Amikor valami nehéznek látszik, abban a veszélyben forgunk, hogy Istent hibáztatjuk, pedig nekünk nincs igazunk – Istennek mindig igaza van. Isten hibáztatása arra utal, hogy valamit nem akarunk elengedni. Mindaddig, amíg két Úrnak akarunk szolgálni - önmagunknak és Istennek -, zűrzavarba jutunk. Állásfoglalásunk egyedül a teljes Istenre hagyatkozás kell legyen. Amikor ide eljutunk, mi sem könnyebb, mint szent életet élni. A nehézségek akkor támadnak, amikor bitoroljuk a Szent Szellem tekintélyét saját céljaink érdekében.

Valahányszor engedelmeskedsz Istennek, az Ő kimondhatatlan békessége mint pecsét tanúskodik róla. Ez nem természetes béke, „amint a világ adja”, hanem Jézus Krisztus békessége. Ha nem száll rád ez a békesség, várj amíg jön, vagy fedezd fel az okát, miért nem jön. Ha saját indulatból, vagy hősieskedésből cselekedtél, Jézus békessége nem valósul meg benned. Nincs benned az egyszerűség és a bizalom Isten iránt, mert az egyszerűség szelleme a Szent Szellemtől születik, nem a mi elhatározásainkból. Minden saját elhatározásom ellenkezik az egyszerűséggel.

Akkor támadnak kérdéseink, amikor abbahagyjuk az engedelmeskedést. Amikor engedelmeskedem Istennek, jönnek a problémák, de ezek soha nem tolakodnak oda Isten és közém, hanem segítségként jönnek, hogy ébren tartsák csodálkozó ráfigyelésemet Isten kijelentéseire. Az Isten és közém ékelődő összes probléma engedetlenségből származik. Minden olyan probléma, amely engedelmességem nyomán támad – és ilyen sok van –, csak növeli önfeledt örömömet, mert tudom, hogy Atyám mindenről tud. Ezért figyelek és lelkesen várom, hogy lássam, hogyan fogja Atyám kibogozni ezt az ügyet.