Csapdába ejt, ha azt gondoljuk, hogy Isten tökéletes mintaképeivé akar tenni annak, amit Ő tehet. Istennek az a szándéka, hogy eggyé tegyen minket Önmagával. Egyes hívő mozgalmak hajlanak arra, hogy hangsúlyozzák: Isten a szentség példányait formálja ki belőlünk, hogy múzeumában csillogjunk. Mihelyt így képzeled el a személyes szentséget, már nem Isten van életed középpontjában, hanem te magad, és az, amit életedben Isten bizonyítékának nevezel. Hogy mondhatnánk olyat, hogy „nem lehet Isten akarata, hogy én beteg legyek”? Ha Isten akarata volt, hogy a saját Fiát összetörje, miért ne törne össze téged is? Istennél nem az számít, hogy állhatatosan hozzá méred-e magad egy arról való elgondoláshoz, hogy mi a szentség, hanem az számít, hogy igazi és élő kapcsolatban vagy-e Jézus Krisztussal és egészen Őrá bízod-e az életedet, akár egészséges vagy, akár beteg.

A keresztyén tökéletesség soha nem emberi tökéletesség, hanem az Istennel való olyan teljes egység, mely akkor is valódinak bizonyul, amikor az élet látszólag jelentéktelen részleteiről van szó. Amikor engedelmeskedsz Jézus Krisztus hívásának, az első ami feltűnik neked, hogy milyen jelentéktelenek azok a dolgok, amiket tenned kell. A másik felfedezésed pedig az, hogy úgy látszik, más emberek zavartalanul következetes életet élnek. Az ilyen életekből arra következtethetsz, mintha Istenre nem is lenne szükség, hanem emberi erővel és igyekezettel is elérhetjük azt, ami Isten elvárásának megfelel. Az elbukott világban ez sohasem lehetséges. Arra hívott el Isten, hogy vele tökéletes kapcsolatban éljek, s ezzel másokban is azt a vágyat ébresszem, hogy vele járhassanak. Nem az a cél, hogy engem csodáljanak. Ha magamra gondolok, akadályozom Istent abban, hogy engem használjon. Isten nem arra törekszik, hogy tökéletes példánnyá tegyen engem az Ő kiállításán; hanem el szeretne vezetni oda, ahol Ő használhat. Engedd, hogy azt tegye, amit Ő akar.