Az egyik legszigorúbb leckénket azért kapjuk, mert nem akarjuk belátni, hogy nem kell beleavatkoznunk mások életébe. Sok időbe telik, amíg rájövünk, hogy veszélyes dolog hozzá nem értő gondviselést játszani s hogy ezzel belenyúlunk Istennek másokkal kapcsolatos tervébe. Látsz valakit szenvedni és ezt mondod: „Nem kell szenvednie! Majd én gondoskodom róla, hogy ne kelljen” – és ezzel belenyúlsz Isten munkájába, aki megengedte ezt a szenvedést. Meg akarod előzni, Isten pedig azt mondja: „Mi közöd hozzá?” Ha szellemileg megrekedtél, ne hagyd annyiban, hanem Isten jelenlétében állapítsd meg az okát. Talán be kell látnod, azért van, mert beleavatkoztál valaki más életébe, olyasmit javasoltál, amihez nem lett volna jogod. Amikor tényleg neked kell tanácsot adni másnak, akkor Isten adja azt rajtad keresztül a Szent Szellem közvetlen megértésével. A te részed az, hogy szoros kapcsolatban maradj Istennel, hogy az Ő elgondolása általad jusson el másokhoz az ő áldásukra.

Legtöbbünk élete mindig tudatos – tudatosan szolgálunk, tudatosan rendeljük alá magunkat Istennek. Mindez még éretlen dolog és nem a valódi keresztyén élet. Az érettség Isten gyermekének életében nem tudatos szinten jön létre, amíg annyira átadta magát Istennek, hogy nem is tudatosul benne, hogy most Isten használja őt. Amikor tudatosan vagyunk megtört kenyér és kiöntött bor, akkor még el kell érnünk a következő fokot, ahol a magunkra gondolás tudatossága eltűnik és arra sem gondolunk, amit Isten tesz általunk. A szent sohasem tudatosan szent; a szent tudatosan függ Istentől.