2019-12-13
KÖZBENJÁRÓ IMÁDSÁG
„...mindig imádkozni kell és meg nem restülni”
Lk 18,1

Nem járhatsz közben másokért, ha nem hiszel a megváltás valóságában. Enélkül csak hiábavaló rokonszenvvé alacsonyul másokért való imádságod, és csak erősíted bennük a közömbösséget az Istentől való eltávolodással szemben. A közbenjárásban Isten elé viszed azt a személyt vagy körülményt, ami éppen a szíveden fekszik, amíg az Ő állásfoglalását azok iránt meg nem érted. A közbenjárás azt jelenti, „betöltjük, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek” (Kol 1,24). Ezért olyan kevés a közbenjáró. A közbenjárás nem úgy történik, hogy az illető helyébe teszem magam, hanem úgy, hogy Isten helyébe teszem magam: enyém lesz az Ő gondolkodása és az Ő nézőpontja.

Mint Isten királyi uralmának munkása vigyázz, hogy lépést tarts mindazzal, amit Isten mond neked az Ő valóságáról, amiért imádkozol, másként csődbe kerülsz. De ha túl sokat tudsz, többet, mint amennyit Isten kimért neked, akkor nem tudsz imádkozni. Az emberek állapota annyira lesújtó, hogy nem tudsz áthatolni rajta a valóságba.

A mi dolgunk az, hogy határozottan kapcsolatban maradjunk Istennel mindenre vonatkozólag; mi pedig kibújunk alóla azáltal, hogy túlzottan tevékenykedünk. Megtesszük a kimutatható dolgokat, de nem akarunk közbenjárni. De a közbenjáró imádság az egyetlen, aminek nincsenek hátrányai, mert benne teljesen nyitott marad Istennel való kapcsolatunk.

Nem azért járunk közben, hogy a lelkek „befoltozásáért” imádkozzunk. Át kell jutniuk az Isten életével való közösségbe. Gondolj arra a sok lélekre, akiket Isten az utunkba hozott, mi pedig kiengedtük őket a kezünkből. Amikor a megváltás alapján könyörgünk, Isten olyat hoz elő a lelkekben, amit másként nem teremthetne meg, csak a közbenjáró könyörgés által.

A kiadványhoz kapcsolódó jogok tulajdonosa az Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió.

Prédikációk Lk 18 alapján:

Hanganyag: 17421 KB1965.08.08.10:00 - Joó Sándor
LEHETETLEN - LEHETSÉGES
Szerkesztői megjegyzés:
Rossz minőségű

- Lk 18,18-27
Szöveges anyag
1997.05.04.10:00 - Varga Róbert
FÁRADHATATLAN IMA
- Lk 18,1-8  - 1Jn 5,10b-15
Szöveges anyag
Hanganyag: 21113 KB
2001.09.02.08:00 - Cseri Kálmán
JÉZUS A GYERMEKEKÉRT
- Lk 18, 15-17
Hanganyag: 19342 KB2001.09.02.10:00 - Cseri Kálmán
JÉZUS A GYERMEKEKÉRT
tanévnyitó istentisztelet

- Lk 18, 15-17
Szöveges anyag
Hanganyag: 21872 KB
2004.05.23.18:00 - Varga Róbert
TÉRDEPLŐBŐL TÁVOZÓ
- Lk 18,18-24
Hanganyag: 22115 KB2006.09.17.10:00 - Hans-Günther Waubke
Az európai protestáns egyházak konferenciája alkalmából
- Lk 18,9-14
Hanganyag: 22024 KB2007.03.18.18:00 - Csere Mátyás
AZÉRT JÖTT JÉZUS, HOGY MEGKERESSE AZ ELVESZETTET
- Lk 18,31-34; 19,1-10
Hanganyag: 20864 KB2010.03.11.18:00 - Illés Dávid
MEGIGAZULVA MENT HAZA
- Lk 18,9-14
Szöveges anyag
Hanganyag: 5653 KB
2012.12.16.08:00 - Horváth Géza
ISTEN AJÁNDÉKA A HIT
- Lk 18,8b  - Lk 18,1-8
Hanganyag: 28689 KB2014.11.27.18:00 - Draskóczy Gábor
JÉZUS ÉS A GYERMEKEK
Szerkesztői megjegyzés:
második felében gyermekmissziói beszámoló a Vajdaságból (Halász Sámuel)

- Lk 18,15-17
Szöveges anyag
Hanganyag: 23407 KB
2014.12.31.16:00 - Horváth Géza
HOGYAN JÖTTÉL, HOGYAN MÉSZ?
 Óév 

- Lk 18,9-14
Szöveges anyag
Hanganyag: 26879 KB
2016.07.31.10:00 - Horváth Géza
ÖTSZAVAS IMÁDSÁG
- Lk 18,13  - Lk 18,9-14
Hanganyag: 35027 KB2017.09.29.18:00 - Horváth Levente
MIÉRT TŰNIK ISTEN HAMIS BÍRÓNAK?
 Evangélizáció, 2017 

- Lk 18,1-8
Hanganyag: 25328 KB2018.10.07.10:00 - Czakó Zoltán
AMIKOR JÉZUS ELHALAD...
- Lk 18,35-43  - Zsolt 28