, de amikben Jézusnak egy-egy jellemző tulajdonságát az író tehetségével fogalmazza meg. Az egyik erről szól: Megy a Mester és utána a tizenkét tanítvány a gabonaföldek között, és egyszer csak az út szélén látnak egy döglött kutyát. Mindegyik tanítvány tud megjegyzést mondani rá: milyen ronda, büdös, mennyi légy lepi stb. Jézus nézi, és azt mondja: milyen szép fehér foga van. Jézus még egy dögben is felismer valami szépet. Még egy döglött eben is van valami szép. Ő azt teszi szóvá. Nincs benne a Bibliában, de aki ismeri Jézust a Bibliából, tudja, hogy Ő valóban ilyen. A legrondábban, még bennem is meglát valami szépet, s azt mondja: ez fog megnövekedni, ha bennem hiszel, és hozzám ragaszkodsz, egyre inkább olyanná leszel, amit az Isten beléd teremtett, amit a bűn betakart, ami nem dominál most még benned, nem az a meghatározó, de egyre inkább az lesz.

Erre bátorít minket is Isten: ne ítélkezzetek. Keressetek valami szépet mindenkiben, azt erősítsétek benne. És ha azt a célt szolgája, hogy valami hibáját szeretettel megmondjátok, akkor szeretettel szabad, az nem ítélkezés. Az intés, amire szükségünk van, mert az épít.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, áldunk azért, mert te vagy a mi védőügyvédünk az Atya előtt is. Köszönjük, hogy tereád néz, és rajtunk könyörül meg. Könyörülj rajtunk, hogy egyre szorosabb közösségben éljünk veled már itt, és veled tölthessük majd az örökkévalóságot is.

Nyisd ki a szemünket, hadd lássuk ne a mások hibáit, hanem a magunkét. Adj nekünk szabadulást a reánk jellemző hibáktól és bűnöktől. Az ítélkezéstől is, ha az jellemző ránk. Szabadíts fel minket arra, hogy észrevegyük a jót másokban, hogy vállaljuk, hogy azt tesszük szóvá, és úgy tudunk imádkozni másokért, hogy reméljük és bizonyosak vagyunk abban, hogy tudnak változni, hiszen a te kezed nyomán minden csúnya széppé lesz, és minden bűnre van bocsánat és attól szabadulás.

Ámen.