2021-04-23
Ne féljünk a haláltól!
Akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek! Aki győz, annak nem árt a második halál
Jel 2,11

Az első halált el kell szenvednünk, hacsak az Úr még a mi életünkben nem jön vissza. Várjunk tehát rá félelem nélkül, mindig készen, hiszen Krisztus győzött a halálon: nem szomorú mélység az már, hanem a dicsőségbe vezető út.

Nem az első, hanem a második haláltól kell félnünk; nem attól, hogy lelkünk elválik a testünktől, hanem hogy véglegesen elszakadunk Istentől. Ez a valódi halál. Ez a halál megöli a békességet, örömet, boldogságot, reménységet. Ha Istent elvesztettük, mindent elvesztettünk. Ez a halál sokkal rosszabb annál, amikor csak megszűnünk létezni. Olyan lét ez, amelyből hiányzik a létezésnek értelmet adó élet.

Ha azonban Isten kegyelméből mindvégig kitartunk a szent harcban és győzünk, a második halál nem teheti ránk jeges kezét. Akkor nem kell félnünk a haláltól és a pokoltól, mert elnyerjük az ”élet koszorúját”, mely soha el nem hervad. Mennyire megerősít ennek tudata a küzdelemben! Az örök élet megéri, hogy egész életünkön át küzdjünk érte. Érdemes harcolnia második halál elkerüléséért.

Urunk, adj hitet a győzelemhez, és add kegyelmedet, hogy sértetlenek maradjunk, amikor a bűn és a Sátán a sarkunkba szegődnek!

A kiadványhoz kapcsolódó jogok tulajdonosa az Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió.

Prédikációk Jel 2 alapján:

Hanganyag: 17676 KB1966.05.08.10:00 - Joó Sándor
ELSŐ SZERETETED ELHAGYTAD
- Jel 2,1-7
Hanganyag: 16821 KB1966.06.12.10:00 - Joó Sándor
TUDOM HOL LAKOL…
- Jel 2,12-17
Hanganyag: 16862 KB1966.06.19.10:00 - Joó Sándor
THIRATIAI GYÜLEKEZETNEK
Szerkesztői megjegyzés:
A vége nagyon rossz minőségű

- Jel 2,19-20
Hanganyag: 21151 KB1993.04.18.18:00 - Cseri Kálmán
AZ ELSŐ SZERETET
Szerkesztői megjegyzés:
Záró ének és áldás nélkül

- Jel 2,1-7
Szöveges anyag
Hanganyag: 21514 KB
2004.11.14.10:00 - Csákány Tamás
VISSZA AZ ELSŐ SZERETETHEZ
- Jel 2,1-7  - 1Jn 4, 7-12; 19-21
Hanganyag: 19798 KB2006.01.26.18:00 - Varga Róbert
ÚJ NÉV A KÖVECSKÉN
- Jel 2,12-17
Hanganyag: 21185 KB2007.05.03.18:00 - Földvári Tibor
KRISZTUS ELSŐ SZERETETE
- Jel 2,1-7
Hanganyag: 20321 KB2009.01.08.18:00 - Csere Mátyás
AZ ELSŐ SZERETET
- Jel 2,1-7
Hanganyag: 22119 KB2009.02.19.18:00 - Csere Mátyás
A GYÜLEKEZET A SZENVEDÉSBEN
- Jel 2,8-11
Hanganyag: 22119 KB2009.04.16.18:00 - Csere Mátyás
TUDOM HOL LAKSZ
- Jel 2,12-17
Hanganyag: 21073 KB2009.05.07.18:00 - Csere Mátyás
A THIATIRAI GYÜLEKEZETNEK
- Jel 2,18-29
Szöveges anyag
Hanganyag: 25478 KB
2012.09.24.18:00 - Horváth Géza
ÜZENET AZ ÖNTEVÉKENY GYÜLEKEZETNEK
 Evangélizáció, 2012 

- Jel 2,1-7
Szöveges anyag
Hanganyag: 24920 KB
2012.09.25.18:00 - Horváth Géza
ÜZENET A KITARTÓ GYÜLEKEZETNEK
 Evangélizáció, 2012 

- Jel 2,8-11
Szöveges anyag
Hanganyag: 27357 KB
2012.09.26.18:00 - Horváth Géza
ÜZENET AZ ELNÉZŐ GYÜLEKEZETNEK
 Evangélizáció, 2012 

- Jel 2,12-7
Szöveges anyag
Hanganyag: 27007 KB
2012.09.27.18:00 - Horváth Géza
ÜZENET A TÚL ENGEDÉKENY GYÜLEKEZETNEK
 Evangélizáció, 2012 

- Jel 2,18-29
Hanganyag: 17077 KB2016.12.31.23:30 - Szepesy László
ÉJFÉLI ÚRVACSORA
 Óévi úrvacsora 

- Jel 2,2a
Hanganyag: 25559 KB2017.01.10.18:00 - Zila Péter
AZ ELSŐ SZERETETET ELHAGYÓ GYÜLEKEZET
 Református imahét 2017 

- Jel 2,1-7
Hanganyag: 19781 KB2017.01.11.18:00 - Takaró János
A TÉVTANÍTÁST MEGTŰRŐ GYÜLEKEZET
 Református imahét 2017 

- Jel 2,12-17
Hanganyag: 22464 KB2017.01.12.18:00 - Horváth Géza
A LANGYOS GYÜLEKEZET
 Református imahét 2017 

- Jel 2,12-17  - Jel 3,14-19
Hanganyag: 25321 KB2017.01.13.18:00 - Alföldy-Boruss Dezső
A LELKI PARÁZNASÁGOT TŰRŐ GYÜLEKEZET
 Református imahét 2017 

- Jel 2,12-17  - Jel 2,18-29