A jóságnak és tisztaságnak sohasem szabadna önmagára vonnia a figyelmet, hanem mint a mágnesnek Jézus Krisztushoz kellene vonzania az embereket. Ha szentségem nem Őfeléje vonz, akkor nem is igazi szentség, csupán olyan hatás, amely túlzott és oda nem illő érzelmeket ébreszt és mellékvágányra tereli a lelkeket. A legkomolyabb szent is akadály lehet, ha nem Jézus Krisztust mutatja meg, hanem csak azt, amit Krisztus tett érte. Az ilyen ember azt a benyomást kelti: „Milyen nagyszerű jelleme van!” - A Vőlegény hűséges barátja nem ilyen; mert ha ilyen vagyok, mindig én növekszem, és nem Ő.

Hogy a Vőlegény barátságában és az iránta való hűségben megmaradhassunk, minden másnál több gondot kell fordítanunk a vele való eleven, benső kapcsolatra. Semmi más nem fontos ennyire, még az engedelmesség sem. Néha nincs is minek engedelmeskednünk, egyetlen teendőnk az, hogy fenntartsuk Jézus Krisztussal élő kapcsolatunkat és jól vigyázzunk, hogy semmi ne kerüljön kettőnk közé. Különösebben engedelmeskedni csak adódó alkalommal kell. Amikor válságba jutunk, rá kell jönnünk arra, hogy mi Isten akarata. De az élet nagyobb része nem tudatos erőfeszítés az engedelmességre, hanem annak a viszonynak a megőrzése, amiben a „Vőlegény barátja” maradhatok. A keresztyén munka is visszatarthat valakit attól, hogy egész figyelmével Jézus Krisztus felé forduljon. Ahelyett, hogy a Vőlegény barátai lennénk, sokszor eljátszodjunk, mint kezdők, a gondviselés szerepét, és ellene harcolunk az Ő saját fegyvereit használva.