Az életben mindenféle bajt okoz az, hogy nem nyugodtunk bele abba, hogy van bűn - nem ismertük el ezt a tényt, és nem számoltunk vele. Beszélhetsz az emberi természet nemességéről, de az emberi természetet átjárja valami, ami szemébe nevet minden eszményednek. Ha vonakodsz elismerni, hogy az emberben gonoszság és önzés, valami kétségtelenül rosszindulatú és gonosz lakik, akkor - ahelyett, hogy számolnál azzal a ténnyel, hogy ez ellened támad - megalkuszol vele és kijelented, hogy nincs értelme küzdeni ellene. Tekintetbe vetted-e a „sötétségnek ezt az óráját és hatalmát”, vagy a bűnt önmagadban kizártnak tartod? Testi rokonaidban és barátaidban számoltál-e már a bűn tényének tudatával? Ha nem, már a következő saroknál elejt és te megalkuszol vele. Ha számolsz a bűn tényével, egyszerre valóságosan látod a veszélyt. „Látom már, mit jelent ez.” A bűn felismerése nem rontja meg a barátságot, inkább kölcsönösen felismerik azt a tényt, hogy az élet alapvetően tragikus. Mindig őrizkedj az olyan életfelfogástól, amely nem ismeri el azt a tényt, hogy van bűn.

Jézus Krisztus nem bízott az ember természetében, mégsem volt cinikus vagy gyanakvó, mert feltétlenül bízott abban, amit Ő tehet az emberi természetért. Azt a férfit vagy nőt őrizheti meg biztosan, akit megtisztított és nem azt, aki ártatlan. Az úgynevezett ártatlan ember soha sincs biztonságban. Egyáltalán nem az a dolgunk, hogy ártatlanok legyünk: Isten azt kívánja, hogy tiszták és istenfélőek legyünk. Az ártatlanság a gyermekre jellemző. Nagy hiba az, ha valaki nem számol a bűn tényével.