Amikor valamilyen magatartást alakítunk ki magunkban, annak tudatában vagyunk. Van idő, amikor tudatában vagyunk, hogy kezdünk erényesek, türelmesek, istenfélőek lenni, pedig ez még csak egy lépés, és ha ennél megállunk, szellemileg önteltté, büszkévé válunk. Az a helyes, ha szokásaink eltűnnek az Úrnak bennünk való életében, míg minden szokásunkat annyira gyakorolva van, hogy azok már egyáltalán nem tudatosak. Szellemi életünk azért alakul át folyton önelemzéssé, mert még vannak olyan tulajdonságok, amelyeket nem „ragasztottunk” (1,5) a többihez. Végül is az Úrhoz való viszonyunknak egészen egyszerűvé kell válnia.

Lehet, hogy isteneddé válnak kicsi keresztyén szokásaid, pl. hogy bizonyos időben imádkozol vagy a Bibliát olvasod. Figyeld meg: mennyei Atyád hogy felforgatja ezeket az időpontokat, ha elkezded szokásodat imádni ahelyett, akire vonatkozik. „Nem tehetem most ezt, éppen imádkozom; ezt az órát Istennel töltöm el.” Nem, te ezt a szokásoddal töltöd el! Valami hiányzik belőled, ismerd fel ezt a hibádat. Ha megtaláltad a hiányzó tulajdonságot, „ragaszd hozzá” a többihez és megfelelő alkalommal gyakorold magad benne.

Ha szeretetben vagy, nincsenek többé látható szokásaid, eljutottál odáig, ahol már nem tudatos a szokás és már öntudatlanul teszed a gyakorlati dolgokat. Ha tudatosan vagy szent, akkor bizonyos dolgokról azt képzeled, hogy nem teheted meg. Vannak bizonyos kapcsolataid, amelyekben távolról sem vagy egyszerű; azaz valamit még hozzá kell „ragasztanod”. Egyedül Jézus Krisztus élete természetfeletti élet és Ő Istennél mindig otthon volt. Van olyan hely vagy körülmény, ahol nem vagy otthon Istennel? Engedd, hogy Ő munkálkodjon azon a bizonyos körülményen keresztül, amíg megragadod Őt és az Ő tulajdonságait ragasztod életedhez. Így életed a gyermek egyszerű életévé válik.