PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. június 29.
(csütörtök)

Varga Róbert


ENGEDELMESSÉG


Alapige:1Móz 22,1-18

"Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és megszólította: Ábrahám! Ő pedig felelt: Itt vagyok. Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked! Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Azután elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki. A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről. Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok. Fogta tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fát, rátette a fiára, Izsákra, ő maga pedig a tüzet meg a kést vitte; így mentek ketten együtt. De Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő pedig felelt: Itt vagyok, fiam. A fiú megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van az áldozatra való bárány? Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik az áldozatra való bárányról, fiam. Így mentek tovább ketten együtt. Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, rárakta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra, a fadarabok tetejére. De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és már fogta a kést, hogy levágja a fiát, kiáltott neki az Úr angyala a mennyből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett. Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az Úr gondoskodik. Ma ezt mondják: Az Úr hegyén a gondviselés. Az Úr angyala másodszor is kiáltott Ábrahámnak a mennyből, és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az Úr, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint az ég csillagai, vagy mint a homokszemek a tenger partján. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, és a te utódod által nyer áldást a föld valamennyi népe, mert hallgattál szavamra."


Imádkozzunk!

Istenünk, köszönünk minden olyan alkalmat, amikor rád figyelhetünk, amikor megérthetünk valami személyes üzenetet a te igédből, amikor egészen világosan megérthetjük azt is, hogy te látsz minket, ismered az életünket, és pontosan tudod azt is, hogy mire van szükségünk.

Így kérünk arra Jézus Krisztusért, hogy ma este szólj hozzánk. Add azt a te igédből, amire leginkább szükségünk van. Olyan sokszor eleresztjük magunkat, és leeresztenek a mi lelki szemeink és erőforrásunk is, úgy megfáradunk a hitben, az engedelmességben, vagy egyszerűen csak nem értjük, hogy mit akarsz, és ettől vagyunk ingerültek vagy idegesek.

Köszönjük, Urunk, hogyha ma este ide szántuk magunkat neked, akkor te időt szánsz ránk, akkor mi megérthetjük azt, ami terved van velünk, és beilleszthetjük abba az életünket.

Kérünk, segíts nekünk ebben. Cselekedd ezt a csodát, hogy a nagy meleg ellenére is mégis csak megértünk valamit, és hogy érdemes volt eljönni ide.

Ámen.


Igehirdetés

Talán még elkezdeni sem könnyű azok után, amit olvastunk, de mégis azzal kezdődik ez a mai rész, amit gyerekkori hittanóráinkról már ismerünk. Mondhatnánk így is, hogy unos-untalanig hallottuk már. De a dolog lényege mindig a részletekben van. Ezzel kezdődik a 22. fejezet, hogy: "Ezek után történt", ezek után szólt az Isten Ábrahámhoz.

Miért van ez így részletezve? Azért, mert több évtizeden keresztül nem szólt Isten Ábrahámhoz. Most, hogy Ábrahám kész volt az engedelmességre, az Isten újra megszólalt.

Többen elmondták, hogy hozzájuk nem szól Isten. Nem lehet, hogy emiatt van ez így sokak életében? Amikor Ábrahám engedetlen volt, és Hágárral nemzett fiút, pedig Isten megmondta, hogy egy év múlva megszületik az ígéret gyermeke. Akkor Isten elhallgatott. Több mint tíz esztendő telt el, és Isten nem szólt. Most itt, hogy Ábrahám engedelmességre hajlandó volt, Isten ezt tudta, ezért szól, ezért olvassuk azt, hogy ezek után így szólt az Úr.

Talán az egész történetben nem leplezi le magát Isten annyira világosan és egyértelműen, mint ebben a részben, az Izsák feláldozásáról szóló részben. Olyan megdöbbentő módon tárulkozik ki Isten a maga szeretetével, irgalmával és kegyelmével, ahogy a történet egyik részben sem találkoztunk ezzel.

Az egésznek a központi gondolata az, hogy fel a hegyre, Istenhez közel, Isten színe elé. Ábrahámnak el kellett engednie az ő fiát, az elsőt, Izmaelt. Az egész így kezdődik. Úgy gondolta, hogy ő lesz az örökös. Isten meg úgy gondolta, hogy nem ő lesz, hanem az ígéret fia. Ezért Ábrahámnak el kellett engednie a test szerinti gyermeket, hogy megkaphassa a lélek szerintit, akit szintén ő nemzett. De Ő az volt Isten szerint az ígéret gyermeke.

Izsák már serdülő fiú. Mit bizonyít ez? Mit bizonyít ez? Azt bizonyítja, hogy Isten megtartja a szavát. Mit mondott? Egy év múlva visszatérek, és megszületik az ígéret gyermeke, a te fiad. Egy év múlva Sára terhes lett, áldott állapotba került, és megszületett az ígéret gyermeke.

A legnagyobb csoda az volt, hogy Ábrahámnak, a sír felé tartó öregembernek gyermeke született pontosan úgy, ahogyan azt Isten megmondta. Izsák neve azt jelenti, hogy nevető, mert ezt is megmondta Isten Sárának, hogy amikor én azt mondtam, hogy fiad fog születni, te elkezdtél nevetni. Még le is tagadtad, hogy dehogy nevettem. Sára ott hallgatózott kívülről a sátor falán túl. Ezért a fiadat nevetőnek, vagyis Izsáknak kell majd nevezni.

Kicsiny volt a kezdet. Kicsiny kezdet. Egyetlen egy fiúcska egy egész népnek az ősapja lesz.

Elközelgett az idő. Megszületett a fiú, aztán nőtt, növekedett, és elkövetkezett az az időpont is, amikor Isten úgy döntött, hogy most próbára teszi Ábrahám hitét.

De milyen alapon cselekszi ezt Isten? Azon az alapon - minden hívő ember életében egyébként, nem csak Ábrahám életében -, hogy egyszer Ábrahám is kimondta azt az Istennek, hogy tied az életem, cselekedj velem belátásod szerint. Isten pedig, miután ezt Ábrahám kimondta, cselekszik az Ő akarata, tetszése, belátása és terve szerint Ábrahámmal. De Ábrahám sem gondolta azt, hogy ez ilyen kemény dolog lesz.

Nagyon sokan kimondják ezt Istennek! Uram, tied az életem, cselekedj úgy, ahogy azt te jónak látod! És amikor az Isten elkezdi ezt komolyan venni, és úgy cselekszik, ahogy azt Ő jónak látja, ahogy az Ő terve szerint bánni akar az emberrel, akkor jön a tiltakozás, a lázadás, az engedetlenség, a felháborodás. Akkor sokszor kimondják még a hívők is: Uram, nem erről volt szó. Nem ezt mondtad. Nem ezt ígérted. Ha egyszer valaki azt mondta Jézusnak, hogy Uram, tied az életem, akkor ne lepődjön meg azon, hogy ezt Jézus Krisztus, Isten komolyan veszi.

Megszólal tehát Isten, és olyat mond, hogy nem tudom, hogy Ábrahám aznap hogy feküdt le aludni. De aznap is, mint minden nap beesteledett, nyugovóra tért, mint máskor. Véget ért a hőség, lement a nap, mindenki pihenni tért. És talán előre nem is sejtette Ábrahám, hogy mi lesz. S aztán megszólal az Isten, és nagyon kemény éjszakája lehetett azon az éjszakán Ábrahámnak. Isten szól, és Ábrahám azt mondja: Itt vagyok, Uram. S akkor azt mondja Isten, hogy vedd a te fiadat, félreértés ne essék, a te egyetlenegyedet, az örökösödet, akit én azért adtam neked, hogy örökölje majd a te vagyonodat, folytassa tovább a sort. A te egyetlenegyedet, Izsákot. Menj el a Mórijjá hegyére, amit majd én megmutatok neked, és ott áldozd fel nekem áldozatul.

Az ember azt gondolja, hogy talán nem jól értette Ábrahám. Akkor talán az első pillanatban azt gondolta, hogy nem jól értette, hogy mit mondott az Isten. Mit mondott Isten? Áldozd fel az örökösödet. Azt, akit tőled kaptam, Uram? Igen! Még hangsúlyozza is, és ez sem véletlen, hogy itt áll ez a szó, mert semmi nincs véletlen a Bibliában. Azt mondja itt Isten, hogy a te egyetlenegyedet. Ezen is el kell gondolkodni kinek-kinek, hogy a mi életünkre nézve ki az egyetlenegy, akit igazán szeretünk. Itt Ábrahámnak akkor még Izsák volt. Vagy abban a pillanatban Izsák volt. Ki az egyetlenegy, akiért mindenre hajlandóak, képesek vagyunk? A társunk, a gyerekünk, az unokánk, valaki más. A szerelmünk, Isten az egyetlenegy, vagy valaki más? Nem véletlenül hangsúlyozza itt Isten, hogy nehogy félreértsd Ábrahám, azt az egyetlenegyedet, akit én örökösül adtam neked.

Fura dolog ez, de előfordul, hogy nem értjük Istent. Van ilyen. Rövid távon és hosszú távon, egyszerűen nem értjük Istent. Miért mondja ezt most Isten? Biztos, hogy első pillanatban Ábrahám sem értette, hogy tulajdonképpen mit is akar az Isten. Áldozzam fel az ígéret gyermekét? Pogány módon vágjam le a fiamat? Tegyem oda az áldozati halomra, arra az oltárra, amit majd építek? Kánaáni módon öljem meg a gyermekemet? Ezt parancsolja a mindenható Isten, aki tiltja azt, hogy ezt valaki megtegye? Önmagával kerül itt ellentmondásba Isten?

Olyan megdöbbentő mégis az, hogy Ábrahám tulajdonképpen igazán, mélyen nem gondol ezekbe a kérdésekbe bele. Legalábbis nem olvasunk erről, de a szövegből az derül ki, hogy az egész kérdéssel azon túl, hogy Isten mondott valamit, és ő engedelmeskedni akart, egyszerűen nem foglalkozik. Mit mondott az Úr? Vedd a fiadat, vidd fel a Mórijjá hegyére, s áldozd meg nekem áldozatul. Ezt mondta az Isten? Igen! Akkor nekem engedelmeskedni kell.

Nem lehetett könnyű harc, csata ez Ábrahám szívében. Az Istennek való engedelmesség időnként nem egyszerű. Nem mondom azt, hogy nehéz, mert amikor az ember szívében igent mond már Isten tervére, attól kezdve nagyon könnyű lesz, csak addig nehéz. Addig tényleg rettenetes nehéz tud lenni. Milyen kegyelmes az Isten, nem, hogy még egyikünk sem kapott soha ilyen parancsot az Istentől, hogy áldozd fel a gyermekedet. Lehet, hogy másra azt mondja az Isten: az az egyetlenegy van, akkor azt add nekem oda! Pont ezt, Uram? Igen, pont azt. Hát nem véletlen, hogy azt kéri Isten, mert lehet, hogy Isten helyére került az az egyetlenegy. Azt mondja az Isten, hogy én nem osztozom. Én szeretlek titeket annyira, hogy vagy én vagyok az első helyen, az első az életedben, vagy pedig nem. A bálványokat az Isten általában lerombolja, és összetöri, vagy egyszerűen elkéri. Nem mondom, hogy elveszi. Ezt is megteheti. Néha volt olyan, hogy valakinél meg is tette. Csak azt mondja, hogy add végre oda. Nem fogom elvenni, de add át nekem! Hadd kerüljek én az első helyre az életedben. Hadd legyek én az egyetlenegy, aki téged vezethet, tanácsolhat és inthet, és akkor lesz neked a legjobb.

Az 5Móz 6, 5-ben azt olvassuk: Szeresd az Urat teljes szívedből, és teljes lelkedből. Mindnyájunknak, nekem is, nektek is el kell ezen gondolkodni. Így van ez? Jézus az egyetlenegy? A mindenható, gondviselő Isten az egyetlen Isten az életünkben, vagy megtűrünk még mellette más isteneket? Megtűrjük azt, amit megtűrnek sokan. Uralkodik rajtunk még az időnk is, a pénz is, a szerelem is, a testiség, a szakmai tudásunk, és sok mindent mondhat most az Isten kinek-kinek Isten nem osztozik, mert Ő féltőn szerető Isten. Szeretjük az Istent, amikor így figyelmeztet minket, vagy valaki más azt mondja: barátom, ez már régóta, vagy testvér régóta bálvány a szívedben. Nem akarod végre letenni, kitenni, kilakoltatni, hogy az Úr legyen az egyetlenegy Isten?

Tudjuk, ismerjük a mesét. Jön a gazdag, és azt mondja, hogy fizetek a fiadért, add oda. Egyet a sok gyereked közül. És akkor tanakodnak az asszonnyal, hogy ezt, hát őt nem lehet. És őt, őt sem. S a végén egyetlen gyerek sem kerül el, és ez így van rendjén. Szegénységben, akár ínségben is, de az összes gyerek ott marad a szerető szülőknél.

Isten nem akar osztozni. Ő szeret minket annyira, hogyha nekünk Ő az egyetlenegy, akkor az egyetlenegy embert is, akit talán a legjobban szeretünk, jól tudjuk majd szeretni, igazán, Isten szerint való módon.

Azt mondta Isten, hogy egyetlenegy nép lesz az egész, amit Ő teremt, majd Izsákon keresztül. Meg sem tudom számolni az utódaimat, és akkor most elkéri Isten? Isten oldaláról próba az, ami a Sátán oldaláról érkezve mindig kísértés. A próbák mindig felülről valók. A kísértések mindig alulról valók. Sokan nem tudják ezt a kettőt megkülönböztetni. Ami Istentől van, az mindig próba. Ami alulról jövő, az mindig kísértés. Egy idő után biztos, hogy eldől, hogy ez próba az Istentől, ez pedig kísértés, mert a próba mindig közelebb visz az Istenhez, a kísértés mindig el akar szakítani az Istentől. Nem olyan bonyolult kérdés ez. A próba közelebb visz, a kísértés elszakít, vagy el akar szakítani az Istentől.

Még ha, talán erre is gondolt Ábrahám, beteg lenne Izsák, vagy valami baja lenne, akkor elfogadná talán könnyebben az ő halálát. Könnyebb igent mondani rá. Ha baleset érné, vagy a pusztában széttépné egy állat, akkor lehetne gyászolni őt, ha ez történt volna, de így, hogy nekem kell föláldozni... Milyen szörnyen nehéz éjszakája lehetett azon az éjszakán Ábrahámnak.

Vedd Izsákot, szól a parancs, és áldozd fel. Még akkor is, ha a fia halálával minden összedől, és ezért hangsúlyoztam egy kicsit jobban, hogy Ábrahám hite már itt kiütközik, itt megmutatkozik, amikor a szolgákkal beszél, és azt mondja, hogy fölmegyünk, van egy kis dolgunk, imádkozunk, leborulunk Isten előtt, s aztán visszajövünk mind a ketten. Honnan tudta, hogy vissza fognak jönni? Azt mondta Isten, hogy áldozza föl a fiát. Mégis azt mondja a szolgáknak, hogy visszajövünk mind a ketten. Ilyen nagy volt már ott, akkor is, azon a reggelen is egy ilyen nagyon nehéz éjszaka után Ábrahám hite.

Elfelejtjük mi sokszor a próbák idején, hogyha hívőkké lettünk, akkor a próbák pont arra vannak, hogy minket megerősítsenek, hogy edzésben tartsanak. Azt akarja Isten, hogy gyakorlott hívő emberek legyünk, mert a mi szívünk nagyon kötődik a földi dolgokhoz, tárgyakhoz, vagyontárgyakhoz, pénzhez, vitrinben az ezüsthöz, vagy a szekrényben egy emlékhez, vagy egy emberhez. S ez bizonyos fokig érthető. A szívünk kötődik a földhöz. Isten meg a szívünket szeretné felemelni újra és újra önmagához.

Nagyon fontos kérdés ez tehát, hogy ki áll a középpontban, ki az, aki igazán megszabja a mi életünk dolgait? A mindenható Isten, vagy pedig nem. Kegyetlen volt itt az Isten Ábrahámmal? Nem. Csak Isten élt a jogával, a teremtés, a megváltás és a gondviselés jogán. Komolyan vette Isten a saját szavát. Kíváncsi volt arra, noha Ő tudta azt, de Ábrahám előtt is ki kellett derülnie, hogy ő komolyan veszi Isten szavát, vagy pedig nem.

Minden bukásunk úgy kezdődik, ha hitben járunk, hogy nem vesszük komolyan, amit az Isten mond. Az engedetlenség itt kezdődik a szívünkben. Nem vesszük komolyan a gondolatainkban Isten szavát.

Azért nincsen végünk, mert Isten meg komolyan veszi a szavát. Komolyan veszi, hogy szeret minket. Komolyan veszi, hogy szeretné megerősíteni a hitünket. Ezért próbára teszi.

Ábrahám megállt a mindenható Isten színe előtt, s tudta, hogy Isten nem változik. Bármi történik, bármi megtörténhet. De az, hogy Isten a szeretetében megváltozzon, hogy az ígérete ne legyen igaz, ez nem történhet meg. Akkor sem történhet meg, ha most éppen mást mond az Isten, ha látszólag önmagában is ellentmondásba kerül. Nem igaz. Nem került ellentmondásba, csak valami terve és célja volt Ábrahámmal.

Elindul tovább a hit útján megint csak Ábrahám, mert erről szól az egész. Egy lépéssel közelebb jut az Istenhez. Nagyon kemény próba. Hadd mondjam még egyszer, amit mondtam egy másik alkalommal, hogy a pátriárkáknak, az ősatyáknak pátriárkákhoz méltó próbákban volt részük, mert ők ősatyák voltak. Őket úgy próbálta meg az Isten. Valahol a próbák minősége is méri azért azt, hogy ki hol tart a hitben.

Olyan megdöbbentő az, hogy azt olvassuk, hogy följött a nap, a kitalált meg filmbeli történetek semmik ehhez képest. Fölnyergelteti a szamarat Ábrahám, veszi a tűzifát, megfeni a kést, mert az áldozat előtt ezt kellett tenni. Veszik a fát, egy serpenyőben visznek parazsat, fölteszi a fát a fia hátára, vigye csak a fiúcska, szokja a terhelést, és elindulnak. A fiú körülnéz. Sok mindent lát, de nem látja az áldozati állatot. Belegondoltam abba, hát, aki szülő, azért az mégis gondolkodik, hogy megkérdezi a papát a fiú: apukám, és mit fogunk föláldozni. Az ember szíve összeszorul, hogy azt kellett volna mondani: téged, fiam. Nem. Mert szereti Ábrahám a fiát, engedelmeskedik az Istennek, és gondolkozik is. Azt mondja, hogy Isten majd gondoskodik az áldozati állatról. És így is volt. Tudta Ábrahám Istennel kapcsolatban, hogy megoldja ezt a számára megoldhatatlan kérdést. Szinte megáll a levegő, és izzik. Hol az áldozatra való állat, édesapám? Isten majd gondoskodik róla.

Olyan megdöbbentő ez a természetesség, ahogy épp Ábrahám elindul. Ahogy mindent akkurátusan elvégez, összepakol, és mennek fölfelé a hegyre. Elindulnak, haladnak tovább, és bizony megint csak meg kell értenünk azt, hogyha valaki Istennel akar járni, annak időnként a végsőkig el kell mennie. Időnként a végsőkig el kell mennie. Mennyit bír ki? Hol a határ?

Az IKEA áruházban régen láttam - nem tudom, most ott van-e -, zárt vitrinben egy széket, és egy hatalmas nagy fém pofa, meghajlított fém pofa újra és újra nyomja, üti, vágja a széket. Egy digitális számláló kiírja, hogy hányadszor tették próbára a szék tartósságát. A Dechatlon áruházban egy sportszerrel ugyanezt lehet látni. Próbára teszik a vevő előtt, hogy mennyit bír ki, hogy lássa, hogy milyen minőségű árut kap.

Ha valamit vásárolunk, jó esetben kipróbáljuk. Csak a hívőket ne érhetné próba? Isten kipróbálja, megpróbálja a hívőket, hogy mit bírnak. Nem azért, mert bántani akar, hanem azért, hogy előttünk is világossá váljék az, hogy hol tartunk a hitben, mennyit bírunk. Megpróbálhat minket Isten? Engedjük-e, akarjuk-e? És ha látjuk, hogy azt akarja az Isten, akkor igent mondunk-e a próbáira? A próbákkal sosem az a célja Istennek, hogy összeroppantson, hanem az, hogy növekedjünk általa.

Milyen áldásokat jelentett már korábban is Ábrahám életében a próba. Ott kellett hagynia a szülői házat. Ez volt az első, amit el kellett hagynia. Aztán meg kellett válnia Lóttól, az unokaöccsétől. Ott kellett hagynia azt a fiatalembert is, el kellett engednie. Aztán el kellett engednie Hágárt. Aki majd megszületik, az nem az ígéret fia volt. Őt is el kellett engednie. Milyen edzett emberré vált Ábrahám lelkileg. Igen, szülői ház, Lót, Izmael, s a negyedik, az ígéret gyermeke. A harmadik után Isten tudta, hogy most már Ábrahám gondolkodás nélkül engedelmeskedni fog. Miért? Mert megedződött a hite a próbák során.

Mi hogyan vesszük a hitbeli akadályokat? Imádkozva, vagy átkozódva? Hallottam én hívő embert káromkodni nem is egyet. Nem bírta a próbákat, nem bírta a terhelést. Értjük, hogy az Isten szeretete az, hogy megpróbál minket?

Emlékszem valakire, aki azt mondta: márpedig ő az élet alapvető kérdéseit saját maga megoldja. Nem fog ő Istenre várni. Hiszen úgyis megvárakoztatná. Tegnap késő éjjel volt egy szörnyű telefon. Pont ugyanezt mondta az is, aki beszélt a telefonban. Külföldről hívtak. Nem várok én az Istenre, megoldom én. A két kezembe veszem. Vagyis, manipulálja az életét, mert ez azt jelenti. A manipuláció azt jelenti, hogy kézi vezérlés. A mennyei vezérlést elcseréli a manipulációra, a kézi vezérlésre. Lehet, hogy meg fogja tudni oldani a kérdést. Sőt biztos. Kérdés, hogy milyen megoldás lesz majd az?

A próba tehát mindig azért van, hogy kiderüljön, hogy a kis Izsákunkat szeretjük jobban vagy a hatalmas, mindenható Istent.

A Jeremiás 31-ben azt olvassuk: Örökkévaló szeretettel szerettelek, azért terjesztettem ki rád irgalmasságomat. A próba mindig az Isten irgalmasságának a jele, mert nem akarja, hogy olyanok maradjunk, amilyenek vagyunk.

Újra és újra kérdezi tehát Isten, hogy jobban szeretsz-e? Emlékszünk? Jézus azt kérdezi Pétertől: Péter, szeretsz engem, jobban, mint ezeket az embereket, mint önmagadat? Jobban szeretsz önmagadnál is? Mert van, akinek az Izsákja önmaga. Vannak emberek, akik saját magukat szeretik a világon a legjobban. Még Istennél is jobban szereti önmagát az ilyen ember.

Izsák élő ígéret volt, Isten szavának a garanciája, Isten elkéri, és Ábrahám odaadja, mert tudta, hitte, és azzal, amit tesz, meg is vallotta. Nem lehet, hogy az Isten ígérete meghiúsuljon. Hogyan? Nem tudom. Mikor? Nem tudom. Hogy jövök ki ebből a rettenetes helyzetből, amibe Isten visz vagy enged bele? Nem tudom. Egyet tudok, mert ez az egész erről szól. Ha fölmegyek a hegyre, a Mórijjá hegyére, ha megteszem, amit az Isten mond, az Isten meg fogja oldani azt, amit én nem tudok megoldani. Hogy jövök ki ebből? Hogy lehet az, hogy engedelmeskedem is, meg életben marad a fiam is? Én ezt nem bírom megoldani. Hányszor kerülünk ilyen helyzetbe. De Isten meg tudja oldani. Értjük mi ezt? Az Isten meg tudja oldani a megoldhatatlan helyzeteinket is. Amit mi nem bírunk megoldani talán régóta már. Senyvedünk, sínylődünk benne, és szenvedünk benne, és még mindig tart a próba. De az Isten meg tudja oldani.

Ez a bibliai rész fényes bizonyítéka annak, hogy aki hitből mer engedelmeskedni, bármilyen lehetetlen vagy elképesztő az, amit az Isten kér vagy mond, a végén mégis csak meg fogja látni, hogy az Isten igaz, a mienk pedig orcánk pirulása - ahogy azt a Biblia mondja. Ő igaz, és megtartja az ígéreteit, mi meg szégyellni fogjuk magunkat a lázadásunk és átkozódásunk miatt, ha valaki így áll a kérdéshez.

Isten próbálja a szeretetünket, a hitünket és az engedelmességünket. Egyszerűen azért, mert joga van hozzá a megváltás jogán.

Fölmennek a hegyre, mennek tovább, és aztán fölérnek, és itt egy olyan nyelvtani alak van a héber Bibliában, a héber szövegben, ami azt jelenti, hogy az Isten majd nemsokára négyszemközt beszél Ábrahámmal. Isten nemsokára négyszemközt beszél Ábrahámmal. Megkötözi a fiút Ábrahám, fölemeli a kést, és itt van egy döbbenetes momentum, bele kell néznie a fia szemébe. Micsoda tekintet lehetett a fiúé és Ábrahámé?

Bocsánat, hogy ezt mondom - saját magamra gondoltam -, hogy hogy is lenne ez? Ez borzasztó. Emberileg tényleg az. Ez az ember, aki az egész életét odaszánta Istennek, egészen elmegy a végsőkig. Ezt mondta az Isten. Nem értem, nem látom világosan, egyet tudok, az Isten megadja a próba után a kimenekedést is. Meg is adta pontosan úgy, ahogyan azt Ő megígérte. Négyszemközt beszélget az Istennel, és itt kiderül, hogy jobban szereti Ábrahám az Istent, mint bárki mást. Itt már kiderül. Isten sosem késik el. Fölemeli a kést, és ekkor azt mondja az Isten: állj. Ennyi. Mert az Isten sosem késik el.

Ha most a mi saját nehézségeinkre, próbáinkra gondolunk, hadd bátorítsam mindenkinek a szívét, hogy sosem késik el. Lehet, hogy elmegy a végsőkig. Lázárnál is elment. Nem? Eltemetik. Teste már oszlásnak indul. Három napja a sírban van, és akkor jön Jézus. Az egyik testvér azt mondja: Uram, most jössz? Most már minek, már eltemettük. Kint van a temetőben három napja. Most jössz, Jézus? Akkor nem jöttél, amikor hívtunk, hogy akit szeretsz beteg? Most kell jönni? Jézus azt mondja, most nem is hallom, amit mondasz. Menjünk ki a temetőbe. Mutasd meg, hova tettétek őt. Lázár, gyere ki. Nem megmondtam, hogyha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét? Az egész erről szól. Minden próbának ez a lényege, hogyha hiszünk, meglátjuk az Isten dicsőségét.

Mivel nem kedveztél a te egyetlenegyednek, ezért újra megerősíti Isten az ígéretet. Újra és újra elmondja Isten Ábrahámnak, megtartom a szavamat, visszaadom a fiad, beteljesítem mindazt, amit mondtam neked.

Folytatódik ez a történet, vagy itt vége van? Folytatódik. De mivel? Eltelik több ezer év, és ugyanazon a hegyen, csak a hegy egy másik csúcsán - döbbenetes módon - megismétlődik mindez. A mindenható Isten fölviszi a saját Fiát a Golgota hegyére, de ott nem áll meg a dolog. Jézusnak nem kedvezett senki sem. Még az Atya sem. Ott nem lép közbe az Isten. Nem áldoznak fel Jézus helyett egy bárányt, mert Jézus maga volt az Isten Báránya. Bele kellett halnia abba, ahogyan mi Isten nélkül éltünk és élünk, ha még úgy élünk. Jézus meghalt, mint áldozati Bárány, és ott nem volt helyettes áldozat. Ő maga volt bűnünkért és bűneinkért a helyettes áldozat. A Golgota a Mórijjá hegyén van. Csak egy kicsit odébb, ahol föláldozta volna Ábrahám a fiát, ott épült fel később a templom. Jézusnak nem kedvezett az Atya. Jézus kimondja ég és föld közé feszítve: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem. Bűneink büntetése rajta volt.

Megkímélte Isten Ábrahám fiát, de nem kímélte meg a saját Fiát, hogy minket megkímélhessen, ha mi hiszünk Jézus Krisztusban. Isten is föláldozta az Ő egyetlenegyét, hogy mi az Ő gyermekei lehessünk hit által. Ezért kellene, kell, lehet odaadni önmagunkat a mindenható Istennek. Nem? Ha Ő mindent, még a Fiát is odaadta, mi sajnálunk tőle több mindent, sok mindent? Nem itt kéne elindulni igazán az engedelmességnek? Uram, hát te odaadtad önmagadat értem. Odaadom magam teneked. Atyám, te odaadtad Jézust, akkor én odaadom önmagamat. Tied a testem, a lelkem, az időm, a pénzem, a társam, a gyerekeim, a jövőm, a terveim. Nem ez a helyes viselkedés, hitbeli álláspont? Odaadta önmagát értem, én odaadom magam egész életemre. Ezzel nem lehet meghálálni azt, amit Ő tett, hanem egyszerűen ebből következik. Engedelmeskedem neki abban, amire kér, és amiben engedelmességre szólít. A válasz tehát a teljes odaszánás. Vajon megjártuk-e lélekben már a Mórijjá hegyét? Ott voltunk-e lélekben a Golgota hegyén, látván Jézust?

Addig nincsen áldás az életünkben, amíg bálvány van a középpontban. Ha még egy kicsiny kis Izsákocska ott van, Isten nem adhat áldást. Ahogy odaadjuk az Istennek, ahogy leronthatja a bálványt, abban a pillanatban Isten adja az áldást. Megerősíti az ígéretet: annyi utódod lesz, mint csillag az égen, vagy mint homokszemek a tengerparton.

Nekünk eddig mibe került az engedelmességünk? Fizetjük az árát, odaadjuk, amit kell? Hol van nálunk az engedelmesség határa? Hol volt Jézusnál? Az Ő engedelmessége határtalan volt. Egészen a kereszthalálig engedelmes volt. Jelenti ez számunkra is azt, amit itt jelentett Ábrahámnak, hogy Isten gondviselő Isten? Gondot visel rólunk. Hisszük mi ezt? Hisszük azt, hogy a kísértés és a próba idején elkészítette a szabadulás útját, s azt megadja nekünk? És végül hisszük-e azt igazán, hogy Jézust, az Ő egyszülött Fiát odaadta értünk, helyettünk és miattunk, hogy minket kiszabadítson e jelenvaló, gonosz világból, hogy megszabadítson a bűneinktől, a bűnünktől, alapvető bűnünktől, az istentelenségtől, hogy boldog, kiegyensúlyozott, hívő életet élhessünk? A Mórijjá hegye így mutat előre a Golgota hegyére.


Imádkozzunk!

Úr Jézus, köszönjük azt, hogy te odaadtad önmagad, tiszta, szent, egyetlenegy áldozatul, hogy minket ne kelljen halálra ítélned bűnünk és vétkeink miatt. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Kérünk, bocsásd meg, ha mi sajnáljuk odaadni azt, vagy féltjük tőled odaadni azt, amire rámutattál akár ma este. Urunk, légy irgalmas nekünk, vétkeseknek!

Köszönjük, hogyha segítesz, sőt segíteni akarsz abban, hogy mindent a te szent, átszegezett kezedbe tegyünk, és engedelmeskedjünk neked. Kérünk, mutass rá a mi Izsákunkra, hadd menjünk nélküle haza innen. Köszönjük, ha ez megtörtént vagy megtörténik.

Kérünk, munkáld bennünk folyamatosan az engedelmességre való készséget, s erősíts meg minket a próbák idején, vagy ha éppen most próbálsz minket.

Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy aki tehozzád fordul, semmiképpen el nem küldöd magadtól.

Ámen.