A természetes szeretet viszonzást vár, de Pál így szól: Nem bánom, hogy szerettek-e vagy nem; kész vagyok teljesen nincstelenné lenni, szegénységben élni, nem annyira a ti kedvetekért, hanem azért, hogy Istenhez juttathassalak. „Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus jótéteményét, hogy gazdag lévén szegénnyé lett érettetek” (2Kor 8,9). Pál is egészen így gondolkozott a szolgálatról, mint maga az Úr: „Nem bánom, akármilyen nagy árba kerül is számomra, hogy odaadom magam - boldogan teszem.” Ez Pál számára öröm volt.

A intézményesített keresztyénség eszménye Isten szolgájáról nem azonos Jézus Krisztus elgondolásával. Az Ő elgondolása ez: úgy szolgáljunk neki, hogy egymásnak szolgáljunk. Aki az Ő királyságában legnagyobb akar lenni, annak azt mondja, hogy legyen mindenkinek a szolgája (lásd Máté 23,11). A szent igazi próbája nem az, hogy kész-e az Ige hirdetésére, hanem, hogy megmossa-e tanítványtársai lábait. Azaz olyan dolgokat végez el, amiket az emberek semmibe vesznek, Isten szemében azonban nagyon értékesek. Pálnak gyönyörűség volt odaáldoznia magát Istennek másokkal kapcsolatos céljaiért: nem törődött azzal, hogy neki ez mibe kerül. Mi anyagi megjegyzésekkel állunk elő: „Ha Isten oda küldene engem - ugyan mennyi lesz a fizetés? Milyen az éghajlat? Hogyan gondoskodnak majd rólam? Utóvégre az embernek mindezzel törődnie kell!” Mindez annak a jele, hogy fenntartással szolgálunk Istennek. Pálnak nem voltak feltételei vagy fenntartásai. Pál életének gyújtópontjában megvalósult Jézus Krisztus elgondolása az újszövetségi szentről: nem csupán olyasvalaki, aki az evangéliumot hirdeti, hanem aki mások életének táplálására megtört kenyérré és kiöntött borrá lett Jézus Krisztus kezében.