A Szellem szava olyan szelíd, mint egy tavaszi szellő. Olyan szelíd, hogy meg se hallod, ha nem élsz tökéletes közösségben Istennel. A Szent Szellem többnyire gyengéden figyelmeztet és tart vissza valamitől. És ha nem vagy elég érzékeny, hogy meghalld a hangját, akkor megoltod és szellemi életed ezáltal kárt szenved. Az Ő intései szelíd, halk hangok (1Kir 19,12), olyan csendesek, hogy más senki nem veszi észre őket, csak a szent.

Vigyázz, ha személyes bizonyságtételedben állandóan vissza kell nézz, ezt mondva: „Egyszer - ennyi meg ennyi évvel ezelőtt - megszabadultam”. Ha kezed az „eke szarvára” tetted és a világosságban jársz, többé nincs „hátratekintés”: az Istennel való közösség csodájában a múlt beletorkollik a jelenbe (Luk 9,62, 1Jn 1,6-7). De ha elhagyod a világosságot, érzelmi keresztyénné leszel, már csak emlékeidből élsz és bizonyságtételednek kemény, fémes lesz a hangja. Vigyázz, ha most nem akarsz világosságban járni, ne szépítgesd ezt azzal, hogy előhozod szép emlékeidet a múltból, amikor még a világosságban jártál (1Jn 1,7). Ha a Szellem megint téged, parancsolj „megállj”-t magadnak, és hozd rendbe a dolgod, vagy továbbra is „megoltod” és megszomorítod Őt anélkül, hogy tudnád.

Tegyük fel, hogy Isten válságba juttatott és már majdnem túljutottál rajta, de mégsem egészen. - Ő újra felidézi a válságot, de most már nem lesz olyan éles, mint először volt. Nem ismered fel benne olyan könnyen Istent, és mélyebb lesz a megaláztatásod az engedetlenséged miatt. Ha folytonosan megszomorítod a Szent Szellemet, akkor eljön az idő, amikor nem ismétlődhetik már meg a válság; már annyira megszomorítottad a Szent Szellemet, hogy elfordult tőled. De ha átmész a próbán, életed Istent magasztaló énekké lesz. Ne rokonszenvezz azzal, ami folytonosan bántja Istent. Hogy szabad lehess tőle, engedned kell Istennek, hogy megsebezze azt, aminek menni kell.