Urunk megmondta nekünk, hogyan kell megnyilvánuljon iránta való szeretetünk. „Szeretsz-e engem? ...Legeltesd az én juhaimat!” (Jn 21,17) - azaz „azonosítsd magad az én mások iránti érdekeimmel”, nem pedig „engem azonosíts a te mások iránti érdekeiddel”. Az 1Korintus 13,4-8 leírja ennek a szeretetnek a jellemző vonásait, így nyilatkozik meg Isten szeretete. Jézus iránti szeretetemet a gyakorlat próbálja ki igazán, minden más csak érzelgős kegyes szólam.

A Jézus Krisztus iránti hűség a megváltás természetfeletti munkája, amit a Szent Szellem vitt véghez az életemben. „Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által” (Róm 5,5). Ő megtölti szívemet Isten szeretetével, és ez a szeretet nyilvánul meg bennem és kerül érintkezésbe mindenkivel, akivel találkozom. válik bennem hathatóssá mindenki iránt, akivel érintkezem. Hű maradok az Ő nevéhez még akkor is, amikor emberi józan ész nézőpontjából az élet mintha meghazudtolná Őt, és mintha az Ő hatalma csak annyi lenne, mint a reggeli köd.

Isten szolgája hűségének a kulcsa az, hogy már senkihez és semmihez nincs odakötve, egyedül csak Urához, de azért nem szakad el a külső dolgoktól. Urunk csodálatosan otthonos volt a leghétköznapibb dolgokban és érintkezésben volt velük, de belsőleg Isten számára volt elkülönítve. A külső elkülönülés gyakran azt mutatja, hogy titokban erősen ragaszkodunk azokhoz a dolgokhoz, amelyeket külsőleg elkerülünk.

Isten munkatársának hűsége ez: teljes figyelmét összpontosítsa arra, hogy lelke teljesen és állandóan nyitva legyen az Úr Jézus Krisztus természete számára. Azokat a férfiakat és nőket, akiket Urunk a maga ügyében küld ki, közönséges anyagból faragták, de életüket az Úr iránti odaadás irányítja, amit a Szent Szellem munkált ki.