2023-12-02
KERESZTYÉN TÖKÉLETESSÉG
„Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék”
Fil 3,12

Csapdába ejt, ha azt gondoljuk, hogy Isten tökéletes mintaképeivé akar tenni annak, amit Ő tehet. Istennek az a szándéka, hogy eggyé tegyen minket Önmagával. Egyes hívő mozgalmak hajlanak arra, hogy hangsúlyozzák: Isten a szentség példányait formálja ki belőlünk, hogy múzeumában csillogjunk. Mihelyt így képzeled el a személyes szentséget, már nem Isten van életed középpontjában, hanem te magad, és az, amit életedben Isten bizonyítékának nevezel. Hogy mondhatnánk olyat, hogy „nem lehet Isten akarata, hogy én beteg legyek”? Ha Isten akarata volt, hogy a saját Fiát összetörje, miért ne törne össze téged is? Istennél nem az számít, hogy állhatatosan hozzá méred-e magad egy arról való elgondoláshoz, hogy mi a szentség, hanem az számít, hogy igazi és élő kapcsolatban vagy-e Jézus Krisztussal és egészen Őrá bízod-e az életedet, akár egészséges vagy, akár beteg.

A keresztyén tökéletesség soha nem emberi tökéletesség, hanem az Istennel való olyan teljes egység, mely akkor is valódinak bizonyul, amikor az élet látszólag jelentéktelen részleteiről van szó. Amikor engedelmeskedsz Jézus Krisztus hívásának, az első ami feltűnik neked, hogy milyen jelentéktelenek azok a dolgok, amiket tenned kell. A másik felfedezésed pedig az, hogy úgy látszik, más emberek zavartalanul következetes életet élnek. Az ilyen életekből arra következtethetsz, mintha Istenre nem is lenne szükség, hanem emberi erővel és igyekezettel is elérhetjük azt, ami Isten elvárásának megfelel. Az elbukott világban ez sohasem lehetséges. Arra hívott el Isten, hogy vele tökéletes kapcsolatban éljek, s ezzel másokban is azt a vágyat ébresszem, hogy vele járhassanak. Nem az a cél, hogy engem csodáljanak. Ha magamra gondolok, akadályozom Istent abban, hogy engem használjon. Isten nem arra törekszik, hogy tökéletes példánnyá tegyen engem az Ő kiállításán; hanem el szeretne vezetni oda, ahol Ő használhat. Engedd, hogy azt tegye, amit Ő akar.

A kiadványhoz kapcsolódó jogok tulajdonosa az Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió.

Prédikációk Fil 3 alapján:

Hanganyag: 16044 KB1970.02.22.10:00 - Joó Sándor
"IGYEKSZEM"
- Fil 3,13-15
Hanganyag: 15714 KB1992.12.31.18:00 - Cseri Kálmán
MIT CSINÁLSZ A MÚLTADDAL?
 Óév 

- Zsolt 103,1-2; Fil 3,14
Hanganyag: 19961 KB1993.11.04.08:00 - Cseri Kálmán
ÉLVEZET VAGY SZOLGÁLAT?
- Fil 3,7-8
Hanganyag: 16569 KB1993.11.14.10:00 - Cseri Kálmán
ÁLDOZAT NÉLKÜL NINCS GYÜMÖLCS
Szerkesztői megjegyzés:
rossz minőségű felvétel, énekek nélkül

- Fil 3,7-8  - Fil 2,3-11
Szöveges anyag
Hanganyag: 21608 KB
2000.09.20.17:00 - Cseri Kálmán
A KINCS
 Evangélizáció, 2000 

- Fil 3, 4-11
Szöveges anyag
Hanganyag: 19716 KB
2003.11.02.10:00 - Varga Róbert
AMI A HÁTUNK MÖGÖTT VAN
- Fil 3, 13-14  - 1Kor 9, 24-27
Szöveges anyag
Hanganyag: 4646 KB
2005.01.16.10:00 - Földvári Tibor
A JÓ PÁSZTOR
- ApCsel 9,1-19  - Fil 3,1-14
Hanganyag: 50106 KB2009.05.24.18:00 - Cseri Kálmán
EMLÉKEZZ VISSZA AZ ÚTRA (Cantate vasárnap)
- Fil 3,12-14; Zsolt 103,1-2
Hanganyag: 22119 KB2010.04.05.10:00 - Csere Mátyás
JÉZUS FELTÁMADÁSÁNAK EREJE
 Húsvét 

- Fil 3,10-11  - Fil 3,7-14
Hanganyag: 22119 KB2010.07.18.18:00 - Csere Mátyás
ÁTÉRTÉKELÉS
- Fil 3,1-14
Hanganyag: 21014 KB2010.07.22.18:00 - Csere Mátyás
A KÖRÜLMETÉLÉS SZÖVETSÉGE
- Fil 3,3
Hanganyag: 20985 KB2010.07.25.08:00 - Csere Mátyás
EGYENESEN A CÉL FELÉ
- Fil 3,12-14
Szöveges anyag
Hanganyag: 22119 KB
2011.10.31.10:00 - Cseri Kálmán
REFORM VAGY REFORMÁCIÓ
 Meghökkentő kérdés  Reformáció 

- Fil 3,9  - FIl 3,3-9
Hanganyag: 22116 KB2012.05.03.18:00 - Pocsaji Miklós
TÖKÉLETESEK AZ ÚTBAN A TÖKÉLETESSÉG FELÉ
- Fil 3,15-17
Szöveges anyag
Hanganyag: 22634 KB
2013.01.06.10:00 - Szepesy László
A CÉL FELÉ IGYEKEZVE
- Fil 3,13-14  - Fil 3,7-17
Szöveges anyag
Hanganyag: 25472 KB
2016.10.23.08:00 - Horváth Géza
HITE ÁLTAL ÉL
- Hab 2,4b  - Fil 3,29
Hanganyag: 28238 KB2017.04.23.18:00 - Szepesy László
NYERESÉG VAGY KÁR?
- Fil 3,7-8
Hanganyag: 20562 KB2020.04.13.10:00 - Czakó Zoltán
KRISZTUS MINDENT FELÜLMÚLÓ ISMERETE
- Fil 3,3-11
Szöveges anyag
Hanganyag: 25347 KB
2022.10.09.10:00 - Horváth Géza
JÉZUS MINDEN MINDENEKBEN
- Fil 3,7-8  - Fil 3,1-10
Hosted by 87.229.84.9 (HostingBazis)